Forerst kisasszony
Lassan egy órája ücsörög a pergamanek felé görnyedve, amivel nem is lenne problémája, ha nem egy olyan helyen kellene tennie, ahol mindennél jobban utál lenni. A legfelháborítóbb mégis az, hogy kötelezik rá. Mert a jelentéseket nem lehet elvinni a tanáriból, mert mindig eltűnnek. Ha valamit, akkor azt biztosra lehet venni, hogy ezek nem Révay hibájából történtek a múltban, mert ő aztán olyan gyorsan szeret túl lenni mindenféle ilyen kötelezettségen, hogy ideje sem lett volna a tekercseknek elvesznie. De most, néhány bárgyú majom miatt kénytelen ebben a nyilvános tanáriban kitölteni az íveket.
Nem szeret itt lenni, mert ezt a helyet a diákok és tanárok is átjáróháznak használják, bezzeg az ő szobáját egyik sem meri megközelíteni. Leszámítva néhány bolondot és néhányat, akik nem bánták meg. Talán ilyen is akad, ha nagyon keresgélünk a történelemben. Lassan dolga végére ér, amikor valami szükség a másik helyiségbe szólítja, valami, amit korábban ott hagyott, s most kell, hogy befejezhesse végre a papírmunkát és mehessen a lakosztályába a kísérleteihez. A kopogást, mint olyan tökéletesen hallotta, de a maga részéről nincs itt senkinek és mint ahogy szinte mindig, most is figyelmen hagyja. Semmi humorérzéke már megint egy gödörbe esett ostoba gólyánál játszani a hős, szőke herceget, sem pedig azután a haszontalan kopogószellem után romeltakarítani és halálra rémült csitriket istápolni. Ma bizony mindenki elmehet a búsba.
Pennája végével állát cirógatva futja még egyszer utoljára az iratot, hogy a keresett információhoz jusson, amikor ismét a helyiségbe érve rájön, hogy nincs egyedül. Fejét nem emeli fel, csak ingerülten felszusszan és kékjeit alig kiemelve a pergamenből készül olyan barátságtalan folytatásra, amilyenre csak telik tőle... de..
De bizony, merthogy az előtte toporgó nem egy idegesítő gólya, de még csak nem is egy szerencsétlen mestertanonc. Szemöldökét felvonja, ajkai megfeszülnek, majd lassan emeli fel végre fejét, hogy jobban szemügyre vegye a nőt. Van mit rajta nézni, Nándor pedig nem is fukarkodik sosem a pillantásokkal. Leereszti a pergamenlapot, miközben fölöslegesen kutakodik memóriájában egy név után. Fölöslegesen teszi, mert egyébként sem tudja kollegái nevét. Egyedül Felagundot és az új javasasszonyt jegyezte meg, s ez neki igazából elég is volt. De arról nem volt szó, hogy új Kollegina jön, vagy csak ő nem figyelt szokásához híven. De ha volt is, azt biztosan nem említették, hogy ennyire szemrevaló lesz.
- Jó napot! - köszönti a nőt nyájasan, s ahogyan közelít felé, úgy hordozza végig rajta éhes kék szemeit. A vörös tincsek, amelyek a leginkább megfogják, tagadhatatlanul az a zsánere. Hamar megállapítja azonban, hogy nem Kollegináról van szó, a kisugárzása, a testbeszéde gyorsan elárulja. - Segíthetek, Kisasszony? - nagyon reméli, hogy kisasszonyról van szó, vétek lenne egy ilyen gyönyörű nőért, ha anyuka lenne. És persze ha a porontya miatt jönne panaszkodni. Talán épp rám? Az kizárt... Ugyan ki merné elújságolni otthon, miket művel ő itt?