éjjel, tilosban, macskásan
Komolyan! Megfogom azt a szörnyeteget és… semmit sem fogok vele csinálni, tudom én, mert engedékeny vagyok vele. Ő egy macska, oda megy, ahova akar, de éjjelente mindig a szobában van, mert én akkor sem bízom Darwinban, ha elénekli nekem, hogy nem lesz semmi baj. Egy macska nem tudja megérteni, amit az a makacs növény akar, így a fene sem akar belegondolni, hogy mi lehetne abból, ha felbosszantja. Nem. Jobb ez így, itt a helye, mégis az én macskám, legyen nálam, ne a kastély minden pontján, csak néha úgy dönt, neki nem elég az, amit bejárhat, még több kell. Lehet, valaki más macskája miatt, lehet egeret látott, lehet valaki kikergette a klubhelyiségből, ahol szeret lebzselni. Utóbbi esetében majd jól elbeszélgetek vele, előbb vissza kell szereznem és a lelkem akkor nyugodt. Szeretem azt a kis mocskot. Így, pizsomámat lecserélve, felkontyolt hajjal indulok meg. Egyszerű melegítőfelső és nadrág van rajtam, papucs a lábaimon. Nem kell itt divatozni, elvégre csak keresek. Keresnék, ha lenne arról fogalmam, hova indult egyáltalán. De semmi, még az sem, hogy a konyha, mert oda csak úgy nem tud bemenni, így, ha nem tervezem, hogy egész éjjel megyek és megyek, az egész kastélyt feldúlva, akkor nagyon gyorsan ki kell találnom valamit. Néha belesuttogom a kastély csendjébe a nevét, csak ezzel semmit se érek. És ennyi. Kell rá nyakörv, olyan bűvölt, amit bármikor meg tudok találni. Bahh!
Fordulok egyet a sarkon és hangokat hallok. Szerencsére nem a fejemben, így lassítok. Egyszerre ismerős és hirtelen furcsa, nem értem pontosan mit mond, csak hogy furán teszi. Vagy smároló, egymást babusgató párba futok, vagy valaki hangosan tanul. Amit megértenék, mert még tart az iszonyat. Nagy sóhaj, tovább megyek, hogy aztán…
- Te? – nem rivallok rá, de meglep, annyira, hogy megállva mered rá. És nem csak, hogy ő, de még a fekete szőrpamacs is. Hogy micsoda? Fényt irányítok feléjük. – Ezt most nem mondod komolyan? – kedves vagyok, vagy mégsem, ahogy közelebb lépkedem hozzájuk. Jó, tényleg kedvesebb, mint mikor utolsónak találkoztunk, de… Hát, öröm az ürömben, hogy legalább a macskát nem kell kergetnem. Ellenben őt kerülgetni. Nagy sóhajt veszek, kettőt.
- Bocs – kezdek bele, mert hát, leteremtettem. – Hogy sikerült? – bökök a macska felé végül. Azért haragszom a szőrösre.
Fordulok egyet a sarkon és hangokat hallok. Szerencsére nem a fejemben, így lassítok. Egyszerre ismerős és hirtelen furcsa, nem értem pontosan mit mond, csak hogy furán teszi. Vagy smároló, egymást babusgató párba futok, vagy valaki hangosan tanul. Amit megértenék, mert még tart az iszonyat. Nagy sóhaj, tovább megyek, hogy aztán…
- Te? – nem rivallok rá, de meglep, annyira, hogy megállva mered rá. És nem csak, hogy ő, de még a fekete szőrpamacs is. Hogy micsoda? Fényt irányítok feléjük. – Ezt most nem mondod komolyan? – kedves vagyok, vagy mégsem, ahogy közelebb lépkedem hozzájuk. Jó, tényleg kedvesebb, mint mikor utolsónak találkoztunk, de… Hát, öröm az ürömben, hogy legalább a macskát nem kell kergetnem. Ellenben őt kerülgetni. Nagy sóhajt veszek, kettőt.
- Bocs – kezdek bele, mert hát, leteremtettem. – Hogy sikerült? – bökök a macska felé végül. Azért haragszom a szőrösre.