Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Esto definitivamente ya no es Mallorca. A spanyolok odahaza a napsütésben gazdag tavaszt, a pálmafákat, az illatos tengert élvezik, meg a puha homok látványát, ami rátapad a bikinis csajok caliente bőrére. Itt tegnap havazott. Tátott szájjal néztük az öcsémmel. Nem mondom, vele sok mindent láttunk a franciáknál de tavaszi hóesés ott sem volt. Bagolyfalvi pályafutásom kezdetén vettem néhány melegebb cuccot. Az új várost és a benne lakókat annyira nézegettem, folyamatosan fel akartam bukni valamiben. Néhány nap telt el, de már most tudom micsoda szerencsénk van, amiért ez a hely lesz a második otthonunk.
Ruganyos léptekkel haladok le a lépcsőn. Sportcipőt, khaki nadrágot és egyszerű pulóvert viselek, meg az órát aminek a fordítórúna az egyedüli haszna. Az időt a telefonomon nézem meg, amint megállok a csarnok közepén. Mi hermano elaludt? Bedobom a törölközőt, ha az első alkalommal elvesztettem az öcsémet! Az még tőlem is váratlan szintű teljesítmény lenne. Nézzek ki a kapu másik oldalára? Lábam megrezzen, amikor a csarnok kiabálástól visszhangzik, én pedig maradok végül ahol vagyok. Akkor is, ha nem lehet az öcsém, mert Andrés mutál, de nem ennyire. A gondolattól szórakozottan hümmentek, azt az orbitális megszeppenés váltja fel. Joder!
Kezemet kapom hátra a mi culo. Gesztenyékké kikerekedett szemekkel fordulok, lassan fogom fel a helyzetet amint meglátom a tettest a földön heverni. Leguggolok érte, nevetve egyenesedem fel.
- Semmi gond - legyintek. - Az enyém is szokott - jókedvű mosollyal mutatok a halántékomra. - A tiédet legalább megállítottam - vetek rá egy hosszú pillantást.
- Ki- vagy be költözöl? - kérdésem aláfestésére gesztikulálok a levegőben, mielőtt zsebre vágnám szabad kezem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Klassz a tudat, hogy nem minden tanárt fogok az évnyitón megismerni. Rudolf persze kivétel. Apró mosollyal hallgatom a nőt, bólintok mikor egyetértek a panziós érvvel, majd aprón szökik feljebb szemöldököm mielőtt ismételten bólintanék.
- Nem is értem miért nem… - vakarom meg halántékomat, amellé vonok vállamon. Halkan nevetve csóválok fejemen. - Persze, megnézem - meglátjuk mit tudok tenni neki. Félő, nem sokat, mert a családunkra jellemzően viszem tovább a “hívj szerelőmágust mielőtt csak tovább rontasz a helyzeten” örökséget. Alig pár lépés után megtorpanok. Fél pillanatra rá elkapom a csuklóját és még időben húzom magamhoz egy, a kastélyba berepülő bagoly elől. Kis híján fejbenyomta a szárnyával a nőt.
- Veszélyes hely ez a csarnok - állapítom meg, majd könnyedén lépek tovább. A kitört lábú, eldőlt bőröndhöz megyek, s léptem közben a cseresznyefa pálcát is előveszem. - Hasonló helyzetben vagyok most én is - mondom és újra leguggolok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Annyira ösztönösen kezelem a helyzetet, hogy a testemnek simuló másikat fel sem fogom. Várom a szárnycsapásokat elhaladni mellettünk, előbb meghallom őket mint utóbb, s a madár ívesen emelkedik, amennyire a kastély belmagassága engedi. Muy extraño. A hasamon mozduló apró kéz hoz vissza, amire spanyol vérem gyorsan akar reagálni. A kérdése megválaszolatlanul lebeg köztünk, köszönhetően a még mindig fátyolos tudatomnak. Ujjaim elengedik a karcsú csuklót és lépek arrébb, hátha az segít az agyamon. Főleg, mert szerelnem kellene. Nekem. Andrés hogy ki fog ezért röhögni!
- Ne áruld el senkinek - a kereket fogó kezem mutatóujjával nyomatékosítva bökök felé. Nem bírom, nagy mosolyra húzódik dús ajkam. - Az ideiglenes szobára értettem - kedvesen nézek a hermosára, aki időközben leereszkedett mellém. Vonakodva engedi el tekintetem. - Nem volt időm keresni mást. Elfogadtam ezt, de jobb lenne valami saját - két mondat közé beékelődik egy reparo. Ujjammal pöccintek a keréken, az persze leesik. Joder! - Ez már harc - összeszűkült szemekkel hajolok közelebb, ajkaim elnyílnak miközben megszakértem.
- Látom. Igazad van, tényleg hiányzik egy része az öreg haverodnak - félig térdre ereszkedem, úgy futok neki ismét egy pontosabb mozdulatot összehozva. Sokat segítene, ha a kerék is így ragaszkodna ehhez a bánatos bőröndhöz, mint a gazdája.
- Na? - a fogantyúnál megragadva felállítom és fordítok rajta. - Na! - vigyorom szerint sikerült. - Megmentve - felkelek, kezemet nyújtom neki, hogy segítsek talpra állnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Reméltem, hogy felajánlod - pimasz hangon fogadom el a segítséget, ami nagyban megkönnyítené az amúgy is könnyű életem. Y eso me encanta. Tagadhatatlanul hozzá vagyok szokva a jóhoz, így nőttem fel és így is érzem magam kényelmesen. Az opció pedig az öcsém részére is nyitott lehetőség lenne. Plusz egy érv, hogy a hermosát ne utoljára lássam.
Amikor felsegítem, nem akarom elengedni. Érdes ujjaim simulnak végig tenyerén, hogy kezetfoghassak vele és bemutatkozzak, de a szemei hatására egy árva szó se kerül a nyelvemre. Ártatlannak tűnik, világoskék szeme szinte áttetsző. Szerencsére megszólal helyettem, meglep mennyire hálás egy ilyen semmiség miatt. Belekeveredtem én már rengeteg helyzetbe, ahol nők a bőrömet érték, de olyan édes puszit ad az arcomra, amivel előhív egy csábító mosolyt.
- Alig várom - egy nap ő és én bajba fogunk kerülni. Lefogadom, hogy ezt pontosan tudja. Fáradhatatlanul figyelem a testét, ahogy távolodik. Épp akkor néz vissza, mikor hátrafésülöm sötét tincseimet és kezeimet zsebre teszem. A fürtök visszahullanak a helyükre. A chiquito pedig megérkezik.
____________________
- Andréééés - hatalmas tenyerem belepi a kisöcsém nevető fejét, amit eltolok a másik irányba. Pedig elvigyorodom. Még mennyire, hogy csinos a lány! Fejemen csóválva nevetek a testvérem megjegyzésén, de az infója hasznos és meg is jegyzem. Mert Andrés már csak tudja. Tekintetem továbbra sem veszem le a nőről, csak amikor teljesen eltűnik. Bevillan egy kép. Hipnotikus bambulásom után olyan kusza és szédült a tudatom, mintha huzamosan centrifugában pörgött volna az agyam. Szemeim pánikolva kerekednek el. Megkapaszkodom Andrés vállába. Rögtön kimondom, mert előtte semmi titkom nincs:
- Nem nősülhetek meg! - az már tényleg sok lenne! Nagyon, nagyon sok! Kizárt. Annyira lehetetlen, mint a fajitas sajt nélkül! A levegőm is beszorul. Egy churrosért nyúlok, mintha az jelentené most az egyedüli biztos pontot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Torkom halkan hörög a nyáltól a tenyeremen. Az én öcsémet nem lehet összetéveszteni senkivel. Melegséggel tölt el a tudat, hogy már szinte egymagasak vagyunk, csak ő még gizda. Rutinból törlöm bele a kezemet a ruhájába, ameddig mozdulni tudok.
Letaglózva eszem a churrost, amíg a lehető legképtelenebb dolog a retinámba issza magát. Még a humor Herold öcsém is csak egy vérszegény vihogást kap tőlem. Én is ezt gondoltam, hermano, én is ezt gondoltam… Oldalasan szívom be az ajkamat. Barna szemem, az öcsém pillantását követve a folyosó végébe tekint. Talán mégsem kellene mondanom többet Andrésnak. Egyelőre.
- Hogy megy ez? Addig úgy se házasodhatok, amíg én nem kérek meg valaki, nem? - De. Ezért vannak a látomások és a jóslatok. Sok sikert, hogy megmásítsd. Mondok jobbat! Sok sikert a lehetetlenre. “Szakértőnk válaszol…” ha már ez az én tárgyam. Andrés időközben egy buzzfeed kvízzé avanzsálódik.
- No lo sé - még a nevét se tudom a gringának. Kipuffad arcom a beszívott levegőtől. Egy hosszú sóhaj után esik be. Andréshoz fordulok. - Vamos - menjünk inkább. Az itt álldogálás nem segít. Óvatosan rászorítok az öcsém vállára és a kijárat felé fordítom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- A-ha.
Csak ennyit tudok kinyögni, amikor Andrés Moreno de Aranda, az öcsém szerint engem fog megkérni Monica és nem fordítva. Mi lenne, ha sehogy se nősülnék meg? És nem Ainoah miatt. Már továbbléptem. Egyszerűen nem akarok én senkinek a férje lenni. Beleharapok a churrosba.
- Jó, jó, jó, Andrés majd kapok az alkalmon és megkérdezem - megnyugtatom és mivel neki nem hazudok, tényleg meg kell kérdeznem. Azért ne nagyon élje bele magát a koszorúslányok lány koszorújának lehetőségébe. Oldalasan nézek vissza rá. - Rebecca? - kérdem olyan hangon, mintha tudatalatt ízlelgetném a nevet.
Amikor elindulunk a friss levegőre, megbillegtetem ujjaim és visszafogottan nevetek. Cukkol, de ez a rövidtávú jövőkép máris szimpatikusabb lesz!
Az öcsém arcára van írva, hogy éppen mit csinál. Együtt érez velem. Mi spanyolok sokkal érzelmesebb nép vagyunk, impulzívabbak, de ha negatív érzésről van szó én szeretem magamban elrendezni és megvárni, hogy lecsillapodjon. Ha az öcsém jelen van, mindig könnyebben élem meg az összes negatív érzést. Ez vele szemben nem fair. Igyekszem megnyugodni, vagy legalább a figyelmemet elterelni. A levegő tényleg segít.
- És te, chiquito? Szereztél haverokat? - kíváncsiskodom. Léptem közben cipőm orrával pöccintek felé egy kavicsot. Várom, hogy visszarúgja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Gondoltam magyarázatot ad miért pont ez lenne a szerencsés édes nyuszi cica neve, akit elveszek. Úgy tűnik, jobb ha újragondolom, mert helyette Andrés, solo siendo Andrés.
- Tú, meg ne fulladj… - szeretetteljes hangon szólok közbe. Oldalasan mosolygok a teliszájjal szavakkal harcoló öcsémet nézve. Eszembe jut az első látomásom, ami egyben róla is szólt. Akkor kakaóba fújt buborékokat, csak éppen cirka tíz évvel fiatalabb volt.
Vigyorgok a válaszán.
- Persze, hogy aláírom. Menj, nézd meg a helyeket - passzolom vissza a kavicsot, ami célirányosan érkezik léptei elé. Lehet, hogy így negyed órával később érünk le a városba, de nincs okunk rohanni. Játékosan forgatok a szememen. Jó, én az voltam, aki nem hallgatta a smárolást a cukrászdában, hanem csinálta. Nem baj, hogy az öcsém ráérősre vette a figurát. - Majd megtapasztalod, chico. Tavaszodik, lassan a téren is ott lesznek, addigra lehet egy leszel közölük - vonogatom rá a szemöldökömet. - Néhány spanyol szó, egy mosoly a dögös csajra és nyert ügyed van. Csak ki kell próbálnod - hunyorgok a naptól és már bánom, hogy nem hoztam sapkát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Álmodtam róla? Si. Mert ezt mondja az öcsém.
Prüszkölök mint egy ló, mert természetesen egyetlen emlékfoszlányom sincs az egészről. Mint azoknál a jóslatoknál, amikor hipnózis alá kerülök és kiesik minden, mindössze szavak maradnak meg. Most összesen egy névvel gazdálkodhatok, amiben nem is lehetek biztos mit jelent vagy éppen kit takar. Mi mama azt mondaná, hogy ismerem már a folyamatot, legyek több türelemmel. Ahogy mindig, minden nőnek, neki is igaza lenne.
- Érdekes. Kösz, hogy elmondtad öcskös - hálásan pillantok rá. Egyelőre nem kicsit szeretem élni az agglegény életemet. Ahhoz képest a házasság úgy tűnik, mintha egy temetőre mondanánk azt, hogy élménypark. Túl drámai? Kissé megégettem magam legutóbb, hát nem szeretnék máris egy ismeretlennel közös életre gondolni. Pedig a kép újra és újra elém kerül, amíg Andrés segítségével vissza nem kerülök a jelenbe.
A jelenbe, ahol kavicsot passzolgatok az öcsémmel, és szívesen hallgataom a csajozási terveit. Nevetek, amikor közli neki nem kell barátnő. Somos toros! Befoghatatlan bikák vagyunk!
Mutatóujjamat a számhoz teszem. Van abban valami, amit mond, így vigyorogva bólogatok bőszen. - Nem ha, hermano, hanem amikor! Meg lesz az, ahogy mama mondaná, csak legyél türelemmel - cipőm orra felpattintja a kavicsot, ami végül a passzban félre megy és a lejtőn gurulva eltűnik az út menti fűben. Nem foglalkozom vele, hosszú lábaimmal baktatok tovább. - Hamar beilleszkedsz majd, barátaid is biztosan lesznek - magyarázok neki. - Én azon gondolkodom, hogy beköltözöm a városba, de ha te jobban fogod érezni magad a kastélyban, akkor is lenne egy hely, ahová elvonulhatsz. Mit szólsz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az öcsémtől hallani a mama szavait széles, szeretetteljes mosolyra görbíti számat. Tényleg ezeket mondta nekünk. Az mindent elárul, hogy hajnalban, frissen ébredve félkómásan is vissza tudnánk mondani minden szavát. Anyánk Andrés képességéről is képes volt olyan tudással beszélni, akár az övé lenne. Miután beszéltek vele a szüleim, engem is odahívtak, hogy minél hamarabb bevonjanak és megértsem mi történik a testvéremmel. Egyszerre voltam rá pokolian büszke, és aggódtam. A két érzés a mai napig harcol bennem. A legjobbat akarom neki.
Vigyorom mögül nevetek fel hangosan.
- Na, tessék, Andrés! Cukrosnénik szédítik az öcsémet… chico, remélem megkérdezted a nevét! - velem ellentétben. Legyen ez a nap tanúsága. Nem hagyjuk csak úgy elszaladni a jó nőt. Akkor sem, ha úgy köszön el, hogy este látjuk egymást. A kezemen a bőr perzselni kezd, ahol megérintett mielőtt ott hagyott. Que carajo? Mégis mi a francokon jár az eszem? Hogy kerültem ugyanoda vissza?
Kicsit izgulok amikor felhozom a témát. Ha annyi pulóverem lenne, ahányan megkérdezték miért vagyok akkora idiota, hogy ide költözöm amikor élhetnék Mallorcán, akkor nem kellett volna tegnap órákat vásárlással töltenem. Kitartok amellett, hogy jó döntés volt idejönni. Most is, még séta közben is van mire rácsodálkoznunk. Ami pedig a legfontosabb: szeretném hinni, hogy Andrésnak is erre van szüksége.
- Rendes tőled és szuper, hogy ezt mondod. Tudod, hogy annak örülnék a legjobban, ha együtt laknánk, de szerettem volna ha te döntessz - közlöm mosolyogva, közben hátratűrőm az elkallódott tincsimet. Felelek érte, de nem akarom, hogy azt érezze apáskodom felette vagy parancsolgatok. Sosem tennék vele ilyet. Szerencsém van vele, teljesen megbízom Andrésban és el sem tudom képzelni mi változtathatna ezen. - Furcsa lenne nem együtt bejárni, hanem a folyosón összefutni. Hogy a francba tartanánk hajnali videójákéozásokat akkor? - közel állunk egymáshoz, amivel másokat gyakran képesek vagyunk kiborítani. Sokszor vagyunk hangosnak és szemtelenek, főleg játék közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem akármilyen nevetés harsan. Andrés úgy röhög, mint egy hiéna, belead apait-anyait. De még mindig nem annyira, hogy seggreeseen, ami az öcsémnél gyakori mutatvány. Semmi gond, megvárom. Fejemen folyamatosan szélesedik a vigyor. Ahogy azt gondoltam, megtalálja az arany középutat és kinyögi miért visong. Egy pillanat alatt elhiszem neki, és röhögni kezdek, hangosan. Amíg az hirtelen el nem áll. Kezem lendítem és suhintom meg Andrés felkarját.
- Chico! Lehet, épp a jövendőbeli esposamról beszélsz! - még csak az kéne! Újra felszalad egy nevetés foszlány, fejemet csóválom meg közben. - Különben nem olyan biztos az, hogy azért álmodtam ezzel a névvel, mert a feleségem lesz. Tudod jól, hermano - ez annál sokkal képlékenyebb. Egy-egy részlet miatt még nem szaladhatunk fejjel a falnak, akkor sem ha a nyomás a tarkómban arról árulkodik, lesz itt még több is. Terelem a témát.
- Részemről jól hangzik - kinyúlok oldalra, kezemmel összeborzolom a fejét. Gyakran csinálom. Sétálunk tovább, lépteim közben hallgatom és nézelődök még itt a semmi közepén is. Vigyorgok, mert már becenevet is kapott a barátaitól, pedig nekem nehéz befogadnom. Mi a baj a nevével? Semmi. Nagyon is jó név az!
- Most? No - felelem. - Most enni megyünk. Különben depressziós leszek - enyhe túlzással. A churrostól csak éhesebb lettem. - Nézd, Andrés! Ahhoz mit szólsz? - messziről szúrom ki az egyik helyet, egyenesen rámutatok. Étteremnek néz ki és nekem ez már elég. - Körbenézek majd, mielőtt bármit kivennék eljössz velem? - térek vissza a lakásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hétfő miatt korán visszaérünk a városból Rudolffal, aki sietősen elköszön miután az Eridon körletbe hívják. Sürgősnek és váratlannak tűnik, de ahelyett hogy kéretlen katasztrofaturistának állnék teszek egy kört a kastélyban. *ide még lehet később írok valamit*
Valami visszhangzik a folyosó végéről. Mintha fémhez ért volna valami, élesen kúszik az irányomba. Dudorászva lépkedek arra, bárki is van ott én esélyt adok lelépni neki, de a résnyire hagyott konyhaajtó nem mozdul. Amíg be nem lököm. Meglepődve mérem végig Esthert, majd ráérősen a keretnek dőlök. Karomat és bokámat kereszteztem, ahogy szórakozottan nézem minden mozdulatát. A világ nyugalmával várom ki, hogy ő is észrevegyen engem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Madre mía… ki gondolná, hogy egy balerinának ilyen csípőmozgása van? Annyira leköt a látvány, pillanatokon át le sem esik, hogy amúgy tilosban süt. Sokkal jobban foglalkoztat hol lehetne még hasznosítani a mozgását. Elárulom, úszok az opciókban, amikor felém nyújtja a kezét. Ha ő nem is dobta volna be, elkapom és megtáncoltatom én, ha már vízszintesen nem lehet. De megteszi, egy széles mosollyal felélépek, elkapom a kezét és gyorsan forgatok egyet rajta. Táncolok vele. Nem megy rosszul, néhányat meg is tanultam mert mi mama gyerekként behúzott a csőbe, aminek az lett a vége, hogy megszerettem. De úgy nehezebb ha nem hallom a zenét.
Hátrébb lépek, karomat emelem, hogy újra forgassak a könnyű, apró testen, de mielőtt újra szembekerülnek háttal nekem megállítom. Ezúttal kevésbé udvariasan és gyengéden kapom el a darázsferekát, majd hajolok le a vállához. Egyik kezem még az övét fogja, másik végül elengedi a testét, hogy kivegyem a füléből a fülest.
-Mire táncolunk? - nevetős, mély hangon kérdezem és hallgatok bele a zenébe, amit aztán dudorászni kezdek. Nem veszem észre, hogy kezemben még mindig elveszik Esther jóval kisebb keze.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Azonnal felismerem a zenét. Elég sok emléket hoz elő a gimis évekről, közben ritmusra javul a mozgásom is.
- Azok a legjobbak - vita nélkül. Asere he, ha, de he, de hebetune hebe… az is egy nagyon jó dal! Vajon ismeri? Mindenkinek ismerni kell. Asere he, ha, de he… a puha tincsek érik nyakamat. Oldalasan lepillantok Estherre, szélesen mosolygom azon ahogy a kezeinket nézi. Sokkal nehezebb távol tartanom magam tőle, mint azt én elsőre gondoltam. Szóval a “miért ne tenném?” nem egy valid visszakérdezés.
- Jó vagy benne - lépek oldalasan és vezetem magammal. Nem akarom elengedni, beleülök a helyzetbe ahol a teste mellkasomhoz simul. Szóra nyílik a szám, de…
- Valami ég? - kérdezem, csak utána szimatolok a levegőbe, hogy az illata helyett tudjak arra is figyelni, ami gyanúsan kokszolódik. - Tilosban jársz és felgyújtod a kastélyt, hermosa?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Pár évig táncoltam. A pasodoble nagyon megy - hogy mi ment kevésbé azt nemes egyszerűséggel hallgatom el a táncos előtt. Fél karommal ringatom tovább, testünk összeérve csiholja a szikrákat, bár már nem tudom hova tovább. Annyira azért nem melegedünk bele, hogy mi füstöljünk. Visszakérdez és én bólintok: ég. Gyanakodva nézek a sütő irányába, amerre Esther is, akit egy kelletlen morranással engedek útjára. Hagyom menni mert nem kellene felgyújtani a helyet. Csak nemrég érkeztem, kicsit még élvezném a kastélyt.
- Óvatosan, ne égesd meg magad - oda sem nézek, már szisszen mire befejezem a mondatot. Későn nyögtem ki, de amíg ő pakolászik, addig megközelítem a krémeket. A pultra támaszkodva hajolok föléjük, szemügyre veszem milyen ízek lehetnek. Hirtelen jó sok infót kapok, de még mindig nem beszél olyan gyorsan, mint odahaza, tudom tartani az ütemet. És mellette kitalálni melyik lehet a pisztáciás.
Tekintetem szakadozva engedi el a lehetőséget egyelőre, mert odalépek mellé és megfogom kezét. Megnézem mennyire piros, majd oldalra nyúlva a hideg felé tolom és nyitom fel a csapot. Az alá engedem kezeinket.
- Először is, ez nagyon rendes tőled, de mi lenne ha a nap végére egyben maradnál? - előrébb hajolok és úgy nézek le rá egy apró mosollyal. - Másodszor, holnap délelőtt lesz órám, és későbbre megígértem az öcsémnek, hogy megnézünk egy házat - oldalasan harapok az ajkamba. Ay, madre mía… - De van kedvem, mondd mikor mennél és kitaláljuk - felegyenesedek. Szabad kezemmel, a hermosa másik oldalánál nyúlok ki és zárom el a csapot. - Harmadszor, nem büntetlek meg ha engedéllyel gyújtod fel a kastélyt - nevetek jókedvűen, közben elengedem a kezét. - Jobb? - fordulok és teljes nyugalommal lépek hátrébb, hogy belemásszak a pisztáciás krémbe. Muszáj megkóstolnom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Elmosolyodom amikor túl önzőnek nevezi magát a nő. Én tudom, hogy képes vagyok az lenni, nem is kicsit. Az elsőszülött gyerek kártya a kedvencem, mégis csak majdnem egy évtized szorult közém és az öcsém közé. Egy pocsék és sivár évtized, de attól még ott van. Az önző jelzőt könnyen magamra veszem, a hermosára nézve pont nem jutna eszembe. Semennyit sem értek a baletthoz, egyszerűen csak elhiszem neki, hogy azon a terepen önző, de éppen egy rakás árvának süt két cukrászdányi süteményt. És kérdez. Sokat.
- Változó mennyire látok messze. Apróságok gyakrabban jönnek, rövidebb intervallumokon belül. Ami jelentősebb, az előfordul, hogy többszörös köröket lefutva forrja ki magát. Esetleg észre sem veszed, amíg benne nem vagy a helyzetben - biztosan nem fogom tudni megválaszolni neki az összes kérdést.  - A többit majd az órámon meghallgatja Senorita Krise - főleg mert egyszerre egy valamire tudok figyelni. Néha arra is nehezen. Ez a valami most a megégetett keze.
Tincsek mozdulnak ahogy megingatom a fejemet. Bőven gurult elénk elég kihívás, ha tovább tetőzzük ledobom a láncot és csak lefekszem aludni. Szélesedő mosollyal hallgatom, ahogy tervezget és átforgatja a napomat, hogy vele menjek.
- Tízre vége az órámnak - emelgetem rá a szemöldökömet, mert ez akkor meg van oldva. Amúgy sem szívesen lógnám el az első óráim egyikét. Egy hét múlva már egészen mást fogok mondani. Halkan hümmentek. - Attól elmehetünk együtt lakást keresni - mindkettőnknek szüksége van rá, pontosabban mindhármunknak. Ha Andrés nem is tud velünk jönni, mielőtt végleg rábólintok és aláírom a szerződést majd elrángatom magammal. Hirtelen rántom vissza a kezemet, meglepetten pislogok a mujerra.
- Ay… - rázom le az ujjaimat, pedig szinte meg sem éreztem. A szavai végén fél szemöldököm emelkedik, vigyorom terpeszkedik el. - Szeretném - csípőmmel dőlök a pult szélének. - Jó fiú leszek, kivárok addig - bólintok is mellé. Azért a krém még kap tőlem egy oldal pillantást. Na, majd ha elfordul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ujjaimmal hajamba túrva bólintok egyet. Annak ellenére, hogy úgy volt leadja a tárgyamat, ebédszünetben egy pletykás ügyintézőtől kellett megtudom, hogy erre a tanévre a diákom marad. Annak ellenére, hogy abban egyeztünk meg távol maradunk egymástól most annak ellenkezőjét űzzük. Pedig nem kellene, aztán még csapkodni kezd és a szemtelen megjegyzésem után szinte várom a második csapást. Helyette viszont édesen elvörösödik, a hangjából süt az ártatlanság én viszont kihasználom, hogy zavarában elfordul is rámegyek a pisztáciás krémre. Egy teljes másodpercig tudtam jófiú lenni. Még jó, hogy nem ígértem csak kamuztam. Oldalra nyúlok, ujjammal kanalazok a tetejére és egy gyors mozdulattal, mielőtt összkenem a cuccomat, a számba kapom. Az ízek és a habos könnyedség miatt, a munkálkodásától alig hallhatóan hümmentek. Bármennyire kívánok többet, nem nyúlok bele ismételten, ennek a legfőbb oka a téma amibe a Hermosa lendületesen és borzasztóan átlátszóan vág bele. Két oldalt támaszkodom magam mellett, fejemen mosoly ahogy kissé lehajtott fejjel, tincseim mögül figyelem Esthert a barnáimmal amíg beszél, és utána is egy jó hosszú pillanatnyi csendben.
-Tudok róla, igen. Nem beszél róla sokat, de tudtam - tekintetem az finom kezeire eresztem, amikkel precízen mozdul, hogy a süteménye úgy nézzen ki ahogyan szeretné. Nagyon különbözünk egymástól, mégis hasonló dolgokra vágyunk. - Esther, valamiért megbízom benned, szóval elmondom, de maradjunk köztünk. Tényleg tetszik egy diákom - hiába rezzen ajkam sármos mosolyra, hangom selymes és komoly. Arrébb lépve nézek végig a már kész, színes, szebbnél szebb süteményeken. - Egyelőre még semmi komoly, de megbeszéltük, hogy a héten találkozunk. A hétvégén elviszem egy rendes randira mert nem érdemel kevesebbet… tényleg, bueno, te jobban ismered a várost - fordulok felé mintha csak patrónus villant volna a fejem felett. - Szerinted minek örülne, ha hova vinném? - ajkamba harapva méregetem tovább a süteményeket pedig fejben erősen gondolkozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A pisztácia íze még ott van az alsó ajkamon, amikor szemem sarkából nézek a hebegő nőre. Jobban felé fordulok, nagy, sötétbarna szemeimmel kíváncsian vizslatom mi lesz a folytatás. Szélesen elvigyorodom, miközben közbeszólok:
- Mucho. Nagyon is kettesben lennék vele hermosa - ez az infó nem veszhet el miközben magamban világi jól szórakozom rajta és a muffinon amit piszkálgat. Nagyjából négy romantikus regényre való muníciót terít elém, hogy még akkor választhatok is. Ismét rájövök, hogy még nem találkoztam olyannal, mint ő és ettől a vigyorom visszafogottabb mosolyra vált.
- Még én is csak most kezdem kiismerni, de szerintem ez mind totalmente illik hozzá. Hozzám kevésbé, de miatta bevállalom ha már folyamatosan okot ad rá, hogy egy baromnak érezzem magam, mert lassan hagyom kicsúszni a kezeim közül - közelebb lépek Estherhez, az előtte lévő muffinokat arrébb tolom. Ujjbegyemmel simítok végig a puha, porcelán színű bőrön egészen végig a karján, végül az egyik megszökött, össze lisztezett tincsét simítom a füle mögé. Kezemet visszahúzva támaszkodom a pultra, ahogy a hermosa felé dőlök, tekintetemet az övébe fúrva és arcomon játékos mosollyal kérdezem. - Akkor a hétvégén ráérnél? Ha tetszene neked valaki, aki nem diák.