Soha nem gondolta volna, hogy egy kis praliné fogyasztásból ekkora gondja lehet. Mondjuk ő volt a balga, tudta jól, többek között ezért sem mást, hanem inkább saját magát hibáztatta. De hát imádja a csokoládét, és nem volt kérdéses, hogy ha már úgy otthagyták azon az apró kis asztalkán, nyíltan, mindenki számára elérhető helyen, hogy megkóstolja ezt a fenségesen kinéző finomságot.
Természetesen nem csalódott.
Érzékeit azonnal átjárta a finom, lágyan kesernyés aroma, és a töltelék, mely egyrészt édes volt, másrészről viszont valami egészen furcsa ízzel is gazdagította ízlelő bimbóit.
Először csak próbálta kiköpni, aztán mikor nem ment, inkább gyorsabban próbáltam lenyelni, lehetőleg anélkül, hogy ne fulladjon bele.
Nehezen de túlélte, bár azt már biztosan tudta, hogy nem lett volna szabad elcsábulnia.
Az első gond akkor kezdődött, mikor is felrémlett benne, hogy lényegében kiskutyás mamuszban, és hosszú, Bambis kezeslábasban, összefogott lófarokkal jött ki a folyosóra. Ennél jobban csak akkor esett kétségbe, mikor rájött arra, hogy bár tudja a jelszót a bejárathoz, mégis sikerült elfelejtenie. Pedig mindig is büszke volt magára, az agyára, arra, hogy soha semmit nem felejt el, most pedig mégis. Gondterhelten ácsorgott a kép előtt, nézett maga elé, néha megtörölte kezeslábasának ujjába hatalmas szemüvegét, ám közelebb akkor sem jutott a megoldáshoz.
A kiborulás és a hiszti környékezte, ami nyilván csak azért fészkelte be magát a bőre alá, mert olyan tehetetlen dühvel nem jött a szájára és nyelvére az a francos szó, ami közelebb vihette volna a meleg szobához, és puha ágyikójához.
Fél óra ácsorgás után, és mikor már kellően átfagyott a folyosó kövén indult el útjára, hogy valami melegebb helyen töltse ezt a nem túl kellemes éjszakát.
Kereste a társalgót, azonban most még annak a helyét sem lelte, így tehát feladva mindent, és teljes elkeseredésében a legelső ajtót választotta, ami szembe jött vele, és reménykedett abban, hogy talán, nem valamelyik tanár irodájába sikerült benyitnia.
Szerencséje volt, hiszen a konyhában találta magát, ami jelenleg épp üresen állt. A sürgölődő manóknak ezen a kései órán nyoma sem volt, viszont a hely meghozta a kedvét ahhoz, hogy bánatát forrócsokiba fojtsa.
Így történt, hogy hangos hümmögéssel kísérve emelte le az egyik fém fazekat, és kezdett neki a töprengésnek, hogy vajon mit is akart vele kezdeni...
Természetesen nem csalódott.
Érzékeit azonnal átjárta a finom, lágyan kesernyés aroma, és a töltelék, mely egyrészt édes volt, másrészről viszont valami egészen furcsa ízzel is gazdagította ízlelő bimbóit.
Először csak próbálta kiköpni, aztán mikor nem ment, inkább gyorsabban próbáltam lenyelni, lehetőleg anélkül, hogy ne fulladjon bele.
Nehezen de túlélte, bár azt már biztosan tudta, hogy nem lett volna szabad elcsábulnia.
Az első gond akkor kezdődött, mikor is felrémlett benne, hogy lényegében kiskutyás mamuszban, és hosszú, Bambis kezeslábasban, összefogott lófarokkal jött ki a folyosóra. Ennél jobban csak akkor esett kétségbe, mikor rájött arra, hogy bár tudja a jelszót a bejárathoz, mégis sikerült elfelejtenie. Pedig mindig is büszke volt magára, az agyára, arra, hogy soha semmit nem felejt el, most pedig mégis. Gondterhelten ácsorgott a kép előtt, nézett maga elé, néha megtörölte kezeslábasának ujjába hatalmas szemüvegét, ám közelebb akkor sem jutott a megoldáshoz.
A kiborulás és a hiszti környékezte, ami nyilván csak azért fészkelte be magát a bőre alá, mert olyan tehetetlen dühvel nem jött a szájára és nyelvére az a francos szó, ami közelebb vihette volna a meleg szobához, és puha ágyikójához.
Fél óra ácsorgás után, és mikor már kellően átfagyott a folyosó kövén indult el útjára, hogy valami melegebb helyen töltse ezt a nem túl kellemes éjszakát.
Kereste a társalgót, azonban most még annak a helyét sem lelte, így tehát feladva mindent, és teljes elkeseredésében a legelső ajtót választotta, ami szembe jött vele, és reménykedett abban, hogy talán, nem valamelyik tanár irodájába sikerült benyitnia.
Szerencséje volt, hiszen a konyhában találta magát, ami jelenleg épp üresen állt. A sürgölődő manóknak ezen a kései órán nyoma sem volt, viszont a hely meghozta a kedvét ahhoz, hogy bánatát forrócsokiba fojtsa.
Így történt, hogy hangos hümmögéssel kísérve emelte le az egyik fém fazekat, és kezdett neki a töprengésnek, hogy vajon mit is akart vele kezdeni...