Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Liza A fazettás ajtón túli világ volt a kedvencem az iskola falai között. Azon kívül természetesen a kviddicspálya. A meccs miatti izgalmat azonban csak tanulással tudtam levezetni. Túl vagyok a vizsgákon, de az nem azt jelenti, hogy nincs szükségem tanulásra. Elvégre annyi mindent nem tudok még a varázsvilágról, és ez megőrjít! Ezért is örültem, hogy Lizával újra össze tudunk futni. Úgy éreztem ő ebben is segítségemre lehet. A könyvtárat beszéltük meg korábban, mint találkozó helyet. Kíváncsi voltam miket alkot a lány, és alig váltam, hogy láthassam a munkáit. Kazanov tanár úr, a könyvtáros, Darya édesapja, a sötétbarna pult mögött ücsörgött, a sok pergamen takarásában. Messziről méregettem, mert hiába töltöm időm nagy részét a könyvtárban, alig néhány szót váltottam eddig vele. Hasonlítottak a lányával, és ha ez a természetükre is igaz, biztos voltam benne, hogy Kazanov is jó ember lehet. Egy apró mosolyra húzódott a szám visszaemlékezve a lányával való első találkozásomra. Hogy mennyit dumált egy szuszra! Visszafordultam az olvasóterem irányába, ahol ezúttal egy-két tanuló ücsörgött csak. Leültem az egyik asztalhoz, magam elé téve a két kötetet, és olvasni kezdtem az iskola történetéről szóló vaskos, régi, néhol megszakadt darabot. Éppen lapoztam egyet, amikor az ismerős alkatú lány megjelent a perifériámban. A magasba emeltem a jobb karomat és meglengettem, ezzel talán magamra vonva a figyelmét.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Liza Amíg Liza közelebb jött az asztalunkhoz, addig a másik oldalra toltam a könyveimet, ezzel helyet csinálva neki. Első látásra kicsit szétszórtnak tűnt, aztán a másodikra is. Előre támaszkodtam az asztalra, és mosolyogva figyeltem a megérkezését. - Szia Liza - néztem fel rá. - Semmi gond, én is csak nem rég érkeztem. - pillantásom a rajtunk kívül még ott tartózkodókra esett, de a saját dolgukba voltak elmerülve, így gondoltam nem zavaró a hangerőm. - A Bagolykő történetéről találtam egy köt... ó, jajj - kaptam az asztal széléhez a kezeimmel. Kissé megijedtem, ahogy Liza feje koppant az asztal sarkának. Kérdésre nyílt a szám, hogy jól van e, de addigra már kiadta magából a feszültséget egy csavart megjegyzéssel. - Nagyon beütötted? A szó, amit említett, a dementor, olvastam róla a napokban. Hátborzongatónak hangzik, és ez volt az első olyan információ a varázsvilágról, ami miatt rá kellett jönnöm, nem csak nagyszerű csodák vannak itt. Pedig már régen megtanulhattam volna, hogy semmi nem csak fekete vagy fehér. - Amíg nem olvastam a dementorokról azt hittem, a gurkó az egyedüli ami megrémíthet itt. - mondtam Lizának, amíg ő összeszedte magát. - Te láttál már dementort élőben? - kérdeztem halkabban.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Liza Megnyugodva bólintottam, amikor úgy tűnt, hogy Liza meg fog maradni. Látva a mozdulatát, amint a fejéhez kap fájdalmában sajogni kezdett a még sebes fejbőröm. A kviddics sokak által kissé brutálisan tartott sport, én pedig nem tudtam Liza közéjük tatozik e. Mindenesetre nem osztottam meg vele a legutóbbi meccsemen szerzett sérülésemet, nem dicsekedem a bénázásommal. Igaz legalább próbáltam kivédeni! Mondjuk jó... attól még a hajamat felköthettem volna kontyba, lófarok helyett és akkor az ellenfél seprűjének cirokja nem tépett volna meg. Ami már elve fájdalmas, hát még akkor, ha több kilométeres tempót diktálunk. A fájdalom emlékétől újra szinte bekönnyezek. De a dementorok kizökkentettek. A cukorkát osztogatós válaszon pedig elhúztam a számat. - Tényleg olvastam már róluk. - mondtam. - Azt tudom, hogy nincs, aki szívesen kerül az utukba, de annyira még ne vagyok tisztában dolgokkal. - vallom be, de hangosan kimondva még rosszabbul érzem magamat. A bögyömben van a tudatlanság. - Túl sok minden van a varázsvilágban. - nevetek kissé keserűen. Én igyekszem minél tájékozottabb lenni azzal kapcsolatban mi is lett az életem, de annyi az információ és a változás, hogy lehetetlen néhány hónap alatt behozni több évnyi lemaradásomat. - Ó, a könyv! Igen - nézek le a kezeim között pihenő kötetre. Bagolykő történetéről szól, és eddig baromi érdekes! - mosolyogtam szélesen. Miközben beszéltem kezeimmel kivettem alóla egy másik könyvet. - Ezt pedig neked hoztam. - az asztalon elé csúsztattam a vékony kötetet. - Említettem neked a múltkor Tim Burton-t. Apró mosollyal az arcomon húztam vissza a kezeimet és az asztallap szélét birizgálva vártam, hogy elolvassa a kötet címét. Majd a birizgálás abbamaradt és megfagytam. Liza háta mögött egy fiú lépett a könyvespolcokhoz. Úgy gondolom a józan eszem eddig mindig a másik nem előtt volt. Mióta itt vagyok sosem figyeltem meg a srácokat, mert mindig a tanulás és a felzárkózás jár a fejemben. Ez a fiú viszont, aki amilyen gyorsan megjelent, olyan gyorsan el is tűnt az ajtó mögött... nem is tudom.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Liza Lélekszippantók. A szótól kiráz a hideg. Gondolkozás nélkül az első dolog, ami beugrik Liza kérdésére: Diktatúra, Hitler - fogalmam sincs honnan jött, ki sem mondom inkább. Próbálok olyan választ keresni, amit az ember nem befolyásolhat, ami az erején felül van. - Temrészeti katasztrófák és halálos világjárványok. - mondom végül. - Sajnos mostanában még aktuálisabbak, mint korábban voltak. De szerintem vannak emberek, akiknek énnél is ilyesztőbb, ha nincs elég követőjük a közösségi oldalakon.- cinizmus fűszerezte mondatom szemforgatva hagyva el a számat. Amikor Liza azt mondja neki is sok néha, megkönnyebülten sóhajtok. Lehet ettől önző vagyok, de jobban érzem magamat tőle. Lehet, hogy maga az első év ezért van. Megszokni (vagy megszökni). Vele együtt nevetek, az "osztigaságon". Amíg csendben van éppen kijavítanám, hogy az Osztigasrác, csak a betűtípus nem a legolvashatóbb. De a figyelmem egy másik srácra terelődik, a könyvespolcnál állóra és elfelejtek beszélni. A fiú magas volt, jóképű és a szépirodalmi köteteken futtata végig az ujját, levett egyet és kiment. Bárcsak láttam volna, hogy mi volt az! Lehet, hogy Tolsztojt vitt el? Elvégre egészen vaskos darab volt, igaz ha a Háború és békére fájt a foga, akkor mind a két részt vitte volna. Pedig hmm, nem is biztos, hogy oroszokat olvas, inkább angol, vagy francia irodalom! Ha kimegyek, vetek egy pillantást a polcon szereplő darabokra - elhatározásomat egy rekedtes hang zárja. Sűrű pislogásomat követően Liza kék szemeire leszek figyelmes. Úgy ül velem szembe, amiről rögtön feleszmélek a bottolásból. Könyv! Burton! - Osztigasrác. - mondom hirtelen. Zavaromban biztosra veszem, hogy elvörösödtem. Sosem történt még ilyen velem. A könyvre mutatok és újra elismétlem a szót. - Remélem tetszeni fog majd, mert szerintem igazi művészlelkeknek szól. Csendbe maradok egy picit, végül legyintek. Egye-fene, be kell látnom, hogy serdülök és ahhoz sosem árt egy partner in crime. - Láttad a fiút a könyvespolcnál? - kérdeztem végül, halkabban mint az eddigi beszédangom. - Szerintem a bál híre eljutott a tudatalatimig és a hatására életemben először megnéztem egy srácot - mondtam, mint valami teljesen érthetetlen, a varázsvilágnál is jobban megdöbbentő információt. Ahogy a mondat elhagyta a számat kissé megbánom. Nem vagyok benne biztos, hogy Lizát érdekli az információ.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Liza Megköszörülöm a torkomat mielőtt válaszolnék. Kihúzom magam és szorosabbra húzom a copfomat. A sebem! Halkan felszisszenek és hagyom, hogy a fájdalom sajogva addamaradjon. Nem igen sikerült összeszedni magamat, hiába terveztem. - Igen, kiment. - mondom próbálva elfedni a csalódottságomat. Csak egy fiú, mi van akkor ha elsétált? Majd visszasétál... egyszer. Vagy nem. De vajon merre ment? Jajj, mi történik a fejemben? Jobbnak látom, ha inkább beszélek. - Fogott egy könyvet és tovább is állt. - megtámaszotam az államat a kézfejemen. Bárcsak nem kaptam volna zárlatot és akkor Liza is láthatta volna., ha időben jelzem. Lehet ismeri - töprengek magamban. - Nem viselt egyenruhát - ingattam a fejemet. Inget viselt és farmert, semmi extra. Legalábbis abból a távolságból úgy láttam. Nem hiszem, hogy ez házban vagyunk, nem tudom, eddig nem figyeltem ilyesmire. De csak megjegyeztem volna már korábban, ha levitás! Ami biztos: nem kviddicsezik. - Sötét, göndör haja volt -kezdtem - fehér bőre, és kicsit az arca ki volt pirosodva, itt - mutatóujjam széles karikát rajzolt az arccsontom és az állkapcsom között, mielőtt újra visszatámaszkodtam volna a kezemre. - És határozottan nyúlt a polcon lévő könyv után. - Biztos idősebb nálunk. Egyszerűbben is le tudtam volna írni a fiú külsejét. Úgy fest, mint egy nyolcvanas évekbeli rockbanda gitárosa. De nem tudtam Liza mennyire van otthon ezen a téren. Engem apa elég rendesen kioktatott a könyvesboltban található bakelitekkel. Liza akcsintására észbe kapok: bárgyún vigyorgok. Összeszedem magamat és a barátnőmre nézek. - Nem tudom ki lehet, de ha lesz róla halvány fogalmam, elmondom - mosolygok. - Persze, ha érdekel. Becsukom magam előtt a könyvet a kastély történetéről. - És milyen terveid vannak a szünetre?
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
LizaA kezem végigszalad az előttem fekvő könyv érdes tapintású borítóján, majd újra felnézek Lizára. - Jól - válaszolom először szűkszavúan, majd úgy döntök elmeséltem neki az arénában történteket. - A legutóbbi kviddics mérkőzésen megsérült a fejem, de nem vészes, már kaptam rá cseppeket. - legyintek, mint aki meg sem érezte a fájdalmat. Viccelődésére szélesen elmosolyodom. Végülis Riza nem először van egy macskával asszociálva, de a másik valkűr hajtó - a befarolós - pont az a srác volt, akinek a pontos nevét még most sem tudom. A viccére egy hangos, nevetős - Hahh! - a válaszom. Körbepillantok, pár embert megzavarhattam, pedig én is utálom, ha valaki a könyvtárban hangoskodik. - Na várj - emelem meg a mutatóujjamat - annak tűnt - hangsúlyozom ki, majd halkan kuncogni kezdek. - Remélem mehet majd az a bagoly - tényleg szeretném megtudni a nevét. Áttértünk a 'fiú témáról', a 'Liza programja otthon, a szünetben' témára. Kissé oldalra döntött fejjel hallgatom mi minden van tervben nála. Mesélt már a testvéreiről, de örültem, hogy ezúttal több információ morzsát elszórt a családjáról. Így őt is jobban megismerhetem. Azonban amikor az anyukájával közös sütést érinti keserű szájíz veszi el a figyelmemet. De csak egy pillanatra. - Mit fogtok sütni? - kíváncsiskodok inkább. - Van valami különleges sütemény, amit a varázslók szeretnek? - Olvastam korábban a Merlin ünnepéhez kapcsolódó menükről, de még nem vagyok otthon az itteni gasztronómiában. Azért igyekszem. Tetszett, ez az anya és lányai program - mármint, ha a húga beszáll ugye. Nekem régen nem volt ilyenben részem, így kissé féltékeny is leszek. De csak egészen picit és egészen rövid pillanatra, mert be kell látnom, már nem is vágyom rá, anyámmal nem. Amikor Liza elhallgat hevesen megrázom a fejemet. - Ne csitulj, tetszik, hogy mesélsz. - mondom. - Nálatok is van a piacon az a tipikus ordibálós árus? - jön egy újabb kérdés. - Tudod, aki keresztbe üvölti a teret, hogy: Pattogatott kukoricát tessék! Hogy képzelem a szünetet? Megrágom a szám szélét, valami komplex válasz után kutatva a fejemben. - Bakelit hallgatás apával. - az első gondolatom. - Gondolom besegítek majd a boltban, ahogy korábban is. - Azért kicsit megterhelte a családom kasszáját a Bagolykő, és én. Segítek majd árukat kipakolni, ezzel is kicsit visszadni a szüleimnek. Gondolkozom rajta, hogy letörlöm az összes közösségi média felületemet, és eladom a laptopomat, mert nincsen szükségem rá. Meg aztán a forintot beválthatom galleonra - ha a szüleim engedik, elvégre, az ő pénzükből van a gépem is. - Azt hiszem könyvbemutató is lesz. - gondolkozom tovább hangosan mesélve Lizának. - Szeretném kihasználni a szünetet és üresjáratokban tanulni, olvasni a mágiáról. - itt megállok, gondolkozom. Majd Lizából hangosan kitörik a szülővárosom neve. Mosolyogva, hevesen bólogatok - Igen. Hazamegyek, pedig már éppen kezdtem megszokni itt. - Tekintetem körbejár a termen. Itt aztán főleg megszoktam, az időm nagyrészét a könyvtár falai között töltöttem, a nyugiban. - Tudod, a szüleim még mindig kicsit össze vannak zavarodva. Megkaptam a levelet, aztán meglátogattak minket, elmondták a lényegi információkat. Anya nem fogadta túl jól - ennyit mondok neki, majd a mondatom végét inkább elharapom. Ez így is több volt, mint amit elakartam mondani, de ezek szerint már tudat alatt is bízom Elizában.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Liza A piték hallatán hatalmasat kordul a gyomrom. Ekkor eszmélek rá, hogy nem igen ettem ma semmit. Reggel pár falat lecsúszott, de utána annyira elmerültem abban, hogy kihasználjam a még itt töltött időt, hogy ki ment a fejemből az étkezés. - Hmm, most megennék egy olyan sütőtökös pite szeletet, még melegen. - nyelek egy nagyot és szinte érzem az illatát a levegőben. Liza tovább beszélt Pestseholséről, én pedig ritka pislogásokkal hallgattam és figyeltem rá. Ahogy mesélt, elképzeltem a helyet magam előtt - Egyszer szívesen elmennék megnézni milyen. - mondtam egy apró mosollyal, aztán a sötét varázslók említésére a mosolyom elveszik. - Jó ég, sajnálom! - Kicsit közelebb hajolok hozzá a mondata másik felénél, érzem, hogy bizalmasabb infót fog mondani. Fekete mágia. Úgy nézhettem rá kék szemeimmel, mint egy őz, akire vadásznak. Még csak hallgatni is ijedtséggel töltött el, hogy ilyen egyáltalán létezik. Nyilván nem vagyok olyan naiv, hogy eddig nem gondoltam rá. De a dementor mellé még a fekete mágia is... Elgondolni azt a tényt, hogy a varázslat, amit most megismertem mire képes rossz kezekben... Rémisztő lehet még a legbátrabbak számára is. Újra hátrébb dőlök a széken, ahogy kellemesebb témára evezünk barátnőmmel. - Nem tudták - ráztam a fejemet. - Voltak néha apró furcsaságok, amiket csináltam - a szavakat kimondva jutnak eszembe az emlékek, de elhessegetem őket és folytatom - De az első,szerintem igazinak mondható varázslatom 13 éves koromban történt. Olvastam a könyvesboltunk padlóján - a szemem előtt szinte lezajlik újra az esemény és igyekszem nem bekönnyezni, ahogy mintha újra hallanám anyám szavait. Nem tudta, hogy ott vagyok, én pedig néha azt kívánom bár ne is lettem volna ott. De akkor ki tudja, hogy most tudnék e arról, hogy boszorkány vagyok. Ennek az volt az ára, hogy olyasmiről szerezzek tudomást, amiről sosem mertem volna. Nem merem kimondani hangosan, és főleg nem a könyvtárban, így apró részleteket kihagyva mondom tovább. - Leröptettem három polcnyi könyvet és egy ideig a levegőben körülzártak. Majd hirtelen mind a földön landolt és volt amelyik kupán is vágott - legyintek. - Úgy hozták el a levelet és meséltek az iskoláról. A szüleim is ekkor szereztek tudomást róla. - Viszonylag felületes infót kaptak, de szerintem pont elég nekik elsőre, hogy azt feldolgozzák. - Tudják, hogy jó helyen vagyok és remélik, hogy biztonságban. - Bevállalták értem az aggódást, mert tudták mennyire jönni szerettem volna. Én, aki mióta olvasni tud mindig más világban szeretett volna élni. - Mit szólnál hozzá, ha leugranánk enni pár falatot? - kérdezem, és közben lassan felkelek a székből, magamhoz húzva a könyvet. - Olyan éhes vagyok, mint a farkas. - kezemet a hasamra teszem és csak remélni tudom, hogy ebben a csendben nem hallják a másik asztalnál is, ahogyan korog.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Liza Orromig felhúzott takarómmal fordulok át a másik oldalamra. Ahogy a kezem hozzáér a hideg orromhoz megborzongok. Lassan, hosszasan engedem a fénynek, hogy beférkőzzön a szemhéjjam alá. A tegnapi utazás, az évnyitó, és a hálótermi beszélgetés után még sokáig olvastam a pokrócom menedékében. Kipihenten, még ébredezve kerestem tekintetemmel mennyi az idő. Kékésben voltam. Elhúzott szájjal ültem fel az ágya szélére, és a bőröndömhöz hajoltam, amiben még néhány ruhám kipakolásra várt. Megkerestem a kötött fehér garbójú pulóveremet, és farmerembe bújtam hozzá. Hajamat ezúttal nem kötöttem fel, csak átfésültem és hullámcsattal oldalra tűztem. Vártam, hogy végre találkozzak Lizával. Annyira megszoktam a társaságát a kastélyban, otthon hiányoztak a beszélgetéseink. Jó érzés volt mádosikosnak lenni. Már tudtam mire vagyok képes, hogy mi minden áll előttem, mit hol találok az iskola berkein belül, ismerem a tanárok nagyrészét, és ami a legfontosabb: voltak barátaim. A nagyteremig haladva, elszórtan mindenfelől szállingóztak friss tekintetű diáktársaim. Figyeltem hátha kiszúrom valahol barátnőmet, de nem láttam sehol útközben. Amikor beléptem a terembe, még nem voltak vészesen sokan, de biztos nem a korán kelőkkel sikerült leérkeznem. Teával, töltött kiflivel és sajttal fordultam meg az asztalok felé. Gyorsan tettem egy lépést hátra, mielőtt a felsőbb éves kisöpri a kezemből a tányéromat, olyan elánnal sietett. Liza az egyik asztalnál ücsörgött. Mindössze egy bögre éktelenkedett előtte, de az akkroa volt, mint kétszer a lány tenyere. Könyv is volt nála, de tekintetével csak nézett maga elé. Úgy tűnt nem vette észre, hogy közeledek a Navine asztalához. Úgy döntöttem most oda társulok, nem nagyon hiszem, hogy lenne akit ez zavar, ha meg mégis, lezs majd így se. A megmentett reggelimmel csusszanok be elé, lábamat átvetve a padon ülök le. - Nehéz feldolgozni a reggelt? - kérdezem, majd megengedek magamnak egy mosolyt, és jóreggelt kívánok. - Régóta vársz? - a kiflimbe harapok, amíg várom a válaszát. Körbenéztem a teremben, hátha látok még olyan ismerős arcot, akiét tegnap nem sikerült észrevennem. A pillantásom megakad egy felsőbbéves fiún. Azon gondolkozom honnan ilyen ismerős. Fejemet törve még a szememet is összehúzom. Zsombornak hívják, azt tudom, és valahol hallottam már róla. Kíváncsiságomat félresöpörve visszafordulok Lizához, és újabb falatot harapok a reggelimből.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Liza- Szia Liza - köszönök én is, amikor rájövök, hogy ez az imént lemaradt. Látszik, hogy nekem még nagyon reggel van. - Kivárjuk - legyintek miközben szabad kezemmel a jázmin teámért nyúlok. Ahogy közeledik a kezem a bögrémhez, úgy érzem egyre melegebbnek a levegőt. Az italom jól eső, kellemes hőt áraszt magából ezen a szokásosnál hidegebb reggelen. Pulóverem ujját lehúzom a kézfejemre, majd újabbat harapok, amíg Liza a zokni kollekciójára panaszkodik. Mondata végén csak a kezemre biccentek, amit nem győz beburkolni a kötött anyag - Átérzem. Igaz én zoknikból bőven jól állok, mert minden karácsonyra, húsvétra, születésnapra, névnapra azt kapok a nagynénémtől. - mesélem monoton sorolva az ünnepeket. - De ha gondolod valamelyik nap bemehetünk a városba. Reméltem, hogy beleegyezik a közös kimozdulásba. Szerettem volna jobban megismerni Bagolyfalvát, és az ott történő mágiát. Hajtott a kíváncsiság. Újabbat kortyolok kedvenc teámból, aminek gőzölgő illata ébreszt csak fel igazán. Lassan teszem vissza az asztalra bögrémet, amíg meglepetten pislogok barátnőmre. Beszéltünk róla, de nem gondoltam volna, hogy komolyan hoz nekem süteményt. Nem tudtam nem elmosolyodni, ahogy elém tolta a kreppapírba csomagolt ajándékot. - Már most tudom, hogy nem telt olyan jól a szünetem, mint amilyen finom a sütemény lesz. - mondom, majd tekintetemet Lizára emelem. - Köszönöm szépen - mosolygok szélesen. - Nagyon szép lett a doboz - pillantom körbe, ahogy arrébb tolom picit, nehogy összekenjem a reggelimmel. Szemöldököm összeugrik a kávéba fulladt légy hallatán, és szinte akaratlanul is belepillantok a teámba. Konstatáltam: tiszta a helyzet. Ahogy Liza kinyújtja a nyelvét, és nevetni kezd én is elnevetem magam. A nagyteremben egyre erősödő zsivalyt csak még inkább megerősítjük ezzel. - Szerintem még most menj, amíg nincsenek annyira sokan. - Elvégre, vagy ott pihen a reggelije, vagy az azstalon, amíg meg nem kívánja, nem igaz? A figyelmem a kiflire irányul, amiből lassan kezd elfogyni a töltelék. Közelebb húzom a teámat, hogy legyen kéznél az üres részhez. Körbe is pillantok, mert nem lehet nem észrevenni, ahogy a nagyterem megtelik élettel. Amint Liza megszólal felé kapom a fejem. Annyira elvoltam reggel, hogy amíg ki nem mondta a nevét nem is tudtam kiről beszél. - Shh! - a tányérra dobtam a kiflit, majd tenyeremet az asztallap felet mozgatva csitítgattam, pedig Liza nem is szólt hangosan, csak izgatottan. Az ő lendülete, az én érzelmi intelligenciámnak olyan volt, mint amikor lefulladás helyett nagyot rúg az autó... imádom, mert nem áll le, de azért döcögősen követem mi történik főleg ma reggel. Lehet nekem is azt kellett volna innom, amit neki. Majd viszgaidőszakban! Újra körbe fordultam, nem mintha bárkit érdekelne mit fecseg két másodéves a reggelije közben. - Dehogy találkoztunk! - hüledezek. - Ő felsőbbéves. Egy háztársam miatt tudom, ahogy a nevét is. - mondom bizalmasan elmosolyodva. - Szóba jött a szünet előtti napon a hálótermünkben. Biztos ő az. - pár perc szünetet adok magunknak, amíg Liza beszerzi a harapnivalóját a manótól. - Ezzel finomabb lesz a legyes kávé - felidézve a korábbi sztoriját, halkan elnevetem magam. - Különben rajtad kívül senki nem tud róla. - jegyzem meg halkan. Nem vagyok az a nagyon megnyílós, idegenekkel locsogós típus, így ahogy sok minden mást, ezt is csak Lizának meséltem el. Meg sem kérdezem, hogy köztünk marad e, mert valahogy tudom, hogy így lesz. - A figyelmemet amúgy sem terelheti el semmi az órákról. - a hangom határozott. Újabbat kortyolok a teámból. - A szünetben azt álmodtam, hogy a szorgalmi feladatommal eltéved a bagoly, tehát mindent, ami rajtam múlik, kézben kell tartanom.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Liza Nem feszegettem tovább a "Bagolyfalva: zokni vásárlási haditerv"-et miután Liza is rábólintott a dologra. Kíváncsian várom, hogy megismerhessem a várost. Ezt követően rövid csend telepszik ránk. Ő eszik, én a sütisdobozt méregetem. Már most megkóstolnám, de a töltött kifli bőven eltelített. Később kinyitom a hálóteremben, jól fog esni a könyvem mellé. És habár Liza azt mondja, nem annyira jó, én szeretném, hogy így legyen. - Eltelt. - válaszom tömör. Ahogy hangosan kimondom otrombábbnak hangzom, mint ahogyan a fejemben előtte hatott. Lesütött szemmel birizgálom a kreppapírt, aztán tekintetemet Lizára emelem. - Apukámmal nem tudtam sok időt tölteni. Frissítenie kellett a könyvesbolt papírügyeit, átnéznie a könyvelést, hasonlók. - De ezzel nem volt semmi gond. Legalább tudtam haladni a varázsvilágról szóló köteteimmel. - Sikerült eladnom a laptopomat, a szüleim beleegyeztek, így most van egy kis zsebpénzem. - elképesztően unalmas beszámolóm közben szinte újra elalszom, hiába most keltem. - Anya... hát vele sikerült elsimítanom egy korábbi vitánkat. - Ami igazából csak akkor lesz biztos, ha újra hazamegyek. Majd kiderül.-Mesélnék nekik arról mi zajlik itt, de mivel muglik csak a legminimálisabb információkat oszthatom meg velük. - Azt például az egyik vacsora során dióhéjban elmondtam milyen jól éreztem magamat a kviddics edzéseken és meccseken. - Elámultak amikor megtudták, hogy sportolok! - nevetek, ahogy eszembe jut az arcuk. - Közöltem, hogy hajtó poszton vagyok, apa erre azt hitte, lovashintót vezetek. Sosem éreztem ilyen furcsán magam azelőtt. Talán amikor legelőször megláttam, de lányos zavaromat nem tudtam hova tenni. Azt meg főleg nem, hogy hangosan, nyíltan beszélgetek róla Elizával, aki úgy tesz, mintha becipzározná a száját. Ezen azért elmosolyodok. A fél szemöldökömet felvonom, majd bólintok. - Ez igaz. - Tényleg összefuthatunk bárkivel, bárhol, ebben igaza van. A hajamat a fülem mögé simítom és igyekszem meggyőzni magamat - tetszik a fiú és kész, ez normális a fejlődésem szempontjából. Tehát, ha összefutunk, vagy netán egymáshoz kell majd szólnunk teljes mértékben normálisan fogok viselkedni. Amiben biztos voltam: Nemleszek sipákoló One Direction fan lány, az áll tőlem legtávolabb az egész világon. Az álom felhozásával figyelemelterelésem sikeresnek bizonyul. Témát váltunk, vagy ha azt nem is, de vágányt. Amikor körbepillant, majd azt mondja látott valakit, én is körbepillantok. - Melyikőjük az? - kérdezem. Elég sokan voltunk már addigra a nagyteremben. De Liza folytatja, ekkor pedig rájövök, hogy csak a kíváncsi fülek terepét mérte fel. Kiürült teásbögrémbe kapaszkodva hallgatom az ő történetét. Somolygok, ahogy nagy nehezen kicsikarja magából az információ morzsákat. Lassan egy egészen szép kenyérré növi ki magát a történet, akit Benettnek hívnak. - Őt már láttam. - bólogatok. - Levitás, és valóban nem ronda. - helyeselem. Párszor már láttam, és nem csak a tavalyi év során, hanem tegnap is. - Magas - teszem hozzá a csodálatos megállapításomat. Az még nem jelent semmit, hogy nem tud Liza létezéséről - Még. Gondolom szeretnél vele beszélgetni egyszer? - úgy tűnik Lizának komolyabban tetszik a háztársam, mint esetemben az "egyszer láttam fiú". Kötelezettségemnek éreztem, hogy lelkesítsem barátnőmet, hiába nem vagyok otthon az érzelmes dolgok terepén. Azért próbálkozom. Kétségtelenül kiismert. Most vagy én vagyok valamiért nyitottabb irányába, mint általában, vagy figyel és nem tudja nem észrevenni a nyilvánalót: stréber vagyok. De ezt egy stréber tudja is magáról. - Látom ám mit csinálsz - mutatóujjammal köröket rajzolok a levegőbe, ahogy rá mutatok Lizára. Többi ujjam még mindig a kézfejemre lehúzótt pulóverem szélét tartja. - De majd még mesélsz róla, ha szeretnél. Ha témát akar váltani, megértem, sőt a feldobott témára ki is húzom magam. - Idén felvettem néhány tárgyat. - államat megtámasztom a kézfejemen. - Bűbájtan, Repüléstan, Mágiaelméletet, Átváltozástant, Bájitaltant, Legendás Lények Gondozását, Gyógynövénytant, Csillagtant, amit kiegészítek Asztronómiával, Mágiatörténetet, mert abba teljesen beleszerettem a szünetben, Gemmológiát, Káros Szerek Ismeretét, Sötét Varászlatok Kivédését meg az Okkultizmust és végül a Legilimenciát. És te? Lesz közös óránk? - kíváncsi vagyok, vajon VZR óráját felvette e.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Móric Az utóbbi két hétben ha az asztronómiára gondoltam felsejlett bennem a Apocalypse dal hangfoszlánya. Micsoda ironikus dallamtapadás, kár, hogy a világ felé nem ilyen humoros az elmém. Az asztal felé görnyedve harmadjára olvastam újra ugyanazt a sort egy jelenség megfigyelésből, annyira nyakatekert volt. Tudtam, nem abból áll majd a tárgy, hogy fel kell ismerni a göncölszekeret, - elvégre bájitaltanon sem pálinkát főzünk - de azért ez túlzás. Nem hagytam, hogy felbosszantson. Jobb kezem automatikusan nyúlt a segítségért, azonban ahelyett csak a levegőben hadonásztam. Pillantásomat elszakítva a betűk sokaságától, odafordultam. Az asztal szélére eltolt több tantárgyat összefoglaló könyvnek hűlt helye volt. Összevontam a szemöldökömet és körbelestem, hátha máshova toltam, azonban a rendezett jegyzeteimen kívül semmi más nem vett körül. Értetlenül elindultam a sorok között újra levadászni az elpárolgott darabot, ami hetek óta a legnagyobb segítségem. Szinte több időt töltök a könyvtárban, mint a hálóteremben, így már olyan otthonosan mozgok benne, mint a családi könyvesboltban. Ahogy lépdeltem, gondoltam előbb a bájitaltan könyvet veszem magamhoz, elvégre útba is esik. Elértem a sorát, végigmentem a polcok között és belülről kifelé indulva kezdtem el keresni. Leguggoltam, hogy egyszerűbben leolvassam az alul lévő gerinceket, de egyik sem az volt, ami kellett. ABC szerint, még arréb lesz - gondoltam. Töprengésemből valamiféle dallamos halandzsa szakított ki, ami már nem a Cigarettes After dal volt. Nagyon nem. Éppen nyílt volna a szám, hogy megkérjem legyen csendesebben, de az egyre hangosodó mély hang mellé végül egy test is párosult. A két könyvespolc között, úgy slisszant el, mint aki valami latin táncóráról hopponált ide. Hátrahőköltem, a szavak bennem maradtak. Komolyan attól tartok, hogy hallucinálni kezdtem a sok tananyagtól. Először lelépett a könyvem, most meg ez... Hosszasan pislogva emelkedtem állásban, amikor végre megtaláltam! - Ez az! - mosolyodtam el izgatottan. A bájitaltan kötet nálam kicsit magasabban ült a roskadásik pakolt könyvespolcon. Megfogtam, de legnagyobb meglepetésemre nem én kezdtem húzni, hanem az húzott engem. A lendülettől majdnem előre estem, de még idejében megtámaszkodtam. A rázkódástól néhány kötet tompa puffanással ért földet mellettem, de mintha a túloldalról valami "bum, bum" még mindig szólna. Nem hagytam magam, kapaszkodtam a könyvbe, és újra húztam egyet rajta. Csak nem tudtam leemelni! - Hahó! - szóltam át. - Elengednéd? - kértem. Reménykedtem benne, hogy valóban valakihez beszélek, és nem egy elvarázsolt részleggel van dolgom.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Liza Viszonylag több éves, nem túl különleges laptopom áráért nem mondanám, hogy kissebb vagyont kaptam, de addig sem kell anyáéknak pluszban rám költeni, amíg ez kitart. Gyors fejszámolást végeztem, hogy a forintot átváltsam - Olyan 15-17 galleon körül volt az enyém. - állapítom meg. - Ennél persze vannak drágábbak is. - legyintek, hogy ez annyira nem fontos. Van, ami jobban érdekelt. Liza arcszíne fokozatosan veszi fel az Eridon vörös színét, ahogy a szóban forgó háztársam még mindig a témánk tárgya. Na igen, általában ez a magas fiúk hatása. Nagy szemekkel figyelem, ahogy magába nyomja a maradék gofriját lányos zavarában. Ettől csak még vörösebbnek tűnik az arca, és én csak remélem, hogy nem kerül a gofritól gyengélkedőre. De átvitt értelemben az a gofri akár Benett is lehet. Csendben hallgatta, ahogy próbál megetetni a "csak egy srác" szöveggel. Lassan oldalra döntöttem a fejemet, hiszen azért tudhatná, hogy ennél eszesebb vagyok. Pillantásomból kiolvashatott valamit, mert aztán egy "na jó" őszinte beszéd következett. - Akkor egy hajóban evezünk - mondom neki, amikor befejezte mondandóját. Elvégre, fogalmam sincs mi a szerelem. Minden tudásom a témában kimerül a könyvek által szerzett tudásomban és pedig a csöpögős regények nem a kedvenc műfajom. Viszont, amiben száz százalékig biztos voltam: Sosem leszek szerelmes valakibe, akivel egy szót sem váltottam. - Az, hogy észre veszünk valakit... hát és aztán? Ez így természetes - mondtam ki hangosan mindannak a lényegét, amin a szünetben töprengtem. Tudom, hogy sok órát vettem fel, de nem érzem úgy, hogy túlvállaltam magam - most még. Adok neki időt, tartom a lépést és majd kiderül. Két okból vettem fel ennyi mindent: nehéz volt dönteni, és még most érzem igazán magamban a lendületet. Lizát nem akarom ezzel untatni, így inkább egy újabb szóbakerült háztársamra reflektálok. - Hunor jófej - bólogatok és kezeim közt a kiürült bögrémet forgatom. - És igaza is van. Örülök, hogy nem adtad fel - mosolyodok el bíztatóan. - Ráadásul így tudjuk majd egymást motiválni. - A bájitaltanról azonban eszembe jut egy tankönyv, amiért a héten még be kell mennem a könyvtárba, így igyekszem megjegyezni, nem elfelejteni. - Teljesen jó az a kilenc óra. Főleg, hogy ezek szerint lesz köztük közös is.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Móric Valamilyen bűbájjal szedjem le? Az a trükk? - töprengek. Akkor viszont biztos nem csak egy vingardium leviosa-ról beszélünk, hanem valami komolyabb és bonyolultabb bűbájról. Hirtelen csak egy apó robbantó varázslat jut eszembe, amiről hamar belátom, hogy nem az lesz az idevaló. Még a végén kárt tennék a könyvekben! A kérdésemre válasz érkezik, egy mély, igencsak magabiztosnak tűnő hangtól. Oldalra fordítom a fejem és fülelek, hátha jön bármilyen utasítás. Közelebb lépnem már nem is kell, hiszen másképp nem tudok felérni a könyvig, csak ha szinte odasimulok. Sőt, már pipiskedek is. Az előttem lévő polc sorakozó tartalma egyszerre megmozdul. Felkapom a fejem, hevesebben kezd verni a szívem. Mindegy, bármibe is keveredtem, megoldom! Figyelmem a túloldalra terelődik, ahonnan egy srác kandikál át hozzám. Na jó, ez valóban megoldható. Fogásom éppen lazulna, engedném a kötetet, hogy utána szóban szépen elkérjem, de aztán a srác megszólal és én úgy kapaszkodom újra, ahogy kviddicsezés közben vigyázok a kvaffra. Mégis kinek jut az eszébe egy könyvet koncertkelléknek használni? Felvonom a szemöldökömet, hisz úgy mondja nekem, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Vagy... na de csak nem! Lehetséges volna, hogy a mágus világban a könyv valamilyen kellékként szolgál egy koncerten? Aztán végre összeáll a kép. Ő a latin táncos dalos pacsirta. Fájdalmasan lehunyom a szemem a képtelen gondolataimra. Akárhogy is, valamiben igazat adok az ismeretlennek, mégpedig abban, hogy nekem kell a kelléke. - Nem mondom, hogy nem vagy kreatív - szögezem le szórakozottan. - De itt te vagy az, aki elvennéd tőlem. Nem tudnál magadnak egy pofás kis kötetet találni a performanszhoz? - kérdezem keményebb hangszínen. - Kérlek. - teszem hozzá. Mégis csak így neveltek. És ha már a neveltetésem... amíg ott ácsorgunk a tekintetem a fiú mögé téved, tehát éppen rálátok a földön heverő könyv csücskére. Biztos az ő oldalán is több darab bánta a huzavonánkat! Az ajkamba harapva vezetem le a frusztrációmat, hiszen így is alig bírtam a késztetéssel, hogy ne pakoljam mindet rögtön vissza a tisztes helyére. Nem gond, amint elengedi a bájitaltant, rendet rakok.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
MóricKiszárad a szám, ahogy kíváncsi elmém elgondolkozik fürkészésének okán. Tekintete új vizslat, mintha vizsgáznék és a jó válaszra várna, amihez közeli gondolat nekem még csak a fejemben sincsen. Érzem, meg tudnék inni egy nagy pohár vizet, de ha most ezt tenném, bizonyára meg is fulladnék azon nyomban, hogy kiscsibének nevez. A megszólításra eltorzul az arcom. Egészen elképesztő az az arrogancia, ami sugárzik a srácról, ahogy nagy nehezére kimondja nekem címzett szavait. Nem muszáj ám beszélgetni velem, menjen szépen a dolgára, csak előtte engedje el a könyvet. Aztán mégis folytatja. – Járulék – ízlelgetem hangosan megismételve a szavát. – Mondd csak, szükséged van valakire, aki felolvassa neked? Megzavarnak a betűk a képek mellett? Erről van szó? – kérdéseim közben játszom a komolyat. – Így már értem miért döntesz inkább az erő mellett az ész helyett. - konstatálom - De akkor szólok ember: ezen nem férek át. – mérem fel a helyzetet, és tudatom vele is. Jó, lehet, ha ezek után megpróbálja annyira kapaszkodok a könyvbe, hogy elemel a földtől, és a lábaimmal a talaj fölött kalimpálok majd, de bízom benne, hogy csak fenyegetőzik. Mintha oviban lennénk, és elvettem volna előle a legmenőbb ScoobyDoo járgányt. Mi volna bölcs? Az átadás. Vigye, szórakozzon, ha számára ez hozzátartozik. Én pedig máskor eljövök és kiveszem, nála úgy is többször fordulok itt meg. De ahogy sóhajtozik, és gúnyolódik, a méltóságom nem hagy. Azért hozzám képest a fiú tagbaszakadtnak számított. Kezdett zsibbadni a vádlim, és húzni a karom. Életemben most gondolok bele először milyen lehetett Krisztusnak a kereszten. Fejemet fordítva újra ránézek, aki megint az arcomat fürkészi. Mi van már? Enged el! – tekintetem összefut az övével. Nem tudtam hinni sem a szemeimnek, sem a füleimnek. A fiú első pillantásra jóképű, a maga középvilágos, vöröses hajával, hófehér bőrével és magasságával, biztos vagyok benne, hogy sok lány figyelmét magára tereli. Még azt is mondanám, hogy szimpatikus. Kár, hogy nem ő a legélesebb kés a fiókban. Nem vagyok vak, állom kék tekintetét, ahogy lenéz rám. Azonban nem vagyok Boleyn Anna sem. Az a hibbant nő is a szívére hallgatott az esze helyett, le is csapták a fejét. Sokat mondjuk nem vesztett, úgy sem használta. De nem példálózok neki mugli történelmi alakokkal. Picit előrébb hajolva, mint aki bizalmas infót oszt meg, válaszolok: - Hívj csak kiscsibének – állom még mindig a tekintetét. – az úgy is a jó szempontból méri a kreativitásodat. – mosolyodok el szélesen, és azért büszkén, mert nem godnoltam, hogy egy ilyen helyzetben így tartom magam. Becsüljön csak alá, de be kell látnom meglepően jól szórakozok.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
LizaVárakozva nézek az idei tantárgyaim elébe. Sok új van közöttük, ami megmozgatja a fantáziámat, így épp azzal a hangulattal bólogatok Liza kérdésére. Tavaly nem sok közös óránk akadt, de az idei válogatásommal szinte elkerülhetetlen volt az egybeesés. Az orrom hegye aprót mozdul a teásbögrémben maradt illat hatására. Igyak még egy adagot? Nem-nem, mára már elég lesz. Viszont holnap reggel magammal hozom a üvegemet is, és ha azt feltöltöm, egész napra lesz a jóból. - Ez meg? – kérdezem kíváncsi tekintetemmel a bagoly mozgását követve. A levél szép ívben landol Liza előtt, aki úgy néz rám mintha én tudnám a választ arra mit, és miért kapott. Előrébb dőlök, és felvont szemöldökökkel figyelek. – Azt hamarosan megtudjuk, de biztosan. – görbül szám sarka kissé felfelé. Liza akkora levegőt vesz, hogy szinte várakozó énemet is magával rántja. Ahhoz pedig kellett is a levegő, ami ezután következett. Sosem szenvedett még senkim autóbalesetet, de annyi szörnyű hírt lehet hallani a temérdek esetről. Hátrahőköltem, majd nagyra nyílt szemekkel vizslatni kezdtem Liza arcát. – Részleteket nem ír? – kérdezem, hátha mond bővebb információt, de egy ideig csendben marad. Látszik az arcán a viaskodó gondolatok hada, ami meggátol abban, hogy rárontsak további kérdéseimmel. Mégis csak a húgáról van szó! Említi is, amint újra szóra nyitja száját. – Az ispotályban biztos helyen van, megfigyelik. – próbálom nyugtatni. – Ha bármilyen helyzet áll fent, megoldják. – reméltem, hogy meghallja szavaimat a rossz hír okozta sokk-hatás ellenére. – Ha elütötték őt, nem hiszem, hogy a szüleid vezettek. – gondolkoztam hangosan. – Mármint, szerintem így legalább ők jól vannak. – A másik kérdés az, hogy cserbenhagyásos volt e, vagy aki okozta ott maradt Zsókával. Akárhogy is, nem cseverészhettünk tovább - Menj, beszéj a házvezetőddel, vagy az igazgatóval. Ki kell, hogy engedjenek a húgodhoz! - Ilyen esetben biztos van valami protokoll.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
MóricMosolyog, vigyorog, nem szól, hümmög, figyel és így tovább, mint akit folyamatos lejátszásra állítottak. Elismerő bólintására elönt az önbizalom és a kezem már szinte mozdulna a kötettel, hogy kihúzzam ujjai közül a könyvet, de…de… megint mosoly kerül az ajkaira és hajolni kezd. A rés felé. Felém hajol. A kezem leblokkol. Miért ne lehetne az az eshetőség, hogy most felajánlom neki: vigye, szórakozzon, és mielőtt kimegy, hagyja nálam az asztalon. De lehet e vele kompromisszumot kötni? Miért érzem úgy, hogy ez egy igen naiv gondolat? A szám kezd kiszáradni és csak bámulok vissza zafír pillantásommal. A fél szemöldököm magasabbra ugrik, és higgadtan elmosolyodok, amikor még mindig csak közeledik. Most farkasszemet néz velem? Nem fogok pislogni. Azt hiszi ha közelebb hajol, és úgy tesz, mint aki lefejel, megijedek, mint valami riadozó kislány? Akkor lenne alkalma persze elvinni kezeimből… na nem! Most meg döntögeti a fejét. Nekem csak ne döntögesse! – Mit csinálsz? – kérdezem, de alig hallom a hangomat. Nála nem tudhatom, mi fogja legközelebb elhagynia a száját. De most is elhagyja csak azok nem szavak voltak, hanem a nyelve. Méghozzá a kezemet nyalja, nem sajnálva a nyálát. Fintorogva rázom a fejem, és erősen összeszorítom hirtelen lehunyt szemeimet. Mint egy gyerek, aki elé spenótfőzeléket tettek. – Gusztustalan. – közlöm kimérten. Nem nyitom ki a szemem, de a srác emlékeztet rá, hogy a nyála, apró buborékokkal, éppen a kezemen tocsog. – Csak volt. Kézkrém. Azzal reklámozzák, hogy ellenállhatatlan, én hülye meg szkeptikus voltam. – a vaníliás sütőtökös illatra gondolok, erről rögtön az ételre asszociálok, majd… Merlinre! Mármint, nem Merlinre asszociálok, hanem: Merlinre, ki tudja mi volt előtte a szájában! Na erre a gondolatra kipattannak a szemeim, hiszen közben a könyv eltűnt a mancsomból. Hiába kaptam utána, csak a levegőt markoltam. Eközben a homlokom éppen, de a polcnak koppant. Nem tudom ki Ő és honnan bukkant elő pont ma, a legkedvencebb, legnyugisabb helyemen, de a fejem fájdul belé. Fizikailag. Téved, ha azt hiszi, csak úgy hagyom meglépni. Fürgén, kimegyek a sor végére. – Van egy óvatos vonal a bátorság és az idiótaság között. Elmostad. – Furcsa képzelőereje lehet. Ez nem rossz dolog, sose volt az, viszont valamiért zabossá tett. Lehet azért, mert legyőzött vele - ezt neki nem fogom beismerni.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Móric Lecövekelek, megvetem a lábaimat és csípőre tett kézzel úgy állok ott, mint, aki készen áll egy újabb meccsre. Azonban ahogy kihúzza magát és meglátom tetőtől talpig, már tudom, ha akar felemel, és arrébb tesz. Nos, én nem is örülök neki, hogy itt van. A tragikumikus előadását pedig figyelmen kívül hagyom. Mert habár a színházat szeretem, őt most nem kifejezetten. Telik az időm, pedig amennyi tárgyat magamra vállaltam nem pocsékolhatom el. Egészen jól behoztam magam korábbi varázstalan mindennapjaim ellenére. Ha most elrontom, amit eddig elkezdtem... Nem. Megint csak túlgondolom. Mindezt magamban tartva kifejezéstelen arccal állok előtte. Ami egészen egy pillanatig tart, hiszen az orrom hegye reflex-szerűen mozdulni kezd a testápoló evés gondolatára. Hogyne! – Valamiért ez eddig fel sem merült bennem… - a mázolt hangomat rövid szünet követi. – Miattad tesznek a szappanra is használati útmutatót. – mondom a fejemet ingatva. Valami kellemetlen érzés fog el. Feszengek talán, zavarban vagyok?... ahogy a pillantását nem sajnálva megnézi az egész lényemet. Csípőre tett kezem ekkor összefonom magam előtt, és mire kék szemei abbahagyják a bóklászást a lehető legközömbösebb tekintettel találkozhat. Az idegen hangja megváltozik, ahogy újra megszólal, ami némileg kizökkent, és észreveszem a kezében lévő könyvet. Nem marakodásunk tárgyát, hanem az asztalomról eltűnt összest. Ugye most csak szórakozik velem? Véletlen egybeesés lenne? Nem bírom ki, hitetlenül kuncogok párat, de abbahagyom, amint újra beszélni kezd. Egy pillanatra félre fordítom a fejem. Nincs egy órája, hogy tart csodálatos ismeretségünk és inkább maradtam volna még a testápolónál is, mintsem engem kezdjünk el elemezgetni. Ő pedig hirtelen bájologni kezd. Nem csak nézem, látom, mit csinál. Normál esetben megemlíteném az olvasást, a kviddicset, ami ugyan két teljesen különböző módon, de hagynak lazítani. Vagy ha igazi szabdságról beszélünk, akkor eszembe jut a zongora billenytűinek érzése az ujjam alatt, na meg a repülés! Elkalandozok. De az eszemre hallgatok, ami úgy gondolja, ő erre nem is kíváncsi. – Szokásom – lépek egyet felé. - de most muszáj visszafogni magam, mert általában annyira jófej vagyok, hogy a végén megkedvelnél. Jobb kezemmel a könyv felé kezdek nyúlni. Remélem, hogy kissé megtekert mondatom is segít rajtam. Ha beválik a trükk, a másik kezemmel elcsenhetem az összest amaz oldaláról és legalább az meglesz, hogy befejezzem az asztronómia feladatomat. Legalábbis így képzeltem.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
MóricElbíztam magam ezzel a Gurkóval szemben. A tervem dugába dől, és akkor még finoman gyakorlom az önkritikát. Megtorpanok, ahogy mindkét kezem a semmibe kap bele. Lecsukom szemeimet, pillanatnyi megbánást adok magamnak, amiért két lábbal ugrottam a hülyeségbe. Ez alatt a fiú kényelmetlenül közel hajol. Érzem, ahogy a fülembe beszél, és hátrahőkölök tőle, mert azért mégiscsak zavar. Meg sem kérdezem tőle, hogyan vélekedik a személyes térről, mert azt korábban már saját bőrömön megtapasztaltam. Éppen ezért nem gondolom, hogy odanyújtotta volna csak úgy a könyveket, és most sem hiszem. Fülemben visszhangzik, ahogy kimondja: nyert. Nem hajtom le a fejem, továbbra is magam elé nézek, így csak szemem sarkából látom azt az idegesítő vigyort, mintha filmvászonra lenne vetítve olyan széles. Kifejezetten idegesítőnek találom, azonban bölcsen, veszteségemet beismerve, bólintok. – Ma igen – szemeim összeszűkülnek. Tartom a szemkontaktust, még akkor is, ha egyik porcikám sem kívánja. Ahogy a fiú kihúzza magát, felém tornyosul, és onnan néz le rám. Ő is sokat állhatott az esőben. Csak azzal zökkent ki, hogy kezemért nyúl és nemes egyszerűséggel belehelyezi a könyveket. Mi a fene? Tekintetem közte és a könyvek között jár, majd azokat a felsőtestemhez húzom, mint aki biztonságban akarja tudni őket. Mosolyogva nézek újra a fiúra – Na végre. – szabad kezem megpaskolja az arcát, azzal fordultamban elő is kapom a pálcámat és Tőle távolodva néhány mozdulatot írok le vele a levegőben. A könyvek megemelkednek, és a helyükre csusszannak. Talán ez a bűbáj megy már a legjobban, és mindjárt jobb a közérzetem is, ahogy a sorok között haladva újra célpontul veszem az asztalomat.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Csipegető csibe csíny [Rin és Roland/ A reggeli kész-e?/ ne less/ április 5.]
Rengeteg tervem van a napra, ami mellé igazán remélem, hogy bele fog férni az Edictum és egy újabb filmezés Hunorral. Mióta végigzongoráztuk a Csillagok Háborúja részeket, csak a szünetben láttuk közösen az ismerőse művészfilmjét, tehát vár ránk egy újabb kultikus darab még a Filmszobában. Elkészültem, rendbe szedtem magam, még egyszer átfésültem szőke tincseimet, majd zsebkönyvemet magamhoz véve elindult reggelizni, ezúttal egyedül, ugyanis Hunor előre közölte, hogy ő tovább fog az ágyban maradni, eszembe ne jusson kirángatni onnan. Barátom kérését tiszteletben tartom, jó lesz nekem a francia pársorosokkal meginni a reggeli jázmin teámat a terem zsongásában, de nyugalomban. Gondoltam én, majd beléptem, elfoglaltam a helyemet és ki se nyílt a kötet a kezemben egy ismerős barna tincs libbent el az arcom előtt, ahogy mellém szegődött Marina Darik. - Jó reggelt! - somolyogva kúszott feljebb a szemöldököm, amint a könyvemet látványosan magam elé emelve olvasni kezdtem. Eljutottam három szóig, mire el is kezdte a beszélést. Esélytelen. Halkan csukódik az olvasmányom, fejemmel fordulok Marina felé, ahogy lábamat keresztbe teszem az asztal alatt. Szememmel az ételeket pásztáznám a szokásos croissant kutatva. - Emlékszem, persze, de megköszönném, ha halkabban beszélnél - ha eddig megúsztuk, nem most szeretnék bajba kerülni. Sőt, soha nem szeretnék. Köszönöm. A folytatásra ráncolom szemöldököm, ahogy hajolok felé akaratlan és hallgatom az újabb jövőbeni terveit. - Igen, ezt már megbeszéltük. Hipotetikusan. Szó sem lehet róla, hogy ebből rendszer legyen - szögezem le, majd halkan hozzáteszem. - Maximum karácsony tájékán neked megcs… Azt mondta, hogy osztogattad? Rin, ugye senkinek nem beszéltél róla, hogy kik és hol készítették el? - rásandítok. Majd várok egy két pillanatot. Megkérdezzem, hogy a Tökfej kóstolta e? Biztosan... vagy nem?
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Csipegető csibe csíny [Marina és Roland / A reggeli kész-e? / ne less / április 5.]
Bármennyire meglepő, egy komolytalan szava se tud lelkesedést kiváltani belőlem, így félre biccentett fejjel követem keze mozgását, már már unottan hallgatom. Nagyon reggel van számomra Marinához és már elterveztem magamnak valamit, aminek nem volt része az aranyvérű látásmóddal tűzdelt szóáradat. Tehát nem is a lány társaságát bánom, inkább azt, amibe belekezd. - Meggazdagodás, haszon és a többi anyagias velejárója sem érdekel most. Kihívás volt, jól szórakoztunk, térjünk vissza rá decemberben - tanácsolom végig nyugodt egyenletes hangot megütve. Két ember, még nem vészes, főleg, ha az egyikük Móric, mert van annyi esze, hogy ne kotyogja el. - Nem kérdeztem ilyesmit - vonok vállat és a könyvem borítójára pillanatok, amikor megérkezik még egy rellonos. Komolyan velük van tele a kastély ma reggel? Fél szemöldökömet emelem rá, mert nem tudom eldönteni, hogy most hozzám beszél e, mivel azt se tudom ki ő. - Rólad sem, pedig amennyit jár a szája… - sokatmondóan mosolygok óvatosan a lányra, majd szemforgatva várom, hogy lediskuráljak a kis reggeli csevejüket, amiből éppenséggel engem pont ki is hagyhatnának. - Sima vizet - válaszolom meg a kérdést. A poharamat húzom magamhoz közelebb, ahogy helyezkedem. Kénytelen vagyok beérni a vízzel, ha egyszer a tea még hűl. - Már amennyire a víz, az tud lenni - nézek rá szemöldök ráncolva. Nem értem mégis mi baja van és mit utalgat nekem reggel. - Minden reggel így funkcionál? - kérdezem a srácot, de a kérdés költői, nem várok választ. - Felőlem megehetitek az összes levitás kaját. Jó étvágyat! - Fogom a poharam, a vizemet, ahogy felállok, koccintom neki Marináénak és sétálok arrébb, átvetem a lábamat a padon és leülök oda, hogy megreggelizzek. Ha ők nem hagytak magamra, majd megoldom én. Kinyitom a könyvet, magamhoz veszem a croissant, leteszem magam elé a vizemet, amiből az első sorok után nagyokat kortyolok, hogy felébresszen.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Csipegető csibe csíny [Tökfej / A reggeli kész-e?” / ne less / április 5.]
Hunor egy szavad nem lehet, amiért nem jöttél le velem ma reggel. Most nem tudom, hogy örüljek e neki, hogy nem kísért le, és így ő nem kap Marina és Roland körforgásából, vagy sajnáljam, mert meglehet, ha jelen van engem békén hagytak volna. Tényleg akkora nagy kérés, hogy csak olvasgatva megegyem a vajas-sajtos-esetleg sonkás croissant-om, megigyam a jázmin teát, ha az kihűl végre, majd mehessek a dolgomra? Mert az első megállom a szerkesztőség. Aztán még egy kis zongora játékra is akadna időm, ha a kívánságok termét elkapom szabadon, mindamellett, hogy a könyvtárban a mágusjoghoz kapcsolódóan esettanulmányokat keressek. A terveim tehát megvannak, ahogy az újra rám telepedő nyugalom is, miközben kortyolom a frissítőt. Persze már tényleg el sem akarom hinni, hogy újabb társaságom akad, akinek kérdésére csak sokatmondóan pillantok oldalasan rá. Nyugalomban, abban úsznék. Jó volna, de ma reggel meglepően sok rellonos megtalál. Leteszem a poharamat, közben a Tökfej lecsap a sárga borítású zsebkönyvemre. - Krúdy, Ady Endre éjszakái - mondom automatikusan, pedig látom, hogy mozdul a tekintete a POKET borítóján. Ahogy elengedi kapok érte, hogy ne csattanjon az asztalon, ráadásul... csak ne dobálja a könyvemet! Amúgy is nehéz reggelem után most már tényleg morcosan nézek rá, amíg kékem a féloldalas mosolyára esik. Nem lesz ez így jó. - Remekül telt - kezdem, de el is akadok. - Tudod hány óra van, igaz? - kerekednek ki szemeim. - Kérj némi energiát a barátnődtől, mert fogalmam sincs mi van ma a levegőben, de ő abszolút elemében van - nézek el a páros irányába. - Furcsán átszoktatok a levitások asztalához - lassan nézek vissza Móricra. - Akárhogy is, mióta lóg Marina ezzel a sráccal? Olyan… nem is tudom - közönséges. - szerintem tartsd szemmel. Feltéve ha nyitva tudod őket tartani - mosolyodom el. - És ne mondd el neki, ha nem hallja Marinanak hívom. Tudod mit? Mindegy. Úgy is elfelejted - legyintek, ahogy fél kezembe fogom a nyitott könyvet és magam elé veszem végre a francia péksüteményemet is. Végül újra a pohárért nyúlok, hogy a maradék egy két kortyot is elfogyasszam belőle.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Csipegető csibe csíny [Tökfej / A reggeli kész-e?” / ne less / április 5.]
Még én is elismerem, hogy hatalmas az a sóhaj, amit kiengedek, mielőtt homlokomat vakargatom. - Te tényleg Tökfej vagy - ezzel aztán senki nem vitázhat. - Nem maradtál le - azonban nem folytatom, majd talán később közlöm vele a nap információját. -A barátod alszik órán? - elképedve pislogok rá, majd azonnal legyintek. - Tudod mit. El is tudom képzelni róla - ezzel már aztán tényleg teljes a kirakós a srácról. - Te alszol az órákon? - változik meg a kérdésem. A plafonra emelem pillantásom a szavaira és nem is feszegetem, hanem visszatérek a másik két rellonos jómadárhoz. Morcosan nézek rá, hogy most komolyan elaludt? Aztán persze ugrok egyet, amint rácsap a füzetre. - Jajj, Móric! - nyúlok inkább a könyvemért újra. - Tudod mit? Kár. Jól áll, ha pencikézel és csendben vagy. Tégy így, én meg olvasok inkább - nyitom is ki Krúdyt, közben hamar megeszem a töltött kiflim. De a sorok olvasása helyett mellettem beszél és beszél és beszél is. Lemondóan sóhajtok, ma már másodjára. - Ez is egy hozzáállás. De akkor is furcsák voltak a kérdéseikkel és a koccintással. Lehet ők is azt hiszik, hogy ma lesznek tanóráink - jelentőségteljesen pillantok rá, ahogy füzetére bökök. - Szünnap van, Móric. Jó reggelt kívánok! - szórakozottan mosolygok rá, szinte már kuncogok, ahogy felkelek, majd huppanok vissza a fenekemre. Valami nem jó. Nagyon nem, persze ezt igyekszem palástolni. Ujjam alig láthatóan kapaszkodik a pad szélébe, ahogy valami kellemetlen érzés szalad végig bennem. Ez így nem jó! - Nekem mennem kell a szerkesztőségbe - mondom hangosan, ahogy ismét felkelek, bólintok és el is indulok. Nem úgy van az, hogy bármi csak levesz a lábamról! Persze nem sokkal később a folyosón a falat támasztva hirtelen már egészen máshogy gondolom. Tisztán formált szavaim helyett csipogással kommunikálok, és nehogy, azt hidd, hogy tollas a hátam! Nem csak a hátam… engem… engem mindenhol pihék borítanak! Mórocz, csak tudjam meg miféle tréfát űzöl és nagyon, de nagyon meg fogod ezt a viccet bánni!
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Beni [Megint tavasz... / mágusjog / ne less]A mágusjoggal nem viccelek. Egyik tantárggyal sem teszem, de dr. Laines órájára ez különösképpen igaz. Most, hogy a Tanársegéde lettem komolyabban veszem a feladatomat, mint bármit a korábbi tanévekben, ami úgy vélem sokat elárul. Ha ez nem, akkor a karomon piheni kettő vaskosabb kötet és három karcsúbb abszolút képet ad arról, hogy ismét céllal látogatok a könyvtárba. A különböző korszakokat érintő történeti áttekintés, a szankciók, és egyéb változások folyamata és persze ezekkel együtt rengeteg esettanulmány vár rám, hogy a mai napomat igazán neki szenteljem. Elkezdem valahonnan a mugliknál, hogy könnyebben térjek át a mágusjogra. Azt még magamtól se várom el, hogy egy nap alatt jóformán ügyvéddé avanzsáljak, ami nem is célom, de a tisztán látás érdekében csakis a javamra válhat. Ráaádsul érdekes is. Na most. Legnagyobb sajnálomra, avagy örömömre a könyvtár igazán nem a legnépszerűbb helye a kastélynak. Sose botlok bele abba, vagy kerülök olyan helyzetbe, hogy minden asztalt elfoglalnak a diákok, én pedig azonnali megoldásként ülnék a szőnyegre mindennel, ahogy otthon a libresszióban. Most is több hely közül válogathatok, de megpillantva a felsőbb éves sötét, kusza tincseit lábaim egyértelműen visznek Beni irányába. Még nem is tudom mi történt vele a szünetben, pedig előtte való napokban meglepően sokáig beszélgettünk a klubhelyiségben. Sok tervével nem tudom, hogy halad és a mostani időszakban jól esik csak úgy bármiről beszélgetni valakivel. Ez még éppen belefér az időmbe és ki tudja, még az is lehet, hogy jót fog tenni. Ezért is kérdezek, amint elérem az asztalát. - Csatlakozhatok? - igazán nem akarom megzavarni, de még két perc és kviddics ide vagy oda, de leszakadnak a karjaim.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Csipegető csibe csíny [Tökfej / A reggeli kész-e?” / ne less / április 5.]
Éppenséggel hallottam már tanároknak furcsa ötleteiről, amikkel nem igazán tudtam egyetérteni, de úgy véltem nem is az én tisztem. Aztán most itt van Tökfej, aki arról beszél, hogy az oktató azzal bünteti az alvó diákot, hogy a tanársegédévé teszi. - Ez vagy ökörség a részéről, vagy zseniális - mondom, amíg kuncog. Latolgassam? Hiszen lehet Brightmore csak jobban kiszúr saját magával, igaz nem úgy néz ki, mint aki nem tudja megtanítani kesztyűbe dudálni. Arra a fiúra rá is fér. Hm, jó, igen. - Az utóbbi - döntök végül, és az agyam hátsó zugában egy fogaskerék új ötletet indít el. A Tökfej csodálkozik, ha elalszik a Nagyterem asztalán, ha egyszer 4-5 órákat alszik? Mondjuk még mindig inkább itt tegye, mint amikor folyik az oktatás. Komolyan elképesztő. Nem tehetek mást, felnevetek. Még, hogy minden jól áll neki! Azért... - Ez vitatható, Tökfej - sandítok felé, majd dobom be a remek ötletet, hogy csendben tudjam. - 20 perc múlva már nem leszek itt, de ha indulok, majd befogom az orrod. Arra biztos felkelsz. - mondom egy újabb falat előtt és fordulok a POKET-emhez, ami lassan inkább lábat növeszt és sértetten itt hagy. Kifakadásától valahogy nem hagy jobban alá a kuncogásom, csak kikerekedett szemekkel hallgatom azt a megtekert mondatot, mígnem kissé megszédülök. Biztos csak hirtelen mozdultam, így hamar szedem össze magam. - Használd ki a napot - tanácsolom, majd zsebkönyvemet szorongatva indulok meg ki. Azon kívül, hogy a szívem kissé hevesebben kezd verni, nem sokat érzek meg abból, hogy változás üt be. Egy két pislogás, annyi és karom helyett már szárnyamat emelem mérgemben, ahogy lábam teljesen más alakban toppantana a padlón. Érzem, ahogy légzésem egyre csak gyorsul. Azt hiszem épp felfogom. Szökkenve kapom magam az hang felé, minden tollam meredezik, ahogy felnézek a Tökfejre. Na nem mondja! Felfújom az arcom a “bókjára.” - Móric! - nagyjából ennyi az annyi, amit ki tudok bökni. Úristen! Mi lett a hangommal? Elkezdek hátrálni, de elkap és tenyerébe érve fordulok körbe magam körül, ahogy fejem mozdul, hogy megnézzem magam. Csibe lettem. Szusszanva állok meg felnézve rá, és húzom össze szemeimet a silány és megkésett bocsánatkérésre. - Azt hittem nem lehetsz nagyképűbb - csipogom talán még számára is érthetően, majd szárnyammal mutatok fel hatalmas fejére. Ahogy ezt végig gondolom, igazán felfogom és huppanok a farktoll pihéimre. Tanácstalanul pislogok fel rá, fejem dől oldalra, hogy akkor most mi lesz? Merlinre! Nem tölthetem vele a napot! Nem. Nem-nem. Nem. Kezdem is el rázni a fejem, mert félek, hogy a mai napom egy elcsépelt vígjáték montázsává fog alakulni.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Benett [Megint tavasz... / mágusjog / ne less]Az utóbbi időben tényleg többet találkoztunk és beszélgettünk, azonban csak most jövök erre rá, ahogy meglátom őt és hirtelen realizálom, hogy beszélgetéseink hiányoztak a szünetemből. Lépteim egész halkak, ahogy közeledek a holmijába hajló háztársamhoz. Ajkam széle rándul apró mosolyra a képre mennyire belemerül abba, amit csinál, legyen az bármi is, de abszolút nem volt célom ráhozni a frászt. Mosolyom lesz látványosabb, amikor megkapom a választ. Félre biccentem a fejem, így a kósza tincsemet arrébb lendítve az útból. Érzem a késztetést, hogy a fülem mögé simuljon, de előbb a könyveimet kell az asztalra helyezni anélkül, hogy dörgedelemmel csapódnának a falapra. Közben figyelek Benire. - Köszönöm, megleszek. Mágusjoghoz kellenek - lassan, de biztosan engedem le a köteteket és kezdem is el rendezni. - Te felvetted? - érdeklődöm, utána a vállamon lévő vászontáskából szedem ki az üres pergameneket, amikre szükségem lesz. Fülem mögé simítom a bizonyos kószáló hajszálakat. - Tényleg nem volt alkalmunk - bólintok, majd leülök vele szemben és tolok mindent az asztal szélére magam elől a papírokon kívül. - Kíváncsi voltam már, hogy vagy. A minap csak átsuhantál a klubhelyiségen - mesélem. - De elkapott egy első éves és neki segítettem pár dologgal, így gondoltam, majd összefutunk máshol és nézd meg - tárom szét karom. - Szóval, mesélj. Volt időd zongorázni? - kérdezem, közben félre, tolltartómba pillantok. Kell majd a vonalzóm is a táblázatok miatt! Hol a vonalzóm? A vászontáskámban találom meg, majd magam elé helyezem. - Figyelek - alkaromon támaszkodom meg és dőlök előrébb, mielőtt még esetleg azt hinné, hogy nem vagyok itt fejben.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Odaadnám [Tökfej / Poe? Poe. / ne less ]
Utálnak a határidők. Komolyan valami elképesztő versenyfutáson vagyok az idővel, ami eddig is így volt, ám az utóbbi hónapokban ott vállaltam túl magamat ahol csak tudtam. Beletemetkezem, mindig van mire fókuszálni és hova tovább fejlődni. Ki mint vet úgy arat, nem igaz? Még édesanyám is hozzám szólt a minap- azt mondta feszültebb vagyok. Nem gondoltam, hogy lehetek feszültebb, mint általában, vagy ez ismét csak azt mutatja mennyire nem foglalkozik velem. Utána össze is vesztem vele, szobám ajtaja mögött pedig sokáig nem tudtam mihez kezdjek magammal. Először Poe-t olvastam. Kihagytam hogyan kerültem haza! Kénytelen voltam elutazni a Szentivánéji hangverseny miatt, így két napi pótlás áll előttem. Tegnap este érkeztem, ma a reggeli közben már Benett-re figyelek, aki a kapott jegyzeteket segít kiegészítenem. Nem hagynám, hogy belenyúljon, de jelenleg időszűke miatt kénytelen vagyok, továbbá felsőbb éves és tanultunk már együtt. Mindegy, később még átfutom a margóra mi mindent írt fel, amin ennyire jót nevet. Mosolygok rá, majd pillantásom rebben az ajtó irányába és fordulok is el azonnal. Szívverésem megugrik, arcom komolyodik el, ahogy kezem esik magam mellé a táskámra, benne a pulóverrel. Sose maradok itt eddig, ő meg későn kelő. Ma is már rég megreggeliztem, így könyvemet visszahúzva magam elé várakozom, miután Benett is elsiet a dolgára. Várok, meg ott van az is, ami most nem juthat ismét eszembe, mert akkor már gondolok rá és összeszorul a torkom. Komolyan mondta a szavait én pedig hetek óta ezen örlődöm és kapom fel a vizet hacsak eszembe jut egy kép is arról az estéről. Örlődnék, ha volna rá időm, de most olvasok. Hónapok teltek el és én ahhoz tartom magam, amit megbeszéltünk. Ha nem elég, nem elég, nem is kell kérnie belőle. Kerülöm, ami először adta magát, pokolian dühös voltam, könnyen ment, de egyre nehezebb, mert már csak sértett vagyok és mellé szinte naponta látom. Tekintetem esik bal kezemre, ami a könyvet tartja, rajta a két csillaggal. Beszélni Csonka Zsomborral a mágusjog kapcsán. Megírni egy baglyot Balázs atyának. Arra gondolom letörlöm onnan, aztán Móric felkel, összecsapom a könyvet és táskámat vállamra kapva igyekszem, hogy beérjem a folyosón. - Móric! - hangom furán cseng, nem mostanában mondtam ki utoljára. Furcsán is érzem magam és nem is biztos, hogy meghallott, vagy igen és akkor folytatjuk a gyerekes viselkedést. Azok is vagyunk. - Lehetséges volna, hogy két percre megállj egyhelyben, te Tökfej? - Ha megáll torpanok meg és lépek arrébb az egyre szálingózó diákok elől. Könyvemet tartó kezemet engedem le, amíg felnézek rá. Utálom, amiért nem tudom utálni.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Odaadnám [Tökfej / Poe? Poe. / ne less ]
Olvasok. Ol-va-sok. Amikor a barom röhögése visszhangzik az egész Nagyteremben. Igen, ez nagyon illik a Város a tengerben eredeti angol hangulatához. Éppen csak egy pillanat pillanatának a töredékéig pillantok fel rá, amíg államat a kézfejemre teszem és merülök el újra. Komolyan hálás vagyok, amiért bárhogyan is érzek van bennem annyi, hogy ne világfájdalommal az arcomon rohangáljak a kastélyban, mint egy szellem. Nincsenek komor, sötét felhők, amik felettem gyülekeznének, és nincs bennem a senki nem ért meg tinédzser hisztéria, ami miatt önsanyargatásba kezdenék. Azóta akárhányszor összefutottunk kikerültük egymást, mehettünk a dolgunkra és büszke vagyok, mert kibírtam hogy egyszer se forduljak utána. Szerencsémre, van eszem. Minden mást lerendezek magamban, azt hiszem sikerült megtennem, de hamar kiderül, ha mégsem. Lehetséges, hogy megáll, nagyon is én meg majdnem bele is rohanok. Felkapva a fejemet dőlök hátrébb, lábam lecövekel én meg tátogok, ahogy a további mondandóm veszik el. Ahogy megszólal, hangosan, - kimondva, amihez hasonlót magamba mormolok el - valami mosoly féle kerül arcomra és tűnik is el, hogy szememet forgassam, mert persze, hogy zenét hallgatott! Megköszörülve a torkomat lépek arrébb, fonom össze karomat és nézek rá. Mi. a. pálya? A fenébe, hogy mindig ilyen bőbeszédű! Na, persze! Hah… Egy, kettő, három. - A szokásos - vonok vállat, mutatóujjammal vállam mögé dobva a hajamat, majd elvonul mellettünk egy diák csapat, a kezünkbe nyomva egy szórólapot. Mitológia szakkör? - Ilyen lehet a pokol - reagálom le, a lányok mellettünk nem értékelik a véleményem, hamar tovább is lépnek. Nézek fel Móricra ismét. - Igen, szóval, ne aggódj, nem szeretnélek kétszáznegyven részes szappanopera erejéig feltartani. Nem érek rá - pillantok is az órámra, majd a könyvet a hónom alá téve fordulok az ellenkező irányba a táskához, hogy kivegyem belőle a pulóvert. - Visszadnám. Köszönöm - nyújtom felé, az élére hajtogatott darabot. - Hallottam, hogy lebetegedtél. Sajnálom - főleg mert én megúsztam a másnap fájdalmaival. Meg persze sajnálok mást is, de akkor már átlépnék egy határt, amit egyetlen bólintásával húzott meg. - Visszaengedlek a teátrális zenédhez - bólintok, majd ha átvette a pulóvert fonom össze karomat magam előtt.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Nem adnám oda [Tökfej / Számít ez még? / ne less ]
Nem mintha tudni akarnád az milyen. Amikor jól odamondja, egyenesen a szemembe tud nézni, annak rebbenése nélkül. Most meg rám sem néz. Akkor úgy szól, hogy tisztán csengjen minden szava, most meg itt motyorog nekem. Utána vártam, hogy üzenjen valamit, vagy odajöjjön, de nem tette. Hónapok után én vagyok az, aki ide sétált hozzá és még ő puffog nekem. Ezt, most az egyszer szó nélkül hagyom, mert a pulóverét odaadni jöttem, nem pedig vitatkozni. Ó. Történik valami a mellkasomban, míg szemem esik a ruhadarabra. Megtarthatom a próbálkozásomat, meg úgy minden magamnak a pulóverével együtt. Nem tudtam korábban odamenni vele hozzá, szinte az is hihetetlen, hogy most rávettem magam. - Már majdnem azt hittem megbombáztál érte e-mailekkel, csak a spambe tett - szarkazmus. Visszább húzom a kezem, miközben a megfázásáról kezdek beszélni. Hirtelen, az jut eszembe. És valahogy az elég hétköznapias megjegyzés, elfedheti, a sorok között sem kell olvasnom, hogy egyértelmű legyen: egyedül engem foglalkoztat még ez az egész. - Az jó, ha nem volt komoly - mondom mert így van, és mert így illendő. Majd ujjaim engedik is el az anyagot, ahogy Móric átveszi. Akkor ezt kipipálhatom. Ennyi volt. - Ismerem őket - folytatnám, de megjelenik a fiú, én pedig a könyvemet dobom a táskába, készülök tovább indulni. Se hozzá, se hozzám nem illik a bájcsevely. Visszafordulva pillantásom rögtön a vigyorára emelem, amit nagyon rég nem címzett nekem, ahogy most sem. Azonnal nézek is másfele, amikor meglátom a földre hulló, félbe hajtott lapot, ahogy az tető formájában koppan a padlón a hátlapon lévő írással egyenesen Móric cipője mellett. Szívverésem ezerre ugrik, a fülembe hallom véremet zubogni, lábaimmal automatikusan hátrálok aprókat. Nem kér belőlem. Elfelejtette. Én meg méginkább alázzam meg magam, még úgy utoljára! Legszívesebben arcom elé kapnám kezeimet, de mindkettő csak ökölbe szorul testem mellett. Futkos rajtam a hideg, késve mozdulnék, már hiába teszek bármit. A felindulásból írt, a haragomat elengedett inkább értetlen levelem ott van nála. Ami miatt most itt állok és ami így sem segített megértenem mi történt akkor este. Torkomban hatalmas gombóc van. - Az az enyém - szólalok meg végül, nyúlok is a lap felé, kezem mégis megáll. Mert bár az enyém, neki címeztem. Tudom mi minden van benne. Konkrétan minden, ami bennem. Tudom, hogy beleírtam: sajnálom és hiányzik. A legrosszabb, hogy mindez nagyobb viszonzatlanságot keresve sem találhatna, de én, hát én vagyok akkora szerencsétlen, hogy épp az ő pulóvere közé kerüljön. Ajkam remeg meg, azonnal össze is préselem a szám. - Tudod mit? Olvasd el. Csak ne előttem - mondom végül, megemelt állal az arcát fürkészve. - És ne itt - ahol a diákok jönnek-mennek körülöttünk. Megkérném, de úgy érzem jelenleg ennyit én is érdemlek. Tekintetem jár a levél és Móric arca közt, amíg automatikusan lépek hozzá közelebb. - Lemegyek az udvarra, ha reagálnál, ott megtalálsz - órám lenne. Mégis lépek egyet, majd még egyszer, hogy megfordulva szorítsam össze szemeimet, továbbra is zakatoló mellkassal és lépkedjek le a lépcsőn, ki a fénylő lelkek udvarára, ahol most rajtam kívül senki sincsen. Na, most kilépek a komfortzónámból. Magam miatt.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Tilosban [ Móric / Amerikai Pszichó / kellemetlen ]
Ülök a vonat kabinjában kezemben a papírköteggel, ami eldöntheti a nyaram sorsát, ami rengeteg bakancslistás pontomat foglalja magában és szinte a legnagyobb álmomat dédelgeti, hogy egyszer valóság legyen. Majd egy majom fordul le a fejem feletti csomagtartóról, ekkor a papírhalmazba belekap a szél és a huzat viszi ki az ablakon. Utána kapnék, beesek egy terembe, ahol Keserű professzor mérgesen - ami már magában szürreális - faggat a válaszokról, ugyanazzal a majommal a vállán. És engem az zavar, hogy nem tudom a válaszokat. Sűrűn pislogva ébredek a rémálomból, izzadt kezem a pergamenhez ragadt, pedig arcomba omló hajamat simítanám fülem mögé. Lassan kelek fel, és homályos tekintettel realizálom nem a hálókörletben kumtam be tanulás közben, hiszen a könyvtár illata tölt el mikor mély levegőt veszek az annál is hatalmasabb sóhajomhoz. Előttem a legilimencia jegyzetek, szorgalmik. Nem kockáztathatom meg az év végi jegyemet. Kitaláltam kezdésnek, hogy az Amerikai Pszichóban, - bár nem egy tizenhat évesnek való olvasmány lenne - a főszereplő bonyolult elméjét fogom elemezni. Párhuzamokat húzok legilimenciával vele mire mehettek volna. Muszáj, mert egyszerűen képtelen vagyok mások fejébe belelátni alapból is, nem még konkrétan. Tehát gyakorolnom kell. Kihúzom magam, ujjaim szöknek a hajamba és pillantok körbe. A könyvtár nem a legnépszerűbb hely, de teljesen egyedül vagyok - a gondolatmenetem akad meg azonnal és félve sandítok az órám számlapjára, ahol a mutató már tovább szökött a takarodónál. Jaj, ne! Ne! Ne, ne, ne. Felugrok, székem csikordul meg, és mindent egy mozdulattal söprök vászontáskámba. Hirtelen közeledő léptek ütik meg a fülemet. Kazanov. Kissé kikerekedett szemmel szökkenek a polcsorok közé és labirintus-szerűen haladva, sietős léptekkel toppanok ki a folyosóra. Vajon utánam jön? Hátrafordulva haladok tovább, és rezzenek meg a visszhangra a másik irányból, odafordulok, megannyi szem vizslat, amitől benem ragad a levegőm. Soha többet nem olvasok horrort! És ezt még csak nem is az atrocitások miatt mondom, hanem mert rezignáltan végigmérem. A prefektusi jelvény csillan a felsőjén. - Ez... komolyan hihetetlen, Tökfej… te tényleg mindenhol ott vagy? - Nem tudom örüljek e vagy sem, hogy nem másik prefektus kapott el. Félre-félre pillantgatok a portrékra, amíg halkan lépdelek közelebb Mórichoz. A festményen meredező banya, hol őt, hol engem méreget megvető tekintettel. - Festményként is lehet produktívabb, elvégre mozog. Örüljön neki, hogy nem egy mugli portré és foglalkozzon a saját dolgával - mondom felvont szemöldökkel. A pletykás morogva fordul el, én pedig csípőre tett kézzel toppanok meg a Tökfej előtt. Hogy lehetek ennyire szerencsétlen? Négyet nem léptem a könyvtárból már el is kap amikor, ha valamire, büntetőmunkára az év vége közeledésével főleg nincs időm. - Oké - szusszanok. - Móric mindketten tudjuk, megtudlak győzni arról, hogy ne büntess meg - mondom egyszerűen, bár izgulok és hogy ezt véletlenül se lássa kezdem el igazgatni a táskám tartalmát.
|
|
|
|
Kőszegi Róza Amélia Mestertanonc Levita (H), Szélvész Szalamandrák csapattag, Edictum szerkesztő, Harmadikos mestertanonc
Kiscsibe RPG hsz: 368 Összes hsz: 644
|
Tilosban [ Móric / Amerikai Pszichó / kellemetlen ]
Ki gondolná, hogy ilyen vége is lehet ennek a napnak? Én biztosan nem. Másodjára történik meg velem, hogy takarodó után kénytelen vagyok a folyosókat járni és másodjára is Móric ennek a szemtanúja. Amikor a maga oktondi módján köszön, meg sem próbálok lépést tartani a megannyi, kiejtett cs-betűs szóval, majd válaszolnék, de a portré a falon egyenesen bele szeretne szólni a dolgunkban. Onnan, hogy ezt felismerem, természetesen nem hagyhatom megtörténni. Anélkül is hamar elrendezzük a dolgot, hogy a Tökfej szurkolna az érdekemben, de gyanítom a porté nem csak miattam dönt úgy végül, hogy ott hagy bennünket egymásnak. Meg sem lep, hogy a választ meg sem várva spekulál. Szemöldököm szalad ráncba, majd ugrik meg, és mindezt hamar palástolva nyílnak el ajkaim egymástól. - Pontosan ezt akartam mondani, honnan tudtad? - kérdezem, hangomat egészen sikerül kordában tartani, ám a végére benne van az a szarkasztikus él, ami kéz a kézben jár velem. Apró lépést teszek felé, azzal pedig karom is lendül és nemes egyszerűséggel suhintok felkarjára. Jogosan, mert nem ez nem volt szép azok után… azok után, hogy tisztában van vele, hogy amikor nem bosszant halálra, még kedvelem is. - Jajj, Móric! Direkt kóstolgatsz? - söpröm hátra a hajamat, majd magam előtt fonom össze a karomat. - Én ugyan nem kompenzálok természetben. Azt azok teszik akik nem rendelkeznek kellő intelligenciával - gondolom, mint a legtöbb lány, akivel kompenzált már. Ez a gondolat segít a tudatos kis falam építgetésében. - Szívesen kifejtem neked hosszú körmondatokban, miért tartózkodtam takarodó után a könyvtárban, de te is és én is tudjuk, hogy megvannak az indokaim, hiszen ismersz. Igazán kár lenne érte, ha ilyesmivel most felborulna az esténk - megállok egy pillanatra, ahogy felnézek rá és fürkészni kezdem. - Már a tiéd és az enyém, külön-külön - lépek hátrébb és fogok a vállamon lógó táska pántjára. Valami furcsa. Általában megérzem, ha a közelemben van, de most olyan kényelmetlen itt ácsorogni és szemeim el is zizzennek róla a folyosó vége felé. - Rám még vár egy befejezetlen vers, te pedig, nem tudom - sandítok le kezei irányába. - Hogy állsz a kalligráfiával? - Nincs nála a füzet, ami legutóbb. De a hörcsöge még könnyen lehet a talárja zsebében... - igen, ez a srác az, aki tetszik nekem.
|
|
|
|