Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Strakhova professzor

Nem mondanám hogy sietős a dolgom. Éppen elvégzek pár szorgalmi feladatot a szobámban, ezért úgy döntök kimegyek egy kicsit a friss levegőre. Melegen felöltözök és lesiettek a lépcsőn, majd mielőtt átvágnák a klubhelyiségen intek pár ismerősnek, akik mosolyogva mérnek végig. Ugyanis, mióta ide kerültem nincs sok időm a tanulás miatt, amikor meg volna, hogy egy kicsit lazuljak pár baráttal, nem vagyok jó hangulatban. Ilyen vagyok. Ilyenek vagyunk mi nők, hallottam egy pár fiútól. Haladok szépen lassan, amikor megérzek egy illatot a konyhából. Nem tudom hogyan, mert nem éppen a szomszédban van a konyha. Csodálkozom is, mert már régen nem volt ilyen éles a szimatom. Otthon, amikor anyukám sütött valamit, már a játszótéren megéreztem a finom süti illatát. Tudni illik, a játszótér a házunktól körülbelül annyi távolságra van mint a konyha. Hirtelen korogni kezd a hasam, de csak kicsit. Ha nagyon, ha kicsit korog, már várom a vacsorát.  Le lassítom a lépteimet, mert megérkeztem a lépcsőhöz a bejárati csarnokba. Mindig odafigyelek a lépteimre, nem szeretnék legurulni. Otthon egy hatalmas lépcső van, el lehet képzelni hányszor csetlettem-botlottam. Éppen leérek, hálistennek épségben, amikor (nem is én lennék) megbotlok, és egy kemény dolognak esek neki. Az a bizonyos kemény dolog egy ember. Konkrétabban egy nő. Egy nő hátának estem neki az imént.
-    Kérem ne haragudjon! Megsérült? Istenem hogy lehetek ilyen ügyetlen? – szégyenkezek a fejemet fogva.
Pár másodperc múlva felismerem a hölgyet. Strakhova professzor asszony volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Egész életemben próbáltam kerülni az ilyen és ehhez hasonló szituációkat. Pár évig sikerült is, de minden olyan mint a balszerencse áradása. Az ember hiába várná végre a megváltást, állandóan bénázik. Megváltás? Na jó nem abban az értelemben, hanem végre kiszabaduljak az ügyetlenség fogságából, szóval így már egy kicsit világosabb lehet. Körbe nézek, és meglátom hogy pár diák elég feltűnően bámul, én nem is törődők velük mert a segítésre koncentrálok.
-   Nem semmi bajom, köszönöm! – próbálok minél több papírlapot össze szedni, és pár laponként a professzor asszony kezébe adom.
Kicsit meglep amikor páran szinte átgyalogolnak a lapokon. Most komolyan ennyire nem törődnek másokkal? Nem értem hogy az emberek hogy lehetnek ennyire ellenszenvesek, nemtörődömök egy másik érző lénnyel. Felháborodásomnak azonnal szót is adok.
-    Most minek kell áttaposni a papírokon és rajtunk? – kérdezem szigorúan az elhaladottaktól.
Egy nevetés hangzik el a kiscsapat közepéből. Ránézek a professzor asszonyra, mérgesen. Persze nem rá vagyok mérges, hanem a többiekre, és nem kevés önuralom kell hozzá hogy utánuk menjek. Komolyan, kihalt az emberiségből a jó. Mármint a jó tulajdonságok, persze tisztelet a kivételnek.
-   Nagyon sajnálom, nem is tudom mit mondjak. Nem tudom mit szólnának a titkárságon, de ezek milyen lapok? Bocsánat. Milyen lapok voltak? – kíváncsiskodom kicsit bánkódó tekintettel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Gyerekkoromban nem egyszer voltam rossz. Főleg, amikor a nagyinál voltam. Imádtam a házát. Míg otthon kötöttek a szabályok, a maminál mindent lehetett. Vacsorára csokit enni, reggelire csokis kekszet és éjfélig fent maradni. A mai napig járok a nagyihoz, de olyan ritkán találkozunk. Most egy kicsit elhagyatott érzésem van. A szégyenkezés mellett rám jön a honvágy. Nyugi Zay, már nem kell sokat várni mert hamarosan szünet. Gondolataim azonban vissza siklanak a csarnokba. Hiába merengtem nagyokat, hallottam mit mondd mellettem Strakhova professzor.
-    Már elengedtem őket tanárnő, valaki menthetetlen. – mosolygok derűsen a nőre.
Visszagondolok vannak nagyon rendes diáktársak, és biztos vagyok benne hogy a számuk több mint ezeké. Elengedem. Viszont folytonosan visszatér a rossz érzés. Béna vagyok. Úgy körözött felettem ez a két szó, mint a dögkeselyűk. Jól esnek a tanárnő szavai, miközben nézek rá csodálattal. Nem volt még sok szerencsém Strakhova professzorhoz, de már párszor összefutottam vele. Igen kedvesnek tűnt, most még inkább. Már nem tűnik, hanem az is.
-    Értem, én az udvarra tartok Nasia néni, éppen egy órája lebeszéltem pár barátnőmmel találkát. De nagyon szívesen segítek ha szeretné. – mondom határozottan állva.
Annyira persze nem akarok modortalan lenni hogy magára hagyjam a tanárnőt, nem tudom hogy szükség van-e még rám, de nagyon szívesen vagyok a társaságában, mert nem lehangoló temetkezési vállalkozó, hanem egy csupaszívű, derűs teremtés. A csajok megtudnak várni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Néha napján jó egy kicsit settenkedni. Otthon, miután mindenki nyugovóra tért, elkapott egy érzés: éhes vagyok. Leszaladtam, kinyitottam a fridzsit, kivettem pár nasit és gyorsan felszaladtam a szobámba. Anyu másnap megkérdezte, hol vannak bizonyos dolgok. Én nem hazudtam, meg mondtam megettem őket este. Kicsit leszidtak, éjszaka ne tejszeleteket hanem banánt egyek, vagy inkább semmit. „Nem fog tudni jól aludni kislányom!”. Hányszor hallottam ezt. A mai estén keveset vacsoráztam, és még le sem feküdtem. A klubhelyiségbe gubbasztottam a sötétben, más társaságom nem is volt, csak a pattogó tűz. Némán merengek, amikor megkordul a pocakom. Jézus, rosszabb vagyok Micimackónál. Egyébként a génjeim jók, ehet bármennyit, egy dekát sem hízok. Ellenben az unokatestvéremmel Laurent-el. Annyit mondja hogy kövér, hiába mondom hogy tök jól néz ki, nem figyel rám. A belső a fontos. Na mindegy, lapozzunk. Szóval megéheztem, ezért elhatároztam magam meglátogatom a Konyhát. Te jószagú, rettentő régen jártam már lent. Most ennek is eljött az ideje. Pár perc múlva, éppen ki is lépek. A szívemhez kapok, mert meglátok egy árnyat a bal szemem sarkából. Biztos valami macska. Miután lenyugodok, el is indulok. Néptelen a folyosó, szinte meg sem lepődnék ha a falak visszavernék a járásom hangját. Várjunk, visszaverik. Azért nem is hallom, mert nem figyelek oda rá. Annyira tanakodok, hogy hirtelen sikkantok egyet. Persze, nem örömömben. Majdnem nekimentem egy lánynak, aki szintén a konyhához érkezett.
- Hőőő, mi a … ? – kezdek bele megrémülten.
- Jaj, hello. Ne haragudj, nem számítottam rád… – kapok a mellkasomhoz.
- Hogy én? Ja! Én csak megéheztem, gondoltam lejövök a kis angyalokhoz. Hőő, istenem! – lihegek, mint aki mindjárt infarktust kap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Hirtelen fejfájás kezd el kínozni. Olyan mint egy hirtelen földbevágó villám. Az arckifejezésemen nem látszódik, de eléggé meggyötör. Gondolom nemsokára front köszönt be, ezért hasogatok belül. Sosem bírtam jól a hirtelen időjárás változásokat. Szó szerint megrontja az embereket, rossz értelemben. Mondjuk jó értelemben sem lehet megrontani embereket.  What? Next. Amennyire gyorsan jött, annyira hamar tovaillant. Jobb is, mint hogy órák hosszáig tartson, annál kínkeservesebb nap ne jöjjön el sosem. Szinte el sem tudom képzelni hogy ezért megszidják Nasia nénit. Olyan kedves, és ilyesmi miatt nem szokták leharapni az emberek fejét.
-    Ugyan, nem lesz semmi baj! Ó, kedves hogy ennyire figyelmes velem, de megtudnak várni, nem lesz belőle nagy tészta! – mondom mosolyogva.
Annyira békés kisugárzást áraszt magából a tanárnő, mint egy arkangyal. Angyali teremtés. Volt egy ilyen szomszédunk is, amikor Washingtonban laktunk távol a nagyitól. Persze idősebb volt, de ugyanannyira kedves mint ő. Sokszor vigyázott rám, amikor a szüleim hivatalosak voltak bizonyos eseményeken. Finom csokis keksszel várt, de tejjel egyáltalán nem. Nem is volt rá szükség, mert attól csak elálmosodtam volna, és ezzel gondolom tisztában volt. Sajnos már két éve nincs köztünk Mrs. Marsh, de jóval előtte elköltöztünk. Voltam a temetésén, de nem sokan voltak ott, úgy emlékszem csak egy unokaöccse volt. Kegyetlen az élet. Néha ilyen dolgokról is kell beszélni, nem csak a jókról. Kiráz a hideg ha rágondolok hogy egy nap mindenki oda kerül Elkezdek fellépni a lépcsőre, de visszalépek hozzá, és belekarolok. Szívből remélem nem veszi tolakodásnak, nálam ezt a szimpátia jeleként lehet felfogni.
-    Szívesen elkísérem Nasia néni, ha gondolja indulhatunk is! Tudja, azt hiszem ez egy remek barátság kezdete – mosolygok majd elhallgatva figyelem a lépcsőfokokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Jó szerencsémre már sikerült magamhoz térni a kis infarktusból. Jó, persze hogy nem az volt de még is egy kicsit az volt, vagy legalább annak készült. Úgy fogom a mellkasomat mint valami gyászhírt halló özvegy. Ez egy kicsit furcsa hasonlat volt, na de megteszi. Mi ütött belém, nem tudom. Ennyire nem szoktam rémüldözni, lehet valami meghibásodott bennem? Gyári hiba nem lehet, inkább használat közbeni. Elromlott bennem egy szelep, ami segített hogy ne sikoltozzak minden saroknál, amikor belebotlok egy diákba. Szemmel láthatóan én nem hoztam a halált a lányra. Ez örvendetes hír, de még is elkeserítő hogy én vagyok csak ilyen nyuszó. Mindenképpen javítanom kell ezen a viselkedésen, hiszen én a Hudson lány nem viselkedhetek így. Bátornak kell lennem mint a szőke hercegnőnek, merésznek mint a hét fejű sárkánylánynak és vakmerőnek mint egy ogrenőnek.  Persze azért nem szeretnék a dzsungel királynője lenni, de na. Fellélegezve összeszedem magam, lerázom a kezeim, és egy ragyogó mosollyal válaszolok:
- Értem. Én pedig keveset ettem, és muszáj volt lejönnöm ugye érted! – mondom kacsintva, hiszen semmi szégyelnivaló nincs abban ha valaki éhes.
-    A sietség az nem árt, gyerünk. – válaszolok gyorsított tempóban majd követem a lányt a konyhába.
Kicsit meg fájdult a fülem olyan váratlanul ért az egész. mindenhol zakatolás, ami abban merül ki hogy ezernyi tányér csörömpöl, száz pohár koccan, az evőeszközök pedig sisteregnek. Te jó ég, ezek a manók nem vesznek meg ebben a nagy hangzavarban. Biztos hogy én két doboz fájdalomcsillapító nélkül nem vállalnám a munkájukat. Fájdalmas nyöszörgésem közepette csak két manó zökkent ki, akik tányért nyomnak a kezembe majd a pástétomot hozzák hozzák közelebb. Figyelmeztetem őket hogy inkább egy kis amerikai palacsintát rakjanak a tányérra dzsemmel, mire egyikük lekapja a kezemből a porcelánt és elrohan a másik sipítozásától megrémülve.
-    Tudom nem a legalkalmasabb, de a nevem Zayday. Téged hogy hívnak? – udvariaskodom a lány felé fordulva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Egy tükörsima mezőn állok, minden ragyog és nagy a fény. Álmodom talán? Nem látok semmit, csak nagy fehér fényességet, így a szemem kicsit kinyitom. Most hirtelen citromszínű lett a tejfehér színű világ. Egy odvas tölgyfának vetve a hátam pihenek a nyári napsütésben.  Mikor már teljesen kinyílnak a szemeim, látom a napot, a felhőket az égboltot. Milyen jó móka lenne megszámolni őket. Egy.. kettő… húsz. Kicsit megdörzsölöm a homlokomat, ami eléggé meleg. Most már jó lenne visszamenni a klubba, mert ma lesz a pizsiparti. Danával mesterkedtük ki pár hete, még takarodó előtt le kellene settenkedni a konyhába is, hiszen milyen összejövetel az amin nincs kaja? A terv szerint hárman leszünk: én, Dana és Danka. Talán eddig az életemben csak háromszor voltam pizsipartiban, ezért még e téren tapasztalatlannak számítok. Mivel már eléggé szúrja a szemem a fényes napkorong, felállok és visszasétálok a kastély felé. Rögtön ahogy a csarnokba érek, zsivalyt hallok magam körül. Pár elsőéves lány a lépcsőkön szaladgál viháncolva. Mivel nem akarom hogy bajba kerüljenek, odatipegek és szólok hogy egy kicsit halkabban örüljenek annak ami ennyire feldobta őket. Kiderül, hogy az jókedv okozója, hogy találtak egy csigát a birtokon. Hát jó, még gyerekek de ennyi idős korban én lélekszakadva futottam volna balra-jobbra egy ilyen pici teremtés elől. Nincs időm megkérdezni hogy most hol van a kis jószág, mert valaki megszólít.
-    Szia. Nem láttam, de szívesen segítek. Megkeressük. Hékás, tudtok… - fordulok a lányok felé, akiknek már bottal lehet ütni a nyomokat.
-    Na, mindegy is. – legyintek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nekem ez a fiú nagyon ismerős. Nem tudom, talán a mugli világban az egyik sorozatban láthattam. Mindjárt rá is kérdezek: Szia, te vagy az a srác aki a nem is tudom melyik soriban szerepelt? Ja, nem. Tisztában vagyok vele, hogy milyen fontosak a kabalatárgyak. Az én személyes kedvenc kabalám, most a szobában vár rám. El is fog a rémület, mi lesz ha egy rinocérosz csorda vágtat végig hirtelen a folyosón? Elvégre, ez a Bagolykő. Itt bármi megtörténhet, bárkivel. Határtalan örömömre, velem csak jó dolgok történtek, mint például sok ismerőst és barátot szereztem. Yay, ne feledkezzek el erről a fiúról, hátha a gyűjteményem részese lesz.
- Pont ahogy mondod. Megkérdezzem őket? – választ se várva az éppen elhaladó kis csapat felé iramodok, de sajnos nemleges válasszal kullogok vissza.
Elég nehéz volna bárkinek is észrevenni egy tollat a földön, mivel az emberek többsége nem a földet pásztázza, hanem előre figyel nehogy nekiütközzön egy kósza falnak. Még is a remény hal meg utoljára, ezért elhatározom hogy addig nem tud lekoptatni amíg meg nem találjuk. Biztos valahol a közelben lesz, mert velem mindig azt szokott történni, mármint mikor elhagyok valamit, hogy tőlem pár lépésnyire található a keresett tárgy. Fel is villan a kislámpa a fejem felett, körbejárom a srácot egyszer, majd a szemeimet a földre szegezem, és kutatok. Rágógumi papír, egy kifogyott tintásüveg egy zsebkendő. Miközben az új ismerősöm beszél hozzám, a papírral megfogom a zsebkendőt és a kukába dobom. Nem lehetünk biztosak, ki tudja mennyi bacit hordozhat?
- Nyugibugi, semmi baj. Megtaláljuk, ne aggódj! Hogy? A nevem Zayday, de szólíthatsz Zaynek vagy Zay-Zaynek, de ha tudsz valami jobb becenevet, ne tartsd magadban! Örvendek, Zalán! Becézhetni szabad-e? – kíváncsiskodom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zali
Mivel én elég beszédes lányka vagyok, nem szeretem az olyan embereket akik nem figyelnek rám, hanem szótlanul elsietnek. Most sem várom meg hogy a fiú befejezze a mondatát, már lódulok is előre. Remélem nem zavarja. Kisebb hápogási rohamot is kapok, amikor egy elsőéves szinte elsprintel előlem. Nem túl szép reakció, hiszen nincs se bibircsókom meg mézeskalács házam sem. Tényleg, írhatnék esetleg haza hogy küldjenek egyet, de persze miniatűr változatban. A szobában a csajokkal cukrosan élvezetes estéink lennének. Nem mintha most nem lenne az, de ez még inkább feldobná a hangulatot. Na jó, talán az órákra is csenek le pár letört darabkát. Még mindig nem adom fel, és most egy rellonos fiúnál próbálkozok, de tőle sem kapom meg az áttörést.
- Sajna még senki… Jó, ú…. Zali. Zali megfelel? – kérdem, várva a reakcióra.
A finom édességek mellett, persze a húst sem vetem meg. Sokszor reggelire Zala felvágottat is szoktam enni. Gondolkodom, hogy ezt megosszam-e a fiúval de inkább elvetem mert nem trécsparti céljából vagyunk most itt. Megfordulok, hogy tovább kutassak de olyan érzésem támad, mintha valami átlibbenne rajtam. Talán egy szellem volt? Az iskolában töltött éveim alatt gyakran találkoztam szellemekkel, de még mindig nem vagyok hozzászokva. Ácsi, ennek a fószernak mintha egy toll lenne a kalapjában. Már majdnem rávetem magam, amikor észreveszem hogy lúdtoll. Banyek, egy pillanatra átjárt a sikerélmény. Nem hiszem hogy a srác észrevette a próbálkozásom, ő most éppen egész mással van elfoglalva. Mikor hozzám szól, én is az említett személy irányába tekintek.
- Biztos is. De mitől van berezelve? – kérdezem magamtól, meg Zalántól is.
Valamit tudhat. Amit nem szeretne a folyosón átkiabálva közölni. Talán oda kellene mennünk? Hát, ha ő nem jön ide, akkor nekünk kell odamennünk. Lehet megfélemlítették, ha így van nyugodtan elmondhatja hogy ki volt, mert nem vagyok a tettek embere, mármint verekedés terén. Egyrészt pontlevonást, másrészt büntetőmunkát és harmadrészt fájó öklöt eredményezne. Minek az erőszak, ha lehet beszélgetni? Még jó hogy nem Vásott Zayzayként ismernek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Mindig kerültem a bajt, nem keveredtem bele eddig semmilyen összezörrenésbe. Bár karácsonykor mindig balhé szokott keveredni a Hudson család asztalánál. Harc a végsőkig, az utolsó csokis sütiért. Nem szívesen hívnék meg senkit hozzánk, mert igen furcsa család vagyunk. Persze szerethetőek a magunk módján, de nagyon zajosak és kíváncsiskodóak. Ezek csak azt eredményeznék, hogy a meghívott észrevétlenül feláll az asztaltól. Ezen még nem kell annyit aggodalmaskodni, mert nyár van. Megeresztek egy mosolyt a fiú felé.
- Dehogy tőled, nem hinném hogy rémisztő vagy. Biztos meglátta az agyaraimat. Megvan a vacsi. – mondom és megnyalom az ajkaimat.
Ez a rémült rellonos, emlékeztet engem valamire vagy valakikre. Már tudom is, előfordult, hogy tavaly pár elsőéves azt hitte tanár vagyok. Komolyan. Folytonosan magáztak addig a pillanatig, amikor leteremtettem őket hogy csak három évvel vagyok idősebb náluk, de ha annyira öregnek tűnök akkor már szólíthatnak mamának is. Legszívesebben örökké fiatal maradnék, de nem én döntök. Na ez a diák, pont olyan, mint egy megszeppent elsős. Megpróbálom bevetni magam, és annyira édes leszek mint a méz. Vigyázni kell, egy rossz mozdulat vagy szó és veszett az ügy. Sajnálatot érzek iránta, ennyire megfélemlített diákot még nem láttam. Lehet hogy ilyen a személyisége, de nem lehetünk benne biztosak.
- Szia, nem kell. Együtt vagyunk. – mondom, majd a fejemre csapok.
- Mármint nem úgy, hanem most és itt, ebben a pillanatban.. Tudod mit? Befogom. Zali te beszélj! – adom át a terepet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Most megpróbálom csak külső szemlélőként nézni az eseményeket. Semmi beszéd, halkan szuszogok csupán és a helyzeten filózok. Egy kicsit zavarba hozott az iménti kijelentésem, ezért is választanám a csendet. Persze csak egy kis ideig. Minimum egy percig kell betartanom, hogy ne follyak bele a beszélgetésbe, rekordot döntök. Kész dráma, sorozatokba nincs annyi feszültség mint a körülöttünk lévő feszültségben. Bizony, a főszereplők beszélnek a legtöbbet és ezért is várom hogy hozzám forduljanak.  Hogy tudja-e a csajszi? Hogyne tudná, különben miért hívott volna ide minket? Ha csak nem azért, mert új barátokat akarna magának szerezni. Ezzel a szomorú képpel engem meggyőzött, leszek a barátja. Viszont lehet folyton bús képet akar vágni, akkor csak egy vidám bohócmaszkban vagyok hajlandó vele mutatkozni. Na jó, persze megértem talán ilyen napja van de ha állandóan ilyen lesz a kedve a barinőmnek, sajnos nem fog sokáig tartani a barátság. Hidegzuhanyként ér, amikor a lány egyenesen Zalánra mutat. Jé, győztem. Akkor most..
- Neked van egy ikred és nem szóltál? Vagy mire utalhat ez a…. hé csajszi, hogy vagy? – kérdezem mosolyt erőltetve az arcomra.
- Várj, lehet azt akarja mondani hogy egy levitás volt a tettes. – csapom össze a tenyereimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Szívesen lennék egy ikerpár tagja. Az még plusz örömöt jelentene, ha egypetéjű ikrek lennénk. Olyan helyzeteket lehetne kihozni belőle, hogy az életünkből 10 évados sikersorozatot lehetne forgatni. Kislánykoromban mindig ment egy sorozat, amiben ikrek voltak. Az egyik nagyon szerény és kedves, a másik öntelt és gonosz. Egymás ellentétei. Ha született volna egy ikertestvérem, az órákon tudtunk volna bohóckodni a tanárokkal, vagy a barátainkkal. Ki tudtuk volna menteni egymást, a szorult helyzetekből. Megelégszem ezzel az egy öcsémmel is, de hátha születik még testvérünk. Egy húgocskának nagyon örülnék, nagyon elkényeztetném. Én lennék a legidősebb, és a legjobb fej. Még azt is megengedném amit a nagyi nem, vacsorára is csokit ennénk.
- Okés, hát lehet van valahol egy eltitkolt. Nem lehet semmit kizárni.. – mondom, majd tovább tanakodok. Miért is lopná el egy ember a testvére kabaláját? Fura az én gondolkodási módom, de Bigyó felügyelő segédének esetleg elmennék. Vannak olyan családok, ahol bevett szokás a szarkaság. Szó szerint. Mármint, én a közvetlen környezetemben ismerek ilyen famíliát, de nem mondhatok róluk rosszat. Az anyám barátnőjének (aki nem mellesleg boszorkány) bevett szokása, hogy a hallban tartott cukorkás tálkát kiürítse. Nincsen gyereke, akkor minek neki édesség? Jancsi, Juliska futás!
- Gondoltam hogy így volt! – jelentem ki, és kezdek ide-oda járkálni, észre sem veszem a lány távozását.
Nem mondta el miért félt annyira. Ráadásul el sem köszönt, és nem tudom a nevét, később nem találom meg. Ezért körbenézek, de már eltűnt. Hátha összefutok vele a folyosón egyszer.
- Figyi Zali, nagyon nehéz volna csak úgy elvenni tőlük. Már biztosan a klubhelyiségetekben vannak, mert késő van. Szerintem kérd vissza, vagy ha nem adnák, akkor kérd az egyik prefektus segítségét. Például Bettiét, belevaló csajszi. A lényeg, ne veszítsd el a fejedet és ne keveredj balhéba, okés? – tanácsolom a fiúnak.
- Ugyan semmiség, örülök hogy tudtam segíteni a rellonos csajszi vallatásában, és persze annak is hogy megismertelek. Elkísérlek egy darabig, úgy is először arrafelé megyek, azután meg készülődök, mert csajos pizsiparti lesz a szobánkban, alig egy órán belül. Indulhatunk? – kérdezem kedvesen, majd útközben további beceneveket ötletelek az új pajtinak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Jól éreztem magamat ma az Átváltoztatástanon. Volt több óra is, de nekem ez jött be a legjobban ma. Élvezetes volt, hiszen érdekes dolgokat tanultunk és láttunk. Tánya néni óráit egyébként is szívlelem, az egyiket volt szerencsém magam megtartani. Elég jól sikerült, remélem a többiek sokat dicsértek és ódákat zengtek a rátermettségemről. nem lett volna bátorságom, de mivel így hozták az események kénytelen voltam. Szívesen besegítettem, elvégre mire való egy TS?  Mi lesz ma ebédre? Számtalan ízletes fogás várható, mint ahogy már megszoktam de akkor is szeretek rajta gondolkodni. Még van egy jó fél óra ebédig, úgy döntök a bejárati csarnokban telepedek le egy kicsit nézelődni és a jegyzeteimet olvasgatni. Hozzám vetődött az egyik évfolyamtársam, egy levitás diák akivel öröm beszélgetni. Csak löki a témát, és ez tetszik. Pár perc múlva nagy bánatomra a következő saroknál el is válnak útjaink, mert neki elintézni valója támadt a körletében. Egyedül folytatom tovább az utamat, olyan tempóban hogy a hajam úgy libben mint a frissen kiteregetett lepedő. Nem ártana lassítani, valamelyik sarkon pórul járhatok. A szakaszt melyre tévedek, nagy zsivaj tölti be. Óra után mindig ilyen szokott lenni a kastély, ezért is nem foglalkozom vele. Megállok és kihúzom a táskámból az órarendet, és végig böngészem. Az ebéd után még lesz kettő órám, egy Jóslástan és egy Bájitaltan. Jól hangzik, de kell rájuk az energia. Anélkül hogyan lássam meg a jövendő titkait és hogyan kotyvasszam meg az Amortenciát? Elejtem a papírlapot, mert egy megtermett egyén szinte elszáguldott mellettem, és tornádót keltett a környéken. Csodálom is, hogy Dorothy nem került ide Kansasból. Nincs időm ezzel foglalkozni mert egy pillanatra meglátok egy ismerős arcot, mely gyorsan lesiet a lépcsőn. Felismerem Dankát, és remény tölti el a szívemet. Hátha ő is ebédelni megy, szuper lenne valakivel csacsogni. A téma lehetne a múltkori pizsiparti is akár, amit nagyon is élveztem. Utánaeredek, de az utolsó kanyarban persze lassítok. nem sokat segített. A történteket egy szóval tudnám leírni: Puff!
Hátra tántorodva majdnem elesek, de az egyensúlyomat meg tudom tartani. Tragikus módon a táskámnak most kell a vállamról lekanyarodnia, mely vagy tíz több száz oldalas tankönyvet tartalmaz. Nincs mit tenni, megkaptam a végső löketet és a fenekemre koppanok. A táska hozzá csapódik a hátamhoz, ráadásként. Azt sem tudom hova kapjak, amikor felismerem a dolgot amibe belecsapódtam. Nem is egy dolog, hanem személy. Szőke, vagy talán tejfeles hajú, jó magas, kékszemű. Egyből levágtam amint ránéztem, és eszembe jut ő már nem is diák, hiszen végzett.
- Te meg mit keresel itt, Sztravinkisz? Sztravi… Felejtsd el. Mihail? Ugye győztem? – kérdezem a legcsúnyább nézésemmel, és úgy összeszűkítem a szemeimet hogy meg is reped a szemhéjam. Talán.