Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Vannak emberek, akik azzal hencegnek, hogy nem félnek semmitől.
Én persze tudom, hogy ez messze nem igaz, ami ad egy olyasfajta mentális fogódzót, amivel könnyebben leküzdöm a krízishelyzeteket - a félelem normális reakció, ráadásul annyira ösztönös, hogy még a legkeményebb fából faragott auroroknak is van mumusa. Ez mind szép duma, de sokat ront az imázsomon, hogy perpill azt találgatom, ki mitől félhet és elég sok statisztikai adat van a birtokomban ahhoz, hogy random számolgatva az előttem ülő varázslókat és boszorkákat, mókásabbnál mókásabb kombinációk jöjjenek ki. Az egyik, meglehetősen vámpírküllemű úriembernél pont a vériszonynál járok, ami nagyjából a porallergiás méhecske és tériszonyos zerge szintjét üti.
Nem mintha a szituáció nevetnivaló lenne, épp ellenkezőleg - az egyik egyébként is rossz bőrben lévő páciensem támadás áldozata lett és ahelyett, hogy minket keresett volna fel, megpattant az országból. Ez a megbeszélés egy sok álmatlan éjszakát követő halovány reménysugár, mert legalább nem csípőből lekapcsolni akarják, adnak nekem is egy esélyt. Vetek egy oldalpillantást a mellettem ülő két férfira és a látvány a legkevésbé sem nyugtat meg, bár tudom-tudom, első benyomás és előítéletek. Viszont afelől nincs kétségem, hogy festhetek én, a tacskóképemmel, ezek között a kemény, teljesen más világban élő emberek közt.
Nooo pressure at all.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Oké, tuti túlreagálom. Mentségemre szóljon, hogy full idegen környezetben a legjobbakkal is megesik, márpedig én most éppen egy másik kontinensen leledzem, jelentős jet-laggel és a helyi, abszolúte túlviláginak hangzó nyelv okozta sokkal megspékelve az élményt. Az, hogy nomaj-ruhás civil is vagyok a tetejébe, már csak hab a tortán.
A hosszú ülés végül ad időt némi akklimatizálódásra - végül is, a kemény emberek is csak emberek - és lassan foszlani kezd rólam az idegesség, bár tartásom továbbra is feszes marad. Segít, hogy közeli szomszédom épp origamizásra adja fejét; önkéntelenül is őt tanulmányozom, míg fél füllel az emelvényről szóló beszédet figyelem. Késztetést érzek, hogy kövessem példáját, de itt és most nem engedhetem meg, hogy apró transzfigurációkkal nyugtassam magam. Összekulcsolom hát türelmetlen ujjaimat és a légzésemre összpontosítok, miközben kiürítem az elmémet.  
A profilt, amit később felolvasnak, én készítettem, jóformán minden eshetőségre kitérve: feltételezett fizikai és pszichikai állapot (bájital fogyasztással és anélkül), lehetséges veszélyek (magára és másokra nézve), minden, ami hasznukra lehetett. Egy PTSD-s, épp' csak nagykorú, frissen bemart vérfarkasról volt szó, akit az apja részegen kirúgott otthonról - a cirkusz akkora volt, hogy az odacsődített szomszédok is beszálltak, a srác pedig egyszerűen bepánikolt és meglépett.
Azt hiszem, sokat elárul az úticél-választása. Ha akárcsak a leghalványabb esély is van arra, hogy elkerüljük a mágikus ártalmatlanítást, akkor meg akarom ragadni ezt a szalmaszálat; túl sok egymást követő trauma érte a fiút, jó lenne megőrizni legalább a hivatalos szervekbe vetett bizalmát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Rezzenéstelen arccal hallgatom a pontos, tárgyilagos leírást, holott nálam pontosabban valószínűleg senki se érti, mit jelentenek a súlyos szavak. A PTSD képes teljesen lerombolni azt, amit személyként ismerünk. A folyamatos emlékbetörések, az álmatlanság és/vagy rémálmok, a hyperarousal és a beszűkülés felőrlik az ítélőképességet, a kezdeményezést, kikezdik a jövőbe vetett hitet és porrá morzsolják a bizalmat. S ha ez nem lenne elég, akkor ott a likantrópia okozta hangulatingadozás, legyengült szervezet és maga az átváltozás.
A kérdés valamit megmarkol bennem, megforgatva karmait a bensőmben, ahogy találkozik a pillantásunk.*
- Még nem,-*felelem határozott, ám színtelen hangon, olyan erővel, hogy elérjen a többi érdekelthez is.*- Azonban ha nincs bájitala és egyedül bujkál, akkor ennek valószínűsége rohamosan nő, ahogy közeledik a telihold.-*Engem nem érdekel a holdciklus. Azért lettem animágus, hogy semmi se tarthasson vissza, ha valakinek szüksége van rám; bár ezt nem sietek az orrukra kötni. Ha nem lesz rá szükség, nem fogok kamikazét játszani, figyelmeztetni saját elmeroggyantságomra pedig felesleges őket.
Ráérnek megtudni.
Meg kell dörzsölnöm a szemem - nem tesz jót ez az éles kontraszt a nézőtér homálya és a pódium vakító fénye közt, ráadásul csak azért nincsenek karikáim, mert eltüntettem őket. Amíg Dylan meg nem kerül, úgyse tudnék szemhunyásnyit se aludni, túlságosan is dolgozik az adrenalin.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Felkészültem ezekre a kérdésekre, amennyire az ember képes az ilyesmire - tudtam, hogy valaki fel fogja tenni őket, ahogy bennem is ott dolgoztak szüntelen - mégis hálás voltam, hogy most nem nekem kell megválaszolnom őket. A csuklómon lévő anyajegyre meredtem, szándékosan összpontosítva, hogy megváltoztassam az alakját és biztosan megtartsam a kontrollt.
Biztosat ugyanis senki sem tudott, még a nyomozó sem, aki ideérkezésemkor lakonikusan tájékoztatott a tények állásáról. Az első (és sokadik pillantásra is) feledhetően átlagos küllemű férfi tekintete azonban azt az érzést keltette bennem, hogy precíz, figyelmes és jó emberismerő, így ösztönösen megbíztam a szavában.*
- A keresésbe bevontuk a mugli szerveket is. Három napja pénzzé tette néhány ingóságát egy vidéki zálogházban. Felvétel nincs, de a tulaj leírása megfelel a keresett személyének, Dr. Meyers pedig megerősítette a tárgyakról, hogy szintén az érintett tulajdonát képezték.-*A hangja tisztán és magabiztosan csendült, olyan tárgyilagossággal, ami elvette mások kedvét a vitatkozástól.*- A legtöbb nyom ugyan közvetett, de találtam két erdős térséget, ami megfelelhet a tartózkodási helyének a profil és a mozgása alapján.
Dylan nem különösebben eltűnni akar, mindössze távol maradni az emberektől - ötletem sincs, miért épp ezt az országot választotta, de evidensen nem ismeri ki magát túl jól. Az ujjaim már elfehéredtek a szorítástól, mert nem akarok rémeket látni, azonban nem tudjuk, mit vett abból a pénzből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

-  Nem, sokkal inkább MacGyver,-*vetem oda egy nyomatékos pillantással, különösebb gondolkodás nélkül; a nomaj egyetemi közeg rajtam hagyta nyomát és többnyire csak akkor tűnik fel, ha sokan merednek rám értetlenül.*- Pont ezért nem hiszem, hogy véletlenszerűen hajtott volna végre egy transzkontinentális hoppanálást. Vagy ha igen, már milliószor lett volna alkalma továbbállni,-*A csuklómat dörzsölöm, mert ez már puszta spekuláció és teória; de Merlinre, mi a fészkes fenét keresne egy amcsi srác ebben a fene lapos, barbár ajkú országban? Megértem persze, hogyan festhet ez kívülről és sok helyen én sem támaszkodhatok többre, mint megérzéseimre; túl rövid ideje foglalkozom a fiúval ahhoz, hogy bármi kézzelfoghatóval támaszthassam alá ezeket.*
- Nem egészt két hét.-*hevesen rázom meg a fejem, mert bárcsak lenne három hetünk! Egy pillanatra le kell hunynom a szemem, hogy uralkodjak magamon, mert ebben a helyzetben nem kezelem a legjobban a darabos auror nyers megjegyzéseit - tudom, hogy nincs benne rosszindulat és hogy igaza van, nem is akarom túlreagálni, de pokoli nehéz nem csípőből válaszolni. *- Az biztos, hogy nem akarja, hogy megtaláljuk, mert retteg tőle, hogy hazaküldik. Mindent el fog követni, hogy eltűnjön. Találékony és kreatív.-*Öreg hiba alábecsülni a sarokba szorított patkányt, márpedig Dylan most pont ennek felel meg. Már átkozom magam, hogy nem kérdeztem rá, milyen alkalmi munkákat csinál, az adhatna most még támpontot.*
- Van valami információnk arról, a farkasölőfű-főzetet elkészíteni képes bájitalmesterek kiknek adják el a főzetet? Esetleg náluk nem bukkant-e fel?-*A fuldokló a szalmaszálba is kapaszkodik, pedig sokkal esélyesebb, hogy ha keres is, olyan főző után kutat majd, aki nem dobja fel a minisztériumnál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Mivel még éppen csak elkezdődött az iskolaév, ki akartam használni a jövőben előreláthatóan meggyérülő szabadnapjaim egyikét. Felesleges persze megjátszani, hogy akár a szerelő a szerszámait, le tudom tenni otthon a munkámat, de lehetőségeimhez mérten elválasztom a magánéletemtől. Ami remek lehetőség arra, hogy a felismerhetetlenségig elváltoztassam magam. Már csak valamilyen programot és társaságot kellett hozzá találnom, amire kapásból tudtam is a választ.
Nolan. Stephen King. Jack Daniels.
Ennyi úriember tiszteletére kénytelen voltam magassarkút húzni és kicsípni magam. Nem mintha bármelyikük is igazán értékelné, Nolan a másfajta idomokra gerjed, a másik két gentleman pedig nincs olyan helyzetben, hogy hódolatát fejezhesse ki.
De nem vagyok mohó. Beérem én mindenki más elismerő pillantásaival.
Elfészkelem magam a kényelmes fotelben, kicsit állítva a magasságomon - szörnyen bunkó dolognak tartom, hogy kitakarjam valaki elől a kilátást, ha nem muszáj - és majdnem otthon érzem magam. Coca Cola, nachos, szinkronmentes film...
Csak ez a brit akcentus.
Arlen - akivel durván egy órája ismerjük egymást - huppan le mellém, széles vigyorral az arcán, mire én kihívóan felvonom a szemöldököm. Mindig roppant szórakoztató, ha valaki még nem tud a képességemről, mert élvezet figyelni, ahogy a saját kis előítéletei csapdájába esik.*
- Miért, félted a vonalaidat?-*villantok elbűvölő mosolyt rá, elfogadva a kihívását.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem sokat tudok Arlenről, a nyilvánvalón túl - Nolan öccse, aki korához képest szép karriert futott be énekesként, egyébként pedig egyetemistaként múlatja az idejét. Ezért is jöttünk nomaj környezetbe, hogy ne kelljen rajongófelhőt húzni magunk után vagy bűbájokkal és bájitalokkal vesződni. Az első benyomásom az, hogy - korából és neveltetéséből adódóan - kissé felszínes, éretlen, de alapvetően kellemes társaság. Könnyed, tét nélküli szórakozást kínál, eszem ágában sincs komolyan venni, ahogy évődik, inkább rálicitálok. Lesütöm a szemem, pilláim alól tettetett szégyenlősséggel nézve fel, ahogy elhúzza előlem a nachos-t.
Felé fordulok, felsőtestemmel előrehajolva, hogy kényelmesen a combjára támaszkodhassak tenyeremmel. Mélyen a szemébe nézek, ajkaim apró fodrot vetnek, ahogy arcát figyelem ilyen közelről.*
- Tudok vigyázni magamra...-*susogom, mielőtt egy kacsintás kíséretében az egész tálat eloroznám elgyengült ujjai közül. Szép a mosoly, csak épp előttem millióan kapták már, a legkevésbé sem vakít el. Hiába a gyönyörű szemek és tökéletesre csiszolt sárm, ha ebben a pillanatban a számomra legcsábosabb idomok háromszögletűek.
A reklámok alig-alig kötik le a figyelmem, ebben a szezonban már csak a Shape of Water érdekel, ami viszont decemberben jön ki. Érdektelenségem evésbe fojtom, mert a film alatt úgysem tudok majd, egészen amíg az ismerős, kócos fej be nem úszik a látóterembe. Kíváncsian várom, mivel rukkol elő Mr. Vigyori, aki szerintem egy kicsivel többet ivott a kelleténél.*

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Minek iszik, aki nem bírja?
Arlen reakciója már az előbb is annyira túljátszottnak tűnt, hogy kis híján elnevettem magam, most azonban még rátesz egy lapáttal, ahogy közelebb nyomul. Ez a legtalálóbb szó, mert bár tény, hogy én is dobtam fel magas labdát, nagyon más a mozdulat üzenete, amivel a combomon simít végig. Lehervad az arcomról a mosoly, mert a szavakkal körítve egyre kevésbé vicces a helyzet. Fogalmam sincs, mire számítsak tőle, de ösztönösen óvatosságra int, hogy túl hirtelen, túl sokat vesz el személyes teremből. Amikor gyakorlatilag rám mászik, hogy befészkelje magát a hajamba, megszólalnak a fejemben a szirénák, mert még a hangtónusa is...creepy.
What the actual frick is happening?
- Állj.-*Nem kérek, sokkal inkább közlöm, egyik kezemmel eltolva a mellkasánál fogva, a másikkal visszahelyezve a kezét a saját térfelére. A sötétben nehéz kivenni a vonásokat, mert a vászonról visszaverődő fény sokat torzít, de a tekintete leginkább megszállottságot tükröz. Ha jobban ismerném, meg tudnám mondani, hogy az alkohol beszél-e belőle vagy valami más, így viszont előkapom a telefonom és bekapcsolom a zseblámpát, hogy rávilágítsak az arcára, nyomok után kutatva. Ha csak szimplán részeg, akkor még a reklámok vége előtt haza tudom dobni és megspórolok mindenkinek néhány nagyon kínos órát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Nem hallottál még a megszépítő távolságról?-*vágok vissza csípőből, mert köszönöm szépen, csajozós dumából - szerintem - mindent hallottam már. Tény, hogy valószínűleg anyázásból is.
Kihúzom a mobilt tartó kezem a szorításából és kikapcsolom a lámpát - nem célom megvakítani, amit akartam, úgyis megnéztem. A pupillája normális, szóval nincs bedrogozva, hál' Merlinnek. Ignorálva újbóli közeledését töprengek, fülem mögé tűrve a hosszú tincsek egyikét. Ugyanazt ittuk mozi előtt és ugyanazt is kajáljuk, szóval nem igazán értem a dolgot, én egyelőre nem érzem, hogy teljesen megkattantam volna (amennyiben ez az egész hallucináció, én kérek elnézést).
Persze, nem marad túl sok időm a válasz keresésére, mert egyesek teleduruzsolják a fülemet, hogy párásodik a hallójáratom. Nem szeretek csalódást okozni, de ebben a pillanatban állati hálás vagyok, hogy semmi ilyesmi sem következhet be. Soha. Még mágiával sem.
Köszi, XY kromoszóma.*
- Ain't gonna happen,-*világosítom fel Arlent is, miközben azon agyalok, mihez kezdjek vele. Aztán beúszik a látóterembe egy pohár és leesik a tantusz.
Bájitaltan a szakterülete.
Ami persze nem magyarázza meg, miért és hogyan is jutott vagy juttatta magát ebbe az állapotba, de legalább a forrást ismerem már. Egy mosollyal elveszem a poharat, bár eszem ágában sincs beleinni és mivel ezen a ponton már úgyis lemondtam a filmről, felkapom kevéske cuccomat és kézen fogva jelenleg magán kívül tartózkodó sztárunkat, mozdulásra nógatom.
Mindenkinek jobb, ha az előtérben folytatjuk - ő az enyelgést, én meg a felügyeletét.
Odakint első dolgom a WC-k felé terelni - rossz az, aki rosszra gondol, én kameramentes helyet akarok, ahol varázsolhatok és/vagy hoppanálhatok.*
- Halljuk,-*fordulok felé, összefonva magam előtt karjaim, miután elengedtem a kezét.*- Milyen bájitallal kísérleteztél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- No sh*t, Sherlock...-*A szemforgatást nem látni a sötétben, de képtelen vagyok megállni, hogy ne adjak hangot frusztrációmnak. Elég fárasztó, amikor valaki teljesen figyelmen kívül hagyja a másik jeleit. Oké, maga a közelség nem lenne terhemre, ha nem lenne bájital is az egyenletben.
Éééés inkább egy millió dollárt kellett volna emlegetnem. Ugh, hogy mennyire utálom ezeket a főzeteket. Míg ő szinte erőszakosan húz közelebb, kék szemeit elnézve csak szánalmat érzek. A nagy kérdés, mi a célravezetőbb, ha lerántom a leplet "élete szerelméről", és megmutatom a borostásabbik felem; vagy ha maradok, ahogy vagyok és megpróbálom kiszedni belőle, van-e ellenszere. Nem akarok feleslegesen bajba keverni azzal, hogy hivatalos gyógyítóhoz viszem, de nem vagyok biztos benne, hogy nekem van megfelelő főzetem, vagy hogy ő készített egyáltalán.
Oké. Nem bírom tovább hallgatni a dumáit. Az átkaim rémesen gyengék, de ilyen közelről még én is el tudok kábítani valakit.*
- Stupor!-*Arlen - végre - elhallgat, én pedig levedlem törékeny alakomat, hogy elég erős legyek egy társas hoppanáláshoz. Ehhez át kell transzfigurálnom a ruhámat és a cipőmet, s egy sóhajjal törlöm le a sminkemet, amint a tükrökre téved a tekintetem. What a waste...
Egyik karomban az eszméletlen fiút tartom, a másik kezemben a poharat - így már lesz időm lefuttatni egy pár tesztet, hogy kiderítsem, mi az ördögöt ivott pontosan. Aztán vagy kijózanodik, vagy leszedálom megint és megfőzöm az ellenszert.
Halk pukkanással szívódom fel, még mielőtt valaki benyithatna.

Jóval később, Arlen az irodámban ébred, a kanapén - s ahogy kinyitja a szemét,a  szoba lassan elkezd átalakulni. A fotelomban ülve figyelem, megszokott arcomat viselve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Miután Arlent elegyengettem a kanapén és biztos, ami biztos tettem rá egy monitor-bűbájt, felsétáltam az emeletre és átöltöztem, mindent szépen visszaalakítva az eredeti formájára. Freud lelkesen kísérget - alighanem ő az egyetlen, aki örül az este alakulásának, szóval egy nagy sóhajjal az ölembe kanalazom és belefúrom az arcomat a bundájába. Kell egy kávé. Egy gigászi bögre illatos, finom, tejszínes kávé, hogy teljesen kijózanodjak és rá bírjam venni magam, hogy a jól megérdemelt esti programom helyett megint dolgozzak.
Nagyjából egy órát vesz el, hogy elkészüljek mindennel, úgyhogy végül fogok némi nasit, az iPodomat és a macskát, letelepszem a rendelőben és olvasással ütöm el az időt, fel-felpillantva a lapokról, hogy ellenőrizzem hívatlan vendégem állapotát.

Valahol érzékelem, hogy ébredezik, de csak akkor teszem félre a ketyerét, amikor hirtelen ülő helyzetbe vágja magát.*
- Csak lassan, nyugodtan. Hogy érzed magad?-*Nagyon remélem, hogy ha van is még hatása az estének, az max macskajaj, mert azzal tudok mit kezdeni. Figyelem a mozdulatait, hogy időben tudjak reagálni, ha esetleg émelyeg vagy rosszul van.
Szeretem azt a kanapét.
A kérdés hangsúlya aztán eloszlatja aggályaimat - tipikus másnapos kedvesség süt róla, megfejelve azzal a gyanakvással, amire egy bedrogozott popsztár képtelen lenne.*
- Nálam, otthon. Riley vagyok, by the way,-*lengetem meg üdvözlésképp a mancsom, mert ez a bemutatkozás most szükségszerű - a legkevésbé sem hasonlítok arra a nőre, akire tegnapról emlékezhet, előtte pedig sosem találkoztunk. Tűzök is mellé egy semleges mosolyt, elengedve a moziban történteket - a legtöbb bájitalt amúgy sem jó alkohollal keverni, nem csoda hát, ha Arlent teljesen kiforgatta magából a rögtönzött koktélja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Ha nem akarod, hogy valaki megsértődjön, nem mondj sértő dolgokat,-*vonok vállat, mert ezek a "én nem ..., DE" mondatok pontosan ilyenek. Már kinőttem abból, hogy a külsőmre érkező megjegyzések megingassanak, az önértékelésem elég fejlett ahhoz, hogy metamorfmágiától függetlenül letojjam mások véleményét.
- Hazahoztalak, miután kezelhetetlenné tett az alkohol és a szerelmi bájital, amit a kóládba kevertél. Gyanítom, ez felelős a memóriazavarért is.-*Dióhéjban ez történt, s hogy ne egyszerre borítsam rá az összes infót, hagyok némi időt az elhangzottak feldolgozására. Azt már nem ecsetelgetem, hogy azért ültem itt, nehogy valamilyen mellékhatás beüssön, szerintem érezni fogja a dolog súlyosságát. Így is eléggé szét van csúszva, a mimikáját figyelve azt hiszem, fájhat a feje.
Na jó. Kicsit helyrerakom, mielőtt hazaküldöm. Maradt még némi másnaposság elleni szerem, kávém annyi, hogy kitartson a harmadik világháború végéig, és ha nagyon jó gyerek lesz, kaphat rántottát is.*
- Többek közt ezért is maradtam ebben az alakban, hogy ha még mindig a hatása alatt lennél, ne kelljen magamról vakolóval vakarni. Azonban mint látom, elég lesz némi koffein,-*még mielőtt megfoghatnám, Freud leugrik az ölemből, hogy hossz nyújtózkodást követően elinduljon kifelé. Követem példáját, eléggé elmacskásodtam olvasgatás közben, s míg kiropogtatom a hátam, kényelmes tempóban sétálok az ajtó, pontosabban a konyha irányába.*
- Hogy szereted?-*kérdezem, hátra se fordulva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A viccem nem nagyon ért célba, ami sajna megesik néha, de na, ismeretségünk nagyjából másfél órás, ha nem számítjuk azokat az igen kínos perceket, amikre Arlen nem is emlékszik. Megkönnyebbülés, hogy fennakadás nélkül elfogadja a hivatásomat, a második megjegyzése azonban... Mit akar ezzel mondani? Lekezelőnek hat, mintha a segíteni akarásom rossz dolog lenne, mintha törődni másokkal lealacsonyító, ostoba vonásnak számítana a szemében. Emellett ott a tény, hogy egészen biztosan nem magának szánta a bájitalt és sosem kérdeztem rá, kinek az életét akarta megkavarni. Nem veszítem el a nyugalmamat, de némi feszültség érezhető a tartásomon, ahogy egyenest a szemébe nézek.*
- Excuse me?-*Érteni akarom, ezért lenyelem az agresszívebb válaszokat, mint a "Közöd?!" vagy a "Remélem, nem mászol rá minden szembejövő nőre bebájitalozva". Azonban számolnia kell vele, hogy nekem nagyon nehéz hazudni, mert a munkaköri leírásom része, hogy felismerjem.
Lehet, hogy én reagálom túl: nem aludtam az éjjel (guess what, egy bebájitalozott jöttmentet őriztem, nehogy belefulladjon a saját hányásába), eleve érzékenyen érintenek az ilyenek és utálom, amikor az emberek céltalan vagy "céltalan" (a.k.a. manipulatív) megjegyzéseket tesznek.
Előveszek két tányért, az egyiket elé tolva, a másikat roskadásig pakolva szendvicsekkel, hogy fel tudjam vinni a szobámba, mert a kávénak kell egy kis idő, hogy hasson, addig meg le is zuhanyozhatnék. Arlen közben műértékel.*
- Vigyél nyugodtan, ha ízlik. Ha megbocsátasz, most már dolgoznom kell,-*intek búcsút, mielőtt felmarkolnám a cuccaimat - amilyen óriási a ház, kötve hiszem, hogy ne találná meg az ajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem túl eredeti, de piknikre készülődöm.
A karomon átvetve ott a takaró, ami vékonyságát meghazudtolóan puha és kényelmes, míg a kezemben a finomságokkal megrakott kosár, ahogy halk pukkanással hoppanálok a tetőre. Eltartott egy darabig, amíg megtaláltam a megfelelő pontot, elvégre nagyon nem vagyok idevalósi, de a technikának hála nem kellett végeérhetetlen keresgélésbe ölnöm az időmet. Hivatalos kilátó ez, csak épp zárórán túl járunk már jócskán, így nem kell másokkal osztozni a téren és a látványon se. Cserébe itt hagyok majd annyi aprót, ami fedezte volna a belépők árát, elvégre nem a pénzt sajnáltam.
Azonnal magával ragad a kilátás - épp' csak lecsapom a pokrócot és a kosarat, mielőtt a korlátnál teremnék, arcomat az esti szélbe tartva. Annyira más itt minden, tapinthatóan idegen, átitatja a történelem és egy számomra ismeretlen kontinens szelleme. Könnyű, nyári ruhámba is belekap a fuvallat, de a levegő még mindig kellemesen meleg. Van még egy kis időm (feltéve, hogy meghívóm célba ért és nem galacsinként végezte, amire azért van esély), úgyhogy gyorsan leterítem a takarót és elővadászom a telefonom, hogy csináljak néhány panorámaképet. Legrosszabb esetben majd a google-lal kettesben elköltöm a vacsorám és gyönyörködöm a városban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Belemerülök a fényképezésbe, piszkálgatva a beállításokat, hogy a lehető legélethűbb színeket kapjam lencsevégre - még van egy kevés vörös fény a hegyek felé a láthatáron, ami visszaköszön a felhők alján is. Csak a sokéves rutinnak köszönhetem, hogy a hátam mögül érkező "köszöntésre" nem ejtem le kedvenc iPhone-omat sokemeletnyi magasságból. A szívem kihagy egy ütemet, hogy aztán izgatott susmussal dobogjon tovább.*
- Is,-*felelem, nem pördülve meg, mert mindjárt végzek. Bár nem látom, de hangján érzem a mosolyt és azon kapom magam, hogy az én arcomon is egyre szélesebb görbe ül, ahogy léptei közelednek és megérzem derekamra simuló kezét. Tenyere melenget a vékony anyagon át. Hátradőlök, fejem a vállgödrébe támasztva és megfordítom a telefont, gyakorlott mozdulattal lőve közös selfie-t, a biztonság kedvéért több képet is, hogy legyen köztük jó. Aztán leeresztem a ketyerét, hogy Anton felé forduljak, szabad kezemmel végigsimítva karján - mire vállához érek, lábujjhegyre állok, hogy arcunk egy magasságba kerüljön.*
- Szia,-*suttogom, mindenemmel mosolyogva rá. Hiányzott, döbbenek rá a nyilvánvalóra, ahogy farkasszemet nézünk. Hiányzott és legszívesebben megcsókolnám, de még nem vagyok elég bátor hozzá, kapva kapok hát a feldobott témán.*
- Reméltem, hogy tetszeni fog,-*biccentem oldalra a fejem. Annyi mindent nem tudok még róla, nem tudunk egymásról... Hazudnék, ha tagadnám, hogy néha megijeszt, de félelmemet - ahogy most is - maga alá gyűri az ismerni vágyás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Gyakorlatilag egy számítógép. Egészen varázslatos, mennyi mindent tud egy ilyen aprócska szerkezet,-*sokáig sorolhatnám a funkcióit, mikre használom, mire lehetne még, de nem bocsátkozom előadásba feleslegesen, csak ha kérdez vagy látom rajta az érdeklődést.
Féltem, hogy rossz néven veszi, ha engedély és figyelmeztetés nélkül kapom le, de egyenest az objektívbe néz, megnyugtatva. Nem keveset töprengtem rajta, hogyan készíthetnék róla képet, mert azt elvetettem, hogy észrevétlen tudnám lefotózni. Talán így a legjobb, hogy a lehetőség kínálta magát, bármiféle előkészület vagy tervezgetés híján. Valódi elcsent pillanat.
Kapok mellé egy ártatlan csókot. Jólesik, s cserébe megcirógatom borostáját, mielőtt kibontakozna az ölelésből, hogy sétára váltson.*
- Megérzés.-*Az emberek általában a szemüket forgatják, amikor kiejtem a számon ezt a szót, még csak nem is tudom őket hibáztatni érte. Sem tudományos, sem mágikus magyarázatom nincs erre, egyszerűen hozzám tartozik, mint sok más furcsaságom. Nyomába szegődöm, megpróbálva valamiféle formát adni gondolataimnak, míg szemem issza a látványt - talán a legjobb szó erre, hogy lődörgök.*
- Szereted azt látni, ami másoknak elillan. Észrevétlenül, mégis közelről figyelni, hogy minden részlet tiszta legyen. A szépséget, a titkokat, a rejtvényeket...-*s most itt a város, egyszerre karnyújtásnyira és elég távol, zavartalanul fürkészhesse. Odalenn emberek nyüzsögnek, fények örvénylenek, életek kavarognak a sötét vagy világló ablakok mögött, elnyúlva, amíg csak a szem ellát.*
- It just felt right,-*jóformán magamnak mondom ezt, mert hiába is szedném részeire, elég egy pillantás, hogy érezzem, hogyan simul Anton sziluettje az elém táruló képbe, pontosan illeszkedve.
Odalépek, a korlátra támaszkodva előrehajolok és arra fordítom a fejem, amerre ő mutat.*
- Nekem is. Sok olyan dolgot adott, amire az, aki a mágia kényelméhez szokott, nem is gondol,-*szeretem a magnix világot, minden hibája és hiányossága ellenére, vagy talán épp azokért is. Hadonászása mosolyt csal az arcomra, mert vicces módon én sem ülhetek seprűre. Illetve ülhetek, de hasztalan tenném. Nem mintha érezném a hiányát, mivel nem ismerem az élményt, s eleve alig jut eszembe.*
- Te tudsz repülni?-*a kérdés csak úgy kibukik belőlem, észre sem veszem, hogy kicsit ugrottam gondolatban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kérdést leszámítva nem igazán reagál a szavaimra és nem tudom, hogy csak egyszerűen tudomásul vette, vagy a kilátás elvonta a figyelmét. Nem mintha hibáztatnám érte, sokkal érdekesebb, mint öncélú monológjaim. Ellököm magam, szórakozottan végigsimítva a köveken, hogy Anton példáját követve a pléd felé vegyem az irányt. Kár, hogy nincs mágikusan védve a hely, ötlik fel bennem, akkor akár a korláton is ücsöröghetnék. A semmibe lógatnám a lábam, mintha felhőn lennék, élvezve a magasság részegítő érzését.
- Ahogy a fejsze úszni,-*nevetek, fejemet csóválva, miközben lehuppanok mellé a takaróra és félreteszem a telefont. De gondolataim gurulnak tovább, mint egy megkezdett fonalgombolyag. A ketyere, mint sok más apróság is, ellensúlyozza hiányosságaimat és ritkán érzem, hogy tényleg hiányozna valami.*
- A bájitaltan és a transzfiguráció az egyetlen erős oldalam. Nem mintha bánnám... Szegény szüleimet így is megizzasztottam.-*Kényelmesen elhelyezkedem, Anton felé fordulva, könnyen áthidalható, csekély centiket hagyva köztünk. A kosárba nyúlok, hogy elővegyem azt a tálat, amiben a - remélhetőleg még langyos - sütemény van. Sok apró, leveles tésztából szaggatott, töltött darab van itt, azt se tudom, hányféle sós-édes ízben. Mint a Bogoly Berti-féle drazsé, külsőre megkülönböztethetetlenek. Talán meg kellett volna kérdeznem, miket szeret, de azzal odalett volna a meglepetés.*
- Fényűző vacsora a'la Riley. Ha valamelyik nem jön be, mondd meg nyugodtan,-*teszem le egyszerűen, teljesen komolyan gondolva - nem kötelező kóstolni, de ha mégis arra adja a fejét, hogy a "főztöm" tesztelje, akkor legalább tudjam, mit ne készítsek legközelebb.
Ha lesz ilyen. De annyira talán csak nem kiábrándító a kaja.*
- Várjvárj,-*kapok észbe, ahogy a tányérokat szedem elő. Kicsit turkálok, amíg rálelek a keresett apróságra - egyetlen árva teamécses, amit úgy találtam otthon, a kacatos dobozban hányódva. Meggyújtom, aztán a korlát tövében ide-oda tologatva próbálok legalább kicsit szélvédett helyet találni neki.*
- Tessék! Gyertyafény. Vagy olyasmi,-*nevetgélek halkan, leginkább magamon, mert most már senki sem mondhatja, hogy nincs meg az előírásszerű romantikus hangulat. A fülem mögé tűrök egy, az imént elszabadult tincset, hagyva leülepedni kicsit a csendet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csendesen figyelem, ahogy bohóckodik, játszik nekem-velem, s közben feloldódik bennem minden maradék tartózkodás vagy félelem. Jólesik a dicséret, tekintete és szavai őszintesége. Szórakozottan krikszkrakszokat rajzolgatok ujjammal a takaróra, miközben őt nézem - gesztusai hol szélesek és eltúlzottak, hol egészen aprók, szinte leheletfinomak. Könnyű belefeledkeznem, eltűnődni szemeinek különös, melengető kékjén.
A javaslatára felvonom a szemöldököm.*
- Nem félted az ujjaidat?-*villantom rá a tekintetem, féloldalas mosollyal összecsattintva fogsorom. Nyomába se érek persze a cápavigyornak, de határozottan bujkál valami ragadozószerű a vonásaimban.
- Legyen! De ha valamelyik nem ízlik, tényleg ne..ne kapd be,-*horkantok, ahogy a fordítóbűbáj megérteti velem, min is vigyorog Anton. S ha már áll az alku, hajam az egyik oldalra kotorva előre hajolok és leharapom a felkínált sütemény felét, igyekezve nem morzsázni és nem kenni magam össze (kac-kac).*
- Csokis-kókuszos,-*referálok, mielőtt még kérdezhetne, de aztán már igazán jólnevelten várom a kérdésem. Kíváncsi vagyok, ám idegességnek nyoma sincs rajtam - elég időt kaptam, hogy ráhangoljak és a játékszabályok is roppant elnézőek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A titok nyitja, hogy váltogatom az árnyalatokat - általában inkább a vörös felé húzok, de igazából sosem éreztem, hogy korlátoznom kellene a színeket. Annyi szép árnyalat van, miért ne élvezhetném azt, amihez épp kedvem támad, ami a legkifejezőbb?*
- Remélem, jó a biztosításod,-*nyalom meg kihívóan ajkam, csak a hatás kedvéért, bár iszonyat nehéz féken tartani a nevetést, ami kikívánkozik belőlem. Azért érdekes lenne egy esetleges balesetet megmagyarázni, még ha hallottam ennél ezerszer bizarrabbakat is.
Az emberek kreativitása nem ismer józan észt, ha kellő mértékben unatkoznak.
A kérdés meglepő, egyszersmind kedvemre való, annál is inkább, mert nincs kész feleletem rá. Tapogatózva indulok a keresésére.*
- A legváratlanabb pillanatokban. Mármint... néha olyan kevés is elég,-*eltöprengek, a várost fürkészve, önkéntelen mozdulattal igazítva meg a vállamról lecsúszó vékony pántot. Szeretem a hivatásom és boldoggá tesz, hogy segíthetek; szeretem a családomat és a velük töltött időt; maroknyi barátomat és az életembe toppanó idegeneket...Szeretem az életem és többnyire nem méricskélem a boldogságot, ami nekem jut. Már a nyelvem hegyén a válasz, amikor tekintetem visszasiklik Antonra és megakadok. Ha ő jár a fejemben, megmozdul bennem a mi lenne, ha telhetetlensége. Puha, apró mosollyal nyugtázom az érzést, új levegőt véve.*
- Azt hiszem, amikor maradéktalanul önmagam lehetek és mással is megoszthatom ezt. Amikor bármit megtehetünk vagy kimondhatunk...-*vagy mondani sem kell, mert anélkül is értik, teszem hozzá gondolatban. Talán naiv vagyok, de a töredékek, amiket őrzök, ezt sugallják. Voltaképp nem is annyira sejtés, mert egy formáját ismerem, ismertem ennek a szabadságnak. Charlieval együtt vesztettem el.
Ha úgy ítélik, megkapom az édesség másik felét, rajtam a sor. Találomra választok süteményt, egyik sarkánál fogva nyújtom Tony felé.
- Mire vagy mikre vagy a leginkább büszke?-*kis kibúvót, vagyis inkább teret adok, ha netalán több ilyen fontos dolog is lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elkomolyodik, s hosszan fürkész - kimondatlan . A karjára simítom a kezem, szinte megszólalásig ugyanazzal a mozdulattal, mint amikor először szembesült a másik arcommal - nyugodt, puha érintéssel erősítem meg akkori szavaim. Nem akarom, hogy bármelyikünk hazudjon magának vagy a másiknak, de ezen túl nem várok el vagy követelek semmit. Idővel megtaláljuk majd a válaszainkat.
Érintésére elkapom üres kezét, hogy tenyerébe csókoljak, mosollyal engedve aztán el, lassan, szinte vonakodva. Megbolondít ezekkel az apróságokkal, mintha nem lennék elég defektes enélkül is...
Hogy is van? Ha a cápa a tenyeredből eszik, a lábadból is fog?
Figyelem, mint tűnődik, s közben vele merengek. Mindig van a lényében asszimmetria, mégis egyensúlyban tartja az örökös mozgás. Az első válaszra bólintok, nem fűzve hozzá semmit, mert nem tisztem ítélkezni senki felett, bár jól tudom, miről beszél. Ami utána következik, teljesen váratlanul ér.
Az arca kisimul, csak szeme sarkába gyűrődnek ráncok - befelé mosolyog, valakire, akit én nem láthatok. Felkavaróan szép ebben a pillanatban és megérint az egész különlegessége, mert érzem, ritkán engedi bárkinek is, hogy így lássa. Elfeledkezem a süteményről, szinte levegőt venni is elfelejtek, úgy iszom némán a látványt, az érzéseket. Hiába bújik a szavak mögé, vonásai túlharsogják azokat. Mindent megtett és bármit megtenne érte, s ez így van rendjén.  
Nem vagyok féltékeny, s nem ijeszt meg - ha valami, akkor örülök neki és szeretném megismerni. Önkéntelen nyújtom kezem, hogy megcirógassam szarkalábait, tenyerem arcára simítva és előrehajolva, hogy homlokom az övéhez érintsem.
Aztán eszembe jut a sajtos másik fele és az idő újra mozgásba lendül. Cserébe kapok egy harapásnyi vaníliát - úgy tűnik, nekem az édesekhez van szerencsém.
Megingatom a fejem, egész testemben hintázva egy kicsit.*
- Többnyire csupán villanások maradnak meg. Sokszor csak onnan tudom, ha rosszat álmodtam, hogy Freud felébreszt az éjszaka közepén. Állítólag szoktam álmomban nevetni is,-*egy picit megvonom a vállam, mert amennyire emlékszem, csupa csip-csup dolog foglalkoztatja a tudatalattim, mindennapjaim töredékei. Jobb ez így, ha nem is túl érdekes.*
- Mostanában volt egy vagy két farkasos álmom. A telihold,-*intek fejemmel az éj felé, bár a sápadt égi vándornak még nyoma sincs. Nem tudom, voltaképp mennyit látott az aktámból, de ha utalásom nem értené, minden lehetősége megvan kérdezni és jobban is szeretném, ha így tenne. Papíron, feketén-fehéren minden olyan szenvtelen.*
- Ha van, mi a patrónusod?-*Rengeteg kérdésem van. Mégis, ahelyett, hogy a lányra vagy az anyjára kérdeznék, ezt választom. Nemcsak maga az állat érdekes, de az emlék is, amivel megidézik az emberek - bár nekem sosem lesz, nem csak ezért tartom lenyűgözőnek. Ebben a varázslatban a legféltettebb érzéseink öltenek testet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Testbeszélgetünk.
Szerencsésnek mondhatom magam, hogy sosem próbálták elnyomni bennem a közelség, fizikai kontaktus iránti igényt - nevezhetünk akár bújósnak is, de több ez annál. Szeretek érintésekkel kommunikálni, olyan könnyen és természetesen jön ez nekem, amennyire reménytelen vagyok nyelvekből. Szavakkal könnyű hazudni, arccal és testtel nehéz, szinte lehetetlen; s van valami olyan közvetlen, nyers, valós benne, amit szóban nem tudnék átadni. Ki értené ezt jobban, mint a tenyerembe simulva némán felelgető bűvész?
Tetszett az arca - tetszett, hogy át meri és tudja élni ezt a fajta szeretetet, kötődést, s hogy megmutatta nekem is. Bár, hogy őszinte legyek, ennél sokkal több mindent írhatnék a "Mi tetszik benne" listára, minden találkozással többet, mert felfedezek valami újat. Finoman simít a vékony anyagon keresztül, kellemesen beleborzongok és szusszanok egy aprót - ha így folytatja, dorombolni is fogok.
Újabb mosoly és újabb darabka, bár a fordító bűbájnak hála tudom, hogy még sosem láttam ilyen madarat - mifelénk a robin vándorrigó, úgyhogy feljegyzem elmém egy zugába, hogy rákeressek majd.*
- Az,-*bólintok, irónia nélkül, mert nem látok semmi rosszat abban, hogy a fenséges, veszélyesen intelligens lényt megszelídítette a lánya érkezése. Hanna. Milyen dallamos, szép név.*
- Azt hiszem, voltaképp a madarak is hüllők, evolúciós szemszögből,-*teszem hozzá szórakozottan, amíg odaadom a jogurtos süti másik felét. Aztán megkapom én is az enyémet, s a kérdésre csendesen rágódom, pillanatokig.
Az akta világosan és egyszerűen közli, hogy a szüleim által vezetett Meyers-alapítvány munkatársa vagyok, valamint hogy az atipikus likantrópia a szakterületem. A korom szokta ledöbbenteni az embereket, mert huszonhárom évesen olyan titulus és tudás birtokában vagyok, amire normális esetben még sokáig kellene várnom. De mikor volt bármi normális az életemben?
Magam elé mosolygok, szórakozottan a kezemen lévő anyajegyet nézegetve, majd lassan felnézek, ahogy összeállnak bennem a szavak. Nem fájnak, ám talán egy árnyalattal halkabbak a szokottnál - egy cseppnyi szomorúság mindig vegyül bele.*
- A helyzet az, hogy szeretném neked bemutatni Charliet, az ikertestvéremet, aki miatt ezt a pályát választottam és animágus lettem, de nem tehetem. Vérfarkas volt és a kór megölte, én pedig értelmet akartam adni a halálának, ha megakadályozni nem tudtam.-*Egyszerű, ám súlyos vallomás ez - egész univerzumom, dióhéjba szuszakolva. Egy régebbi kérdés miértjének része is - nemcsak egyedül maradtam egy arccal, ami kettőnké volt, de elvesztettem a lényt, akivel születésünk, sőt, fogantatásunk pillanatától együtt voltunk.
Plusz ijesztő is az ábrázatom, de ez már egy másik történet.*
- Félre ne érts, ha nem lennék jó benne és nem szeretném, nem csinálnám.  Én megtehetem, amit mások nem - segíthetek azoknak, akik nem szedhetnek bájitalt vagy mellékhatásokkal küzdenek. Mellettük lehetek az átváltozáskor, enyhíthetek a szenvedésen, ha nem is gyógyíthatom meg őket.-*Hát ez a helyzet. Csak tekintetemmel üzenem, hogy kérdezzen, ha nem elég ennyi - ritkán beszélek erről, ám nem azért, mert szenvedést okozna.
Egyelőre azonban rajtam a sor, s némi töprengés után odakínálom a következő süteményt.*
- Van olyan régi álmod, ami még teljesítésre vár?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szótlan issza szavaimat, alig párat bólintva, s kicsit olyan ez a csend, mint amit bent is érzek - talpalatnyi kihűlt hely, maréknyi űr, amit nem lehet és nem is akarok kitölteni. Néha végigsimítok az üresen maradt folton, amit fekete tintaként a bőrömön is hordok, de csak ritkán merengek azok, ami elmúlt. Hiányzik, ám tudom, hogy még találkozunk.*
- Pár hét? Éveknek tűnt,-*nevetek, s arcomon hirtelen lepereg néhány évtized, megszázszorozva az aranyló szeplőket, ráncokat hagyva nyomában, megfakítva bőröm és hajam fényét, ősz szálakat vegyítve a rézszínűek közé. Ahogy lassan hömpölygő víz vájja a partot, úgy minden vonalamat átrajzolja némileg az idő - pillanatokig játszom csak, Anton tekintetét és reakcióját figyelve, de különös belegondolni, hogy most egyidősnek tűnünk. Nem tudhatom, tényleg ilyen lesz-e, leszek-e majd. Nem bánom, hogy meggyűri arcom a sok mosoly vagy megkoptatja hangom a nevetés; csak a tekintetem ne halványuljon és minden rendben lesz.*
- Kár. Akkor nincs is mit valóra váltani?-*műszomorkodom ajkam lebiggyesztve. Cinkosa vagyok, ha már megszegjük a kis játékszabályainkat, visszadobom a labdát. Azért élvezem, mert nincs tétje, pusztán saját szórakoztatásunkra futjuk ezeket a köröket.
Kapok egy újabb kókuszost és egy apró simítást, ám most nem hagyom ennyiben - odakapok, kézfejére fogva finoman, hogy tenyerébe bújhassak arcommal. Lopok egy keveset melegéből, s mielőtt elengedem, csókot lehelek csuklójára.
A kérdés egyszerű, mégsem felelek azonnal, mert magamba kell nézzek hozzá.*
- Zöldszemű is vagyok, szörny is vagyok, de nem hiszem,-*mosolygok, jobb válasz híján. Senki sem tett próbára - az egy- vagy páréjszakás kalandok sosem kaptak esélyt, hogy akár csak futó kapcsolattá váljanak. Én döntöttem így és nincs bennem megbánás, nem volt hely és idő az életemben még valakinek.
Megpihen rajta tekintetem, tűnődve, s derűsen megingatom fejem a süti másik felére. Nekem elég most, enélkül is szívesen játszom tovább - ám ha mégis jutalmazna, fantáziájára bízom magam.*
- Szoktál énekelni, magadnak vagy másnak?-*Valahogy kínálja magát a kérdés, annyira kellemes a hangja. Ez persze nem garantálja, hogy tud vagy akar énekelni, de kecsegtető. Közelebb húzódom kicsit. Fogjuk az esti szélre és a vékony ruhára.
Vagy inkább fogjuk rá meg a cápamosolyára. Igen. Határozottan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ezúttal nincs semmi bizonytalan vagy negatív a reakciójában - bár a gyér fényben nehezebb kivenni a finom rezdüléseket, amit látok, az nyílt kíváncsiság és tetszés, talán egy csipetnyi merengéssel. Megmoccan bennem a türelmetlenség, mert annyira máshogy néz még arcaimra, hogy úgy érzem, önmagammal kell versengenem. Ami sületlenség, emlékeztetem magam szemem lesütve, mert hiába diploma és mágia, még mindig emberből vagyok. Néha meg kell álljak, hogy kibogozzam magam az érzéskupacomból.
Ahogy jött, úgy múlik el érintésére az egész, hogy helyet adjon a jóleső bizsergésnek.*
- Szárnyakat nem tudok magamra bűvölni, de szívesen teljesítek kívánságokat,-*kacsintok most én őrá, mert lehet még ezt a labdát passzolgatni. Aztán ki tudja, jó magaviseletű törzsvendégekre lehet, nem is vonatkozik a bűvös hármas megszorítás... Vagy azok az aranyhalak? Elfelejtettem.
Na jó, ezt a vacak poént legalább csak magamban sütöttem el. Nem erőltetem a következő süteményt, helyette iszom én is egy kortyot, amint el tudom kérni az üveget. A pár pillanatnyi beálló csendben tekintetem és gondolataim elkószálnak.
Valóban nem mutatkozott nálam más téren féltékenység, de akárhonnan is nézem, sosem kellett igazán versengenem mások figyelméért. Ezen kívül is az a tapasztalatom, hogy a különféle kapcsolatok egymástól függetlenek - az, aki féltékeny a testvérére, nem feltétlen lesz az a partnerére is és vice versa. Alapvetően azt hiszem, bizonytalanság és bizalmatlanság szüli ezt az érzést, s az elsőből bőven akad még nálam. Ahogy Antonnak, magamnak is időt kell adnom.
Válasza apró, ám kellemes csalódás s arcom elfutja a mosoly, ahogy dúdolni kezd. Lehunyom a szemem, talán enyhén ringok is a ritmusra, bár egy hang nem sok, annyit sem ismerek a dallamból. Aztán egyszerre vége szakad a dalnak, de még mielőtt felocsúdhatnék, megérzem ajkait. Ösztönösen mozdulok, közelebb húzódva, még mielőtt keze tarkómra simulhatna, mert ezt a puhaságot, ezt az ízt már ismerem, ezt szomjaztam. Egy kézzel megtámaszkodom oldala mellett, úgy fordulva, hogy mellkasához simulhassak, míg szabad kezem arcára rebben, ahonnan ujjaim utat találnak hajába. Ha engedi, elmélyítem a csókot, elmerülve benne, amíg csak el nem fogy a levegőm; s akkor sem megyek messzire. Arcom nyakához fúrva pihegek, de melege és illata nem segít józanodni, dübörög bennem a mégmégmég. Mosollyal nézek fel, orrom hegyét az övéhez érintve.*
- Menjünk,-*suttogom rekedtesen, a hová-t és meddig-et rábízva; s pár perccel később már csak az ottfeledett mécses hunyorog mindenttudóan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Eredetileg csak egy röpke látogatásra ugrottam át, hogy benézzek Liamhez egy kávéra, azonban beszélgetésünk után valahogy itt ragadtam, nézelődve és bóklászva. Belemerültem a forgatagba, ami kicsit hiányzik is nekem olykor, s céltalanul sodortattam magam a tömeggel, amíg meg nem csapott az illat, amit épp követek. Mert valaki úgy döntött, a Mennyország bejáratának a legmegfelelőbb hely épp Budanekeresd.
Na jó, ne túlozzunk, igazából csak mennyei rétesek kelletik magukat és ki vagyok én, hogy ellentmondjak ennek a csábításnak? A gyomrom hangosan kordulva helyesel, ahogy lerendelek minden ízből egyet és összefut a nyál a számban, ahogy az eladó elkezdi a tányéromat pakolni. A zsebembe túrok, hogy összeszedjem a kért fizetséget, mire végez, de elég, hogy pillantásom elkalandozva a nekem háttal álló férfira essen és el is felejtem, hol tartok épp az apróval. Szégyenszemre újra kell számolnom, sűrű bocsánatkérések közepette, aztán mivel másodjára is elrontom, végül inkább "borravaló!" felkiáltással otthagyok egy sarlót, hogy nehogy felhívjam magamra a figyelmet.
Mert könnyű ráismernem a sziluettre, s még könnyebb ösztönösen, gondolkodás nélkül mozdulni felé, olyan mosollyal, melyről azt sem tudom, mikor született arcomon. Mégis visszatartom magam, mert ki akarom használni a ritka alkalmat, hogy tudta nélkül megfigyelhetem. Mielőtt még észrevehetne, alakot váltok, olyan bőrbe bújva, amit sosem látott rajtam, majd leparkolok az egyik szomszédos asztalkánál és jóízűen nekilátok a süteménykupacomnak. Igyekszem feltűnésmentes maradni, bár kétlem, hogy sokáig meg tudnám őrizni inkognitómat, mert szinte fel sem kell nézzek, hogy érezzem, mint siklik át rajtam pillantása. Amíg tekintetünk nem találkozik, talán nem fog azonnal gyanút...
Mondtam már, hogy csapnivaló vagyok bújócskából?
Szemem sarkából lesem, s ha elfordítja a fejét egy másodpercre, másfelé nézve, hangtalanul a egy másik asztalhoz hoppanálok, villámgyorsan arcot változtatva. Nyilván nem tökéletes az átalakulás, elvégre a ruhámat nem cserélhetem le ilyen gyorsan, de kíváncsian várom a reakcióját arra, hogy valahányszor szem elől téveszt, máshol, más arccal bukkanok fel - ugyanazokkal a rétesekkel.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Zakkant vagy vicces kedvű. Nos, a kettő nem zárja ki egymást.
Nem is tudom, elégedett vagy csalódott vagyok-e inkább, hogy még mindig nem buktam le, de nem is nagyon érek rá ezen agyalni. Minél tovább játszom kisded játékomat, annál nehezebben bírok a kitörő jókedvemmel, mert Anton arcán lépésről lépésre növekszik a zavar. Én pedig mit-sem-sejtő fejet vágva majszolgatom a réteseimet, reménykedve, hogy a karma nem azzal büntet majd, hogy megpróbál belefullasztani valamelyikbe.
Amikor gyanakvóan a poharát méregeti, szinte hallom a fején átfutó gondolatokat, alig bírom visszatartani a nevetést, főleg azt követően, hogy egy vállvonással mégis legurítja a shake maradékát. Úgy tűnik, ezzel egyidőben döbben rá, hol a hiba a mátrixban, mert néhány 'na-álljunk-csak-meg' pillanat elteltével egyenest farkasszemet néz velem. Alig marad időm lenyelni a falatot, mielőtt kirobban belőlem a kacagás - nyakam behúzva veszem fel megszokott, kócos küllemem, kezeimet úgy emelve fejem mellé, mint aki a letartóztatását várja. Tetten értek! Csak hosszú másodpercekkel később halkulok el, ahogy kifogyok a szuszból, s mivel átmenetileg ha akarnék, se tudnék felelni, felnyalábolom maradék süteményeim és áttelepszem az ő asztalához, elé tolva a tányért. Kóstoljon csak.
Mindenem fáj, s félő, hogy a vigyorom összeér a tarkómon, ahogy rám villantja cápamosolyát. Belefeledkezem a látványba, mert olyan könnyűnek érzem most magam, mint egy szappanbuborék.*
- Milyen volt a turmixod?-*érdeklődöm, a világ legártatlanabb arcával és hanghordozásával adva elő a kérdést. A zöldjeim persze elárulnak, de azok folyamatosan locsognak, elmesélve azt is, mennyire örülök a találkozásnak és annak, hogy nem haragszik rám ezért a tréfáért. Nem merem megkérdezni, van-e most ideje rám, csak igyekszem kiélvezni, ami nekem jut, hogy ne uralkodjon el rajtam a mohóságom. Mert ha ad öt percet, akkor még ötöt és még ötvenet fogok majd akarni.
Lehet, hogy nekem is jutott ebből a cápaságból. Ad a kisujjából, viszem a karját...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ha csak tehetem, gyermeteg vagyok - amikor teljes biztonságban érzem magam valaki mellett, szabadon engedem a bennem élő törékeny gyermeket. Előbújok, hogy játszani hívjak, tartózkodás nélkül érintve, érezve, mozdulva... Megesik, mint most is, hogy még mindig téblábolok Anton körül, de nem félelemből, inkább mert túl sok mindent érzek és akarok egyszerre. Meg kell rostálnom vágyaim, rendet rakni gondolataim közt, mert egymaga kibillenti egyensúlyából egész kis világomat. Lekönyöklök az asztalra, hogy arcunk nagyjából egy magasságba kerüljön, egy pillanatra sem engedve el kékjeit.*
- Ugyan. Csak én vagyok káprázatos,-*kacsintok rá, a meggyes másik felét emelve el a tányérról, hogy befejezzem, amit elkezdett – nem kifejezetten elegáns, azonban roppant effektív módon szoktam étkezni, így mire kérdez, már el is tüntettem a kérdéses rétest. Épp csak megtörlöm a számat, mielőtt telemorzsáznék mindent.*
- Látogatóban egy régi ismerősnél, beugrottam egy kávéra. És te? Honnan-merre?-*szóval tartom, szótlan marasztalva. Egyre nehezebb el-elengedni, egyre gyakrabban kószálnak gondolataim, kutatok nyomai után házamban vagy emlékeimben. Kimondatlanul is érzem egy ideje a változást, hogy máshogy néz rám; vagy inkább ugyanúgy. Már nem hűl ki a tekintete, ha másik arcommal találja szembe magát és minden alkalommal azt érzem ettől, mintha felrázott hógömb lennék. Darabkái igéző kavargásában találom magam, egyszerre zsong fel bennem minden és szeretném vele megosztani, de elmondani nem tudom. Hallgatok hát, csordultig telve a pillanattal.*
- Inkább hívj meg egy italra! Megláttalak és lányos zavaromban elfelejtettem rendelni,-*ismerem be, szemem lesütve jóízűt nevetve magamon, mert így jobban belegondolva, az iménti jelenet sok fejvakarásra adhatott okot az árusnak, aki páholyból nézte végig az egészet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egész kapcsolatunk olyan, mintha új partnerrel új táncot tanulni. Hiába egyszerűek az alap lépések, kialakítani az összhangot, a közös koreográfiát és stílust sokkal hosszabb folyamat. Ritmust, dallamot kell találni, kiismerni a másik mozdulatait, számolni gyengéivel és erősségeire építeni, amit csak gyakorlással lehet. Mégis élvezem, a puszta közelséget, a vonzást, míg egymást tartjuk és vezetjük, botlásaink és ütközéseink ellenére is.
Oh, nem akar vitatkozni. Ezt bóknak veszem. S ha már nem kell győzködnöm, lenyúlom az almás-diós rétest, amire még az elején szemet vetettem. Így, hogy ketten pusztítjuk, jelentősen megcsappant a sütemények száma (na meg előadásom alatt is eltüntettem párat). Közben kiderül, hogy munkából hazafelé tartva botlottam bele, ami azt jelenti, hogy hacsak nem túl fáradt - és nem tűnik annak - talán elcsábíthatom, hogy velem töltse az estét. Mielőtt azonban még belevethetném magam ennek a megvalósításába, váratlan meghívást kapok. Egy pár pillanatig a szám szélét harapdálom, mert az nem kérdés, hogy szeretném látni a lakását, életének ezen előlem rejtett szeletét, csak épp azonnal elkap a mohóság.*
- Mennyire lenne pofátlanság inkább a te kávédból kérni?-*érdeklődöm, fejem finom mosollyal oldalra biccentve. Mert tényleg remek kávét főz és mert nekem készítené és mert nézhetném. Sokáig tudnám még sorolni indokaimat, de főleg kettesben szeretnék lenni, kéretlen tekintetek elől rejtve, hogy ne kelljen minden érintés, minden mozdulat előtt megállítanom magam.*
- Természetesen meghálálnám,-*teszem hozzá, fantáziájára bízva, mi legyen az ellenszolgáltatás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

- Ha nem is végtelen, a sír széléig üldözni fog,-*bólogatok roppant komolyan, mintha egy kávéért eladni a lelkem fair üzlet lenne. Aztán inkább elhallgatok és segítek pakolni, végezetül még egy mozdulattal tisztára söpörve az asztalt, mielőtt kézen fogna és nekiiramodnánk. Talán pontosabb megfogalmazás, hogy az ő keze van az enyémben, de mindegy is - leplezetlen örömmel sietek oldalán, léptemet övéhez igazítva. Fel-felpillantok az utcatáblákra, hogy megjegyezzem az útvonalat, eszembe vésve néhány jellegzetes házat vagy tereptárgyat is.
A társasház, aminek végül átvágunk udvarán, egészen különleges. Nem hiszem, hogy valaha is láttam hasonlót, de eszem ágában sincs megállni bámészkodni, hűségesen ügetek nyomában fel a csigalépcsőn. Reflexből meghajtom a fejem, ahogy belépek a kitárt ajtón, majd teszek egy lépést oldalra, hogy be is lehessen jönni és -zárni mögöttem. Javaslatára bólintok, kibújva (roppant felnőttes) tornacsukámból és egy mosollyal hagyom, hogy úriembert játszva lesegítse a kabátomat, mielőtt nézelődni kezdenék.
Az első szó, ami eszembe jut, az otthonos - nem a szó reklámokban hangoztatott értelmében, hanem valóban melegséggel, emlékekkel, összetartozó emberek darabkáival teleszórt hely. Önkéntelenül is teszek pár lépést, hogy tengelyem körül körbefordulva egyszerre próbáljak minden részletet egyszerre érezni. Akármerre nézek, fotók, szuvenírek, festmények, könyvek tarkállnak a falak pasztell háttere előtt. Olyan, mintha beléptem volna Anton életébe, nyilall belém. Ez itt a kollázsa mindannak, ami fontos, amit félt, amire szívesen emlékszik; rengeteg új és általam nem is sejtett oldala köszön vissza. Fél kézzel tétován megérintem a legközelebbi kép keretét, majd a következőét, ahogy a fal mentén sétálva pár lépést teszek. Az egyik fényképről sosem látott, mégis ismerős arc nevet rám, Antoné mellett, s ha sosem hallottam volna Hannáról, akkor is azonnal elárulná a kifejezése, hogy ő a lánya. Mire feleszmélek, már csak a konyhából hallatszik halk edénycsörgés, s kábán indulok el felé. Nem tudom, mit terveztem, csak azt, hogy én is adni akarok egy darabot,  s tétován megállok mellette-előtte, leheletfinoman érintve kezét, tekintetét kutatva lehajtott fejjel.*
- Szeretlek.-*Azt hiszem, suttogok, pedig nem titok, eddig sem volt az. Lehunyom a szemem és félig akaratlan mosódnak el vonásaim - indulatok vezérelnek, nem megfontolás, ahogy felemelem másik arcom, hogy megismételjem, ugyanolyan halkan, de tisztán.*- Szeretlek.