32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint

Oldalak: « 1 2 ... 21 ... 29 30 [31] 32 33 ... 36 37 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Málnássy Pomona
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. július 17. 11:01 | Link

Monsieur Saárossy Gilbert



A léptek távolodása kicsit nyugtatja meg csupán, hiszen a folyosón még mindig fel s alá rohangálnak a diákok. Az álmodók biztosan értik, hogy miről írok, ha azt mondom; Oroszlánkirály. A kicsi Szimba és a gnú csorda. Jelenleg Mona is hasonlóképpen érzi magát a diáktömeg miatt. Levegőért kapkodva, könyveit mellkasához szorítva áll a fal mellett. Kitekint a mellette lévő ablakon, ahol látja, hogy csodálatosan szép idő van, de valahogy ezt most nem tudja élvezni. Főképpen azért nem, mert ismét társaságot kap. A kérdésre a hang irányába fordítja sápadt képét, amin jelenleg csak szeplői világítanak. Egy hasonlóan szeplőgazdag diákot pillant meg maga előtt. Ismerősnek tűnik a lány számára, de nem foglalkozik a gondolattal. Azzal viszont annál inkább, hogy miért bámul ennyire az arcába.
- Minden.
Válaszolja pihengve. Gyorsan veszi a levegőt, s mérgesen néz a fiúra.
- Nem úgy tűnik?
Teszi fel a költői kérdést mind emellé. Tekintetét le sem veszi a srácról. Egy rossz mozdulat és betöri az orrát. Hogy miért ennyire ideges és ellenséges? Fél. Olyan, mint egy kismacska, amit sarokba szorítottak. A szőr is feláll a hátán az egész helyzettől. Olybá tűnik, hogy egy kicsit pánikbeteg a lelkem. Majd kinövi. Addig is az angyali arc mellé egy halloweeni fekete macska párosul, aki egyenesen a Pokolba vesz neked egy one-way-ticketet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Saárossy Gilbert
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 20
Összes hsz: 22
Írta: 2018. július 17. 12:05 | Link

Madame Málnássy.

Csendesen legelteti szemét a vörös hajú leányzón, miközben orrsövényferdülése miatt egész jól hallhatóan szuszog. Nem tűnik túlságosan egészségesnek ez az egész szituáció. Két fiatal áll egymással szemben a tanoda folyosóján, és valahogyan nem tudják „megfogni” a másikat. Hunyorítva nézne le a lány talárjára, egészen szíve fölé, hogy megnézhesse, melyik ház szülötte a teremtmény. Csakhogy a mellkasához préselt tankönyvek miatt ezt nem láthatja. Pusztán a jelvény csücske lóg ki, de abból nem tud meg túl sokat. A vizslatásból felocsúdva tekint ismét a lány kék szemeibe. Valóban ismerős. Nem sokat tud morfondírozni azon, hogy honnan is ismerheti ezt az arcot, mert a kislány udvariatlanul ráröfög egy mondatot, majd egy kérdést dob fel, ami ebben a fagyos levegőben azonnal jégszoborrá válik. Gilbert szemei meglepetten düllednek, hiszen nem erre számított.
- Hűűűha – forgatja meg hatalmas szemeit.
A mondatok arra engedik következtetni a fiút, hogy a hölgyeménynek nincsen ki mind a négy kereke; ahogy’ mondani szokás. Mi több, másodpercenként enged leválni egy-egy darabot a még megmaradt kerekekből is. Szinte hallani azt a bizonyos kakukkosórát. Minden bizonnyal az tesz a legjobbat mindkettőjüknek, ha ez a társalgás – amennyiben lehet annak nevezni – ennyiben marad, és mindenki megy a maga dolgára.
- Nehogy magadra vedd – kezd bele, miközben hátrálva elindul a folyosó közlekedő részére. – De szerintem bolond vagy – fejezi be mondatát még mindig hátrálva. Egy-egy diák nekiszalad, ő elnézést kérve a magasba emeli a kezeit, ám végül visszatekint a lányra.
- Na, szevasz! – köszön el egy búcsúintés kíséretében, majd eltűnik a tömegben.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Málnássy Pomona
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. július 17. 16:08 | Link

Monsieur Saárossy Gilbert



Igaz, hogy Mona egyre hisztérikusabbá kezd válni. Látja a sok diákot ide-oda szaladgálni, a nevetésük pedig percről percre ingerlékenyebbé teszi. Nem észleli, hogy a fiú közben komplett idiótának nézi őt. Nem is érdekli, mert éppen a túlélésért küzd. Érdekes, hogy egy új környezet mennyire meg tudja bomlasztani az ember elméjét, hogyha nincsen hozzászokva. Világ életében egyedül volt, testvér nélkül, csendben és nyugalomban. Erre most egy olyan helyre kerül, ahol sok-sok ember és hangzavar várja. Kell még néhány hét, hogy hozzászokjon. Vagy ő lesz az iskola történetében a leghamarabb megbolondult diák. Szemeit ide-oda rángatja. A fiúra szinte már nem is figyel, majd hirtelen felmegy benne a pumpa az első rácsodálkozó mondat hallatán.
- Mi van?
Próbálja túlüvölteni a folyosót, ahol néhányan meg is állnak. Nem szentelnek neki sok figyelmet, és a fiú is inkább úgy dönt, hogy ez a lány bolond, és ott hagyja. Mona végre egy megkönnyebbült sóhajjal konstatálja a történteket, majd újra az udvar irányába kezd nézelődni. Jobb lesz, hogyha kiszellőzteti a fejét. Így megvárja, amíg elcsendesedik a helyzet a folyosón, és lassú léptekkel elindul a birtok irányába, hogy eltűnhessen az emberi szemek elől.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Máté Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. október 1. 11:03 | Link

Belépek a bejaraton. Nagy szemekkel ámulva nézem a csodalatos helyet. Reménykedve lepegetek, hátha valaki tudna segíteni...
*remélem nem leszek egyedül 7 évig mert, akkor megbolondulok* bizonytalanul folytatom az utam...
Hozzászólásai ebben a témában
Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 312
Írta: 2019. március 21. 20:57 | Link

Lewy Bojarski
Левый Боярский


Tágra nyílt szemekkel, csodálkozó ámulattal nézek körbe, átlépve az iskola főbejáratát. Nem csak azért teszem ezt mert elszoktam az ilyen jellegű épületek és belső terek látványától, hanem mert igen erős déjá vu érzést élek meg ebben a pár pillanatban. Talán ráfoghatom később arra a tényre, hogy minden ilyen nagy múltú és fizikai kiterjedésű intézmény hasonló szerkezetű. Valahol mélyen, legbelül azonban biztosan tudom, hogy nekem most itt kell lennem, hogy ez megtörténjen velem. Itt a helyem. Minden ide vezetett. Az érzés azonban, amilyen váratlanul jött, olyan gyorsan már tova is száll, hogy átadja helyét a mérhetetlen kíváncsiságnak. A vasútállomásra való megérkezésem óta erre vártam, hogy végre betehessem a lábam ide és megismerhessem a tanodát, ami nem csak új munkahelyem, de végső soron otthonom is lesz egy jó időre. Reményeim szerint legalábbis. Először is teszek pár lépést és meg is találom a hirdetőtáblát, amit elkezdek böngészni. Egyik kezemben a bőröndöm a másikban Lex és hordozója. Hajam fonatban simul petrolzöld, combközépig érő kabátomra, mely alatt egy egyszerű acélkék pulóver és farmer van. Utazáshoz praktikus viselet, ahogy a bőrcsizma is, amibe fázós lábaimat bújtattam. Elveszettnek tűnhetek és akár tanácstalannak is a külső szemlélő számára. Meglehet, ez így is van. Az előbbi kósza érzet ellenére minden új még nekem és míg meg nem ismerek minden zegzugot, addig lesz bennem némi megilletődöttség. De azt hiszem akad majd, aki útba igazít, amikor szükségem lesz az iránymutatásra. Miután átfutottam az összes tacepaót elindulok az orrom után, átvágva a csarnokon, mely a bejáratból nyílik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2019. március 22. 14:22 | Link

Anastasia Strakhova

Mérhetetlen megkönnyebbüléssel töltött el a tudat, hogy mikor ismét átlépem a Tanoda falait, már nem leszek a Navine házvezető-helyettese. Nem zargathatnak ostoba kérdésekkel, kérésekkel, óhajokkal és sóhajokkal. Egészen rám is kényszerül az a mosoly, ahogy beléptem az ajtón. Szürke kabátom zsebében nyugtatom az egyik kezem, míg a másikban óravázlatokat tartogattam, még pár hasznos infót az új vezetőségnek. Ennyit igazán megtehettem értük. Ami meglepő, az a tény, hogy korán értem ide. Talán egy kicsit elszámoltam magamat az edzés után fennmaradó idő miatt. Mióta jártunk az ultrahangon és kiderült, hogy fiaim lesznek, ez nem az első eset. Kicsit, azt hiszem, szétszórt vagyok, de már kezdtem megbarátkozni a gondolattal. Az előcsarnokba lépve levettem a napszemüvegem, majd lassan körbepásztáztam a folyosót.
- Segíthetek valamiben? - pillantottam a nő felé, mert hát. A diákoknak még nem sok keresnivalója volt itt, ha pedig tanár vagy egyéb alkalmazott, akkor eléggé elveszettnek látszik. Nem tettem felé újabb lépést, de azt a szívességet megtettem neki is és magamnak is, hogy megálltam az előcsarnok közepén. - Mert ha nem a takarítós szertárat keresi, akkor az nem arra van.
Utoljára módosította:Lewy Bojarski, 2019. március 22. 14:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 312
Írta: 2019. március 23. 08:58 | Link

Lewy Bojarski
Левый Боярский


Általában nem vagyok ennyire tétova, sőt a gyorsaságom miatt becsültek. Diszpécserként és előtte mentősként is a másodperc tört része alatt kellett döntenem és tettem ezt az esetek nagy többségében sikerrel. Természetesen, aki dolgozik az néha hibát vét. Ez velem sem volt másként, mégis szerettem a munkám. Azonban most érzem újra, hogy milyen jó, amikor nem nehezedik az emberre akkora felelősség. Azt hiszem kényelmes lettem, pedig felmondásom óta bő egy hónap telt csak el. Úgy látszik az ember reakció ideje ebből a szempontból hamar lecsökken. - Oh, jó napot! - fordulok az engem megszólító felé és visszafogott, de kedves mosollyal nézek rá nagy szemeimmel ártatlanul -   A hatékonysághoz minden apró részlet ismerete jól jön, de most a tanárok szobájára kíváncsibb lennék - felelem kedvesen, de határozott elszántsággal. Tényleg szeretek minden kis eldugott sarkot ismerni, ám most még elég lenne az is, ha a legfőbb helyek és útvonalak felkerülnének a fejemben rajzolódó térképre. Remélem megszólítóm segíteni tud ebben. Ha azt tudja, hogy merre van a takarítószeres szoba, akkor biztosan ismeri az intézmény többi szegletét is ilyen mélységig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2019. március 30. 19:01 | Link

Anastasia Strakhova

Ténylegesen a szétszórt lenne a legjobb szó arra, amit éppen tapasztalok magamon, pedig ez nem olyasmi, amit megengedhetek magamnak. Bár még inkább itt csináljak hülyeséget, mint hogy  pályán, éles helyzetben. Az már végképp megengedhetetlen lett volna. Azért csak sikerült az ismeretlen arcot felfedezni a bejárati csarnokban, még ha enyhe fáziskéséssel is. Talán ez még határeset, belefér.
- Viszont - nem esek túlzásokba, sosem voltam az a tipikusan fecsegős alkat, azt hiszem, a szószámomat a gyerekeim számára tartogatom, nem lehet csak beledobálni őket a vakvilágba. Egy kósza pillanat erejéig meg is torpantam ott helyben, a tekintetem a nőn tartva.
Egy pillanatnyi idő kellett, mire feldolgoztam volna a mondanivalóját. Persze, használom a nyelvet, de ilyen mondat összetételt nem túl sűrűn használnak a közelemben. Szóval talán az értetlenség is kiült az arcomra, de nem tovább egy másodpercnél. Fel is vontam a szemöldököm enyhén.
- Szóval maga az egyik új tanár. Korai - pillantottam a karórámra, mielőtt még intettem volna az állammal, hogy ebbe az irányba kövessen, én nem vagyok gps, hogy navigáljak. Szerencsére én is arra tartottam épp. - Az igazgatóval beszélt már? A papírjai rendben vannak?
Nem igen várakoztam, vagy jön, vagy lemarad, nekem mennem kellett a dolgomra, így célirányosan el is indultam a dolgomra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 312
Írta: 2019. március 30. 19:36 | Link

Lewy Bojarski
Левый Боярский


 
A férfi, akit a jó sors az utamba sodort nem épp szószátyár és, mi tagadás nem is valami nyájas. Nincs ezzel semmi baj. Sőt, kifejezetten örülök, hogy végre valaki előnyben részesíti a céltudatos kommunikációt. A magam részéről igyekszem visszatükrözni azt, amit kapok, főleg, ha ahhoz kellő affinitást érzek. Jelen esetben, mivel én vagyok az elveszett fél ebben az új és pompás rengetegben inkább öltök erős vértezetet mosolyból és jóindulatból szépen kimunkálva, még akkor is, amikor kérdései élét érzem csattanni. - Igen én vagyok. A nevem Anastasia Strakhova - nyújtom a férfi felé szabaddá tett kezem, s ha elfogadja akkor röviden de határozottan megrázom az övét. Ha nem akkor udvariasan biccentek csak neki, ám a válaszadást mindkét esetben folytatom - Tudtommal minden rendben van, de azért természetesen személyesen is be szeretnék majd mutatkozni neki - mosolygok a szigorú úriemberre biztosítandó, hogy szándékomban áll tényleg felkeresni a nevezettet. Közben elindul én pedig mellé szegődöm, tartva vele a lépést. Nem tudom merre vezet az útja, de bízom benne, hogy egy felé az enyémmel, még ha csak egy darabon is, és ilyetén segít nekem megtalálni saját célomat - Ön az iskola gondnoka, vagy esetleg a protektora? - kérdezem ártatlanul. Nem ismerek senkit itt, legalábbis személyesen még senkivel sem találkoztam a kollégáim közül és a főnökömet, az emlegetett - mostanra már biztosan jócskán csukló - igazgatót sem láttam még sosem. Csak levek útján zajlott le a felvételi procedúrám. Nem tudom ez mennyiben furcsa, de nekem nagyon kényelmes volt. Miközben haladunk van alkalmam ide-oda tekingetni. Szemeim sorjáznak a folyosókon, próbálva hozzászokni a belső miliő látványához. Más, mint amihez hozzá voltam szokva, de ez nem jelenti azt, hogy rosszabb. Sőt, bevallom kedvemre valóbb itt lenni, mint bárhol másutt a világban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lewy Bojarski
INAKTÍV


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1199
Összes hsz: 2273
Írta: 2019. március 30. 20:03 | Link

Anastasia Strakhova

Lehet, hogy magára vette, hogy nem rajongtam körbe, de sajnos ez nem hatott meg különösebben. Azt hiszem, ez afféle rossz szokás, hogy már teljesen immunis lettem arra a kis hasznos kiegészítésre, amit mások talán empátiának neveztek volna. Túl sok időt töltöttem el az iparban, a média előtt, egy idő után muszáj volt.
- Lewy Bojarski - szorítottam vele kezet, ha már minden áron szeretett volna plusz információkkal traktálni, amikre valószínűleg nem is fogok emlékezni rövid időn belül. Szomorú. - Csak érdekelt, hogy egyből a tanáriba indul, vagy előbb az igazgatóhoz, mert a kettő nem egy helyen van.
Ezen felül persze nem ártom bele magamat a dologba, mert még HVH voltam, talán jobban meghatott, kik is a kollégáim, ez az érzés hamar elmúlt. Szívem szerint talán táncoltam is volna egy sort, hogy elhárult a felelősség, de nem tettem, tekintve, hogy nem vagyok jó benne, meg mégis hogy nézne ki?
A kérdésre szélesen elvigyorodtam, de megingattam a fejemet, azt hiszem, nem hiányzott még az a plusz nyűg, hogy magam restauráljam a folyosókat. Bár előttem volt, ahogy egy nagy létrán állva foltozom a vakolatot.
- Nem, a Navine házvezető-helyettese voltam, illetve repüléstant tanítok. Semmi épület karbantartás. Mit fog tanítani?
Az iskola diákjait ismerve inkább "mit próbál majd meg" tanítani.
Utoljára módosította:Lewy Bojarski, 2019. március 30. 20:03 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Anastasia Strakhova
Tanár, Gyógyító


Gyógyító ¤ Angyal
offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 312
Írta: 2019. március 30. 20:50 | Link

Lewy Bojarski
Левый Боярский


 
A férfi nevét most már tudom. Ismerős csengése van, szlávos de pontosan nem tartom fontosnak meghatározni, hogy mely országból való lehet. Lényegtelen információ volna, amivel nem terhelem magam. A fő az, hogy az ő személyében egy embert már személyesen is ismerek, mint az hamar kiderül a kollégáim, vagyis a tanári kar tagjai közül. - Első körben a tanáriban szeretnék egy asztalt foglalni magamnak - mondom szerényen. Emlékszem, hogy a régi öreg rókák mindig lestoppolták a napfényes helyeket, ha az ember nem ment be elég korán. Ezért szeretnék most én is rutinosnak tűnni ezzel a kis előbb bejöveteli hadművelettel. Közben haladunk, öles léptekkel, de nem sietve és még válaszokat is kapok, többet is mint reméltem. Sőt, istenem, uram isten egy mosolyt is elereszt. Hát nem vagyok ravasz? Igazából nem, ezt nem a furfangomnak köszönhetem, csak a jól feltett kérdésemnek. Pont ezért módfelett örülök neki. A Bojarski úr által említett ház, a Navine az egyik a négyből, van egy amit Eridonnak neveznek. A tájékoztatóból ezeket a dolgokat természetesen megjegyeztem, ahogyan a rövid áttekintéseket is, melyeket az egyes házakhoz adtak. Azt hiszem, ha diákként volnék itt, akkor nagy valószínűséggel vagy a Levitába kerültem volna, vagy még inkább a Rellonba, legalábbis azok alapján, amit tudok ezekről a szegmensekről. A rálátásom persze koránt sem teljes, sőt egyenesen a nullához konvergál, de ez az év kezdete után, azt remélem változni fog majd. - Gemmológiát, mester szakon pedig Mineropathológiát fogok, már ha a diákok is úgy akarják - mondom mosolyogva minden nemű öniróniától mentesen. Mi tagadás nem mostanában álltam a katedrán és félek az első hetek igen zehernyések lesznek. Bele kell jönnöm, de bízom magamban és a tudásomban, ami elég stabil alapokon áll és azért alkalmaztam is néha. A rohamkocsin is volt módom bevetni egyszer-egyszer pár köves praktikámat. Így elkeseredésnek vagy igazán mély, komoly félelemnek nyoma sincs bennem. Ha pedig úgy érzeném, hogy kezd inamba szállni a bátorságom, hát nyakamba akasztok egy gránátot és ujjamra húzok egy borostyánt és e két kő ereje majd minden nehézségen átsegít.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Erdőhegyi Merse
INAKTÍV


they call me Mister Fahrenheit®
offline
RPG hsz: 61
Összes hsz: 197
Írta: 2019. június 28. 11:47 | Link

Réka
Merse, a macskás fiú | péntek délután



Valaki bizonyára egy olyan világméretű átkot szórt a világra, amiben minden nap unalmas és hosszú lesz. Több óra telt el ideiglenes szobájában, hogy cicusával csak egymáson fekszenek, és Merse unott hangon énekelgeti kedvenc Queen számait. Nem igazán szokott ez így kinézni. Az énekelgetéshez egy színes ruhadarab szokott párosulni, egy tükör, egy fésű például – mert ugye mindenből lehet mikrofon – és egy persze az elmaradhatatlan Merse-mórikálás. Ez teljesen idegen egy viselkedés tőle. Mármint ez a fekvés és „uncsizás”. Amikor Mercury herceg megunta Merse nevetséges viselkedését, számon kérő hangon nyávog egyet, mire gazdája felkapja a fejét, és felfogja, hogy ez így nem mehet tovább. Ezért szekrényéhez lép, magára kapja fehér, testhez simuló pólóját, egy farmernadrágot, egy fekete „chokert” kapcsol nyaka köré, amin ugyanaz a főnix medál van, mint amit a következő percekben Mercury nyakába is tesz. Kacsint rá egyet, majd elindulnak.
Egy pár perccel később már a bejárati csarnokban van a fekete-fehér foltos kiscicával. Lenéz rá, mire az állatka hízelgően a lábához simul.
- Még egyet? – kérdi a jutalomfalatra utalva, hiszen útközben kapott egy párat. – Egy hercegnek vigyázni kell ám az alakjára – mondja komolyan a jószágnak, de végül zsebébe nyúl, és odahajít egyet a macskának, aki hangosan dorombolva kezdi meg a rágcsálást.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Mestertanonc Navine (H), Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 872
Összes hsz: 3086
Írta: 2019. augusztus 1. 18:37 | Link

Thomas


hétköznap késő délelőtt|o


Gondolataimba merülve hagyom el a tantermet és érkezem meg a bejárati csarnokba. Egyrészt még az önismeret órán elhangzottak járnak a fejemben, másrészt már az, hogy mihez kezdjek a következő órámig, ami bizony délután lesz csak. Harmadrészt meg a nyári szüneten töprengek. Ami itt van a nyakunkon, bárhogy is nézzük.
Dankával beszéltük, hogy lemennénk a Balcsira, de azóta még nem sikerült pontosítani, hogy ők mikor is mennek. Meg, hogy tényleg csatlakozhatok-e. Más programról egyelőre nem tudok. Vagyis vannak halvány elképzeléseim persze, de tervezgetni még nem kezdtem el. Ráérek végül is, először úgy is a vizsgákon kell túl lenni. Lehet, hogy útba ejtem a könyvtárat és tanulok egy kicsit. Ártani nem árthat. Aztán elugrom Beniért és kóválygunk egyet odakint. Végre pont jó idő van, se túl meleg se túl hideg. Na nem mintha a hideg engem úgy nagyon zavarna. Vaagy, kihagyom a könyvtárat és rögtön a sárkányleopárdért megyek. Kinn meg nézegetem a jegyzeteim. Igen, ez lesz a jó. Elég volt a kastélyból, ki kell élvezni a kinti levegőt is. Meg kell a D-vitamin. Ahogy elhatározom a dolgot meglepődve torpanok meg, hiszen már majdnem elértem a bejárati ajtót. Noha még nem erre akartam jönni, csupán automatikusan hoztak a lábaim a szabadságot jelentő kapu felé. Visszafordulok hát és határozottan indulok meg ismét a lépcső irányába.
Az alsó fokra leteszem a táskámat, kibújok a taláromból. Éppen eléggé melegem van enélkül is, egy darabig most úgy sem kell, szóval nekilátok elpakolni. Pont tökéletes a hosszú farmer és ujjatlan top is. Az hogy esetleg mások mit szólnak ehhez a mutatványhoz nem igazán izgat. Megszokhatta már mindenki ezt tőlem, hiszen amint nincs rá szükség – órák vagy prefektusi teendők miatt – akkor rajtam nem igazán van uniformis. Visszacsatolom a táskát, majd megindulok felfelé a lépcsőn. Ó tényleg, most rá tudok nézni a pontállásra is!
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. augusztus 1. 19:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 767
Összes hsz: 3848
Írta: 2019. augusztus 1. 20:12 | Link

LAURA
hétköznap késő délelőtt | a folyosón | x

Laza nap a mai. Nincs már több órám. Arról fogalmam sincs, hogy ez jó-e vagy sem. Lehet, nem annyira. Nem mintha az eddigi tanóráknak lett volna bármi értelmük. Vagyis azoknak talán volt, csak az én részvételemnek nem. Akárhogy is, végük a mai napra. Elvileg ebédelhetnék, gyakorlatilag minden bizonnyal nem fogok. Ettől függetlenül a lábam a nagyterem felé visz.
A bejárati csarnokhoz közeli folyosószakaszra érvén, magam elé tekintve megpillantom barátnőmet, aki éppen felér a lépcsőn. Könnyed, nyárias szerelés, szőkén libbenő haj, édes vonások. A szokásos Lau. Ahogy én reagálok rá, az viszont minden, csak nem a szokásos. Megtorpanok, szemem csaknem ijedten keredik el és egyszerűen sarkon fordulok. Nem tudom, ő meglátott-e, ám azt hiszem, nehéz lett volna nem. Nincs akkora népsűrűség most itt a környéken, ő pedig mintha éppen felém fordította volna a tekintetét, amikor én határozott visszavonulót fújtam. Megteszek pár gyors lépést. Egyszerűen menekülök. De ráébredek aztán, hogy ezt így nem lehet. Ezt nem csinálhatom vele. Megállok, görcsösen kapaszkodva hátitáskám pántjába. Nehezen szusszanok, és próbálom rávenni magam, hogy megforduljak, meg közben kitalálni, mit mondjak. Kócos, felgyűrt ingujjú, csálé nyakkendős, rakás szerencsétlenségként álldogállok a folyosó közepén, háttal a lánynak, hagyva, hogy a mellettem elsétáló egy-két diáktárs úgy bámuljon meg, mintha kísértetet látna és rögtön összesúgjanak rólam. Ma egész nap ez ment.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Mestertanonc Navine (H), Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 872
Összes hsz: 3086
Írta: 2019. augusztus 1. 20:43 | Link

Thomas

hétköznap késő délelőtt |o

Általában nem szoktam így ráérni amikor erre járok, ezért sem tudom a mostani pontverseny állását. Persze nem veszem ám véresen komolyra a dolgot. Nem lenne bajom azzal sem, ha az utolsó helyen végeznénk állandóan és nem pedig nyernénk. Én így is, úgy is jól érzem magam a házamban. És így is, úgy is próbálom a lehető legjobban végezni a dolgomat.
Felérek a lépcsőn és mivel lépteket hallok így nem folytatom az utam azonnal a homokórákhoz, hanem a hang irányába pillantok. Azonnal felismerem az illetőt, arcomon rögtön meg is jelenik a szokásos mosoly. Nem fogom fel azonnal, hogy ő viszont mintha megriadna a látványomtól. A megtorpanását és sarkon fordulását is csak akkor tudatosítom magamban, amikor határozottan és gyorsan elindul arrafele amerről jött. Lehervad az arcomról a mosoly, és teljesen ledermedten állva nézem ahogy megáll. Látom a tartásán, hogy mennyire feszült és mennyire szeretne most valahol máshol lenni. Bárhol máshol csak nem itt. Bármennyire is szeretném elkerülni mégsem tudom megállítani a gondolatot, hogy mindez esetleg miattam lenne. A többiek elől nem akar elmenekülni, akik elmennek mellette. Próbálom elhessegetni ezt a butaságot, hiszen nem tudom, hogy mi bántja. Az is lehet, hogy csak azért menekül, mert nem akar velem beszélni róla. Megérteném, de tényleg. Csak akkor meg mondja azt. Hogy ne lássak rémeket.
Tépelődve figyelem, ahogy ott áll. És csak áll. Oda kéne mennem mellé? Meg kellene szólítanom? Vagy sétáljak el, megkönnyítve a helyzetét? Talán ez lenne a legjobb megoldás. Nagyon lassan megindulok hát, de nem tőle el, hanem felé. Minél közelebb érek annál lassabban követi egyik lépésem a másikat. Oldalra lépek párat, míg a folyosó legszélére nem kerülök, majd megállok mögötte. Nekidőlök a falnak, úgy érzem, szükségem van erre a biztos felületre, ami megtámaszt, megtart. Tudom, hogy a szeme sarkából lát engem, szándékosan közelítettem meg őt így. Hogy tudja, hogy itt vagyok. Innentől már rajta áll, hogy folytatja-e az útját tovább, vagy esetleg megszólal. Némán nézek magam elé, ami nem vall rám. Őt szoktam figyelni, a vonásait. Most nem teszem ezt, talán ezzel is lehetőséget adok neki arra, hogy ne mondja el mégis mi ez az egész, ha nem akarja. Tördelem a kezeimet idegességemben, ízületeim ropogása az egyetlen hang, ami hallatszik. Nem fogom megszólítani Őt. Most az egyszer nem.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 767
Összes hsz: 3848
Írta: 2019. augusztus 1. 21:08 | Link

LAURA
hétköznap késő délelőtt | a folyosón | x

Nem bírom rávenni magam. Nem megy. Pedig egyszerű. Megfordulok és ráköszönök. Ennyi. De most képtelennek érzem magam. Legszívesebben elrohannék. Vagy legalább folytatnám a megfutamodást. Az a helyzet, ma már láttam őt egyszer a folyosón. Messze volt. Nem vett észre. Nem intettem neki, hogy ez megváltozhasson és nem is siettem oda hozzá. Sőt. Az igazság az, hogy nagy ívben elkerültem. Rögtön irányt váltottam. Már ettől is furán és rosszul éreztem magam. Vajon mit éreznék akkor, ha most itt hagynám? És ő mit? Nem akarom megtudni.
Jön felém? Mintha úgy hallanám. Egészen kicsit arra fordítom fejem és így nemsokára besétál látóterem szélére. Gyorsan előrefele kapom arcom. Észrevett, hát persze, hogy észre. Most pedig rám vár, hogy mit lépek. Biztos vagyok benne. Egyik lábamról a másikra állok, végül pedig lesütött szemmel felé fordulok.
Úgy festek, mint akit tilosbanjáráson kaptak rajta és kénytelen-kelletlen elfogadja a lebukás tényét. Bőven van azonban itt még más is. Egészen lassan emelem csak fel tekintetem a lány arcára. Ábrázatom nem egyszerűen sápadt, kialvatlan és fásult, ám szemeimben nyoma sincs a rájuk jellemző lelkes, barátságos fénynek. Mintha valaki ellopta volna belőlük. Ha furcsa voltam akkor, amikor a nagy kérdésemet feltenni készültem Launak az udvaron, hát most egyenesen felismerhetetlen lehetek.
- Szia - köszönök rá gyenge hangon és ahogy ezt megteszem, megtörténik az, amitől féltem. Az, amiért szerintem kerültem őt. Szemeimet könny lepi el és finoman remegni kezdek. Igen. Emiatt nem beszéltem ma még senkivel és tértem ki a kastélyban utamba kerülő barátaim elől. Előle pedig különösen. Mert eddig elvoltam a nap folyamán, groteszk élőhalottként kóborolva a suliban, ám éreztem, bármelyikük átszakítaná a gátat. Ő kétségtelenül.

¤ ¤ ¤
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Mestertanonc Navine (H), Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 872
Összes hsz: 3086
Írta: 2019. augusztus 1. 21:34 | Link

Thomas

hétköznap késő délelőtt |o

Örülök neki, hogy ma most látom őt először. Nem tudom hogyan viseltem volna el ezt a napot, ha már korábban láttam volna őt így. Valószínűleg sehogy. Beteget jelentettem volna és egy szűk, sötét seprűtároló zugban hagytam volna magam belesüppedni a depresszió feneketlen mély hullámaiba. Mondjuk ezt még mindig megtehetem, még a fél nap hátra van. És ki tudja mit fog most lépni.
Várok. A kéztördelést abbahagyom mivel túl fájdalmas volt már. Helyette inkább a szám sarkát harapdálom. Nem tudom, hogy meddig lennék képes így álldogálni. Valószínűleg órákig nem. Talán nem is kell, hiszen megmozdul. Tétovázik, aztán fordul egyet. Nem néz rám. Én viszont figyelem őt. Fényévekre van a magabiztos énjétől, fényévekre minden emberitől. Mintha csak egy üres váz lenne, és mégsem üres. Csak éppen az, ami megtölti az fel is emészti őt. Lélegzet visszatartva nézek bele a szinte halott tekintetébe. A vidám csokibarnák most határozottan élettelenek. Azonnal jön a felismerés, hogy nagyon nagy a baj. Meghalt valaki? Liam bácsit baj érte? Biztos valami hasonló kaliberű lehet a dolog, ha csupán valami iskolai ügy lenne – mint például hogy rosszul sikerült a beadandója – akkor nem nézne ki így.
Megszólal, de alig hallom. Persze nem nehéz kitalálni, hogy rám köszön. Esélyem sincsen megszólalni, hiszen teljesen elhomályosodik a tekintete, a sírás kerülgeti.
- Mi történt? – kérdezem csendesen, nem húzva az időt olyan udvariasságokkal, hogy visszaköszönés. Nem hozom fel azokat, amikre gondoltam, hiszen ha beletrafálok akkor biztos, hogy azonnal szétzuhan. Talán így nem. És amúgy is, egyáltalán nem biztos, hogy eltalálnám az okot. Remeg. Bármennyire is szeretném a karomba zárva vigasztalni, nem teszem meg. Még nem hessegettem el teljesen a rossz érzéseket, nem tudom, hogy miért kerül(t) engem. Mert kerül. Nagy a baj és kerül. Annyira rá koncentrálok, hogy nem veszem észre ez a gondolat mennyire fáj. Csak annyit érzékelek, hogy aggódok érte és nagyon szomorú vagyok. De miatta is az vagyok, hiszen ő is az. Továbbra is támaszkodom a falnak és karba teszem a kezeimet. Muszáj valamit csinálnom velük...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 767
Összes hsz: 3848
Írta: 2019. augusztus 1. 22:07 | Link

LAURA
hétköznap késő délelőtt | a folyosón | x

Megfordult a fejemben, hogy nem jövök ma iskolába. Liam bácsi biztosan kérdés nélkül engedte volna, hogy otthon maradjak. Aztán úgy döntöttem, az csak rosszabb lenne. Viszont féltem tőle, ha meglát engem, talán ő maga nem enged el. Meg hát attól is, hogy ha csak összetalálkozunk a nappaliban, már ott és akkor összeomlok. Lehet, ez elkerülhetetlen persze, azonban mindig remélsz, hogy tudod tartani magad. A lényeg, hogy most az utolsó pillanatban jöttem el hazulról. Nem jöttem ki a szobámból korábban azért, hogy találkozzak vele. Hagytam munkába menni anélkül, hogy összefutottunk volna. Csak akkor dugtam ki az orrom, amikor záródott mögötte az ajtó.
Állok és nézem Laut. Kérdez. Felteszi a leglényegretörőbb kérdést. Reszketeg levegőt szívok be és összeszorítom ajkaimat. Nem történt semmi rémség. Igazából mindenki teljesen rendben van. Mármint úgy, ahogy lenni szokott. Csak én nem. Annyira nem, hogy eszembe se jutnak ezek a vígasztaló gondolatok. Az, hogy mennyivel rosszabb is lehetne minden. Most nem megy a józan gondolkodás. Alig megy bármilyen.
- Nem tudok semmit - lehelem megtörten. Ez a kérdésére látszólag nem igazán válasz, ám mégis. Mivel ez történt. Minden, ami történt, bennem történt. A világ nem változott, csak én látom most másként.
- Nem értek semmit - rázom a fejem, csaknem üveges tekintettel. Mint akit hipnotizáltak. Pedig egyszerűen csak túl sok minden van bennem és ez a túl sok minden olyan megemészthetetlen, hogy kifelé semminek tűnik.
- Ostoba vagyok és azt sem venném észre, ha minden a feje tetejére állna - kezdem ostorozni magamat, egyre erősebb, élesebb hangon. Nem fogom fel mindazt, ami elhagyja a számat. Túl kimerült vagyok ahhoz, hogy visszafogjam azt, ami kavarog bennem. Egyszerűen csak kiárad ugyanolyan rendezetlenül, ahogy odabenn találni. Közben ujjaim már elfehéredtek teljesen, ahogy táskám pántjait szorítom.
- Hogy lehetne az bármi, aminek látszik? Hogy vehetném észre, hogy nem az, amikor ennyire hülye vagyok? - húzom fel a vállaimat, és egyre zaklatottabban ontom magamból, ami csak jön. Aztán a kétségbeesés ködén át meglátom a lányt és felébredek kicsit. Veszek pár mély levegőt, egy könnycsepp alágördül arcomon.
- Zsombi és Márton - nyögöm ki ezt a két nevet. -  Te tudtad, hogy... hogy ők... - állok neki feldúltan a kérdésemnek, viszont nehéz befejezni, hiszen fennhangon még nem mondtam ki. - Ők nem ikrek. Ők egy ember. Ők Zsombi - fordul át kérdésem egyszerű kijelentésbe, melyet úgy fogalmazok meg, ahogy éppen tőlem telik. Hirtelen most ennyi megy. Miután pedig kimondtam, még mélyebbeket kell lélegeznem. Látszik rajtam, azért harcolok, hogy magamnál maradjak. Akár kissé eszelősnek tetszhetek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Mestertanonc Navine (H), Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 872
Összes hsz: 3086
Írta: 2019. augusztus 1. 23:02 | Link

Thomas

hétköznap késő délelőtt |o

Ez az egész úgy rossz, ahogy van.  Utálom azt, amit csinálok. Nem vigasztalom, nem csinálok semmit se.  Ez nem én vagyok. Vagyis ez nem a mostani énem. Ez a régi Lau, aki elzárkózott mindenki elől, távolságot tartott mindenkitől. Nem csupán fizikailag. Érzelmileg is. Csak állok és ennyi. Minden érzésem és gondolatom rejtve van. Próbálok kitörni a falaim mögül, hiszen ez már nem én vagyok. Vele nem. Vele sosem voltam ilyen. De nem megy. Felteszem a kérdést és figyelem, ahogy reagál rá. Összeszűkülnek a szemeim, ahogy elemezgetni kezdem a rezdüléseit.  Mint egy robot, kizárva mindent, ami befolyásolhatná a megfigyelőképességemet.
Kínlódik, küszködik, szenved. Szeretnék rajta segíteni, de nem tudok.  Fejem enyhén félrebillen, amikor megszólal. Értem, amit mond. És értem, hogy ez mennyire megviseli. Történt valami, amit nem ért. Amit lehet, hogy tudhatott volna, de még sem. Tehát nem halt meg senki, nem sérült meg senki. A baj igazából vele van. Legalábbis ezt szűröm le abból, amit elmondd. Ám mivel még ennyiből fogalmam sincs arról, hogy pontosan miről is van szó, így nem mondok semmit. Biccentek csak egyet jelezve, hogy értem ám, figyelek. Bár szerintem ebből semmit sem vészre. Mert bár engem néz, de szerintem nem lát.
Felszisszenek, amikor saját magát kezdi el szidni, szinte már hisztérikusan hangosan. Mozgásra leszek figyelmes a folyosó végén, egy icipicit arrébb fordítom a fejemet és egy rendreutasító szemvillanással jelzem, hogy most inkább tűnés innen. Nem érdekel, ha az egész kastélyt kell is végigcaplatnia a kicsiknek, most akkor se jöjjenek közelebb. Az se érdekel, ha ezért leszid valamelyik tanár. Ha kell lezárom az egész csarnokot jéggel, de most ne zavarjanak meg. Az elsősök csoportja el is tűnik, kissé riadt arckifejezéssel. Szívesen félbeszakítanám Thomast most, hogy ne beszéljen hülyeségeket, de tudom ezt nem tehetem meg, most nem. Hogy végre elkezdi kiadni magából az egészet.
Most pontosan miről is van szó? Így ezek után már nagyon szeretném tudni. Semmi sem az aminek látszik? Ezt mégis hogy érti? Ismét érzem a szúró érzést a gyomromban, ez megint betalált. Nem hagyom elhatalmasodni a gondolatot, ami feldereng, bár a tekintetem ismét óvatossá és tárgyilagossá válik. Kezeimet egyre jobban szorítom egymáshoz, azt se venném észre, ha eltörném őket.
Azt nem mondanám, hogy kezd lehiggadni, de a haragja egy részét kiadta annyira, hogy egy picit nyugodtabb legyen. A könnycsepp útját figyelem egy ideig, majd automatikusan eltüntetem. Szúrni kezd a szemem, attól, hogy így látom őt. A végén még itt fogunk zokogni együtt.
Felszalad a szemöldököm a neveket hallva. Tehát velük van baj. Mi történt velük? Mi olyan történt velük, amit neki tudnia kellett volna, észre kellett volna vennie? Aztán kimondja és a falaim fülsiketítő robajjal törnek apró darabokra. Tekintetem megtelik érzelmekkel, a karjaimat is leengedem. Fejemben az ’úristen’-ek záporoznak.
- Nem, nem tudtam – azt nem teszem hozzá, hogy én nem is ismertem őket úgy igazán. Csupán látásból, néha köszöntem nekik, vagyis neki. Sose tudtam, hogy mikor van Mártonhoz és mikor Zsombihoz szerencsém. Ám ha ezt most így kimondom, akkor azzal azt sugallom, hogy Thomas a legjobb barátja a srácnak, neki lett volna esélye észrevennie, nem nekem. Márpedig egyrészt ez a lehető legrosszabb dolog lenne, amit mondhatnék neki. Másrészt meg miért is kellett volna neki ezt tudnia?
- Nem vagy hülye azért, hogy nem vetted észre. Hogy ő két személyiség egy testben. Persze sose találkoztál velük egyszerre, de ekkora suliban ez azért nem akkora csoda. És a tanárok? Nekik se tűnt fel, nem? – vagyis egy pont után biztos igen, de ez nyilván nem olyan rég derült ki. És azért Zsombi már elég régóta idejár. Ha ők nem vették észre, akkor Thomas, hogy tehette volna? Nem szokása megkérdőjelezni azt, amit hall, amit lát.
- Miért gondolod, hogy észre kellett volna venned, hogy tudnod kellett volna? – a kezéért nyúlok, igyekszem meglazítani az ujjait, mielőtt még kárt tesz magában. A táska nem érdekel, felőlem szét is tépheti. - És légy szíves ne gondolj magadról olyanokat, hogy ostoba vagy. Mert ez nem igaz!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 767
Összes hsz: 3848
Írta: 2019. augusztus 2. 14:07 | Link

LAURA
hétköznap késő délelőtt | a folyosón | x

Észre sem veszem, hogy akárki lenne még itt a folyosón, hiszen még saját magamról is alig van tudomásom most. Lauráról is éppen csak. Tegnap óta, szűnni nem akaróan játszódnak le a fejemben jelenetek, villannak fel képek újra meg újra. Mindegyik legjobb barátaimról, akik... huh.
Mikor győzködni kezd, hogy nem vagyok hülye, fájón hunyom le szemem és rázom a fejem. Kedves tőle, hogy vígasztalni próbál, de erre nincs mentség. Együgyűen járkálok a nagyvilágban, határtalan lelkesedésemtől és vidámságomtól elvakultan, alig gondolva bele mélyen igazán bármibe. Ez áldás és átok. Hiszen mit ér a gondtalanságom, ha egy nap arra ébredek, hogy mindenki más romba dőlt körülöttem, csak én a fene nagy jókedvemben semmit nem vettem észre?
- A tanárok tudják - nézek a lány szemébe rezignáltan. - Liam bácsi is tudja. Igazából ő mondott egy-két dolgot a napokban, amik szöget ütöttek a fejembe. Elkezdett valahogy összeállni a kép és aztán elmentem Mitzinger profhoz, csak úgy érdeklődni Zsombiékról és... ahogy felelt nekem, egyértelművé vált, hogy ők... hogy ők tényleg egy valaki - nyökögök már megint, ahogy alig bírom ezt kimondani továbbra is.
- Már nem is értem, hogy hihettem mást. Hiszen egyértelmű - vonok vállat. Mi az, hogy érthető, ha nem vettem észre? Hogy lenne az? Szerintem nincs ember, akivel nálam több időt töltenének és én szó nélkül benyaltam minden magyarázatot, amiért soha, de soha nem találkoztam velük egyszerre. Pedig hát ilyen nincsen. Milyen idióta az, aki akár csak ebből az egy dologból nem jön rá, hogy valami nem stimmel? És akkor még az ezer és egy más árulkodó jelről nem beszéltünk. Arról, hogy tényleg teljesen ugyanúgy néznek ki, ott vannak az emlékezetkieséseik, a hangulatingadozásaik...
- Az elején még tudtam, hogy ők egy ember - bukik ki belőlem a vallomás, amely valószínűleg bácsikámnál is elindította azt, hogy elkezdjen kis morzsákat szórni elém. Gondolom, nem tartotta volna tisztességesnek kiadni Zsombit. Talán úgy érezte, ezt vagy barátomtól kéne megtudnom, vagy magamtól rájönni. Ez utóbbi következett be.
- Már jó ideje ismertem Zsombit, mikor egyszer kiakadt, hogy ő nem Zsombi, hanem Márton és hogy Zsombi az ikertestvére. Olyan furcsa volt az egész. Nagyon nehezen fogadtam el, most meg... már megint... - csuklik el hangom és a szőkeség éppen csak kezeimért nyúl, már vonom is magamhoz őt, hogy átöleljem. Érezheti, hogy milyen hevesen ver a szívem. Feldúltan zihálok. Szemem lehunyom és csak kapaszkodok belé, arcom hajához nyomva.
- Te vagy az, ugye? Te vagy az, Lau? - susogom kétségbeesetten. Nem nagyon tudom jelenleg, mi a valóság. Honnan lehet tudni, mi az? A képek és jelenetek mellé még ezek a baljós gondolatok csatlakoztak az elmúlt órákban. A kérdés, hogy a többiek, akik ugyanúgy az életem fontos részei, mint Zsombiék, vajon azok-e, akiknek én hiszem őket. Egyedül vannak-e tényleg, ők-e az egyetlen egyek, vagy hogy egyáltalán tényleg léteznek-e. Alig egy napja még Zsombi és Márton két külön személy volt, hús vér valójában. Ma az egyikük teste eltűnt. Soha nem is volt. Nem, ezt egyszerűen nem lehet felfogni. Kezd igazán belefájdulni a fejem.
- Nagyon szeretem őket. Erősebbnek kell lennem. Szükségük van rám - suttogok ki végre néhány olyan szót, amely tanújelét adja, hogy azért itt vagyok még. Hogy a nekikeseredettség és teljes zavar masszív falai mögött ott állok reménykedő, szeretteimért bármire kész valómban. Csak nézek fel az ormótlan kőhalomra, türelemmel várva, hogy egy halom kaviccsá omoljon lábaim elé, amelyen könnyűszerrel lépdelek majd át. A cipőm talpába azért bele fog fúródni pár darabka, de nem gond. Van már ott néhány eféle, megférnek. Végeredményben megerősítik azt, amin járok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Mestertanonc Navine (H), Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 872
Összes hsz: 3086
Írta: 2019. augusztus 2. 16:12 | Link

Thomas

hétköznap késő délelőtt |o

Szavaim mintha süket fülekre találnának. Nem fogadja el, hogy nem hülye és ostoba. Továbbra is magát hibáztatja. Mondhatok én bármit, egyelőre semmi hatást nem érnék el vele. Tehetetlenül megrázom én is a fejemet, nem tudom hogyan is segíthetnék neki.  Valóban áldás és átok, hogy ennyire jóindulatú és naiv. Hogy mindenben meglátja a jót. Nagyon csúnyán ki lehetne ezeket használni, nem is lenne nehéz egy mozdulattal teljesen, visszavonhatatlanul összezúzni mindent, amiben eddig hitt, ami eddig összetartotta a világát. Talán ez most meg is történt, talán még megfordítható a folyamat.
- Mióta tudják? – ez lett volna igazából a kérdésem, de képtelen vagyok teljesen logikusan gondolkozni. Kifejezni magamat meg még kevésbé. Egyrészt még fel kellene dolgoznom a tényt, hogy Zsombinak tudathasadása van. Nem tudom a pontos meghatározását a betegségnek, de nem is lényeges ez most. Ez a tény nem igazán megrendítő számomra, viszont Thomas miatt fontos, hogy nyugodtan végig tudjak mindent gondolni. Másrészt pedig meg kell találnom a módot arra, hogy azt nyújtsam neki, amire szüksége van. Vigaszt, megnyugtatást, bármit.
Figyelem minden rezdülését, továbbra is úgy van vele, hogy tudnia kellett volna. Mert egyértelmű. Dehogy az. Mindazonáltal nem kezdek el vitatkozni vele ezen. Majd a megfelelő időben kifejtem neki rendesen a véleményemet. Amikor már nyugodtan végig tudom mondani én is, és meg tudja hallgatni ő is. Elfogadva azt, amit mondok. Csakhogy ott van még mindig az a probléma, hogy én nem ismerem Zsombiékat, csupán hallomásból. Nehéz lesz így meggyőzni bármiről is.
- És te hittél neki. Miért ne tetted volna? A legjobb barátod teljesen magabiztosan azt állítja, hogy van egy ikertestvére. Nem kérdőjelezed meg – bólintok egyet az információt boncolgatva. Ez teljesen stimmel. Én sem tettem volna, még akkor sem, ha tényleg nagyon furcsa lett volna. Az meg, hogy nem találkozom soha velük egyszerre … nem hiszem, hogy megfordult volna a fejemben, hogy valami nem stimmel. Hiszen lehet, hogy egyáltalán nincsenek jóban, és kerülik egymást. Előfordul az ilyen. És igen természetesen hiszel a barátaidnak, bízol bennük.
Nehezen fogadta el, azt mondja. Igen, ezt el is tudom képzelni. Megjárta már egyszer ezt az utat, és most megint minden darabokra hullik körülötte. A különbség az, hogy akkor úgy érezhette, hogy nyer még egy barátot, most pedig … A szívem szakad meg érte.
Magához ölel, olyan erősen, mint ahogy a fuldokló a mentőövet. Teszek egy apró lépést felé, hogy szorosan hozzá tudjak bújni. Kezeimmel átkarolom a derekát és lassan, mélyeket lélegzek válaszképp a zihálására. Csupán reménykedem abban, hogy egy idő után elkezd alkalmazkodni az én ritmusomhoz, amitől majd lejjebb megy a vérnyomása. Jelenleg ugyanis mindenhol ahol hozzámér érezni a szíve lüktetését. Iszonyatosan gyors.
Elkeseredett kérdése megerősíti bennem a feltételezéseimet arról mi is játszódik le benne tulajdonképpen. Más körülmények között valószínűleg valami vicces választ adnék rá, miszerint ugyan ki más lennék; de most pontosan értem, hogy miért is szükséges megerősíteni azt a tényt, hogy én én vagyok. Lassan simogatni kezdem a hátát mialatt hátrébb húzom a fejemet, hogy a szemébe nézhessek.
- Igen, én vagyok az. Ugyanaz a Laura vagyok, aki eddig is voltam. A te Laurád – felelem neki csendesen, majd visszadöntöm a fejemet az övének. Fejemben csengenek a kimondatlan szavak:  ’itt vagyok, nem tűnök el’ . De az előbbit szerintem tudja, hiszen erősen szorítom őt én is, plusz megerősítettem, hogy én vagyok az még mindig. Utóbbit meg, hát elég fura lenne kijelenteni. Ha elhagyom ezt a folyosót és már nem leszek a szeme előtt már az is eltűnés, ha úgy vesszük.
- Nem veszítetted el őket, egyiküket sem. Mindketten ott vannak, meg vannak. Megtalálják a módot, hogy meggyógyítsák őket anélkül, hogy elveszne valamelyikük – kicsi szünetet tartok, hogy megfelelően tudjam kifejezni magam a továbbiakban. Azt mindenképpen fontosnak tartom közölni, hogy mindkét barátja megvan, és ha nem is százszázalékosan de valamennyire kompatibilissé teszik őket egymással. – Tudják, és azt is, hogy számíthatnak rád..
Elhallgatok, mert nem találom a szavakat. Hiszek abban, hogy el tudja fogadni ezt, és hogy ott lesz a barátjának mindig, amikor szüksége lesz rá. Hogy kikecmereg ebből a szakadékból, amibe belezuhant. Csupán időre van szüksége hozzá, amit biztos hogy meg fognak érteni Zsombiék is.
- Tudod, hogy hol vannak? Lehet őket látogatni? - bár lehet, hogy még korai erről érdeklődöm, viszont biztos vagyok benne, hogy ahogy Thomas helyretette magában a dolgokat és lehetősége lesz rá elmegy a barátaihoz.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. augusztus 2. 16:12 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 767
Összes hsz: 3848
Írta: 2019. augusztus 4. 21:54 | Link

LAURA
hétköznap késő délelőtt | a folyosón | x

Felhúzom vállaimat és aztán ejtem is vissza őket. Nem tudom, ki mióta tudja. Szerintem a tanárok nyilván a kezdetektől tudják, hogy egyetlen gyereket oktatnak és pontoznak és vizsgáztatnak. Liam bácsi meg szerintem azóta látja a helyzetet, amióta megismerte személyesen őket... őt. Őket. Tutira azonnal rájött. Vagy ha nem is azonnal, gyorsan. Biztos vagyok benne. Ő hihetetlenül okos és kiváló megfigyelő. Minden, ami én nem. Meg különben szerintem az iskolatársaink jó része is tudja. Nem lehet, hogy nem. Oké, mondjuk valószínűleg azért, mert ők is úgy vannak, mint én eleinte. Nem ismerik annyira őt. Őket. Őt.
Zavarodottan bólogatok. Igen, hittem neki. Igen. Miért ne hittem volna? Igaz. De akkor ez azt jelenti, hogy nem szabad hinni másoknak? Mondjuk nem hazudott. Ő ezt így tudja. Ő a mai napig így tudja. Ők így tudják.
Nem mondom, hogy gyorsan, ám mindenképpen csillapodni kezd szívem heves kalapálása, légzésem heve, ahogy ölelésével támaszt ad nekem. Kinyitom a szemem, mikor pict elhúzódik. Még mindig elég átláthatatlan, ám talán valamivel nyugodtabb tekintettel figyelem őt. Magamba szívom minden szavát, mellyel megerősíti, hogy itt van és ő az. Az én Laurám. Ezen még el is mosolyodom. Egészen haloványan, ám megtört arcomon köszönetteljesen világlik.
Csak hallgatom tovább barátnőmet és bólogatok neki. Így gondolok mindent én is, csak most nehéz ilyen egyszerűen látni. Ez pedig főleg szokatlan nekem. Szeretek mindent egyszerűen és világosan látni, mert valójában máshogy nem is tudok. Nem úgy értem, hogy nekem minden fekete és fehér, hanem úgy, hogy letisztult. Ez meg most minden, csak nem az. Mármint ebben a pillanatban, ebben a sokkos állapotban.
- Az ELMÉben vannak. Egy Mágikus Elmeintézet - teszem hozzá, mi az, mert rájövök, a lány talán nem tudja. A pontos neve most nem jut eszembe, de nem is olyan érdekes - Írtam nekik levelet, de nem feleltek még - folytatom színtelen, erőtlen hangú feleletem. Kezeim a lány derekába, karjába kapaszkodnak. Szemeim bár nem állnak már könnyekben, igazán fáradtnak tetszenek továbbra is, ahogy egész, szedett-vedett valóm.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Mestertanonc Navine (H), Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 872
Összes hsz: 3086
Írta: 2019. augusztus 4. 22:33 | Link

Thomas

hétköznap késő délelőtt |o

Furcsa ez nekem. Ha a tanárok tudják a kezdetektől, akkor mégis milyen dolog az, hogy nem mondják el azoknak, akiket nagyon érint a dolog? Komolyan nekünk kellene rájönnünk ilyen dolgokra? Nem értem. Én ezt egyszerűen nem értem. Ereimet jeges áradatként tölti el a düh, annyira, hogy most az egyszer, őszintén, végtelenül hálás vagyok, hogy nem negatív kitörésű az elemi mágiám. Ettől az egésztől meg tudták volna kímélni a fiút! Értem én, hogy orvosi titoktartás, meg hogy csak a hozzátartozók meg egyéb marhaság... De könyörgöm, tényleg csak a család tudhat erről? A legjobb barát meg szenvedjen? Ezt. Nem. Tudom. Felfogni.
Hogy az iskolatársak meg mit tudnak, na azt meg hagyjuk szerintem. Elhisznek mindent, amit hallanak. A portréktól, egymástól, tök mindegy. Hogy ők tudják-e, hogy Zsombiék egy személy? Most már talán igen. De eddig? Nem hiszem.
- Hidd el az így van jól. Hogy hiszel a barátaidnak, hogy bízol bennünk. És nem azon töröd a fejedet, hogy most vajon igazat mond-e vagy sem. Zsombiék sem csaptak be, csupán azt mondták neked, amit ők igaznak tudtak. Nem a te hibád – hátha most már jobban el tudja fogadni ezt a tényt, hogy egy kicsit nyugodtabb.  Hiszen az, érzem, ahogy lassan alkalmazkodni kezd a szervezete az enyémhez. Követi a ritmust automatikusan. Hiszen itt egy másik test, ami meleget és biztonságérzetet ad, és megnyugtató a szívverésének a hangja, a légzésének üteme. Ösztönös az igazodás. A simogatásom üteme is erre készteti őt.
A szavaim hatására pedig még egy aprócska mosolyt is kapok válaszként. Sok mindent mondhattam volna neki, de annál lényegre törőbben és egyszerűbben nem tudtam volna kifejezni, ahogy végül tettem. Az a két szó kifejez mindent, és úgy látom, hogy átment az üzenet. Elérte a hatást.
- Biztos fognak majd. Lehet, hogy még nem szabad leveleket fogadniuk. Majd érdeklődünk a hogylétük felől – valóban nem hallottam még az intézményről, ezt jól sejtette. A hangszínéből kiérzem, hogy ez is érzékeny terület. Aggasztja, hogy még nem hallott felőlük. Biztos valahogy fel tudjuk venni a kapcsolatot vagy az elmeintézettel, vagy a családdal, hogy információhoz jussunk Zsombiékról. És igen, az is biztos hogy én magam is utána fogok járni ennek az egésznek. Nem is kell kérni rá. Ha meg már látogathatók, ha Thomas szeretné el is megyek vele. Hát hogyne tenném? A barátnője vagyok. Támogatom, amikor arra van szüksége. Mellette állok.
Nem szorít már annyira erősen, mint az előbb, én viszont még nem engedek az ölelés szorosságából. Továbbra is tartom őt. A szabad karommal addig vándorlok felfelé, amíg az ujjaim a hajába nem túrnak. Egy icipicit ráfogok a tarkójára, mialatt a fejemet a vállára hajtom. Finom jelzés ez, amivel azt próbálom elérni, hogy utánozzon. Nyugodtan hajtsa csak rám a fejét, hunyja le a szemét, pihenjen egy kicsit ebben a cseppnyi kis békében, amit kínálni tudok neki. Nem oldja meg a problémát, nem tünteti el a gondokat varázsütésre, de kezdetnek egy bújás és egy váll, amire rá lehet tenni a minket terhelő súlyok egy részét; hát pont megteszi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum szerkesztő, Másodikos mestertanonc


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 767
Összes hsz: 3848
Írta: 2019. augusztus 4. 23:23 | Link

LAURA
hétköznap késő délelőtt | a folyosón | x

Közelsége, szavai úgy hatnak rám, mint másra a nyugtatószerek. Lassan csepegnek ereimbe, szétáradva testemben és eltompulok bár tőlük, egyúttal így nyugodtabb is leszek. Persze, valószínű, a bágyadást a kimerültségem is okozza, amely a feszültségemnek köszönhető, ami már tegnap óta jellemez. Azóta puszta porhüvelyként kóborlok, mert a lelkem elzárta magát valami elől, amit nem tudott feldolgozni. Egyedül nem. Most Lau segítségével ráléptem az útra, ám azután, hogy így kiadtam magamból, ismét kissé üresnek hatok. Mostmár viszont nem frusztrált ez a kongó test, hanem elgyötörtségbe lazult.
Átadom magam az ölelésnek és hagyom irányítani magamat. Arcom vállgödrébe simítom, szemem lehunyom és bőrére szusszanok. Karjaim körbefonják őt. Alvókaként szorítom magamhoz, ahogy az otthonban tettem egy-egy adományként kapott, puha kisállattal. Zsong a fejem, tagjaim fáradtágtól lüktetnek.
- Esetleg... leülhetünk és... lehetünk így? - suttogom kérésem nyakába, amely csoda, hogy egyáltalán kijött belőlem. Hogy egyáltalán bennem megfogalmazódott és az főleg, hogy aztán ezt képes voltam barátnőm tudtára adni. Ezt szeretném. Csak így lenni vele. Ameddig csak lehet.
Elválunk egymástól, ám mindössze azért, hogy helyet találjunk magunknak. Hívogat engem a lépcső. Úgy érzem, nem akarnék ennél messzebb menni. Odavonom hát a lányt. Gépies mozdulatokkal leveszem táskámat, leülök az egyik fokra, ő pedig csatlakozik hozzám és ismét menedékre lelek ölelésében. Egy ideig egyenletesen lélegzem, lágyan fogva őt, majd zaklatottabbá leszek, erősebben markolva hátára, utána megint enyhülök. Ezek váltogatják egymást, ahogy kiszáll belőlem minden és csak Laura összpontosítok, majd ahogy belám nyilall mindaz, amire ráeszméltem. Az élet eközben körülöttünk zajlik tovább, ahogy egész nap nyüzsgött, csak én álltam mozdulatlan a kellős közepén. Most azonban nem kell már egyedül lennem. Már van, aki tudja, miért váltam jégszoborrá és amíg fel nem olvadok, véd attól, hogy összetörjek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Mestertanonc Navine (H), Elemi mágus, Bogolyfalvi lakos, Másodikos mestertanonc


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 872
Összes hsz: 3086
Írta: 2019. augusztus 5. 13:45 | Link

Thomas

hétköznap késő délelőtt |o

Csupán valahol mélyen a tudatalattim legelrejtettebb zugában sejlik fel a gondolat, hogy mennyire szoros ölelésben tartom Thomast. Hogy sugallom neki ennek az érintkezésnek a fenntartását. És hogy irányítom őt. Meghittség is van ezekben a mozdulatokban, de amit ténylegesen érzékelek az az, hogy megnyugtatom őt. Nem tolakszik be a fejembe semmi zavaró gondolat, semmi olyasmi, ami miatt zavarban érezhetném magam. Pedig magamat ismerve bőven lenne okom erre most. Milyen furcsán működik az emberi agy, nemde?
Amint rám helyezi a buksiját automatikusan lecsukódik a szemem, nincsen szükségem arra, hogy lássam mi zajlik körülöttünk. Most csak mi vagyunk, semmi más nem számít. És bár neki van szüksége erre az ölelésre, mégis megnyugszom én is. A jól leplezett dühöm lassan elpárolog, a mérhetetlen szomorúság is csillapodik, amit amiatt érzek, hogy mit kell átélnie a fiúnak. A rossz érzésnek is nyoma veszik, ami rám tört, amikor arról beszélt, hogy semmi sem az, aminek látszik. Valahogy ez a mondat és az a tény, hogy került engem … nos nem volt kellemes. Mintha attól tartott volna, hogy én sem vagyok igazi, az érzéseim csak hazugságok. Hogy ez az egész csupán csalfa káprázat. Aztán persze megértettem, hogy miről is van szó igazából és már egy ideje nem érzem azt a szúró fájdalmat a gyomromban. Megértem, hogy miért került.
- Hát persze. Ameddig csak szeretnéd – felelem neki halkan, megsimogatva a fejét. Csupán miután elenged tudatosul bennem, hogy még így is tekintettel van rám. Szeretné ha minél tovább így maradhatnánk, szüksége is van rá. Mégis megkérdez. Hiszen lehetnének rossz érzéseim akár az ölelés hosszúsága miatt. Eddig még nem volt ilyen, ennyire sokáig még sosem voltunk egymás karjaiban. De nagyon szívesen teljesítem a kívánságát, mindenféle gond nélkül.
Hagyom magam a lépcsőhöz terelni, megvárom amíg elhelyezkedik, majd leülök mellé. Amennyire közel csak tudok, hogy hasonlóan ölelhessem, mint az előbb. Amikor rátörnek a feldúltság hullámai, megnyugtatóan simogatom a hátát, hogy enyhülhessen. Hogy újra nyugodtan tudjon lélegezni, és ne kapaszkodjon annyira görcsösen. Csendesen üldögélünk, egy szót sem szólva. Nincs is szükség szavakra. Meghagyjuk hát a közelünkben elhaladó embereknek. Nem tudnám megmondani, hogy mennyi időt töltünk így, itt a lépcsőn ücsörögve. Már biztos javában benne járunk a délutánban. Néha ki-kinyitom a szememet, de nem adom jelét annak, hogy abba kellene ezt hagynunk. Egyszerre motoszkálásra leszek figyelmes a közelünkben, majd a látóterembe egy cetlire írt üzenet jelenik meg, ami azt tudatja velem, hogy nincs okom aggódni, elmarad az óra. Hatalmas vigyorgó arc van még rá rajzolva. Pislogok gyorsan párat jelezve, hogy vettem az adást, majd később kifaggatom a csoporttársamat, hogy mi is történt pontosan. Most már tényleg semmi akadálya, hogy addig maradjunk amíg … hát takarodóig ha kell.
Thomas egy újabb meghatározhatatlan időtartam után megmoccan, felemeli a fejét és lassan kibontakozni készül. Már sokkal jobban néz ki, mint korábban. Nyomok egy puszit az arcára, felállok és kinyújtózkodom. Megvárom, míg a fiú is felveszi a táskáját, igazítok a nyakkendőjén majd kézenfogva elindulunk kifelé a kastélyból. Nem kell elmondanom neki, hogy lemegyek vele a kandallóig. Teljesen magától értetődik, hogy nem hagyom magára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csepreghy Péter
Mestertanonc Eridon (H), Eridonos patrónus, DÖK tag, Színjátszós, Edictum lektor, Elsős mestertanonc


a Pösze Petya
offline
RPG hsz: 235
Összes hsz: 647
Írta: 2019. augusztus 16. 07:07 | Link

VI.

Azt hiszem, hogy ideges vagyok. Nem tudom teljes mértékben megállapítani, mert nagyon régen éreztem így magam. Ritkán bosszankodok vagy engedem, hogy a negatív érzések úrrá legyenek a lelkem felett, de ma valahogy mégis sikerült ennek az érzületnek egyenesen a bőröm alá férkőznie. Annyira idegen, hogy szinte vakaródzani lenne kedvem, mint amikor egy szálkát szeretnél kiszedni az ujjbegyedből. Nem oda való, ezért ki akarod kaparni, és a viszketés a fájdalommal keveredik egészen addig, amíg a megkönnyebbülés kapuján át nem lépsz, és végre kinn van a bőröd alól a kis huncut. Így idegesen rángva szaladok végig a kastély tömött folyosóin. Még ismerősök után sem kutatok. Amint elérem a bejárati csarnokot, mintha egy kissé megkönnyebbülnék. A megszokottól kevesebb diák lófrál errefelé, ezért mélyet sóhajtok, majd az egyik közeli ablak beugrójához lépek. Rövid „mackó” sortom paradicsomfoltos büszkeséggel mutatkozik velem, amíg a Gremlins feliratú pólómon az egyik filmből ismert lény – az éjfél után etetett fajta – kacéran vigyorog minden rátekintő arcába. Göndör fürtjeim nagyrészét egy baseball sapka takarja, mint általában. Fehér zoknim a lábszáram közepéig fel van húzva, és egy mérettel kisebb is lehet, mert a vádlim egyenesen üvölt egy kis szabadságért. Végül egy fekete tornacipő az, ami a kényelmemet szolgálja.
Újabb nagy sóhaj hagyja el vastag ajkaimat, majd a párkánynak dőlök, és úgy nézek ki az ablakon. Egyenesen az udvarra látok, ahol ebben a melegben csupán néhány elmebeteg tartózkodik. Közben ismét elkap a rossz érzés. Erre fájdalmasan összeszorítom apró szemeimet, mert most egy ismerős, de annál kellemetlenebb hang üti meg a fülemet.
- Ki látnak szemeim? Csak nem a pösze futóegeret? – nagyot nyelek. Hiszen tudom, hogy Hisztay az. Igen, ő az, aki elől pár nappal ezelőtt a piacon bujkáltam és… futottam. Akkurátusan fordulok a hang forrásának irányába. Pont erre nincsen ma szükségem. Nem szólok semmit sem, csak rettegésemet palástolva meredek az évfolyamtárs bully malacszerű ostoba szemeibe.
- Azt hiszed, hogy így lejárathatsz, az évfolyam előtt, aztán elfuthatsz? – erre csak bólintani tudok, hiszen pontosan ezt tettem.
Ez persze annyira feldühíti, hogy azonnal a magasba emeli jobb öklét, hogy egy jól irányzott mozdulattal adjon egy „atyait” a történtekért. Másik kezével összegyűri a Gremlins feliratot a pólómon, és érzem, hogy akaratlanul lábujjhegyre állok, ahogyan ő húzna a magasba. Most már tudom; innen volt az a kellemetlen érzés egész nap.
Utoljára módosította:Csepreghy Péter, 2019. augusztus 16. 10:28
Hozzászólásai ebben a témában


„Petya és én barátok vagyunk,
Csak egy kicsit furcsa a kapcsolatunk”


Zayday Hudson
Diák Navine (H), Navinés pásztor, Animágus, DÖK tag, Színjátszós, Ötödikes diák


the house bunny
offline
RPG hsz: 129
Összes hsz: 297
Hol van az a fránya?
Írta: 2019. augusztus 18. 21:01
| Link

Egy borongós keddi napon, éppen kicsöngettek Bájitaltanról. Felkaptam a táskámat, és gyorsan elindultam a klubbhelységbe egy csomag zsepiért. Reggel szipogva ébredtem, de semmi komoly nem volt. Néha, hébe-hóba 2 napig, mikor rossz az időjárás kicsit meghűllök. Éppen indultam volna fel a lépcsőn, amikor halottam hogy valami kiesik a táskámból. Megfordultam, és hirtelen egy plakátra lettem figyelmes a fali újságon. Odamentem hát, megfeledkezve az elhagyott holmiról. Egy Bogolyfalvi férfi hirdetése volt a plakáton, aki gyógyszappanokat készít. Elhátráltam, majd megint indultam volna fel a lépcsőn, és eszembe jutott.
- Valamit elhagytam, hiszen az előbb halottam! - szóltam elég hangosan.
Ekkor leültem az egyik lépcsőfokra, átnéztem a táskámat, és észrevettem! A nagyitól kapott kabala karkötőm! Gyorsan felkeltem, és szememmel átfürkésztem a padlót. Nem láttam sehol. Ezután minden sarkot, és minden zúgot. Nekindultam keresni, de észrevettem, hogy a karkötő beleragadt a cipőmön lévő rágógumin. Levettem hát a cipőt, és a mosdóban undorodva lekapartam a karkötőt, és a rágót is, majd alaposan lemostam a kabalámat. Nagy szerencsém volt.
Utoljára módosította:Zayday Hudson, 2019. augusztus 18. 21:01
Hozzászólásai ebben a témában

Charlotte Elisabeth Felagund
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 614
Írta: 2019. augusztus 31. 21:56 | Link

Theon


És a nyakam ráteszem, hogy ezt direkt csinálta. Teljesen lesújtva nézem a padlómon árválkodó ruhadarabot, és azon tanakodok, hogy kesztyűvel vegyem fel, vagy hívjam egyből az ANTSZ-t, vagy mi legyen. Hozzáteszem, ilyenben nekem még sose volt részem, pedig laktam együtt pasival, bő két éven keresztül. Mondjuk arra meg már nem is akarok emlékezni.
Érzem, hogy a halántékomon dagadni kezd az ér, mert nem akarok belegondolni, mit művelhetett még itt, szóval kesztyűt húzok, és nem érdekel, mennyien néznek rám furcsán az utamon, de akkor is a kastélyba veszem az irányt, hogy a fejébe húzhassam.
Hálaégnek sokáig nem is kell keresnem, nyilván pont a vacsoraidő vége van, és készül lemenni, és hát... nincs egyedül. Pár rellonos még csatlakozik hozzá, ez pedig nekem egy tökéletes alkalom.
- Bocs bocs - lökök arrébb két nyurga srácot, hogy aztán angyali mosollyal az arcomon, a kis görcs elé kerüljek.
- Képzeld, épp az Ispotályban voltam látogatóban, mikor találkoztam a barátoddal... ezt küldi, meg egy üzit. Sajnos ne várd mostanság vissza a kastélyba, pár hete kiderült, hogy Aidses - szomorúságot mímelve nyújtom át neki azt, amit ott hagyott nálam, és hat. Nem tudom, az itteniek közül, mennyit sikerült befűznie, de az biztos, ebben a pillanatban nem kevés ütő megállt, és elégedettséggel tölt el, hogy a többi nyúlvány hátrálni kezd, majd úgy dönt, inkább a társuk nélkül folytatják útjukat.
- Mondtam, hogy takaríts ki - ezt már normális hangon közlöm vele, még a vállam is megvonom. Persze, miután meggyőződtem arról, senki nem fogja hallani, hogy nálam aludt.
Utoljára módosította:Charlotte Elisabeth Felagund, 2019. augusztus 31. 21:57 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

- Szeretlek!
- Hol?
-Mi?
-Mutasd meg! Hol az a szerelem? Nem látom, nem tudom megfogni, nem érzem. Hallok szavakat, de semmire sem megyek a súlytalan szavaiddal.
Theon Delacroix
Diák Rellon (H), Valkűrök csapattag, Színjátszós, Harmadikos diák


"Az a fura rellonos srác"
offline
RPG hsz: 311
Összes hsz: 868
Írta: 2019. augusztus 31. 22:30 | Link

Banya


Nevetgélek egy sort Csaba ocsmány viccén, ami az igazat megvallva egyáltalán nem is humoros. Inkább hánynék tőle, meg az embertől is, aki kitalálta. Azonban, ha nem tartom azt a nagy lepcses számat, nem csak Pierre, de Csaba is faképnél fog hagyni, azt pedig nem szeretném. A vacsora lassan a végéhez közeledik, a diákok többsége pakolja a holmijait, hogy lassan visszatérjenek hálókörletük komfortos közegébe. A körém gyúlt kis csoport, valamint jómagam is eme tevékenység űzésére készülünk éppen. Komótos lépteink valamint hangos hahotázásunk visszhangzik az üres folyosókon. Pierre egyre közelebb araszol hozzám, ugyan tartja még a szemkontaktust Csabával, ám már érezni rajta, hogy teljesen máshol jár az esze. Nekem mondjuk nem jön be, de úgy is unatkozom, nincs hát mit tenni. Aztán bumm, mintha a Nagy fater odafenn meghallotta volna elszalasztott gondolatfoszlányomat, abban a pillanatban hogy képzeletbeli nyelvemről legördül a monotonitást jellemző szó, felbukkan egy nagyon is ismerős arc. Először hunyorgok egy sort, majd mikor a gatya a képembe kerül, kikristályozódik a tegnap éjszaka, valamint a házsártos banya szavai, melyekkel magamra hagyott. Ijedten kapok alsó felemhez, majd hümmögve konstatálom, hogy ismét elszalasztottam a reggeli rutinom azon részét, mikor alsónemű kerül hófehér popómra. Arra a hátsó félre, melyet pár nappal ezelőtt még annak a srácnak a kezei gyúrtak, ki most a Gonosz királynő szavai szerint az Ispotályban fetreng épp valami nemi betegséggel küszködve.
- Szerezd meg hát mind! – Emelem öklömet a levegőbe, ám tekintetemben továbbra is a nemtörődömség lángja ég. Kurvára leszarom, mi fog történni vele vagy ezzel a nővel a továbbiakban. Mindkettőtől csak egy röpke kalandot kértem és nem többet. Ha a srác kidől, és talán sosem fogom látni… Hát így kell lennie. Igaz bírtam benne hogy az orránál fogva tudtam vezetni és a teljesítménye sem volt rossz, de egyszer mindennek mennie kell.
- Azt javaslom, szerezz be egy UV- lámpát. Van még bőven abból, ahonnan ez jött – azzal rázom meg a nő orra előtt gatyámat. Nem mondom, hogyha letenném a földre, ottmaradna, de már igazán közel áll ahhoz, hogy saját életre kelljen.
Utoljára módosította:Theon Delacroix, 2019. augusztus 31. 22:35 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Charlotte Elisabeth Felagund
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 133
Összes hsz: 614
Írta: 2019. augusztus 31. 22:49 | Link

Tudom, hogy szeretsz


Egy pillanatra akár el is gondolkodhatnék azon, hogy ez túlzás volt, de hát nem szoktam. Ha dühös vagyok, és tudom, hogy ki miatt, akkor abszolút nem nézem az illetőt, ezért is van, hogy sokszor még a tulajdon családom is kap a szeretet csomagomból.
- Ohh... el lett baszva a napod? Jujjci... az enyém is - teátrálisan kapok a szívemhez, majd tényleg csak a dühös ábrázatomat láthatja.
- Egyrészt mondtam, hogy úgy tűnj el, mintha ott se lettél volna, másrészt, hintet is adtam, hogy legalább a redvát takarítsd el magad után, amit te ott hagytál. A házam nem egy kibaszott Motel, és én rohadtul nem vagyok a bejárónőd, szóval örülj neki, hogy nem egyből a loboncod téptem, és húztalak végig a folyosón, hogy illusztráljam,hogy működik a felmosó - mert bizonyára azon a szinten nincs, hogy ezeket az apróságokat, megoldja bűbájjal, de hát... ez nem is az én problémám.
- És kösd csak még az ebet, aztán el is ráncigállak, hogy te magad nyald fel, UV lámpa nélkül. Nem tudom, mi jár a fejedben, de megosztok veled egy aprócska tényt - ezzel ha tetszik neki ha nem, jól beletaposok a privát szférájába, hogy a fülébe suttogjak.
- Nem az ügyeletes cimbid vagyok, és ha még egyszer ilyesmihez lesz szerencsém, levet csavarok belőle - nem részletezem, hisz nagyon jól tudja, miről beszélek.
- Bár - azzal növelem a távolságot, és lassan mérem végig... nagyon lassan.
- Ahogy elnézem, csak egy-két cseppet....
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

- Szeretlek!
- Hol?
-Mi?
-Mutasd meg! Hol az a szerelem? Nem látom, nem tudom megfogni, nem érzem. Hallok szavakat, de semmire sem megyek a súlytalan szavaiddal.

Oldalak: « 1 2 ... 21 ... 29 30 [31] 32 33 ... 36 37 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Nyugati szárnyFöldszint