Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kávássy A. HenriettaBudapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat

Amint delet üt az óra, tömbösíti az asztalán nagy összevisszaságban álló iratokat, különböző méretű és formájú papírfecniket, és dátum szerint listázza a legfontosabb küldeményeket, melyeket aztán kollégája asztalára tesz le, hogy a férfi mielőtt belevág a nagy családi hétvégéjébe, még szaladjon el a bagolyházba, és értesítsen ki minden címzettet. Ma ugyanis ő nem marad bent délutánra, bár hétvégén ha lehet, még a nyüzsgő hétköznapoknál is jobban kedveli azt a másoknak leírhatatlan légkört. Letörli a karcos asztallapot, még egyszer be les minden fiókjába, és csak akkor hagyja el irodáját, amikor mind részlegét, mind saját magát - úgymint nyakkendő, ing, mellény, zakó - tökéletesen rendben találja.
Tudniillik, kora délután szüleivel találkozik Budapest egy előkelő vendéglőjében, amely édesapja régi nagy kedvence. A recepció falára akasztott tükörben még rápillant visszanéző képmására, és egy, a saját magának küldött biztató mosoly után kilép a hivatalból, hogy néhány perc múlva már Budapest egyik legnépszerűbb utcája melletti sikátorában találja magát. A hoppanálás még jó néhány év után is megviseli, hiába a sok gyakorlás, és a megfelelő óvintézkedések, a megérkezés utáni pillanatokat egyszerűen  képtelen megszokni. Émelygő gyomrára tapasztott kézzel siet a Fatál nevezetű vendéglőbe, hogy a kirakatüvegben még egyszer megigazítsa nyakát szorító kendőjét, és csak azután lépjen be a csilingelő ajtón. Édesanyját azonnal észreveszi, és a nővel szemben ülő férfiben is hamar rácsodálkozhat kopaszodó öregére. Kölni illatú, frissen borotvált arcán végigsimít, ahogy megközelíti idősödő szüleit; anyját arcon csókolja, míg apjával tisztelettudón kezet ráz. A férfi bár megpocakosodott, és hajlottabb, mint egykoron volt, még így is tükrözi régi valóját. Konstantin tisztelettudón, szerény csöndbe burkolózva foglal helyet közöttük, de kedélyessége már az előétel közben haragra gyullad. Apjával szinte minden találkozásukat elrontják a politikával, és az abból fakadó eltérő nézetükkel, nem kímélve így a mellettük türelmesen várakozó asszonnyal. A főétel alatt a férfiú munkahelyére terelődik a szó, végül, a desszertet fogyasztva szóba kerül családi állapota is. Édesanyja félti, hogy ugyanolyan sorsra jut, mint ők, apja viszont egyenesen tiltja a korai házasságot. Ráérsz még, mondja minduntalan. Ezután a szülőpár heves vitája következik, amely alatt Aliz, a húszas évei végét taposó Konstantin anyja, éveket öregszik.
- Köszönöm az ebédet, és utólag még egyszer hálás vagyok a gramofonért is - mondja búcsúzásul az öltönyös férfi, és homlokáról letörölve néhány apró izzadtságcseppet, kilép a hűvös utcára. Végre. Hogy merre indul, fogalma sincs, csak felveszi a tömeg tempóját, az út alatt hol cipője orrát, hol az üzletek fényeit nézve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kávássy A. HenriettaBudapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat

A szülőkkel való találkozások során nemcsak édesanyja, de ő is éveket öregszik - legalábbis így érzi, noha mindez kívülről csupán fáradt kék tekintetében és néhány órára elmélyedő apró ráncaiban nyilvánul meg. De belül már jóval a megbeszélt ebéd előtt szorong, és tart attól, ami az ételek váltakozása alatt történni szűk családja körében. Az egy dolog, hogy szülei soha nem ápoltak egymással normális viszonyt, hogy mindent megadtak neki azonkívül, amire valójában szüksége lett volna, de hogy húsz évvel később sem képesek kibírni egy közös órát, az bizonyára kívül esik a normálison. Értékeket képviselnek, mégsem hordoznak magukban semmit. Kolos szülei előtt nem tudja levetkezni régi önmagát, a rossz útra tévedt kamaszt, a később otthonkerülővé serdülő varázslótanoncot. Mugli, a politikai életben jártas anyja és apja olykor még a mai napig is érthetetlenséggel fordul felé, mintha várnának valamire, amit talán még ők maguk sem tudnak. Az évek múlásával már igazán megbékélhettek és elfogadhatták volna a megváltoztathatatlant.
Miután elköszön az étteremben maradó, hosszú kávéjukat kortyolgató szüleitől, és kilép a napos, bár az étterem benti melegéhez képest igen hűvös utcára, belélegezvén az éltető oxigént, gyorsan felfrissül. Már éppen elindul, hogy felvegye a tempót a pesti elit tömegével, amikor finom ütközés éri jobb vállát, és ő megtorpanva az érintés, s az azt követőn felhangzó bocsánatkérés irányába fordul.
- Nem tesz semmit - mormogja vissza nyúzottan, majd egészen véletlenül a fiatal hölgy lábánál fekvő irattartóra esik pillantása. - Kisasszony, ez nem az öné?
Visszalép egyet, s gyorsan lehajol a színes tartóért, hogy átnyújtsa azt a barnaságnak, nehogy még idő előtt elkeveredjen a szombatonként általánosan megszokott kora délutáni forgatagban. Talán a komolyabb ütközést elkerülendő szökkenésnél eshetett ki a lány zsebéből, talán nem is az övé, nem lehet tudni, de fő a biztonság. Na meg az udvariasság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kávássy A. HenriettaBudapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat

Az irattartó átnyújtása után illedelmesen biccent egyet, majd egy halovány, délibábnak is betudható búcsúmosoly után csatlakozik a soha le nem lassító tömeghez, hogy folytassa céltalan útját a Váci utcában. Néhány lépés után azonban minden különösebb indok nélkül megtorpan, és ráncokba futó homlokkal visszafordul. Először nem mozdul, csak nézi az esetlennek tűnő fiatal nőt, akinek szája állásán bár látszik, hogy mondana valamit, torkát mégsem hagyja el egyetlen halk hangocska sem. Értetlenül figyeli a kővé dermedt alakot, végül saját figyelmességétől megilletődve tesz néhány óvatos lépést felé. A bevásárlás nyomait látja annak kezeiben lógni, és némi szomorúságot is felfedez arcán, így első pillanatban szerelmi csalódás okán elkövetett hatalmas pénzköltésre gondol.
- Gondterheltnek tűnik - jegyzi meg zavartan, s kísérletet tesz arra, hogy felvegye a másikkal a szemkontaktust. Egyáltalán nem tudja, hogy ilyenkor mit kell mondani, de azt sem érti, hogy miért nem hagyta azonnal magára a csüggedt fiatalt. Ezidáig nem jellemezte őt az idegenekkel való törődés, de még csak az érdeklődés legkisebb jelét sem mutatta soha. Most viszont - talán a családi ebéd miatt - megbocsáthatatlan véteknek érezné, ha magára hagyná a vele szemben álló, védtelennek tűnő leányt. - Esetleg eltévedt, vagy vár valakit?
Lelkiismereti kérdést csinálni egy véletlen ütközésből, na ez az, amire képtelenség reális választ találni. Konstantin szövetnadrágja zsebeibe csúsztatja fázós ujjait, és köhint is néhányat. Bár szépen süt a Nap, ahol árnyék van, ott a hideg gyorsan bebújik a férfi zakója és vékony inge alá. A hűvöstől egészen kipirult orcákkal figyeli a lányt, s magában eldönti, hogy ha nem kap rendes választ, gondolkodás nélkül elfordul tőle, és Budapestet maga mögött hagyván visszahoppanál a faluba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Almásy LénaFebruár 16. Budapest, Váci utca.
   
Majd harmincévesen is ugyanolyan nehezére esik hoppanálni, mint mikor éppen tanulta, vagy az első években kisebb-nagyobb nehézségek árán hasznosította megszerzett tudását. Imbolyogva igazítja meg öltönymellénye felett elmozdult sötét nyakkendőjét, míg kiér az étterem mögötti zsákutcából. Csak néhány szemetes konténer, és üres doboz fekszik ott. Elvétve előfordul egy-két autó is, és van, hogy új plakátot ragasztanak a hirdetőtáblára, azonban a Váci utcán nincs ennél elhagyatottabb, s ezáltal jobb hely arra, hogy megérkezzen a szokásos, már-már kötelező, havonta megrendezésre kerülő családi ebédre. Már az étterem ablakában megpillantja szüleit, akikről távolról lerí, hogy szóváltásba keveredtek, és anyja, mint mindig, úgy most is alulmaradni látszik makacs apjával szemben.
Dünnyögve nyitja ki az ajtót, zakóját a hozzásiető pincérnek adja át, majd a zongora mellett helyet foglaló idős párhoz sétál. Anyját arcon csókolja, apjával tiszteletteljesen kezet ráz, és mihelyst elhelyezkedik díszes asztaluknál, nyomban értesül is a vita tárgyáról: vajon elrontott házaséletük miatt nem alapított még családot egy szem gyermekük?
Konstantin - csakúgy, mint minden találkozójuk alkalmával - hidegfejjel, meglehetős türelemmel igyekszik levenni anyja válláról ezt a terhet, nyugodtan érvel szeretett munkája, és nőtlen élete mellett, ám bármikor erre terelődik a szó, Aliz elnézést kér, és még azelőtt kisiet a mosdóba, hogy fia befejezhetné megkezdett mondatát. Az asztalnál maradó férfiak eztán az étlapba bújva ütköztetik a muglivilág politikai hanyatlásáról szóló képzeteiket, s mikor visszatér körükbe a megnyugvást nem találó asszony, az összes kényes téma kerülésével, kizárólag bulvár - és sajtóhírek felreppentésével fogyasztják el ebédjüket. A desszert alatt mindannyian csendesebbek, asztaluknál csupán az ezüst evőeszközök hangja hallatszik, végül apja nehézkes köhögés után hátradől székén, és imára kulcsolt ujjakkal jelzi; befejezettnek ítéli találkozójukat.
- Köszönöm az ebédet! Vigyázzatok magatokra, ne veszekedjetek annyit, azt a csekkfüzetet pedig tedd el, mert nem szorulok rá - utasítja el anyagi támogatást ajánló szüleit, majd egy rövid ölelésbe zárja édesanyját, a kézfogás alatt pedig hallgatagon megszorítja apja vállát. Nincs jól mostanság az öreg, tudja és egyre inkább látja is rajta. Szüleit hátrahagyva, az ajtóban álló fogadópincértől visszakapott öltönyzakóját magára kanyarítva lép ki a hűvösbe, és körbepillantva az utcán, egy közeli antikvitáson akad meg a szeme. Zsebébe süllyeszti fázós kezeit, és a zsibongó tömegen át elindul a régiségek felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Almásy Léna
Február 16. Budapest, Váci utca.


Nem kell hátrafordulnia ahhoz, hogy megpillantsa Léna közeledő alakját. A napfénytől csillogó kirakatüvegben már azelőtt látja sálba csavart kolléganőjét, hogy az pillanatokkal később megtorpanna mögötte, s üdvözlésképp lágyan megtapintaná lapockáját. Az érintésre titkon elmosolyodik, és bár úgy tervezi, hogy lehajtott fejét már csak komoly fizimiskával, rendezett vonásokkal emeli a nőre, ahogy megfordul, és szembetalálja magát a szélfútta tincsekkel, és Léna már-már kamaszlányos zavarával, nem bírja megállni, újabb, immáron egy percig sem rejtegetett vigyorra húzza ajkait. Arca frissen borotvált, és bár sima bőréért szüleit tartja felelősnek, önmagának mégsem hazudhatja, hogy reggel a tükör előtt állva nem volt annak is pontos tudatában, hogy ebéd után találkozója lesz az aurorral.
- Szia – köszönti ő is halkan a nőt, majd a szájához túlságosan is közeleső puszira elneveti magát. Vállai megreszketnek a félhangos kuncogás alatt, feje jobbra-balra mozdul, s kék fényű szemei környékén is megjelenik néhány apró, egészen halvány nevetőránc. Jóleső mosollyal néz le az előbb még pipiskedő nőre, majd megnedvesíti kiszáradt ajkait, és csak egy apró fejrázást követőn szólal meg. – Nem baj, én is csak nemrég értem ide. Elhúzódott.
Szavai után Léna bal oldalához szegődik, s karját annak derekára téve, az antikvitás bejáratához kíséri őt. Az illemszabályoknak eleget téve csak miután kinyitja előtte a csengőbongó ajtót, utána lép be a dohszagú helyiségbe, és int az üzlet legvégében üldögélő, köztudottan süket eladónak.
- Jártál már itt? - kérdezi a nőt, s míg továbbfűzi gondolatsorát, közelebb hajol hozzá. - Az úr semmit nem hall. Nyugodtan beszélgethetünk. Kezdjük mondjuk ott, hogy nagyon… csinos vagy.
Hasonlóan a kolléganőhöz, ő is kisfiús zavarba jön, ha olyan szokatlan szavak akaródznak kibukni szájából, amikre már évek óta nem volt példa. Nagyot nyel a kimondott tényre, majd hümmögve elfordul, és egy nagyon érdekesnek tűnő, szakadt borítású könyvért nyúl, amit nyomban fel is kap, és tüzetes vizsgálat alá vet.
- Az ebéd meg… - kezd bele rekedtes hangszínen. - …ugyanazokat a köröket rójuk, újra meg újra. Anyám unokát akar, és amiért még nincs saját családom, szüntelen magát, meg apámat hibáztatja. A másik, amit az utóbbi időben a fejébe vett, hogy nem vagyok boldog. Nem érti meg, hogy én így boldog vagyok.
Léna barnáit keresve beszél, hangjában itt-ott érezni némi feszültséget, szemeiben tehetetlen harag éledezik, de amint találkozik tekintetük, minden indulat kivész belőlük. Megrázza fejét, mintha ekként akarna bocsánatot kérni előző szavaiért, majd egy könyvkupac tetejére teszi előzőleg kézbe vett könyvét, aztán egész testével a nő felé fordul.
- Mesélj, milyen volt találkozni Ninával? - kérdezi őszinte érdeklődéssel. Noha hozzá is eljutott egy-két ízesebb pletyka, ő csak ritkán ad a faluban szájról szájra járó, sokszor rosszindulatú kitalációkra. Majd Léna elmondja az igazat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Almásy Léna
Február 16. Budapest, Váci utca.

Titkon figyeli a nőt, tekintetét csak akkor választva el finom vonásaitól, amikor az visszapillant rá. Érzi, hogy teste kimelegszik, s legszívesebben nyomban kifordulna az utcára, hogy a kirakatüvegnek dőlve lehűtse magát. Mindemellett a nő egyetlen rezdüléséről sem szeretne lemaradni, így amikor vérszegény, gyakorlatban még alig alkalmazott bókjától Léna kislányos zavarba esik, s pironkodva egy régi, szépen megmunkált komódra süti le szemeit, ő a kezében tartott könyv felett fürkészi tovább formás arcát.
- Édesanyád megértené magát az enyémmel - mosolyodik el lágyan, majd a szakadt irományba kapaszkodva, egyenletlenül dobogó szívvel hallgatja újra a kolléganőt. Amikor aztán afelé a bizonyos, minden férfi számára kényes téma felé sodródnak, és válasz gyanánt Léna is unokák után vágyódó anyját hozza szóba, ő élesebben, szúrósabb szemekkel kezdi vizslatni őt, minden szavára dupla olyan koncentrációval figyelve oda. Az ő korukban sajnos már nem elhanyagolható kérdéskör a család, és a gyerek, ami az ismerkedést újra és újra külön megnehezíti. Ilyenkor veszi csak észre hogy elröpültek felette a bohém évek. Most már figyelembe kell vennie olyan tényezőket is, amelyek évekkel ezelőtt még csak fel sem merültek benne, mára viszont már prioritást élveznek.
Akar-e a másik családot, el kell-e vennem feleségül, hány hónap után illik összebútorozni, meg kell-e változnom miatta, egyáltalán, hárpia lesz-e, ha elhagyom a félpár zoknimat?
Az auror őszinte sajnálatából azt a következtetést vonja le, hogy ha az előtte vörösödő, édes nő anya is szeretne lenni egyszer, attól nem kell tartania, hogy az az elkövetkezendő években lesz. Nyugodtabb, megkönnyebbült arccal dobja le kezéből a könyvet, majd egy alig észrevehető sóhaj után fordul vissza Lénához.
- Nem akarok gyereket - mondja ki váratlanul, saját maga is megilletődve a nyers valóságon. És bár az illem megkövetelné tőle, hogy válaszoljon a Ninával történtekre is, mégsem teszi meg. Helyette csöndbe burkolózva mustrálja a nőt, tekintetét le sem véve annak szóra nyíló ajkairól. Noha nem így tervezett előhozakodni a számára legkényesebb témával, talán jobb is, hogy már most tisztázzák. Még mielőtt valóban egymás mellett döntenek. Tudnia kell. Mereven néz a másikra, teljes testével felé fordulva. Most még bármelyikük kiléphet az antikvárium és régiségkereskedés csengős ajtaján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Almásy Léna
Február 16. Budapest, Váci utca.

A sál alól felszakadó horkantásra meglepett vigyorral reagál, majd az azt követő dicséretre somolyogva bólint egy aprót. Az anyja csakugyan egy angyal, aki igazán mindent megtett, hogy normális, egészséges gondolkodású férfit neveljen belőle, és bár az elmúlt években sűrűn emlékezteti őt arra, hogy élete valahol 25 és 30 között csorbát szenvedett, azt mindig elismeri, hogy amit kellett, mint illem, fegyelem és kötelességtudat, az évek alatt sikerült belevernie fia fejébe.
- Az enyémnek ott van édesapám - lassan kezd bele mondandójába, tekintetét végighordozva a különleges lámpákkal megvilágított helyiségben. - De ők ketten, együtt, soha nem voltak boldogok.
Kár lenne akként beállítani őket, mint amit világéletükben mutatni szerettek volna környezetük felé. Hiszen tudja ő, tudja az apja összes szeretője, és még az utcasarki zöldséges is, aki szombat reggelenként kénytelen-kelletlen, de végighallgatja az Osztrovszky házaspár végeláthatatlan vitáit. A gondolatra, hogy egyszer egy ilyen kapcsolatban éljen, gyomra nyomban összeugrik, s attól tartva, hogy egy nap majd idejut, félve pillant fel Lénára.
- Üljünk le - ér hozzá a nő karjához, és egy közeli, mélyzöld vászonnal kivarrt díványhoz invitálja. Ő csak miután a körülményekhez képest kényelmesen elhelyezkedik, és ujjaival az oroszlánfejű karfa faragásain köröz, pillant fel rá. - Nem nekem való a család. És ha te arról álmodsz, hogy évek múlva férjhez menj, és gyereket szülj..., nem én vagyok az embered.
Hangja komolyan cseng, tekintetével minduntalan keresi Léna bájosan csillogó barnáit. Még soha sem merült fel köztük ez, és miután egyre közelebb kerülnek egymáshoz, Konstantin néhány napja eldöntötte, hogy egy finom vacsora mellett felhozza az elkerülhetetlent. Na, nem pont így tervezte, de ha már belekezdett, folytatja.
- Viszont, ha megelégszel azzal, amit én adni tudok, akkor... - az oroszlánra fordítja fejét, és sűrű levegővétel után, megemelkedett adrenalinszinttel fejezi be gondolatát. - ...átmennék ma este hozzád.
Nem ezekkel a szavakkal szerette volna lezárni mondanivalóját, de ami a fejében kavargott, azt egyelőre nem tudta kimondani. Idejét sem tudja mikor élt utoljára kapcsolatban, és megfakult emlékei alapján az sem tarthatott tovább két hónapnál. Szabad kezével megdörzsöli állát, majd egyetlen vékony vonallá préselődött ajkakkal néz fel a mellette ülő nőre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Almásy Léna
Február 16. Budapest, Váci utca.

Bármit is mondjon egy nőnek, legyen az csitrikorú, vagy már érett felnőtt, abból előbb-utóbb félreértés, majd sértődés lesz. Értetlenül áll Léna hideg hangvételű válasza előtt, és míg újragondolja saját szavait, a karfán könyöklő kezébe engedi sima állát. De hisz... Becsületes, mi több, figyelmes akart lenni Lénával, és bár talán korán tört ki belőle az igazság, ő ezt így tartotta fair-nek. Nem akarta hitegetni a nőt, vagy kerülgetni a forró kását, mint sokan mások teszik. Úgy kezdeni bele egy partnerkapcsolatba, hogy a felek nincsenek tisztában a másik igényeivel és vágyaival, nagy ostobaság. Meggyőződése volt, hogy hozzáállásának az auror örülni fog, nem pedig felróni neki az egyébként is kézenfekvőt. Egyértelmű, hogy még nem ismeri eléggé, hiszen hét napból hetet dolgozik, nem mellesleg kettejük közül nemcsak ő munkamániás. Az idő, amit a minisztérium mellett együtt tudnak tölteni, meglehetősen kevés. A kanapé túloldalára pillant, Léna távolba meredő tekintetét lesi, majd ugyanolyan nyugalommal felel, mint bármikor máskor tette.
- Éppen azon vagyok, hogy megtudjam őket - mutat rá, és mellé egy halovány mosolyt is megereszt. A hely dohszagához és a fáradt sárga fényekhez már teljesen hozzászokott. Az üzlet vezetőjére pillant, aki egy kopott könyvbe bújik, majd visszahordozza tekintetét a kifakadni készülő nőre.
- Hogy mi? - nyögi válaszul, homlokát és szemöldökeit tehetetlenül ráncolva össze. - Te ilyen férfinak látsz engem?
Csalódottan fordítja el fejét Léna feszült vonásokkal tarkított arcáról, hogy minden gondolatától mentesen, egyszerűen csak kibámulhasson a kirakatüvegen. A váci utca élettől duzzad, a cukrászdák előtt tömegével ülnek a muglik.
- Miféle ígéretre vágysz? - kérdezi továbbra is az utca képét szemlélve. - Hogy nem nézek rá más nőre, és esténként hozzád megyek haza?
Annak ellenére, hogy szülei kapcsolatában mindent látott, csak épp követendő példát nem, még vágyik a normális életre, ami magába foglalja a szerelmi kapcsolatot is.
- Ha döntést hozok, ahhoz tartom magam - fejét Léna felé fordítja, rezignált tekintete komolyságot kölcsönöz egész valójának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Almásy Léna
Február 16. Budapest, Váci utca.


Már akkor tudta, hogy nem lesz egyszerű ledönteni a nő körül felépített téglafalat, amikor először megpillantotta. A bájos arc, és kedves, mindenkivel szemben odaadó viselkedés rögtön megtetszett neki, de akkor még csak, mint barát közeledhetett felé. A Dwayne hagyta űr bizonyára még sokáig betöltetlen marad, és még rengetegszer kell bizonyítania hűségét és komoly szándékait, addig azonban saját magával is dűlőre kell jutnia. Fiatalabb korában úgy hitte, hogy mire betölti a harmincat, addigra ugyanolyan családi élete lesz, mint kollégáinak, de ahogy közeledett a megnevezett szám, a gondolat úgy távolodott tőle el.
A mellette ülő nő hamar észreveszi ingerült stílusát; feszült szavai, és hirtelen magára rántott páncélja után visszafogottabban fordul a férfihoz. Csalódásról beszél, hangja tele van bizonytalansággal. Olyasfajta kételyekkel, amit Konstantin maga is érez. Az ablakon át az utcát pásztázza, s csak miután végiggondolta válaszát, szólal meg.
- Az lesz a legjobb, ha a kétségeinknek időt hagyunk elülni - mondja határozottan, jobbjával rácsapva saját térdére. Hogy ez mit jelent pontosan, azt maga sem tudja, viszont amíg bármelyikük is ingatag, nem léphetnek tovább. Virág, bögre, szép szavak.
Tekintete hosszasan ejtőzik a kinti világon, a nő szavait is ekképp hallgatja végig. Szavai visszhangot vernek fejében, lusta pislogása alatt újra és újra lejátssza magában az elhangzottakat. Igen, aztán nem. Egyértelmű, hogy Léna mire vágyik. Kérdés, hogy hagyná-e, hogy valaki teljesítse vágyait?
- Nem azért mennék át este, hogy ágyba kényszerítselek - visszafordulva pillant fel a nőre. Ezt tudnia kellene. Szürkés fényű szemei Léna világait keresik, és amint találkoznak velük, lassan tovább fűzi szavait. - Azt hittem ezt tudod. Az az este megtörtént, de... azóta sem közeledtem feléd úgy. Engem nem az érdekel, hogy mint nő mit tudsz adni. Arra bárki képes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Fán könyöklő baljához dől, hosszú ujjaival lassan simítva végig fekete tincsei között. Nem sokszor ült hasonló helyzetben nő mellett, és azokat a beszélgetéseket sem kísérte tartós kapcsolat. Volt kedvesei ugyanis rosszul viselték munkamorálját, és bizonyos kérdésekhez való önfejű, minden más véleményt rendre elutasító hozzáállását. Aki mégis képes volt elfogadni a férfi életritmusát, és együtt élni megrendíthetetlen szokásaival, azzal végül ő maga szakított, miután egy-egy - az izzasztó várakozást követően aztán mindig negatív - terhességi teszttel ráhozták a frászt.
Az antikvárium ablaka előtt egy fiatal család sétál el, a kacagó kisgyermek aprócska ujjai között egy rózsaszín léggömböt szorongat. Konstantin utánuk meredve ereszti kezét a karfára, majd félredobbanó szívvel fordítja arcát Léna felé. Annak ajkait komoly szavak hagyták el az imént, amire egyelőre nem akar felelni. Fogadott már meg olyat, amit végül nem tartott be, és az elhamarkodott ígéreteknek bebizonyosodott már, hogy olykor túl nagy áruk van. Szemei ide-oda ugrálnak a nő íriszein, csöndben hallgatva tovább szende mosolyú szavait. Tudja, és köszöni. Akkor mégis mire volt az előbbi kitörés? Léna bizonytalannak tűnik, és bár ő az előbb kapcsolatukban már egy újabb ajtót próbált meg kinyitni, a váratlan félreértéssel talán megspórolt maguknak egy, a későbbiek során robbanó dühös vitát és az azt követő, csalódottságtól átitatott időszakot. Aztán a nő közelebb húzódik hozzá, arcát vállára engedi, ő pedig tehetetlenül beletörődve abba, hogy még mindig nem képes eligazodni a másik nem hozzá közelálló képviselőin, felemeli karját, hogy átölelve kolléganője keskeny vállát, csinos arcát a lehető legközelebb tudhassa sajátjához.
- Már előkészítettem néhány régi lemezt – suttogja bele a csillogó szempárba. Szíve ütemet vált, feszített tempót diktálva kezdi verni mellkasát. Szeretné megcsókolni a karja védelmében pihenő aurort, mégsem teszi meg. Talán mert az előbb éppen erről esett szó közöttük, talán mert még maga sem biztos a dolgában, s talán mert érzi Lénán, hogy még időre van szüksége. Vágyódó tekintetét elválasztja a másiktól, szemeitől és kívánatos ajkaitól egyaránt. Az ablak felé pillantva dönti halántékát a mogyoróbarna tincsekbe, majd egy félhangos sóhaj után belemosolyog az utca képébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Jared S. NightingaleMárcius 16. 13:00 körül. London, King's Cross pályaudvar

Reggel nyolcra volt hivatalos a Brit Mágiaügyi Minisztérium utolsó szintjén, de örök példaképe, London legfőbb bírója még előző ügye felett sem hozta meg ítéletét, így Konstantin leendő gyakornoka mellett, a folyosói székek egyikén ült. Higgadtsága felszíne alatt a félelem és feszültség percről percre mérgezte tovább elméjét, és mikor aztán az előtte elítélt férfit bilincsben, koloncként hurcolták el, majd pedig nevén szólították, ő egyetlen, sokat sejtető pillantást küldve Jared felé állt fel. Keze reszketeg mozdulatait hiába is palástolva igazított még egyet fekete nyakkendőjén, majd az ifjú eridonos előtt belépett a kör alakú, komor helyiségbe. A fiút az emelkedő padsorok tömött soraiba küldte, ő maga pedig helyet foglalt a terem mindenhonnan jól látható, zavaró fényű varázslattal megvilágított székén. A kérdések gyorsan, összefüggéstelenül érkeztek, bántó fénnyel elvakított szemeivel feleslegesen keresett biztos - régről ismert - pontokat, mert nemhogy a padokig, de még az orra hegyéig sem látott. Ujjai ráfonódtak a szék karfájára, hangja ártatlanságát bizonyítandó határozottsággal csengett. Aztán kiküldték, ám gyakornoka bent maradhatott. Hogy esetét szavazásra bocsátott-e a bíró, számára nem derült ki. Újabb várakozástól frusztrált percek következtek.

Jegyekkel a kezében lépdel az állomáson. Az emberek mint szorgalmas hangyák, sietősen szlalomoznak az óriás, mugli tömegközlekedés vasgépeihez. Ő megfáradtan, csalódottságát rejtve sétál Jared mellett, hogy a négyes vágány mellett végül megálljon. A vonat indulásáig még van néhány perc, addig pedig eszébe sem jut felszállni. Zakója zsebéből előhúz egy szál cigarettát, és a fiúra pillantva, csendesen gyújtja meg azt.
- Örülök, hogy eljöttél - mondja teli szájával rosszul artikulálva, füstfoszlányokat lehelve ki. - Jó, hogy láttál ilyet.
Noha az alacsony növésű fiatal egy idegen számára nem tűnhet elég idősnek egy ilyen tárgyaláshoz, Konstantin úgy tartja, Jared-nek minden adottsága megvan ahhoz, hogy később gyakornokaként is magával vigye egy-egy találkozóra. A mai ülés alapján pedig még azelőtt eldöntheti, érdekli-e bármi, ami minisztériumhoz köthető, mielőtt pályát választ - esetleg majd rosszul. A fiútól elfordulva, egykedvűen kezdi figyelni a nőket. Tudja, hogy el kell mondania Lénának. Bár már valószínűleg úgyis értesült róla. Elhúzza szája szélét, aztán visszales a szőke gyerekre.
- Hogy érezted magad odabent? - kérdezi tőle tettetett érdektelenséggel. Hangjában még érezhető az előző órák zaklatottsága, szemeivel kényszeresen hunyorog. Nem mutatja, de kíváncsi a másik válaszára, hiszen jövőbeni közös munkájuk sorsa múlhat rajta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Jared S. Nightingale
Március 16. 13:00 körül. London, King's Cross pályaudvar

Ezt szereti ő ebben a srácban; jó eszű, figyel a részletekre, és meghallja, amit a nála jóval idősebbek sem mindig. Halványan elmosolyodik az észrevételire, annak külön örülve, hogy Jared olyan részleteket fed fel előtte, amelyeket ő maga nem láthatott meg, hiszen abban a közel félórában a folyosón tartózkodott.
- Ugyanezt fogod látni a minisztériumban is - jegyzi meg, és a csikket egy közeli párkányon elnyomja, hogy néhány másodperccel később az már egy kuka tetején pihenhessen. Annak ellenére, hogy az állam alázatos szolgája, eleget látott már mind a varázstalanok, mind pedig a mágusok hivatalaiból, melyekre mindent lehet mondani, csak épp azt nem, hogy dolgozói becsületjátszmákat folytatnak. - Kicsinyített, álcázott, szépített verzióban. Az eszed mellé szükség van pazar kiállásra is. Magadban soha, míg mindenki másban kételkedned kell.
Szavai végét elköhögi, majd a vonat önműködű ajtajára int, és egy mentolos cukorkát bekapva, s maga előtt terelgetve a fiút, felsiet a szerelvény lépcsőfokain. Léptei alatt gyakornoka utolsó mondatát játssza vissza magában újra, meg újra. Pontosan erre van szüksége: fülre, szemre, és egy bizalmi kapcsolatra, amelyre építhet. Elgondolkodva nézi élelmes utazótársát, aztán zakóját a fogasra akasztva helyezkedik el egy ablak melletti ülésen.
- Nem én rontottam - jelenti ki markánsan. Ezerszer átgondolta már a folyamatot, és biztos benne, hogy a hiba Londonban csúszott be. - Van köztük egy tégla. Talán épp Montgomery húzott csőbe. Honnan ismered?
Ha a diáknak már ilyen korán kapcsolatai vannak, amiket kizárólag szülein keresztül építhetett fel, akkor neki ismernie kellene őket. Nightingale. Homloka ráncba szalad, ahogy kinéz a meginduló vonat ablakán.
- Egyszer már kérdeztem, de most újra megteszem. Mi a neved? - szúrós szemeivel pillant vissza a fiatalra. Ennyi nevet és arcot nem ismerhet közvetlen összeköttetés nélkül. Az egyszerűen kizárt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Jared S. Nightingale
Március 16. 13:00 körül. London, King's Cross pályaudvar

A fiú bizalmatlan, de ez így rendjén is van. Konstantin fürkésző szemekkel kémleli őt, arcvonásain túl apró mozdulataira is odafigyel. Akárkit nem venne maga mellé a hivatalba, akkor sem, ha ezért egy-egy tehetősebb szülő illetlen anyagi juttatásokban részesítené. Fontos, hogy olyannal dolgozzon együtt, akinek van némi sütnivalója, és nem csak egy eladható kirakatbábu. A másik lány, aki benyújtotta hozzá gyakornoki jelentkezését, bár jóval idősebb Jared-nél, nem győzte meg őt arról, hogy idomain túl mással is képes volna felhívni az üzletfelek - vagy egyáltalán, saját - figyelmét.
- Nem felejtettem el a szerencsés találkozót - idézi fel a stégen történtek homályos emlékképeit, és egy elnéző vigyor után kipillant az ablakon. Jegyeiket jobbjában tartja, és hol azokat, hol a változó tájat pásztázva töpreng a fiú kitérőnek ható válaszán. Aztán, talán mert Jared látja rajta, hogy egyáltalán nem biztos abban, amit hall, továbbfűzi gondolatmenetét, és magyarázattal szolgál Montgomery esetéről. A hivatalnok bólint, de tekintete nem enyhül meg. Tagadhatatlanul érdekli a fiatal, ugyanakkor erősen dolgoznak benne a kételyek. Ügyes szónok lehet belőle, akinek legilimentori képességét jól használhatónak tartja. Családi hátterére azonban még vissza kell térniük. Még mielőtt aláírja felvételi papírjait, és maga mellé engedi a kirendeltségbeli irodába.
- Rendben van, Jared - szólal meg pillanatnyi csendet követően. - Tegyük fel, hogy hiszek neked. Mivel nem érezted magad feszélyezve a tárgyalóteremben, így egy hét múlva elhoználak még egy ülésre. Egy iskolatársad ügyét tárgyalják újra.
Direkt nem mondja ki Katherine nevét. Noha a bíróságon is csak egyszer hangzott el a nő teljes neve, ha a fiú szemfüles volt ma délelőtt, márpedig eddig egyszer sem bizonyította ennek az ellenkezőjét, akkor pontosan tudnia kell, hogy Konstantin a vámpírról beszél.
- Ha az óráid miatt aggódnál, tudok igazolást írni neked - teszi még hozzá, majd jegyeiket átnyújtja a hozzájuk bandukoló idős kalauznak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Jared S. Nightingale
Március 16. 13:00 körül. London, King's Cross pályaudvar

Nem mint egy kétszer annyi idős felnőtt férfi, sokkal inkább egy soha fel nem növő kamasz húzza játékos, tréfaértő mosolyra ajkait. Hálás a pillanatért, az pedig, hogy milyen könnyen megérti magát a kiskorúval, egyelőre fel sem tűnik neki. A vonat ritmikus zötykölődése ellazítja, szívéből még a jövő hétfő miatt érzett aggodalma is kivész.
- Be kellene utána fáradnod az irodámba, és ott megbeszéljük a továbbiakat - feleli komoly-szárazon, a serdülő mentális érettségén merengve. Még soha nem dolgozott ilyen fiatal, szinte még gyermekkorú gyakornokkal. Érdekes, de még a gondolat is, hogy a szemben ülő diák személyében rátalált egy csiszolatlan gyémántra, izgatottsággal tölti el. Máris várja a közös munkát, nem úgy, mint a legtöbb esetben szokta, amikor az iratmegsemmisítő mögé egy-egy elszállt, mihaszna fiatal felnőtt kerül. Angliában egyetlen növendéke volt csupán, akivel remek munkakapcsolata alakult ki. A most alig huszonnégy éves Olivia azóta a minisztérium Varázsbűn-üldözési Főosztályán belül az Animágus Nyilvántartó Iroda vezetőhelyettesévé küzdötte fel magát. A férfi arcán megjelenik néhány nevetőránc, ahogy a nőre gondolván szája büszke mosolyba szalad.
- Úgy van - elismerően pillant fel a kimondott névre, majd a kilyuggatott jegyeket az ablak alatti asztalra dobja. - Kérni fogok egy listát a tanult tárgyaidról, természetesen a vizsgaeredményeiddel együtt. Ezenfelül az aktuális órarendedre is szükségem lesz. Ha valamelyik tanárodat nem elégítené ki a papírforma, azzal beszélek személyesen. Ebből nem származhat probléma.
Beszéd közben maga elé tartja kiszáradt kezeit, és dörzsölgetni kezdi itt-ott sebes bütykeit. A közéjük beálló csend után meglepi a fiú óvatos megjegyzése, ám visszakozás és felesleges tagadás helyett - hiszen Jared látta őt a vámpírral túl intim kapcsolatba kerülni - előredől, rákönyököl térdeire, és megnedvesített ajkait szóra nyitja.
- Jogos felvetés - mondja, s keresi a nebuló tekintetét, hogy felvehesse vele a szemkontaktust. - Ha valaki fontos lesz neked, akkor olyat is megteszel, amit egyébként nem volna szabad. Amit más esetben nem vállalnál. Biztosan van a te életedben is olyan lány... esetleg valaki más?
Tenyereit finoman összesimítja, szürkés fényű szemeivel végig Jared rezdüléseit mustrálja. Tudja, hogy a fiúnak van egy testvére, de kapcsolatukról nincs információja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Almásy Léna
Március 17., kora délután, Üstösd

Már 12-én megkapta Renée levelét, viszont azonnali felbontás helyett az egyre magasabb kupac tetejére dobta. Régen látogatta már meg a boszorkányt, és valószínűnek tartotta, hogy az irat tárgya csak egy közös vacsora, vagy egy együtt töltött délután vidám képe lehet. Csakhogy amióta a 16-ai tárgyalás borzongató ábrázata lebegett előtte a nap minden percében, sem vidámnak, sem éhesnek nem érezte magát. A félredobott borítékra aztán megannyi másik üzenet is érkezett, így a hivatalnoknak csupán akkor tűnt fel újra a nő küldeménye, mikor a felmentése utáni késő este visszatért bogolyfalvi irodájába. A szobában sötétség honolt, egyedül megbűvölt asztali lámpája égett, melynek csendes fénye alatt bontotta fel, s olvasta végig a mindent megváltoztató sorokat. Aztán még egyszer. És még egyszer. Aztán már csak egy-egy bekezdést. Egyetlen sort. Egyetlen mondatot. Legvégül egyetlen nevet. Fleur.
Összeszoruló mellkassal és nyomban kiszáradó szájjal dőlt hátra megreccsenő székében, hogy állát meg-megsimítva végeláthatatlan percekig bámulja az asztalra vetülő árnyékot. Habár tekintete mindössze egy pontot figyelt, kékjei össze-vissza ugráltak, akár a délelőtti órák legkellemetlenebb perceiben. Hirtelen dőlt előre, a pergamenért kapott, és összegyűrve azt állt fel, hogy teljes erejéből nekivághassa azt az iroda ajtajának. Az csattanva végezte a padlón, labdaformájából kirúgva magát némán pillantva vissza Konstantinra. A férfi higgadt nyugalma tombolássá fajult. Pálcáját előrántva dobta a sarokba, majd puszta kézzel vert le mindent asztaláról. Levelek repültek, pennák szakadtak szét, s törtek ketté, lámpájának izzója darabokban gurult szét asztala körül a földön. Ütötte a fát, majd kirántotta a fiókokat, és azokból is kidobált mindent. Székét felrúgta, de dühét annak kettérepedő lába sem volt képes idejében elfojtani. Aznap éjszaka nem ment haza. A sarokban álló tujában - már pálca segítségével - elsorvasztotta az életet, kereteikből öklével törte ki az összes ablaküveget, kizárólag azért, hogy újraragasztva őket, újra és újra beléjük verhessen. Ajkait átok-, és szitokszavak hagyták el, úgy ordított, hogy a biztonsági őrnek be kellett nyitnia hozzá. A falon függő festmények leverve, a kolléga asztala, pont mint sajátja, irat- és tárgymentesítve. Konstantin őrjöngése után a sarokban ülve tért magához.

Kedd reggel letusolt, tiszta ruhát húzott, ám arca többnapos borostától vált szúróssá. Fel- s alá járt a hivatalban, majd Pestre hoppanált, hogy a Mágiaügyi Minisztérium épületében megtalálja Lénát. Kezében az időközben széthajtogatott levelet szorongatta, s bárkivel futott is össze, vagy volt kénytelen beszélni, azt indulatosan, agresszív formában tette meg. Hol van?! Hol?! Üstösd. Léptei alatt zengett a minisztérium átjárója, s amint kilépett annak hatalmas bejárati ajtaján, azonnal továbbhoppanált az apró mágusfaluba. Hol vagy?
A települést aurorok biztosítják, a férfinak nincs nehéz dolga rátalálni az érintett színtérre. Vér, mocsok, berobbantott ház. Pont, mint az ő lelke. A nőt keresve hatol be a lezárt helyszínre, a hozzászóló, ittlétét kérdező biztonsági emberekkel mit sem törődve.
- Léna!- az omladékká váló ház előtt áll meg, és kiált be komor hangján a nappaliba. - Beszélnünk kell.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Almásy Léna
Március 17., kora délután, Üstösd

A feldúlt ház romjai között áll, feszülten várva az egyetlen személy feltűnését, aki ebben a helyzetben valamiféle válasszal szolgálhat. A nyomozó osztag és a fel-alá járkáló aurorok mellett is kívülállónak látszik, de rendezetlen kinézete; sietségében félregombolt inge és idétlenül lógó nyakkendője az őt nézőben könnyen azt a benyomást keltheti, hogy nemcsak a bűncselekmény helyszínének képébe nem illik bele, de még saját magától is elidegenedett. Jobbjában esetlenül szorongatja Renée utolsó neki küldött levelét, izzadt ujjai hullámokat szabnak a pergamenbe.
Az ajtóban felbukkanó nőre emeli kialvatlan, véreres tekintetét, és bár köszönni akar, fogadkozni ittléte felől, és elmondani a terepre öltözött Almásy lánynak, hogy így is gyönyörűnek, mi több, őrülten kívánatosnak látja, nem jön ki hang kiszáradt torkán. Néma hápogással pislog az aggódó szempárba, határozott alakja most végtelenül suta, egy kétbalkezes mamlaszt idéz. A gyűrött, s itt-ott beszakadt levélre pillant. Néhány másodpercig magában töpreng, vajon jól teszi-e, vajon Léna megérti-e, vajon ő maga felnőtt döntést tud-e hozni a kislány felett, aztán egy tehetetlen sóhaj után felemeli a megviselt üzenetet, és átnyújtja az aurornak. Egyszer úgy is meg kell tudnia. Pont, ahogy nekem kellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Almásy Léna
Március 17., kora délután, Üstösd

Úgy érzi, szíve egyre gyorsabb, émelyítő dobbanásait az összes helyszínelő hallja. Léna arcát figyeli, a sorokon ugráló barna szempárt, a homlokán elmélyülő barázdákat, és kétes érzelmeiről mesélő száraz ajkait, amit ki tudja ezek után fog-e még valaha csókolni. Gondolatai valahol a világ másik végén, Renée és az aprócska lány körül járnak, akit tisztje és felelőssége volna legjobb tudása szerint felnevelni. Jobbja szúrós állához ér, nedves ujjai sercegő borostáján simítanak végig, mikor Léna elolvasva az utolsó szót is, visszaadja neki a papírt. Bizonytalanul veszi át tőle, tétova pillantást vetve a francia nő kézjegyére. Léna bezárkózó testbeszéde pontosan arról árulkodik, amitől Konstantin a leginkább tartott, és annak ellenére is, hogy megérti a reakciót, szívét összébb rántja a csalódottság.
- Én... - megköszörüli torkát, s egy pillanatra lehunyja szemét. Most már úgyis teljesen mindegy. Elhagyott magabiztossága után kap, s mikor újra az előtte álló aurorra néz, már keresve sem találni a belőle  kibukó mamlaszt. - Mint mondtam Pesten, én nem szeretnék gyereket.
Előző éjjel hosszú órákon át gondolkodott, hogy felkutassa-e Renée-t, és becsületes, régimódi férfiként vele maradjon, hogy neki társa, a kislánynak pedig apja legyen. Aztán valahol a hajnal első fényeivel ő is rádöbbent arra, hogy sem szerető férjként, sem odaadó apaként nem állná meg a helyét. Az a kedves francia fruska, élete első, s ezidáig egyetlen szerelme úgy tűnik, most is okosabb volt nála.
- Célestine talál a lánynak olyan férfit, akit apjának hívhat - ösztönös erőszakossággal beszél, tekintetét végig Lénán tartja, hogy minden egyes rezdülését azonnal elkaphassa. Habár az antikváriumban megbeszélték, hogy gyerekről szó sem lehet, Konstantin tart attól, hogy iménti véleménynyilvánítása ellenérzéseket válthat ki a másikból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Almásy Léna
Március 17., kora délután, Üstösd

Az a néhány, óráknak tűnő néma perc, míg Léna az inggombját fixírozza, ingerültséget és fokozódó türelmetlenséget ébreszt a férfiban. Nem tudja mire számított, de keserűségre, ami torkát csípi, egy percig sem. Talán arra, hogy a nő egyszerűen hátat fordít neki, vagy, hogy nyomban kihátrál gyermekcipőben járó kapcsolatukból, mire ő ki tudja mit tesz, hogy így vagy úgy, de maga mellett tartsa mindennapi csodáját. Abban az egyben volt csak biztos , hogy a mindig bájos nő sem kiabálni nem fog vele, sem jelenetet rendezni, de még csak egy megérdemeltnek tűnő pofon sem csattan majd el szúrós arcán. A csend, ami közéjük szorul, mindnél veszélyesebb fegyver, ami ellen kevesek vannak felvértezve, és amit nehéz kellőképpen lereagálni. Konstantin sem tudja megszólaljon-e, vagy hallgasson, akár a sír, hiszen ha nem is most hibázott, de az évekkel ezelőtti éjszaka csecsemőképű következménye mikor máskor, mint kibontakozó kapcsolatában bukkan fel. Elgémberedett hátát kihúzza, fáradt sóhajt hagy kibuggyanni száján, és a közelebb lépő auror arcát kezdi fürkészni. A dolgos ujjak elcsúszott inggombjait igazítják, a finom ajkak véleményt formálnak, de az annyira vágyott szemek nem viszonozzák pillantását. A férfi lehajtja fejét, kezeivel átfogja a vékony csuklókat. Nézz rám.
- Nekem nincs gyerekem. Sem fiam, sem lányom. És nem is lesz.
Életében nem mondta ki ennyiszer ezeket a gyötrő szavakat. Végigsimít Léna karjain, majd hagyja, hogy leengedje őket. Ő zsebébe mélyeszti idegtől reszkető ujjait, s mint egy szégyellős kamasz néz le cipői orrára.
- Nyitok neki egy számlát, és támogatom őket anyagilag. Többet nem tehetek - ennyi. Vállai megrándulnak, arcát a helyszínelők felé fordítja. Ha most nem ábrándul ki belőle az előtte álló nő, akkor soha. Nagyot nyel, s felpillant a kedves arcra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Almásy Léna
Március 17., kora délután, Üstösd

Szótlanul követi Léna törődő, ám számára, aki még a szerelmi kapcsolatok végeláthatatlan kálváriájában vergődik, valahol még nagyon is dermesztő, asszonyi mozdulatait. Végignézi, ahogy a gombok visszabújnak eredeti helyükre, és ahogy nyakkendője felveszi gallérja vonalát, nyomban visszaadja neki elegáns, megszokott stílusát. Hálásan néz a felpillantó szempárba, és a kellemetlen helyzet ellenére is elmosolyodik. Ha ez a nő ezek után is ilyen szeretettel tud ránézni, akkor minden kimondatlan kérdése válaszra talált. Sokáig lesi Lénát, pillantását zabolázatlanul ejtve ide-oda a nő tekintete és rózsaszín orcái között. Fejében afféle gondolatok fordulnak meg, melyek ez idáig egyszer sem. Nem biztos egyik elkapott képzetében sem, de a barna szempár vigyázó pillantása, és a nő önkéntelen közelsége egyszersmind már nem tűnik sápasztóan rémisztőnek. Egy zúgolódó pillanat szikrája kell csupán, hogy ráébredjen: nem tervezte, de benne is megszületett egy érzés, mely szerint a világban él valaki, aki hozzátartozik, és akiről gondoskodni kíván. Hogy ezt a vágyat nem saját vére lobbantja lángra benne, hanem egy rajta kívülálló, meghatározhatatlan nő, egyszerűen, mindennemű téves eszme nélkül nevezhető az élet víg-komor játékának.
Az előbb kemény szavakkal élt, amiket bár egytől-egyig őszintén ejtett ki, maga is tudja, hogy meggondolatlanul tette. Tekintete bocsánatkérővé válik, ugyanakkor ajkai újabb zord szavaknak nyitnak utat.
- Ha már itt tartunk, én sem kértem, hogy megszülessen – suttogja alig hallhatóan, szavai súlya miatt kissé szégyellve magát Léna előtt. A nő olyan erővel igyekszik őt a helyes útra terelni, hogy legszívesebben már csak azért rábólintana mindarra, amit mond, hogy szemében azáltal isteni magaslatokba emelkedjen. De akárhogy szeretne is a legjobb lenni a nőnek, a nőért, a nőhöz, ő nem ilyen. Lemondóan süti le szürkés fényeit, és dacolva a tudattal, hogy az auror csalódni fog benne, magabízóan, megmásíthatatlanul szólal meg.
- Én neki csak pénzt adhatok - kijelentésével lezártnak tekinti az előző néhány percet, és egy torokszorító pillanatot mintegy lenyelve teszi fel sorsfordítónak érzett kérdését. - Eltudod őt fogadni, vagy… szeretnéd, hogy elmenjek?
Bár nem mondja ki, de szemei, mimikája és még feszült hangja is elárulja, hogy nem a helyszínről való távozásra céloz. Arra kíváncsi, hogy el kell-e hagynia Lénát? Még ha nem is alkotnak egy párt, az ő szívében már előkelő helyet foglal el a nő, és most attól tart, hogy ártatlan, gyönyörű gyermeke tudatlanul is megvétózta szerelmi kapcsolatának jogát. Végleg. Kérdő pillantását kolléganőjére emeli, tétova kezeit hagyja lógni a semmiben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Almásy Léna
Március 17., kora délután, Üstösd

Ujjai végigszánkáznak az újragombolt anyagon, a feszesen álló, elegáns nyakkendőn, végül gallérjához kúsznak, hogy azt fel-le billentgetve elkerüljék valódi helyüket. Legszívesebben ugyanis az őzt idéző nő bőrét tapintanák, hűvös kezeihez érnének, vagy minden vágyat, érzést és akaratot közvetítvén túrnának hullámos hajába.
Konstantin tekintetében kigyullad a tűz, szája némán kapkod levegő után, és bár a nő teljes joggal emeli fel hangját a kényes témában, és mutat rá a múlt zord, és megmásíthatatlan tényeire, a férfi ekkorra már - mindennemű természetszerűségnek ellentmondva - végez a lányáról szóló percekkel. Ereiben dolgozik az adrenalin, bőre több helyt bizsereg, szíve mellkasában ficánkol, akár egy kifogott hal, akinek életben maradásához kétségkívül vissza kell jutnia a vízbe. A férfi számára a visszakozó, reményvesztett aurorból előtörő szavak jelentik a tengert, s fürge mozdulatainak legvége, a szájára tapadó ajkak elmondanak mindent, mit szó közölve sem képes.
Ha a nő esze azt is diktálja, hogy ez az ember rossz parti, hogy emellett a férfi mellett is lesznek ugyanolyan nehéz napok, mint bármelyik másik esetében voltak, s hogy ennek a férfinak az életfelfogása egy kicsikét különbözik az átlagétól, szíve mégis a hivatalnokéhoz dobban.
Konstantin sebesen viszonozza a kezdeményezést, szapora szívvel hajol Lénához, hogy kiéhezve csókolhassa vissza ízes ajkait. Fejéből hirtelen vész ki az összes gondolat, a hely, idő és évszak meghasonul a semmivel. Kezei saját életre kelvén szorítják meg Léna tarkóját, élvezve a puha tincsek csiklandozó érintését. Aztán, egy képtelen gondolattól vezérelve húzza végig ujjait a másik oldalán, s derekánál megállva, egyetlen könnyű mozdulattal szorít rá, és emeli meg a kollegina légies testét, hogy végül feneke alá fogva, pillanatok alatt kerüljenek egy magasságba. Mosolygó, élettel teli szemekkel fürkészi Lénát, majd egy újabb, sokkal intenzívebb táncra kéri fel kívánatos ajkait. Mozdulatai erőszakosak, kezei markolnak, fogai harapnak, lehunyt szemei előtt nem lát mást, csak az aranybarna tincsek lázas suhogását. A megviselt, itt-ott szakadt pergamen, mely ezidáig kezében izzadt, most mellettük fekszik. Gyűrötten, megtépázva, elnyűve. Szeretetről mesélvén, szeretetet önzetlenül adományozván, de a címzettől szeretetet sohasem kapván.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Jared S. Nightingale
Március 16. 13:00 körül. London, King's Cross pályaudvar

Szürkés tekintete elidőzik Jared vékony arcán. Egy pillanatra sem fordul el tőle, hol a szemkontaktust keresi, hol erőteljes vonásait fürkészi. Karjait szorosan összefűzi mellkasa előtt, ajkát egyetlen hosszú vonnalá préseli össze. Testbeszédéből így könnyen hűvös távolságtartásra lehet következtetni, ám erről szó sincs. Ösztönösen érdeklődik utastársa iránt, aki már első, kínos találkozásuk során felkeltette figyelmét. Fiatalkora ellenére is higgadtan viselkedik, megfontoltan nyilatkozik, és okosan kérdez. Szemeiben ravaszság csillan, márpedig ez nem a semmiből jön. Konstantin tudja, hogy Jared titkol valamit, sőt mi több, nem lepné meg, ha kiderülne, hogy nem is csak egyetlen dologról van szó. Többször találkozott már olyan kiskorúval, akiből szinte kicsordult a tehetség, néhány rossz döntésnek köszönhetően mégis rácsok mögött végezte. A gondolat pedig, hogy a szemben ülő fiú is odajuthat, szokatlanul aggasztja.
- Mindenképpen - biccent, s kíváncsi szemeit elvonva Jared-ről, kipillant a változó tájra. - Kell, hogy legyen valaki, akire, ha minden kötél szakad, rábízhatod magad. Ha nincs senkivel szoros kapcsolatod, legyen az valódi, vagy jól felépített látszat, meghalsz.
Szavai végén visszafordul leendő gyakornokához. Karjait meglazítja, lejjebb engedi őket, elgémberedő lábait megmozgatja.
- Muszáj adnod, ha később kapni akarsz - mormogja, hangja mélyen szól, alig-alig tűnik ki a vonat monoton zakatolásából. Arca komoly, a baráti érzés szertefoszlott, a fiúra most már mint gyakornokára tekint. Újabb logikus gondolata meglepi, ugyanakkor elégedettség tölti el. Hozzá kell még szoknia Jared intellektusához, és idősebbeket idéző következtetéseihez, de ez legyen a legnagyobb problémája.
- Katherine megtenné - jelenti ki, ezzel megbeszéltnek tekintve a felvetést. Tudja, hogy a nem mindig virágzó kapcsolatuk ellenére számíthat a vámpírra, az általa nyert kapcsolatokra, és nem is akar többet beszélni erről, mert nem szeretne szükségtelen magyarázkodásokba bonyolódni. - És ha már itt tartunk, örülök, hogy szóba hoztad ezt... a visszás témát. Jövő héten ugyanis te leszel a szemem és a fülem. Én még a minisztérium körzetét is elkerülöm, de a hozzáállásodban és a dolgokra való rálátásodban megbízom.
Felvont szemöldökkel, kérdőn néz utastársára, egyfajta beleegyező választ vár tőle. Az esetleges elutasítás még csak meg sem fordul fejében, hiszen egyértelműnek veszi, hogy a közös munkába belevágtak, az az egy-két év pedig, amit együtt fognak tölteni, a jövő heti tárgyalással veszi kezdetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Jared S. Nightingale
Március 16. 13:00 körül. London, King's Cross pályaudvar

Előredőlve könyököl fel az ablak alatti kis asztalra, ujjait szájához érinti, lassan, egyenletesen kezd dobolni a puha bőrön. Közben Jared-et fürkészi, kinek szemeiben mintha hitetlenséget vélne felfedezni. Keze árnyékában féloldalas mosolyra húzza ajkait. Tetszik neki ez a fajta nyers bátorság, ami áthatja a szemben ülő eridonost. Még formálatlan, ösztönös, a megfelelő eszközökkel jól képezhető. Ismét biccent, ezzel adva megerősítést neki, hogy meglátásaival jó helyen kapiskál.
- Egyszer elmondom, miért tettem - mormogja az ujjai alatt, válaszával látszólag még csak meg sem közelítve a fiú kérdését, majd egy gondterhes sóhajt követően saját gondolatainak enged teret. - A pecsétem mától fabatkát sem ér, hónapokig minden mozdulatomat sasszemek fogják figyelni, átnézik a leveleim, ellenőrzik a munkám, ki tudja hányszor forgatják fel az irodámat. Ilyen nem történik véletlenül; az őrizetem valaki vagy valakik hasznára fog válni.
Beszéd közben az ablakon túli világra mered. Lelki szemei előtt egy fekete talár libben át. Pontosan tudja, hogy az úgy vágyott bírói pozícióról is lemondhat egy időre, ami minden közül a leginkább bántja. Évek óta készül már rá, képezi magát, szorgalmasan dolgozik, és neve ezidáig tökéletesen feddhetetlen volt. A könnyed beleegyezésre a fiú felé fordul, kezét leengedi szája elől, és a bőr háttámlának dől.
- A viszonyunkról egyedül te tudsz - szögezi le komoran villanó tekintettel, és mintegy szavai megerősítéseként, jobbjával lendít egyet. - A londoniak csak az évekkel ezelőtti kapcsolatunkat ismerik. Akkoriban Katherine a minisztérium elől menekült, és én voltam az eljárást vezető tiszt.
Nincs mit tagadni, a köztük lévő kötelék nehezen emészthető emlékeken alapszik. Keserű szájízzel osztja meg ezeket az információkat Jared-del, és őszintén zavarja, hogy erről épp egy vonaton kell beszélnie. Az irodája, az íróasztala, a személyes tere biztonságot ad, de ezután ott sem érezheti magát egyedül.
- A minisztériumban nincs barátja. Viszont tudom, hogy felkereste a teremtőjét, és ő általa lesz ott néhány nagy hatalmú alak is. Bizonyára a Tanácsot veszik célkeresztbe - osztja meg a tudnivalókat az eridonossal, majd a legfontosabb kérdés előtt elhallgat, száját gondolkodva beszívja, és saját, felismert tehetetlenségében pillant le a koszos padlóra. - Azkaban. Ha én lennék a bíró..., halálra ítélném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Előzmény
 

Egy kétes mozdulattal simít végig frissen borotvált állán, majd egy mély sóhaj kíséretében az oldalán álló, ismét felöltözött nőre pillant. A szülői lakás míves ajtaja előtt várakoznak, de a férfi egyelőre még nem kopogtatott be. Ha eddig nem is volt, hát most különösen ideges, de koránt sem azért, amit Katherine hisz. Biztos benne, hogy a vámpírt sem származása, sem fiatalsága okán nem fogják elítélni, elég csak belegondolni abba, hogy szülei között is súlyos korkülönbség húz szakadékot. Sokkal inkább tart attól, hogy az idősödő házaspár felé hogyan fordul majd? A felszíni kedvesség alatt mennyi minden halmozódhatott fel a hosszú évek ritka találkozói során, amiért lassan kezdetét veheti a törlesztés.
Konstantin az oroszlánfejű kopogtatóhoz nyúl, háromszor leüti, majd Katherine mellé lépve, átöleli derekát. Ujjai dobolnak a előbb még a lányról lefelé csúszó anyagon, s egy pillanatra felrémlik előtte a zárt ajtó mögötti órácska. Arca kipirul a hirtelen odatóduló vértől, s egy, a gondolatairól mindent eláruló pillantást küld a volt diáknak.
- Szervusztok! Fáradjatok be - tárul fel néhány perccel később az ajtó, és tűnik ki mögüle egy egykor gyönyörű, mára már megöregedett nő őszbe borult feje. Hajában már csak néhol táncol egy-egy szőke szál, szoros kontya egyébként teljesen fehér.
- Anya - hangzik Konstantin mély, rekedtes hangja, s megköszörülve torkát, maga elé tessékeli Katherine-t, és a tágas folyosóra érve, a becsukódó ajtó mögött lehajol édesanyjához, hogy átfogva karját, üdvözlő csókot adjon arcára. - Hogy vagy? Apa?
Az asszony szelíd mosollyal néz a nála jóval magasabb gyermekére, de mielőtt válaszolna neki, kék színű pillantása az életükbe lépő első nőre esik. Szája megremeg, keze nyomban szívére tapad.
- Gyuri, hagyd a bort, gyere ide - szól hátra az étkező irányába, mire egy Konstantinéra ijesztően hasonlító hang méltatlankodva visszakiált: Jóvanmá', jövökmá'. Aliz tekintete újra Katherine arcára esik, amitől lassan már a hivatalnok is kellemetlenül érzi magát. Köhint egyet, és a vámpír hátát simogató kezét annak vállára teszi. - Elnézésed kérem, csak tudod Koloskám mindig azt mondta, hogy ne is várjam, nem fog megnősülni, és én már nem mertem bíz...
- Tudjuk, anyukám, tudjuk. Hagyd bemutatkozni - jelenik meg az öregedő asszony mellett egy még öregebb férfi, aki bár valaha olyan magas lehetett, mint most fia, mostanra elvesztett jó néhány centit, ráadásul az irodai munka hatására még görnyedt is. Az öltönyviseletről azonban - mint ahogyan Aliz sem szeretett kosztümjeiről - még otthon sem mond le.
- Khm... anya, apa - torkában dobogó szívvel kezd bele Konstantin. A rendhagyó bemutatás szokatlanul jó érzéssel tölti el. Míg beszél, szája szegletébe költözik egy jól látható, boldog mosoly. - Ő itt Katherine, a menyasszonyom. Katherine, édesanyám Aliz és édesapám György.
Az idős férfi hol a vámpírra, hol fiára pillant, egyelőre szavak nélkül méregeti a lakásába lépő párt. Az asszony viszont le sem veszi tekintetét leendő menyéről, szemébe lassan könnyek gyűlnek. Az anyai szív.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Előzmény
 

Évek óta nem járt szülei budai lakásában, de a folyosót belengő, jól ismert illat már az első percben elhinti benne az otthonlét kellemes, el nem feledhető érzetét.
Édesanyja vékony könnyfátyol mögül figyelő tekintete végig Katherine-t mustrálja, úgy tűnik, a frissen végzett nő gyorsan belopta magát idősödő, érzékeny szívébe. A férfi lágy, aggódó mosollyal néz édesanyjára, majd mikor kedvese megszólal, felé fordulva hallgatja őt. Katherine magabiztos nő látszatát kelti, mely mögött udvariasság, s aranyvérűekre jellemző elegancia bujkál.
- Megzavarni? Így is alig látjuk a gyereket - förmed rájuk apja, és egy ideges legyintéssel hagyja ott őket, hogy minden további nélkül az étkező felé ballagjon. Konstantin egy szorongó, feszélyezett pillantást küld az öreg után, majd Katherine vállát megszorítva rámosolyog. Csupán tekintetével, szavak nélkül üzeni, hogy semmi baj, az apja ilyen, nem kell vele foglalkozni. Anyja a maga, jól nevelt csendjében csóválja meg fejét, majd mintha mi sem történt volna, a ború eltűnik arcáról, s helyét örömteli kedélyesség veszi át.
- Soha nem zavartok. Örülnénk, ha többször látogatnátok el hozzánk - szólal meg az asszony, és ahogy férje után indul, futólag végigsimít leendő menye karján. - Gyertek, a vacsora tálalva. Katherine, nem tudom... szereted a húsételeket? Kolos nem volt bőbeszédű ezzel kapcsolatosan.
Gondterhelt pillantást küld fia felé, majd eltűnik az étkező boltíve alatt.
- Apámmal ne törődj - súgja Konstantin a nő fülébe, és derekán pihentetett kézzel vezeti végig az egyszerű, mugli fényképekkel tarkított falú folyosón.
A tágas ebédlőben drága fabútorok kaptak helyet, a tálalószekrények patyolat tiszták, rajtuk további fényképek díszelegnek. Középen a szülők esküvői fényképe áll, mellette a csecsemőkorú Konstantin néz nagy szemekkel, másik oldalán a régi családi autót vezető apuka, ölében a vigyorgó kisfiúval mutogat a szélvédő irányába. György az asztalfőn ül, Aliz rögtön mellette foglalt helyet. Vele szemben csillog a két plusz teríték.
- Foglalj helyet - mondja a hivatalnok Katherine-nek, s az óceánszínekbe pillantva, egy félmosollyal húzza ki neki a nehéz széket. Mikor leül, segít betolni a bútort, majd ő is elhelyezkedik mellette, a saját helyén. - Mi újság a minisztériumban?
Konstantin természetesen apjának intézi kérdését, hátha kedvenc témái egyikével oldja hangulatát, de az idősödő férfi morcogva rázza meg fejét. Kezében a merőkanállal pillant fiára, tekintete aztán a mellette ülő, rózsaszín ruhás barnán állapodik meg.
- Vámpír, mi? - dünnyögi, miközben belemeríti a kanalat a forró, gőzölgő húslevesbe. - Na és lakmároztál már a fiamból is? Vagy az unokánkból? Mit szól ehhez Renée, hm, fiam?
- Gyuri! - csattan férjére az egyébként higgadt asszony. Tekintete egy pillanatra villámokat szór. - Nem kell válaszolnod, drágám. Inkább meséljetek, hogyan ismerkedtetek meg?
Biztató mosolyával pillant Katherine-re, majd fiára néz. Úgy tűnik, férjéről ettől a perctől kezdve nem fog tudomást venni - legalábbis a ma este folyamán.
- Biztos megcsapolta - motyogja az orra alatt az öreg, és már szürcsöli is teletányér levesét.
- Apa, kérlek... - fejcsóválva sóhajtja Konstantin, és egy kósza pillantást küld kedvese felé. Jobbja annak csupasz combján pihen, baljával a merőkanálért nyúl. - Nos, a megismerkedésünk... hát az egy igen hosszú történet. Talán inkább együnk.
Nem tudja nevessen-e vagy inkább sírjon, mert bár tisztában van azzal, hogy édesanyja jót akar, kérdésével - és bizonyára az ezt követőkkel is - csak adja apja alá a lovat. Néhányszor, mintegy itt vagyok mozdulattal megszorítja Katherine combját, majd elengedi lábát, és kézbe fogja kanalát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vámpírokkal harcolok, elbírok apáddal is.
Fél szemöldöke önkéntelenül is feljebb kúszik a halk hangú válaszra, és szája is összepréselődik a benne lappangó aggályokra, hiszen szemmel láthatóan nem a legjobb hangulatában kapták el az öreget, azonban szemernyi kétsége sincs afelől, hogy Katherine elbír vele. Döcögve, dacosan, vagy sértett ridegséggel, nem tudja, de abban biztos, hogy após és meny remek szócsatákat fognak még vívni egymással az ebédlőasztal körül.
- Egyszerű ember vagyok, aki nem szokott vámpírokkal étkezni, aki félti a családját, aki... - György elharapja ingerült mondandóját, amint az éjlény ajkait elhagyja az a bizonyos gondolat, miszerint szereti őt. Konstantin leplezni sem próbálja meglepett tekintetét, mellyel a kedvesre pillant. Néma mozdulatlanságában mosolyodik el, keze a nő combján dermed meg. Az asztal körül megfagy a levegő, a férfi édesanyja egészen megilletődve figyeli a vele szemben összeszokottan ülő különös párt.
Katherine még soha nem mondta el neki, és bár még ő sem hozakodott elő valóban létező érzéseivel, valahol mindig is tudta, hogy ez így van - kimondva, kimondatlanul. Érezte és érzi most is. Hallani viszont egészen más, mint tudni vélni. Elmosolyodik, balja fekete hajába túr, hogy pótcselekvésként megigazgasson pár szerteálló tincset.
- Ezek szerint találkoztál már Fleur-rel - szólalt meg Aliz, aki a széktámlának dőlve, a merőkanálért még egyszer sem nyúlva ül, és figyeli az otthonába érkező gyerekeket. Békés mosolya mintha örökre vonásaiba költözött volna, tekintete bizakodón csillog. - Megértjük és idővel mindketten elfogadjuk az állapotod. Vannak dolgok, amiknek nem szabad számítaniuk két, egymást szerető ember között. Mit innál szívesebben? Fehér vagy vörösbort?
Habár az asszony beszél, Konstantin mintha meg sem hallaná szavait. Lágy, átható tekintetét képtelen elválasztani az őt fürkésző óceánszínektől. Az imént kézbe vett kanala a tányér szélére ejtve csilingel.
- Fleur bizonyára azt is tudja, hogy én mit érzek irántad - válaszát egyenesen a nő tekintetébe mondja, és bár a szó még nem csúszik ki ajkai között, már nem sok híja van.
- Nem sokat tudunk vámpírokról és a többi varázslényről - fűzi tovább gondolatát Aliz, és felállva áthajol az asztal felett, hogy szedjen néhány merőkanálnyi levest menyének. - Öregek vagyunk mi már a mostanában divatos könyvekhez, és a mi világunkban az ilyesmi nem hétköznapi téma. Visszafordítható a mostani léted? Vállalhattok gyermeket? Nem baj, ha nem, csak... örülnénk, ha mesélnétek arról, mire számítsunk - visszaülve fejezi be mondandóját az asszony, reszkető kezeivel elegáns kosztümjét igazgatva.
- Nem - adja meg a kurta választ Konstantin, mély hangjából kérdés nélküli természetesség hallatszik ki. - De felesleges Fleur miatt aggódnotok, remélem hallod te is, apa. És... csak, hogy tisztázzuk, Katherine még engem sem csapolt meg.
Egy huncut, amúgy benne lennék pillantást küld a mellette ülő nőnek, aztán azóta is duzzogó apjához fordul.
- Szeretnétek eljönni az esküvőre? - kérdezi tőle, de ha igenlő választ is kap, abban egyáltalán nem biztos, hogy ő maga szeretné ott látni őket. Nehéz eset.
- Hogyne. Nászajándék gyanánt viszünk pár szűz lányt vagy holtat - motyogja a férfi, mire felesége újfent felcsattan, és megfenyegeti azzal, hogy ha így folytatja, Isten bizony nem kap második fogást. - Jóvan má', na. Mit szeretnétek? Lakást, autót? Kivele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Roppant nagy jelentősége van ennek az estének, ami már kora délelőtt idegessé, folyton feszengővé tette. Az irodában dekoncentrált, a munkájában esetlenül figyelmetlen volt, és hiába ült mellette Jared, jelenléte mit sem segített rajta. Unottan ropogtatta nyakát, fütyülgetve dobolt az asztal lapján, és óránként lejárt a hivatal büféjébe, hogy kávézzon egyet.
Napközben többször, a lehető legváratlanabb helyzetekben nyúlt zakója belső zsebébe, és vette elő az apró bársonydobozt, hogy kinyitva azt, újra és újra farkasszemet nézzen a benne ezüstösen csillogó ékszerrel. Segédje szerint megfelelő darab, de miután ő is pont ugyanannyit ért az eljegyzési gyűrűkhöz, mint ő, így bár ad szavára, most szemernyit sem nyugtatta meg.
Hallgatagon sétál a szalamantoni tópart kikövezett, keskeny útján, és a mellette haladó nőre pillantgat. Furcsamód ma nemcsak ő, de Katherine is feszült volt, és most is úgy viselkedik, mintha tudtán kívül megbántotta volna valamivel. Konstantin lustán megvakarja orrnyergét, majd farmerja zsebébe csúsztatja kezeit, és oldalán a vámpírral, a kivilágított vendéglő felé veszi az irányt.
- Úgy hallottam, itt a legjobb a marhasült - óvatosan töri meg a hosszúra nyúlt csendet. Hangja rekedtesen szól az órák óta tartó szótlanságtól, de igyekszik úgy tenni, mintha nem lenne tisztában azzal, hogy érezhetően baj van. Az időjárás kellemes, a sárgás fények gyönyörűek, a vendéglő mint kívülről, úgy belülről is hangulatos. Nem is választhatott volna ennél tökéletesebb estét arra, hogy annak módja és rendje szerint is megkérje a barna loknis nő kezét.
- Osztrovszky névre foglaltam - tárja ki az ajtót Katherine előtt, és a hozzájuk siető pincérnek morózusan bemutatkozva, már követhetik is őt a helyiség terasz részére. A legszebb, legdrágább helyre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Miért hoztál ide?
Katherine hangja vészjósló, testbeszéde egyszerre mesél dühről, sértettségről és valamiféle dermesztő hűvösségről. A férfi egy ideig a dacos nőben, majd a Balaton fodrozódó vízében gyönyörködik, és csak akkor fordul vissza hozzá, mikor átgondolja a kérdést és kész válasszal tud szolgálni. Lassan mozdul, tekintete sejteti, hogy nem egészen érti miért szegezett neki ilyen klasszikus, női sértettségből fakadó kérdést.
- Hogy ne otthon vacsorázzunk? - szavait ostobán egy halvány, csipkelődő mosoly kíséri. Nem tudja még, hogy miféle haraggal áll szemben. Előredől, kezét átnyújtja az asztalon, és tenyerével befedi a vékonyka, összekulcsolt ujjakat. - Nem hozhatom el a menyasszonyomat csak úgy egy ilyen helyre?
Mosolya rövid időre kiszélesedik, majd oldalra döntött fejjel, aggódó tekintettel kezdi figyelni a kedvest. Nem tudja, hogy mi lehet a baj, hogy mit és hol rontott el, miközben ennek az estének egyszerűen csak tökéletesnek kellene lennie. Hiszen megkéri a kezét!
- Mi bánt? - kérdezi, gondolatban mindent feladva, s kezét visszahúzva rákönyököl az asztal lapjára. Szíve idegesen dobog, vonásai megkeményednek. Szürkés színű fényei ide-oda járnak az óceánszín szemek között, ahogy minden erejével igyekszik felvenni a szemkontaktust. Vastag szája most egyetlen vonallá préselődik, és a zsebében rejtőző bársonydoboz egyre lejjebb kerül a meg kell tennem listán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A név hallatán hátradől, hirtelen izzadni kezdő tenyereit mozdulatlan combjaira engedi. Száját beszívva, meredten figyeli az asztal túlvégén ülő nőt, annak úgy szeretett tekintetét, mely most csalódottsággal vegyes haraggal néz vissza rá. A benne lábra kapó gondolatra, miszerint most, egyetlen pillanat alatt mindennek vége lehet, nagyot nyel, gerince mentén végigfut a hideg. Teste libabőrössé válik, karjain megemelkednek a nyári napsütéstől kiszőkült szőrszálak. Nemcsak Katherine, de ő is csalódott. Szemben ül vele az egyetlen nő, akit többet bántott, mint szeretett, és akinek azok után soha többé, semmivel sem akart fájdalmat okozni. És tessék.
Torkában máris érzi a lenyelhetetlen, maró gombócot, ami mindig összerántja újra és újra levegőért kapó ajkait. Megkeményedett vonásai felett, lesütött szemekkel hallgatja a közéjük fészket rakó feszült csendet, és annak ellenére sem képes megszólalni, hogy tudja, az éjlény válaszra várva nézi őt. Fél, hogy bármit is mondjon, elveszíti az éppen csak magának tudott nőt, akiről a hetekben végérvényesen kiderült, hogy pótolhatatlan. Számára örökérvényű.
Beharapott alsó ajakkal pillant fel, engedi riadt tekintetét az őt vizslató szempárba. Foga húsába mélyed.
- Amikor elmentél - kiszáradt szájjal, elhaló hangon felel. Társként tiszteli a szemben ülő felet, de most nem néz a szemébe. Az asztal közepén helyet kapó só- és borstartónak beszél, szavai közben megáll, nagyot nyel. Az egyre csak növekvő, torkát összeszorító, maró gombóc fájdalmasan tapad gégéjére, s úgy tűnik, egy pillanatra sem kívánja megkönnyíteni a férfi dolgát. A szégyenérzet és bűntudat táplálja, és hiába keres, egy dolog sincs, ami távozásra bírhatná. - Egyszer sem mondtam ki, de már tudom, végig bennem volt a félsz, hogy nem jössz vissza. Tartottam attól, hogy nem látlak soha többé. Nem mutattam persze, én nem az a fajta vagyok, aki munkaidőben sír a szívébe férkőző nő után. Még magammal sem voltam hajlandó leülni, egyáltalán tisztázni, hogy mit is érzek irántad. Tagadtam, lehetőségeket kerestem...
Fejét olykor megcsóválva nyílik meg Katherine előtt. Ha lenne más választása sem leplezné a múltban benne dolgozó érzelmeket, melyek végső soron a Madagaszkár partjain történtek rejtett okait is szolgáltatták. A sótartóról a nő tekintetére vezeti saját, őszinte szempárját, lásson benne bármit is; haragot, düht, bánatot. Jobbját felteszi az asztal lapjára, és a hozzájuk siető pincért várakozásra bírva előrehajol, hogy hangját visszafogva szólaljon meg újra.
- Hiba volt, de hidd el, soha többé nem fordul elő - mondja, szürke fényei rettegő nyíltsággal fürkészik Katherine vonásait. Mellkasa idegesen jár fel-le, lábai meg-megreszketnek. - Hozzám tartozol. És nagyon sajnálom, hogy ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ezt belássam. Szeretlek. Mindig is szerettelek, ez... mindig így volt.
Hát kimondta. Határozott szavaival saját magát is meglepve csendesedik el, s dől vissza a súlyától megreccsenő széktámlának. Igen, hibázott, de nem élhetett úgy, hogy minden percben a néha-néha feltűnő Katherine-t várta. És ezt neki is tudnia kell. Kérdő, s egyben türelmesen várakozó tekintettel pillant fel a szemben ülő, csodálatosan szép nőre. Jobbja egy fogpiszkálóval játszik, mellettük hangulatos, narancsfényű lámpások égnek. A Balaton felől hűsítő szél érkezik, és ő csak arra tud gondolni, hogy el akarja venni ezt a lányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Mozdulatlanul figyeli a nemcsak, hogy komoly, de sajnos túlzottan komornak is ható gondolatairól számot adó nőt. Míg hallgatja őt, felelevenedik előtte a tengerparti hiba; Szira arca és az akkori gondtalan súlytalanság, amihez ösztönszerűen menekült. Katherine elhallgat, de ő még mindig nem szólal meg. Szavak helyett némán tartja a szemkontaktust, engedi, hogy a csalódott szemek szabadon olvashassanak szürkés fényeiből. Sajnálja, hogy így történt, hogy eljutottak addig a pontig, mikor ő úgy érezte, ezt kell tennie, de nem fog még egyszer bocsánatot kérni.
Tekintetét egy pillanatra a sótartóra süti, nagyot nyel, majd égő, összeszűkült torkát megköszörüli, és felnézve, egyenesen visszanéz az őt fogva tartó mély óceánokba.
- Eltudnál úgy menni, hogy nem szólsz? - kérdezi arcára költöző borús vonásokkal, kiegyenesedett, távolságtartó testtartást felvéve. Szemöldöke megremeg, de nem néz másfelé. Ha egy nap Katherine szó nélkül elmenne, ő akkor is hazavárná, de ha aztán csak hónapok, netalántán évek múlva térne vissza, már soha többé nem engedné közel magához. Akkor a nő csupán egy mélységesen csalódott, és valószínűleg megtört férfit találna a házban, aki képtelen volna őt tovább szeretni. A gondolatra szája széle is megrebben, s alsó ajkát egy pillanatra beharapva fordul el a Balaton halkan hullámzó vize felé.
- Ha a válasz igen, akkor ne gyere hozzám - morogja a partnak, majd ingerült sóhajtással a széktámlának dől, és zsebébe nyúlva egy fekete bársonydobozt húz elő. Azt egy feldúlt, vehemens mozdulattal csapja az asztalra, és haragosan áttolva a nő térfelére, annak szemeibe nézve nyitja ki. - Azért hoztalak ide, hogy hagyományos módon is megkérjem a kezed. Nem másért, nem csak úgy, de... bocsáss meg, kimegyek a mosdóba.
Ingerülten rúgja ki maga alól a széket, és jobbjával finom borostás arcán végigsimítva hagyja hátra Katherine-t, hogy a kis vendéglő mellékhelyiségébe térve farkasszemet nézhessen saját tükörképével. Ez rohadt jó...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A hideg vizet megnyitva hajol a csap fölé, mikor már nem tud tovább szembenézni méregtől eltorzult arcával. Az elmúlt napokban azt gondolta, hogy Katherine-nel a lehető legjobb úton haladnak a boldog egybekelés felé, most meg mintha megint ugyanott tartanának, mint hónapokkal ezelőtt: pont ott, ahol a part szakad. Ahol semmi sem biztos, ahol minden törékeny. Most úgy tűnik hiába töltött hosszú, zavaros órákat a gyűrű és a hozzá illő doboz kiválasztásával, és időzött a lánykéréshez megfelelő szavak kigondolásával. Hiába keresgélt lázasan, bújta régi költők nagystílű köteteit, vagy beszélt kollégáival bizonyos félelmeiről és a nagy estével kapcsolatban érzett aggodalmairól. Még gyakornokát is leültette, hogy megmutassa neki a gyűrűt, holott Jared még csak egy kölyök!
Kezét az erősen folyó víz alá dugva próbál úrrá lenni egyre csak háborgó szíve felett. Nem tudja mi lesz most, hogy menyasszonya végül miként dönt, egyáltalán bízik-e benne annyira, hogy valóban hozzámenjen feleségül. Szabad kezével fájó nyakába kapaszkodik, és egy pillanatra még szemeit is lehunyja.
Az ajtó halkan nyílik ki, nem úgy, mint ahogyan egy férfi nyitná, a mozdulat annál sokkal törékenyebb és finomabb. Katherine illata gyorsan férkőzik a hivatalnok orrába, mire felnéz, és a tükörből kezdi figyelni megenyhült, lesütött szemű kedvesét.
- Csak annyi kell, hogy bízz bennem - feleli lehajtott fejjel, tenyerével betakarva a derekát ölelő kézfejeket. Aztán megfordul, és visszaveszi a lánynak adott apró dobozt. - Tudom, hogy nem mennél el szó nélkül. De neked is tudnod, idebent kell érezned, hogy ha el is mész, nekem akkor sem lesz más.
Beszéd közben mutatóujját jelképesen az éjlény melléhez érinti, majd arcéléhez nyúl, és ujjbegyeit finoman végighúzza arccsontján. Tekintete a kéken ragyogó szemek között ingázik, száján halvány mosoly tűnik fel.
- Menjünk ki a partra - suttogja mély orgánumú, rekedtes hangján, s visszafordulva a kagylóhoz egy mozdulattal zárja el a még mindig folyó csapot. - Hazafelé majd veszünk vacsorát.
Nemcsak az étvágya ment el, de már kedve sincs visszaülni rossz hangulatú asztalukhoz. Az hiába volt az étterem legdrágább és egyben legromantikusabb részén, a férfinak már nem lenne kényelmes azon a helyen folytatni közös életük első, és talán az egyik legmeghatározóbb estéjét.