Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Egy furcsa, feje helyén egy papírzacskóval éktelenkedő alak kempingel a folyosó egyik eléggé forgalmas szakaszán. A feminin vonású kézfejeiben tartogatott táblán valami kórságról és annak gyógymódjáról érdeklődik, ám a kampány reggel óta semmi eredménnyel sem szolgált számára. Most az egyszer lehet megtanulhatná, hogy ne akarjon mindent elcsábítani, ami él is mozog, mert bizony egy varázslókkal teli iskolában, ez lesz a vége. Bár, ha nem is mágiahasználókról lenne szó, akkor sem sülne ki az efféle cselekedeteiből semmi jó, talán egy egyszerű veréssel megúszhatta volna az ügyet. Az kevésbé fájna számára, mint az oly' nagy gonddal kezelt arcbőrének eltorzítása. A kép, mely' ébredése után eléje tárult, felért egy rémálommal is. A sok undorító kelés, amelyek az arcán, egészen a a pólója vonaláig terjedtek el rajta, régi rossz emlékek láncolatát indították el hófehér buksijában. Theonnak ugyanis nem mindig volt hamvas porcelánbőre. A kamaszkor megkezdésekor ugyanis millióm és egy undorító ragya lepte el egész testét, amelyek ellen eleinte mit sem tudott kezdeni, csak siránkozni mulandó szépségén. Egyedül édesanyja fortélyos kezei voltak az egyetlenek, melyek képesek voltak keverni számára egy speciális krémet, mely' a békából újra királyfit tudott teremteni. Nagy becseben is őrizte ezt a készítményt egészen mostanáig, amikor is egyik kalandja rosszul sült el, s a felbőszült háztársa belopódzva szobájába, kicserélte aranyat érő kincsét valami egészen más trutymóra. Hiába kérdezett a Rellonon belül bárkit is, tanács helyett csak kárörvendő hahotázásokat kapott. A barna szépséget, ki vesztét okozta, hiába kereste, eltűnt szőrén szálán, mintha átlépett volna egy másik univerzumba.
Jobb ötlet híján hát felkapta a keze ügyébe akadó első könnyű anyagot, egy papírzacskót, melyre szemet, szájat valamit egy orroz vágott, majd kiült a kastély e tájékában legforgalmasabb negyedébe, hátha akad olyan, ki képes enyhíteni nyomorán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Elég ironikus látvány lehet, ahogy a boldogságról elnevezett folyosó kellős közepén lógatja az orrát, mely' nem mellesleg szintén tarkítva van a furcsa ragyákkal. Bosszúálló típus révén, ha egyszer megtalálja ezt a Bufi gyereket – mert igen, azóta kiderítette a nevét is a nyomorultnak -, nagyon, de nagyon fogja élvezni, ahogy a halálba átkozza a férgesét. A gond csak ott kezdődik, hogy ő a bűbájok terén sosem volt valami kiemelkedő, úgyhogy maradnak a jól bevált módszerek, melyeket még anno a párizsi utcagyerekektől tanult el. Lehet, hogy pöttömek voltak, de ha haragra gerjesztették őket, azt mindenki megérezte.
Mérgelődéséből egy ordenáré hahota, majd az azt követő cipők kopogása billenti ki. A hangjából és a homályos sziluettből, melyet a ritkásan kivágott Burger Kinges zacskója alól lát, valószínűleg egy nő állhat előtte, ám Theon kicsit sincs olyan állapotban, hogy még egy hölgyet is kibírjon ma. Oké, flörtöl velük meg minden, de az igazat megvallva, egyáltalán nem ért hozzájuk. A nők túlságosan bonyolultak számára, s lehet közelebb áll ehhez a nemhez, mint a sajátjához, akkor sem tudja megérteni, mit miért mondanak és tesznek. Valószínűleg ha tudta volna, hogy annak a bigének van egy párja már, akkor nem így nyomult volna rá. Erőltette volna a dolgot akkor is, de szívélyesen megkérte volna a csávót, hogy csatlakozzon a kis kalandba. Három mégiscsak jobb, mint ketten.
- Valami Bufi megnevezés alatt futó idióta. Besurrant a lakhelyemre, aztán kicserélte az arckrémemet - panaszkodik a másiknak, direkt kihagyva a történet azon részét, hogy gyakorlatilag az egész kalamajka miatta kezdődött. Nézőpont kérdése, ki mit vesz startnak. Theonnak bizonyára a rellonos fiú lépése számít annak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Nos igen, Theon sosem arról volt híres, hogy valaha is beismerje, ha téved. Oh, dehogy! Az egója sokkal nagyobb annál, minthogy saját maga bűnösségét is megvallja. Sőt, ha úgy tekintjük, az egész helyzet csak nézőpont kérdése. Mégis honnan a fészkes fenéből tudhatta volna, hogy annak a libának már van valakije? A csaj egyáltalán nem olyannak tűnt, mint aki túlcsorduló szerelemben égne valaki iránt, pláne, hogy még adta is alá a lovat. Oh Theon, olyan bájos vagy! Meg a fenéket! Kétségtelen, hogy nem ő értette félre a jeleket, a barnaság is jócskán benne volt a dologban. Theon pedig férfiből van, és ha valaki szépen rebegtetett szempillákkal és rázogatott popóval vonul elé, azt bizony nem hagyja szabadon futni.
- Fogalmam sincs – közli higgadtan, nehogy megremegő hangja elárulja őt. A szüleivel játszott sakk partik meghozták az eredményüket, arca – bár a másik nem láthatja – rezzenéstelen. Színpadias sóhaj hagyja el a száját, majd jobb kezét arcához kapja. A vérében van a szereplés, s most, hogy még társasága is van, biztosan nem fogja elszalasztani a lehetőséget.
- Azzal csak spicli lennék. Én magam akarom megoldani a helyzetet és hidd el, abban nem lesz köszönet – dörzsöli össze nőies kacsóit, ahogy a saját levében fortyogó Bufi a kobakjába ötlik. Nem fog ő semmi kegyetlent csinálni, az nem az ő asztala. Sokkal inkább élő pokollá fogja varázsolni a másik mindennapjait, az alapjaitól rothassza meg a gyökeret, hogy aztán az életéért könyörögjön majd. Áh, nem, egy kicsit sem bosszúálló típus a kicsike.
Fájdalmasan felszisszen, mikor a zacskó durva anyaga hozzáér a hatalmas kelésekhez. Egy-egy talán ki is fakad, ugyanis melegség önti el arcát, mikor a nő megemeli a biztonságot nyújtó leplet. Bizonyára borzalmas látványt kelthet a még a száját is beterítő ragyákkal. Szemhéjai felpuffadtak, így reggel nem is vette fel hőn szeretett kontaktlencséit. Így most a barna helyett kék íriszei segélykérőn pislognak fel a nőre, mikor az végzett a zacskó eltávolításával.
- Tádá! – Tartja fel kezeit jazz módra, mikor a fejét újra éri a friss levegő. Tudja, hogy szörnyű lehet a vizuális kép, mellyel most meglepi a másikat, így próbálja enyhíteni a szituációt egy kissé. Azonban minden elhamarkodott tettért súlyos fájdalommal fizet, melyet arcának mozgatása okoz számára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Néhány kompromittáló üzenet, pár elhintett pletyka és Bufi már is nem lesz olyan boldog, mint elképzelhetőleg ma reggel lehetett, mikor tudomást szerzett tettének elsöprő sikeréről. Az lehet, hogy Theon nem egy izomkolosszus, sőt a mágikus képességei sem olyan jók, mint a többi társának, ám ha valamihez igazán ért, akkor az az ármány és az intrika. Szóval lehet, hogy most a másik rellonos azt hiszi ő győzött, azonban a játszmának még koránt sincs vége, és ha törik, ha szakad, ő fog győztesen kikerülni ebből a csatából és ebben még Shayleen sem tudja megállítani. Nincs neki szüksége a nő jó tanácsára, fehérségünk egy erős és független jellem, ennél fogva elboldogul ő még a legnagyobb izomaggyal is. Az lehet, hogy néhány törött bordával, de mindenképp lezárja ezt az ügyet. Azonban előtte gyógyírt kell keríteni ezekre az undorító fekélyekre, mert ha valami, akkor a sminkes praktikái biztosan nem fognak segíteni.
Cinikusan horkant egyet, majd jól láthatóan megforgatja szemeit a hölgyemény táplálta félelemre. Az se érdekelné, ha elkapná az egész kastély, legalább ők is megismernék, mekkora tragédia ez, főleg egy olyan sármos fiatalemberrel, amilyen a mi Hófehérkénk is. Amúgy is, ha jól tudja, akkor ez a liba az iskola gyógyítója, csak neki kéne már tudnia, hogy ez a kórság fertőző e, avagy nem. Bár az is lehet, hogy még nem találkozott hasonló esettel. Az se baj, lesz ő a prémium kártya a pakliban.
- Pour l'amour de Dieu! – Csúszik ki a száján véletlen franciául az "ég szerelmére" mondat az egyértelmű kérdésre, melyet hallott – Még szép! Próbáltam kozmetikai krémekkel és púderekkel eltüntetni, de csak rosszabb lett. Valahogy ezektől a kenceficéktől befeketedik az egész – mutat rá az egyik bibircsókra, melyet most már fekete massza terít be. – Úgyhogy végső megoldásként a zacskó mellett döntöttem. Ki lehet ilyen szörny, hogy elcsúfítja eme csodálatra méltó arcot? – Fejezi be monológját dramatikus kézlendítésekkel, melyet arcjátékkal fűszerez meg. Nem sokáig ripacskodhat, mivel a kelések minden egyes mozzanatnál hatalmasat sajdulnak, olyan egészen velőig hatolóan, így száját tehetetlenül lebiggyesztve visszahuppan a földre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Nagyot ásítok, ahogy befordulok egy újabb folyosón. Normális esetben nem lennék álmos, azonban ez a járőrözés olyan dögunalmas, hogy még egy olyasfajta éjjeli baglyot, mint én, képes a totális KO szintre űzni. Megtörölgetem szemeimet, majd összébb húzom a rajtam lévő köntöst. Jó prefektus talárban jár pásztorkodni, én háló neműben nyomom. Örüljenek, hogy legalább ezt is felhúztam, ha lehetne, tuti itt is pucéron rohangálnék össze-vissza lóbálva a lompost.
Mikor már azt hiszem, itt sem találok semmit, hirtelen megüti valami a fülem. Ügyes, akárki is legyen, de az én eszemen nem fog tudni túljárni. Lehet, sőt biztos is, hogy egy hülye picsának látszódom, azonban van elég sütnivaló a fejemben és bár nem értem még mindig, miért lettem prefektus, az érzékeim kiéleződtek, mióta megkaptam a jelvényt. Így hát fogom magam, és ahogy meghallom a felém közeledő lépteket, elbújok az egyik kanyarban, reménykedve, hogy az alak nem erre tart. Várok néhány percet, a lépések egyre hangosabbá válnak, majd megállnak. Eltelik néhány másodperc, mire az alak foglya magát, majd tovább indul egészen a Tanulószoba irányáig. Nekem sem kell több, amint megbizonyosodom, hogy nincs tudtában, hogy én is jelen vagyok, fogom magam, majd utána indulok. Követem egészen a teremig, majd megvárom, hogy belépjen. A másodpercek cikáznak, én pedig belépek a terembe. Igyekszem, hogy ne csapjak nagy zajt, ahogy becsukom mögöttem az ajtót. Szerencsére nem esik le a srácnak, hogy valaki más is van idebenn, így elég egyszerűen eljutok ahhoz a fotelhez, ahol ő ül. Kihasználom, mikor előregörnyed, hogy jobban belemerüljön a könyvbe, én pedig azzal a mozdulattal hajolok előre, hogy fejem az ő feje mellé kerüljön.
- Nocsak-nocsak. Bűbájtan? Elég nagy szívás – lebiggyesztem ajkaimat, amit ő is megcsodálhat, ha megfordul. Nem ismerem a Wayne csávót, aki tanítja a tantárgyat, de bizonyára nem lehet valami engedékeny professzor, ha ez a gyerek még az éjszaka közepén is a könyveit bújja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Harsány nevetés hagyja el a szám, amint Benett lereagálja aprócska meglepetésemet. Ha csitítani is próbál, akkor sem halkulok el, hisz vele ellentétben én nem félek a felsőbb erőktől. Mivel én is egy vagyok közülük. Persze ő ezt nem tudhatja, mivel amilyen gyorsan csak tudtam, oly’ gyorsan tüntettem el az fényes kis csecsebecsét mellkasomról, hogy az aztán a feledés és a cukorzacskók homályába merüljön. Lassan mozgok, akárcsak egy macska amely’ épp a vacsorájával játszadozik, mielőtt elnyelné azt. Kisétálok a fotel árnyékából, hogy aztán fejemet félredöntve, hajamat eltüntetve az útból foglaljak helyet az ülőalkalmatosság karfáján.
- Hmm… Ki tudja. Ha egy ilyen csinos kis fiúcskával vagyok, akkor nem bánom, ha meg is hallanak – azzal dominánsabb kezemmel végigsimítok a srác állán, majd hüvelykujjammal feljebb tolom a fejét, hogy tekintete találkozzon az enyémmel. Nem tagadom a pletykákat, tudom, hogy egy kanos kis tinédzser hírébe járok szájról szájra a kastély falai között, hisz már nem egyszer jutott az én fülembe egy-egy pletyka. Ha Benett nem is élvezhette eme szóbeszédek valamelyikét, most majd fogja, mivel percről percre egyre szűkösebb kezd lenni a helyzet a nadrágban. Mégiscsak a Levita egyik leghelyesebb újoncával van dolgom. Aki még nem mellesleg retteg is tőlem. Dögös fiúk plusz a félelem mámorító illata pedig egyenlő… nos… tudjátok mi.
- Jaj, ne mondd, hogy tanulni jöttél ide! - Biggyed le ajkam és az a bizonyos is abban a minutumban, ahogy pupilláim fixálódnak a könyvében szereplő szavakon, majd kisvártatva leesik, hogy ő bizony bűbájtant bújhat vagy valami hasonló, ám ugyanolyan unalmas szemetet. Szóval nem is kell mondanom, mekkora meglepetést kelthetek, mikor megragadom a könyvet, majd egy határozott mozdulattal meglendítem, és eldobom valahova a terem egyik rég nem látogatott sarkába.
- Sokkal izgalmasabb dolgokat tudok én mutatni, mind bármelyik unalmas olvasmányod - fogom meg ismét a másik állát, ám ez alkalommal nem maradok egy helyben, oly' közel araszolok hozzá, hogy orrom már az övét súrolja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Jaj, hát nem cuki? Egyszerűen imádom, mikor így reagálnak rám. Általában elküldenek melegebb éghajlatra, rosszabb esetben megvernek, de ez a reakció... esküszöm, minden pénzt megér. Talán még lesz egy szép estém is. De csak talán. Sőt biztos is. Nem gondolom, hogy bármi komolyabbat is művelnék vele. Egyszerűen nincs ma kedvem hozzá. Vicces, tudom, hogy pont nekem, pont egy ilyen szituációban egyszerűen lelohad az a bizonyos. De na, néha előfordul ilyen is. Attól még jó macskához híven elfogok vele játszadozni, ettől nem kell, hogy tartson.
Kezem kecsesen siklik végig az állkapcsán, amikor is hirtelenjében bizonytalan ujjak fonódnak a csuklóm köré, miközben tenyere pedig a mellkasomon landol. Amilyen gyenge próbálkozás, olyan gyorsan el is illan a hatása - vagyis inkább egyáltalán nem jut el az agyamig -, így szabadjára engedett kezeimet ezúttal a mellkasomon hagyott kezére helyezem, majd gyengéden megszorítom, miközben igyekszem vele megtartani a szemkontaktust. Tudok én romantikus is lenni, ha a kedvem úgy tartja. Mindent a cél érdekében, nemde bár?  
- Olyan vicces fiúnak tűnök én? - Szontyolodom el egy percre, de már pár másodperc múlva ennek jele sincs, s ismét a rám oly' jól jellemző féloldalas mosoly kúszik ajkaimra. Szemeim egy pillanatra becsukódnak, miközben beszívom a levegőben terjengő félelem szagát. Kegyetlen lennék? Ugyan! Talán csak egy kicsit, de mit tudnék csinálni, ha egyszer baromira élvezem a helyzetet.
- Sokszor szeretek viccelődni, de higgy nekem, ma nem vagyok olyan hangulatban - azzal ismét megszegem a személyes tér fogalmát, és olyannyira közel kerülök hozzá, hogy érezheti a leheletemen a pár perccel ezelőtt elszopogatott mentolos cukorka illatát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Bukásra állok bűbájtanból. Ja, csodálatos aranyvérű vagyok, ugye? Valahogy sosem voltam az a mintadiák, akire minden szülő vágyik. Egy ideig próbáltam az lenni, szorgalmikat csináltam, hogy benyaljam magam a tanároknál, azonban mára már teljesen eltunyultam, és igazából nincs is kedvem nagyobb erőfeszítést kiadni magamból. Lusta vagyok, nagyon. Viszont ennek az lett az eredménye, hogy minden felvett tárgyamból rendkívülien gyengén teljesítek és párból már bukásra is állok. Állítom, ha most jóban lennék apámékkal és hazamennék a szünetre, abban a pillanatban tagadnának ki a családból, amint ránéznének a jegyeimre. De még így is félek attól, hogy kontinenseken keresztül is elátkoz a fenébe. Jobban tenném, ha beburkolódznék a takarómba, aztán álomba sírnám magam. Persze ez egyáltalán nem én vagyok, így nem fogok ilyen eszközökhöz folyamodni.
Nagy csattanással hajítom le az asztalra a könyveimet és jegyzeteimet, majd fájdalmas sóhajt hallatva lerogyok a székre. Már utálom ezt az egészet, de ha nem kezdek el legalább egy kicsit tanulni, rettentően el leszek fenekelve a tanáraim által. És higgy nekem, akármennyire jó nő is JG, nem akarsz azok után a kezei közé kerülni, amit én átéltem. Bár mondjuk az is az én saram volt, de erről nem beszélünk. Én nem vagyok hibás. Sosem hibázom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Észre sem vettem, hogy nem egyedül vagyok. A napokban úgy megszoktam, hogy konganak az ürességtől a kastély termei, hogy már alapból nem számítok arra, hogy emberek fognak körülvenni. Meg tudod mit? Nagy ívben le is tojom őket. Áruló az összes. Sanyi azt ígérte, hogy itt marad a suliban aztán majd titokban korrepetál, hogy ne kelljen évet ismételnem, erre meg inkább hazament nyalni a faterja seggét. Tipikus talpnyaló, csak ennyit tudok rá mondani.
A fiú köszöntésére, csak morgok egyet. Nem vagyok most valami jó hangulatba, hisz annak ellenére, hogy elvileg tél van, mégis sokkal melegebb van, mint mondjuk az ősszel volt. Ez pedig csak egyet jelenthez; migrént. Hogy mennyire utálok ilyenkor mindent és mindenkit! Dramatikusan takarom el a másik elől az arcomat az alkarommal. Eddigre már feldobtam a lábaimat az asztalra, hisz miért ne, megtehetem. Úgy se lenne elég vér a pucájában, hogy szóljon, más meg nincs itt.
Annyit tudok a srácról, hogy az évfolyamtársam, de mivel szerintem nem néz ki elég jól, így sosem néztem tünetesebben utána. Még a nevére sem emlékszem, pedig esküszöm, hogy valamelyik órán már hallottam. Az a tipikus tanulós fajta, szóval elég sokszor elhangzott már a neve, mikor egy-egy tanár kérdést tett fel. Itt csak az a kérdés, hogy magától, a saját érdekében gyúr ennyire rá a dolgokra, vagy valami hátsó szele van a dolognak? Magamból indulok ki, anno én is apám kedvéért tanultam, azonban mostanra megtanultam, hogy ilyet nem szabad csinálni. Vagy a saját érdekedben cselekszel, vagy eltaposnak. Én meg nem akarom, hogy más irányítsa az életemet. Elég volt belőle az a tizenhárom év.
- Nocsak-nocsak - kapom fel a fejem, mikor meghallom szavait. Nem vagyok benne biztos, hogy nekem intézte őket, de attól függetlenül úgy éreztem, hogy valamit reagálnom kell rá. Nem mindig lát az ember lusta levitást. Olyan ez mint a fehér holló. Ritka cucc.
- Nem vagy egyedül - kapom fel az egyik jegyzetem, majd hajítom is el a hátam mögé. Székemmel mindeközben bőszen billegek, hogy valahogy levezessem a feszültséget, amit a tehetetlenség halmozott fel bennem. Lehet nem látszik, de fáj, hogy bukásra állok. A büszkeségem egyszerűen nem bírja ki, hogy lemaradjak másoktól. Én mindig is jobb akartam lenni, az pedig hogy csak egy helyben toporgok, nem az én asztalom. Persze attól még nem fogom magam megerőltetni, nem vagyok én ló, hogy minden terhet elvigyek.
- Utálom ezt a szart - osztom én is a másik véleményét, csak egy kicsit nyersebben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Na, most jön majd az apokalipszis, Jézus újra leszáll a földre, gyerekek fognak az égből potyogni... vagy csak játszik velem a gyerek. Oké, én mondtam először, hogy lusta levitás, de nem gondoltam, hogy valóban az. Mármint hogy komolyan is gondolja. Általában az ilyenek, mint ő is, csak bevágódás szempontjából adják a menőt, aztán ha kicsit mélyebbre ásol, kiderül, hogy egy hatalmas, szemenszedett hazugság az egész. Hisz én vagyok a csúnya rellonos, nekem imponálni kell.
- Ühümm... - hümmögök egy sort a srác mondatára, még a a hüvelykujjammal a nemlétező szakállamat is megsimogatom, hogy úgy tegyek, mint akit tényleg érdekel a dolog. Na, mondjuk egy csöppet érdekel is. Szeretem bővíteni a tárházamat. Minél több a csicska, annál jobb. Köcsög vagyok? Csak egy kicsit, de ezért szeretsz.
- Cöh. Szerintem mind egy rakás szar. Mond már meg, hogy nekem miért kell varázsháztartást tanulnom? Majd felszedek valakit, aki tud főzni, oszt' jó' van - Felháborodásomat ki lehet hallani szavaim közül. Próbálok én egy hangra kerülni a sráccal, de valahogy nem sikerül. Túlságosan is eltérő a nézőpontunk. Ő stréber, én nem. Kész ennyi, köszönöm szépen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Jaj, hát nem aranyos? Esküszöm, többet kellene levitásokkal lógnom. Először az a Benett gyerek, most meg ő. Olyan reakciójuk van ezeknek, amik egyszerűen megfizethetetlenek. Kell több ilyen ember a repertoáromba.
- Na látod, azt én sem értem - nyögök közben fel, majd kapok fejemhez. Aha, ez már nem csak a migrén lesz. Nemrég plasztikai műtéten estem át, aztán most folyton fejfájások gyötörnek, amiért jobban megerőltetem a műtött részt, azaz a szemeimet. Tudom, nem a legokosabb húzás volt, de akkor is nekem szükséges volt. Ne kérdezz semmit. Megvan rá az okom, legyen ennyi elég.
Belenyúlok talárom zsebébe, hogy aztán kihalásszak onnan egy szem gyógyszert. Aha, ez eddig jó, a gond csak az, hogy nincs semmi innivalóm, amivel bevehetném. Viszont Nimródnak van. Nem is tétovázok hát semmit, fogom magam, lerakom a lábaim a talajra, majd közelebb sétálok, hogy aztán pofátlan módon fogjam a termoszát és öntsek belőle a kupakba egy pohárral. Amint ez megvan és a gyógybogyót is eltüntettem, lehuppanok ismét egy székre, de ezúttal már egy sokkal közelebbire.
- Amúgy visszatérve a tanárnőre - dörgölöm meg fájó látószerveimet - én lekaptam ám - dicsekszem el múltammal, mert hát ja, van mire fel. Jó sok dolgot tettem elsős koromban, amiket más lehet nem tartana ilyen becsben, én mégis megteszem.
- Tényleg jó bőr a kicsike. Bár mondjuk rettentően mogorva is. Nem tetszett neki, hogy megcsókoltam. Pedig valljuk be - ekkor megbökdösöm a fiú könyökét - ki nem örülne annak, ha egy ilyen Adonisszal csókolózhatna? Na ugye - meg sem várom a válaszát, már folytatom is a mondat. Igazából a véleménye nem túl sokat nyom a latba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Újabb hangos nevetés hagyja el a számat, amint meghallom Benett epekedő szavait. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem jöttem tűzbe a szituációtól. Inkább nagyon is élvezem azt. Jó mélyet szippantok a levegőbe. Beszívom a fiú által kibocsájtott félelem szagát. Esküszöm, nagyon el lesz még ma fenekelve a srác. Az már más kérdés, hogy általam, vagy a házvezetője által.
-Ah, milyen kis cuki vagy! Nyugi, nem lesz itt semmi gond - Megkerülöm a fotelt, hogy ismét annak a háttámlájánál, így egyben a fiú háta mögött foglaljam el helyemet. - Feltéve, ha azt csinálod, amit én mondok - tudom, tudom, nem szabad visszaélni a prefektusi hatalommal, de ki mondta, hogy én ezt tervezem. Csak rá akarok ijeszteni a srácra, szórakozni egy kicsit. Mindenkinek kijár egy kis lazítás, így nekem is. Míg mások ilyenkor a barátaival ütik el az időt, addig én elsős fiúkák félelméből táplálkozom. Szociopata lennék? Talán egy kicsit, de rettentően élvezem.
Ujjammal végigsimítok ismét állkapcsán. Tetszik annak görbülete, így ujjammal lágy cirógatásba kezdek. Leheletem a másik bőrét csiklandozza, míg az övé az enyémet. Elég intim a szitu, tudom, de voltam már meghittebb hangulatba is emberekkel, szóval ez engem cseppet sem zavar. Az már más tészta, hogy őt láthatólag nagyon is. Gyakorlatilag olyan, mint egy egér a macska előtt. Próbál tőlem egyre távolabbra kerülni, majdhogynem kimenekülni a helyzetből. Sajnálom drágám, de ez ma neked nem fog összejönni.
- Hogy mit szeretnék? - Simítom ujjaim újra az arcára, hogy aztán tekintetét végül rám emelje. - Nagyon is tudod, hogy mit - azzal megindítom kezem a nyakától egészen a mellkasáig, majd onnan kínzó lassúsággal lejjebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Lehet, sőt biztos is, hogy most azt állítod, hogy én nem vagyok más, mint egy nagyon kanos, pubertásba ért tini, aki nem tud mit kezdeni a hormonjaival. Részben igazad van. Mióta megműtöttek, úgy éreztem magam, mintha kiveszett volna belőlem egy nagyon fontos részem. Tudod olyan, ami az ember velejét adja, ami nélkül nem önmaga. Úgy éreztem, hogy már nem is Theon vagyok, hanem valaki teljesen más. Ez pedig felettébb rémisztő érzés egy olyan ember számára, aki mindig csak a saját kis világával van elfoglalva. Úgyhogy kellett találnom valami megoldást, ami miatt újra élőnek érezhetem magam. Jelen esetben ez az alternatíva az előttem reszkető kis Benett. Próbálkozom az elcsábításával, de közben játszadozni is akarok egy kicsit. Denis szavai azonban még mindig megállják a helyüket. Kurva szarul csinálom azt, amit. Még mindig nem kaptam vissza a régi önmagam és ez nagyon frusztráló. Utálom ezt az érzést.
Kezeimmel végigszánkázok felsőtestén itt-ott jobban elidőzve, hogy nagyobb feszültséget keltsek. Végül is minden jó előtt először elő kell készíteni a terepet. Amint ez megvan, mint kés a vajba, úgy hatolok be a pizsama felsője alá. Kezem hideg, ami nagy valószínűséggel még nagyobb borzongással járja el a fiút.
- Gondolj amit csak akarsz – azzal előrehajolok, hogy belecsókoljak Benett nyakába. Akárhogy is ellenkezik, nem eresztem. Most még nem, hisz az éjszakának közel sincs vége, ráadásul még én sem kaptam meg amire vágytam. Bár hogy most jobban belegondolok, lehet, hogy ez az este nem éri meg nekem úgy, mint ahogy azt előzőleg gondoltam. Vezessük hát le, miért is nem. Egy, a fiú túlságosan is ellenkezik, és akármilyen tapló parasztnak is tűnök, ha a másik nem akarja, úgy nem buli a dolog. Én már csak tudom. Kettő, az előző indokból kifolyólag kezd unalmassá válni a helyzet. Semelyikünk sem tud semmi előrehaladást segítő lépést lépni. És végezetül három, én még mindig egy kicseszett prefektus lennék, az ég szerelmére! Jó, nem vagyok a mintapolgárok része, de akkor is. Valahogyan felelősséget kéne mutatnom, még ha egy ici-picit is. Így hát mikor a másik elugrik tőlem, hagyom hogy kezem kicsússzon a ruha alól, hogy kicsit visszább hőköljek a keletkezett lökéshullámtól és hogy karjaim leszorítva újra magam mellett tudjam.
- Tudom, tudom. Hidd el, nem te lennél az első, aki felpofoz.  Ha ettől jobban érzed magad, tedd csak meg. – Bámulok el a távolba, miközben arcomra undorral fűszerezett grimasz ül ki. Azonban mindez alatt ott ül bennem tűkön a kisördög, aki azt várja, hogy Benett meglépje az általam elhangzott lépést. Hisz milyen jó indok is az egy kis büntetőmunkára, mint felpofozni egy szegény és ártatlan prefektust, miközben természetesen te tilosban jársz.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Aj, gyerünk már! Pofozz fel! Szörnyen szeretnék egy kis büntetőmunkát kiosztani, ha már egyszer elkúrtad a mókámat azzal a pipogya természeteddel. Mindenképp meg kell fizetnie azért, amiért így bánik velem. Nem is az bosszant fel, hogy nem engedi magát, olyan előfordul, kerültem már többször hasonló helyzetbe. Viszont a tudat, hogy most bizonyára sajnálatot érez irántam, amiért nem tudok még egy magafajtát sem felszedni… na, az már kiakaszt. Engem csak ne sajnáljon senki! Nem vagyok már a hétéves kis Theon aki az apja elől menekül és aki arra vágyik, hogy valaki segítsen rajta. Nem kell már senki, a magam ura vagyok az isten szerelmére!
Frusztráltan fújok egyet, amikor Benett hátra ugrik, ezzel jó pár centi távolságot képezve közénk. Nagyon felidegesít a kölyök. Nem hogy a tökök lelankadt tőle, de már az eszemet is kezdem elveszíteni. Viszont egy dolgot még meg akarok tenni. Van itt még valami, amivel talán még meg is leckéztethetem a kis görcsöt.
Felpattanok hát ültemből, majd nagy léptekkel átszelem a köztünk kialakult távolságot. Megfogom a kezeit, hogy ne tudjon tovább ellenkezni, majd ismét megszegem a személyes tér fogalmát és belehajolok az arcába. Hajam egy része a szemembe hull, ahogy íriszeimet a már cseppet sem reszkető fiúéba fúrom. Na várj csak. Most megfizetsz.
Egyre közelebb kerülök. Három milliméter, két milliméter, egy milliméter… azon mielőtt ajkaim az övére tapadnának, megállok. Még így is az orrunk a másikét simogatja.
- Tudod… csak vicceltem. Mégsem vagy az esetem – elmosolyodom, ahogy visszaegyenesedem, miközben megveregetem Benett hátát. Valószínűleg nem erre a reakcióra számított, sokkal inkább hihette azt, hogy tényleg ellopok tőle egy csókot. Én mégsem tettem. Most először életemben nem éltem az alkalommal. Kész röhej, nem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Miért is gondoltam, hogy ez a srác egy kicsit is imponál nekem? Ahhoz mérten, amit pár perccel ezelőtt éreztem, most egy sokkal erősebb szentimentalitás lett úrrá rajtam; harag. Haragszom rá, a szituációra és utolsó sorban magamra is, amiért nem sikerült elérnem a célom. Bár ez is csak nézőpont kérdése. Ha úgy nézzük, sokat köszönhetek a fiúnak, hisz sikerült belőlem valamilyen érzelmet kiváltania. Még ha ez a legeslegrosszabb is, amit valaha kívánhatott volna.
- Mert egy érzéketlen tuskó vagyok, aki végre akar valamit érezni – szemeimből csak úgy süt a harag, ahogy szavaimat szinte a fogaim között szűröm ki. Sokan mondták már, hogy talán gondjaim vannak az érzelmeim normális megélésében, és talán lehet benne valami. Főleg mióta megtörtént a beavatkozás. Azóta sokkal ingerültebb lettem, s bár előtte sem kezeltem jól, ha valami nem úgy zajlik, mint azt elképzeltem, most mégis százszor rosszabb a helyzet és ezt valószínűleg Benett is érzi.
- Igen, reszkess csak! – Elnevetem magam, még mindig a remegő kezeit a sajátjaim rabjaként tartva.  Újra mélyet szippantok a levegőből, mintha most erősebb lenne a félelem. Nem is csodálom. Jelenleg én vagyok a legrosszabb rémálma. És még nem is tudja, ki vagyok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Jóllehet, már olyan gyakorlott vagyok a pirulák víz nélküli beszedésében, mint más a levegővételben, mégis most az egyszer úgy éreztem, hogy muszáj valami folyadék, hogy leküldjem a kicsikét a süllyesztőbe. A srác teája meglepően finom, kellemes gyümölcsös utóíze van. Meg is eresztek egy jól eső sóhajt, meg persze egy bátorító mosolyt is a másik felé. Nem vagyok ám én akkora tapló, mint amilyennek tűnök.
- Nem is tudtam hogy ti ilyen nagy növénybuzik vagytok – szép volt Theon, épp az előbb beszéltünk arról, hogy ne legyél bunkó. Bár úgyis mindegy, már alapból bekategorizált egy ősbunkó rellonosnak én meg őt egy csicska levitásnak.
A fájdalom még elég intenzív, agy sokszor be-becsukogatom szemeimet és hagyom úgy őket néhány másodpercre, hátha jobb lesz. A témát persze terelni próbálom, hogy ne tűnjek annyira szánalmasnak, így jól esik, mikor végre Nimród ismerős területre téved. Oh, drága jó JG professzor! Emlékeimbe bekúszik a nő arca, számon pedig szinte érzem ajkainak édességét. Kár hogy amilyen szép, olyan megkeseredett is.
- Bizony-bizony! – Húzom ki magam büszkén Nimród hitetlenkedő szavaira. Kétség sem fér hozzá, hogy ha valamiben jó vagyok, az a figyelemfelkeltés. Őszintén? Örülök is neki. Mindig szeretettem a figyelem középpontjában lenni. Mivel pedig igazán semmi mással nem sikerül ezt elérnem, így maradt a botránykeltés.
- Igazából büntetőmunkára akart küldeni a hárpiája, de aztán olyan bájosnak talált, hogy végül elengedte a dolgot – azzal hátradőlök a széken, ajkamon a híres féloldalas mosolyommal.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Tekintetemből sugárzik a harag, fogaim csikorognak a rájuk mért nyomás alatt, fejem pedig majdhogynem füstölög a benne felgyülemlett gőztől. Még a húgom is csak egyszer látott ilyen állapotban, szóval a fiú most nagyon szerencsés, avagy inkább balszerencsésnek érezheti magát. Nem szeretem, mikor palira vesznek. Nagyon nem. Erős és független léleknek tartom magam, akinek nincs szüksége senkire, ezt a hitet, pedig ha valaki megrengeti bennem, az nagyon nem jár jól.
Kezei szorosan összebilincselve állnak, ahogy karjaimmal körbefonom azokat. Ujjaim egyre nagyobb nyomást mérnek ki a gyenge bőrfelületre, mely’ ennek hála piros foltokat idéz elő. Ha most észnél lenné, talán megbánnám amit teszek, hisz jómagam is éltem már át hasonló megaláztatást. De mindhiába. A józan ész már rég elhagyta testem, ami pedig maradt az a szörnyeteg. Pont ugyanolyan, mint amilyen apám is. Úgy látszik, igaz a mondás; az alma nem esik messze a fájától. Gyűlölöm Raphaelt, mégis most ugyanolyan idegbeteg jeleket mutatok, mint amilyeneket egykor ő is produkált. A sok stressz teheti ami mostanában a műtéttel járt? A tudat, hogy több mint két tantárgyból bukásra állok? Vagy az, hogy a húgomat már egy fél hónapja nem láttam? Nem. Egyszerűen csak ilyen vagyok. Ilyen az igazi lényem. A kis ficsúr, akit mindig látnak mások csak egy álca, hogy elrejtsem azt az erőszakos állatot, aki a szívem mélyén rejtőzik. Aki olyan, mint apám.
- Név, osztály, ház – eleresztem karjait, ám ezt olyan lendülettel teszem, hogy a fiú a földön köt ki. – Nagyon nagy bajba keverted magad, Kis apám – tekintetem üres, kék íriszeimből nem sugárzik semmilyen fény. Lenézek a padlón fetrengő fiúra. Fölé tornyosulok.
- És ne hidd, hogy megmenekülhetsz a büntetőmunka elől – bekeményítettem, ez nem kifogás. Eddig sosem bűntettem meg még senkit, ám ez a srác annyira kiakasztott a viselkedésével, hogy egyszerűen minden porcikám azt üvölti, hogy muszáj neki odaadnom az elsőt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Felhorkantok. A gesztus csak úgy fröcsög a megvetéstől. Milyen jól megy valakinek. Szerető család, teázgatások… Biztos egy álom lehet ilyen családban felnőni. Ehhez képest én mit kaptam? Egy null huszonnégyben dolgozó apát és anyát, akik egyáltalán nem foglalkoznak úgy a gyerekeikkel, mint kellene, vagy amikor megteszik, azt sem úgy, ahogy kellene. Bátran kimondhatom, hogy irigylem Nimródot. Jóllehet mára már kibékültem anyámmal, azonban az elvesztegetett évek szakadéka még mindig ott tátong kettőnk között. Én nem tudom, hogyan álljak az újonnan jött törődésre, ahogy ő sem tudja, hogyan is kéne bánni egy kamaszodó tinédzserrel. Mindkettőnk számára peches helyzet. És itt van Nimród, a srác, aki valószínűleg egy csomó testvérrel büszkélkedhet, melyeket ugyanolyan szeretettel neveltek fel, és akik közt sosem tettek megkülönböztetést. Hétvégenként együtt vacsorázott a család és még egy csomó elcsépelt, de valószínűleg rájuk igenis igaz sztereotípia. Mondhatom csodás.
- Kedves tőled – kapom el végre szemem elől a kezemet – de nem kell. Megoldom egyedül – bár jól esik, hogy valaki törődik velem és tényleg segíteni akar rajtam, de nem mutatom ki eléggé a hálámat. Hangom nemtörődöm, mozdulataim lomhák. Lábaimat újonnan fellököm az asztalra, majd úgy nézem tovább, ahogy a fiú kiakad a következő mondatomon. Erre már nekem is megjön a kedvem, elmosolyodom. Végre olyan témára tértünk, amelyben én vagyok otthon. Bár a tanulástól már messze járunk.
- Csak úgy – rántom meg a vállamat egykedvűen. Arról persze már nem mesélek neki, amikor a nő leátkozott magáról, én meg krumpliszsákhoz hasonlóan terültem el a földön. Mert igen, ez történt. Hiába próbálkozom, nem vagyok jó a partnereim kezelésében. Vagy ultrabunkó vagy rettentően rámenős leszek, ami valljuk be, egyik sem a legjobb döntés, amit ilyenkor hozhatsz. Csak nevetek a következő kommentre. Mert igen, ahogy már az előbb kifejtettem, ennek a nőnek a reakciója sem volt a legjobb, de ezt az istenért sem osztanám meg mással. Maradjon csak meg kettőnk között.
- Gondolom van. Mindenkinek annyi joga van, amennyit csak szeretne. Nehogy azt hidd, hogy bárki is betartja a szabályokat – elpillantok a távolba, közben pedig a székkel billegek. A fájdalom már kezd alábbhagyni, így már nem kell kezemmel a fájó szemeimet takargatnom, ezért azokat az asztalon tartom, hogy megtartsam egyensúlyom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Második emelet → Tanulószoba

Valószínűleg úgy viselkedek most, mint egy tapló paraszt. Nem is, inkább, mint egy vadállat, akit sarokba szorítottak. Mert úgy is érzem magam. Tehetetlennek. Pont, mint azon az éjszakán, mikor liliomomról végkép lehullt az utolsó szirom. Meggyalázottnak, undorítónak. Hogy lehet az, hogy ha jön valami konfliktus, mindig én maradok alul? A Theon név harcost jelent, akkor hát miért nem vagyok képes ehhez mérten viselkedni? Miért kell az életnek folyton kiszúrnia velem? Nem értem, egyszerűen nem megy. Én csak arra vágytam, hogy végre érezhessek valamit úgy igazán. Hogy szemeimbe újra visszatérjen a fény, hogy ne csak egy üres báb legyek. Azt szeretném, hogy végre igazán, teljes szívből szeressenek. Olyan nagy kérés ez?
- Nem gondolom – tekintek le az árnyékomban bujdosó fiúra. Tekintetéből süt a megvetés és az utálat, de valami szánalomfélét is képes vagyok még kivenni. Ez pedig csak még jobban feldühít. - Én magam vagyok a prefi – azzal előkapom az eddig a zsebemben bújtatott apró kis jelvényt, majd a másik arcába nyomom. – Látod? – Elmosolyodom, azonban ebben a gesztusban semmi barátságosság nincs, kőkemény kiéhezettség süt belőle. Olyas fajta, amely bármelyik pillanatban elenyészheti a kis Benettet. A könyves támadást könnyen kivédem, s hogy ne tudjon elmenekülni, rátaposok az egyik karjára. Bizonyára fájhat neki az erő, amelyet a csuklójára fejtek ki, ez engem mégsem hat meg, s bár nem teljes testsúlyommal nehézkedek rá, még így is kellemes a kezei és a cipőtalpam újonnan született románca.
- Hajlandó vagyok eltekinteni a büntetőmunka felől – kezemmel rámarkolok a pizsama felsőjére, majd azzal közelebb húzom arcát az enyémhez. – Annak fényében, hogy mire kettőt pislogok, te már nem vagy itt és ha valaki megkérdezi, mi történt ma éjjel, te tartod a szádat - valamelyest sikerült visszaszereznem a józan eszem, az pedig azt diktálja, hogy uralkodjak magamon. Muszáj lesz, még mielőtt megneszeli a vezetőség, hogy miket csinálok itt, aztán olyan lendülettel hajítanak ki nem csak a prefektusi pozícióból, de még az iskolából is, hogy a lábam is alig éri a földet. Az erőszak nem mindenre megoldás, ezt nekem is tudnom kéne. Viszont túlságosan is magával ragadó érzelem.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Oliver éhesen markol bele fenekembe, miközben valamit a fülembe suttog, viszont akkora a zaj ezen a folyosószakaszon, hogy a franc se hallja, hogy mit mond. És nem is érdekel. Szegénykém, mindig próbál romantikus lenni, de valljuk be, elég szarul csinálja. Meg nem is kellene neki, mert nem erre izgulok. Már rég felhagytam a szerelemmel, mint olyannal. Nem hiszek benne, kész, kimondom kerek perec. Megjöttem az ámításból és a szép szavakból, azóta pedig csak a vágynak élek. Így mikor a fiú odahajol, hogy megcsókoljon, én éhesen kapok az ajkai után. Nekinyomom a folyosó hideg falának, kis híján az egyik portrénak, mire annak alanya felháborodva megy át a szomszéd keretben teázgató asszonysághoz. Még fél füllel hallom, ahogy arról kezdenek dumálni, hogy mennyire neveletlenek is a mai fiatalok, de elengedem a fejem mellett és inkább Oliverre koncentrálok.
- Szeretlek – suttogja, amikor végre elválunk egymástól, nekem meg felkeveredik a gyomrom. Megforgatom szemeim és leveszem a rákulcsolt lábamat. Hátrébb lépek egy pár lépést, így nézek a zöld íriszeibe.
- Oliver, azt hittem megbeszéltük már ezt – dörgölöm meg hüvelyk- és mutatóujjammal az orrnyergem nagyot sóhajtva. A fiúnak azonban nem esik le a tantusz és ugyanolyan szerelemmel teli szemekkel bámul le rám, mint a kiábrándításom előtt. Egyáltalán abban sem vagyok biztos, hogy eljutott az agyáig. Hiába helyes a srác meg minden, néha úgy érzem, hogy mikor az észt osztogatták, azért nem állt sorba, inkább elment még egy körre, a kinézetesekhez.
- Jól van – kifújom a benn rekedt levegőt – én is – szavaimmal ellentétben mégis az eddig összekulcsolt kezeinket elengedem, majd magam előtt keresztezem őket. Kék íriszeim üresek, nyoma sincs annak a meghitt kedvességnek, mint amit Oliver elmondása szerint lát bennem. Végül is, olyan vagyok, mint egy tükör; mindenki azt látja bennem, amit akar. Csak ugye ez sosincs ingyen.
- Akkor később találkozunk? – Hangja érdes az elfogyasztott cigaretták mennyiségétől, mégis valami különös lágyság érzékelhető benne. Eskü, mindjárt hánynom kell. Nyomni akar egy puszit az arcomra, amit hagyok is, majd megfordul és eltűnik a folyosó végén. Fáradtan fújom ki a levegőt, miközben kezemmel a talárom zsebében matatok. Kihúzom az öngyújtóm, meg egy szál cigit, majd nagy nehezen menés közben meggyújtom azt. Órán lenne a helyem, de egy slukk még belefér.
Esküszöm, sokszor nem értem az emberek. Miért olyan nehéz azt felfogni, hogy én nem akarok mást egyszerű szexnél? Min Jong megértette, ahogy Anna is, akkor Oliver pirinyónyi agyába miért nem tudom beleverni ezt az információt? Mondom szerintem nem százas a srác. Valami kettyónak kell lennie a dologban, különben nem lenne ennyire hülye. De legalább nagy van neki. Ez kompenzál.
- Mit akarsz? – Vakkantom oda a mellém érő Beliánnak, még véletlenül sem nézve rá. Épp elég szarság gyűlt össze a fejem felett, nem kell még egy Benettet védő levitás kioktatása. Elég volt éppen Mása. Mondjuk abból is ő jött ki rosszul. Mondtam, hogy ne packázzon velem senki. Hupszi.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Mélyet szippantok a káros szenvedélyből, tüdőm megtelik a szer adta füsttel, véremben csak úgy száguldozik a nikotin. Remegve engedem ki a bennrekedt levegőt, ujjaimmal megpöckölöm a cigit, hogy az elégett dohány lepotyogjon a viszonylag tiszta kövekre. Szabad kezemmel a meggyűrődött egyenruhám kezdem igazgatni, hisz igaz csak csókolóztunk Oliverrel, mégis azét eléggé meggyepálta a külsőm ahhoz, hogy ne legyek szalonképes. Hajam minden bizonnyal a szélrózsa minden irányába áll, ingem gyűrött és ki-kikandikál a betűrt nadrágomból. Arról ne is beszéljünk, hogy bűzlöm a bagótól, hisz már nem ez az első ma, ráadásul az imént lekoptatott srác is él vele, szóval esélyem sem volt elkerülni. A végén még tényleg rászokom.
Tök ráérősen sétálgatok, de arcomról leolvasható, hogy jelenleg minden embert a halál faszára kívánok. Összeszűkült szemekkel nézek ki a nagyvilágba, amikor pedig valaki mellém ér, reflexből vakkantok rá. Nem vagyok most jó kedvemben, és ezt arcomról is leolvashatja. Nem, mivel léteznek akkora barmok, mint amilyen Mr. Taylor is, akik egyszerűen nem tudják belátni, hogy én nem akarok komoly kapcsolatot. Csak szexre vágyom és ennyi. De neeem, mert itt nyomni kell a szeretleket, meg tervezgetni a közös jövőt. Komolyan, mindjárt elokádom magam.
- Most nem vagyok hangulatban, de este héttől megtalálsz a társalgóban, Honey – hadarom el a számban a cigivel. – Persze csak ha van nálad zsé – teszem hozzá mellékesen ezt a nagyon jelentéktelennek tűnő, ám mégis számomra fontos információt. Persze kicsit sem szenvedek pénzhiányban, mióta anyámmal jó kapcsolatot ápolok, hisz az asszony próbál a gyerekkori sérelmekért kárpótolni minden lehetséges úton. És mivel csak pénze van, szíve nincs, így azzal halmoz el. Komolyan, lassan már úszkálhatok is a húszezresekben. Tiszta jó.
Először szemeim elkerekednek, mikor ujjaim közül hírtelen eltűnik a bláz. Csak pislogok okosan ki a fejemből, aztán mimikám vált és morgok valami kicsit se szépet asz orrom alatt. Aztán persze már nyúlok is a zsebembe, hogy mit se törődve a fiú parancsával, előrántsak meg egyet, majd ismét rágyújtsak. Szívok egy jó nagyot, majd csak úgy szemétségből is a fiú arcába fújom a füstöt. Fulladj meg, te rohadék!
- Túl merev vagy, Szívecském. Segítsek egy kicsit feloldódni? – Fújom tovább a bagót, kicsit sem törődve azzal, hogy az imént gyakorlatilag megfenyegetett. Nekem is nem egyszer már megfordult a fejemben, hogy a viselkedésemmel a jelvényem, meg egyáltalán az iskolai tartózkodásom is veszélyeztetem, azonban túlságosan is jól érzem magam ahhoz, hogy ezen komolyabban is elgondolkodjak. Az élet rövid, nekem pedig eddig túlságosan sok szarságban volt részem ahhoz, hogy megérdemeljek egy kis szórakozást. Még ha az néha – na jó, legtöbbször – túl messzire is megy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Keleti szárny → Első emelet → "Vigadófreskó" folyosója

Veszélyes játékot játszom, ahol nem csak a jövőmet, de a saját épségem is terítékre teszem. Furcsa mód még egyik gonosztettem sem vont maga után komoly következményeket, de ki tudja, lehet egy napon nagyon meg fogom szívni. Beliánnak igaza van, nagyon is, de persze ezt nem hogy neki, de még magamnak sem vallanám be. Nem, annál sokkal büszkébb vagyok. Így hát adom tovább a keménylegényt, s mikor a srác visszautasít, csak nemtörődöm módon megrántom a vállam, majd szívok még egyet a cigiből. Valahogy nem tud érdekelni, egyszerűen nem hat meg amit mond. De ez nem az ő hibája, mindenkire mostanság így reagálok. Régen is indokkal mondhatták rám, hogy hülye vagyok, de most aztán meg főleg. Talán a kamaszodás eredménye ez, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen a sok szarság ilyenné tette a személyiségemet.
- Na ugye, nem is volt olyan nehéz erre a konklúzióra jutni – válaszolom arra, miszerint nem érdekel senki és semmi. Jó, örülök, hogy neki is leesett. A kérdés most már csak az, hogy ha ez megvan, akkor még mi a francos francot keresünk mi itt? Biztos vagyok, hogy tőle is csak fejmosást várhatok, csak úgy, ahogy attól a görcs Másától is. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy Benett vagy valami más valaki vagy más valami miatt akarja leszedni a fejem. A levitások nagytöbbsége ugyanis valamiért nagyon védi azt a gyámoltalan könyvmolyt. Veszélyesnek találnak ránézve, s bár ebben igazuk van, még sincs sok joguk távol tartani tőle. Meg nem is fognak tudni sokáig. Elég néhány szép szó, pár jó helyen való érintés és hopp… a fiúcska máris az ágyamban fekszik. Mert én így akarom. Amit pedig én a fejembe veszek, az úgy is lesz.
- Igazad van. Szörnyen magányos, beteg kisfiú vagyok. Ráadásul még szűz is – mimikámról a mosoly lefagy, számat szomorúan lebiggyesztem. Mindenemből érződik a játszi komolyság, s ha egy engem nem ismerő, külsős alakkal állnék szemben, bizonyára hinne is nekem. De a hírem általában hamarabb megelőz, így nem is próbálkozom azzal, hogy elhitessem Beliánnal, hogy amit mondtam, az maga a valóság. Sokak túlzott játéknak vélik tetteimet, mások – mint például Benett – válltik állítják, hogy én jó ember vagyok, s próbálják kicsikarni belőlem ezt a felem. Ha még a hét éves, elveszett kis Theon lennék, talán hálás is lennék nekik. De mind tudjuk, hogy már nem az az ember vagyok, mint a dolgok előtt.
Figyelem, ahogy a cigim immár a fiú szájában izzik fel, majd szép lassan el is fogy, majd a csikk az egyik kiszögellésben talál új otthonra. Többet már nincs kedvem elővenni, s ahogy számolom, jelen helyzetben nincs is nálam már, szóval zsebre dugom nikotinos kezeimet, majd bevágok a fiú elé. Pofátlanul simítok végig rajta, mellkasán ujjaim csak úgy szánkáznak, majd kezem ökölbe szorul és gyengén igaz, de beleütök a felsőtestébe.
- Tusé – csinálok úgy, mint aki megsértődött, ám arcomról levakarhatatlan a pofátlan, tenyérbe mászó mosolyom. – Legalább én jól csinálom a munkám. Az én házam diákja közül senki sem sérült meg. Míg nálad… nos, szegény kis Benett biztos mást mondana – olyannyira elönti agyamat a piszkálódási vágy, hogy le sem esik, hogy most saját magam köpöm be, holott a fiú szája mindvégig zárva maradt.