Szamara? Én, szamár? De kié? Jaaaa! Mire leesik, hogy így hívták a csajt a filmben, és mellesleg egy szintén muglikultis iskolatársnőt sikerült kifognom a konyhai manótóból, már a nevemen szólít, én meg csak lesek, hogy mi van. Ohhohhóóó, egy rajongó! Büszkén kihúzom magam, de gyorsan rá is vágom a szokásost.
- Hívj csak Dettinek. - ehhez nem szoktam magyarázatot fűzni, de ha valaki megkérdezi, akkor kezdhetem az elejéről, hogy a Bernadettet nem szeretem, csak simán a Dettit vagy a Grétát. Éljen soká a mágusszülők hülye "adjunk két, vagy annál több nevet a gyereknek, hiszen nem lehet neki elég" logikája, komolyan nem értem őket. Ha valaha gyerekem lesz, tutira nem adok neki huszonhatezer egyéb nevet, tök fölösleges. Hmm, tök. De ennék most egy kis sült sütőtököt. Az elkalandozott gondolatra gyomrom újabb morgásba kezd, ezúttal mintha megvetően próbálná az egész konyha tudtára adni, hogy elhanyagolom. Csak el ne akarjon válni tőlem, mert mehetek Pocakkal akkor párterápiára, és hogy nézne már az ki? Mindig csak megvetően morog, de akkor is neki lenne igaza. A számomra ismeretlen csajszi már neki is állt valami sütögetésének, nagyon otthonosan mozog az edények és eszközök között, kicsit irigylem is érte. Azért ha hagyja, néha csipegetek ezt-azt az összetevőkből, úgy mint egy kevés hagymát, egy nyalásnyi joghurtot és mint most a számban léve tudatosult bennem, egy nyers húsdarabkát. Mondjuk gondolhattam volna az állagából, hogy valami nem okés, de ennyire nem értek már hozzá. Markomba rejtem a vészes falatot és szemeimmel a kukát keresem. Vétek az ételt kidobni, de ez már csak nem kell senkinek... hacsak nem jár erre valami húsevő állatka. Az ötletre odafordulok az egyik manóhoz, nem ahhoz, aki a fura akcentusú lánnyal főzőcskézik, hanem másikhoz, hogy ne zavarjam őket.
- Bocsi, ez oda tudjátok adni valami húsevő állatnak, vagy növénynek? Nem lenne szívem kidobni, most meg hát csak nem rakjuk már bele az ételbe. - a házimanó először értetlenül pislog rám, merthát konkrétan a szemei előtt lengetem a cafatot, mint valami halat egy cica előtt, aztán mikor felfogja mit is szeretnék, megszeppenve bólint és kicsit ódzkodva elveszi azt. Hálából nyomok a homlokára egy Hófehérkés puszit, aztán visszaoldalazok a lányhoz, hátha készen van már a kaja.
- Amúúúúúúúúúgy, téged 'ogy hívjak? - igazán nem akartam kifigurázni a kiejtését, tök véletlenül csúszott ki a számon, úgyhogy úgy csinálok, mintha észre se vettem volna a nyelvbotlásom. Hmm, megint tök. Aztán nem is kell túl sok idő, az étek kész, újdonsült ismerősnőm pedig terít. Alig telik el pár másodperc, rá is vetem magam a wrapra. Gyorsan szedek, de mielőtt a tányérra érne már mohón habzsolom is be a pofimba, három-négy nyelés után pedig elégedetten elmosolyodok.
- Aztaaaaa! Ez tényleg nagyon finom lett! Köszi! Huh, nem is tudom mit csináltam volna most nélküled, konyhai analfabéta vagyok és nem bírtam volna ki a következő étkezésig. - persze mindezt félig tele szájjal mondom, de valamelyik kultúrában ez biztos annak a jele, hogy ízlik az étel és dicsérik vele a háziasszonyt.