Te Magasságos odafent! Hát mi a kénköves ménkű történik itt, hogy már le akarnak ugrani az emberek az erkélyről? Tisztára, mint egy Arany-ballada: Szólt a fiú: „Kettő, vagy semmi!” És kártya perdül, kártya mén..
Jócskán arrébb voltam még az erkély kijáratától, mikor futásba kapcsoltam át, és szerencsémre legyen mondva, hogy nem csúszott épp a padló, mert olyat estem volna, mint az akciófilmekben, mikor valaki vetődést mutat be. Arnold bizonyára élvezte volna a jelenetet, legalább valamivel mosolyt csaltam volna az arcára, ám ez most elmaradt, többek közt azért, mert a srác, akit egyre közelebbről látok, tényleg előre bukott a korlátról. Utána üvöltöttem, próbáltam még nagyobbakat lépni, még gyorsabban odaérni..
Aztán egyszerre, mintha csak illúzió lett volna, ott feküdt háttal a padlón, látszatra makk egészségesen. Úgy ledöbbentem, hogy elfelejtettem bevenni a kis kanyart, illetve töbnnyire felejtettem csak el: a kezemmel sikerült magammal rántanom a kijáratot őrző páncél egyikét, aki így hatalmas csörömpölés közepette borult velem ki az erkélyre. Természetesen elestem, szó szerint hason csúsztam, hátamon pedig a páncél egy-egy darabkájra rendezett szörfversenyt. Szép indítás. Arnold szépen megtapsolt volna, sőt, visszatapsolt volna a porondra, hogy na, ezt legyek szíves még egyszer megcsinálni.
Aha. Aztán megláttam a fiút, aki eddigre már kimászott a képből és lovagiasan átadta az erkély közepét számomra. Kínomban elvörösödtem, majd remegő végtagokkal felálltam - el nem eresztve a korlátot. Még összeesnék.
- Őőő.. jól vagy? Minden rendben? Nem.. nem fáj semmid? - szemmel láthatóan sikerült megzavarnom valami tevékenységében, amin serényen dolgozott. Remélem, nem ugrik a torkomnak azonnal. Amúgy is tudom, merre van a kijá.. bejárat.
Jócskán arrébb voltam még az erkély kijáratától, mikor futásba kapcsoltam át, és szerencsémre legyen mondva, hogy nem csúszott épp a padló, mert olyat estem volna, mint az akciófilmekben, mikor valaki vetődést mutat be. Arnold bizonyára élvezte volna a jelenetet, legalább valamivel mosolyt csaltam volna az arcára, ám ez most elmaradt, többek közt azért, mert a srác, akit egyre közelebbről látok, tényleg előre bukott a korlátról. Utána üvöltöttem, próbáltam még nagyobbakat lépni, még gyorsabban odaérni..
Aztán egyszerre, mintha csak illúzió lett volna, ott feküdt háttal a padlón, látszatra makk egészségesen. Úgy ledöbbentem, hogy elfelejtettem bevenni a kis kanyart, illetve töbnnyire felejtettem csak el: a kezemmel sikerült magammal rántanom a kijáratot őrző páncél egyikét, aki így hatalmas csörömpölés közepette borult velem ki az erkélyre. Természetesen elestem, szó szerint hason csúsztam, hátamon pedig a páncél egy-egy darabkájra rendezett szörfversenyt. Szép indítás. Arnold szépen megtapsolt volna, sőt, visszatapsolt volna a porondra, hogy na, ezt legyek szíves még egyszer megcsinálni.
Aha. Aztán megláttam a fiút, aki eddigre már kimászott a képből és lovagiasan átadta az erkély közepét számomra. Kínomban elvörösödtem, majd remegő végtagokkal felálltam - el nem eresztve a korlátot. Még összeesnék.
- Őőő.. jól vagy? Minden rendben? Nem.. nem fáj semmid? - szemmel láthatóan sikerült megzavarnom valami tevékenységében, amin serényen dolgozott. Remélem, nem ugrik a torkomnak azonnal. Amúgy is tudom, merre van a kijá.. bejárat.