Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Ajjaj, elemi mágia nyílt óra, és hát nem megint késésben vagyok? De úgy is kell nekem, vagyok én olyan esztelen és szétszórt, hogy még indulás előtt fél órával a padlásszörnyemet tanítgatom arra, hogyan rajzoljon szép pálcika embereket. Igazán megérdemelném, ha nem engedne be a tanár úr az órára, de azért nem adom fel, amíg nem muszáj.
Tapsot érdemelnék, nem pedig kósza füttyöket, ahogy a hosszú, bokáig leérő, lenge azték mintás ruhám alját felcsippentve suhanok a Keleti szárny felé. És igen, csak egyszer botlottam meg, ami miatt külön díjat, sőt, koronát érdemelnék a fejem búbjára! Lehet két korona kéne, mert egyedül nehéz kormányozni egy egész királyságot, és mivel kell az ember mellé egy király is.. biztos nem venné rossz néven a Levitásom. Nyah, meg is van, hogy mi lesz az elfoglaltságom a következő hétre! Tehát egy kis botlás, a hasra eséstől pedig egy páncél mentett meg: szépen belementem igen nagy lendülettel, megöleltem (bár szavamra mondom, nem állt szándékomban) aztán oldalra eldőlt szegény. Hatalmas csörömpölés és a fémszerkezet a bal irányba megadta magát: szép hangzavarral megáldva felmondta a szolgálatot és a szó szoros értelmében ledőlt pihenni egy kicsit. Felszisszentem, szívem szerint ott összekapartam volna, de akkor nem csak 2 percet kések, hanem kapásból negyed órát, tehát rossz szájízzel otthagytam és tovább futottam. Szerencsémre, vagy tán épp balszerencsémre mindez a baleset már a célként kitűzött terem folyosóján történt, tehát bizonyára hallotta az egész emelete az esetet. Jól van Lilla, szép volt. Elnézést kértem a lefegyverzett páncéltól, majd most már hagyva a ruhámat a bokámnál susogni, tovaröpültem a kiszemelt helység felé. A kilincset először kifelé rángattam, csak aztán jöttem rá, hogy befelé nyílik az ajtó. Szívem a torkomban dobogott már, mire nagy nehezen benyitottam, és már az utolsó ember kászálódott éppen át a tükörben.
- Elnézést, én csak.. szóval a szörnyem most tanul sajtolni... mármint rajzolni. Igen. - mintha saját magamat győzködtem volna, hogy ez hatásos belépő volt (azért persze fülig elvörösödtem) - Ugye be lehet még menni? - igazgattam egy picit az elöl felgyűrődött ruhácskát, aztán bátortalanul a tükörhöz mentem, többnyire hátrafelé pillogva Merkovszky bácsira. Helyes Lilla, így is kell, rögtön az első órán így elkésni, ráadásul nem is lehet összetéveszteni senkivel, mert nincs más olyan kétbalkezes, aki ilyen hangos belépővel jelenik meg. Albertet már ismertem korábbról, kedves fiúnak tartottam, és ha felém nyújtotta a kezét, akkor kicsit remegve ugyan, de hálásan fogadtam el azt és bíztam magam rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Nem volt égő a belépőm, véletlenül sem, de szerencsére Merkovszky bácsi nem állított meg a tükörhöz való somfordálásomban, így Albert kezébe kapaszkodva a fiúra bíztam magam. A karjába kapaszkodtam az utazás során, a szemem is behunytam, és próbáltam kontrollálni gyomrom kavargását. Mindenki legnagyobb szerencséjére megérkeztem egyben a számomra kijelölt helyre, épségben és minden további gond nélkül. Az első, ami feltűnt, a szabadon terjengő füst szaga, amitől elfintorodtam és ki is nyitottam a szemem (először persze csak az egyiket résnyire, aztán csodálkozva mind a kettőt). Fanni integetésére egész felvillanyozódtam, annak ellenére, hogy halvány lila elképzelésem se volt arra vonatkozóan, hogy egyáltalán hányadik századba vitt minket Albert. Hasonlóan őrült módon visszaintegettem neki, és színtisztán éreztem, hogy valami megváltozott. Mintha magabiztosabb lennék. Mintha nem lenne korlátozva a szabadságom, mintha én magam lennék _a megtestesült szabadság. Szélesen mosolyogva a földre néztem, majd jobb kezemre, aminek a mutatóujját kinyújtva a lábam mellett egy kis port kavartam. Nem volt látványos vagy épp különleges, pusztán az ujjam körkörös mozdulatából fakadóan teremtettem meg ezt a kisebb légörvényt, és már épp örömködtem volna Fanninak, mikor kéjes kacaj zökkentett ki a földöntúli boldogságomból.
- Szerintem ne zaklasd őket.. - nem azért a húsz fillérért, de nem túl biztatóak azok az eszközök, amiket szorongatnak a kezükben. Megszokásból hátráltam egyet, miközben egyik kezem Fanni felé nyújtottam. - Inkább izé..gyere ide.. - minden kicsi, pici, apró piheszőröm az égnek állt, amikor egy nagyobb szél söpört végig az amúgy kies tájon. Mindkettőnk haját az arcunkba fújta északi irányból, és az öregek kopaszodó fején abba a pár szál hajba is belekapott. Ezt én műveltem. Szívem szerint eldicsekednék ezzel Arnoldnak, de előbb inkább mentsem a bőröm, ugye? Egyszerre vert ki a hideg az ijedtségtől és voltam végtelenül magabiztos magamban. Fanni, gyere már, igyekezz! A tűz nem az én reszortom, ha jól érzem, úgyhogy az a te feladatköröd lesz..együtt csak kiötlünk valamit..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Úgy vettem észre, hogy kedves fogó-társamat kevésbé rázta meg az út és maga a tény, hogy az ég világon bárhova hozhatott minket Albert. Igazán felemelő gondolat, mondhatom..  Egy szemvillanás alatt ott termett a barátosném, akinek már csak a puszta közelsége némileg nyugtató hatással volt az egyébként felborzolt idegeimre. Ösztönösen a keze után nyúltam, ám addigra már 1-2 lépésnyire eltávolodott. Meglepetten szökkentem utána, ami úgy általában úgy nézett volna ki, mint egy megkergült bakkecske mozdulata, most egészen légies volt és könnyed. Megint szétterült egy mosoly az arcomon, hogy még a fogaim is kivillantak, de épp csak annyi időre, amíg fülemig szaladt a szám, aztán azonnal vissza is komorodtam (felvettem továbbra is az ijedt képet). Ahogy megpillantottam a kezét, úgy azon nyomban megtorpantam és már éreztem, színtisztán és összetéveszthetetlenül, hogy itt most történni fog valami, amihez nekem is közöm lesz. Kihúztam magam és a lila hajú lány felé koncentráltam minden vegetatív és szomatikus idegemmel együtt. A hajunkat borzoló szél pont abban a pillanatban szűnt meg, ahogy a lány másik, nem felém nyújtott kezéből előtört a tűzcsóva. Ijesztő látvány volt, meg is hökkentem (még az eddiginél is jobban), de nem volt túl sok vesztegetni való időm. Mindkét kezem a mellkasom előtt összetettem, majd előre szegezve azt a feltört tűz irányába mutattam velük (ujjaimmal előre). Nem tudom irányítani a forróságot, de oxigént létre tudok hozni magunk körül kupola formában, és annak a felénk eső, belső oldalát pedig széndioxiddal töltöm meg, ami nem vezeti a tüzet - no de ki ne hagyjuk, hogy ez a széndioxidos dolog tényleg csak annyi teret vett igénybe, amennyire szükség volt, így magunknak belül szépen megmaradt az oxigén, amit ha kell, pótoltam is a semmiből. Így is lett: két kezem szétnyílt majd mintha egy szabályos kört kezdtem volna leírni a testem körül, úgy mozogtak azok. Szinte nem is volt megerőltető, holott annyira izgultam, hogy kész csoda, hogy nem ájultam el már csak a puszta gondolatától annak, hogy én most a levegővel fogok játszani.
- Meggyulladok. - nem kezdhettem el keringetni a levegőt, így valahogy a tűzmágusnak kell megoldania, hogy ha ez lehetséges, hűtse le a belső hőmérsékletet, különben tényleg leolvad rólam a ruhámon kívül még a bőröm is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Azt hiszem, hogy igencsak túlléptünk egy határt Fannival, amikor valami olyanhoz folyamodtunk, amit még soha az életben nem próbáltunk. Káprázatos volt maga az eredmény, amit elértünk, egyszerűen fantasztikus látványt nyújtott belülről a narancsvörös színben pompázó láng, mely valóban körülölelt minket. Egy idő után kezdtem azt hinni, hogy na igen, de elevenen fogunk itt elégni a saját csapdánkban, s már bizony igencsak forrósodott a helyzet, amikor a szememet hunyorgatásra kényszerítő lángcsóvák megszűntek. Az őszinte döbbenetet az arcomon nem is tudtam titkolni, még az állam is leesett a nagy csodálkozástól. Némi szellőt szívesen felkavartam volna, már csak hogy lehűtse a 38 fokos testemet, de valami furcsa szégyenérzet és a tiszteletem az öreg iránt arra sarkallt, hogy lehetőség szerint fülem-farkam húzzam be. Az ég felé pillantottam a hátam mögött, hogy vajon megjelenik-e Albert vagy Merkovszky és visszavisznek-e a saját jelenünkbe, vagy hagyják, hadd irányítsuk, pontosabban higgyük, hogy irányítjuk a helyzetet. Mire társnőmre néztem volna, addigra ő már a tűzhöz telepedett, az én arcomról viszont még mindig égett a bőr a kissé gyerekes viselkedésünkért, de főleg az öreg úr szavai vágtak mellbe. Ebben az időben, akármelyik is legyen, bizonyára nem volt túl nagy kiváltság elemi mágusnak lenni, arról nem is beszélve, hogy mindkettőnk ruházata élesen elüt a helyiekétől. Hátratűrtem egy tincset a fülem mögé, majd kacsázó léptekkel Fanni mellé telepedtem. Sokkal nyitottabb lány, mint én, és kevésbé veszi komolyan a dolgokat, vagy sértődik meg, ami most nagyon jól jött számomra, mint támasz. Lábaim magam alá húztam, aztékmintás ruhám elegyengettem rajta, hogy még a bokámat is fedje az anyag, majd a bácsira pillantottam.
- Elnézést. Öhm.. azt hiszem, mindketten megijedtünk azoktól a..szerszámoktól. - bizonytalanul a vadászok felé sandítottam, és még jobban összekuporodtam. Olyan kicsire próbáltam avanzsálni magam, amennyire ez lehetséges volt. - Hogy-hogy vadászok? Miért vadásznak a magunkfajtákra? - némi büszkeség töltött el a legutolsó szó kimondásakor. Most elemi mágus vagyok, még ha csak egy kevés időre is. Én tudok irányítani egy elemet. És nem is akármelyiket! Mert kérem szépen, a vizet szét tudja oszlatni a levegő, a tüzet éltetheti vagy megölheti, a földdel ellentétben a levegő örökös mozgásban van, nem lehet megállítani és azt mondani, hogy na, akkor mostantól 40 éven át itt fogsz állni vagy nőni, mint egy fa.
 Csillogó szemekkel néztem fel a férfira térdeimre támasztott fejemet alig megemelve, előtte pedig egy röpke pillantás erejéig Stephre mosolyogtam (valami jó haloványan).

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Elemi mágia terasza

Az arrogáns szó hallatán mélységesen elszégyelltem magam, a nyelvem hegyén lévő kérdést viszont ez se tudta blokkolni. Halkan, mint a tücsök ciripelése egy viharban, tettem fel neki, hogy mégis miért kell üldözni azokat, akiknek van valami olyan képessége, mely konkrét hatalommal ruházza fel a birtoklóját - akár jó az, akár rossz. Az arcom a tűz mellett úgy kipirult, mintha maga a Nap melengette volna egy fülledt, felhőmentes nyári hétvégén, bár ehhez a vörösséghez inkább a szégyenérzetet kötném, ami úgy siklott végig az egész testemen, mintha közvetlen az áramforrásba nyúltam volna bele. Kínosan éreztem magam, amiért úgy rontottunk nekik, mintha az életünkre törtek volna, holott csak a fegyverükért nyúltak. De ezért is vagyunk mi tizenévesek és ezért ők az aggok, bölcsek, tapasztaltak. Próbáltam úgy tenni, mintha a lángok felé irányítanám a pillantásom, mintha oly' nagyon lekötne a parázs, az égő fa, a felszálló, gomolygó füst látványa, holott lopva azért a lábam mögül az öreget mustráltam s szinte minden egyes szavát, amit azon a kissé mogorva, mély, ám sokat megélt hangján előad.
 Magát a bokornak a rezzenését nem láttam, noha érezhetően feszült lett a légkör (s mivel már túl vagyunk az eredményes bemutatkozón, más oka lehetett). Éreztem, amint Steph oldalba bök, így közelebb nyújtottam felé a fülemet, hogy halljam, amit mondd. Pillantásom egy kósza másodpercre sem veszem le a remegő rekettyéről, az eddig kezemben villámhárító gyanánt fogdosott, teával megtöltött edényt a földre pakoltam, majd Fanni kezéért nyúlva felálltam jómagam is. Előkerültek az eddig csak szóban forgó fegyverek is a nyugodt helyükről, harci állást vettek fel, a védtelenebbek pedig futásnak, vagy legalábbis mozgásnak indultak. Szívesen tartottam volna velük valami biztonságos helyre, kicsit távolabb innen, távolabb ettől a tűztől, ettől az idős embertől, ezektől a fura fegyverektől. De mégis miért lennék Schlett Evilla, ha nem a szívem után mennék a fejem helyett?
 Válaszoltam volna neki még az első körben feltett kérdésére, de annyira elöntött az adrenalin, az izgalom, úgy kitágultak a vénáim és bezsongtam, hogy valahogy egészen kiment a fejemből, s csak az visszhangzott, hogy jövök-e segíteni. Hát hogy a viharba ne? Megfogtam Steph kezét, majd az idős bácsira pillantottam, miközben szinte ösztönösen hátrébb léptem egy kicsit. Mi fog előjönni a bokorból? Egy őz, vagy tán egy egész falka kentaur? Netán.. valami ijesztőbb? Szívem egyre gyorsabb ütemben pulzálta belém az éltető piros folyadékot, légzésem szintén exponenciálisan növekedett az előbbivel együtt. Érzékeim szinte maximálisan kitágultak, szinte a bőrömön éreztem, amint a farkas egy tört pillanat alatt az akarata alá gyűri az Evillás énemet, s bár mindezt egy szempillantás jelezte (többre se időm se felesleges energiám nem volt), készen álltam. Mármint gondoltam én, hogy készen állok. Bármire.