Nappal többnyire az Eridonban időzik - az órák alatt alszik, vagy legalábbis próbál takarékoskodni az erejével, amíg semmi sem történik, hogy mire visszaérnek a többiek, készen álljon a fogadásukra. Bár még nem szokta meg igazán a tornyot és az "otthon" fogalma is eléggé idegen számára, élvezi ezt a különös létet, a beszélgetéseket meg a kastély felfedezését éjjelente, na meg a Radúz által ráosztott apró-cseprő feladatokat. Egyelőre nem meri a Teó által javasolt rövidítéseket használni, szépen lesétál a lépcsőn, hogy elérje a bejárati csarnokot, ahol a hirdetőtábla áll. Ahogy a kezében szorongatja a pergament, amit ki kellene tűznie - külön őt bízták meg vele! - kissé meglepetten fedezi fel, hogy a tábla telis-tele van már aggatva papírokkal és szabad hely már csak a leg-leg-legtetején akad. Amit nem ér el. Gondterhelten nézi egy darabig, aztán mintha nyílna a kapu és beszélgetés hangjai ütik meg a fülét, így diákok segítségében reménykedve megindul a pontokat számoló homokórák felé. A két nebuló azonban valamire nagyon figyel, így nem biztos benne, hogy örülnének, ha megzavarná őket. Egyik lábáról a másikra álldogál, ahogy Bende és Lotti hátát nézegeti - türelmesen vár, kezében szorongatva a pergament, míg időnként lepislant a hirdetményre, majd piros-fekete csíkos harisnyájára, majd vissza a két Navinesre. Közelebb óvatoskodik, egészen hangtalanul, megállva Bende mögött, hogy félig kihajolva mögüle ő is megleshesse, mit néznek.