Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Úgy szökdécselek azt a nyamvadt lapot szorongatva, mint aki most tudta meg, hogy elő lehet regisztrálni az új Jimmy Choo tasira. Amúgy igen, meg is tettem már tegnap. Egész nap nem lehetett hozzám szólni, mert rá voltam függve. Ha közbe jött volna a suli, még beteget is jelentettem volna, de szerencsére erre nem volt szükség.
De most is nagyon boldog vagyok, és miután megtudtam, hogy Kevin levegőzik, masírozok is az erkély felé, hogy rázúdítsam azt a boldogság cunamit, ami épp bennem gyűlik. Hát ilyet én még nem tapasztaltam. Ez egyszerűen... Hát ez egyszerűen marha jó.
- Nézd - tök büszkén tolom a képébe a pergament, amin a hatalmas K betű díszeleg, és még csak nem is nekem kellett megmismásolni. Ez original. És ott a nevem. Ezt én kaptam. Úristen. Lehet tudós leszek, vagy nem tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Tényleg sietek, alig várom, hogy Kevin képébe toljam a dogám. Furcsa, mert ő is kinézte belőlem, hogy tudok én ilyet. Már egy hete meg rendesen iszom is a bájitalokat, mert Schönwetter doki tényleg érti a dolgát. Már rendesen szívesen megyek hozzá, főleg, hogy váltig állítja, le lehet győzni azt a hülyeséget. Sok mindent mondjuk nem veszek észre magamon eddig, csak hogy hamar álmos leszek, meg néha nagyon rosszul, de apu szerint is normális ez, szóval nem kezdek egyből pánikolni.
- Nem, ezt most tényleg nem... Tudod, meséltem, hogy járok Bécsbe dokihoz az ADHD miatt... basszus, lehet, hogy tényleg segít - rendesen döbbenten nézek a Kevinre, mert azért elhinni még nehéz. Annyi év eltelt már, és annyi orvos látott már.
- Nade a lényeg. Aurél süt - eresztek meg egy ezer wattos mosolyt, végig az arcát figyelve.
- És mikor meséltem neki, hogy szereted a nagyon csokis sütit... elvörösödött - még a szemöldökeim is emelgetem, amolyan mindent tudóan. Kevin szintén valaki, aki közel áll hozzám, csalódnék magamban, ha a dolgai, főleg ezek a dolgai nem szúrnák ki a szemem.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Szülői nyomás ez... - megforgatom a szemem, de mosolygok, mert bár tényleg apu biztatott, mostanra már azért saját magamtól is lelkesen tipegek a klinikán. Természetesen akkora sarokban, amekkorában állni is képtelenség lehet mások szerint. Pedig nem az. Hát Kevin előtt is milyen szépen álldogálok benne.
Nem mondom, hogy nem élvezem Kevin zavarát premier plánba végignézni. Viszont azt is tudom, hogy csak azért tartom valahol hihetetlenül édesnek, mert teljesen biztos vagyok benne, hogy Aurél majd feldoppingolja az önbizalmát... helyettem. Én olyat nem tudok, próbáltam, nem megy. Így az olyan fiúkkal se nagyon tudok mit kezdeni, mélységes bánatomra. Belezúgok inkább valakibe, aki ripityára törhet, mint egy normális lány.
- Most én látom rosszul, vagy a barátom megpróbál engem hülyének nézni? - sóhajtok fel drámaian, miközben mellé állok, nekitámaszkodva a korlátnak. Aztán random gondolva egyet, zsebre vágom a dogám, és fel is ülök rá. Kapaszkodok persze, mert nem akarom a sorsom kíséretni. A fejem is megrázom.
- Te is látod, én is látom... de nem fogom kimondani helyetted. Elvileg az az első lépés... olvastam - milyen bölcs vagyok én kérem szépen. Csak velem ne játsszák ezt, én mindennek ellenére még mindig a szandikat választom. Azokkal semmi gond nincs. Nem zavarnak össze, nem drámáznak.. és nem zakkanok meg tőlük, mint apám.
- Kevin megdöbbentesz - még a fejem is hátravetem, úgy nevetek fel. Szerencsére nem idegesítően, de kellően hangosan, miközben szorosabban fogom a korlátot.
- Hogy van az, hogy fejből és hirtelen felsorolod a bőrpuhító bájitalom összetevőit, de ennyire egyértelmű dolgokkal nem vagy tisztában? - rápislogok én a levitásra.
- Tetszel neki. Ami teljesen érthető - még meg is nyomom a teljesen szócskát, mert ebben biztos vagyok. Aurél összeteheti a két kezét, hogy felkeltette a levitás figyelmét.
- És lehet... de tényleg csak lehet, hogy szabadon kell hagynod a péntek estéd - teli vigyorral az arcomon, kúszok kicsit arrébb, mielőtt még Kevin meggondolatlanul le akarna lökni. Kár lenne értem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Ezt örömmel hallom, mert nem szívesen sértődnék meg rád. Apám imádja, hogy normális emberek is körülvesznek, én meg téged imádlak - még a sűrű pilláim is megrebegtetem, és mosolygok, de olyan ártatlanul, ahogy azt általában szoktam.
- Nem tesztellek. A Glamourban volt. Az első lépés, hogy bevallod magadnak, valaki tetszik, a második, hogy választasz egy tök állat outfitet, a harmadik, hogy közlöd az érintettel, hogy tetszik - olyan halkan beszélek, mintha legalább egy bizalmas titkot súgnék meg neki.
- Nekem már megvan a TÖKÉLETES outfitem - húzom is ki magam, mit sem törődve azzal, hogy még két pont hiányzik.
- Azt is tudom, milyen lesz a hajam, csak... nem tudom, akarok bele ezüst csillogó csíkokat, de nem tudom... nemnemenem - megrázom a fejem, mert ebből látszik, hogy tényleg még csak folyamat a folyamat.
- Már megint hülyeségeket beszélsz... legszívesebben tarkón vágnálak - közlöm vele miközben a lábaim lóbálom, és élvezem ahogy a nap fénye megcsillan a szandimon. Azért megrázom a fejem.
- Miért ne tetszhetnél? Lehet, ha nem lettünk volna előbb barátok, nekem is tetszenél - megvonom a vállam, mert ezt még komolyan is gondolom, noha soha nem gondoltam bele ilyesmibe. Mármint a barát az barát. És okkal csak barát. Esetünkben az ok pedig elég nyilvánvaló.
- De ígérd meg, hogy nem akadsz ki. Nos, én... én megmutatom, hogy igazam van. Randizni fogsz - húzom ki magam, nem is kérek, hanem kijelentem, és dacosan felszegem még az állam is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Opció kell hogy legyen. Azzal nem sokra megyünk, hogy te tudod - rázom meg a fejem hevesen, a hangom is ellentmondást nem tűrő, mint valami kiképző tiszt, úgy érzem magam. Bárcsak fogalmam is lenne arról, mit csinálok. Viszont szentül hiszem, hogy amit teszek, az jó... és segít neki.
- De olyaaaaan szépen csillognak, Keviiiiiiin - tényleg még bánatos kiskutya fejet is vágok. Jobban fáj ez, mint az, ha kiderülne, hogy Várffy profnak felesége van. Az is rendesen depresszióba süllyesztene, esküszöm, de ez... hát ez is.
Azt mondták, egyszer majd felnövök. Nem ma. Annyi szent. De igazából én nem is siettetem, nagyon szeretek ilyen lenni, és túl félek attól, ha nem ilyen lennék, már a barátaim se lennének a barátaim.
- De... de ahhoz már késő... nem hagyhatlak - teljesen drámai a jelenet, ahogy lepattanok a korlátról egyenesen a levitás elé, és megfogom a vállait, csak mert tudom, hogy két pillanat múlva katapultálni készül. Nem hagyhatom. Nem futamodhat meg.
- Nem tudom azt mondani. Tetszel neki. Érted? Felfogtad? Te vagy a crusha... Kevin ez nem kamu. Ez annyira biztos, mint az, hogy én elmegyek a Sephoraba azért a bordó rúzsért, mert megbántam, hogy ott hagytam - szóval tényleg teljesen komoly. Mind a kettő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Mert figyelek rád... radarom van az ilyenre - bólogatok is mellé serényen. És még büszke is vagyok magamra, amiért egy kibontakozó szerelem  első köveit tehetem le. Mert... mert én tudom, hogy ez az lesz, és tiszta boldog vagyok a ténytől. Nem lehet, hogy ők ketten ne jöjjenek össze.
Az utat persze elzárom, ahhoz már ismerem eléggé a levitást, és egy fél pillanatig még sajnálom, de aztán... de aztán a szavai felhúznak. Nem gondolkodok, olyat én nem szoktam. Felfújom magam annyira, hogy tenyerem a levitás arcán csattan. Nem erősen, épp csak jelzés értékűen, ha már a szavak itt nem segítenek.
- Szentesi Kevin. Most fejezd be! - mert hogy tudok én ilyen is lenni. Még a tekintetem is szigorú, na meg ahogy a szemeim összeszűkülnek.
- Amit az előbb felsoroltál, pontosan illik rád is... jó a sportos részt leszámítva, de az nem akkora ördöngösség. Ha közted és... - lefagyok... nem tudom, kit kellene felhoznom példának.
- Ha közted és Nick Jonas között kellene választanom, simán téged választanálak - biccentek, teljesen komolyan is gondolva a szavaim.
- És emellett egyformán röhejes a szemöldökötök. És ez titeket egyformán nem érdekel, kell még ennél nagyobb égi jel? Kérlek Kevin... a kedvemért. Csak egy esélyt adj neki - a végére visszább veszek az elánból, és tényleg könyörgőre fogom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Én esküszöm imádom őt. Ha valakit imádok az apámon kívül, az Kevin. Nem is tudom, hogy sikerült ez, talán mert... nem úgy indított, hogy te hülye picsa, mint ahogy a többiek szoktak.
És bántom, pedig nem akarom, de más lehetőséget nem hagy már. Látom az arcán a megszeppenést, de nem lehet bűntudatom, és nem inoghatok meg, mert... mert ő Kevin. Én meg határozott vagyok helyette is.
- Semmi Kevin, az égadta világon semmi - nem tehetek róla, elnevetem magam, mert az eridonban is megkaptam ugyanezt a kérdést. Viszont nagyon rossz, hogy én látom, hogy nekik tényleg együtt kell lenni, de az egyik csökönyösebb, mint a másik.
- Nem fogják. Vagy ha fogják is, ki fog állni magáért is, és érted is. Velem szemben is megtette - megvonom a vállam, mert ennél többet úgyse mondok neki. Nem fogom kitárgyalni Rurut, mert nem lényeges a jelen helyzetet tekintve.
- Na gyere... megbeszéljük, mit veszel fel - nyújtom a kezem szépen pislogva, mert tényleg azt hiszem, innen már nyert ügyem van. Aztán mintegy észbe kapva, odahajolok, hogy adjak egy puszit az arcára.
- És sajnálom a pofont, de néha nagyon bosszantó vagy... de azért szeretlek - bizony, apámon kívül a másik hímnemű lény, akinek ezt mindenféle probléma nélkül beleközlöm a képébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Persze. Szerintem ez ilyen eridonos tulajdonság. A tűzbe megyünk azért, akit szeretünk - jobbnak látom így fogalmazni, mint elmesélni, hogy már abban a pár percben is mennyire védte.
A mosolyom is kiszélesedik, tényleg úgy érzem magam, mint aki háborút nyert, de nincsenek illúzióim, amíg el nem jut odáig, lesz pár ilyen körünk. Tudom.
- Na most akadj le rólam! - kiáltok utána nevetve és hitetlenül, majd szaladok is. Igen, a nagy sarkakban, mert tényleg lehet.
- Ebony.... olyan - közlöm vele halkan, és komolyan, amint beérem. Igen, olyan, amilyen én meg Kevin sose leszünk. És ez így van jól.
- Különben is... más már megcsókolt - még ki is húzom magam, meg meglököm és nevetek, és pont nem érdekel, hányan néznek ránk furán. Azért teszik, mert ők nem olyan szerencsések, mint én. Mert ők egyáltalán nem ismerik a mellettem sétáló bolondot.

//