Schlett E. Lilla
Túl sok az inger, túl sok az ember, akik éjjel-nappal különböző energiaszintet mutatva rohangál a kastélyban. Bárhová megy, biztos, hogy talál egy andalgó párocskát mézes-mázaskodni, idétlenül vihorászó lánycsoportot, vagy csak az élet súlyos problémáit megvitató festményeket. Mégis eddig nem is volt ezzel túlzott gondja, ez most sem mondható el igazán. Úszott az árral, hozzácsapódtak emberek, sőt, olykor a szituáció úgy követelte meg, hogy ő nyissa először szóra a száját. Hatalmas előrelépések ezek, meg kell alapozni a következő éveket, jól tudja ám. Viszont olykor szüksége van -mint talán minden épeszű emberi lénynek- magányra. Így kötött ki az erkélyen végül, utolsó utána lehetőség gyanánt. A lehűlő idő miatt úgy sem preferálja a diáksereg most. Viszont kellett neki némi felkészülési idő, míg rávette magát, hogy a korláthoz csoszogjon. A fantasztikus agytekervényeit elég sok mindennel kiegyensúlyozta az élet, köztük a tériszonnyal is. Repüléstant se fog tanulni soha, ha rajta múlik és a magasban előadott egércincogást megszégyenítő hangján történő jajkiáltásain. De ez a veszély most nem áll fent. Ha igazak a pletykák, innen képtelenség leesni. De erről természetesen meg is kellett bizonyosodnia. Halált megvető bátorsággal mászott a korlátra és pánikrohammal küszködve, néma csatakiáltással dőlt a végtelenbe... mire háton fekve kötött ki a padlón. Zakatoló szívvel tápászkodott fel és nyugtázza magában, hogy legalább egy tételt már kihúzhat a bakancslistáról. Ez volt az első pontja, az... egy pont közül, ami eddig megszületett.
Az egyik szék felé vette az irányt és egy pennát, s papírt előhalászva a zsebéből nagy tanakodások közepette ró olykor-olykor pár ötletet, hogy gyarapodjon a lista. A nulladik pontja ugyanis az volt mielőtt a kastélyban kötött ki, hogy ír egy Bakancslistát. Lehet nem látszik rajta a lelkesedés, de ki akarja élvezni ő is azt itt kínálkozó lehetőségeket.