Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Csak ma kaptam meg minden papírt, mert bár otthon már összekészítettem az orvosi kartonomba szükséges dokumentumokat, elkeveredett a legutóbbi véreredményem, ezért csináltattam egy újat, hogy jól látható legyen, minden a legnagyobb rendben. Kivéve a vashiányom, mert az valahogy nem akar eltűnni, pedig szedem a vastablettákat is, és még a májat is szeretem. Tudom, hihetetlen, mert finnyásnak gondolnak, de az igazság az, hogy két pofára tudom magamba tömni, méghozzá jó foghagymásan. Hogyan riassz el a környezetedből fiúkat, ugye?
Szóval a lényeg, hogy vérhiányosan, de teljes vizsgálati anyaggal, allergialistával, gyógyszerekkel és róluk készült listával felszerelkezve indulok neki az útnak ami a Rellonból a gyengélkedőre vezet. Mivel vége a tanítási időnek lezserebbül vagyok, a szoknyát nadrágra cseréltem és a blúzt is áthúztam egy kényelmesebb darabra. Igazából Ricsié volt és ki akarta dobni, de annyira finom az anyaga, hogy kiloptam a kidobásra szánt cuccai közül, és azóta hordom. Néha lopok. De persze szigorúan csak családtagtól és csak olyat, amire a másiknak már nincs szüksége. Rúzst, szemceruzát, ékszereket. Nem túl etikus tett, de hát valamin nekem is spórolni kell. Ricsi mindig arra tanított, hogy sose várjam meg, amíg beüt a szar, mindig legyenek tartalékaim. Mert ha beüt, akkor már késő siránkozni. Szóval, bár még nem tapasztaltam, hogy milyen is az, amikor az embernek nincs mondjuk pénze, teszek félre. Mindennek az árát, amit összeloptam a nagy crup-os perselyembe dobom. Nem tudom mennyi van benne, de az évek során a kis vézna kutya jó duci lett, szóval nem aggódom, ha jön egy válság, valahogy kivitelezem a túlélést.
Mellesleg aggódom, mert órák után jöttem, eszemben sincs hiányozni, és még egy csomó szorgalmi meg házi vár rám, de most még mindig jobb a helyzet, mintha azon kattognék, hogy vajon miről maradok le azon az órán, amit itt töltök. De ügyelet csak van, nem? Elvégre baj most is lehet. Bár ne legyen, mert akkor nem végzünk gyorsan. Hármat koppintok, mielőtt belépek, és csak pár foglalt ággyal találom szembe magam. Oh. Az egyikőjük oldalra mutat, és ott is van egy ajtó, szóval biccentve követem az utam. Megint koppintok egyet, és ha engedélyt kapok, belépek.
- Szép napot! Vajda Olívia vagyok, és hoztam az orvosi kartonomba szükséges papírokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Nagyon örvendek!
Ezek szerint akkor még éppen időben vagyok, vagy talán jobbkor is jöttem. A saját lelkem megnyugtattam, meg a tény is megnyugtatott, hogy nem óráról hiányzok. Nagyon feszengenék, de így, nos, így minden a lehető legsimábban megy a maga útján.
~ Ügyes vagy Olcsi! ~
Dicsérem meg magam fejben, mert fontos számomra a dicséret. Egész életemben úgy életem, hogy mindig kerestem a felnőttek elismerését, és fontos volt az egészen apró dolgokban is, hogy elismerjenek engem. Igen, komolyan, nekem erre szükségem volt, és szükségem van, de már megtanultam magamnak osztani a dicséreteket. Nem túl sokat, csak amikor érzem, hogy szükségszerű. Vajda létem alatt megtanultam tökéletesnek lenni, de azt nem, hogy hogyan éljek az elismerés nélkül, szükségem van rá, mint egy falat kenyérre.
- Igen, különben nagyon fáradékonnyá válok. A szervezetem nem képes megkötni rendesen.
Életem egy szakaszán aludtam csak. Fáradtan ébredtem, volt, hogy elmúlt tíz is, egykor az ágyért könyörögtem, hatkor keltem, nyolckor újra lefeküdtem. Akkor vizsgáltak ki és állapították meg, hogy a vas felszívódásával hadilábon állok.
- Hogyan hatnak egymásra a holdkővel?
Érdeklődöm a kezemben tartott példányt forgatva, miközben balommal előhúzom az apró ezüstláncra függesztett holdkövet. Hosszú a lánc, a kő nem látható, egészen a szívemig lelóg. Szökőévben születtem, február huszonkilencedikén, csakúgy, mint a bátyám, olvastam a passzoló kövekről, és a saját fejem után menve választottam a holdkövet. Alkalmas depresszió, hangulatingadozás, negatív energiák és stressz ellen kiváló, nekem pedig mindegyik ellen nagyon fontos, hogy legyen egy pajzsom. Csak remélni merem, hogy jól választottam. Ricsi pecsétgyűrűje ihletett meg, amit Lili vett neki, és abban kettejük köveit helyezte el. Hátha nekem is segít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Figyelmesen hallgatom, amit mond, fontosnak tartom az ilyen információkat, mert egyrészt érdekel, a neve alapján tudom, hogy a tárgyát is felvettem - elég különleges név, könnyen megjegyzi az ember -, másrészt az egészségem kiemelten fontos a számomra, elvégre, ha hosszútávon is sikereket szeretnék elérni a kviddicsben, akkor egyben kell lennem, és ez elengedhetetlen a megfelelő mentális és fizikai állapot nélkül. Az egy dolog, hogy edzek, de az nem elég, csak edzeni sosem elég.
- Többet szoktam inni, mint az előírt minimum, de többet is veszítek, mert rendszeresen edzek, kviddicsezem.
Vagyis, remélem, hogy fogok, mert az elmúlt éveket végigjátszottam Dániában, megerősödtem, koncentráltabb lettem, jó vagyok abban, amit csinálok, és szeretnék a tehetséggondozóig eljutni. Most persze még csak nagy, reménykedő szemekkel figyelem Volkov-ot, remélve, hogy ha eljön az én időm, meglát bennem valamit, valamit, ami ahhoz kell, hogy jobban foglalkozzon velem. Valami pluszt.
- Értem, köszönöm. Annyira nem értek hozzá, de az unokatestvérem kapott a barátnőjétől egy pecsétgyűrűt, ami kettejük uralkodó köveiből, azt hiszem így mondta, lett összerakva, és szerintem elég nagy mázlija van azóta, hogy viseli.
Ebben biztos vagyok, mert bár Lili és Ricsi már szakítottak, amit még mindig nem értek, a gyűrű ott van Ricsi ujján és nagyon nagy mázlista, hogy még egyben van. Láttam az utóbbi napokban, hogy miket művel, és tudom, hogy most azt hiszi jó neki a hirtelen jött szabadság, de nem. Erre pedig remélem, hogy még mielőtt baj lenne, ráébred ő is. Én nem értek a szerelemhez meg a párkapcsolatokhoz, még barátaim sincsenek, nemhogy ilyen dolgaim. Szemlélem a világot, kicsit hontalanul, de azért van egy minimális érzelmi szint, amit én is felismerek. Látom, hogy mi a jó és mi a rossz.
- Nagyon szép állat.
Pillantok le a harmadik félre, miközben leveszem a nyakláncom, hogy gyakorlott mozdulatokkal ráakasszam a most kapott követ, és a kettőt együtt tegyem vissza a nyakamba. Sajnos tényleg belefutottak egy olyan emberbe, aki nem igazán simogat állatokat. Nem azért, mert nem szeretem őket, hanem mert kényszeresen kezet kell mosnom, mert egyszerűen érzem magamon, és nem szeretem. Ez viszont kiskoromban rontódott el, amikor anya minden miatt egyből kezet mosatott velem, szóval tudom, hogy lehetne ezen változtatni, de azt az erőt is inkább a kviddicsbe fektetném.
- Nem tudom, hogy mindent elhoztam-e, amit kértek, vagy szükség van-e esetleg még valamire?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

A színház óta eltelt pár nap, szám szerint négy, szóval arra a döntésre jutottam, hogy most már elég időt nem találkoztunk ahhoz, hogy felkeressem, és átadjam neki a tojást. Történt ugyanis, hogy a szünet kezdete előtt kiviharzott, majd a szünet második felében a húgommal beszélgetett, és mire visszaindultunk, anya maga mellé fogott, és mire feleszméltem, addigra a helyemen a húgom ült, én pedig Ricsi mellé kerültem, vagyis tisztes távolságba ültettek Lucastól, mielőtt még újabb szócsatát lenne kedvünk folytatni. A hétvégén egyszer sem merült szóba, hogy mégis mi volt ez, én pedig mélyen hallgattam arról, hogy nem megfelelően viselkedtem egy összejövetelen.
Most viszont, itt nincs a családom, nincs aki lepisszeghetne, maximum Lucas, de úgy érzem, hogy ő nem fog, mert szeretné a tojást, így hát a huszadik embertől végre megkapom, hogy vajon merre lehet, másként egészen biztosan nem keveredek a konyhába, és ez bizony nagy hiba lett volna, mert a látvány, nost az megért egy misét. Belépve ugyanis egyetlen manó sem jött oda hozzám, hogy mit szeretnék, helyette viszont valóban ott volt Lucas, aki láthatóan nagyon el volt foglalva azzal, hogy meggyúrjon egy adag tésztát. Egyszerre tölt el a látvány gyönyörködéssel és jövök tőle iszonyatosan zavarba, ugyanis egy kamaszlány teste igen intenzíven reagál arra, ha csodálata tárgya olyan lehengerlő műveleteket végez, mint például a főzés. Ilyenkor minden nőnemű egyed már szinte érzi a karikagyűrűt az ujján és a méhében a gyermeket, ezzel én se vagyok másként, csakhogy ehhez hozzájön még pár nem várt extra. A gyomromban a pillangók szárnyai hirtelen kezdenek el verdesni és ezzel együtt a szívem is hevesebb, erős ütemmel adja a tudtomra, hogy bizony ez a fiú nagyon tetszik neki. Érzem, ahogy az ajkaim kiszáradnak, muszáj megnedvesítenem őket, de képtelen vagyok összezárni őket a látványtól hirtelen megnő a nyáltermelődésem, és mintha elkezdene szorítani a melltartóm is. Magamon kívül vagyok, ahogy a műveletet nézve, fejem kiskutyaként döntöm oldalra, és elpirulva, kitágult pupillával, fejemben mocskos gondolatokkal, amiket összemoshattam egy tiniregény eseményeivel, nézem Lucast. Helló tinédzserkor, helló fiúk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nem tudom megmondani, hogy mennyi ideje állhattam ott, csak abban voltam biztos, hogy nem csak szerelmes vagyok, mármint a pillangókra azt szokták mondani, hogy szerelmet üzennek, hanem testileg is igencsak vonzódom hozzá, és ez biztos vonzódás, mert senki más mellett nem éreztem még ilyet, a találkozásaink alkalmával viszont mindig egy vagy több testrészem reagál, az agyam azon kattog, hogy érinthetném meg, és mindig olyan rossz lesz, ha elválunk egymástól, akkor is, ha üvöltve hagyjuk ott egymást.
A nyálam csak azért nem cseppen a padlóra, mert még éppen idejében szól rám, ami egyből magamhoz térít. Nyelek egy mélyebbet, és zavartan pislogok párat, mint aki most tért magához az ébredésből. Ez az álom eléggé rendben volt, valljuk be. De ahogy rám förmed, kezdem úgy érezni, hogy valamiért jobban utál, mint korábban, pedig az a bocsánatkérés annyira szép volt, és azt hittem, hogy az, amit én mondok, szintúgy tetszik neki. Ám ezek szerint azért rohant el, mert nagyon utál, és azért beszélgetett inkább a húgommal, hogy kifejezze, mennyire nagyon utál. Sosem voltam féltékeny Hannára, de akkor nagyon szerettem volna elküldeni őt is melegebb éghajlatra. Sóhajtva szegezem le a szemem és inkább a tésztát fixírozom, de csak addig, amíg meg nem hallom a fejemben anya hangját, aki figyelmeztet arra, hogy húzzam ki magam és nézzek a másik szemébe.
- Elhoztam a tojást.
Mondom végül a nyilvánvalót úgy, mintha az év felfedezése lenne a kezembe tartott, eddig féltve őrzött példány. Nem tudom, hogy kikel-e, vagy, hogy tényleg sárkány van-e benne, de az előírtaknak megfelelően cselekedtem vele. Az asztalt megkerülve mellé lépek, és bár az agyamban élénken élnek a képek, ahogy beránt maga elé, és szorosan hozzám simulva, együtt nyújtjuk a tésztát, mégis, viszonylag összeszedetten cselekszem odakint.
- Mindent úgy csináltam, ahogy az utasításokban szerepel, és elhoztam hozzá a feljegyzéseimet is. Csináltam egy megfigyelési naplót, párszor mintha megmoccant volna, és volt egy különös érzésem, szóval, nem tudtam úgy aludni, hogy ne aludna velem, így éjjelre magamhoz vettem.
Meg a délutáni szundikhoz is, de ezt már nem teszem hozzá, mert még a végén majd legközelebb erről kezd el valami pletyka terjengeni, elég volt ez a csókos eset. Soha többet senki se fog megcsókolni az is biztos. A tojást és a naplót a tiszta asztalrészre teszem, és nagyon béna ácsorgásba kezdek mellette. Csak el kéne köszönni és elmenni, de nekem még mindig a pizzagyártás van a fejemben, és pont olyan jó az illata, mint mindig, szóval kicsit nehéz most elmozdulni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Már majdnem felháborodok, hogy milyen dínótojás, de valljuk be, eléggé aranyos ez a dinó gondolat, de remélem azért, ha valami kikel belőle, akkor az ha nem is sárkány, de valamelyik izgalmas legendás állat. Mindenképpen utána kell majd olvasnunk, hogy melyikek szaporodnak tojással. Ki van zárva, hogy egy opálszemű tojását tényleg ránk bízták volna, de mégis, hasonlít, ott van benne az izgalom, hogy akár lehet sárkány is. Ez pedig egy rellonosnak igazán nagy kincs.
- Hogyan adtam volna rá szoknyát? Ha nekem gyerekem születik, egészen biztos, hogy fiú lesz.
Nem tudom amúgy, hogy ezt honnan szedtem, de egészen kicsi koromban is mindig szentül hittem, hogy nekem nem fog lányom születni, csak fiam. Mindig úgy is játszottuk a játékokat, kivéve, amikor Hanna volt a kisbabám, mert olyat akart játszani, hogy ő kisbaba, akkor nem lehetett fiam, mert ő nem akart fiú lenni, csak hercegnő. Egy kisbaba hercegnő. De a szent meggyőződésemet, mely szerint a születendő gyerekeim csak fiúk lesznek, most gondolkodás nélkül osztom meg Lucas-szal, igen, éppen vele. Hát komolyan mondom, ezért lesz fiam, lánynak lenni nagyon nagy szívás. Bár gondolom a fiúk is éreznek valamit, amikor tetszik nekik egy lány, csak nekik nincs melltartójuk, hogy az feszüljön. A tekintetem akaratlan is lejjebb vándorol, de csak egy pillanatig vagyok túl illetlen, utána gyorsan visszakapom a tekintetem az arcára.
~ Viselkedj Olívia!~
Korholom magam finoman, mert nem szép dolog sem fiúkat, sem fiúk testrészeit bámulni. Ez már megtanultam azóta, hogy Lucas azt hiszi rólam, hogy beépített ügynök vagyok. Nem is értem, hogy mégis honnan veszi és hogy miért akarnék én neki kémkedni, de talán enyhül egy kicsit ez is most már, hátha látja, hogy nem vagyok annyira rossz ember, mint amilyennek feltételez. Nem vagyok egy olyan tipikus rellonos lány, amilyeneket felvázolt nekem, bár szerintem a rellonos lányok nem is olyanok. Jó, vannak furcsák, de azért nem mind. Például a szobatársaim, Zina és Emma aranyosak.
- Te képes lennél megsütni?! És ha igazi sárkány van benne!
Hüledezve nézek rá, mert nem akarom elhinni, hogy komolyan képes lenne rá, hogy feltörje a tojást. Engem még mindig rabul ejt, és még mindig szeretném hinni, hogy van benne valami csoda. Ha más nem, talán az, hogy minket kettőnket összehoz, jó lenne, ha nem utálna, és bár szeretném, ha viszonozná az érzéseimet, de a nem utálat is már egy nagyon biztató lépcsőfok lenne.
- Ne nevess ki!
Korholom, de közben én is nevetek, mert azért ha nem is ezeket, de részletesen leírtam a méreteit, az alakját, a színét. Leírtam és lerajzoltam a foltjait, következtetéseket vontam le, hogy milyen stádiumban lehet. Elmesélném neki, hogy tényleg olyan volt, mintha a tojás magához hívna, mintha kérné, hogy velem alhasson. Ahogy ezt sem, úgy azt sem merem neki elmondani, hogy még a felsőm alá is betettem, hogy emberi test meleget kapjon. Biztos, hogy akkor flúgosnak nézne.
- Szívesen itt hagynám neked, de a tanárnő azt mondta, hogy nem látott minket együtt vigyázni a tojásra, és jó lenne, ha együtt foglalkoznánk vele. Éjszaka lehet felváltva nálunk, de napközben közösen kellene időt töltenünk vele.
Megállva egy fél pillanatra, hogyha nevetni szeretne, nevesse ki magát, folytatom a gondolatmenetet. Véve egy nagy levegőt, és engedve a fejemben élő illetlen képsorozatnak, teszek felé egy apró lépést, a kezeimet magam mögé kulcsolva, akaratlanul is kidugva kicsit a melleimet, kedvesen ringatom kicsit a felsőtestem. Nem feltétlenül a csábítás a célom ebben a pillanatban, és ez nagy szó.
- Van kedved megtanítani pizzát sütni? Még sosem csináltam ilyet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Kuncogva csóválom meg kicsit a fejem, ahogy ő védekezik, és most azt mondom, hogy ezt a légkört szeretném és elviselném örök életemre. Most elhiszem, hogy nem utál, hogy akár még kedvelhetne is, és ha kedvel, idővel talán szerethetne is. Annyira tökéletes és egyszerű lenne, nem? De, pont ezért nem fog ez így, ebben a formában megvalósulni, tudom én. Mert körülöttem semmi sem egyszerű vagy könnyű, hiszen, ha csak arra gondolok, hogy mi mindennek nézett Lucas is, hivatalossá válhat, hogy én semmit sem tudok egyszerűen csinálni, mert ha nem én, akkor a másik, a világ, a szomszéd Piroska néni, valaki megnehezíti.
- Szeretem.
Felocsúdva a nyilvánvaló bámulásból, zavartan és halkan, kicsit talán erőtlenül jelentem ki. Tényleg szeretem a pizzát, csak ez most nem jött át, de az a fajta lány vagyok, aki képes hajnalban, hidegen is megenni, csak, hogy ehessen, szóval ezzel nincs baj. Természetesen odafigyelek a kalóriabevitelre meg arra, hogy ne egyek túl sokat, túl egészségtelent, de szeretek jókat enni, szeretek finom ételeket enni, nem sok mindenre vagyok finnyás, például tökfőzeléket sosem ennék, de sültkolbászt bármikor, így a pizza is teljesen rendben van.
- Nem eheted meg a gyerekünket.
Csapom asszonyosan csípőre a kezem, hogy most már aztán tudja, hogy merre van a helye, mert komolyan mondom, megharapom. Nem vagyunk mi állatok, sem kannibálok, noha annak kicsi az esélye, hogy egy embergyerek van benne, de bevallom, ha kikel belőle egy ember, akkor sikítva ütöm agyon, és valahol Lucasnak is itt járhatnak a gondolatai, bár azt hiszem, ő egy kicsit vadabbra vette a figurát a predátorral. Szeretnék neki válaszolni, hogy csak mert boszorkány vagyok, azért tudom, hogy mi az a mozi, és nem állok tátott szájjal előtte, folyó nyállal, hogy "aztaaaa, ez mozooog", a nyálam eddig se jött ki, bár ha nem szólal meg az előbb, akkor lehet, hogy egy kis elcsöppenős baleset keletkezik. Viszont nem tudok nem nevetni, jóízűen kacagni vele, ahogy azzal viccel, hogy mi fog kimászni belőle. Még illusztrálja is, nekem pedig már a hasamat kell fognom, annyira nevetek, és még a könnyem is kicsit kicsordul.
- Simán odavetnél elé? Nem valami lovagias tett. De rendben, ha egy demagorgon születik a tojásunkból, akkor majd elismerem, hogy igazad volt.
Arra, hogy mit üzent a tanárnő, bólogattam egy aprót, mentségemre szóljon, hogy tényleg így volt, jelezte, hogy a megfigyeléseket együtt kell prezentálnunk, és hogy szeretné látni, hogy tényleg mind a ketten foglalkoztunk vele. A mosolyom egészen odáig megvan, amíg fel nem veti, hogy töltsük együtt az éjszakát és gyakorlatilag szexeljünk. Egy kicsit azért megriaszt a gondolat, hogy most ez csak vicc, vagy azért mondja, mert azt gondolja, hogy nem volt igaz amit az ártatlanságomról mondtam, és ahogy fogalmazott, elvinne egy körre? Vagy, talán én is tetszem neki, de a mai fiúk csak akkor tudnak egy lánnyal együtt lenni, ha feltétlenül van testiség is? Azonnal kell csinálni? Mármint ha azt mondom, hogy rendben, akkor ő elvárja, hogy ma megtörténjen? És ha rossz lesz? Ha nem úgy csinálom, akkor kinevet? Ő biztos, hogy sokkal tapasztaltabb, biztos, hogy sok barátnője volt már, sok okos, szép és tehetséges lány, akik értették, hogy mit kell csinálni egy fiúval. Miközben én ezen pánikolok az agyam egy hátsó szegletében a hangok azt mondják, hogy menjek, éljek, csináljam, mert rá fogok érezni, és akarom, nem? Hát akkor meg? Lucas benne lenne, én pedig vele szeretném, mi baj lehet?
Megint vagy egy pillanatunk, egy olyan különös, mint a színházban, mint a pofon után. Olyan pillanatok, amikor ő meg én mintha a magunk kis világában, elfelejtve a kellemetlenségeket, úgy nézünk egymás szemébe, mintha kötelék lenne közöttünk. Elveszek ezekben a pillanatokban, és a szívem szakad meg, amikor véget érnek. Viszont most kivételesen nem azért lesz vége, mert valamit elrontott valamelyikünk, épp ellenkezőleg, azért, mert valami olyan történik, ami a fejemben már lejátszódott. Engedelmesen lépek közé és a pult közé, élvezem, hogy hozzámér, hogy irányt, hogy mögém áll, a testünk összesimul és a gyomromban a megannyi pillangó megint szárnyalni kezd, a szívem már boldogan dobog a torkomban. Halványan elpirulok, de nem leszek olyan gázos rákvörös, szerencsére. Teljesen ellazulok, biztonságban érzem magam, sőt, sosem éreztem még ennyire jól, mint ahogy a kezével a kezeimet mozgatja. Nem ellenkezem, nem bénázom, figyelek mindenre, amit mond, és segítve a mozdulatokat, gyorsan tanulva ültetem át a gyakorlatba is a megszerzett tudást, elveszve a ténybe, hogy gyakorlatilag átölel. Érzem, ahogy libabőrössé válok a közös tésztanyújtástól, összesimuló testünktől, és attól is, amikor a kezem helyett a derekamra teszi a kezét, mintha ott lenne a helye, tökéletes. Éppen ezért is lesz hirtelen hiányérzetem, amikor ellép mellőlem, és ahelyett, hogy tovább tanítana, leül a tojással, én pedig gyakorlatilag átveszem a munkáját. Mosolyogva pillantok felé, ahogy a tojás Tóbiásunkkal van elfoglalva.
- Bolond vagy! Lehet, hogy csak szeplőz az orra, mint az anyjáé.
Közlöm vele nevetve, miközben sajtot csempészek a tészta szélébe. Így szeretem, és remélem, hogy valójában így is készítik. Utána nekiállok szószozni, szépen eligazgatva, majd megpakolni minden földi jóval. Még, hogy tojásjegyes a gyerek!
- Nem tojásjegyes, hanem tökéletes. Vigyázz, hogy mit mondasz rá, mert ha megsérted, akkor amíg fel nem nő, nem engedi majd, hogy a szülei papás-mamást játszanak.
Ha rám pillant, még rá is kacsintok, de túl ezen inkább visszafordulok a pizzámhoz, mert szeretnék tisztességes ételt tenni az én sárkányuram elé. Még a végén fogja magát, és itt megcsal engem egy unikornismacával, amit nem hagyhatok! Felpillantva, amikor megszólít, mosolyom csakhamar vált át hápogásba, látva, hogy mit művelt a tojással. Kiskutyásan oldalra döntött fejjel végül elvigyorodva indultam meg felé, lopva a lisztbe nyomva a jobb tenyerem.
- Tiszta apja ez a gyerek!
Ölelem át a nyakát, ügyelve arra, hogy ne vegye észre a lisztes mancsomat, és orromat az orrának simítva, egész közel került megint az ajkunk egymáshoz. Mélyen a szemébe nézve, gyakorlatilag a lábai közlé lépve vontam kettőnket megint abba a bizonyos bűvkörbe, hátha lépünk egyet előre. Legalábbis elsőre úgy tűnik, ám másodikra már tenyerem az arcának nyomva, lisztes lenyomatot hagyok arcán, és ha van lehetőségem, nevetve menekülök arrébb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Hogy te milyen rendes vagy, de tényleg, pedig már majdnem megkedveltelek!
Csattanok fel álsértődötten, de azért kedves Olívia, legyünk őszinték egymással, nem majdnem kedveled ezt a szerencsétlen Lucast, hanem bele vagy esve, mint vak ló a gödörbe. Szegény szerek pont úgy néz ki, akivel te mocskos kis gondolatokat álmodsz, illetve egy ideje már mocskos kis álmaid főszereplője ez a fiú. Kár is tagadnod, a vak is látja, hogy totálisan bele vagy esődve.
- In her face the mirror of your dream...
Szálltam be én is, pedig ha valamit, hát énekelni soha, de soha, senki előtt. Pedig amúgy szép hangom van, gyerekként sokat foglalkoztak vele, szeretek is énekelni, miközben elfoglalom magam, talán ezért is nem tűnik fel, hogy Lucas-szal együtt énekelek. Azt hiszem, most először érzem magam teljesen és száz százalékosan jól a kastélyban, és szeretném, ha tényleg minden helyrebillenne, mert valahogy semmi sem úgy alakult, ahogy terveztem. És mondhatnánk, hogy ott a kviddics csapatkapitányság, az elég nagy dolog, nem? De igazándiból az meg már túl nagy, viszont itt és most tökéletesnek gondolom. Most, ha bárki megkérdezne, akkor azt mondanám, hogy igen, én Vajda Olívia tökéletesen jó helyen, jó időben vagyok. Hogy én, Vajda Olívia nem is lehetnék most boldogabb.
- Ha elküldöd a gyerekemet bentlakásos iskolába, akkor kell csinálnod nekem egy másikat.
Na ez aztán az igazán szörnyű hozzáállás, mert mint anya, körmömszakadtáig védenem kellene a gyerekemet. Még ki se bújt a tojásból és már azon gondolkozik, hogy elszakítja tőlem. Így is olyan furcsa lesz az este, hiányozni fog a kis héja, ami nem ér a bőrömhöz, és lehet, hogy tényleg valahogy ki kéne alkudnom vele egy közös alvást. Alvást, szigorúan. A tojás érdekében persze. Hát hogyne. Érzem, hogy már zsibbad az arcom a sok mosolygástól, eddig mindig csak üvöltöztünk egymással, és nem mondom, annak is megvolt a maga vonzalma, de így most még jobb, hogy boldogan vagyunk együtt, hogy tudunk nevetni, és azt hiszem, ha ösztönösen csinálom, elég jól megy a flörtölés is. Bizony! Flörtölök! Én! Vigyorogva nézem, ahogy büszkélkedik a tojással, és hát most már tagadhatatlanul hasonlít az apjára is, én is megkaptam a magam részét belőle, ő is a magáét, ilyen a tökéletes gyermek, ugyebár. De azért remélem, hogy nem demagorgon lesz belőle. Nevetve húzódom el tőle, még akkor is, ha vágyom a csókját, de nem akarom, hogy elromoljon közöttünk a dolog, még akkor sem, ha úgy veszem ki a jelzéseiből, hogy ő is akarja, és ahogy visszaránt, hirtelen az én pulzusom is az egekbe szökken, és végre, életem első, igazi csókja is megtörténik. Legalább arra jó volt az egy heti megalázottság, hogy már tudtam, hogyan kell rendesen csókolózni, így ajkaimon egy halvány mosollyal mélyítettem el, testemmel közelebb simulva hozzá, lisztes és nem lisztes kezemet is az arcára csúsztatva, kiélvezve minden pillanatot, amit végre átélhettünk. Ám, ahogy lenni szokott, a legnagyobb tökéletességbe robban be a legrosszabb hír, és a szobás javaslatra csillogó szemekkel, kuncogva, elpirulva pillantottam a srácra, majd vissza Lucasra, és már indultam volna, hogy újabb csókot váltsunk, ám ő még azelőtt meglépett, hogy ez megtörtént volna, zavart énem automatikusan két kézzel fogva a tojást fordult utána. Újabb hangjelzés.
- Valakinek nagyon hiányozhatsz, csak nem a barátnőd?
Kérdezem vicceskedve, de nagyon remélem, hogy nincs olyan, és hogy esetleg én lennék az, akit annak szeretne nevezni. Még együtt is alhatnánk, de komolyan. Még egy hang, és bár tudom, hogy nem szép dolog, nehéz ellenállnom, hogy ne nézzek bele. Nem teszem, inkább a tojást helyezem le biztonságosan, nehogy véletlenül összetörjön. Felvillan a képernyő, és óhatatlanul észreveszem a húgom képét. A. Húgom. Képét. Az ő neve, az ő száma, az ő összetéveszthetetlen stílusa. Ajkaim pengevékonyra húzódnak a hirtelen rám törő dühtől, amint megint felvillan a neve, az arca.
- Én olyan hülye vagyok...
Még a fejem is megrázom, ahogy ellököm magam a pulttól, és hátrálva az ajtó felé indulok.
- Jól átvertél, remélem jót nevettek majd.
Tudom, hogy Hanna milyen, hogy mennyire könnyen csavar bárkit az ujjai köré, és úgy érzem, Lucas is egy az áldozatai közül, én pedig kettejük áldozata lettem. A táskámat felkapva sietősen indulok meg a kijárat felé, hogy minél messzebb lehessek innen. Hogy én milyen ostoba vagyok!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Miért van az, hogy mindig jön valami, ami miatt nem működik a dolog? Amíg végül is, bólintok és szóban is megerősítem, hogy a két gyerek rendben van, amíg énekelünk, pizzát sütünk, csókolózunk, addig minden jó, aztán jön valami, ami elront mindent. Jelenleg az, hogy a húgommal beszélget, aki olyanokat ír neki, hogy "ne lógj egész nap a béna nővéremmel" meg "hiányzik a mosolyod". Ezek után az ember hogyan akarja elhinni, hogy ez nem az, aminek látszik, és tovább folytatni azt, ami jó volt? Mert az elmúlt percek, talán egy óra is jó volt, érzéki, boldog, de aztán az egész véget ért azzal, hogy jöttek az sms-ek. Hát megkönnyítem én a dolgát, hogy ne kelljen azon gondolkoznia, hogyan koptasson le, miután ennyire sikerült magába bolondítania. Vajon azért gondolta, hogy megfigyelem, mert igazából ő tette? Vajon réges-rég eltervezték az egészet? Legyen valami móka, vicceljük meg Olcsit? Nem volt vicces, és most, amikor könnyes szemekkel távozom, akkor sem érzem azt, hogy nagyon nevetni lenne kedvem. De nem sírjatok, mert én egy Vajda vagyok, nem láthatnak gyengének, nem láthatják a könnyeimet. Csak el akarok tűnni, lemenni a rellonba, ki a faluba, mindegy, csak ne itt legyek.
Mégsem tudok elég gyors lenni, mert nagyon nehéz egyszerre nem sírni és haladni előre, az egyikre muszáj jobban koncentrálni, így persze, hogy a sétálás megy lassabban. Vagyis Lucas simán beérhetett, és megtorpanásra kényszeríthetett. Riadtan próbálom meg kihúzni a karom a kezéből, de nem figyelek magamra, mert ezzel együtt a könnyeim is nekiállnak folyni. Utálom, ha gyengének látszom, és a dühös pillantás után el is fordítom a tekintetem róla, hogy inkább a földet nézzem, de az sem jó, mert ott meg nem látok mást, csak, hogy milyen közel van a lábunk.
- Miért ír neked a húgom percenként négy üzenetet, ha ez nem egy átverés? Ő találta ki és te belementél? Én nem tettem ellened semmit, én őszinte voltam veled, és te az első perctől nem hittél nekem. Miatta? Mit mondott neked, amiért ebbe belementél?
Már nem is érdekel, hogy folynak a könnyeim, mint az első alkalommal, most is a mellkasát ütöm, hogy elálljon az utamból. Miért kellett ezt? Miért vicces elhitetni valakivel, hogy joga lehet a boldogságra, ha aztán kiderül, hogy az egész csak egy vicc? Miért velem szórakoznak?
- Menj az utamból, edzésre kell mennem.
Elférnék mellette, de én azt akarom, hogy elálljon az utamból, hogy ne legyen itt, hogy hagyjon békén, és én is békén fogom őt tartani. Meghagyom a húgomnak, aki pontosan tudja, hogy tetszik nekem, hiszen fél este arról beszélt, hogy milyen feltűnő vagyok, és hogy a srác jobbat keres nálam. Ezek szerint megtalálta, és most kicsit elmókáztak. Gratulálok hozzá!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Reggel kaptam a felkérést, hogy ma vezessek körbe egy új diákot, egy fiút, aki idősebb nálam, de a háztársam lesz. Nem vagyok prefektus, nem azért, hanem mert kiemelten megbízható vagyok. Jó nem, vagyis de, de nem hiszem. Kettő ok miatt vagyok most itt, az egyik az, hogy baromira rosszul tudok amúgy emberekkel kapcsolatot létesíteni és ezt állítólag fejlesztenem kellene, a másik meg az, hogy reggel én voltam az első ember, aki Volkov professzorral szembe ment a folyosón. Kellett nekem korán kelni, éreztem én, hogy baj lesz belőle.
Mivel külön engedéllyel én tízig is alhatnék, hogy igazán szép és kipihent legyek - köszönjük apu, hogy ilyen bőkezűen támogatod az iskolát -, sokáig feküdtem az ágyban, úgy tettem, mintha nem venném észre, hogy a szobatársaim készülődnek valahova, vagy, hogy Zina ugyanazt a könyvet háromszor ejtette le, három különböző helyről. Nem volt most kedvem velük menni, habár szerintem kettejükkel már egész jól kijöttem. A kicsi lány egészen aranyos, olyan, mint egy normális kishúg, Emma pedig, kicsit olyan, mint én, vagyis jól elvagyunk a világunkban, de tudunk közösen is beszélgetni. Szóval miután ők elmentek, vártam még egy picit, hátha visszaalszom, de nem sikerült, így eshetett meg az, hogy éppen belém sikerült botlania a házvezetőmnek, amikor én a könyvtár felé vettem az irányt.
A legutóbb borzalmasan elrontottam a ragálytan vizsgámat, és bár még mindig találtam ki, hogy mi leszek, ha nagy leszek, azért szeretnék javítani. Az egészségügy nem hiszem, hogy az én világom lenne, és az a nagy helyzet, hogy kviddicsen kívül semmiben sem vagyok tehetséges, sőt, azt sem tudom, hogy abban mennyire igen, mert a legutóbbi két alkalommal is hiába ültek kint csapatok edzői a lelátón, nem én voltam az, akit ajánlattal kerestek meg. Vagyis egyelőre minden tekintetben kispadon éreztem magam, de ez nem jelentette azt, hogy úgy is kell kinéznem.
Amikor felbukkanok a lépcsők tetején, minden tökéletes rajtam, a ruhám csodálatosan simul, a szempilláim kiemelik a Vajda kék szemeimet, leomló barna tincseim pedig olyanok, mintha egy fotózásról jönnék. Ha már aludni nem tudtam és menni nem nagyon volt kedvem, legalább nézzek ki úgy, mint egy ember. Vagy jobban. Leérve határozottan indulok a fiú felé, és még az a bájos kis mosolyt is megvillantom felé, amivel illik másokat köszönteni.
- Vajda Olívia, nagyon örvendek, én foglak ma körbe vezetni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Újabb mordulás. Az ember azt hihetné, hogy a gyengélkedő hátuljában egy crupot próbálnak éppen megszelídíteni, elég sikertelenül, de a helyzet az, hogy én vagyok az a valaki, aki ezeket a hangokat kiadja. Fáj, és elképesztően csúnyán is néz ki a kezem, ami elég amorf módon pihen mellettem, és amikor Viktor erősebben mozdít rajta egyet, hangosabban, amikor gyengédebben, akkor csak halkan, de morrantok. Nem éppen így képzeltem el a mai napot. Ráadásul éhes is vagyok, de azzal a hat szem szőlővel, ami nálam van, nem jutok messzire, az sem az enyém, hanem a srácé, csak nekem adta, amikor olyan hangosan kezdett el korogni a gyomrom, hogy az ember azt hitte, hirtelen vihar van kitörőben.
A mai edzésen mentünk a legmesszebb, és igazából mind a ketten elég nagyot hibáztunk, így nem nagyon volt lehetőség arra, hogy megússzuk sérülés nélkül. Én csak a gyengélkedőre kerültem, azonban Katinka megnyert magának egy utat a SÜVEG-gel, egyenesen a fővárosi ispotályba. A bódult lány, bár igen sok vért veszített, mégis, elemében volt, mert amíg el nem indultak - és feltételezem az oda vezető úton végig - az őt ellátó férfiak szépségéről áradozott. Tény és való, most tényleg olyan gyógyítók érkeztek, akiket magazinfotózáson tudna az ember elképzelni, szóval legalább komolyabb fejsérülése nem lett.
Azonban az agyrázkódás kockázata fenn áll, így az ép kezemmel tartok egy lavort a combjaimon, amibe a pár szem szőlős tálat tettem, és próbálom minél lassabban fogyasztani őket, hogy a szervezetem azt higgye, éppen lelegelek egy egész szőlősort. Az biztos, hogy tananyag leszünk a hogyan ne legyünk hülyék rovatban, és az is biztos, hogy ha innen kikerülök, akkor egy nem kellemes beszélgetés vár rám a házvezetőmmel. Megjegyzem teljesen jogosan, mivel ezt el lehetett volna kerülni, de mi helyette a határainkat feszegettük. És mint tudjuk, ez ostoba lépés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- És, ha mondjuk nincs egy hetem?
Teszem fel a lényeges kérdést azelőtt, hogy nagyot rántana a kezemen, amitől felsikítok, és egy pillanatra össze is kell szorítanom a szemeimet, mert még a könnyeim is neki akarnak eredni, és azt nem, én nem hagyom. Szóval kell egy pár pillanat, amíg megnyugszom, mert egy Vajda nem sír csak úgy, ha megteszi, annak nagyon komoly oka van, és akkor sem biztos, hogy valóban megteszi. Olykor talán emiatt egy kicsit hűvösnek és elérhetetlennek tűnünk, pedig gazdag érzelmi kultúrával rendelkezünk. Gazdagabbal, mint, azt bárki is gondolná. Szóval kell ez a pár pillanat, ami alatt a gyengélkedőn tartózkodók száma is eggyel nő, és kell pár pillantásnyi idő, hogy felmérjem, nem a fájdalom miatt hallucinálom be Lucast. Aki ismeri az elmúlt idők eseményeit, az tudhatja, hogy miért áll fenn ennek a gyanúja bennem, és akkor is, ha csak délibáb lenne, akkor is, ha nem az, nagyot dobban a szívem a látványára, még akkor is, ha már meghoztam a magam döntéseit. Attól még érzek, ám nem tudom, hogy mennyit lenne most jó ebből kimutatni.
- Volt egy hevesebb megmozdulásunk Katinkával. Én jöttem ki jobban belőle.
Ami nem lehet túl bíztató, hiszen igen pocsékul festek én is, hát még az a szerencsétlen, de tényleg nagyon remélem, hogy rendben van, és néhány nap múlva már csak nevetni tudunk ezen. Ha végeztek velem itt, szándékomban áll utána menni, meglátogatni őt az ispotályban, elvégre ebben együtt voltunk, és különben is, az elkövetkezendő időszak mind a kettőnk számára igen fontos lesz, bár nem biztos, hogy a legjobban lépünk bele, de, ahogy mondani szokás, innen szép nyerni.
- Jól vagyok, tényleg. Ez nem komoly, szerencsére Viktor érti a dolgát, így már simán tudom mozgatni a karomat is. És te, hogy vagy?
Nem udvariasságból kérdezem, inkább megadom neki a lehetőséget, hogy válaszoljon, elvégre ez a beszélgetés, mely könnyen lehet, hogy az utolsó is lesz közöttünk, nagy jelentőséggel bír. Úgy vélem mindaz, ami most történik majd, hatással lesz ránk a jövőben is.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Ez kedves tőled.
Tényleg az, halványan elmosolyodva figyeltem őt, sok minden viaskodik bennem, olyan érzések, melyek szunnyadtak, újra feléledtek, olyan döntések, amikben eddig biztos voltam, most megkérdőjeleződnek bennem. Nem volt véletlen az, hogy, amikor kiderült a hír, nem rohantam hozzá, és az sem, hogy amikor a pletykák szárnyra keltek, akkor nem kerestem fel. Időt kértem, időt kaptam, de ez idő alatt nagyon sok minden történt, mindkettőnkkel.
- Színészet? Azta. Valahogy nem merült volna fel bennem, amikor beszéltünk róla, mégis, nagyon el tudlak képzelni benne. Jó választás, alig várom, hogy a színpadon lássalak, ígérem, még rózsát is dobok majd fel.
Tudom, hogy a rózsát a hódolók a színésznőknek szokták adni, de olykor, mint például ez a mostani is, tehetünk kivételt, és ígérem, ha színpadra lép, legyen az kicsi vagy nagy szerep, én megteszem, amit meg kell tennem, és feldobom a rózsát a színpadra, hangosan éljenezve. Örömmel. Felpillantok Viktorra, aki illedelmesen távozik tőlünk, és bár fáj, nagyon is, de tudom mozgatni a kezem, és ez a lényeg. Ölembe ejtem, és átható kékjeimmel engedelmesen pillantok fel Lucasra, amikor megérinti az arcomat.
- De bennem kerested a hibát. Olyanokat vetítettél ki rám, amiket végül te követtél el.
Az Edictum főszerkesztőjeként rendre érkeznek hozzám a pletykák, névtelenül, olykor képekkel. Az év tizenkét hónapjából tízet összezárva töltünk, az emberek odáig vannak azért, hogy valami izgalommal találják szembe magukat, és a titkok, a titkos találkák és pillantások éppen ilyenek. Igaz-e, vagy sem, valahogy, amikor kiderült, olyan szinten eltört bennem valami, hogy a mai napig érzem a szilánkokat a szívemben, vagy talán a szívemből.
- Én is szeretlek, Lucas. Nagyon szeretlek. Tudod, én ott voltam végig Ricsiék kapcsolatának alakulásakor. Tündérmese. Azt hittem, hogy ez ránk is igaz lesz. Hogy neked sosem fog számítani, hogy milyen családból származom, hogy a társadalmi különbségek ugyanúgy hidegen hagynak majd, mint engem. Hogy, nem gondolsz majd olyannak, aki csak mert beszélget valakivel, le is fekszik vele. Nem adtam okot rá, de te mindenkire féltékeny voltál, és bántott, hogy így tekintesz rám. Ha visszatekintek az elmúlt évekre, nagyon elrontottuk. Mind a ketten. Ha most újrakezdenénk, akkor az nagyon nagy hiba lenne.
Nem szabad, most nem engedhetek neki, bármennyire is szeretném, mert tudom, hogy akkor folytatódna mindaz, ami eddig volt, és azt nem akarom, mert meggyűlölnénk egymást. Szusszanva fonom össze az ujjaimat, mert egy kicsit remeg a kezem, valószínűleg a félbemaradt gyógyítás miatt, vagy talán az egyik bűbáj dolgozik. A kezem az értékem, fogóként nem engedhetem meg, hogy tönkre menjen, különösen most nem.
- Ajánlatot kaptam a Viperáktól. Elfogadtam, magántanuló leszek a hónap közepétől. Előtte pár napot otthon töltök, aztán kezdődik az edzőtábor.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Mindenképpen.
Felelem magabiztosan, mert tudom, hogy amikor ez megtörténik, akkor ott leszek. Mindaz, amire készülök, nem fog teljesen elszakítani minket egymástól, de távolságot fog generálni kettőnk között, amit tudom, hogy nem élne túl a kapcsolatunk, már, ha kapcsolatban maradnánk. Nem látom helyesnek ezt a lépést megtenni, mert azzal elmérgesedne a viszony kettőnk között, jobban, mint ahogy most van, és nem akarom, hogy meggyűlöljük egymást. Némán figyelem őt, kettőnk közül mindenképpen ő az, aki jobban ki tudja mutatni az érzéseit, én vagyok a határozottabb és a hidegebb, az, aki nagyobb gesztusokat ritkán tett, de hát, az együtt töltött időnk nagy része dráma volt. Valami, ami most nem fér bele. A közeljövőben férfiakkal és nőkkel is össze leszek zárva, az edzések során lesz olyan, amikor az ellenkező nem tagjaihoz szorosan simulva kell majd mozdulnom, és az állandó féltékenység és feszültség hátráltatni fog.
- Igen. Már minden papír megvan, ami a legigazoltatáshoz kellett. Ma az összes fontosabb dátumot lefixáltuk. Nagyon nagy szerencsém van, hogy a házvezetőm ennyire képben van, sőt, beszéltem Laylaval is, hogy lehetne a menedzserem, neki is jól jön, ha van kin gyakorolnia, nekem pedig biztos pont lesz, hiszen őt ismerem, és megbízok benne.
Layla említésére kicsit szélesebb mosoly jelenik meg az arcomon, örülök neki, ahogy Volkov professzornak is. Nem csalódtam a Bagolykőben, azt adta, amire szükségem volt: Otthont, családot, szerelmet, csalódást, és kimagasló odafigyelést a képességeimre. Magabiztossá tett, olyanná, aki kész belépni élete újabb fejezetébe. A feletett kérdésekre sóhajtok egyet, lehajtom a fejem, ám amikor felpillantok ismét, hirtelen találom szembe magam, pontosabban nem csak magam, de az elnyíló ajkaimat Lucas ajkaival, amire most először nem tudok, és tudatosan nem is akarok reagálni. Lehunyt szemmel, finoman húzódom el, bocsánatkérő tekintettel pillantva rá.
- Hány esélyt adjak még? Minden féltékenység, minden veszekedés után. Az összeköltözést csak én akartam, és szintlépésnek, nem pedig megoldásnak gondoltam. Ne azért akarj együtt élni velem, hogy ne veszíts el, hanem, mert akarsz. Én... nincs jogom ítélkezni, nem is akarok. De felmerül bennem a kérdés akaratlan is, hogy akkor is engem akadtál, amikor Liit dugtad? Én nem hiszem.
Elhúzom az ajkaimat, aminek következtében kicsit az orrom is ráncolódik. Fájdalmaim vannak, érzem, ahogy a kezembe helyenként belenyilal a fájdalom.
- Jelen pillanatban nem érzem úgy, hogy egy felé tartunk, és éppen ezért nem tartom jó ötletnek azt sem, hogy tovább csináljuk ezt. Már tudod, hogy tudsz ragaszkodni, csak a bizalmadat kell egy kicsit fejleszteni, hogy más ne sérüljön. Biztos vagyok benne, hogy lesz más, és abban is, hogy nekem ez most nem menne. Csak a kviddicsre szeretnék koncentrálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Nem mondom, hogy nem volt, és ezért is mondtam, hogy nem akarok ítélkezni, de Lucas, nem kerestél, nem érdekeltelek. Aztán visszajöttünk, és te ezt azok után tetted, hogy már itt voltunk, hogy lett volna lehetőségünk helyrehozni a dolgainkat, de helyette csak még távolabb kerültünk egymástól. Nekem ez volt az, ami az utolsó reménysugarat is kiölte.
Nyugodt tárgyilagossággal beszélek hozzá, a tényeket előrébb helyezve az érzelmeknél. Hogy nem fáj? Ezt senki se gondolhatja komolyan, bárki, aki azt hiszi, hogy nem hasadt meg a szívem millió alkalommal a kapcsolatunk alatt, majd látva a képet, amin más lánnyal csókolózik, aztán azt hallgatni, hogy mással szexelt. Nálunk, a mi családunkban egyetlen csók is megbocsáthatatlan bűn. Olyan, amire kishíján ráment egy tündérmese, akkor mit mondhatok én, akinél nem csak egy csók volt. A családunk alapeleme a hűség, nincs olyan, hogy szakításban voltunk. Mélyen beszívom a levegőt, majd lassan kieresztem.
- Én odaálltam eléd, megmondtam, hogy tetszel, kitartottam melletted, bármilyen csúnyán és igazságtalanul is bántál velem. A családod szerettem volna lenni, a bizalmasod, az, aki szeret téged, feltételek nélkül, de elfáradtam. Belefáradtam állandóan olyannak lenni, amilyen nem vagyok. És abba is, hogy a családomat olyannak látod, amilyenek nem vagyunk. Összetartó, egymást védő emberek között nevelkedtem, és, ha valakit szeretnék a családom részévé tenni, az nem ítélheti el őket azért, ami a legnagyobb erényük.
Szerettem volna meghallgatni, hogy én mit rontottam el, hogy hol hibáztam, hogy tanuljak belőle, de erre végül nem került sor, csak biccentek egyet arra, hogy sok sikert kíván, és némán nézem, ahogy kisétál a gyengélkedőről. Örülök, hogy elment, mert képtelen vagyok tovább tartani magam, és ép kezemet a szám elé szorítva, hogy csökkentsem a sírásom hangját, engedek utat az érzelmeimnek. Hálás vagyok Viktornak, hogy megvárja, amíg már nem sírok, és nem is hozza fel, csak helyre hozza a karom. Nem maradhatok itt, ezek után egyetlen percig sem. Nem gondolhatom meg magam, nem tehetem. Nem adhatok esélyt se neki. Első utam Raven szobájába vezet, az egyetlen ember, akitől elbúcsúzom, megköszönve a közös munkát, mielőtt elindulok, mert ez itt, a vége.