Colton
Óvatosan osonok be a terembe, egyrészt, mert késő van, másrészt, mert állítólag nem rajong érte a színjátszókör, ha a cuccaik közt matatnak. Az egyik festmény el is kezdett az előbb helytelenítően ciccegni a folyosón. Hát köszönöm szépen, hetek óta nem táncoltam. Úgy érzem magam, mintha ragasztóba mártották volna az izmaimat, úgyhogy csóválhatja a pingálmány a fejét, én be fogok menni gyakorolni. Kis kattanással csukódik a terem ajtaja, én pedig gyorsan fellépek a színpadra. Velem szemben még tükör is van, hát ez csodálatos. Forogni kezdek, egyelőre csak tanácstalanul, valami alkalmatosságot keresek, amin elindíthatom a zenét, végül meglelem a gramofont. Bakelit a helyén, tű kattan, én pedig már bemelegítve várom, hogy elkezdődjön a dallam. Nyílt testhelyzetben indítok, kifelé, a nézőtér felé. Kidőlök jobbra, karlendítéssel, behúzom a lábam, ahogy kiegyenesedek. Jobb lábat és kart lecsúsztatom a földre, láblendítés két irányba, vállon átfordulás balra, forgás lábujjon, közben felkelek. Folytatom a forgást, megállok, nekifutás, felugrom, cabriole balra. Rontok, nem csak a combjaim érnek össze. Érkezés, színpadközépre, arabeszk, zene vége, nyújtás, újra. Addig fogom csinálni, amíg nem tökéletes az a cabriole.