Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Halvány egy lila de gőzöm nincs, hogy hogyan voltam képes eljutni a konyhába. Mármint most komolyan, egyetlen útvonalat, termet, szobát, semmit nem ismertem ebben a büdös nagy kastélyban. Persze nem rosszabb mint a Roxfort, csak ott azért már megszoktam a járást. De hogy az orrom vitt, vagy csak az érzékeim, azt nem lehet tudni. A lényeg, hogy rövid időn belül megtaláltam a konyhát. Igen, pontosan tudtam, hogy nem szabadna ott lennem. Igen, gonoszan néztek rám a manók. De könyörgöm, ki nem? Egész Bogolyfalva pikkel a családomra a pletykák miatt, pedig magunkhoz mérten most tényleg egészen... emberien viselkedünk. Eddig. Azért befelé menet lekopogtam ezt egy fafelületen háromszor.
Mintha csak haza érkeztem volna csúsztattam le karomon a talárt, hogy végre ténylegesen levegőhöz jusson a bőröm. Legszívesebben beugrottam volna a hűtőbe, ha ilyet lehet. Írország sokkal hidegebb hely ennél. Ott az ember meg tud maradni ruhában.
- Mi a fene? - morogtam magam elé, ahogy elkezdtem rángatni az egyik ajtót. Pár manó felém kapta a fejét, de már kinézetem miatt is lányos zavarukban elkapták a fejüket. Na szép, ennyit az azonnali segítségről. Na persze nem mintha tudnám, hogy mi van a másik oldalon, de valószínűleg kaja. Talán fagyi. Vagy valami hideg. Igazából bármi, ami eltereli a figyelmemet erről az ítéletidőről így a nap közepén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hát nézze meg az ember. Csak egy kis hidegre vágyik a lány, de ezek a magyar reteszek olyan nehezen nyílnak, hogy kész erőbedobás kell hozzájuk. Vagy egy kis ész. Ami úgy tűnt, hogy egészen hiányt szenvedek belőle, pedig amúgy nem. Vagyis nem gondolnám. Inkább csak túlságosan szétszórt voltam.
Meglepődve néztem oldalra, tekintetem végigsiklott a segítő karon, fel a pirosló arcra, és a répa fürtökre. Ahogy az ajtó engedett, úgy csúszott le kezem a kilincsről, hogy ezért fel-alá kezdett pattogni. - Ohh... - nyögtem ki végül a nagyon értelmes mondatnak se mondható hangot. Tovább fixíroztam a srácot, láttam, hogy beszél, meg értettem is, de egyszerűen nagyon nem az kötött le.
- Mond csak, te nem sülsz meg ennyi rétegben? - tértem rögtön a lényegre. - Piros vagy mint a paradicsom, lehet jobb lenne, ha nem csinálnál szaunát a testedből - tanácsoltam megsimítva egy ujjal a puha arcbőrét, aztán beléptem az éléskamrába. Odabent újabb manókkal néztem farkasszemet, egy pillanatra át is suhant a meglepődés az arcukon, hogy mégis mi a fenét keresünk ott, de aztán mintha csak elfogadták volna a tényt.
- Kéne valami... hideg. Frissítő - motyogtam magam elé, ahogy felmértem a helyet. Rengeteg gyümölcs, pékáruk, liszt és cukor sorakozott a polcokon, de semmi nem tűnt elégnek.
- Tudsz csinálni fagylaltot? - kérdeztem a sráchoz fordulva. - Az arcodra is kenhetnénk belőle, hogy egy kicsit megnyugtassa a bőröd - mosolyogtam rá kacéran, aztán felkaptam három almát, és zsonglőrködni kezdtem velük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Aranyos volt, ahogy megpróbált bókolni. Biztos voltam benne, hogy előbb vagy utóbb női szíveket fog meghódítani az ehhez hasonló szövegekkel. És hogy össze is fogja őket törni. Hiszen minden férfi ezt csinálja. Maximum nem fogja olyan keményen űzni az ipart, mint ahogy Winter teszi.
- Biztos? Pedig biztos vagyok benne, hogy találnánk a te méretedben is – vigyorogtam rá vissza. Talán el is pirult a megjegyzéseimre, fogalmam sincs. Ilyen vörös arcnál nehéz megmondani, hogy mit váltok ki belőle én, és mit a mai vakító napsütés sugarai.
Szemeim végig pásztázták a kamra tartalmát, de közben fél füllel végig az ismeretlent hallgattam. Őszintén megvallva én magam is csak a kocsma konyháját ismertem többnyire. Régebben az összes ilyesmit anya csinálta, és miután elment nem is volt rá szükség, hogy bárki megpróbálkozzon vele. A lakás kiürült.
Elkaptam a maradék két almámat, és érdeklődve néztem a vöröske ügyködését. Épp figyelmeztetni akartam, hogy a manók nem olyan kedvesek ám, mint ahogy azt ő gondolja, amikor a kis segéd egy pillanat alatt odarittyentette neki a két csupor fagyit.
- Hogy….? - néztem megrökönyödve a fiúra. Úgy tűnik a csábereje nem csak a lányokra van hatással, de a kis lények se tudnak neki ellenállni. Kihúztam egy széket az asztal alól – természetesen nem volt rá szükségem, hogy valaki más megtegye ezt helyettem, nekem is van két szép kezem rá -, és levetődtem rá. - Tudod, ha én kértem volna meg őket, akkor a fülük botját se mozdították volna. Áruld el a titkod - suttogtam az utolsó mondatot, csak hogy egy pillanattal később elnevessem magam. Aztán fogtam a kiskanalat, és megkóstoltam az isteni fagylaltot. Úgy olvadt szét a nyelvemen, mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Zseniális volt.
- És mond csak én hősöm, neved is van esetleg? Vagy szimplán hívjalak manószelidítőnek? - kérdeztem nevetve. Most hogy már volt valami, ami hidegen tartott, könnyebb volt a srácra koncentrálni, meg az ő leégett bőrére. – Szeretnéd, hogy segítsek rajta? – kérdeztem, és a saját arcom előtt leírtam egy kört, hogy értse miről beszélek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A Zalán egy szép név, olyan igazán magyaros. Eddig még nem sokszor hallottam, és az istenért se tudtam volna megmondani mi lehet az angol megfelelője, ha egyáltalán van. De ennek a srácnak sikerült pozitívvá varázsolni. Azonban a saját nevem bármennyire is szerettem, mióta Magyarországra értünk nem nagyon hangoztattam. Most is elhúztam egy kicsit a szám, mikor tudtam, hogy én jönnék. Felmértem, vajon Zalán mennyire hallgat a szóbeszédre, de maximum faképnél hagy, mikor rájön ki vagyok. A fagyi már úgyis a kezemben volt.
- Autumn Rue Danvers. De ne ijedj meg, nem olyan vagyok, ahogy a pletykák mondják - tettem hozzá szinte azonnal. Lehet, hogy egy kicsit mégis irritált, hogy az egész falu a szájára vett. Még akkor is, ha van egy-két rész, ami átfedésben van a valósággal. Sőt, igazából főleg amiatt nem tetszett a dolog. Elég volt átélni az egészet, nem kellett, hogy minden nap a szemembe mondják.
Mogyoróbarna szemeimet a fiúra függesztettem, és mosolyogva hallgattam a fejtegetését. Értelmesnek tűnt. Olyannak, aki nem csak saját magával foglalkozik. Bókjára a fagyimba néztem, és a fejemet egy kicsit megingattam. Talán túlságosan is bátorítom arra, hogy velem flörtöljön?
- Neeem, én nem. Hidd el, nem szeretnek. Van két felszabadított házimanónk otthon. Fizetést kapnak azért, amit csinálnak, mégis folyamatosan morognak - magyaráztam két falat között. - Egyszerűbben megoldom varázspálcával. Ez végül is égés, tehát felszíni sérülés. Egy jó kis Valetudo pillanatok alatt rendbe hozná - próbáltam meggyőzni a fiút. Valahogy meg kellett hálálnom a fagyit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Írországban minden sokkal könnyebb volt. Boldogok voltunk, együtt voltunk, és nem mellesleg a Danvers név jó híreket hozott. Ezzel szemben Bogolyfalván minden harmadig ember utánam fordult az utcán, minden negyediknek pedig volt valami szaftos kis megjegyzése. Ha nem lenne a nagyi, talán még rosszabb lenne. Kellett Winternek elcsesznie megint mindent...
Hiába próbálta Zalán semmissé tenni az arcára kiülő rémületet, tökéletesen tudtam, hogy mikor kapjam el a pillanatot. Féloldalas mosolyra húzódtak ajkaim, amolyan gúnyos félére. Őszintén nem sokan szerették az őszt. Pontosan azért a sötétségért, amelyet a pletykák is magukban hordoztak. Kinyitottam a számat, aztán becsuktam. Sóhajtottam egyet, majd még egyszer. Mint valami partra vetett hal. Megszoktam már, hogy furcsa vagyok. De azt nem, hogy így néznek vissza rám. Öt perccel ezelőtt még olyan simán elbeszélgettünk Zalánnal, most pedig szemeiben a szóbeszédek vertek visszhangot.
- Szóval tényleg hallottál már egy s mást - néztem komoran a fiúra. - Oké, akkor kérdezz rá. Gyerünk. Nevezd meg mi vagyok - kezdtem kissé feldúltan. Mégis miért kellett volna magyarázkodnom? El se követett bűnökért vezeklek. - Csak kíváncsi vagyok melyiket hallottad. Azt, amelyikben egy szekta tagja vagyok és szűz lányok vérét iszom, vagy amelyikben megöltem a saját anyámat? - feleltem idegesen. Nem volt fair. Semmi sem, ami Magyarországon történt. Őszintén, már az étvágyam is elment. Ellöktem magam elől a fagyit, és kezembe terítve arcomat vártam, hogy ha akar, Zalán itt hagyjon. Minden oka meglett volna rá. Hiszen gyilkos vagyok. nemde?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Tudod milyen érzés, mikor kora ősszel felgyűlnek a viharfelhők? Beborítja az egész eget, sötétséget és félelmet hozva magával. Be kell szedni a ruhákat, elrakni a szerszámokat, elvinni mindent, amit elvihet magával a hirtelen eső. Rue maga volt a förmedvény, ami közelített. Néha lecsapott, súlyos károkat hagyva maga után, néha csak behúzta a folyó, és szépen lassan feloldódott. Viszont egy dolog közös volt minden történetvonalban: egyedül maradt a végére. Zalán érintése ezért érte olyan váratlanul. Megrezzent ültében, és hitetlenkedve a fiúra nézett. Már nem ugyanúgy nézett rá.
Hitetlenül elnevette magát. Zalán több meglepetést okozott neki az utóbbi húsz percben, mint amennyit illendő lett volna. - Nem vagyok gyilkos. A légynek se tudnék ártani - vallotta be, és megingatta a fejét. Igen, egy gyilkos is pontosan ezt mondaná. De remélte, hogy Zalán most mégis figyelt rá. Nem a mindenki által felaggatott szavakra, melyek súlyként húzták le a vállát. Csakis barna szemeibe, melyekből tükröződött, hogy nem hazudik.
- Talán csak az igaz, hogy voltam börtönben. Vagyis... az őrsön. Utcai demonstráció. Küzdök a jogaimért - vont vállat a lány. Még mindig kicsit bizalmatlan volt. Nem tudta melyik lesz az a pillanat, amikor Zalán majd újra visszavált. Félni kezd tőle. Sose váltott még ki ilyen hatást senkiből. Éppen ezért nem merte még bevallani a pubot. Annak is van egy szeglete ami igaz. Amiről csak a család tud, és ez éppen elég. Néha még sok is.
Visszahúztam a fagyit magam elé, de egyenlőre csak a kanállal turkáltam benne. - Mond... mi rémisztett meg ennyire? - tettem fel a kérdést. Melyik lehetett az a pletyka, ami a bőre alá kúszott azután is, hogy láthatta, hogy nem az a szörny vagyok, akiről hallott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kérdeztem, és megkaptam a választ. Mégsem erre számítottam, és magamhoz híven azonnal replikáztam volna. Csakhogy a szavak elakadtak félúton. Talán igaza volt. Talán nem. De tényleg egy figyelmeztetéssel kezdtem. Előhírnöke volt a nevemnek. Annak, amelyet anyukám adott. Most mégsem volt itt, hogy ő megvédje, és én nem tudtam, hogy egyáltalán akarom-e. Őt meg a nevem.
- Az nem olyan egyszerű. A pletykák konkrétan már az ideérkezésünk előtt elterjedtek. Még öt perce se voltunk a faluban, de már összesúgtak mögöttünk - magyaráztam, és csalódottságomban egy adag fagyit nyomtam a számba. Mindig én voltam a határozott. Az erős. Most mégis egy kissrácnak öntöm ki a szívemet egy adag édesség mellett, mint a dilis tinédzserek a filmekben. Mondjuk ott legalább a csávó magas, helyes és idősebb szokott lenni. Bár ha be akartam vallani, itt is csak az utóbbi sántított.
Meglepődve mosolyogtam Zalánra, és kezem ügyetlenül simította arcbőrét. - Biztos vagy te ebben? Az előbb még halálra akartál dermedni - túloztam kacarászva a hirtelen felinduláson. Aztán csak vállat voltam. A székről lepattanva a másik asztalon hagyott köpenyemhez léptem, és annak belső feléből kihúztam pálcámat.
- Még visszakozhatsz - néztem kétkedőn Zalánra. Közelebb léptem, és jobbom a pálcára szorított. - Valetudo! - A varázslat gyorsan érkezett, hatása pedig azonnali. A piros bőr lassan kezdett enyhülni, és csupán éppen apró pírként maradt a fiú arcán. Nem is állt neki ez rosszul, mintha szándékosan lett volna a szín az arcán.
- Nem tüntette el száz százalékosan, de határozottan nem fog már fájni - bólintottam elégedetten, és visszaülve a helyemre letettem a fadarabot a kelyhem mellé. - Így már mehet hódítani, Don Juan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Merész. A szó hallatán akaratlan megfeszültem. Kényszerből javítottam ki fejben, hogy Nemes. Merésszel nem beszélünk az este óta, mikor anya eltűnt. Csak kerülgetjük egymást abban a hatalmas házban, próbálunk kibújni minden olyan felelősség alól amiért szóba kéne állni. Senki más nem tudja mi történt azon az éjjelen csak hárman. Nekem se kéne. Talán könnyebb lett volna az egész, ha aznap nem megyek le még egy pohár vízért a konyhába. Akkor esetleg mi ketten megmaradtunk volna. Tán még Írországban lennénk.
A kehelybe pillantottam, hogy elűzzem a gondolataimat. Nem merész, csak nemes. Egyedül.
- Honnan tudod, hogy nem akarlak a barátaim között tudni? - mosolyogtam vissza a fiúra. Így kevésbé vöröslő arccal csak még helyesebb volt. Jól jártak az elsős lányok.
Lassan az utolsókat is kikanalazta az émelyítően finom fagylaltból. Ez most tényleg jobb, mint az írországi. Talán az első dolog, ami pozitív ebben az országban eddig.
- Hát, ha igazán meg akarsz ismerni, el kell jönnöd velem tüntetni. Ott élek a leginkább - vontam meg a vállamat. - Épp felvonulást szervezünk Pesten a kormányotok ellen. Borzasztó hogy milyen törvényeitek vannak, embertelen az összes... - ingattam meg a fejem. A helyükben szégyenkeznék. Már én szégyenkezem, pedig alig vagyok itt pár hete csupán.
- De ami még inkább zavar engem, hogy én viszont hírből sem ismerlek. Szóval itt az idő, hogy beavass a titkaidba - tártam szét teátrálisan a karjaimat. Övé a színpad, én már amúgy is túl sokat beszéltem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Sose tudta igazán milyen a kastélyban élés. Mikor kisebbek voltak apjuk jött el értük az iskolába, vagy Winter gondjaira voltak bízva, vagy épp az övére, mikor elég idős lett hozzá. Minden reggel beutaztak a Roxfortba, hogy este visszabumszlizzanak Írországba. Remek egy túra volt. Főleg, amikor már szülők nélkül voltak. Olyankor gyakran választottak mellékutakat, addig ismeretlen utcákat, és csak remélték, hogy nem fognak teljesen elveszni.
- Elmehetünk táncolni is - mosolygott a másikra. Csak viccelt vele, nem hitte, hogy Zalán tényleg beállna mellé ugrálni az Eurovíziós számokra. Mert persze arra lehet a legnagyobb bulit csapni.
Érdeklődve hallgatta a másik fejtegetését, és visszanyelte a szóvicceket amiket a repülés és a holló váltott volna ki belőle. Too soon. Inkább a másik felén gondolkodott el, amit Zalán mondott neki.
- Várj, a szfinx a... hugrahug? Várj nálatok nem így hívják... - gondolkodott el. Arra emlékezett, hogy talán csak a színek stimmeltek a két suliban. Ő griffendéles volt, és most... eridonos. Főnix. Régen oroszlán. Aztán ott volt a Mardekár, ami itt szintén a legveszélyesebb állat, tehát a sárkány. Rellon. És maradt a két introvertáltabb ház. Navine és Levita. De melyik melyik? - A sárga aa... levita? - tippelt a lány, és elhúzta a száját. Ezek a nevek mind annyira hasonlítanak, hát ember legyen a talpán aki megjegyzi. Főleg amennyire logikusan fel voltak építve az elnevezések a Roxfortban.
- Azt hittem neked nincs bajod a túl sok tudással - cukkoltam. Aztán ránéztem a karórámra, és mutatóujjammal ráböktem. - Viszont én el fogok késni jóslástanról. Köszönöm a fagyit, és... valamikor kapj majd el a folyosón - leheltem egy puszit a fiú orcájára, ahogy lepattantam a székemből. Visszanyúltam a pálcámért, és a köpenyemet a vállamra kanyarítottam.
- Este még kend be valamivel, és holnapra nyoma sem lesz - mutattam az arcomra, hogy értse, hogy az égésére gondoltam. Aztán intettem egy utolsót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kétszínű vagyok? Dehogy. Maximum manipulatív. De az is igaz, hogy Zalán csak azt kérte, hogy őt ne kérdezgessem a halántékán éktelenkedő hegről, szóval mást megkérdezhettem. És erre a legjobb a pletykás lánybanda volt a nagyterem asztalánál. Magamra erőltettem egy műmosolyt, és szinte csillogó szemekkel néztem rájuk.
- Jézusom, láttátok egy nyár alatt mennyit izmosodtak a fiúk? Főleg Zalán, azért elég helyes lett, kár hogy ott van rajta az a heg. Nem tudjátok, hogy került oda? – ivódtam be két mondat után, ők pedig azonnal mesélni kezdtek. Of course. Lételemük a szóbeszéd. Csakhogy minél többet hallottam, bennem annál jobban ment fel a pumpa, mintha valaki direkt felfőzte volna a véremet, hogy a fülembe lüktessen. Felpattantam az asztaltól, a lányokat egy szó nélkül hagyva magukra – nem mintha nagyon érdekelte volna őket. Sétálnom kellett. Gondolkodnom, mielőtt cselekszem, hiszem híresen rossz pillanatnyi döntéseket tudok hozni. Karjaimat magam mellett lóbálva, indulatosan szedtem a métereket kifele a kastélyból, el az emberektől. Erre nem jött velem szembe?
Egy pillanatig elgondolkodtam. A helyes választás az lett volna, ha hagyom elmenni mellettem. De egyszerűen képtelen voltam. Nem tudtam volna úgy tükörbe nézni. Milyen barát lennék úgy? Barát. Akik hónapokig nem beszéltek, de most hirtelen megint igen.
- Könnyű a kisebbekkel kikezdeni, mi Augustine? Félsz, hogy a veled egyenrangúakkal esélyed se lenne? – ragadtam meg a férfi vállát, és kényszerítettem, hogy rám nézzen. Magasabb volt. Sokkal, és tudnom kellett volna, hogy talán esélyem sincs, az agyam egyszerűen mégse fogta fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Fogalmam sincs, hogy mire számítottam. Nem bocsánatkérésre. Nem esedezésre, és lehetőség szerint nem is egy lila karikára a szemem körül. Szimplán csak úgy éreztem, hogy meg kell védenem Zalán becsületét, amennyire ennyi idő elteltével legalábbis képes vagyok. Azonban az erős markok a karjaimon egy pillanatra elbizonytalanítottak. Összerezzentem a hirtelen érintésre, évekkel ezelőtt volt utoljára, hogy valaki ennyire belemászott volna az aurámba, mint ez a srác.
- Oh azt ne mond, hogy most hálálkodnom kéne neked - néztem vissza ugyanolyan dühvel, és hagytam, hogy beszorítson a fal és saját teste közé. Egyszerűen képtelen voltam testtel is védekezni. Mintha csak a szavak maradtak volna nekem, és az arcomra már évekkel ezelőtt kiült indulatos ráncok.
- Zalán a barátom, szóval ameddig őt bántod, addig az én dolgom is. Ettől függetlenül egyszer azért elmondom Neked is, hogy még te is megértsd. - ismételtem meg ugyanazt a lekezelő mondatot, amelyet rám alkalmazott. Nem lettem fogyatékos, attól még hogy nő vagyok. - Tartsd magad távol tőle! - sulykoltam minden mondatot az arcába. Legszívesebben ellöktem volna, minden egyes porcikám tiltakozott a közelség ellen. Mégsem tettem semmit, csupán csak elemeztem. Az arcvonásait, testének helyzetét, mozdulatait. Azt mondta nem fog megverni, de nem jelentette, hogy egyszer ne tehetne kivételt. Hiszen milyen gyorsan szegik meg az emberek a maguknak tett ígéreteket?
- Nem érdekel, ha önértékelési problémáid vannak. Ha iszol, drogozol vagy a franc tudja milyen önromboló dolgot teszel. De ha csak még egy ujjal hozzáérsz bárkihez, akit szeretek, megkeserülöd - húztam ki magam egy kicsit jobban, még akkor is, ha ez azt jelentette, hogy mellkasunk közelebb mozdult egymáshoz. Összeszorított fogakkal, villámló tekintettel néztem egyenesen az ő íriszeibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Talán egy pillanatig tényleg elgondolkodtam rajta, hogy rosszul tettem, hogy belekötöttem a srácba. Jobb lett volna elsétálni mellette. Vagy legalábbis okosabb. A hülye hirtelen döntéseim fognak egyszer sírba vinni, ebben már biztos voltam. Képes lettem volna azt is lenyelni, hogy a magasságomra tesz megjegyzéseket, és talán elsétálni. De nem. Neki kérkednie kellett.
- Oh, látom nagyon büszke vagy, hogy sikerült elverned egy elsőst. Gratulálok a teljesítményhez - húztam fel az orromat, ahogy újra erőt vett rajtam a méreg. Ez az érzelem mindig sokkal erősebben pulzált végig a véremben, olyan meggondolatlan szituációkba sorodva, mint amilyen ez is volt. Azonban a lelki szemeim előtt láttam a tehetetlen Zalánt. A fölé magasló Augustine-t, ahogy elégedetten figyeli a művét. Merész akartam lenni. Fenséges. Semmiféleképpen nem nemes.
- Nem félek tőled - jelentettem ki, hangom acélkéken süvített a közöttük húzódó apró távolságba. - De elmesélem mi történne. Először csak prefektusként cselekednék. Ott lennék minden pillanatban a sarkadban, hogy egyetlen rossz mozdulatra hívhassam a házvezetőd. Nem hatna? Nem baj. Vannak emberek, akiket a rang elvakít, akik képesek lennének bemártani téged akkor is, ha nem is csinálsz jelenleg semmit. Addig mennék, amíg az igazgató elé nem kerülsz. Kirúgnának. Mehetsz haza, hogy soha többé ne lássalak. Se téged, se a drága húgodat - pattogtak a szavak az ajkaimról. Képes lettem volna erre? Ha kiprovokálják talán. Ha azt érzem, hogy a barátom bajba van, biztosan.
Előkészítős. Winter is ezt mondta Zalánra egy pár hónappal ezelőtt. Akkor viccesnek tartottam, most viszont egyáltalán nem. Zöldes-barna szemeimben már nem csillogott úgy az élet, mint egy átlagos péntek délután. Minden porcikámmal azt üzentem a srác számára, mennyire komolyan gondolom a szavaimat. Talán rossz dolog a fenyegetés, talán Zalán se értékelné, ha tudná.
- Nem húztam fel magam - vontam meg a vállamat egy gunyoros félmosoly kíséretében. - Mi csak beszélgetünk. Mint két barát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Zalán nem mondott semmit. Zalán nem tudott semmiről, és ha rajtam múlik nem is fog. Érte állítottam meg a férfit, és nem miatta. Azt akartam, hogy soha ne történhessen vele ilyesmi, de ahogy ott álltam a levitás előtt, újra kezdtem egyre kisebbnek érezni magamat. Mint mikor kicsiként úszni tanultam. Bedobtak a vízbe, és kapálódzva próbáltam a felszínen maradni, mélyeket szívtam a levegőből, remélve, hogy sokáig kitart, mert újabb és újabb hullámokra megint csak elmerültem. A szívem is olyan hevesen dobogott, csoda volt, hogy a másik nem hallotta. Amilyen közel állt hozzám, akár tehette volna.
Megfeszült az állkapcsom, ahogy a szavai elérték tudatomat. Az öklöm is összeszorult a testem mellett, és szememből kiolvashatta az érzelmeimet. Hiába akartam azt üzenni, hogy erős vagyok. Mérges. Ott volt a megalázottság is. Éreztem, ahogy elvesztem a kontrollt a vita felett, és utáltam.
- Fogalmad sincs róla miről beszélsz - reagáltam le végül sután. Szemeim mögött az ideg fájdalmasan összeszorult, ahogy lassan üvegessé váltak az íriszeim. Nem sírhattam, még ha a mérgem hevében tenném, akkor se. De elpislogni se tudtam, képtelen voltam elnézni róla. És erre újra megszólalt. Nekem pedig meggondolatlanul, lendületből, gyorsan szántotta végig a levegőt a tenyerem, hogy hatalmasat csattanjon az arcán.
Ha meg is lepődött Augustine, talán nem annyira, amennyire én tettem. Elkerekedett a szemem, és ajkaim is elváltak egymástól. Feszesen egyenesen tartott vállaim beestek. Nem értettem. Megütöttem. Soha nem csináltam még ilyet.
- Én nem... sajnálom... - motyogtam a szavakat kiszáradt ajkaim között. Félve rávetettem pillantásom. Zsibbadt a bőr a tenyeremen, és nem tudtam, hogy az ütés mértékétől, vagy a hirtelen rám boruló megbánástól. Nem voltam jobb tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A kezemet néztem. Az arcát. A pirosló bőrt, ami bizonyította, hogy nem csak képzeltem, hanem tényleg meg is tettem. Megpofoztam. Én, aki mindig is jobban hitt a szavak erejében, mint az erőszakban. Én, aki azért jött ide a férfihoz, mert megverte a barátját. Álszent vagy Rue Danvers.
Szememben csillogott a kétségbeesés, ahogy a másik megszólalt. Hangja egészen más színben, fakón szólt, de életemben először képtelen voltam megállapítani a pontos árnyalatot. Mintha az agyam elé valamilyen furcsa lepel hullt volna, ami miatt képtelen voltam felfogni többé a történéseket. Meghasonlottam.
Hallottam a fenyegetést. Ereimben a fagyott vér egy pillanatra újra megindult, csak hogy mozgásra bírja a tehetetlen testet. Lassan, tehetetlenül indultam el a folyosón, aztán pár méter múlva futva közelítettem meg a legközelebbi mosdót. Az ajtó hangosan csapódott be mögöttem. Kezemmel rákapaszkodtam a mosdó szélére. Teljes testemben remegtem, ahogy újra és újra lejátszódott előttem a jelenet. Aztán mindig kicsit módosult. Hol nagyobbat ütöttem, hol kisebbet. Pár perc elteltével pedig már egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy az agyamnak hihetek-e. Az egyedüli, ami talán örökre beégett az agyamba, az a néma pillanat volt. A szemei, ahogy a falat pásztázzák. A pirosló bőr látványa. A bizsergő tenyér.
Megengedtem a csapot, és potyogni kezdtek a könnyeim. Halkan zokogtam a kihalt mosdóban.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem tudom megint miért én érdemeltem ki a bébicsőszködést. Talán mert sose büntetek meg senkit. De ennek oka van. Ha büntetsz, plusz munkát csinálsz magadnak, órákat vesztesz el az életedből, amiket felhasználhatnál másra. Mint mondjuk egy könyv elolvasására. Nagy sóhajjal léptem hát be a konyhába, ahol a manók azonnal nagy szemeket meresztve pásztáztak. Unottan néztem rajtuk végig, Zalán jutott eszembe. Nélküle már nem is volt olyan jó ez a hely. Érthető ez a konyhára, de egész Magyarországra is.
- Mikes Marcellt keresem, itt van már? - kérdeztem a hadsereget, mire rázni kezdték hevesen a fejüket. - Remek. Jól kezdünk - csaptam csípőmre a kezem, és újabb megszólalás nélkül levetettem magam az egyik székre, és olvasni kezdtem.
Az ajtó nyitódására egyáltalán nem néztem fel. - Késtél - közöltem egyszerűen. - Láss munkához - adtam ki az ukászt. Tényleg nem értettem miért mindig nekem kell őrködni. Még csak nem is vagyok jó benne. A könyv jobban lefoglal mint az áldozat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bolondság lenne azt állítani, hogy ez a szituáció bárkinek is jó. Én nem akartam bébicsőszködni. Mikes nem akart dolgozni - természetesen. A manók meg utálták, ha más hozzányúl a cuccaikhoz. Akárki találta ki ezt a büntetőt, mindenkivel ki akart cseszni. És sikerrel is járt.
- Nem vagyok az anyád, ne szólíts maminak - szóltam monoton hangon, ahogy még mindig a könyv sorait bújtam. Lapoztam, de elvesztettem a mondat első felét az újabb megszólalása hallatán.
- És végképp nem vagyok cica. Szólíts Ruenak. És annak - jelentettem ki jelentőségteljesen, de még mindig nem néztem fel. Olvasni már nem tudtam, de nem volt kedvem hozzá. A színlelés meg jobban ment, és egy hajszálnyi esélyt láttam rá, hogy talán ha nem veszek róla tudomást, nem beszél hozzám. Naiv gondolat volt.
Egy nehéz sóhaj kíséretében becsuktam a könyvet. - Nézd, ez a szituáció egyikünknek se kedvez, de nem véshetem be a könyvecskébe, amíg nem csináltad meg, szóval ne húzzuk sokáig egymás idejét, és állj neki. Capisce? - tettem fel a költői kérdést, majd elnéztem a távolba.
- Héj manók. Kérlek adjatok a bájos fiatalembernek valami munkát. Lehetőleg valami nehezet, hogy ne tudja közben jártatni a száját. - Talán a mondat végére egy gonoszkás félmosoly megcsillant a szám sarkában. Talán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Épp csak visszaérkeztem. Átöltöztem és már vettem is az utamat az iskola felé. Több dolog miatt is. Táskámban ott rejtőztek a jegyzetek és képek, amelyeket a kutatásom alatt készítettem, valamint valami más fontos dolog is. Egy rakat jegyzet a jóslásról. Olyan gyorsan kellett elmennem, hogy már csak meg sem tudtam magyarázni senkinek se. Vagyis... Summer tudott róla. Főleg a kocsma miatt, de amúgy is egyre jobban voltunk, és ezt a tendenciát tartani akartam.
Most mégis másik emberhez sietek azonnal egy hét után. Őszintén fogalmam sincs hogy lehet ekkora szerencsém, de szinte be sem lépek az ormótlanul nagy épületbe, és már meg is pillantom. Arcomra azonnal jókedvű, megkönnyebbült mosoly terül szét.
- Zalán - kiáltok oda, hogy biztosan ne veszítsem szem elől. Miközben haladok, már közben magyarázni kezdek neki. Sokszor átgondoltam hogy magyaráznám meg, de igazán nem volt mit. - Nagyon sajnálom, hogy szó nélkül leléptem. Pont most. Ugye nem vetted magadra? Még mindig segíteni szeretnék, ha hagyod - magyaráztam egyik dolgot a másik után dobva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nehéz sóhaj szakadt fel a mellkasomból, ahogy Zalán elkezdte a saját gondolatait fejtegetni. Éreztem, hogy ez lesz. Nem, tudtam, hogy ez lesz. Igazából nem is csodálkoztam, hiszen hónapok távolságtartása után, miután végre megnyílt nekem, egy hétre eltűntem.
- Nem, nem, ez egyáltalán nem így van. Alig vártam, hogy elkezdj velem beszélni erről - vallottam be. - Akármennyire is úgy hiszed, nem csak téged nyomasztott a helyzet. Láttam, hogy szenvedsz, és nem tudtam segíteni. És... erre elkezdtél megnyílni, nekem meg el kellett mennem. De esküszöm nem megijedtem, vagy vonom vissza, amit mondtam. Tényleg segíteni akarok - jelentettem ki egy bólintás mellett, hogy Zalán talán elhiggye nekem.
- Vizsgák? A francba... - kerekedtek el a szemeim, ahogy rájöttem, hogy bizony az évnek már ez az időszaka van. - Teljesen elfelejtettem őket - ismertem be a homlokomra csapva a kezem, azon agyalva, hogy mindezt hogy fogom időben menedzselni. - Mindegy, majd megoldjuk. Csak... várj... akkor szülinapod is volt - döbbentem le újra. Valahogy az utóbbi egy hét olyan volt számomra, mintha egy alternatív univerzumban éltem volna le, és mint egy űrlény érkeztem volna vissza. - Leg... legalább jól telt? - néztem reménykedően azokba a kék szemekbe. - Tényleg ne haragudj rám - húztam el a számat, és a mögöttünk mászkáló emberek felé sandítottam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Egyszerre jutott minden az eszembe, mintha eddig valamilyen relatív valóságban lettem volna, ahova nem érnek el a napok. És most hirtelen minden fejbe kólintott. És ahogy rossz érzés tört rám, hirtelen egészen más volt az érzés. Az iskola volt eddig a valami. Szerettem teljesíteni, mert akkor tudtam, hogy később valami jobb jön. És ha nem is így lett, tovább küzdöttem, reménykedve. De most egészen más megvilágításba került az egész.
- Nem mindegy - jelentettem ki azonnal replikázva, de mintha Zalán nem is igazán figyelt volna. Mosoly kúszott az ajkamra. - Persze, hogy nem lesz. Próbálnának megbuktatni, mikor egész évben átlagon felül teljesítettem - legyintettem rám nem jellemző egoizmussal. - Jajj Zalán, olyan jó volt - temettem boldogan az arcomat a tenyerembe. Aztán mögé pillantva csekkoltam le, hogy elég távol vannak-e tőlünk, aztán bizalmaskodva előre dőltem. - Találkoztam egy Ködfoltos Ordassal. Nem csak találkoztam, de... - álltam meg egy pillanatra, lenézve a mellkasára, ahogy megpróbáltam leírni az élményt. - ... olyan volt, mintha összekapcsolódtunk volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az élmények még mindig a fejemben zsongtak, ahogy Zalán értetlenkedő fejjel vizslat. Fordított helyzetben lássuk be, ugyanezt tettem volna. De jelenleg alig vártam, hogy elmeséljem neki. Csak neki, legalábbis amíg nem haladunk Nagy Sándor proffal az ügyben.
Elnéztem a nagyterem irányába, felmérve vajon mennyire hallanak meg az emberek, és kicsit távolabb húztam Zalánt a fal mellé. - Az elmúlt egy hétben a Kisalföldön voltam. Egy csapat farkast kellett megfigyelnem. Vagyis... a minisztérium azt állította, hogy farkasok, de igazából Ködfoltos Ordasok. És most már van elég bizonyítékunk is - vázoltam a tényeket a fiúnak is egészen lelkesem. Főleg, ha azt nézzük mennyi minden tud ilyen rajongói hajlatokba emelően érdekelni.
- És ezek az állatok olyan értelmesek. Olyan magas az érzelmi intelligenciájuk. Borzasztó jó élmény volt. Két nap után már tudták miért vagyok ott. Láttam rajtuk, hogy értik. Negyedik nap pedig már megvédtek egy arra tévedt vaddisznótól - magyaráztam tovább.