Kellemes őszi délután van. Még meleg, de már nem annyira, hogy simán kimenjek lenge ruhában a szabadba. Tudom, még lesz jó idő, de most a hűvösnek van itt az ideje. Talán túl gyorsan lett hideg, de semmi kedvem kimenni. Inkább valahol, valamelyik nagy ablakban találok helyet és onnan szemlélem azokat, akik kimennek.
Erre pedig nincs is jobb hely, mint az egyik folyosó, ahol padlótól mennyezetig ér az üveg, a tövükben pedig kényelmes zugot csinálhatok magamnak a kedvenc párnámmal, és némi könyvvel.
Leérve arra a bizonyos folyosóra, vigyorogva keresem valahol a folyosó elején azt a bizonyos ülőhelyet, mert az egyik portrén megint leesett a részeg uraság a helyéről.
Még ugrálnom is kell, mert tele van tintafolttal és gyümölcslével a kő, de pont ezért lesz ez most tökéletes nekem. Nincs unalom és egyhangúság. Tökéletes.
Erre pedig nincs is jobb hely, mint az egyik folyosó, ahol padlótól mennyezetig ér az üveg, a tövükben pedig kényelmes zugot csinálhatok magamnak a kedvenc párnámmal, és némi könyvvel.
Leérve arra a bizonyos folyosóra, vigyorogva keresem valahol a folyosó elején azt a bizonyos ülőhelyet, mert az egyik portrén megint leesett a részeg uraság a helyéről.
Még ugrálnom is kell, mert tele van tintafolttal és gyümölcslével a kő, de pont ezért lesz ez most tökéletes nekem. Nincs unalom és egyhangúság. Tökéletes.