Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Ott van valahol a burgerező is a távolban! Csak innen egészen hangyányi méretűnek látszik. Meg már amúgy is sötét van, így a lámpafényeken kívül nem sok minden árulkodik arról, hogy a várost kémlelem a fotelszerű szék egyikéből. Ahelyett, hogy aludnék, a takarodó után még elvonulok ide a jó időben, és a vállalkozásomon agyalok. Mostanában voltak a mindenféle éves jelentések, bevallások leadásának időszaka, sokat kellett beszélgetnem a könyvelővel, és áttekintettem a pénzügyi helyzetünket. Nos, hát... ugye ezekből lehetett kiszámolni a bérektől kezdve a következő évi egyéb kiadásokat, amiket megtetézett az infláció, meg Bogolyfalván drágul az élet egyre inkább, és felverik az árakat, úgyhogy bajban vagyok mostanában, örülök, ha a hitel törlesztőjét fizetni tudom. Nem csoda hát, hogy alig tudok sokszor aludni az idegeskedéstől. Szóval most fogok pulcsit veszek, mert kicsit már hűvös van, de még elviselhető... Kapucnit húzok a fejemre, és úgy merengek a messzeséget kémlelve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Ilyenkor már általában nem járnak erre sokan, ezért is bátorkodom befoglalni az egyik ülőhelyet. Karfáján pihentetem kezeim, akárcsak Palpatine a Halálcsillagot kémlelve, annyi különbséggel, hogy odatolok egy másik széket magam elé féloldalasan, hogy feltehessem rá a lábamat. Vagyok olyan jó fej, hogy a cipőt előtte leveszem. Így, tényleg mintha egy nagy király lennék, szemezek birodalmammal, amíg félbe nem szakít... bingó, telitalálat, az est fénypontja, Sadie! A kedvenc seprűs futárom.
- Mit hittél? Nem mindegy. Látod, milyen kicsi a világ, hogy itt is összefutunk... Ez biztosan nem véletlen - intek ujjammal felé, hogy jöjjön csak közelebb. Nem harapok, tudja jól, sőt... Szerintem nagyon is élvezné a társaságomat. Most legalább kiváló alkalom adódik arra, hogy felhozzak egy-két témát, amit oly régóta szerettem volna. Továbbra is azt érzem, hogy Sadie szereti a saját útját járni, és alapvetően kerüli a társas interakciókat. De amióta ki tudtam végre neki gazdálkodni az emelést, valahogy mintha megváltozott volna a viselkedése. Félek, hogy rossz emlékeket hagytam benne. Elhiszem, hogy volt néhány kellemetlen pillanatunk, amikor bennem is megállt az ütő, hogy esetleg apa leszek, de azért remélem, ennyire nem borsódzik a háta, amikor meglát. Meg hát, annyira nem is nézek ki rosszul gondolom. Nem, a jelek szerint... Úgyhogy leveszem a lábam a székről, annak lábát talpammal megnyomva arrébb tolom, hogy helyet tudjon foglalni velem szemben.
- Csak nem járőrözöl? Milyen jó, hogy engem nem tudsz megbüntetni - nézek rá büszkén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Régen nem adta magát ilyen nehezen. Nem tudom, most mi van vele... Olyan, mintha egy teljesen másik lányra néznék. Leveszem a kapucnimat, és felülök a fotelben. A félhomályban egészen biztosan leolvasható rólam a csodálkozás. Fogalmam sincs, mit kezdjek a helyzettel, de mivel nem először fordul elő, egyre inkább aggaszt. Olyan, mintha bűntudatot próbálna bennem kelteni. Egy kicsit ez az egész arra emlékeztet, ami Grétával is lejátszódott. De nem merek rákérdezni, mert egy újabb csalódást nem viselnék jól.
- Jól vagy amúgy? - kérdezem meg tőle óvatoskodva, egy kicsit bizonytalanul, és még a homlokom is összeráncolom. - Ja, nem vagyok mindig rosszfiú, tudok én jó is lenni, ha akarok - ezt most nagyon erőltetem, hogy újra a megszokott perverz utalásaimnál kössek ki, de nap végére csak ennyi kreativitás szorul belém, és bízom benne, hogy értékelni fogja a főnöke humorát, ami már-már kissé nagyképű hangnemben hagyja el a számat.
- Szóval már mész is? Kár... Mesélhetnél, hogy mi újság. Megint olyanokat hallok vissza rólad, hogy nem nyitsz senki felé, és be vagy zárkózva a csapatban - vagy inkább csak én tapasztalom így, de könnyebb másokra mutogatni, mint legutóbb, hogy a munkahelyi magatartását eszközként használhassam fel a marasztalására.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Felháborodva nézek rá. Mi ez a vállrántás? Komolyan, mi ütött ebbe a csajba mostanában? Egyszerűen nem tudok rajta kiigazodni, de egyre szemtelenebb, aminek nem lesz jó vége... Először majdnem mondok valamit, helyette egy nagy levegővétel után végül bent tartom a szavakat, és egy rövidebb szünet után préselem ki a levegőt a tüdőmből. Még meg tudom állni, hogy ne kapjam fel a vizet, de a feszültség egyre tapinthatóbbá válik köztünk. Még próbálok úgy tenni, mintha csak én érteném félre a helyzetet, mintha én gondolnám túl.
- Hát jó, Doriánhoz képest valóban egy angyal vagyok - ismerem be hümmögve. De inkább csak szépítek, mert azért elpirulok, a kis megjegyzése, visszakérdezése olaj a tűzre bennem. Próbálok megnyugodni... Szerencsére nincs itt más, aki hallhatná, mert tuti, hogy hangosan felröhögne, és nem Sadie-nek lenne kínos a jelenet.
- Szóval felém nem érdemes? - kapom oda a fejem, csak hogy valami konkrétat is kérdezzek, és ne kétértelműen beszéljünk. - Remélem elmondanád, ha nyomná valami a lelked... ugye? - pillantok felé gyanakvóan, de még mindig a fotelemben maradok. Kezdek paranoiás lenni.
- Ráérsz amúgy mostanában? - dobom fel az ötletet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Végül is - realizálom, bár hogy a hangomból ítélve elégedett lennék a helyzettel, azt kétlem. Nem hiszek neki. Nyilván úgy gondolom, hogy amiatt, ami köztünk van már néhány hónapja, jár annyi, hogy őszinte legyen hozzám. Hiszen elég sok mindenen mentünk már keresztül. Főként arra gondolok, amikor fennállt az a para helyzet például. Ja, lehettem volna óvatosabb, de ha egyszer elkapott a hév, hát mit csináljak? Pasiból vagyok, megyek a cerkám után. Igyekszem magam visszafogni, de néha nehéz. Főleg mellette.
Úgy döntök, hogy felállok ülőhelyemből. Határozottan teszem ezt, mint aki tudja, mire készül. Lassú léptekkel indulok meg Sadie mellé, karba tett kézzel, s amint vészesen közel érek hozzá, tekintetemmel végig mérem az alakját, arcától a lábáig, cseppet sem diszkréten, inkább sejtelmesen.
- Nem is tudom. Lóghatnánk együtt, vagy valami... - vonom meg a vállaimat, és elmosolyodom. A gondolataim valahol egészen máshol járnak, vagy valami egészen másra koncentrálok éppen. De azt itt nem lehet. Most nem a burgerezőben vagyok. Vetek egy pillantást magam mögé. Nem, nincs itt senki rajtunk kívül... De akkor is, túl nagy a kockázat, ami zavarni kezd. Talán, ha csak egy kicsit, ahogy szoktam... De nem úgy tűnik, mint akinek kedve van hozzá. Ez igen nagy kár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Na, látod te... csak kéreted magad. Ezek azok a szituációk, amikor máris mosolyt tudok csalni az arcodra, mi több, felnevetsz, de csak halkan, mert már késő van. Megnyugszom, aprót nevetek, vele együtt. Nagy megkönnyebbülés ez. Egy pillanatra, de csak villanásszerűen, mintha minden újra a régi volna közöttünk. A szokásos dinamika. Ami sok-sok ideje húzódik már, és még ki tudja, hogy meddig fog. Én élvezem. Azóta teljesen más bejárni dolgozni, ha ő is ott van. A műszakunk nem fedi mindig egymásét, de nagyon várom, hogy közösen húzzuk az igát. Kár, hogy futárként alig jön be a konyhára, amikor meg éppen én nyújtom át a csomagot neki, hát legfeljebb lopva, de hozzá tudok érni a kezéhez ezekben a mozdulatokban. Tulajdonképpen miért is kellene titkolóznunk? Nincs ebben semmi... Fiatalok vagyunk, tudtommal nincs senkije, bár még sosem mertem erre rákérdezni, és ha hihetek a látszatnak, mással nincs ideje kavarni. Csak én vagyok neki. Számíthat rám. Úgyhogy remélem, meg fog nyílni, és nem csak a lábai közt, hanem a szívével is. Majd én teszek róla. Vagy így, vagy úgy.
- És nem érdemelnéd meg a különleges bánásmódot? - teszem fel a költői kérdést, miközben a vállára teszem a kezem. Továbbra is pajzán mosoly van az arcomon. - Ne foglalkozz velük. Majd... megoldjuk valahogy. Ahogy eddig is mindent. Na, mit szólsz? Vannak helyek, ahol nem zavarna minket senki. Nem úgy, mint itt - mondataim végén némi undorral pillantok hátra, s közben Sadie hajtincseivel kezdek játszani ujjaimmal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Ennek örülök - jelentem ki, ezúttal elégedetten, amiről főleg a mosolya tehet. Így a sötétben, van valami a szokásosnál is sejtelmesebb a lányban, ami arra késztet, hogy tilosban járjak. Úgyse látná senki, és itt a kastélyban még nem történt semmi olyan köztünk, ami a burgerezőben szokott. A távolba pillantok, az étterem irányába, és az ott történtekről fantáziálok. Elég sűrűn fordul elő azóta. Nem gondoltam volna, hogy ennyire maradandó élmény lesz. Pedig, lehetne azt még fokozni. Talán pont a kiaknázatlan lehetőségek azok, amik a folytatásra motiválnak.
- Ha megkérdezném, hogy miért, gondolom felkapnád a vizet - nevetem el magam gyerekesen, és lehorgasztom a fejem. Ő tudja, mit választ, és miből marad ki adott esetben. Sajnálom valahol. De nem hagyhatom, hogy ő is elutasítson. Leeresztem kezeimet magam mellé egy pillanatra, amint elhúzódik tőlem, s megijedve a gondolattól, hogy valami rosszat tettem, torkomban dobogó szívvel valami egészen merészet gondolok lépni. - Mit szólnál egy kis játékhoz? Ha mondjuk azt képzelnénk, hogy éppen dolgozunk - karolom át a derekánál fogva, tenyeremet a hasára helyezve, készen arra, hogy tetszés szerint felfelé, vagy lefelé vándoroljon. Furcsán elönt az adrenalin, de nagyon izgatónak találom ezt a helyzetet, amiben vagyunk.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Mintha váratlanul érné az ötletem, pedig megszokhatta már az elmúlt időszakban. Mennyire izgi lenne, ha a suliban is tudnánk néha folytatni a mi kis játékunkat... De itt mégis olyan, mintha kinyílt volna a csipája, és a szokott engedelmesség, tűrés helyett valamiféle ellenállásba ütközöm. Lehet, hogy tényleg fáradt, és egy rossz napján fogtam ki. Próbálok megnyugodni, és megfékezem valamennyire, hogy ne öntse el az agyamat a düh. Mély levegőket szívok be, az est friss és hűvös levegőjét.
- Milyen karakán lett valaki - vágom hozzá mégis. Bezzeg, amikor konkrétan ő mászott rám, és még én próbáltam megállítani, az el van felejtve. Mennyire álságos kettős mérce ez, amit alkalmaz. Lehet, nekem is fel kellett volna háborodnom. De hát aztán mindketten élveztük, ami történt. Most nem tudom, hirtelen miért nem kívánja. - Egy kis pia se segítene ellazulni? - vetem fel, mint lehetséges okot arra, hogy laza legyen. Mint múltkor. De nem... Olyan, mintha muszáj lenne mégis elengednem a dolgot. Minél tovább erőltetem, annál kínosabb lesz. Jobban nem akarok beégni, mert a végén még magamra haragítom őt. Kénytelen leszek várni, amíg újból nem leszünk egy műszakban, hacsak nem rukkolok elő valami jobb lehetőséggel.
- Na mindegy... Te tudod - csalódottan megrázom a fejem, és arrébb megyek tőle, sértődötten visszatelepszem a fotelembe, felcsapom ismét a kapucnimat, és felőlem azt csinál, amit akar innentől fogva. Egy kicsit még kiszellőztetem az erkélyen a fejem, hogy megnyugodjak, aztán előbb-utóbb ideje lenne hazatérnem.