Ardai Tánya
"Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat."
Írja Arany János a Családi kör című versében. Ez akár most passzolhatna is az estéhez, de nem teszi. Az eleje az még oké, este van, bogár is van, de se nyugalom se pedig eperfa a közelben. Egy két büdösbence még fel is kenődik a falra a hátam mögött. Előttem a falu esti látképe terül el, ami valljuk be nem is olyan rossz kilátásnak. Messzebb már csak a sötétség látszik, gondolom ott valami erdő lehet.
A mai napom igen érdekesen és "eseménydúsan" telt. Sikerült megismerkednem ma is két illetővel, természetesen mindketten a gyengébbik nemet képviselik. Lassan de biztosan kezdek talán picit, de tényleg csak picit felengedni. Még messze vagyok attól, hogy jól érezzem magam, de kezdem látni a fényt az alagút végén. Sose fogom otthonomnak tekinteni ezt a helyet. Sőt lehet, hogy szeretni se fogom soha, de utálni se. Talán. Hosszas sétálgatás után fedeztem fel ezt a helyet, és arra jutottam, hogy ez pont jó lesz "Dohányzára kijelölt hely"-nek. Ellököm magam a korláttól, majd benyúlok zsebembe, kiveszek egy doboz cigarettát, amit egy gyorsa mozdulattal számba teszek. Nem sokkal később kattan az öngyújtó és már ég is az anyám szerin életem végét okozó bűzrúd. Ha ő tudná... Nagy szippantás, bent tart picit, majd lassan kifúj. Majd újra, nagy szippantás, bent tart, kifúj. Ezt még egyszer megismétlem, majd egy gyors és ügyes mozdulattal kipöccintem a hamut a cigiből. Az szépen lassan alább hullik, majd a maradékot vissza teszem a dobozba, amiből egy újabb szálat szedek elő. Ezt egyelőre csak a fülem mögé helyezem, majd tovább nézelődök, közben pedig az öngyújtómmal játszok.