Havasi Bence Milán
Péntek, 3 óra
Két perccel három előtt fordul be a folyosó végén, ráérősen sétálva a megegyezett helyszín irányába. Futólag rápillant az órájára, mert bár a tanévnyitón valószínűleg nem azt a benyomást keltette, de azért még nem szeret késni. Igaz, korábban érkezni sem, mert az meg a várakozás kellemetlenségével jár, és határozottan nem időmilliomos. Pont időben szeret érkezni, így annak tudatában, hogy van még kerek két perce közel tíz méternyi folyosószakaszra a konyha ajtajáig, egyáltalán nem siet. Az ajtó előtt megáll egy pillanatra, elnézi, hogy ezt aztán itt nagyon elrejtették a diákok szeme elől. Tán csak nem azt hitték, ha szem előtt hagyják az ajtót, akkor tanteremnek vélik a diákok és elkerülik? Végül lenyomja a kilincset és pontban háromkor be is lép az említett helyiségbe, ahol már várnak is rá. Elismerően görbül felfele szája szeglete annak tudatában, hogy a fiatalember komolyan vette az ígéretét, és nem késett el a megbeszélt találkozóról. Jó jelnek veszi, és bár elég korainak érez még bármiféle következtetést, azért ez megérdemel egy egész kis piros pontot részéről.
- Jó napot, kedves Havasi úr - köszön, bevezetésként leróva a szokásos udvariassági köröket. Na ez már egész olyan, mint egy kihallgatás, leszámítva a sok manót, akik körülveszik őket. Egy csésze kávét is kér, ha már ennyire kedvesen érdeklődnek a kis lények az iránt, hogy mit óhajt, majd alaposan körülnéz, mielőtt helyet foglalna a fiúval szemben, az asztal másik oldalán.
- Tulajdonképpen egy üres tanterem jobban megfelelt volna erre célra, de legalább látom, mi szíve vágya - jelenti ki, miközben a közöttük az asztalon fellelhető ételre pillant. Az elé helyezett csészét megköszöni, majd visszafordul a fiú felé.
- Meséljen csak, miért olyan fontos zavarni a kedves manók munkáját. Talán nem elég a napi háromszor nyújtott bőséges étkezés, amit a Nagyteremben kínálnak? - érdeklődik szemöldökét kérdőn felfonva, felettébb kíváncsian pillantva a rellonosra, aki képes volt megkeresni azzal, hogy mesélne, csak a konyhába bejárása legyen.
Péntek, 3 óra
Két perccel három előtt fordul be a folyosó végén, ráérősen sétálva a megegyezett helyszín irányába. Futólag rápillant az órájára, mert bár a tanévnyitón valószínűleg nem azt a benyomást keltette, de azért még nem szeret késni. Igaz, korábban érkezni sem, mert az meg a várakozás kellemetlenségével jár, és határozottan nem időmilliomos. Pont időben szeret érkezni, így annak tudatában, hogy van még kerek két perce közel tíz méternyi folyosószakaszra a konyha ajtajáig, egyáltalán nem siet. Az ajtó előtt megáll egy pillanatra, elnézi, hogy ezt aztán itt nagyon elrejtették a diákok szeme elől. Tán csak nem azt hitték, ha szem előtt hagyják az ajtót, akkor tanteremnek vélik a diákok és elkerülik? Végül lenyomja a kilincset és pontban háromkor be is lép az említett helyiségbe, ahol már várnak is rá. Elismerően görbül felfele szája szeglete annak tudatában, hogy a fiatalember komolyan vette az ígéretét, és nem késett el a megbeszélt találkozóról. Jó jelnek veszi, és bár elég korainak érez még bármiféle következtetést, azért ez megérdemel egy egész kis piros pontot részéről.
- Jó napot, kedves Havasi úr - köszön, bevezetésként leróva a szokásos udvariassági köröket. Na ez már egész olyan, mint egy kihallgatás, leszámítva a sok manót, akik körülveszik őket. Egy csésze kávét is kér, ha már ennyire kedvesen érdeklődnek a kis lények az iránt, hogy mit óhajt, majd alaposan körülnéz, mielőtt helyet foglalna a fiúval szemben, az asztal másik oldalán.
- Tulajdonképpen egy üres tanterem jobban megfelelt volna erre célra, de legalább látom, mi szíve vágya - jelenti ki, miközben a közöttük az asztalon fellelhető ételre pillant. Az elé helyezett csészét megköszöni, majd visszafordul a fiú felé.
- Meséljen csak, miért olyan fontos zavarni a kedves manók munkáját. Talán nem elég a napi háromszor nyújtott bőséges étkezés, amit a Nagyteremben kínálnak? - érdeklődik szemöldökét kérdőn felfonva, felettébb kíváncsian pillantva a rellonosra, aki képes volt megkeresni azzal, hogy mesélne, csak a konyhába bejárása legyen.