Michael Brooks
Reszket a Hold a tó vizén…ja, nem, ez nem az a rész! Ám, annyi igazság tartalma van, hogy tényleg látni innen a Holdalt. És milyen gyönyörű! Szinte bevilágítja az egészet, amíg nem jártam ide az iskolába, nem is gyakran találkoztam a Holddal, természetesen most se futunk össze az utcán vagy nem ülünk be egy kávéházba, de eddig nem néztem még fel sötétben az égre. Pedig annyi mindent rejt, egy igazi varázsvilág! Mai rohanó világunkban észre se vesszük, hogy mennyi titkot rejtenek a felhők, s mennyi csoda vesz minket körül nap, mint nap. Csak rohanunk, belekötünk az élőfába is, keresztbe teszünk egymásnak és törünk fel a csúcsra. S mikor már fent vagyunk az élet legtetején, akkor körbe se nézünk, hogy mennyi szép pillanatot hagytunk ki, amíg saját magunkkal törődtünk.
De, nem azért vagyok itt, hogy dokumentumfilmet forgassak „Világunk ezer titkai” címmel, hanem, hogy ne a négy fal között üljek. Bátor gyerek vagyok én, de nem annyira, hogy ilyen sötétben kimerészkedjek az iskola falai közül. Ám, sajnos már alig kapok levegőt bent az intézményben, a folyosókon, a klubhelyiségben és úgy találtam jónak, ha egy olyan helyre megyek, ahol kevés az esély arra, hogy bárki is elkaphasson, de mégis nyitott. Ez nem más, int az erkély! Innen látok mindent, de félő, hogy engem is megláthatnak és már kijárási tilalom van, bármelyik felügyelő rajtakaphat, hogy ilyen későn itt kolbászolok.
Viszont nagy piros pont jár nekem, mert tudtam, hogy sötét lesz, ezért nem ritkító színű ruhákat vettem fel, hanem olyanokat, amivel beleolvadok a tájba. Csak állok, támasztom a korlátot és bámulok az eget, a csillagokat, a Holdat és az egész festői tájat. Merengek az élet nagy dolgain, s közben nem is nézek a hátam mögé, pedig bármikor, bárki meglephet.