Egy férfi nem sír. Apukám mindig ezt mondta. Sokra megyek vele, ha bukásra állok bájitaltanból. De most mit csináljak? Menjek egy csokor virággal Felagund professzorhoz és kérjem meg, hogy kivételesen tartson nekem különórát, mert már nincs olyan talárom, amin ne lenne égésnyom? Szerintem csak komplett hülyét csinálnék magamból, és elterjedne a pletyka, hogy mit tettem. Tény, hogy nem vagyok normális, de azért vannak korlátok.
Mondjuk ez a virágos nem is rossz megoldás. Miközben ezen agyalok, és egész véletlenül a velem szembe ülő lányt nézem, aki persze szorgalmasan tanul – chö, levitások, semmi móka csak a betűk – észre se veszem, hogy virágokat rajzolok a bájitaltan könyvem szélére. Talán tényleg ez lenne a megoldás? Viszek neki egy csokor virágot? Vagy a néninek, aki a felesége? Vagy Opheliának? Áh, akkor csak az lenne, hogy Milan megver. Azt meg nem nagyon szeretném, mert egész rendesnek ismertem meg. Vajon hány emberrel kell kezet fognom, ahhoz, hogy a tanár úr lepillantson rám, szegény szerencsétlen halandóra? Ötletem sincs.
Miközben a bájitaltankönyvem kezd trendi tinicsajossá válni, és észreveszem, hogy ezzel arányosan a tintám semmivé foszlik, azonban a beadandómhoz még szükségem lenne egy kisebb adagra. Az asztal vége felé fordulok, ahol fiatalabbik nővérem, Ayva ül, és megpróbálom némi torokköszörüléssel és pisszegéssel felhívni magamra a figyelmet. Ő nem hall meg, csak a mellettem ülő, aki finoman oldalba bök, jelezve, hogy egy tanulószobába nem pisszegünk és nem krákogunk, és jobb lenne, ha befognám, vagy arrébb mennék. Milyen uncsik ezek a diákok.
Tőle meg aztán fix, hogy nem kérek kölcsön. Helyette inkább a szembe ülő helyes lány felé fordulok, valami bé betűs a neve, ez fix, meg az is, hogy nem Barbara. Nem illene hozzá ez a név, valami aranyosabb. Boglárka! Ez az! A szép szemű Bogica. Felveszem legellenállhatatlanabb mosolyom, kicsit felhúzom a szemöldököm, csak olyan szexy fiúsan, és féloldalas sármmosollyal szólítom meg, halkan, szinte már bizalmasan.
- Bogica, adnál nekem egy üveg tintát?
Sok ember között igen bátor vagyok, ha csak ketten lennénk, akkor inkább bukjak meg, de én ezt nem csinálom eset lépne elő. Valahogy nem megy a kommunikáció, ha kettesben vagyok egy lánnyal. Kivétel persze az Eridonos bagázs, hiszen velük élek, mind egy nagy család tagjai vagyunk.
Mondjuk ez a virágos nem is rossz megoldás. Miközben ezen agyalok, és egész véletlenül a velem szembe ülő lányt nézem, aki persze szorgalmasan tanul – chö, levitások, semmi móka csak a betűk – észre se veszem, hogy virágokat rajzolok a bájitaltan könyvem szélére. Talán tényleg ez lenne a megoldás? Viszek neki egy csokor virágot? Vagy a néninek, aki a felesége? Vagy Opheliának? Áh, akkor csak az lenne, hogy Milan megver. Azt meg nem nagyon szeretném, mert egész rendesnek ismertem meg. Vajon hány emberrel kell kezet fognom, ahhoz, hogy a tanár úr lepillantson rám, szegény szerencsétlen halandóra? Ötletem sincs.
Miközben a bájitaltankönyvem kezd trendi tinicsajossá válni, és észreveszem, hogy ezzel arányosan a tintám semmivé foszlik, azonban a beadandómhoz még szükségem lenne egy kisebb adagra. Az asztal vége felé fordulok, ahol fiatalabbik nővérem, Ayva ül, és megpróbálom némi torokköszörüléssel és pisszegéssel felhívni magamra a figyelmet. Ő nem hall meg, csak a mellettem ülő, aki finoman oldalba bök, jelezve, hogy egy tanulószobába nem pisszegünk és nem krákogunk, és jobb lenne, ha befognám, vagy arrébb mennék. Milyen uncsik ezek a diákok.
Tőle meg aztán fix, hogy nem kérek kölcsön. Helyette inkább a szembe ülő helyes lány felé fordulok, valami bé betűs a neve, ez fix, meg az is, hogy nem Barbara. Nem illene hozzá ez a név, valami aranyosabb. Boglárka! Ez az! A szép szemű Bogica. Felveszem legellenállhatatlanabb mosolyom, kicsit felhúzom a szemöldököm, csak olyan szexy fiúsan, és féloldalas sármmosollyal szólítom meg, halkan, szinte már bizalmasan.
- Bogica, adnál nekem egy üveg tintát?
Sok ember között igen bátor vagyok, ha csak ketten lennénk, akkor inkább bukjak meg, de én ezt nem csinálom eset lépne elő. Valahogy nem megy a kommunikáció, ha kettesben vagyok egy lánnyal. Kivétel persze az Eridonos bagázs, hiszen velük élek, mind egy nagy család tagjai vagyunk.