Jonathan Gerhard Van den Bergh
Outfit


Milyen kihalt erre a folyosó, tényleg elkerüli a diákság a trófeatermet. Bár ez annyira nem meglepő engem se érdekelne, hogy ki nevét írták fel. Amíg nincs ott a sajátom valószínűleg nem is jövök többet. Mondjuk így belegondolva nem ártana tényleg szerezni valami serleget. Hm...talán kviddecsezhetnék, Az megfelelne ennek a célnak és még élvezném is. Kitudja honnan enyhe szellő jön és összeborzol. Egy bosszús sóhajjal állok meg megigazítani a frizurám. Már nem is tűnik olyan jó ötletnek megnézni, hogy tényleg megtalálom-e a nagynéném nevét a sok között. Látva az élettelen helyet elfintorodom. Egy újabb terem, amit elkerülnek az emberek, mindenhol csillogó jelvények és serlegek, hát ez igazán érdekes...
Végig futtatom a szemem a termen, semmi extra. Már épp belépnék, amikor feltűnik egy pasi az egyik sarok vitrinnél, megtorpanok egy pillanatra meglepettségemben. Még is járnak ide diákok? Gyorsan összeszedem magam és belépek, elkezdem a tárgyakra írt neveket olvasni. Közben egyszer-egyszer odapillantok az ismeretlen a szemem sarkából. Nem gondoltam, hogy találkozok itt valakivel, ezért kezdetben kicsit feszélyezetten érzem magam. Majd ahogy telnek a percek megszokom.

Jonathan Gerhard Van den Bergh

Nevek és nevek, egyik sem mond semmit és még több a fele hátra van a teremnek... Felsóhajtok, legalább, ha emlékeznék milyen okból kapott díjat az, de pechemre elfelejtettem. Szóval marad, hogy mindet megnézem. Erre fog elmenni félnapom, már, ha meg nem unom és hagyom itt az egészet. Ami nem is tűnik olyan rossz ötletnek. Rá kérdezek nagynénémnél még egyszer mért kapta és legközelebb könnyebb dolgom lesz. Bár ez egyben azt jelenti, hogy vissza kell jönnöm ide, ami kicsit sem vonz.
Végül egy vitrin átnézése után a maradás mellett döntök, olyan mindegy már úgy is. Ezt elhatározva a következő tárolóhoz lépek. Enyhe érdektelenséggel futom át az ismeretlen emberek neveit. Még mindig nem látom, amit keresek, kezd kicsit unalmas lenni...
Szinte be se fejezem a gondolatot hátulról megszólítanak. Halvány érdeklődéssel fordulok meg a belépéskor látott srác az. Meglep az érdeklődése, még sosem beszéltünk. Bár így jobban megnézve ismerős, talán a klubhelyiségben láthattam. Mindenesetre mosolyt varázsolok az arcom mielőtt válaszolok.
-Igen.
Egyelőre nem gondolom, hogy meg kellene osztanom vele bármit is, de mivel udvarias nem leszek bunkó. Ha annyira csevegni akar, akkor pár percre felfüggesztem az unalmas olvasgatást, legalább pihen a szemem kicsit.

Jonathan Gerhard Van den Bergh

Hogy gyülekeztet össze ennyi név kevesebb, mint harminc év alatt? Tárolót, tároló után nézek át, bár ahogy haladok előre egyre halványul a szerencsés, rövid megtalálásról szőtt vágy képem. Tényleg itt leszek a délután nagy részében vagy, ha pechem van tovább. Felsóhajtok, ez egy rém meggondolatlan ötlet volt...  
A gondolatommal szinte egy időben megjelenik mellettem a teremben tartózkodó másik diák és felajánlja a segítségét. Hát finoman szólva is meglepődőm, úgy nézek ki, mint aki segítségre szorul? Kell egy kis idő amíg gondolkodom végül bólintok. A segítség itt csak jól jöhet. Rámosolygok a pasira.
-Köszönöm. Veronika Genton-t keresem.
Kétlem, hogy azonnal megtudja mondani a kereset név helyét, de magabiztosnak tűnik, talán tud valami támpontot adni. Az pedig nagy segítség lenne, nincs kedvem órákat itt tölteni. Miközben a válaszra várok, kicsit jobban megnézem. Mestertanoncnak tippelném vagy végzősnek.  

Bálint Fruzsina Ingrid
Outfit

Még jó, hogy hétfőn csak ilyen kevés órám van, így nem kell rohannom sehova ebéd után. Azt hiszem olvasni fogok vagy teszek egy sétát a kastélyban, hát, ha felfedezek valami, amit eddig nem.
Jó kedvűen sétálok a nagyterem felé, a kellemes reptan órám volt. Lehet, hogy később repülök még egy kicsit...
Ahogy befordulok a sarkon megakadok a tervezgetésben, mert szürkés füsttel találom szembe magam. Hát itt mi történt? Megigazítom a táskám pántját a vállamon, közben a füstöt figyelem. Nem láttok benne senki és nem hallok semmit. Várok még egy kicsit, aztán vállat vonva elindulok. Persze mielőtt belépek a szürkeségbe előveszem a pálcám, az biztos nem árthat.  
Belépve a füst be nem láttok az orromnál tovább, elfintorodom, ez így nehéz séta lesz. Megteszek néhány lépést, mivel nem ütközőm semmivel kicsit bátrabban indulok tovább.

Bálint Fruzsina Ingrid
 
Talán a folyosó felénél lehetek vagy kicsit hátrább, amikor lépteket hallok. Mivel nem tudom merről jön, egy pillanatra megállok. Egy-két pillanat múlva káromkodást üti meg a fülem, szóval nem lépet be a füst be, remek. Tovább indulok, fel sem merül bennem, hogy szólnom kellene arról, hogy itt vagyok. Ennek természetesen következményei lesznek néhány méter után összeütközőm valakivel, a hang alapján egy lánnyal. Enyhén káromkodva lépek egyet hátra. Fel szerencsére nem lökött, de valamibe bevertem a vállam. Oda nyúlok a fájóponthoz és meg dörzsölőm, nem nagy ügy, csak kellemetlen. A kérdésre vágok egy bosszús fintort.
-Nem, jól vagyok.
Teszek egy-két lépést balra, oldalra nyújtott kézzel, majd megállok. Elméletileg így már nem ütközünk, de ezután jobb az óvatosság.
-Balról elmegyek melletted, oké?
Arra nézek a szürkeségben, ahol a csajt sejtem, miközben a választ várom beletúrok a hajamba és hallgatózok. Remélem nem téved erre most más is, nincs kedvem még valakivel így találkozni.

Bálint Fruzsina Ingrid
 
Egy rövid francia káromkodással értékelem a kérdést, egyszerűen csak ki kell sétálni belőle... Megigazítom a felsőm mielőtt ténylegesen válaszolnék.
-Csak sétálj át rajta, nem nagy ügy.
Ezután megpróbálom elkerülni, rövid oldalazás után ezt közlöm is vele. A válasza előtt lépteket hallok, remélhetőleg ő a másik irányba ment és nem lesz újabb ütközés. A válaszra elindulok, lassan lépkedek, nincs kedvem egy újabb kék-zöld foltot szerezni.
A következő meglep, valószínűleg ezért válaszolok nyíltan.
-Az alagsor felé. A másik irányba és balra.
Amíg beszélek nem ütközőm akadályba, némiképp magabiztosabban folytatom az utam. Szerencsére majd nem átértem már, ha jól gondolom nem sokára kiérek a szürkeségből. Teszek még néhány lépést, aztán hátra szólok az ismeretlennek. Végül is legalább azt tudja, hogy velem már nem találkozhatsz a füstben.
-Szia.
Kilépek a füstből és felsóhajtok ez borzalmas volt. Gyors léptekkel folytatom a sétám, most már szeretnék a nagyterembe érni.

Jonathan Gerhard Van den Bergh

Újabb meglepetésér, amikor megmondom a nevet összevont szemöldökkel elindul. Egy ideig csak nézem ahogy magabiztosan halad, ilyen nincs, ki ez a srác? Mire egy tárlónyira eltávolodik összeszedem magam és utána sétálok. Elég nehéz elhinni, hogy ő majd néhány perc múlva megmutatja a kereset nevet, de ránézve úgy néz ki, mint aki tudja melyik tárlóhoz kell mennie. Ez érdekes, vajon mennyi időt tölt itt? Talán van valami érdekes ebben a helyben? Bár az is lehet, hogy csak egy újabb fura diák szokás, amiről még nem tudok...
Enyhén lemaradva követem, emiatt nem ütközőm bele, amikor megáll, én pedig a gondolataimba merülve követem. Mielőtt neki sétálnék megszólal, így megállok. Érdeklődve lépek a tárlóhoz. Veronika Genton, hirdeti a jelvényszerűség. Hm...szóval kviddics, ezt jó tudni. Mosolyogva fordulok a pasihoz.
-Köszönöm.
Megnézem a mellette lévő neveket, hátha találok még olyan nevet, amit említett már. Mondjuk már az is jó, hogy Vera nénim megtaláltam... Mielőtt tovább szőném a gondolatot megszólal. Felé fordulok.
-A nagynéném.
A reakcióját meg sem várva vissza fordulok és folytatom az olvasgatást.

Jonathan Gerhard Van den Bergh

A körülötte lévő neveket nem mondanak nekem semmit. Magamban vállat vonok, ez igazából nem számít. Megtaláltam, amit kerestem, szóval elégedett lehetek, ráadásul nem kellett órákat itt töltenem hála a srácnak. Elmosolyodom, szerencsém volt, hogy pont most van itt ő is. Visszaterelem a gondolataim a nagynénémhez. Nem sokat mesélt a kviddicses múltjáról, már nem játszik, szóval ez érthető. De azért érdekelne néhány dolog most már, lehet írok neki...
A pasi kérdése felráz a gondolataimból, felé fordulok. Nem igazán értem, hogy miért feltételezi ezt.
-Nem. Na és te?
Valószínűleg nem lesz a válasz, mert ellenkező esetben tudná, hogy nem játszom, de meguntam a kérdezősködését. Különben sem árt, ha mindkét fél érdeklődik egy beszélgetésben. Mondhatni én csak betartom az alap illemet, amit belém neveltek. Pont úgy ahogy sok mindent mást is.  
Lazán neki támaszkodóm a tárlónak és udvarias érdeklődéssel nézek rá. Mivel megtaláltam, amit keresek, van időm kideríteni, hogy ki ő. Ezzel a céllal elmosolyodom.
-Mellesleg Melissa Von vagyok, örvendek.

Jonathan Gerhard Van den Bergh

A kijelentésre bólintok, jól gondoltam. A kinézetéből látszik, hogy ő az elegánsabb dolgokat kedveli. Valószínűleg úri család feltörekvő csemetéje vagy legalábbis valami hasonló.
A neve elgondolkoztat, miközben kezet fogok vele sebesen jár az agyam. Honnan is ismerős ez a név? Az ajkamba harapok egy pillanatra, aztán elmosolyodom, meg van. Ezzel együtt pedig igazam van, fontos család sarja a pasi. Halvány érdeklődéssel emelem megint rá a tekintetem.
-Van den Bergh miniszter fia, ha jól gondolom.
Majd nem olyan szépen ejtem, mint ő, de azért érződik a különbség itt-ott. Bár angol származásom számítva elégedett vagyok, ha nem mondja ki előbb sokkal tragikusabban mondtam volna ki. Láttam már párszor ezt a nevet, sőt párszor hallottam is, ám ezek elég régen voltam. Mostanában se cikk, se hasonló nincs a miniszterről. Vajon miért?
Ezen elgondolkozom, emiatt enyhén meglep a következő kérdése. Egy pillanatig fontolgatom a választ, végül kitérően felelek.
-Lehetséges. Neked gondolom a terveid között van.
Ez megint nem egy kérdés, de mindegy. Szinte biztos vagyok benne, hogy igazam van.