A beosztási ceremóniát követően Agnes az első adandó alkalommal megszökött a nagyteremből. Feszélyezte a sok ember, és úgyis mindenki az eridonosokra figyelt, így kihasználva ezt szépen kiosont egy óvatlan pillanatban. Gondolta, úgysem kelt nagy feltűnést, ha egy emberrel kevesebb ül a Rellon asztalánál, mégsem tartanak névsorolvasást. Vagy igen? A gondolatra már kezdi is rágcsálni a mutatóujja körmét, de szerencsére gyorsan ráébred, hogy nem szabad. Most olyan szépen megnőttek végre a körmei, hogy az elmúlt két hétben, amit otthon töltött, nem rágta egyáltalán. Tegnap érkezett vissza az apukájával, és még jártak a cukrászdában is, mielőtt ő visszament volna Gotlandra, de persze megígérte, hogy azonnal ír, amint kiderül, melyik házba került. A nagyteremből így azonnal a toronyba szaladt, ahol a baglyokat tartják és a már előre összekészített levélpapírra gyorsan ráfirkantotta az örömhírt, hogy ő is Rellonos. Már egészen eksztatikus állapotban van egyébként ettől a hírtől, hiszen ez azt jelenti, hogy ugyanabba a házba került, ahol az apukája is tanult és prefektus is volt, meg kviddicsjátékos, ő pedig mindennél jobban szereti őt és szeretne a nyomdokaiba lépni. Szeretné, ha büszke lenne rá. Persze, azt mondja, már most is nagyon büszke rá és akkor is az lenne, ha levitás lenne vagy navinés, de ettől még Agnes mindig is úgy érezte, hogy vagy Rellon vagy semmi. Szorongott is ezen tegnap estétől a beosztási ceremóniáig egészen, és még akkor sem sikerült teljesen megnyugodni, amikor a választást már hallotta és beült a nagy rellonosok közé. Még akkor sem hitte el teljesen, amikor már a levelet hajtogatta össze. Még most sem hiszi el igazán. Még remeg a keze az izgalomtól, és bár próbál komoly maradni, ahogy az egy nagylányhoz illene, el-elmosolyodik. A bagoly már elrepült, ő pedig az oldalán lógó táska fülét szorongatva - valahová el kellett tenni a levél megírásához szükséges dolgokat ugye, hiába néztek rá furán, minek neki táska, még ha kívülről csak akkora is, mint egy levélboríték - inkább a folyosón téblából ahelyett, hogy visszatérne a nagyterembe, és végül a konyhába téved be. Azazhogy, lépéseket hallott, és oda menekült be, ez volt a legközelebbi nyitva lévő ajtó, egy másikkal hiába próbálkozott, nem engedett a kilincs.
- Hejsan! - köszön zavarában svédül a bent nagy munkában lévő manóknak. Megzavarta volna őket? - Izé... bocsánat. Helló. Jaj... nem is akarok zavarni. Készíthetek magamnak egy kakaót? - érdeklődik. Nem kérné, hiszen az plusz munkát jelentene a kis lényeknek, de az egyikük már pattan is és tölti neki bögrébe a gőzölgő italt, hogy Agnes csak tátott szájjal figyeli az egészet.