Mesemanócska
Márknak nem sokára szülinapja lesz, és én meg akartam tanulni, hogy készíthetem el a kedvenc ételét, a rakott káposztát nyúllal, de ez hatalmas titok, senkinek nem szabad tudni róla, különben oda a meglepetés. Amikor a Madárfészekben összepréselődtem vele, akkor felmerült a kérdés, hogy tudok-e főzni, és hát az a helyzet, hogy nem. Na nem csinálok én ebből a főzőcskéből majd rendszert, erről ne is álmodjon ő urasága, de egyszer, egyszer, ha megérdemli, egy finomsággal meglepném, és a szülinapja, megfelelő alkalomnak látszott. Mivel meglepi lesz, nem lehetett napközbenire tenni a tanítások miatt is, meg akkor nagy a sürgés-forgás, a manócskák egész nap főzőcskéznek amúgy is, nincs idejük velem foglalkozni. Valamelyikkel megbeszéltem, annyira egyformák, hogy megtanít, ha főzni nem is, de ezt az egy kaját elkészíteni neki. Most megmutatja, utána csinálom, aztán a nagy napom, majd megfőzöm neki a levita konyhájában. Baromira izgultam, hiszen takarodó is elmúlt és sötét is volt. A festmények a falon is aludtak már, mikor kilopództam a Gólyalakból a folyosóra, hogy a Konyha felé avászkodjam magam. Benéztem a sarkokon, mielőtt befordultam volna, a sötétebb zugoknál óvatosabban közlekedtem, ki tudja, még akármi is előugorhat ez egy mágikus kastély. Jó ég. Alaposan berezeltettem magam, át is mentem kocsonyába, de szerencsésen megérkeztem, és remétlem, hogy az én manóm sem tért még nyugovóra. Még soha nem jártam a Konyhában, ezért kíváncsian nyitottam be az ajtón. Elsőnek a nagysága nyűgözött le, másodiknak a felszereltsége és a hangulata. Régies volt, de mégis modern eszközökkel ellátott. Nyugi volt a teremben, csak itt-ott lézengett még pár apró lény, és én tanácstalanul álltam egy darabig, mert elfelejtettem a manó nevét megkérdezni. Törtem a kobakom, hátha eszembe jut valami, de semmi, a nagy erőlködésben még hátat is fordultam a Konyha belsejének, hátha úgy jobban jön az ihlet és teljesen magamba fordultam kutattam emlékeimben egy név után.