Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Miután megtalálta barátját, egész gyorsá váltak a történések. Egyik tanár kezéből kerültek át a másikéba. Mindenki faggatta őket, Zsombi meg egyszerűen egyikre sem tudott felelni. Azt sem tudta, hogy éppenséggel mit keresett a levitatoronynál, és mi volt ez az egész. Azt sem sejtette, hogy a fejéből miért fojt vér. Valószínűleg ebből arra következtettek, hogy valami komolyabb sérülést szenvedett. De nem. Ez szokott így lenni vele. Az emlékezés sosem volt az erőssége, és sokszor kimaradtak fontos órák, néha teljes napok.
Mégis a legrosszabb az volt, hogy ennyien tartózkodtak a teremben. Az egyetlen ember, akit ismert és akiben megbízott, az Thomas volt. De ennyi ember előtt képtelen lett volna megkérdezni tőle, hogy pontosan mi is történt. Helyette a körülötte sürgő-forgó embereket nézte, és a karját fogta. Vörös volt, és égetően fájt, mintha valami forró dolog nyomot hagyott volna rajta.
Thomas mondatára komolyan biccentett, ezzel kifejezve, hogy nagyon is egyetért vele. Nem lett volna rossz megszabadulni ettől a sok embertől.
Már épp felkészítette magát lelkileg, hogy megszólaljon, és - ha tömören is -, de válaszoljon a feltett kérdésre, amikor az egyik segéd odalépett hozzá, és valamit a halántékához nyomott. Zsombi felszisszent, mire a lányka pökhendin ránézett. Zsombi azonnal lehajtotta a fejét. Érti ő, hogy fertőtlenítés meg minden, de azért igazán szólhatott volna neki. Aztán a karját kezdte el vizsgálni. Nem tetszett ez neki. Folyton csak vele foglalkoztak, miközben a többiek sokkal jobban rászorultak a kezelésre.
Közben odasandított Thomasra. Nem akarta szemelől téveszteni barátját. Csak ő tudott neki választ adni erre az egészre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Miközben a fején lévő sebet tisztították, addig ő ámuldozva hallgatta barátja meséjét. Komolyan ez történt? Komolyan Zsombi képes volt, és odament az őrhöz? Egyszerűen nem tudta elképzelni saját magáról. Hiszen lássuk be, az ápolók szűk körében sem tudott beszélni, nem hogy a legnagyobb káoszban egy hivatásos emberrel...
Miután megnézték mind a karját és a fejét, megkérdezték tőle, hogy minden rendben van-e, mire ő csak ő összetette három ujját, és fel-le mozgatta. Ez jelnyelven az "igen"-t jelenti, és remélte, hogy kezelője ennyire ismeri ezt a kommunikációs formát.
Úgy tűnt, hogy igen, hiszen adott egy ragtapaszt a fejére, és elküldte azzal, hogy az "enyhe agyrázkódás meg majd elmúlik". Be kell vallani, hogy ez nem hangzott épp biztatóan, de biztosan voltak súlyosabb esetek. Így csak lecsússzant az ágyról, és a soron következő lánykát felsegítette rá. A kékbe öltözött helyettesének ruhája koszos volt és néhol véres is, ami nem kecsegtetett sok jóval. Bár ránézésre az nem a sajátja volt, de Zsombi nem akarta megvárni, amíg kiderül. Barátja felé nézett, és ha ő is kész volt, együtt indult ki vele.
- Mond csak, igaz amiket mondtál? Rólam meg az őrről? - kérdezte meg az első dolgot, ami hirtelen a sok közül kivált. Pedig nem ez volt a legsürgetőbb, de mégis ez bukott ki a száján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Egy pillanatra minden levegő kiszalad a tüdejéből, mintha gyomorszájon vágták volna. Az arca teljesen elsápadt, és üveges tekintete Thomas arcizmait fürkészte, hogy várja a csattanót, ami majd bizonyítja, hogy az egész csak egy vicc volt.
Megfogódzkodott a falban, kezdte rosszul érezni magát. Persze nem olyan fizikai értelemben. Inkább szellemileg. - Én biztos nem... képtelen lettem volna.... - motyogta maga elé, aztán ránézett barátjára. - Hogy érted pontosan, hogy szembe szálltam vele? - kérdezte teljes sokkban. Minden annyira instabil lett hirtelen, azt sem tudta miben higgyen, és miben ne. Hogy csinálhat olyat, amire igazából nem is lenne képes? Talán hipnotizálták? Mert ez az ébredés nagyon is arra hasonlított.
- Megkérhetnélek, hogy meséld el az egészet nagyon részletesen? Ne hagyj ki semmit a meséből - kérte Zsombor komolyan, ahogy kezdett visszatérni belé az élet. Úgy érezte kezd elmenni a józan esze. Eddig is voltak pillanatok, amiket elveszített, néha napok is. A szülei halála óta. De megtanult velük együtt élni. Viszont az, hogy most nekiment valakinek, és nem is emlékszik? Ilyen nem lehet. Mert ez olyan, mintha nem is ő lett volna, hanem valaki egészen más.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

A falba kapaszkodott, gyengének érezte magát. A világ körbe-körbe forgott körülötte, és egy maró érzés a tüdejében nem akarta elengedni.
- Nem, csak kérlek mesélj - csukta be szemét, hogy lélekben felkészítse magát arra ami jön, bármi is legyen az. Szorított rajtuk egyet, arca grimaszba fordult, majd kisimult és Thomasra nézett, jelezve, hogy kezdheti, ő már kész van.
És mégis mikor ténylegesen hallgatta hogy miket csinál, azt érezte ez neki sok. Soha az életben nem érezte magát annyira bátornak, hogy még csak felemelje a hangját. Vagyis ez azért hazugság volt. Csak a szülei halála óta nem. A szülei halála. Már megint. Valahogy mindig ide vezetik vissza őt a szálak. Valami akkor megváltozott benne. Azóta vannak a kiesések, hogy nem tud megszólalni ismeretlenek előtt... Vagy valami nagyon eltörött benne, vagy egyenesen megőrült azon az estén, csak elfelejtettek szólni neki.
- Én erre képtelen lettem volna - jelentette ki magabiztosan. - Biztos nem kevertél össze valakivel? Szerintem ha meglátom azt a nagy káoszt, az első dolog, hogy azonnal lelépek onnan! - Szavai hangsúlyosak voltak, mögöttük nagy hit terpeszkedett. Hisz máshogy nem lehet. Vagy mégis?
Egy sürgő forgó lányka lépkedett el nem messze tőlük, és ez azonnal eszébe juttatta a fiúnak, hogy mennyi ember is veszi őket körbe.
- Menjünk valami csendesebb helyre, valamit el kell mondanom! - Nem volt benne biztos, hogy készen állt rá, de a másik olyan kétségbeesetten hallgatta és nézte, hogy nem hagyhatta csak úgy lógva. És amúgy is, már eltelt azóta kicsivel több, mint három év. Thomas volt a legnagyobb bizalmasa, és ez olyan dolog volt, amit az ilyen embereknek jó elmondani, mert megértik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

A kezében jó pár könyvet cipelt. Minden elhatározás ott volt benne, hogy bizony ő azokat el is fogja olvasni, bár rettentően félt tőle, hogy felesleges a próbálkozása, hiszen akár el is felejtheti majd őket addigra, mire szüksége lenne rá.
Lányról? Nem értette miről beszélt barátja, ráadásul nem akarta megemlíteni, hogy nem emlékezett rá, hogy ma máskor találkoztak volna már. Így is elég rossz volt, hogy rázúdította azt a sok mindent a múltkor. - Tom...
Hirtelen egy erős váll csapódott neki az övének, mire az eddig kezében tartott könyvhalom leesett a földre. Zsombi nézte, ahogy ott hevernek. Az arca kétségbeesésről tanúskodott, és talán fájdalomról. Aztán hirtelen már megváltozott. Az arca megkeményedett, a szeme valami sötétségről tanúskodott, amit mintha nem tudta volna visszafojtani. Megfordult, nem is foglalkozott már a folyosón szerte szóródó holmijaival.
- Hey s*eggfej! - kiáltott a távolodó eridonos felé. - Ha bajod van velem, akkor a szemembe mond beszari. Vagy nem mersz idejönni a kétajtós szekrény haverjaid nélkül? - mondta ki a szavakat meggondolás nélkül a fiú. Állkapcsa megfeszült, a düh a fejébe szállt, és látszódott rajta, hogy ha a másik visszaszól neki, akkor biztosan nincs ami megállítsa. Hiába oktatta az a Riley pasi már hetek óta arra, hogy ezt az érzelmét zárja magába, egyszerűen nem tudott rajta uralkodni. Pláne, ha nem csak őt bántották ezzel. Hiszen Thomast is biztosan kényelmetlenül érintette a téma, hallatszódott a hangján. És ha magát nem védi meg, akkor bizony Mártonnak kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Arca semmi érzelmet nem mutatott. Kihúzta magát, és egy fél fejjel az eridonos felé kerekedett. Széltében lehet nagyobb volt és izmosabb, Márton akkor is kihasználta a fölényét, hogy onnan nézhessen le a másikra.
- Menj innen, amíg szépen kérem - mondta ki ridegen a szavakat. Szinte ijesztő volt az egész egybe. Az összes izma megfeszült, tenyere ökölbe görbült. Mégis az arcán és a hangján úgy uralkodott, mintha egy kicsit sem esne nehezére.
- Ne merj rosszat mondani a családjáról! - Hangja végre megemelkedett. Eddig bírta. Mind a két tenyerét a másik mellkasára tette, és akkorát lökött rajta, amekkorát csak tudott. A másik jó pár lépést tett hátra, mire visszanyerte az egyensúlyát, de nem esett el. A két haverja a háttérben feszülten figyelt, de nem jöttek közelebb.
- Akarsz egyet? - kérdezte a piros, de nem jött közelebb.
- Próbáld csak meg!
- Szeretnéd?
- Gyere csak! - Márton annyira vágyott erre az ökölharcra, mint a sivatagi róka a vízre. Túl sok mindent zárt mostanában magában, és le kellett vezetnie valakin, és tökéletesen kapóra jött most ez neki. Igaz, hogy nem tudott sokat a verekedés művészetéről, de néhány alap ütést és védést sikerült megfigyelnie a filmekből.
- Tudod... - mosolyodott el féloldalasan az ismeretlen. - Kezdem megérteni a szüleid miért hagytak itt. Egy ilyen kattant gyereket én sem akarnék - hátrafordult, hogy a haverjaival összeröhögjön. Ez volt az utolsó csepp Mártonnak. Támadt.
Két-három könnyed, mégis határozott lépéssel ott termett közvetlenül a fiú előtt, és mielőtt az visszafordulhatott volna teljesen, lendült az ökle. Csont csontot ért, és egy pillanattal később az eridonos az orrát fogta és keze tele volt a saját vöröslő vérével.
Márton agyában tengett az adrenalin, és gyorsan vette a levegőt, mint aki lefutotta a maratont. Marka zsibbadt, de alig érzékelte. Mindig beszélt, járt a szája, de igazán még soha nem ütött meg senkit, és még ő maga is meglepődött rajta, hogy most megtette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Csak állt. Mint akit sóbálvánnyá változtattak. A kezét nézte, a zsibbadás egyre erősödött, és tudta, hogy észhez kéne térnie abban az esetben, ha az eridonos újabb csapásért jönne vissza. De képtelen volt. Egyedül Thomas ébresztette fel révüléséből. Meglepődött azon mennyire határozott volt barátja, talán még sose látta így. Tisztelte, amiért neki eszébe jutott olyan, mint a jelvény, hiszen az ő talárján is ott virított az a bigyó, bár nem nagyon értette miért. Ez a kis összetűzés is arra utalt, hogy mennyire nem neki való ez a tisztség.
Ahogy mindenki elkezdett körülöttük mozgolódni, a tekintetük összekapcsolódott. Nem volt sok idő, mégis Mártonnak egy életnek tűnt. Haragudott rá a navinés. És látta a szemében megcsillanó könnyeket is. Csak éppen azt nem értette, hogy miért rá. Mit tett, ami ennyire rosszul jött ki.
Próbálta visszapörgetni az eseményeket az elméjében, és csak egy dologra tudott következtetni. Hogy nem is ő volt a hibás, hanem talán olyan titkot mondott el a két srác, ami nem lett volna publikus.
Odacsoszogott Thomas mellé, és ő is elkezdte szedni a könyveket. - Ne figyelj rájuk. Azt se tudják miről beszélnek. Ráadásul a bácsikád olyan messze van, hogy semmit nem is sejthetnek - próbált a fiú megnyugtató hangnemet megütni, hiszen biztos volt benne, hogy ez bántotta barátját. Más nem lehetett.
Mikor az egyik könyvéért nyúlt, akkor vette észre, hogy bizony az  ő ökle is felrepedt amikor behúzott a másiknak, és az alvadt vér most ott vöröslött a kézfején. Nem akart vele foglalkozni. Csak azt akarta, hogy Tom jól legyen, legalábbis jobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Megkönnyebbült a lelke, mikor úgy tűnt a másik tényleg meghallgatja a szavait, és megfogadja a tanácsát. Nincs miért tovább rágódnia azokon a hülyeségeken, amiket az olyan bunkók mondanak, mint az az eridonos. Hiszen Tom biztos többet tud Liamről mint bárki más.
Elhúzta a száját, és egy halvány mosoly suhant át az arcát. - Igyekszem haver - tette közelebbi kezét a másik vállára, hogy megveregesse, s kicsit rá is szorítson. Ez volt az ő kötelékük. Mind a ketten sebezhetőek és defektesek. De legalább ott vannak egymásnak.
Átvette a könyveket, és felkapta a táskáját, amelyet már nem is emlékezett mikor dobott le.
- Be kell neked vallanom, hogy eléggé fájt is - nézegette a kezén lévő sebet. Bár mostanra inkább büszkén, mint félve. Életében először verekedett, és jól jött ki belőle. Bár meglehet, hogy ha nincs ott Thomas, akkor a másik két piros jól elbánt volna vele. Most hogy ebbe belegondolt, szerette volna, hogy barátja is tud erről az infóról. Mert lehet, hogy ő húzott be az eridonosnak, és védte meg a becsületüket, de a másik mentette meg a fenekét.
- Tudod, ha nem lépsz közbe, talán ennyivel nem úsztam volna meg - húzta el a száját. Márton remélte, hogy Tom ezek után többre értékeli majd a szerepét, hiszen általában fordítva szokott tenni, legalábbis ahogy eddig feltűnt neki.
Tovább ballagtak, maguk mögött hagyva a tett színhelyét, reménykedve, hogy ezek után nem változik meg semmi. Semmi következmény a verekedésért, semmi leplezett titok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az ablakon kinézve nem látszódott más, csak a nagy feketeség, mint egy féreglyuk. Ha elég ideig figyelte az ember, akkor olyan dolgokat láthatott bele, amik ott sincsenek, vagy ami még rosszabb, el is aludhatott. Persze Zsombinak már nem az a legnagyobb félelme, hogy elalszik, de továbbra sem szerette. Olyankor mindig vissza-vissza látogatott arra a helyre, pedig amúgy sem volt már messze az ideje a távozásnak. Látszódott a kastélyon is, ahogy ki-kiszállingóztak a diákok, kik már hazamentek, kik egy utolsó partit csaptak. Ő pedig ott ült, és azt a hatalmas űrt figyelte.
Tekintete végigjárta az unalmas kis szobát, és egy idegenen állapodott meg. Amióta visszatért, nem volt kenyere a lakókkal való beszélgetés. Mindig attól félt, hogy valamelyik tudja merre is járt az utóbbi egy évben, és talán még saját magánál is nagyobb hülyének gondolja. Vagy ami még rosszabb, felhozza azokat a bizonyos tabu témákat. Viszont most épp itt volt az ideje kibújni a csigaházból, és elkezdeni élni. Ha valami rosszul sülne el, holnap majd kikezelik belőle az intézetben.
- Haver, te nem unod el itt az életed? Mit szólnál egy kis mókához? - kérdezte Zsombor, és közben leszállt a párkányról, ahol addig ücsörgött. - Van egy oltári tervem arra, hogy dobhatnánk fel az estét. Benne vagy? - kérdezte pajkos mosollyal lépve oda Benetthez, hátha amannak nem lenne nyilvánvaló, hogy kihez beszél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Az igazat megvallva számíthatott volna a nemleges válaszra, hiszen nézzen körül az ember. Itt a társalgóban, két szerencsétlen, akinek vagy nem maradt a kastélyban barátja, vagy egyáltalán nincs is, ücsörögnek, pont azelőtt, hogy haza kéne menniük.
- Na várj, előbb hagyd, hogy beavassalak a tervbe - szögezte le Zsombor, és a fiú karfájára támaszkodott. - Először is, minden amit most elmondok teljes egészében illegális. - Élete legjobb kezdése volt, ezt el kellett ismernie mindenkinek. Hiszen hogy teszel egy teljesen bizalmatlan embert a cinkostársaddá? Hát... vannak erről különböző elképzelések, maradjunk annyiban. - Szóval. Múltkor hallottam egy csapat diákot arról sutyorogni, hogy Várffy szobája tele van elkobzott bájitalokkal. Állítólag egy kis szekrényben tartja őket. Na már most, az előbb láthattad, ahogy abban az ablakban ücsörgök, mint a világ legnagyobb vesztese. De így legalább lehetőségem nyílt megpillantani az előbbi férfit és az ő állítólagos barátnőjét, azt az Átváltoztatástanárt elsétálni. Ha pedig ők ketten leléptek, az azt jelenti, hogy a szoba teljesen üres, és ha elég ügyesek vagyunk, ki tudunk onnan hozni két fiolát. Senki nem tudja mi a hatásuk, mi lennénk az elsők, akik kipróbálják! Képzeld csak el! - ahogy a tervét a másik elé tárta egyre jobban csillogott a szeme, és a hangja az izgalomról árulkodott. Talán azóta nem érezte ezt, mióta megtalálta a kis korgit a kanapéjuk alatt. De az már évekkel ezelőtt volt.
- Na, mond, hogy benne vagy! Nincs annyi időnk azért - mosolygott őrülten partnerére.
- Amúgy Zsombor vagyok. Csonka Zsombor - mutatkozott be. - De a fedőnevem mostantól legyen Arab éjszaka - suttogta el a végét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Éppen a nagy bemutatója közepén volt, még csak nem is sikerült belemennie a részletekbe, amikor a fiúban felmerült az első kérdés.
- Mond csak, tudod te, hogy én ki vagyok? - kérdezte meg, és amennyiben megkapta a nemleges választ, legyintett egyet. - Akkor mondjuk azt, hogy nem vagyok átlagos - hagyta rá, aztán folytatta tervének kifejtését. Csak mondta, és mondta, mindenbe beavatta a másikat, hiszen ha ő nem tart vele, valószínűleg nem is csinálja meg, hiszen az úgy nem igazi móka.
- Hát, akkor legközelebbre már tudjuk, hogy nem szabad ilyet csinálni - adta meg az első kérdésre a választ csípőből. - Természetesen ebben az esetben a két fiola közül te választhatsz elsőként. Ha pedig kiadom az életemről szóló könyvet, akkor beleírlak, és még az ajánlásba is beteszlek.
- Erre a kérdésre alig vártam - húzódott huncut mosolyra a szám. - Gyere velem, és megmutatom - állt fel teljesen a fiú, és elindult az ajtó fele. Aztán eszébe jutott, hogy még be se mutatkozott. Hoppá.
- Lehetsz te a Baktató teve - válaszolta félvállról a fiú. Végül is, egy arab éjszakába kell valami, ami mocorog. - Na gyere, ne legyél nyuszi - intett neki, és már kint is volt a folyosón. Igazából csak remélni tudta, hogy nem fog eltévedni az odafelé vezető úton.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Nem válaszolt Zsombi semmit a másik ajánlatára, mert szerinte az övé ezerszer jobb volt. Pénzt pedig nem volt amúgy sem hajlandó adni neki. Ha jön jön, ha nem nem. A hallgatását meg bárhogyan is értelmezheti.
A folyosón aztán eléggé szótlanok lettek, mind a ketten kezdték érezni küldetésük súlyát. - Na figyelj, a terv szerint fogjuk a fiolákat, és visszamegyünk a Társalgóba. Ha valami közbeszólaz a tervbe, ne felejtsd el, hogy az ábécének van még további negyvenhárom betűje - emlékeztette, aztán benyitott az ajtón. Egy pillanatra csak körbelesett, de nem látott bent senkit. Rámutatott Benettre, aztán a szemeire kétszer, majd a vitrinre. Imádta ezt a titkos kézjeleket használni, de csak remélni merte, hogy a másik érti őket.
Lassan sunnyogott be a szobába, és rögtön az asztalhoz lépett. Egyesével húzta ki a fiókokat, aztán egy őrült mosolyt eleresztve ült be a nagyfőnöki székbe. - 10 pont mínusz a levitának! - mondta elváltoztatott hangon, mintha csak Várffy tette volna. Az üres szobában olyan hatást keltett, mintha ordított volna, pedig még a normális hangszínét meg se ütötte.
Módszeresen elkezdte átnézni az asztalon lévő cuccokat, de semmi érdekeset nem talált. Néhány kviddicsról szóló könyv, órajegyzetek, hasonlók.
- Elég unalmas élete lehet. Vagy csak a hálóban tartja a magánéletét - vonta fel egyik szemöldökét a fiú, és újabb félmosolyra húzódott a szája. - Mit gondolsz, lessük meg? - kérdezte bűntársát, bár már előre sejtette mi lesz a válasza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Egész kis takaros kuckója van a férfinek, ezt Zsombornak is el kellett ismernie. A szék, amiben helyet foglalta pedig kényelmesebb volt, mint aminek kinézett. Hátradőlt benne, és úgy adta elő a kis jelenetét, bár az igazat megvallva nagyobb sikerre számított.
- Várffyról köztudott, hogy vadássza a levitásokat, amióta a házvezető-helyettesük volt - ismertette a tényt Baktató tevével. Felállt, és a vitrinhez sétált. Itt nincs is fiola. Próbálta kivenni az üvegen keresztül a tartalmát, de csak a különböző csecsebecséket találta.
- Látom neked is elnyerte tetszésed az ötlet - mosolygott huncutul társára. - Nézzenek oda, még a végén kiderül, hogy egy igazi Jesse James bújt meg benned - nevetett, aztán valami hirtelen feltűnt neki. Lassan közelebb sétált a hatalmas földgömbhöz, amely az asztal mellett állt, és szétnyitotta.
- No de Mr. Várffy-Zoller úr, szabad ilyet? - nézett végig a rengeteg italon, majd szeme csak megakadt az egyik sarokba rejtett kis fiolákat.
- Lehet, hogy van benned valami rejtett tehetség, de kettőnk közül én vagy Bonnie, és te Clyde - szögezte le, és felkapott két üveget, hogy átadja azokat Benettnek. Egy gyors mozdulattal összezárta a minibárt, és intett a másiknak, hogy irány az ajtó, mielőtt tényleg az xyz tervet kell sutba vetniük, amivel ugyebár nem készült.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

A kérdésre csak vállat vont. Tudta is ő, miben rejlik a kettejük utálata, hiszen nem is levitás, és nem is áll közel Várffyhoz sem. Aztán szépen folynak az események, és meg is találják a keresett tárgyakat. Jó sok alkohol társaságában, de ez már részlet kérdés.
- Szeretnél te választani? - állt félre az útból Zsombor, hogy ha akarja, vállalja csak el a felelősséget azért, amit utána megisznak. Hiszen lehet a gyengélkedőn kötnek ki utána. Bármi megtörténhet.
Már a folyosón is úgy sétált végig Zsombor, mintha most nyerte volna meg a lottót, és most aztán mindenki csodájára járhat, micsoda vagyona van. Tetszett neki ez a szórakozás. Az ELMÉben folyton csak arra tanították, hogy minden érzelmét fojtsa vissza, és uralja a gondolatait. De arról senki nem számolt be ez milyen jó érzés. Amikor a szabályok ellen mész.
- Hagyjuk annyiban a témát, hogy nekem egy életre elég gigszer jutott - vont vállat a fiú, hiszen végre találkozott valakivel, aki nem néz rá úgy. Két változata létezett ugyanis ennek. Az első, hogy gyűlölték. A pillantásukkal üzenték neki, hogy jó lesz, ha visszamegy a diliházba. Viszont a másik még ennél is rosszabb volt. Szánalommal. A világ legértelmetlenebb érzelme ez, senkinek nincs erre szüksége. Főleg nem neki.
Egy pálcasuhintással odavarázsolt egy széket az ajtóhoz. Ne úgy, hogy utána ne lehessen kinyitni, de ha valaki bejön, akkor azt meghallják. - Na válassz! - adta utasításba, majd elvette a saját fioláját. - Bonniera és Clydera, és a többi kalandra - mondott tósztot Zsombor, majd a koccintás után felhívta annak tartalmát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Fel is idegesíthette volna magát azon, hogy Benett nem hagyja annyiban a témát. Minden oka megvolt rá, hogy ezek után kiviharozzon a szobából, vagy elkezdjen tombolni. Márton biztos ezt tette volna, ha még lenne. De szerencsére már csak halványan volt jelen az elméjében.
- Igazad van, nehéz lehet a te kis 165 centiddel ellenni ebben a világban - ismerte el helyette röhögve Zsombor, hiszen vagy egy fejjel magasabb volt a másiknál.
Ezek után rendesen bezárkóztak, és kibontotta ki-ki a maga fioláját. Itt az idő. Koccanó üvegcsék, tószt, és már gurult is végig a torkukon az édes nedű. Vagy mégsem annyira édes?
Zsombor azonnal köhögni kezdett tőle, úgy érezte annak mentolos illata az orrába is betódult, és könnyezni késztette szemeit. De csak ez után jött a rosszabb. A mentás alap valamiféle savanyú, keserű ízzé kezdett átalakulni, amely marta a torkát. Próbált hatalmasakat nyelni Zsombor, hogy elűzze a rossz érzést, és csak hamar sikerült is.
- Atyám, ez nem volt semmi - nézett rá barátjára, és rögtön kitört belőle a röhögés. - Úgy nézel ki, mint egy 1000 éves Merlinke, hatalmas ősz szakállal és bot is kéne neked, honnan szerezzük. Fa, fém? Mi lenne jobb? Ott egy mutatópálca. Várjunkcsak hova tűnt. Hatalmas! Vajon az öreg él még? KISMACSKA! Vagy talán hattyúvér kellene nekünk. Jajj, hát ez állati, állati muri... - tolta folyamatosan a dumát értelmetlenül, olyan gyorsan, hogy embernek kellett lennie a talpán, ha valaki ezt mind végig akarta hallgatni. És persze meg is érteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Alig itták ki a kis fiolákat, máris kezd látszódni a hatás. Míg Beninek inkább külső elváltozások jelennek meg, addig Zsomboron a belső kezd el rohadni - mint általában.
- Tudod ha veszel egy köpönyeget, még el is hinném, hogy ő vagy. Vagyvagy az a másik. Tudod, aki abban a filmben volt, amiben a főgonosz úgy nézett ki, mint Trump és akkor mentek az időben és jajj nekünk is kéne, adnék egy jó kis huszadik század elejét... neked melyik a kedvenced? - tette fel a kérdést, de mielőtt a másik megszólalhatott volna, már folytatta is. - Nem is fontos. Csak menjünk valahova. Úgy most. Például vehetnénk alkoholt, már senki nem kérdezné vagy-e tizennyolc, és lehetne, hogy még a tanárok is tisztelettel szólnának hozzád. Jajj kezd fájni a szám - kezdte el érezni a kellemetlen mellékhatását a dolognak. Az még semmi, hogy sokat beszél, amit alapjáraton nem szokott, de hogy még emiatt elkezdjen fájni az állkapcsa is... látszik, hogy nem volt hozzászokva.
- Menjünk le a konyhába, a manók biztos összedobnak valami ételt neked a múltszázadból, mondjuk egy jó kis... várjuk honnan származol? Mármint nem te, hanem Merlin. Anglia? Jajj anglia most olyan szép. Még sose voltam, de nagyon mennék - és ez így folytatódott tovább megállás nélkül. Azt felfogta, hogy Beni mit mondott neki, mégsem tudta miért is poénkodik. Még az ő elméje sem dolgozta fel a tényt, hogy a szokásosnál sokkal többet beszél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Hogy hallotta-e a mondatokat, amelyek a szájából jöttek? Igen. De hogy felfogta-e? Kétséges. Voltak gondolatfoszlányok, amik megmaradtak, de hogy pontosan mi következett mi után, arról semmi fogalma nem volt. Mintha csak valami furcsa kényszer lett volna úrrá rajta, ami miatt be nem állt a szája.
Csak nyomta a dumát, valami teljesen másról, miközben agyában próbálta feldolgozni mi is történik. Illetve valamit jelezni Benettnek, hogy amúgy ezek a dolgok nem úgy vannak, mint ahogy látszik, és ő egyáltalán nem akarja komolytalanul venni a problematikát.
- Ha már az utazásnál tartunk, akkor Afrikába is elmennék. Lehet, hogy meleg van ott, viszont a kultúrájuk nagyon érdekes, és több mint két ezer nyelv van ott. Hát mennyi ideig tartana nekem azt mind megtanulni... - miközben magyarázott, hevesen bólogatni kezdett, ahogy társa mondta neki, hogy tegye. El akarta neki mondani, hogy szerinte ki fog ürülni ez a szervezetükből, hogy csak várni kéne valamennyit, de nem tudott megszólalni. Vagyis beszélni igen, meg nem állt a szája, csak arra nem volt hatással, hogy miről beszél.
Koncentrált, nagyon erősen, elméjében elképzelte a szavakat, és fejben ki is mondta őket.
- Igaz, hogy az európai nyelvek közül se tudok sokat, mondjuk jó lenne GYENGÉLKEDŐ megtanulni egy-kettőt, mielőtt Afrikában.... - sikerült. Szinte maga se hitte el, de sikerült kinyögnie azt az egy szót. Fejben már ki is találta, hogy mit kéne nekik mondani, csak éppen nem tudta ezt közvetíteni társának. Semmiképpen nem vonhatták bele Várffyt. Inkább valami titkos üzenetről és valószínűsíthető diákcsínyekről kellett volna beszámolniuk. Remélte, hogy ha Benett nem is tud az elméjében olvasni, kitalálja ezt magától is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Könnyed, Zsomborra jellemző ruganyos léptekkel közelítette meg a könyvtárat. Nem tartozott a kedvenc helyei közé, egyszerre volt túl sok magányos lélek a szobában és túl kevés élet. Olyan volt, mintha az ósdi könyvek megfertőzték volna az olvasókat is, és egy-egy pillanatra ők maguk is száz éves nénikké meg bácsikká változtak volna. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb levitás itt töltötte ideje nagy részét. Valahogy nem szerette azokat a tudálékos tagokat. Mintha az élet minden problémájára meg akarták volna fejteni a rejtvényt a könyvek használatával. Csak aztán ha találkoztak egy-egy komolyabb szituációval, akkor meg lebegett a nagybetűs error felirat a szemük előtt.
Most is csak egy bűbájtanos könyv miatt kényszerült arra, hogy útja erre tévelyedjen. És legnagyobb bánatára úgy tűnt nem is lesz rövid a látogatás. Nagyot sóhajtva megállt a sorban, és hátravetette fejét. Hogy ilyenkor a három könyvtárosból miért nem lehetnek itt legalább ketten...
Kobakja újra mozdult, hogy megnézze hogyan haladnak elől, mire...
- Ooo... - lepődött meg a felé forduló lány láttán. Kínos. Még sosem találkoztak, de mégis azonnal tudta ki van előtte. Nem csak a történetekből, melyeket olyan sokszor hajtogatott Rara, de azért is, mert vonásai hasonlítottak a lányéra. Még akkor is, ha ég és föld volt a két lány.
- Azt hiszem még nem találkoznunk - modorolta meg magát Zsombor, és jobbját a lány felé nyújtotta. - Csonka Zsombor. - Igen, rengeteg történet jutott egyszerre eszébe az előtte állóról, de sose volt az a típus, aki mások véleményét a sajátjaként tartotta számon. Így inkább neutrálisan kezdte a beszélgetést. Legalábbis ez volt az ő álláspontja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Ha Zsombornak rangsorolnia kellett volna a Vizsnyiczky családot, akkor biztosan Lilla állt volna a lista alján. Nem csak azért, mert egész eddig a pillanatig már mindenki mással találkozott, hanem mert túl sok történetet hallott már róla, hogy alapvetően egy jó kép alakuljon ki róla a srácban. És hát valljuk be őszintén az első öt perc sem győzte meg ennek ellenkezőjéről.
Habár általában nem szerette a bevezetőket a beszélgetésben, tudta, hogy az illendő. Ha pedig Raráról volt szó, akkor képes volt ellentmondani érzelmeinek és inkább a racionális felére hallgatni. Mint például most. Legszívesebben kifordult volna a könyvárból és ott hagyta volna az idősebbik Vizsnyiczkyt, hogy aztán őrlődjön magában, ameddig tud. Viszont valamiért még mindig ott állt, és zavartan nézte a levegőben lógó kezét, amelyet úgy tűnt senki nem fog elfogadni. Megrántotta hát vállát, és zsebre vágta.
Remélte, hogy akkor ennek a kínos szituációnak itt vége szakad, lehetőleg örökre, és képesek lesznek  érett felnőttekként egymás mellett ácsorogni a sorban anélkül, hogy bármit mondanának, de nem így lett. Újfent tévedett, hogy mi következik. Mondhatni ez a lány csupa meglepetés... És nem a jó értelemben.
A hirtelen támadt vihart, amit Lilla kevert, Zsombor szinte fel sem tudta fogni. Egyrészről ahogy ő szereti? Hát pedig a sztorikból nem a nagy törődés jött le. Másrészről pedig...
- Hohohoooo, hey. Easy, girl. Te most arra utalgatsz, amire gondolom, hogy teszed? - kérdezte Zsombor összevont szemöldökkel. Szúrós tekintete előbb Lillán, majd oldalra tévedt el, miközben próbálta felfogni a hallottakat. Sajnos nem eléggé időben. Ugyanis mielőtt erre reagálhatott volna, már ott tartottak, hogy Mrs. Mindent-is-tudok-rólad már meg is fenyegette.
- Na várj. Ezt így nem teheted - nevetett fel erőltetetten Zsombor. - Először is nincs jogod beleszólni Rara életébe. Pláne azok után, ahogy viselkedni szoktál vele. Másodszor pedig nem tudom milyen tapasztalataid vannak a fiúk terén, vagy mi enged arra következtetni, hogy én majd kihasználom Rarát, de tévedsz. Én SOHA nem tennék ilyet - szögezte le Zsombor, talán pont egy baritonnal hangosabban, mint kellett volna. - Én tudom mivel küzd Rara. Azt is, hogy nem könnyű neki bárkiben bíznia - vallotta be Zsombor, mert mást nem tudott leszűrni ebből a reakcióból, minthogy a lány nővére is tudja AZT.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Érezte a hátába és oldalába fúródó szempárokat, még akkor is, ha úgy tűnt a legtöbben próbálják ezt valahogy leplezni – könyvek, egymás és polcok mögé bújva. Azonban ez volt most a legkisebb baja. Egyszerre amúgy is csak egy fenyegető jelenséggel tudott foglalkozni, és bármennyire nem így akarta első pillanatban, végül az idősebbig Vizsnyicky nyerte el ezt a címet.
Már éppen valami frappánson törte az agyát, hogy visszavágjon, mikor Lilla a velejébe talált. Pontosan tudta milyen tud lenni, mikor a düh elönti az agyát, és nem lát tőle két méterig sem. Sokszor tett már kárt másban, és még többször magában. De az Mártonhoz tartozott. Folyton azt mondogatta, hogy az egy másik ember, valaki, aki teljesen külön áll tőle. De az igazság az, hogy Márton emlékei az ő emlékei, és az ő bajai Zsomboré is.
– Kezelem. Nem olyan egyszerű, mint képzeled – sziszegte halkan, visszafojtva a göndör, mert most benne is felmerült újra a kétség. Hogy talán mégsem érdemli meg Rarát. Hogy talán nem való neki ez az egész párkapcsolat. Hogy veszélyes. Mindenkire.
– Nézd, én megpróbáltam távol maradni tőle. Én tényleg igyekeztem nem érezni semmit – magyarázkodott. Magyarázkodott? De miért? – De olyankor se én, se Rara nem voltunk boldogok. Tudom, hogy félted. Én is. De szeretem őt – vallotta be Lillának is. Eddig még csak Rarának mondta ki, és nem is hitte, hogy mással is megosztja majd. Az érzelmeit igyekezett mindig kordában tartani. De érezte, hogy ennek a Vizsnyiczkynek bizonyíték kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Már bőven naplemente után volt, az összes diák visszavonult már a klubhelyiségekbe, és ott folytatták a csacsogást az iskoláról, barátokról és mindenről, amiről a normális tinédzserek beszélni szoktak. Azonban Zsombornak ma este sem volt kedve a sárgák között ülni és hallgatni a vicces történeteket, amelyeket mesélnek, vagy éppen együtt inni egy forró teát. Ez inkább azon közé az esték közé tartozott, amelyeket csak magányosan, zenét hallgatva volt képes túlélni. Agyában a gondolatok újra és újra őrületbe kergették. Arról nem is beszélve, hogy most még több minden adódott, mint eddig. Nagy dolgokra készült. De előtte kellett egy terv.
Így kisurrant a főkapun, mielőtt Tánya észrevette volna – a nő beosztása éppen valahol a Navine klubhelyiségében hevert, amikor órák között átment rajta, onnan tudta ki elől kell elbújni. Órákon keresztül sétálgatott az udvaron, legtöbbször valamelyik fa árnyékában elbújva. Éppen a hatodik körénél tartott, amikor meglátta az ajtó nyitódását. Először megijedve az egyik törzs mögé bújt be, füléből azonnal kikapva a készüléket, hogy ha közeledő lépteket vél felfedezni, azonnal reagálhasson. De helyette nehéz lélegzetvétel halk nesze szűrődött csak felé. Ismerős volt. Érezte, ahogy mellkasa a hanggal együtt kezd el fel-le járni, mintha csak ő is átélné a rohamot.
Kilépett az árnyékból, és sűrű, gyors léptekkel gyorsan a lány mellett termett. – Húzd ki magad – helyezte egyik karját a lány hátára, másikat a vállára, hogy ezáltal kényszerítse rá, hogy felálljon a görnyedésből. – Nézz rám – állt elé, lehajolva a lány szintjére. – Gyere, számolj velem együtt. Figyelj – mutatta fel mutatóujját a lány arca elé. – Egy, kettő – kezdte lassan, és adta hozzá ujjait, és várta, hogy a lány is becsatlakozzon. – Gyerünk, nem hallom – ösztökélte újra a lányt, továbbra is komolyan a szemeibe nézve. Mély barnái nyugalmat sugároztak, míg testtartása kicsit feszült volt. Ismerte a pánikroham összes kezelését és tünetét. Neki is nem egyszer gyűlt meg vele a baja. Arról nem is beszélve, hogy az ELMÉben ezer meg egy ilyennel küzdő beteg volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Minden nap egy kicsit bizakodva kelt fel, hogy esetleg aznap más lesz. Képes lesz elhagyni a múltat. Hogy már nem lesz több utána szólongatás, megjegyzések vagy szimpla félelem az emberek szemében, ha kicsit közelebb sétál. De úgy tűnt ezt az álmát minden nap sikerül valakinek visszasöpörnie az agya egyik hátsó szegletébe. A reménygyilkosok a legrosszabbak Zsombor számára. Hiszen egy-egy kis mondattal képesek elérni, hogy újra kételkedjen magában. Aztán mi marad az embernek, ha már magában sem bízhat?
Lilla flegma kérdése csak még inkább felhúzta. Olyan sokat küzdött ahhoz, hogy jól legyen. Más el se tudja képzelni ez milyen. - Kezelem. Nem fog megtörténni újra - jelentette ki, és habár sok mindenről beszélhetett volna, ő most arra gondolt, hogy elveszíteni önmagát. Hogy meghasadjon, mint előtte. Hogy képtelen legyen uralkodni a saját elméje fölött, hiszen ez a legnagyobb rémálma, mely éjszakánként és nappal is kísérti. Mintha minden körülötte lévő dolog azt próbálná neki üzenni, hogy adja föl, ő mégsem teszi. Olyankor Thomasra, Rarára és Big Jimre gondol. Az emberekre, akik miatt még talpon van és küzd.
- Nézd, nem tudom hát párkapcsolatod volt, amiből ezt leszűrted, de valószínűleg összesen egy, ami rosszul sült el. Nem minden fiú egyforma. Ahogy nem minden lány az. Hiszed vagy sem, nekem is törték már össze a szívem apró darabkákra, szóval nem kell az álszent duma, hogy a férfiak milyen otrombák. A nők is ugyanarra képesek. És ha adnál egyetlen egy lehetőséget, hogy bebizonyítsam más vagyok, rájönnél, hogy ez így van. De ameddig erre képtelen vagy, addig legalább haladhatnál a sorral - mutatott előrefelé, hogy a lány is észrevegye, ő jön. A kis monológ a szívéből szólt, és ha tehetné se vonná vissza, mert minden szava igaz volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Furcsa jelenség ez a pánikroham. A legéletidegenebb pillanatokban csap le ránk, és olyan erővel söpör végig rajtunk, amelyet még sose tapasztaltunk. Beleremegnek a csontjaink és izmaink, ajkaink lilává változnak, mint egy halott emberé. Tán élet és nemlét között is lebegünk, ha nem, akkor is minimum úgy rezeg bennünk.
Ahogy Zsombor újra látta a jeleket, úgy önti el a rosszullét egy pillanat alatt. Szája kiszáradt, és a légzése is nehézkessé vált. Tekintete egy pillanatra csak ugyan, de valami egészen komorba fordult. Kicsit megcsapkodta saját combját, hogy észhez térjen. Itt most nem róla volt szó, hanem egy másik emberről. Valakiről, aki jobban szenvedett nála. Aki még gyengébb, és nem tudja kezelni a kieséseit.
Addig számolt és igyekezett a lányt is arra bírni, amíg nem látta, hogy képes lett egy pontra fókuszálni. Az ujjaira. Még akkor sem hagyta abba, hozzáadott még jó néhányat, mire úgy ítélte meg, hogy az ismeretlen tekintete eléggé kitisztult ahhoz, hogy elhiggye, innen már képes lesz visszatérni hozzá.
Rögtön kibújt kabátjából. - Gyere, ez így nem lesz jó - ingatta a fejét, és óvatosan felhúzta a lány háta mögé csúsztatta kezét, hogy azzal megemelje picit, és alácsúsztassa a meleg anyagot, majd visszafektette. Elől még kicsit megigazgatta, hogy amennyire lehet fedje a lányt, aztán csak leült mellé a vizes fűbe. Hagyta, hogy újra energiát vegyen magához. Hogy teljesen kitisztuljon a világ. Tudta, hogy ha kell, akár fél órát is vár. Vagy egy kicsit többet. Azon túl pedig képes lett volna a két karjában visszavinni a lányt az épületbe. De még várt ezzel a tervvel. Hátha a levegő jobbat tesz neki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A hideg lassan kezdett a bőre alá kúszni, mint valami furcsa méreg. Egyre feljebb, minél közelebb kúszva a szívéhez. Az azonban már túl erős volt az elmúlt évek megmérettetései után. A benne lévő melegséget pedig csak még inkább megerősítette Fanni egyetlen szava. Azzal, hogy nem adta fel. Hogy visszatért hozzá. Hogy valakin sikerült segítenie.
Egy apró mosoly bukkant elő a szája szegletébe, csak hogy utána azonnal eltűnjön, ahogy felnézett a borús égre. A hold fénye sápadtan világította meg a gyors felhőket, mintha csak figyelmeztetni akarnák Zsombort a közelgő esőre. De vajon a folyadék nem mosná csak el a fájdalmat?
- Az ember sok mindent megtanul egy elmegyógyintézetben - szólt vissza keserű mosollyal Zsombor egy pillanatnyi habozás után. Még mindig nem volt benne száz százalékig biztos, kinek mennyit mondhat el a múltjából. Persze amellett, amit már eleve tudnak, hiszen a pletykák olyan erővel söpörtek végig az iskolában több ízben, hogy csoda lett volna, ha valakit elkerülnek. Pláne egy olyan embert, aki a hírek alanyának barátnőjével lakik egy szobában.
- Jobban vagy? - fordult a lány felé a göndör, hogy jobban szemügyre vegye. Arcába a vér kezdett visszaköltözni, és már szemei sem azt az űzött félelmet tükrözték, mint mikor rátalált. - Gondolod menni fog, hogy besétáljunk a kastélyba? Ígérem segítek - küldött egy megnyugtató mosolyt a lány felé, és felállt. Majd két kezét Fanni fele nyújtotta, hogy felsegítse.
- Csak óvatosan, semmi hirtelen mozdulat, oké? - figyelmeztette, és minden mozdulatát úgy figyelte, mintha porcelánból lennének a barna csontjai és bármelyik pillanatban elrepedhetnének.