Lavia

Jared meglehetősen komótosan és kissé morcosan érkezett meg a konyhába. Valamiért az Eridonban nem voltak hozzávalók, talán mert a manóknak volt túl sok dolguk így vacsoratájt, vagy csak valami akadályozta a szállítást, ki tudja? A lényeg az volt, hogy a fiú kénytelen volt lemenni a hosszú lépcsősoron ahhoz, hogy ételhez jusson, ami nem tetszett neki. Ráadásul annyira tele volt a Nagyterem, hogy meg se próbált bemenni, mert nem kívánt idegenekkel társalogni, így végül a konyhában kötött ki.
Igaza volt, tényleg nagy volt a nyüzsgés, így nem is zargatta a manókat, inkább csak kinézett magának egy üres konyhapultot, és teljesen véletlenszerű hozzávalókból összedobott egy szendvicset. Volt benne minden, az alap kenyérszeleten vaj helyett ketchup, szalámi, sajt, főtt tojás karikák és olívabogyó. Forró teát töltött még bögrébe, aztán leült egy sarokban, mert a tányért és a poharat nem akarta kivinni a konyhából, és amúgy is nehéz lett volna végigegyensúlyozni a helyiségen, miközben apró termetű lények rohangálnak körülötte.
Utolsó mozdulattal még egy kupac szalámit csomagostul zsebre is vágott, arra gondolva, hogy jó lesz majd Sherlocknak. Egyelőre még túl éhes volt ahhoz, hogy eszébe jusson, hogy a testvérének is vigyen enni, de talán majd még észbe kap, mielőtt visszaindul a körletébe...
Nem teketóriázott sokat, neki is látott hát az evésnek, mert hosszú volt a nap, és még várt rá egy kupac írnivaló is.

Lavia

A mindent bele szendvics finomabb lett végül, mint azt képzelte volna. Noha tényleg teljesen esetlegesek voltak a hozzávalók, jó ízűen nyammogott rajta, azzal a biztos tudattal, hogy ha már ez ennyire remekül megy, akkor éhen halni egyhamar biztosan nem fog. Valahol a szendvics felénél jutott eszébe, hogy valóban vinni kéne Garynek is, de annyira felerősödött a sürgés-forgás a konyhában, hogy most már nem sok esélyt látott rá, hogy ilyesmivel szórakozzon, amíg kicsit le nem csitulnak a dolgok.
Éppen ezért nem is sietett különösebben, hanem csak ráérősen rágicsálta a szendvicse sarkát, jobb dolga nem lévén. Igazából fel sem tűnt neki, hogy valaki más is bejött a helyiségbe, mert teljesen elbambult azon, ahogy az egyik manó a tejszínhabot verte. Komolyan nincs erre egyszerűbb mód, tényleg kézzel kell csinálni..?
Mikor aztán valaki megszólalt mellette, igencsak meglepődött. Felnézve a már ismerős macskás lányt, Laviát látta meg, kezében egy tál levessel.
- Semmi különös. Nagy volt a tömeg odafent, úgyhogy inkább ide jöttem vacsorázni - válaszolt a kérdésre. - Sherlock fent van az Eridonban, és szerintem épp azzal szórakozik, hogy kirágja egy mancsa ügyébe kerülő zokni sarkát - mosolyodott el halványan, mert szinte biztos volt benne, hogy valóban ez a helyzet. Az állatnak mostanában mániái lettek a zoknik.
- És Sebastian merre kószál? - érdeklődte aztán ő is, mert hiányolta a szép nagy kandúrt.
Aztán ahogy a lány rádöbbent, hogy talán kellemetlenséget okozott, a fiú megrázta a fejét.
- Dehogy, ha akarsz nyugodtan egyél velem - válaszolta, bár arra azért nem vetemedett volna, hogy a szendvicsét is felajánlja, mert túlságosan ízlett neki. - Te sem szereted az ekkora tömeget? - bökött aztán a fejével a Nagyterem irányába.

Lavia

Mosolyogva bólintott egyet. Sejtette, hogy a lánynak is lesznek hasonló tapasztalatai, elvégre a macskák híresek arról, hogy képesek galibát csinálni, az övé pedig még külsőre is született csínytevőnek tűnt. Sherlock ennél azért valószínűleg jóval nyugodtabb lesz felnőtt korára, most viszont még bőven benne jár a kölyök létben, és ezzel meg is van magyarázva a viselkedése. Persze az is tény, hogy Jared bár morgott és mérgesnek tűnt, mikor a fent említetthez hasonló galibák történtek, de belül igazából remekül szórakozott a szőrös kis jószágon, még ha kevéske holmijukat is vágta esetleg tönkre.
- A te cicád szabadon mászkál a házban? - ütődött meg azért egy kicsit Jared, mert néha ugyan látott egy-két jószágot, de azokkal vagy ott volt a gazdájuk is, vagy szimplán úgy vélte, hogy kiszöktek. Igaz, Sebastian már felnőtt állat, de neki nem nagyon állt szándékában ennyire szabadjára engedni Sherlockot később sem. Igaz, a fiú mit sem tudott arról, hogy hogyan is érdemes leginkább macskát tartani, mert csak lassan szokta, egyáltalán lehet kedvence.
Miután megnyugtatta a lányt, hogy biztosan nem zavarja a jelenléte, Lavia kényelmesen elhelyezkedett, és beszélgetni kezdtek, immár nem csak macskákról.
Először a tömeg került terítékre, és hogy ki miért is eszik a konyhán. Jarednek csalódnia kellett, azt hitte, hogy hasonló emberbe botlott, mint ő maga, de a lány úgy nyilatkozott, hogy neki nincs baja azzal, ha sokan vannak körülötte, csak azzal, ha nem hagyják nyugodtan enni. Ez mondjuk teljesen érthető, viszont a fiú számára el is vágta a beszélgetés további folyamát. Hamar újabb témát is vett elő, részben mert nem volt szerencsés Angiláról társalogni számára, másrészt pedig mert azért nem szeretett volna teljes csöndben ücsörögni.
- És, te hányadikos vagy? - kérdezte aztán hirtelen ötlettől vezérelve. Nem rémlett neki, hogy legutóbb ezt is megbeszélték volna, csak a házak témájában volt biztos. Hát, maximum hülyének nézi őt a másik, amiért ennyit sem tud megjegyezni, ha mégis szóba került már.

Lavia

- Hm-hm... Érdekes - hümmögött Jared a szendvicse romjai felett, elraktározva magában az infót, hogy a macskák ilyesmire is rávehetők, már ha a természetük olyan, és valószínűleg csak akkor, ha megfelelő a nevelés. Hát, tény ami tény, ők Sherlockot csak mérsékelten nevelték, lévén azon kívül, amit az állatkereskedésben kaptak szóbeli macskahasználati utasítást, nem sok fogalmuk volt az állatok tartásáról. Jared maga leginkább úgy viselkedett a kis kedvencével, mint ahogy az ember a legjobb barátjával szokott, ennek pedig nem biztos, hogy szófogadó cica lesz az eredménye.
Lavia aztán rájött, hogy mit is bámul a fiú annyira, és hasonló gondolatoknak adott hangot, mint amik az ő fejében is forogtak.
- Nem hiszem, hogy kevésbé lennének boldogok akkor, ha nem szakadna le a habverésben a karjuk - jegyezte meg a fiú halkan, miközben régi manójukra gondolt, akinek nem egy sérelmet el kellett szenvednie az apjuktól. Azóta rokonszenvezett a kis lényekkel, mióta ilyesmit látott, mert valahogy át tudta érezni a helyzetüket, még ha szolgaságra soha nem is kényszerítette senki.
A hosszúra nyúlt csönd után Jared új témával jött elő, és a másik kapott is az alkalmon, hogy folytathassák a beszélgetést.
- Tényleg? Idősebbnek gondoltalak... - szaladt ki a száján, de nem megbántani akarta a lányt, pusztán csak őszinte volt, mert legalább negyedikesnek hitte a másikat. Nem igazán volt mondjuk lényeges a lány kora, legalábbis nem abból a szempontból, hogy akar-e vele a továbbiakban is szendvicsezni, pusztán csak nem volt jobb ötlete arra, hogy mit beszéljenek.
Közben aztán végzett is az étellel, és lassan szedelőzködni kezdett.
- Még csinálok egy ilyet a testvéremnek is, utána viszont megyek, ha nem gond - utalt a szendvicsre, és ha a lánynak nem volt súlyos ellenvetése, akkor neki is állt, hogy Gareth-nek is elkészítsen egy mindent bele szendvicset. A munka végeztével aztán újra Laviához fordult.
- További jó étvágyat, és remélem még találkozunk! - mondta udvariasan, aztán távozott, hogy újra bevehesse magát a szobájuk mélyére a könyvek közé.

Zsombor

Ráérős tempóban indult el a konyha felé, mert ma kifejezetten sétálhatnékja volt, és úgy gondolta, hogy ezt ki tudja elégíteni azzal, ha az ételt nem a Kuktasarokból, hanem a konyháról szerzi be. Persze a Nagyterem szóba sem jöhetett, ő nem volt hajlandó annyi ember között étkezni, hacsak a végszükség rá nem vitte.
Ráadásul az utóbbi időben ha lehet egy fokkal még jobban kerülni igyekezett az embereket, mert nem akarta, hogy a fránya Cupido megint olyan bajba sodorja, mint legutóbb. Ő nem szeretne még egy szerelmes lánykát, aki utána koslat, úgyhogy talán az a legjobb, ha nem is ad annak lehetőséget, hogy a szárnyas kis dög keresztbe tegyen neki. Persze azt is tudta, hogy ennek így nem lesz jó vége, mert egy olyan történés, aminek kicsit talán azt kellett volna elérni, hogy nyisson az emberek felé, ideiglenesen épp a visszájára fordult, de azért be kell látni, hogy nem mindenki képes percek alatt túltenni magát valamin. Nos, ő sem.
Igaz, a konyhán is megvolt a lehetősége, hogy valakivel találkozzon, ahogy ez máskor már történt is. Ennyit viszont most már kockáztatott, mert lassan csitult benne a méreg és a riadalom a történtek miatt, úgyhogy végül egész magabiztosan nyitott be az ajtón. Hát, nem volt szerencséje, éppen arra járt valaki, egy tányér ételt magával egyensúlyozva. Hm... túl közel van ahhoz, hogy köszönés nélkül el lehessen menni mellette, vagy éppen elég távol..? Végül sóhajtott egyet a fiú, mert túl közel. Csudába.
- Szervusz - biccentett az idegen felé, és igyekezett is őt kikerülni, csakhogy éppen abban a pillanatban szaladt a lába alá egy ügyetlen házimanó, és Jared elvesztette az egyensúlyát. Jobb híján a srác vállát kapta el, ezzel gyakorlatilag biztosítva, hogy egyikük se ússza meg az esést, de mentségére legyen mondva, nem direkt akart kitolni a másikkal. Végül a fiú meg tudott állni a lábán, de a másik srác levese szépen beterítette a padlót. Na meg őket is.
A manó közben már heves bocsánatkérésbe kezdett, amit megtoldott azzal, hogy a fejét a kőhöz verte.
- Nem hagyod már abba végre?! - dörrent rá Jared. - Minek vered a fejed a padlóhoz? Nem sérült meg senki. Menj a dolgodra és tilos megbüntetned magad - vette oda a fiú mérgesen fújtatva, de azért remélve, hogy rá is hallgat annyira a manó, hogy ne sebesítse meg magát. Ilyenért kár lenne.
- Sajnálom - nézett aztán Jared az ismeretlenre, elnézést kérve azért, hogy annyi lett az ételének.


Tegyél be az Elvarázsolt gramofonba egy Húsvéti zenét.
2 PONTÉRT

A kivitelezés linkjét küldd a Szervezői Mesélőnek!

Luca

Jared álmosan ballagott lefelé a konyhába, hogy magához vegyen némi reggelit. Úgy tervezte, hogy ma már nem is csinál semmi mást, csak eszik és alszik, na meg olvas, mert az utóbbi időben túl sok dolog történt vele és örült volna már egy kis kikapcsolódásnak.
Sherlock persze elkísérte, ő még véletlenül sem maradhatott ki abból, hogy valaki enni fog, na meg szeretett is az Eridonon kívül mászkálni, de azt a gazdái nélkül ritkán tette. Jared mosolyogva figyelte hát, ahogy az "alig" tíz kilós macskája lelibben a lépcsőn, erőteljes mancspuffanásokkal szaladva a konyha felé.
- Hé, várj meg! - szólt utána, de már érződött a levegőben a készülő reggeli illata, úgyhogy nem sokat ért vele, Sherlock kilőtt, mint a rakéta.
Mire Jared utolérte már a konyhapulton kellette magát egy lány előtt, aki éppen valamit behajított a közeli kukába.
- Sherlock, lefelé a pultról! - szólt rá a macskára Jared, de tulajdonképpen ő az a fajta büszke macskatulajdonos volt, akinek a hangja nem tudott elég kemény lenni ahhoz a cicusával szemben, hogy annak akár csak megforduljon a fejében, hogy szót fogadjon. Közben a tekintete visszatévedt a szemeteshez és összehúzott szemöldökkel a szoborra meredt, majd a lányhoz fordult.
- Ugye tudod, hogy most hajítottál a szemétbe egy rakás pénzt? - kérdezte érdeklődő hangnemben. - Ha nem kell, inkább add el - javasolta, aztán ott hagyta a kukát és a kicsit távolabb már sürgő-forgó házimanókhoz lépett.
- Szendvicset szeretnék és narancslevet, ha lehet - kérte az egyik kis termetű lénytől. - Meg a macskának is valamit - tette hozzá, mert Sherlock, mintha csak értette volna, panaszos nyávogást hallatott mögüle jelezvén, hogy őt se felejtse el.
Miután a fiú megkapta az ételt, részéről le is telepedett az egyik asztalhoz és nekiállt reggelizni.

Luca

Miközben a reggelijével volt elfoglalva Luca visszakérdezett a szavaira, Jared pedig hátrapillantott, hogy újra megnézze a szobrot.
- Egy közepes méretű erszény tele lenne galleonnal – felelte. Alapvetően nem volt túl jó a műtárgyak terén, de neveltetéséből kifolyólag néhány dologgal azért tisztában volt.
- Lehet, hogy ronda, de híres művész készítette, már ha nem hamisítvány – mondta aztán Jared. – Add csak… - nyúlt érte, hogy megnézze, a talpán ott van-e a névjegy. Persze ott volt. – Nem hamis. Komolyan, add el – mondta újra, majd visszafordult a reggeliért és letelepedett.
A javaslat, amellyel ez után előállt a lány, ugyan nagylelkű volt tőle, de nem ejtette túl nagy izgalomba Jaredet, ráadásul nem is volt benne biztos, hogy jó lenne, ha elfogadna egy ennyire drága holmit. Amivel ráadásul ő sem tudna mit kezdeni azon kívül, hogy tovább adja.
- Vidd le a faluba. Szerintem biztosan van olyan üzlet, ahol átveszik, még ha nem is a teljes értékéért, de legalább kapnál egy kis zsebpénzt érte – vetette fel.
Közben Sherlock hozta a formáját és máris hízelgésbe kezdett, amin a fiú jót mosolygott. A macska nagyon barátságos volt, afféle békés óriás, aki imádta, ha szeretgették.
- Egy kis dédelgetést szeretne. Ha van kedved vedd fel, vagy ha leülsz, akkor biztosan fel fog ugrani az öledbe – magyarázta. – Nem kell tőle félni, hiába nagy – tette hozzá egy biztató mosoly kíséretében.
A következő pár perc részéről néma falatozással telt, aztán Luca újra kérdezett. Jared gyorsan átgondolta, hogy vajon melyik könyvtári látogatására is gondolhat a lány, mert hát szinte naponta lejárt, aztán úgy döntött, hogy úgysem fogja tudni ezt a kérdést megválaszolni, úgyhogy a legutóbbit veszi alapul.
- A bájitalfőzésről vettem ki egy speciális könyvet, haladóknak – mondta. – Jó lenne valahogy meggyorsítani némely részfolyamatot a főzés során, elvileg abban majd találok segítséget hozzá.

Mihael SV
Szeptember 3. Esti órák

Egyáltalán nem volt kedve a Nagyteremben enni. Ma szabadnapja volt, amit úgy akart kihasználni, hogy nem kommunikál túl sokat, ezért is indult végül a konyha felé, hogy szerezzen valami vacsorát. Egész nap vacak idő volt, ami a kedvére is rányomta a bélyegét, fáradtan lépdelt hát lefelé a lépcsőkön nyomában a szinte már guruló macskával, aki egész nem le sem szakadt róla. Jared nem bánta, megnyugtató volt a nagy, szőrös állat közelében lennie, az meg odaadó hódolattal viseltetett gazdája minden hóbortja felé. (Tehát még olvasni is hagyta olykor.)
Mikor Jared belépett a konyha ajtaján megcsapta a vacsorára készült ételek illata és azon nyomban összefutott a nyál a szájában. Személy szerint nem tudott és nem is igazán szeretett főzőcskézni, már persze a szendvicseken és sült krumplin kívül, de itt a kastélyban megvolt az az előny, hogy ha szépen megkért egy manót, akkor az hozta is neki, ami csak szemnek, szájnak ingere.
- Makarónit szeretnék, ha van - kérte hát az egyik kis lénytől a vacsoráját. - Meg neki is valamit - mutatott a macskára, a manóra bízva ezúttal, hogy mit hoz a kis kedvencének. Nem először jártak itt lent, úgyhogy nem voltak ismeretlen vendégek.
Ez után leült, és azon kezdett töprengeni, hogy vajon Seth mit enne szívesen, mert ha elindul felfelé, akkor neki is vinni fog valamit, ez nem is kérdés. Viszont mivel annyiféle étel közül lehetett választani, egyáltalán nem tudta, mi legyen, noha általában rá szokott érezni arra, hogy mit érdemes felvinni.
Végül inkább, mivel közben megérkezett elé az étel, nekiállt falatozni.

Mihael

Telt-múlt az idő, nem is nagyon figyelte, hogy van még valaki más is rajta kívül a konyhában, csak a vacsorájával foglalkozott, meg egy rakás dologgal, amint járhatott az esze ilyen magányos percekben. Sherlock is teljes nyugalommal falatozott mellette a földön, minden szuper volt és csöndes.
Aztán egyszer csak mégis kénytelen volt tudomásul venni, hogy egy másik emberi lény is tartózkodik a helyszínen, mivel az a valaki felé indult aztán Jared szeme láttára leguggolt, és megpróbálta mályvacukorral megtömni szerencsétlen macskát. Az persze úgy nézett az idegenre, mint aki még sohasem látott ekkora idiótát, miután az orra hegyét hozzáérintette a cukorhoz inkább megpróbálta fél manccsal kiverni azt a másik kezéből, de Jared sem tudta szó nélkül megállni a helyzetet.
- Te meg miért akarod megmérgezni a macskám?! - nézett megrökönyödve a fiatal férfire. Nem volt benne teljesen biztos, hogy rosszat akar-e, vagy csak simán nem tudja, hogy ezzel bajt okozhatna az állatnak, de a lényegen nem változtatott. Jared ebben a pillanatban még azt is elfelejtette, hogy vágyakozó pillantásokat vessen a cukor felé, lévén ez volt a kedvence, mert annyira felháborodott a jeleneten.
Sherlock viszont hamar továbblendült, valószínűleg érzékelte, hogy nincsen gonosz szándék a tett mögött, mert hamarosan már két lábra állt, mellső mancsait megtámasztotta a férfi térdén, és úgy bámult fel rá, elég egyértelműen mutatva ki a kérdést, hogy "nincs valami jobb nálad?".
- Sherlock, viselkedj, most ettél - fedte meg a macskát a gazdája, aki ezt hallva gyorsan körbeszaladta az idegent, majd végül felugrott az asztalra Jared tányérja mellé és onnan kezdte szemlélni az eseményeket. - Bocs, imád kajáért kuncsorogni - nézett aztán a másikra Jared is, miközben lerakta a kezéből a villát, amit még mindig fogott. Ha most elkezdenek beszélgetni, akkor közben már mégsem tömi tele a száját.

Mihael

A fiatal férfi szabadkozását hallva Jared akaratlanul is elmosolyodott. Nem is tudta volna megmagyarázni, hogy miért, de nagyon szerette, ha valaki elismeréssel nézett a cicájára, amiért az akkora, amekkora.
- Igen, macska. Ragdoll, azért ilyen nagy, náluk ez a normális - magyarázta a másiknak, akinek láthatóan nem sok lövése volt az állatokhoz.
Aztán egyszer csak azon kapta magát, hogy az ismeretlen fogta magát és leült az asztalhoz, mintha hosszasan szeretne még beszélgetni. Hát öhm... oké. Végül is a másik csendesnek tűnt és egész elviselhetőnek, úgyhogy nem volt oka elküldeni vagy éppen arra, hogy ő maga keljen fel és hagyja itt a helyzetet.
- Persze, bár nem tudom mennyire lesz hajlandó enni, az előbb vacsorázott - bólintott a fiú. - De ha valami nasit adsz neki, akkor minden bizonnyal örülni fog neki - tette hozzá még a rend kedvéért.
Közben Sherlock is megbarátkozott a másikkal, Jared pedig mosolyogva figyelte, ahogy a gigamacska előbb a felé nyújtott kéz alá nyomja a fejét, hogy tessék csak simogatni, aztán meg teljesen pofátlanul bemászik a srác ölébe, mint aki mindig is ismerte őt, sőt, még dorombolásba is fogott, de körülbelül olyan szinten, mint egy traktor motorja.
- Kedvel téged - nevetett Jared, közben csak maga elé húzva újra a makarónit és elkezdte piszkálni a villájával. Azonban csakhamar az asztalra került a mályvacukor is, amit az előbb még a macskának próbált adni a másik, úgyhogy nagy volt a kísértés, hogy inkább abból falatozzon. De Seth szerint már így is cukor folyik az ereiben, talán jobb lenne előbb befejezni a vacsorát.
- Ha megettem ezt, utána igen, köszönöm - bólintott hát, és el is kezdte betömni a tésztát, de fél úton megállt és inkább kérdezett valamit, mert túl nagy volt a csönd. - Te már ettél..? - vetette fel, mert a srác előtt nem volt étel, márpedig akkor nem volt teljesen világos Jared számára, hogy mégis mit keres a konyhában.

Péter Fanni - Büntetés

Megint kint kellett járőröznie, ami már egy kicsit kezdett az agyára menni, viszont másrészről meg nagyon is jót tett neki, hogy kiszellőztette esténként a fejét, ilyenkor jobban is aludt. Odakint most szerencsére nem futott bele senkibe és semmibe, úgyhogy amikor már közeledett az éjfél, akkor ő is visszament a kastélyba és megcélozta a konyhát, ahol elücsörgött egy negyed órát, amíg átmelegedett kicsit. Teát is kapott hozzá, a manók kérés nélkül is hoztak neki, amit ő mosolyogva köszönt meg.
Kicsivel később előszedte az óráját a zsebéből és megnyugodva állapította meg, hogy lassan vége az őrjáratnak, ő pedig mehet pihenni. Nem volt egyébként maradéktalanul jó a hangulata, sőt, mostanában egyáltalán nem volt az, de valami mély rezignáltságon kívül nem sok mutatkozott meg ebből az arcán. Talán leginkább is fáradt volt, többek között.
Már el is indult volna a hálókörlet felé, mikor lépések hangzottak fel a Bejárati csarnokban. Halkan sóhajtott. Ma lesz vajon a napja, hogy először megbüntet valakit? Nos, nagyon úgy nézett ki, mert még éppen elkapta, ahogy valaki elbújik. Márpedig ha nem akar senki szeme elé kerülni, akkor bizonyára rosszban sántikál.
Megtehette volna, hogy hagyja a fenébe az egészet, de most kivételesen nem állt szándékában ezt tenni. A munkájára mindig is igényes volt, ezért szerette Kolos is, mikor neki dolgozott, úgyhogy esze ágában sem volt egyszerűen elmenni egy szabályszegő mellett, mintha nem is látta volna. Elindult visszafelé a folyosón, hogy előcsalogassa, azonban csakhamar visszafordult - ekkor viszont a lépteinek már nem volt hangja. Hasznos kis varázslatokban nála nem volt hiány, így születhetett meg az a rendkívül érdekes helyzet, hogy mikor a lány előmászott a kutyájával, akkor ő gyakorlatilag két lépésre állt tőle.
- Khm. - jelezte jelenlétét, miközben végignézett az eridonoson, akit már nem egyszer látott a klubhelyiségben. - Mit keres errefelé a kisasszony ilyen későn? - vonta fel a szemöldökét és bár alapvetően nem magázta a diáktársait, úgy vélte, hogy ha szeretne valami tekintélyt szerezni, akkor ebben az esetben ez a jó taktika. Legalábbis a kezdetekben mindenképp.
- Mivel akárhogy is nézem, ez végképp nem az Eridon, így ebből büntetés lesz - közölte, majd várt a reakciókra.

Péter Fanni - büntetés

Nagyon úgy tűnt, hogy a lány nem tudja, hogy prefektus, mert eltelt némi idő, mire a jelvényére tévedt a szeme és belefogott a kérincsélésbe. Jared csak felvont szemöldökkel figyelte, hagyta, hogy végigmondja, elvégre ő nem sietett sehova, de végül úgy döntött, hogy ezt nem fogja megúszni a lány.
- A visszakísérés meg fog történni, ne aggódj - közölte hát. - Fanni, igaz? Mi a vezeték neved? Évfolyamod? - kérdezte, miközben jegyzetfüzetet vett elő, hogy gondosan belekörmölje az első büntetettjének adatait.
Már csak azért sem állt szándékában elengedni a lányt, mert nem csak pár perccel múlt tíz óra, hanem már bőven benne jártak az éjjelben. Ilyenkor már nincs mentség, főleg nem úgy, hogy el is bújik valaki, mert ennél biztosabb jelét nem is adhatná annak, hogy tilosban jár.
- Azért nem fogod megúszni büntetés nélkül, mert akkor könnyen lehet, hogy legközelebb újra itt találkoznánk. Tanuld meg a rendet - mondta aztán, de ő nem volt egy zsarnok típus, úgyhogy hagyott lehetőséget arra Fanninak, hogy válaszoljon neki, ha akar.
Közben már azon gondolkodott, hogy vajon mit kellene adnia büntetésnek. Őt sosem kapták el, mert hát volt prefidetektoruk, így nem volt szerencséje még semmilyen intézkedéshez az iskolában. Írasson vele valami szöveget? Százszor azt, hogy nem fog többé kiszökni takarodó után? Vagy takaríttasson vele evőeszközöket?
Egyelőre még maga sem volt benne biztos, hogy mit fog választani, de azért jó pár ötlet kezdett körvonalazódni a fejében, mikor egy kicsit jobban belegondolt. Sőt, szinte már szórakoztatta a dolog, hiszen ő tudta, hogy nem fog valami tragikus büntetést adni, de a másik láthatóan nagyon igyekezett volna kibújni alóla.

Péter Fanni - Büntetés

Kissé meglepődve nézett fel a papírról a lányra, aki egyáltalán nem értette, hogy mit akar neki mondani.
- A házirendre gondoltam - mondta csak a miheztartás végett enyhe fejcsóválással. Ráadásul a lányka még be is akart szökni a Navinébe. Mármint úgy, hogy ezt előtte közölte egy prefektussal is, aki éppen a megbüntetésén fáradozik. Jared most egy pillanatra hálát adott azért magában a sorsnak, hogy eddig még senkit sem kellett megbüntetnie, mert ha ez mindig így megy, akkor rövid úton agyára menne a dolog. Még akkor is, ha egy kicsit tényleg szórakoztatja.
Egyébként csak így a margóra megjegyezve, a lány mondata és az utána következő visszakozás, hogy ő "nem olyan", egyáltalán nem esett le neki, nem is értette.
- Meg még mit nem. Tényleg azt gondolod, hogy most hagyom, hogy besétálj a Navinébe? - nézett hitetlenül Fannira. - Gyere velem. Most felmegyünk szépen a toronyba, megkapod a büntetésed, aztán én aludni megyek. - A végére azt gondolta, hogy "te meg csinálsz, amit akarsz, tőlem akár vissza is szökhetsz", de nem akart neki tippeket adni.
- Szóval. Az lesz a büntetésed, hogy minden evőeszközt, ami az Eridon konyháján található, mugli módszerekkel kifényesítesz - maradt végül ennél a verziónál. - Két héten belül el kell végezned a feladatot, aminél én is jelen leszek, úgyhogy majd üzenek érted, hogy mikor gyere. Kifogás pedig nincs, ha szólok, akkor jössz - tett pontot a történet végére, aztán várt még egy kicsit, hogy van-e bármi hozzáfűznivaló, de ha nem volt, akkor irányba állt és elkezdte felterelgetni a lányt a hálókörletükbe.
Még hogy hagyja, hogy a Navinébe menjen... Micsoda feltételezés ez.

Péter Fanni - büntetés

Tényleg nem hatotta meg a hiszti. Nem is igazán tudta kezelni, az általa ismert emberek nem igazán szoktak ezzel az eszközzel élni, meg úgy általában is veszettül keveset beszélt lányokkal, szóval nem is nagyon tudott róla, hogy most esetleg engednie kéne a hölgyikének. A kutyára pislogott lefelé egy ideig, mert az láthatóan nagyon is élvezte ezt az egészet, de aztán ismét a gazdihoz fordult.
- Nem mosogatást mondtam - felelte, miközben elindultak felfelé, aztán a lánynak hamarosan le is esett, hogy mire kíván célozni. - Igen. Kifényesítés alatt azt értem, amikor addig törölgeted és dörzsölöd, hogy már egyetlen folt sem marad rajta - fejtette ki. Tényleg nem egy olyan büntetés, amibe beleszakadna, főleg, hogy az Eridonban csak töredék annyi evőeszköz volt, mint a nagy konyhán lehetett.
Nem sokáig haladtak csendben, mert Fanni úgy döntött, hogy inkább beszéddel, pontosabban kérdésekkel tölti ki az időt.
- Nem mehetek be más házakba, minden prefektusnak a saját körlete a felelőssége, a közös pedig a kastély és a környéke - válaszolt. Sejtette, hogy mire megy ki a játék, de el kellett keserítenie a lánykát, még ha akarta volna sem tud bemenni helyette a Navinébe.
- Egyébként sem értem, hogy miért akkor akarsz belopózni egy idegen házba, mikor mindenki ott van - rázta meg egy kicsit értetlenül a fejét. Ha valóban azt akarta, hogy ne vegye észre senki, akkor sokkal jobban járt volna valamelyik hétköznap délelőttel, amikor mindenki órákon ül, legalábbis Jared logikája ezt diktálta volna. Igaz, ez most megint olyan, amit nyilván nem fog neki elregélni, mert még megvalósítja.
- Nah, itt is vagyunk - mondta aztán már az Eridon bejárata előtt. - Javaslom, hogy most menj egyenesen a szobádba, mert nem szeretnék még egyszer beléd botlani ma - közölte a lánnyal, aztán megvárta, hogy az el is induljon felfelé.

Adrian

Jared nem olyan régen ért fel munkából, mert ma sokáig maradt segíteni Arvidnak, mivel az egyik manója csúnyán megfázott. Lassan kezdett belejönni a konyhai munkába, legalábbis ami a szeletelést illette, mert a többihez egyelőre nem nagyon engedték oda - teljesen jogos és érthető módon. Viszont ki tudja miért, talán mert a bájital hozzávalókat is pontosan kellett vágni, ebben tényleg jó volt.
Szóltak neki, hogy jönni fog ma egy új diák a késői vonattal, akit jó lenne majd eligazítani, de nem vetemedett arra, hogy az állomáson várja meg, hiába jött a faluból. Túl hidegek voltak az éjszakák, nem akart ő is a manó sorsára jutni, pláne, hogy az immunrendszere sosem volt egy világ csodája. Egy idő után azt is feladta, hogy a Bejárati csarnokban várakozzon, mert az ujjai már jegesre fagytak a fűtetlen folyosón, úgyhogy beugrott egy teára a konyhába, majd mikor végzett, akkor visszaindult várni a diákot.
Valahol félúton járt, amikor meghallotta az ajtó csapódását. Nem lehetett benne biztos, hogy a gólya az, aki ilyen hatásos kényszerébresztőt adott a rellonosoknak (mert hát Jared szerint az ilyen dörrenések valószínűleg a pincében visszhangoznak a legnagyobbat), de mindenképp jobb volt, ha megnézi, mielőtt a valaki eltűnne a láthatárról.
Az első, ami azonnal feltűnt neki, az enyhe meglepődést okozott nála és egy felvont szemöldököt, amit szerencsére sikerült pár másodperc alatt visszaigazítania a helyére - ugyanis a fiú arcából jó, ha a fele látszott. Valamiért az jutott eszébe, hogy olyan, mintha a fejére ült volna egy gigantikus macska, de nem tette szóvá, inkább csak odasétált a másikhoz és köszönt neki.
- Helló. Te vagy az új eridonos diák? - érdeklődte meg, majd ha igenlő volt a válasz, akkor kezet nyújtott neki és bemutatkozott. - Sebastian Jared Selwyn vagyok, prefektus.

Adrian

A másik eléggé úgy festett, mint aki mindjárt bele óhajt süllyedni a padlóba, ami egy kicsit összezavarta Jaredet, mert lehet, hogy nem is új diákot fogott, hanem egy kószálót? De... nála volt a holmija, szóval biztos nem. Aztán pedig mondta is, hogy tényleg új - hurrá, legalább nem kell kreatív büntetésen törnie a fejét.
A fiú eléggé nehézkesen mutatkozott be, amit Sebby az idegességnek tudott be, bár kevéssé értette az okát. Nem volt ő emberevő, még csak nem is szólt csúnyán a fiúhoz, de... Végül megesett rajta a szíve, és segítő szándékkal közbeszúrt egy kicsit személyesebb megjegyzést.
- Jól van Rian, engem szólíthatsz Jarednek vagy Sebby-nek, amelyik jobban tetszik, de ha nagyon hivatalos akarsz maradni, akkor a Sebastian is jó - eresztett meg egy halványra sikerült mosolyt, majd nem kicsit lepődött meg a másik kérdésén.
- Elvileg én vagyok itt azért, hogy segítsek neked - mondta. - Szeretném elkérni az iskolától kapott papírjaid. Ha tényleg az vagy, akiért küldtek, akkor felkísérlek a házba és megmutatom, hogy hol van a gólyalak és a fontosabb helyiségek - mondta, majd nyújtotta a kezét, jelezve, hogy a másik helyezze csak bele az iskolai értesítőjét és a beosztásról szóló igazolást. Mivel nem a többi elsőssel együtt érkezett, így valószínűleg már beiratkozáskor megcsinálták vele a próbát, hogy melyik házba is fog végül kerülni.
- Az itt léted alatt ha bármilyen gondod van, akkor a házad prefektusait bizalommal keresheted, de szükség esetén bármelyik prefektushoz fordulhatsz - magyarázta neki az alapokat. - A jelvényünkről felismersz minket - mutatott rá a sajátjára, mielőtt tovább ment volna. - Ha nagy a probléma, akkor azt is megteheted, hogy te keresed meg a házvezető vagy a házvezető helyettes tanárokat, vagy ha arról van szó, akkor a prefektus is segíthet felvenni a kapcsolatot velük. Egyébként ha bármilyen kihágást észlelsz, esetleg téged akarnak megátkozni a folyosón, vagy bármi hasonló, szólj az első felnőttnek, akit meglátsz, az a biztos - tette hozzá a végén a saját véleményét is.

Rian

Jared arcára mélységes megdöbbenés ült ki, mikor a fiú fogta magát és kiszórta a holmiját a földre. Nem hajolt le, hogy segítsen turkálni, elvégre nem az övé volt a táska tartalma, de csak nehezen tudta visszarendezni az arcvonásait a helyére, hogy ne bámulja ezt az egészet tátott szájjal.
- Hogy mit? - kérdezett vissza önkéntelenül, amikor valami thai dologról volt szó, de padnak csak az iskolapadot ismerte, meg azt, ami az út szélén van és ülni lehet rá, esetleg azt az Ipad micsodát, amiről Avery beszélt múltkor olyan nagy elánnal, de valahogy nem érezte úgy, hogy bármelyik is speciálisan thai lenne. Pláne nem olyan, amihez recept kell.
Végül mikor Rian megtalálta a szükséges papírost, Jared kicsit bénultan nyúlt érte, hogy elvegye, és vessen rá egy pillantást, amíg a másik villámgyorsan visszagyömöszölt mindent a táskájába. Becsületére legyen mondva, legalább nem szemetelt, azért rászólt volna.
- Az Eridonba osztottak be, igen - bólintott inkább csak úgy magának. - Ezek szerint tényleg téged vártalak - adta vissza az iratot, aztán zsebre vágta a kezét. - Nem tudom mennyire vagy képben a dolgok működésével, úgyhogy... négy ház van az iskolában, gyakorlatilag olyan, mintha négy kollégium lenne, te pedig az Eridonba kerültél. A színünk a vörös, a jelképünk a főnix, és az egyik toronyban van a hálókörletünk, amit, ha követsz, akkor meg is mutatok. Az iskola házirendjéből minden bizonnyal kaptál egy példányt, de azért felhívnám rá a figyelmed, hogy este tíz után tilos elhagyni a körleted. Ezért is küldtek most érted - fejezte be, majd intett a másiknak, hogy kövesse.
A fiú kérdésére jutott csak az eszébe, hogy lehet, hogy mugli származásúval van dolga és akkor most jól meg is ijeszthette akár. Ezt kijavítandó, válaszában próbálta kicsit ellensúlyozni a dolgot.
- Elég gyakori, de elég hamar meg fogod tanulni megvédeni magad, szerintem. Ráadásul a mi házunk nagyon összetartó, úgyhogy ha baj van, akkor egymást is megvédik legtöbbször a diákok - mondta, miközben haladt a folyosón. Nem sokára fel is tűnt az Eridon bejáratát jelző festmény, ami előtt megálltak.
- Emögött a kép mögött van a bejárat. Hogy bejuss, tudnod kell a jelszót - magyarázta, aztán kimondta a kérdéses szócskát, és kinyílt előttük az ajtó. - Innentől pedig már mindig csak fölfelé a lépcsőn, amíg el nem éred a megfelelő szintet - folytatta. - Van valami kérdésed esetleg? - fordult a gólya felé kérdőn, mielőtt elindultak volna a Gólyalakba.

Rian

Megrázta a fejét, ő nem ismert semmilyen Gilbertet. Valószínűleg vagy az előtt végzett, hogy ő ideérkezett volna, vagy valamikor akkor, amikor még nem állt senkivel sem szóba.
Közben el is indultak az Eridon felé, aminek Jared eléggé örült, tekintettel arra, hogy már eléggé fáradt volt az egész napos munka és tanulás után. Ma legalább járőröznie nem kellett, már ez is könnyebbség volt - mióta Radúznak szóltak, hogy idén fogja letenni a VAV-ot, úgy tűnt, a férfi igyekezett neki kicsit több időt hagyni a felkészülésre.
- Előfordulnak problémák, de többnyire pontosan meg tudják állapítani, hogy hova való vagy - felelte aztán, megállva a fiúval szemben és tűnődve nézve rá. - Ha valamiért mégsem érzed jól magad a közösségben, akkor ritkán ugyan, de engedélyezik, hogy házat válts - tette hozzá, bár ő maga egyedül Farkas Kamillát ismerte, akivel ez megtörtént.
A második kérdés kicsit meglepte. Sosem gondolkozott azon, hogy el kéne kerülni némelyik tanárt, mert túlságosan is jó tanuló volt ahhoz, hogy igazán belekössenek. Neki még a híres-neves Felagunddal sem volt problémája.
- Hát... A házvezetőhelyettes múltkor fejbe dobott engem egy áfonyás tekerccsel... - gondolkodott el hangosan. - De igazából ha teljesíted, amit kell, akkor egyik tanár sem igazán emberevő. De egyébként a házvezetőnk nagyon kedves, Kafka Radúz Arvidnak hívják és van egy szivárványszínű kecskéje és egy sámán mellett nevelkedett - magyarázta vidáman. Neki az egyik legjobb barátja volt Rad, már az előtt összeismerkedtek, hogy házvezető lett volna, és szeretett vele lógni.
- A Gólyalakban lesznek még páran rajtad kívül, bár most már nincs sok olyan lakónk, aki nem került volna be valamelyik szobába. Ők mind elsősök, úgyhogy ha megvan az órarended, akkor nyugodtan tudsz majd tőlük segítséget kérni, vagy egyszerűen velük menni órákra - vette még fel az ötletet a másiknak, hogy kicsit megkönnyítse neki a holnapi napot.