A terv egyszerű volt: beszabadulni a konyhába és csinálni pár csoki... bármit, amit sikerül, a srácoknak, akik éppen megtalálnak. Már így is kicsit különös szagfelhő leng körül, amiért többen megtaláltak különböző parfümökkel, de ez legyen a legkevesebb. Mert elfogyott a mindenem is, amit adhatnék a fiúknak, úgyhogy itt állok a B terv közepén. A káoszban. Mert egyszerű volt a terv, csak egy tényezőt nem vettem figyelembe: magamat.
És itt jön képbe még inkább a káosz: edények edények hátán - mert gondoltam, nem pálcával csinálom, hanem saját kezűleg, úgy mégis csak ember közelibb -, a földön csoki, a falon csoki, a plafonon csoki. Ami nem a földön van, az rajtam, vagy az éppen áldozatként befogott edényen. Amitől csúszik az egész, leejtem, hangosan koppan, én halkan sikkantok egyet, majd mindkét szememet összeszorítva várom, hogy mikor lesz csend. Meg talán, mire megint kinyitom a szemem, már nem is lesz káosz.
Majd legközelebb. A hangra kapom fejemet az ajtó felé, szélesen mosolyodom el, végül fordulok vissza a - mély sóhaj - még mindig káosz felé.
- Oké, figyelj. Esküszöm, hogy nem így indult. Tök jól haladtam, aztán út közben elromlott valami, a kakaó odaégett, a tej nem akart izélni, aztán... - mutatok körbe kinyújtott karokkal. - Itt kötöttem ki - lemondó sóhajjal nézek végig mindenen, elhúzom a számat, vissza Ervinre. Kellett egy kis idő, amíg leesik, de jobb később, mint soha.
- Mit csinálsz itt? Ne mondd, hogy te is csokitojást szerettél volna, mert akkor elfutok - ami szintén elég veszélyes lenne rám nézve, de kockázat nélkül nem izgalmas az élet.
És itt jön képbe még inkább a káosz: edények edények hátán - mert gondoltam, nem pálcával csinálom, hanem saját kezűleg, úgy mégis csak ember közelibb -, a földön csoki, a falon csoki, a plafonon csoki. Ami nem a földön van, az rajtam, vagy az éppen áldozatként befogott edényen. Amitől csúszik az egész, leejtem, hangosan koppan, én halkan sikkantok egyet, majd mindkét szememet összeszorítva várom, hogy mikor lesz csend. Meg talán, mire megint kinyitom a szemem, már nem is lesz káosz.
Majd legközelebb. A hangra kapom fejemet az ajtó felé, szélesen mosolyodom el, végül fordulok vissza a - mély sóhaj - még mindig káosz felé.
- Oké, figyelj. Esküszöm, hogy nem így indult. Tök jól haladtam, aztán út közben elromlott valami, a kakaó odaégett, a tej nem akart izélni, aztán... - mutatok körbe kinyújtott karokkal. - Itt kötöttem ki - lemondó sóhajjal nézek végig mindenen, elhúzom a számat, vissza Ervinre. Kellett egy kis idő, amíg leesik, de jobb később, mint soha.
- Mit csinálsz itt? Ne mondd, hogy te is csokitojást szerettél volna, mert akkor elfutok - ami szintén elég veszélyes lenne rám nézve, de kockázat nélkül nem izgalmas az élet.