Konstantin

Meglepte, mikor a férfi felajánlotta, hogy kísérje el a tárgyalásra, de nem sokat gondolkodott azon, hogy menjen-e vagy sem. Igaz, Gareth véleményét kikérte róla, hogy mennyire is veszélyes visszatérnie Angliába, de egyelőre csitulóban volt a helyzet, és ha nem feltűnősködik, akkor nem is lehet baj. Jared márpedig jó volt abban, hogy hogyan tűnjön el mások szeme elől.
A tárgyalás maga kíváncsivá tette. Nem maradt rejtve előtte az ok, bár a véleménye megvolt róla, de elég tárgyilagosan tudta kezelni az egészet, és kerülte azt is, hogy beszóljon útitársának, amiért ennyire meggondolatlan volt. A teremben jó pár ismerős arcot látott, de senki sem figyelt egy hivatalsegédre - jórészt apjának üzletfelei, akiket inkább csak képekről ismert. Garethnek sokkal veszélyesebb lett volna itt lennie. Mindenesetre, "megnyugtató", hogy miféle emberek ülnek a kormányzatban.

Nem sokat beszélt az úton a vasútállomás felé. Nem volt dolga megítélni, hogy a másik mennyire mondott igazat, vagy hogy miért veszélyeztette ennyire a pozícióját az után, hogy olyan nagy ügyet csinált pár véletlenül meglátott emlékképből is a legutóbb.
- Nagyon kicsin múlott, remélem tudja - válaszolta. Egyértelmű volt, hogy nem árt ha lát ilyet, pláne ha egy ideig a minisztériumban szeretne dolgozni, kár lett volna ragozni. - Legközelebb nem fognak ennyire engedékenyek lenni. Az a Dorian minden áron ki akarta csinálni magát - jegyezte meg. Nem mellesleg Konstantin erre magától is rájöhetett, mert a szavazás után az említett diplomata mérgében kivágtatott a teremből.
Kicsit távolabb állt közben, mert nem szerette a cigifüstöt, de azért közben odafigyelt a másikra.
- Semmi különös. Nem ráznak meg az ilyen helyzetek, sőt, kifejezetten érdekes volt nézni, hogy még egy ilyen per alatt is milyen hatalmi játszmákat játszanak ezek egymás között.
Nem tudta, hogy érdemes-e megemlítenie, hogy ismert néhány tagot, de végül úgy döntött, hogy ha már Konstantin munkát ajánlott neki és előzékenyen bánt vele, akkor adhat neki néhány tippet.
- Montgomery csak tettette, hogy a maga pártján van - mondta egykedvűen. - Fekete mágiával foglalkozó boltja van a Zsebkoszközben. Nem tartom valószínűnek, hogy különösebb érdek nélkül egy "jófiú" mellé álljon.

Konstantin

- A másokban való kételkedés sohasem okozott problémát - eresztett meg egy félvigyort Jared, miközben követte a másikat a vonatra. Hosszú zötykölődés várt rájuk, de nem bánta, mindig is szerette nézni a tájat, ahogy elmaradnak lassan az ismerős helyek.
Leült, szemben Konstantinnal, és könyökével az ablakpárkány előtti kis asztalra támaszkodott. Kifelé bámult, mikor a következő kérdés jött, és mivel számított rá, hogy felmerül, hogy miért tud ezekről az emberekről ennyit, már kész válasszal állt elő.
- Itt nőttem fel. Naponta jelennek meg ezek az emberek az újságokban.
A másik azonban gyanakodó maradt, így a következő kérdést hallva Jared éles pillantást vetett rá.
- Jared Nightingale, legilimentor - nyomta meg a szót, hogy tudatosítsa a másikban, hogy ez mit is jelent. Igaz, valóban nem a képességét használta arra, hogy ezt megtudja, de Konstantinnak halvány gőze sem lehetett arról, hogy a tanulás melyik fokán áll, hiszen már eleve nem lehetett besorolni a többi diák közé a kora miatt. Remekül bizonytalanságban lehetett tartani bárkit. Mindenesetre az álca fenntartása fontos, de így sem érezte elhibázott döntésnek, hogy megosztotta az információt a férfivel.
- Mint már említettem, olvastam újságokat. Montgomery már kétszer került címlapra kétes ügyek révén, de mindkétszer kiderítette a nyomozás, amit egy "független" csoport vezetett, hogy hamisak voltak a vádak, de gondolom erről maga is tud. Kíváncsi voltam rá, hogy tényleg azok voltak-e.
Megdönthetetlen magyarázat. Nem mondott olyanokról semmit, akiknek külső szemlélő szerint nem lehet vaj a fején, pedig ó, de még mennyire tudott volna! Lehet, hogy őt kihagyta az apja az üzletelésből, és fiatal is volt még a társasági élethez, de a fülét nyitva tartotta, főleg, mert nem szerette volna, ha egyszer ezek az emberek döntenek a feje fölött valamiről.

Konstantin

Vigyorog. Kivételes eset, de komolyan vigyorog azon, ahogy előkerül a falubeli találkozásuk. Meg sem próbálja elrejteni, hogy még mindig mókásnak tartja, ami történt, de hát mi oka is lenne rá? Már akkor a férfi tudtára hozta a véleményét, ilyen-olyan módon.
Viszont utána némi magyarázkodásra került sor, és Konstantin mintha nem hitt volna neki teljes egészében... Nem baj. Valójában a gond már onnan indult, hogy  nem volt benne biztos, hogy nem néznek utána az emberek hátterének, mielőtt felvételt nyernek a hivatali állásokra. Valójában, ha túl sok lesz a kérdés, vagy túl mélyre próbálnak nyúlni a múltjában, akkor vissza fogja végül utasítani a dolgot. Nem csak a saját ügye függött ettől.
- Nekem megfelel - biccentett ennek ellenére a kijelentésre. - Tizenkilencedikén töltöm a tizenötöt, utána már hivatalosan is vállalhatok munkát.
Igaz, szülői engedéllyel. Esetükben ez gyám lesz, Agatha néni, aki nem látott kivetnivalót az ötletben, amennyiben a fiúra esik a választás.
- Katherine, igaz? - nézett a férfire, keresetlen őszinteséggel mondva ki, amit az nem akart. Fél szemöldökét felvonva várta a helyeslést vagy tagadást. Nem fog vájkálni a másik magánéletében, de ettől még meg lehet róla a véleménye.
- Az igazolás jól fog jönni, köszönöm - mondta aztán.
Csend. Jared kifelé bámult az ablakon egy darabig, azon tallózva, hogy kérdezzen vagy sem, míg nem az előbbi mellett döntött.
- Azért én kíváncsi lennék, hogy mi vitte rá, hogy falazzon valakinek a saját előmenetelét kockáztatva, amiért legutóbb még annyira odavolt.
Nem volt benne biztos, hogy Konstantin megosztja vele a választ, igazából nem is nagyon tartozott rá, másrészt viszont tőle sem várható el, hogy valaha őszinte legyen, ha a másik sem szavaz bizalmat.

Konstantin

- Rendben van, ahogy óhajtja - bólintott a fiú, hogy jelezze, megértette a kérést. Egy darabig eltöprengett azon, hogy mi is lesz majd annak a beszélgetésnek a vége, hiszen elég sok kimenetele lehet a dolognak. Jó esetben csak aláírnak egy szerződést, rosszban akár elég komoly kutatásba is fordulhat a dolog. Kicsit hazárdjátéknak érezte ez az egészet, de a kedve megvolt hozzá, és akárhogy is nézzük, nem lapíthat örökké, néha kockáztatni is merni kell.
- Nem probléma, a találkozóra elviszek minden szükséges papírt, a gyám engedélyével együtt - válaszolta. A jegyeivel nem lehetett probléma, mindenből a legjobbat kapta, ami nem nagy kunszt úgy, hogy ezeket a tantárgyakat már régen magasabb szinten űzte, mint amit elsőben itt elvártak tőle. Néha már-már úgy érezte, hogy túl könnyű dolga van, de azért elbízni nem akarta magát, hiszen előbb-utóbb eljutnak addig, amit még nem tanult, és akkor lesz igazán értelme büszkének lenni, ha jó jegyeket kap. Most még nem nagy dolog. Igaz, Gareth könyveiből folyamatosan tanult, mert a bátyja épp azon az évfolyamon volt, amit neki kellett volna végeznie.
- Áldozathozás valakinek az érdekében. Értem - bólintott a fiú roppant mód lecsupaszítva a gondolatmenetet. Ebben az esetben azonban egyelőre jó döntésnek érezte, hogyha megjátssza a távolságtartót. - Nem szokásom szoros kapcsolatokat kialakítani - felelte hát, nem térve ki arra, hogy mire is érti. Mert ez a mondat teljesen helytálló volt, amíg nem a testvéréről volt szó, onnan fogva viszont abszolút a visszájára fordult. Gareth fontos volt neki, a legfontosabb.
- Nekem ilyet hallva mindig az jut eszembe, hogy vajon a másik fél is megtenne-e ilyesmit a szenvedő alanyért - vetett fel egy újabb gondolatot. Nem kellett Katherine-re vonatkoztatni, nem ismerte a lányt, de általánosságban véve mindenképp megfontolandó volt, hogy ki, mikor és kinek tesz ilyen szívességet. Az emberek hajlamosak túlzásokra.
- Szerintem nem lenne rossz ötlet, ha egy darabig nem mutatkoznának együtt - javasolta végül. - Még a végén valaki összeesküvést fog sejteni a dolog mögött, nem pedig intim kapcsolatot. Főleg, ha a lány esetleg neves családból való.
Erről sem voltak információi, de a tárgyalás úgyis sok mindenre fényt fog deríteni.

Konstantin

Összehúzott szemmel nézett a férfira, amíg az megosztotta vele a meglátásait. Titkon egyetértett vele, de az volt a véleménye, hogy erről neki egyáltalán nem kell tudnia. Nem pajtások voltak, még ha valamilyen szintű bizalom elkerülhetetlen is, de egyelőre nem volt még teljes mértékben meggyőződve róla, hogy mennyire is működhet ez a férfival, hiszen alig ismerte. Ennek ellenére is el tudta éppen képzelni, hogy ha úgy fordul a helyzet, akkor beavassa néhány jelentéktelenebb dologba, de ez nem most lesz, és semmiképp sem egy vonaton. Így hát csak annyit felelt:
- Akkor is, ha vannak ilyen kapcsolatai, hiszen a rosszakarói kihasználják. Maga sem ment volna most tárgyalásra, amin a jövője függött, ha nem húzta volna ki a bajból az egyik közeli kapcsolatát. Nem igaz? - Nem szemtelenkedni akart, pusztán csak megpróbált rávilágítani, hogy az éremnek két oldala van, és hogy mindkettejüknek van némi igaza.
Ettől függetlenül is lenyűgözte, hogy mennyire biztos volt a férfi abban, hogy Katherine ugyanilyen áldozatot hozna érte. Jared a korából adódóan nem tudta teljes mértékben átlátni, hogy mennyire is lehet erős kapocs és szövetség egy romantikus viszony, de nem volt dolga megítélni a lányt, sem annak elkötelezettségét.
A feladat körülírására bólintott egyet.
- Természetesen. Viszont szükségem lesz még pár információra, hogyha nagyjából reális képet szeretne kapni. Olyanokra gondolok, hogy például lehetnek-e a kisasszonynak ellenségei a tárgyaláson, előfordulhat-e, hogy valaki ismeri az önök kapcsolatát, illetve hogy mi lenne a reális döntés egy ilyen ügy esetében, hogyha senki sem akarná károsan vagy pozitívan befolyásolni.
Hirtelen ennyi jutott eszébe, de ha valami még felötlik benne a beszélgetésük során, akkor mindenképpen szóvá fogja tenni, hiszen komolyan vette a feladatát. Mivel egyelőre még nem volt otthon a minisztériumi berkekben, nem tanult sohasem jogot, így szükséges is volt az útmutatás.

Konstantin

- Az a baj, hogy így még csak ki sem lehet deríteni, hogy ez kinek jó. Ha minden lépését figyelik, akkor nem kutakodhat, mert még a nem feltűnő lépéseket is észreveszik - felelte, majd elgondolkodott egy kicsit. - Lehet, hogy nem kellett volna magával hoznia a tárgyalásra. Így már nyilvánvaló, hogy a fennhatósága alá tartozom, én sem igazán nézhetek körbe - jegyezte meg. Nem mintha egyébként minden vágya lett volna a karhatalom után szaglászni, sőt, kifejezetten nem bánja, ha ez a tevékenység csak a tárgyalóteremre korlátozódik, de nem tudta nem átgondolni a dolgot hasznosság szempontjából. Igaz, ha nem jön el, a férfi azt sem tudhatta volna, hogy megbízhatóan dolgozik-e.
- Most az vetődött fel bennem, hogy miért Angliában tárgyalták ezt az ügyet? Az állampolgárságuk angol? - kérdezte aztán. Logikus lett volna, hogy ha két ember Magyarországon él és dolgozik, akkor a magyar bíróságon kell megjelenni, azonban mindjárt más a helyzet, ha mindketten Angliához tartoznak hivatalosan.
A fiú aztán a beállt rövid szünetben kipillantott az ablakon. Egyre távolabb kerültek Londontól, gyorsan távolodva régi otthonától, és ezzel együtt lassan felengedett benne az a szorító érzés is, amit ottlétük alatt végig érzett. Aggódott, hogy olyan emberekbe futhat bele, akikbe végképp nem kellene, de a neve és a tény, hogy minisztériumi ember segédje, megmentette minden gyanútól, vagy legalábbis egyelőre így tűnt. Aztán meglátjuk, ki tudja mit hoz a következő tárgyalás...
Figyelmesen hallgatta aztán a férfi szavait, néha bólintva egyet, hogy jelezze, megértette, amit mond. Nem volt egyszerű ez az egész eset, néhány ponton még kicsit homályos is volt számára, de úgy vélte, hogy minden kellő információt megosztottak vele, így nem tud többet, mint kellene. Ez jó dolog, mert noha ő csak egy névtelen diák, ha valaki rossz szándékból elkezdene utána turkálni, abból nagy bajok lennének, és nem csak ő lenne gondban.
Konstantin közben a mondandója végére ért, a fiú pedig összehúzott szemmel nézte a láthatóan éppen az összeomlás felé tartó embert, mikor kimondta az ítéletet.
- Nyugtassa a tudat, hogy nem biztos, hogy ennyire pártatlan bíró fog abban a székben ülni. Könnyen lehet, hogy valakinek még a hasznára lenne a kisasszony az erejével, akkor pedig nem fogják megöletni.
Gyenge vigasz, de Jaredtől ennyire telik.

Gareth És Richárd

Jared nem nagyon számított erre a fordulatra, de ha őszinték akarunk lenni, akkor nem is nagyon rázta meg. Az a fajta ember volt, aki jót akart a szeretteinek, márpedig Agathát oda sorolta, úgyhogy igyekezett jó képet vágni mindenhez. A hapsi egyébként is rendesnek tűnt, a kölyök meg nem sűrűn érdekelte őt, alig lesz idő, amit kénytelenek lesznek együtt tölteni. Az ágyán ült, amíg Gareth fürdeni volt, és olvasott, amig a másik srác ki tudja mit csinált. Nem figyelt rá, nem is akart, nem is érdekelte, holnap már úgyse lesznek egy szobába zárva, az egész napos jópofizás pedig végképp kimerítette minden jómodor tartalékát, gyakorlatilag már csak aludni akart. Aztán Gareth végzett, ő pedig összeszedte a holmiját.
Hosszan folyatta magára a vizet, hajat is mosott, hogy közben csináljon valamit. Végre egyedül volt egy kicsit, próbálta átlátni a helyzetet, de nem jutott tovább annál, hogy igazából az ő életében ez a két idegen nem sok vizet zavar, hiszen az ideje nagy részét az iskolában tölti, ráadásul még a szünetei is kérdésesek a munkája miatt. Végül úgy döntött, hogy fáradt most ehhez, és inkább visszament a szobába.
Mikor kiment Richárd, Jared némileg felszabadulva ült a testvére mellé. Kicsit tényleg betolakodónak érezte a srácot, de nem jobban, mint eleinte a szobatársukat, de ennek könnyen lehetett az az oka, hogy még nem látta át minden hátulütőjét a helyzetnek. Ennek ellenére is igyekezett nem zsigerből elutasító lenni, de ez komoly erőfeszítésekbe került neki napközben is, most pedig… hát már elég késő volt hozzá.
– Márk nekem is szimpatikus – bólintott Gareth szavaira. – Valószínűleg jót tesz majd Agathának a jelenléte, mindig sajnáltam, amiért annyira egyedül van – merengett el. A férfi egyébként kifejezetten annak a fajtának tűnt, aki nem is próbálja majd más gyerekeit irányítgatni, hanem inkább egy afféle felnőtt-haverként lehet hozzáállni, már ha találkoznak ehhez eleget. Egyébként is felkeltette Jared érdeklődését, hogy ért a bájitalokhoz, ezért lehet, hogy egyszer még megpróbál majd vele spontán társalogni is a témáról.
– A fiú furcsa – folytatta aztán. – Nem ellenszenves vagy ilyesmi, inkább csak annyi, hogy nem túl kellemes az… aurája? – vitte fel a hangsúlyt, mert nem találta a jó szót. – Valószínűleg amiatt, hogy zárkózott, de kicsit olyan semmilyennek tűnik így az első benyomás alapján – Tény, ami tény, Jared tisztában volt azzal, hogy ő maga sem arról híres, hogy rögtön barátsággal fordul mindenki felé, sőt, de határozottan úgy érezte, hogy ha ő képes volt rá, akkor a srác is egy picit jobban megerőltethette volna magát, mert bár udvarias volt, de nem különösebben érdeklődő. Jaredet ez nem is azért bántotta, mert vágyott volna rá, hogy egy idegen ismerkedjen vele, hanem Agathával szemben érezte igazságtalannak, mert szerinte a nő ennél több kedvességet érdemelne a leendő nevelt fiától. Ezt pedig szóvá is tette.
– Szerintem sértő, hogy mennyire nem érdekelte Agatha. Attól csak boldog vagyok, ha velem nem akar bratyizni, de annyira már nem kicsi, hogy erre a karót nyelt stílusra szorítkozzon egész délután és este – mondta, de a hangja nem vádló volt, sokkal inkább merengő, mint aki azon tűnődik, hogy ez miért van így. – Őszintén szólva engem sem érdekel Márk, de már csak Agatha iránti tiszteletből is beszélgettem vele és érdeklődtem felőle. Ezt hiányoltam visszafelé – fejezte be. Az elmondottak ellenére azért nem skatulyázta be a srácot teljesen, hiszen nem sokat voltak együtt még, de az tény volt, hogy nem tett rá olyan jó benyomást, mint az apja.

Gareth és Richárd

- Meglehet - fogadta el Gareth véleményét, bár nem teljesen volt meggyőződve az igazáról. Ennek ellenére azt el kellett ismernie, hogy mindig is a testvére volt a jobb emberismerő közülük, úgyhogy ellenkezni nem akart vele.
Addig helyezkedett közben az ágyon, hogy végül felült egészen a falhoz, a térdeit felhúzta, és arra helyezte az állát. Az egész lényéből szinte sugárzott, hogy nagyon erősen gondolkodik az egész helyzeten, ami azért jó jel volt, hiszen megtehette volna, hogy egy az egyben elhatárolja magát az eseményektől, de ettől azért jobban szerette Agathát, nem akarta, hogy azt higgye a nő, hogy nem támogatja őt.
Gareth szavaira aztán csak fintorgott egyet.
- Jó, tudom, én sem vagyok a nyitottság mintaképe, de ez... - nem fejezte be, az előbb már kifejtette, hogy mi a problémája. Ráadásul a vitázáshoz most már nagyon fáradt volt, pedig ha a másik oldalról nézte, akkor éppen mert nem kötődött Richárd Márkhoz, azért kellett volna sokkal kevésbé megviselnie a dolognak. De hát nem látott bele a fiú fejébe, illetve ha akart volna belelát, de nem volt az a fajta, aki csak úgy engedély nélkül effélét tesz. Persze ha eltekintünk néhány balesettől és kényszerű helyzettől.
- Szerintem a mi helyzetünk azért sokkal komolyabb volt ennél - sóhajtott fel. Nem úgy tűnt, mintha a srác halálos veszélyben forogna vagy menekülnie kellene.
Mintha a gondolataira válaszolt volna a testvére, mikor türelemre intette.
- Ideje mint a tenger - felelte. Akárhogy is, nem tetszett neki ez az új felállás, sokkal jobb lett volna, ha a csomagban csak egy férj van Agatha számára. - Még jó, hogy nem egy házban vagyunk a suliban - zárta le részéről a témát, aztán eltűnődve bámult egy ideig a felső ágy aljára. Nem esett jól felmásznia.
- Veled aludhatok? - érdeklődött, aztán ha igenlő volt a válasz, akkor bevackolt a takaró alá a fivére mellé.

Gareth és Richárd

Azt már nem hallotta, mikor Richárd visszajött a szobába, mert túl hosszú volt a nap és pillanatok alatt elaludt. Megnyugtatta őt, hogy ott volt vele Gareth, jólesett odabújni hozzá, mert biztonságot jelentett neki ebben a felfordult helyzetben is. Nem álmodott semmit, és tulajdonképpen egészen hamar fel is riadt arra, hogy eltűnt az előbbi kényelmes langyosság, meg egyébként is, valahogy túlságosan nagy csönd volt. Felkapcsolta a kislámpát az ágy mellett, csak hogy szétnézzen, mert az már biztos volt, hogy Gareth nincs mellette, de ez nem szokatlan, viszont hogy a másik srác is eltűnt, az már homlokráncolásra késztette. Mi a fene. Egy darabig gondolkodott rajta, hogy hagyja-e ennyiben és aludjon tovább vagy keresse meg őket, de végül az utóbbi verzió mellett döntött. Nem értette a dolgot, persze lehet, hogy nem is együtt vonultak el valahova, ki tudja, de jobb lesz, ha utána néz. Meglepetésként érte, hogy Gareth éppen kakaót készített a kölyöknek, mikor rájuk talált. Hirtelen ismeretlen érzés kerítette hatalmába, némi dac és düh keveréke - avagy féltékenység -, mert azt hitte, hogy ennyire azért nincsenek jóban. Hangtalan követte őket, mikor elindultak valamerre, hogy aztán az ajtó mögött megállva figyelje, hogy miről van szó. Nem szép dolog hallgatózni, de néha szükséges, és egyáltalán nem tetszett neki, hogy Gareth ennyire barátságosan viselkedik egy vadidegennel.

Gareth és Richárd

Nem tetszett neki ez a helyzet. A bátyja olyan módon beszélt Richárddal, ami nem úgy tűnt, hogy alig ismerné, vagy hogy csak pár szót váltottak ez előtt. Már pedig ha ez így van, akkor lehet, hogy Gareth nem mondott neki igazat? Jared még sohasem került olyan helyzetbe, hogy effélét kelljen feltételeznie, úgyhogy ez most nem érintette kifejezetten jól. Erősen fülelt, mert igazságtalanul nem akarta a bátyját vádolni, de aztán egyszer csak a másik fiú mondott egy furcsát. Bájital? Vajon miféle bájitalról van szó? Jarednek hirtelen eszébe jutott, hogy mintha a konyhapulton látta volna a bájitalos szütyőt, úgyhogy visszahátrált addig, és megnézte, hogy vajon mi változott a bájitalok között. Először nem jött rá, mert minden ugyanolyannak tűnt, mint eddig, de aztán a kezébe akadt a Bordeaux-bájital, ami határozottan másik üvegcsében volt, és nem abban, amit ő töltött meg. Mély lélegzetet vett, hogy végiggondolja a dolgot. A bátyja egy állítólag ismeretlenre pazarolta a bájitalt, aminek nem épp átlagos a hatása, és neki még azt sem mondta el, hogy ez megtörtént. Pedig kérdezte tőle, hogy mi a véleménye és hogy ismeri-e. Oké, ha megitta a bájitalt, akkor nem is emlékszik arra, amit Richárd mondott, de ettől még annyit megoszthatott volna vele, hogy valamiért már egyszer úgy döntött, hogy beszélget vele valami valószínűleg komoly dologról. De nem, ezt nem tette meg, még akkor sem, ha nem is tudott volna titkot elárulni, ehelyett viszont kakaót főzött ennek kis taknyosnak és vele múlatta az időt, amíg őt meg egyedül hagyta a szobában. Valószínűleg a késői időpont és az amúgy is zűrös nap tette, de Jared a szokásaival ellentétben most teljesen kikelt magából. Nem tűrte a hazugságot és bár saját maga előtt nem vallotta be, de féltékeny is volt, nem is akármennyire. Ez biztatta arra, hogy megzavarja az édes kettesben beszélgetést és tudassa, hogy bizony, hallotta. Gyorsan visszapakolt a szütyőbe, de közben észrevett egy régi, még viccből készített bájitalt, amit csak próbaképp kevert, hátha el lehetne adni. A dolog ötletet adott neki, és miután a teljes alsó szint hangszigeteléssel volt éjszakára ellátva a házban, nem kellett attól tartania, hogy Agatha fel fog ébredni a kiváltott hangokra. Visszament az ajtóhoz és még egy pillanatra belehallgatott a beszélgetésbe, azonban mivel az még mindig a túl meghitt kategóriát képviselte az ő szemében, pillanatok alatt döntött. Levette a fiola kupakját és a padlóra dobta az üvegcsét a fiúk közé, aztán becsapta maga mögött az ajtót. Odakint pedig iszonyatosan büdös záptojásszag kezdett terjengeni. Ez után részéről elintézettnek tekintette az ügyet, illetve majd még később leoson, hogy kitakarítson a szag után, ha az a kettő nem tenné, de most csak mérgesen felcsattogott a szobába, magához vette a pálcáját és az ágyneműjét, majd átvonult Agatha dolgozószobájába és magára zárta az ajtót.

Mesélő
Szeptember 30.

Gyakorlatilag az utolsó pillanatban jutott eszébe, hogy elfelejtette az egyik tankönyvet megvenni, mert éppen nem volt a boltban, amikor elindultak vásárolni, utána meg nemes egyszerűséggel kiment a fejéből, csak pakolásnál szembesült vele, hogy nincs meg minden a listájáról. Megígérte otthon, hogy gyorsan megjárja az utat, mert még együtt akartak vacsorázni, mielőtt visszautaznak majd a fiúk az iskolába. Sajnos Gareth-nek már ma el kellett utaznia, de Agatha már ebére is egy kész lakomát hozott össze.
Szerencsére a könyvesbolt csak két megálló volt villamossal, aztán még egy kis séta az épületek között, úgyhogy hamar odaért, viszont csak ekkor realizálta, hogy a pénztárcáját szépen otthon hagyta. Már mindent bepakolt, azt is, úgyhogy végül az összes dolog, amit fel tudott mutatni, az egy zsebéből kihúzott gyűrött papírzsepi volt, a Vesper, na meg a pálcája, amiért könyvet biztosan nem fog kapni. Fenébe. Hogy lehetett ekkora marha?
Meg sem próbálkozott vele, hogy esetleg felírassa a könyvet a kasszánál, egyszerűen csak visszarakta a polcra. Jobb híján majd kikölcsönzi, ha már ennyi esze volt, de hát a nagy kapkodásban néha neki sem jön össze minden. Mivel most már tudta, hogy idefelé is sikerült bliccelnie, ez úttal inkább sétálva indult haza, mert mindennek a tetejébe már csak az kellene, hogy még egy ellenőr is elkapja, más sem hiányzik az estéből. Elég idegesen leste hát maga előtt a járdát, miközben haladt, kezeit a zsebébe mélyesztette, és különféle otromba jelzőkkel látta el magát. Hát ezért nem fogják megdicsérni.

Mesélő
Szeptember 30.

Elég gyorsan szedte a lábát, mert így villamos nélkül még később érne csak haza, márpedig már kezdett korogni a gyomra, vacsorázni szeretett volna, aztán meg inni egy finom kakaót, bepakolni a maradék holmiját, beszélgetni még egy jót Agathával, Ricsinek adni egy jó éjt puszit, és hasonló érdekfeszítő dolgok, úgyhogy lényeg a lényeg, nem akart időt húzni.
Viszont lépteit egyszer csak olyasmi állította meg, amire végképp nem számított. Hirtelen egy idegen tudat környékezte meg, megpróbált betörni a fejébe azzal az összetéveszthetetlen érzéssel karöltve, amit már jól ismert a tanóráiról, de most ez nem az iskola volt. A nyílt utcán állt, Budapesten.
A másodperc tört része alatt reagált, mentális falai a maximumig csaptak az idegen tudatot pedig teljes erejéből megpróbálta kilökni a fejéből, miközben belé hasított a félelem. Megtalálták őket? Vagy csak egy idióta szórakozik vele? De ő is tudta, hogy akkora véletlenek nincsenek, hogy éppen őt szúrja ki valaki különösebb rossz szándék nélkül, egyszerűen csak rajta próbálgatva az erejét. Esélytelen.
Megpördült, mert az irányt nagyjából érezte, hogy honnan jött a támadás, de látni is akarta azt a másikat, mert az ugye nem lehet, hogy Ő lenne az, ugye nem? Az már csak azért is lehetetlen, mert arra sem emlékszik, hogy Jared a fia, nem követhette idáig...
Aztán a tekintete rátalált a gyanús alakra. Zsebébe rejtett kezének ujjai a pálcájára kulcsolódtak.

Mesélő
Szeptember 30.

Sikerült megszabadulnia a támadó tudattól, már nem érezte az elméjének határán a kaparászást, ami olyan volt, mintha körömmel kaparnák a táblát, éles, kellemetlen, még ha nem is szó szerinti zaj. Eltűnt, csend lett. Minden idegszála adrenalinlökettől égett, a támadót kereste, aztán meg is találta, és innen már csak az volt a kérdés, hogy hogyan tovább? Meg kéne fordulnia és elfutni. Látta az arcát, be tudja azonosítani, szólnia kellene Gareth-nek, aki ki tudja miért nincs még itt, hiszen a Vesper...
De tulajdonképp, ha nincs itt, akkor azt sem tudja megakadályozni, hogy egy kicsit közelebbről nézze meg azt a valakit, akinek a körvonalait még mindig látta, hiába is próbált megbújni a sötétben. Talán üdvözölhetné, esetleg megkérdezhetné, hogy szolgál a kedves egészsége, de még az is lehet, hogy meghívná egy nagyon aranyos csevejre. Persze, miért is ne?
Valahol leghátul ugyan még ott kaparászott egy csendes hang, ami azt súgta, hogy fusson és hogy ő nem ilyen, ne tegye, de a fiú egy képzeletbeli intéssel elhallgattatta. Ne most.
Odasétált hát a férfihez, aki a falat támasztotta, és láthatóan nem volt valami jó bőrben. Nocsak, nocsak, már ennyi megviselte volna?
- Lenne szíves bemutatkozni, ha már a gondolataimra volt kíváncsi? - állt meg előtte, alig karnyújtásnyira, hideg tekintetét a férfiébe fúrva. Már nem félt, nem remegett. Mosolygott.

Mesélő
Szeptember 30.

Roppant kíváncsi rá, hogy vajon miért is nem tűnt el a férfi a környékről abban a pillanatban, hogy a varázslata csődöt mondott, főleg, hogy nem épp úgy néz ki, mint aki képes komolyabb varázslatra. Izzad és támasztja a falat, ideges mozdulattal rakja a szájába a cigarettát... Semmiképp sem mondaná a határozott fellépés mintaképének. Eszébe sem jutott félni tőle, amikor közelebb lépett, csak annyit érzett, hogy irritáló a helyzet, és kellenek neki a miértek.
A másik előbb csak egy használhatatlan választ köpött ki magából, amitől a fiú szemöldöke megugrott, aztán fejét kicsit oldalra billentve, töretlen mosollyal szólalt meg újra.
- Igen, hogyne. Halljam! - A hangja halk volt, de ellentmondást nem tűrő, és ezúttal meg is kapta az áhított válaszokat. Ennyi viszont még koránt sem volt elég.
- Vezetéknevet! - parancsolta egy szóval, de az emlék szó hallatán a mosoly eltűnt az arcáról, rezzenéstelen kifejezésnek adva át a helyét. - Mire kellenek az emlékeim? - kérdezte, lecövekelve a férfi előtt. Amíg nem tálal ki, addig innen nem fognak mozdulni egy tapodtat sem.
Már csak egészen halk volt a hang, alig suttogásnyi, ami leghátul az agyában kaparászva próbálta közölni, hogy valami nincs rendjén, aztán az is eltűnt.

Mesélő
Szeptember 30.

Carpenter. Sajnos a férfinek igaza volt, tényleg nem jelentett számára semmit sem a név, de ez nem feltétlen jelentette azt, hogy nem az apja vonzáskörzetéből való. A fiú számára természetes volt, hogy a nála sokkal idősebb varázsló válaszol neki mindenre, hiszen annyira nyilvánvaló volt, hogy nincsenek egyazon társadalmi rangon, úgyhogy zavar nélkül folytatta a kérdezést.
Angus felelete nem lepte meg annyira, mint amennyire lehetett volna, de még mindig nem volt tiszta minden.
- Mit akar tőle? - szűkült össze a szeme és halkult le még inkább a hangja. Az apja említése nem volt jó ötlet, a fiúban rögtön felzengett valami elemi gyűlölet a hideg logika bástyája mögött, amit csak a megszokás tudott féken tartani. A dolog viszont még mindig kétesélyes volt, hiszen Angus lehet, hogy az apja hű csatlósa, de az is lehet, hogy megölni akarja. Ha az utóbbi a helyzet, akkor pedig nincs oka az útjába állni.
Sőt... Megállt egy pillanatra a mozdulatban, ahogy rádöbbent, hogy mi is az, ami nem stimmel körülötte. Hiszen miért bujkálnak ők, miért muglik és félvérek között, te jó ég, miközben már régen lerendezhették volna ezt az egészet? Seth mindig azt mondta, hogy nem elég erős, hogy nem lennének biztonságban, de ez már nem igaz. Miért is nem mennek hát végre haza, távol attól a porfészek kastélytól, oda, ahol elfoglalhatnák a nekik járó helyet a mágusvilágban? Ehelyett itt rostokolnak, iskolásat játszanak és csupa olyasmit tesznek, amivel meghazudtolják őseik minden eszméjét. Ez nincs rendjén.
Újra Angusra nézett, hideg pillantását a férfiébe fúrva. Pálcája szinte észrevétlen lendült, mielőtt a férfi mellkasához nyomta volna a hegyét.
- Segíteni fogsz nekem - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, miközben valahol odabent egyre csak pörögtek a kérdések, amik megkérdőjelezték eddigi tetteit, a válaszok viszont még nem voltak készen. Most először is időre van szüksége.

Mesélő
Szeptember 30.

Szépen lassan, de biztosan kezdtek rendeződni Jared gondolatai, érzelmei, az előbbi kilengés után most már megközelítve egy viszonylagos nyugalmi pontot. Újraindult a logikája és a veszélyt jelző rendszere, az idegszálai, amiken az előbb szinte erőszakot tettek, lecsillapodtak, és kezdett a felszínre kerülni egy olyan személyiség, ami mindeddig csak egy lehetséges út lett volna.
Nem engedhette meg magának, hogy fizikálisan is lehunyja a szemét, figyelnie kellett a másikat, de mégis, odabent egy pillanatnyi szünet után kezdte újra a gondolatmenetét. Szóval. Adva van egy támadó, aki az apját keresi. Jared tudja, hogy hol van az öreg, viszont ebben a percben teljesen irreálisnak tűnt számára, hogy miért is él még, vagy hogy miért nem álltak rajta igazán bosszút, illetve az is, hogy miért áll üresen otthon a kúria.
A kirakós elemei lassan kezdtek a helyükre kerülni. Haza kell menni, revansot kell venni és el kell érni, hogy Seth is ráébredjen, hogy sokkal jobb lenne nekik, ha azt az életet élnék, amire születtek. Ők ketten oda valók.
A másik valahol ezen a ponton kérdezte meg, hogy miben kellene segítenie. Miben is? Szinte látszott, hogy Jared fejében kattognak a fogaskerekek, ahogy lassan körvonalazódni kezdett a terv. Haza kell csalni Seth-et. Meggyőzéssel semmire sem fog menni, hiszen már az sem ment, hogy rávegye, hogy visszavegyék a saját nevük, mindig volt valami kifogás. Most viszont Jared úgy döntött, hogy ennek vége, és Seth-nek az volt a dolga, hogy vele tartson, de önszántából biztosan nem tenné, annyira jól beilleszkedett a képmutató kis életébe.
- Először is... - szólalt meg aztán hangosan, de nem folytatta a mondatot, inkább kiürítette a fejét és elővette a legilimenciát. Tudnia kellett, hogy milyen a múltja, legalább nagyjából, hogy ki ő, mik a motivációi, valóban hajlandó-e neki segíteni, és ha igen, akkor milyenek a képességei, mit várhat el tőle. Gyakorlottan siklott hát át az elme falai között, hogy megtalálja a válaszokat.

Mesélő
Szeptember 30.

Érezte a férfi fejében a falakat, de meglepően könnyedén átengedték minden burkon, úgyhogy hamarosan már birtokában volt minden tudásnak, amire vágyott. Angus halálfaló volt és animágus, bár az alakja akaratlanul is gúnyos vigyort varázsolt Jared arcára. Csótány? Hát erre még ő sem gondolt volna. A férfi viszont türelmetlen volt, még akkor is, hogy ha egyértelmű volt, hogy valóban segíteni fog neki. Jared ugyan még így is megkérdőjelezte, hogy miért, de amíg nem látta nyomát cselnek, addig kár lett volna nem kihasználni a helyzetet. Bár egy kis bebiztosítás így sem árthatott.
- Kérem a pálcád - mondta, tenyerét tartva a férfi elé, miután elengedte a varázst. Jobb lesz, ha magánál tartja, így nem tudják olyan egyszerűen hátba támadni, Angusnak pedig úgyis csak akkor lesz rá szüksége, ha ő kér tőle valamit. Mert abban ugye megegyeztek, hogy mostantól az ő kéréseit teljesíti.
- Induljunk! - adta aztán ki a parancsot a fiú. Nem maradhatott el sokáig, minden bizonnyal keresni kezdenék, amire most nem volt szüksége. Ürügyre annál inkább ahhoz, hogy ne kelljen egész este "otthon" ülnie, miközben lassan elkezdtek a fejében körvonalazódni a megvalósítandó tervek.
Út közben, még ha a férfi faggatta is, akkor sem felelt semmit, a gondolataiba volt merülve, egy képzeletbeli sakktáblán lépegetve ide-oda. Az első gondot, vagyis azt, hogy hogyan lépjen meg ma éjszakára, meg tudta oldani azzal, hogy a munkája miatt hamarabb kell indulnia, viszont még mindig ott volt a kérdés, hogy Seth-tel mi legyen. Még ha minimális is volt rá az esély, akkor is ott volt, hogy talán önként is vele tartana, de ezt hogyan deríthetné ki? Végül úgy döntött, talán egy megfelelő bájital a segítségére lehetne. Veritaszérum nem jó, túl sokáig tart elkészíteni, de talán ha egyszerűen csak annyit érne el egy ártalmatlan főzettel, hogy a testvére ne tudjon varázsolni, amikor beszél vele? Végül is, ha mellé áll, akkor maximum alszik egy jót utána, ha pedig nem... Akkor tovább lehet lépni a következő pontra.
Mikor Agatha házának közelébe értek, akkor megállította Angust.
- Várj meg itt. Nem sokára visszajövök, és keresünk egy fogadót, ahol tudok főzetet készíteni - mondta, aztán elsietett.
A lakásban nem sok időt töltött, csak közölte, hogy lent várja már a minisztérium egyik embere, mert sürgősen szükség lett rá, ezért most rögtön visszautazik Bogolyfalvára, aztán fogta a koffert, megígérte, hogy a macskáért majd hazautazik hamarosan, mert a hoppanálás nem tenne jót neki, aztán már igyekezett is kifelé a házból.
Még akkor is fintorgott, amikor újra megállt Angus előtt. Cseppet sem volt ínyére, hogy magyarázkodnia kellett, de belátta, hogy kénytelen megtenni, ha nem akarja, hogy idő előtt megsejtsék, hogy készül valamire.

Mesélő

Nem felelt, csak olyan arccal nézett fel a férfire, amiből tisztán olvasható volt, hogy ha csak ilyen ötleteket ad, de pálcát nem, akkor lehet, hogy ezt is megvalósíttatja vele. Végül aztán meg is kapta, amit kért, és néma csöndben indultak el.
- Tart, ameddig tart - vetette még oda a férfinek, mikor az sürgetni próbálta, noha ő maga is úgy gondolta, hogy minél hamarabb szabadul a helyzetből, annál jobb.
Végül tényleg nem volt távol tovább egy fél óránál, talán még annyi sem volt. De kellett, hogy egy kicsit egyedül maradjon a szobában, azt ki kellett várnia, mert szüksége volt Ricsi füzetére, ha nem akarta, hogy a fiú afféle kérdései, hogy rendben visszaért-e a kastélyba, gyanút keltsenek. Seth egyelőre nem sejthet meg semmit.
- Rendben - biccentett, mikor Angus előállt azzal, hogy ismer egy megfelelő helyet. A fiúnak ugyan volt egy olyan sanda gyanúja, hogy ez nem egy öt csillagos szálloda lesz, de perpillanat nem nagyon válogathatott, nem úgy, hogy kérdéseket ne szegezzenek neki.
Angus ideiglenesen visszakapta a pálcáját, de csak addig, amíg hoppanáltak, utána újra Jared tette zsebre. Nem hiányzott neki, hogy a halálfaló magánakciókat rendezzen, amíg ő mással van elfoglalva. Ez után már nem maradt más, mint hogy kiválassza a megfelelő bájitalt és főzéshez kezdjen.
Másnap, amikor már minden készen állt, Bogolyfalvára hoppanáltak.

Seth és Mesélő
Anglia - október 2.

"The sound of the wind is whispering in your ear.
Can you feel it coming back?
Through the warmth, through the cold, keep running 'til we're there.
We're coming home now, we're coming home now."

A hajnal már otthon érte. Apja, akit Angusszal szó szerint elraboltatott az elmegyógyintézetből, most megkötözve ült egy széken a hall végében, míg Jared a szemben lévő falnál ücsörgött egy kis asztal mellett és a kakaóját kavargatta. Néha felnézett, hogy vajon felébredt-e már az öreg, de nem úgy tűnt, hogy egyhamar fel fog eszmélni, addig pedig semmi dolga nem volt vele.
Ahogy nézte az alélt embert újra és újra undorodva fintorgott. Gyermekkora megkeserítője és egy rakás szerencsétlenség egyben, legalábbis az ő szemszögéből nézve. Hiszen te jó ég, még a saját tinédzser fia is elbírt vele! Kár, hogy utána Seth nem fejezte be a munkát, amit elkezdett.
A Selwyn-ház elég nagy volt, három emelet, sőt, négy, ha a pincét is beleszámítjuk. Az alsó szinten volt a konyha, a gyakorlószoba és a hall, ahol a vendégeket fogadták valaha, egyel fentebb a nappali, a dolgozószoba és a könyvtárszoba, valamint a szüleik hálója, odafent pedig az övék és két másik vendégszoba. A berendezés tipikus aranyvérű ízlésről tanúskodott, bár apjuk, miután elítélték, minden bizonnyal leredukálta a tárgyak számát, hiszen nem lett volna tanácsos továbbra is fekete mágiára utaló díszeket hagyni kint.
Most sötét volt és csend. Még nem kelt fel a nap, de mindegy volt, mert a sűrű, sötét felhőkön át úgysem látszódott volna belőle semmi. Jared a tenyerébe támasztotta az arcát és elgondolkodva leste a szürke kinti világot. Mennyire hiányzott neki Anglia! Igaz, járt itt azóta párszor, hogy elszöktek, de az nem volt ugyanaz. Neki ez a ház kellett, a lépcsőkorlát ismerős simasága, a türkiz cserepek a tetőn, a fák a ház körül. Ha nem érezte volna teljesen magához méltatlannak, hogy ilyen gyengeséget mutasson, akkor talán azt is lehetett volna mondani, hogy honvágya volt.
Viszont ahogy újra az apjára pillantott egy pillanat alatt elfeledte az előbbi gondolatokat. Ujjai megfeszültek, ahogy a férfi moccant egyet, de még mindig nem ébredt fel, amit Jared egyre inkább bánt.
Mikor ideértek és Sacheverellt már biztos helyen tudták, akkor Angusszal védővarázslatokat helyeztek el a ház körül. Ha Seth utána jön, akkor azonnal észre fogja venni, ráadásul ha a másik fiú átlépi a varázslatok határát, akkor remélhetőleg meg fog dermedni, időt adva Jarednek arra, hogy felkészüljön és megtegye a további lépéseket. Szerencsére a házon még mindig rajta volt a védelem, ami biztosította, hogy a valaha magántanuló fiúk nyugodt szívvel varázsolhassanak a falak között különösebb következmény nélkül, de a birtok határán kívül nem mehetett, ezért biztosabb volt itt lennie, mikor Seth megérkezik majd. Ráadásul amúgy is az volt a célja, hogy végre hazacsalja a bátyját.

Seth és Mesélő
Anglia, Selwyn-birtok, Október 2.

"Hold your memory for a moment with a blind hand
Write some stories for tomorrow
From the bottle of amnesia
Find instructions, to salvation, to oblivion, supreme"

Sok idő telt el, amíg a bátyjára várt, de közben remek szórakozást talált magának - ugyanis a drága édesapjuk volt olyan kedves, hogy időközben felébredt. Sajnos azt nem tudta, hogy ki ő és hol van, mert hát emléke az nem sok maradt, de Jaredet ez nem akadályozta meg abban, hogy ne parancsolja meg Angusnak, hogy minden egyes alkalommal, amikor a férfi megpróbál megszólalni, küldjön rá valamilyen hatásos átkot, csak úgy a poén kedvéért.
- Új ötletem van! - pattant fel aztán egy idő után, mert elunta a várakozást. - Ugye lehet addig kínozni valakit, hogy attól visszatérjenek az emlékei? - nézett Angusra megerősítésért, miközben közelebb sétált az apjához. Tulajdonképpen a választ se várta meg, hiszen tudta ő azt jól, csak valamiért nagyon jó volt szavakba önteni a dolgot. Talán mert a kínzás szótól a széken ülő férfi összerezzent.
- Bizony, bizony - guggolt le, hogy felnézve megkereshesse Sacheverell tekintetét. - Amíg Seth nem ér ide, addig kénytelen leszel velem beérni. Na meg persze Angus barátunkkal. De ne aggódj! Hamarosan emlékezni fogsz rá, hogy kik is vagyunk - adta elő csevegő hangon és mosolyogva, aztán visszasétált a helyére és kényelmesen elhelyezkedett, mint aki csak a mozifilm kezdését várja.
- Angus, kezdheted! - nézett a magas férfire, aztán hátradőlt és rezzenéstelen pókerarccal figyelte a lassan kibontakozó jelenetet.
Mondjuk azért nem bánta volna, ha Seth lassan megérkezik. Vagy talán mégis halálos lett volna az a bájital? Hiszen nem úgy reagált rá, ahogy kellett volna. Hm... Ki tudja!

Seth és Mesélő
Kaland

"Welcome to your life; there's no turning back
Even while we sleep we will find
You acting on your best behavior
But...
Everybody wants to rule the world"

Az apja felüvöltött, rajta pedig édes borzongás futott végig. Igen, ezt akarta hallani! Bár jobb lenne, ha emlékezne is a férfi, hogy miért kell ezt most elviselnie, akkor lenne igazán édes a bosszú, de nem lehet minden tökéletes - igaz, lehet, hogy hamarosan még az a pont is eljön, ahol visszatérnek az emlékei.
Mikor Angus megállt és közölte a hírt, Jared arcán mosoly jelent meg. Hát végre eljött! Mégis csak sikerült idecsalni, tudta ő, hogy nem hagyná annyiban ezt az egészet. Érdekes részlet lehetett volna, hogy miért teszi, mikor gyakorlatilag semmi oka nincs rá, hogy Jared után jöjjön, hogyha nem kér abból, hogy mellette is maradjon. Valószínűleg megállítani próbálja majd, mert olyan fenemód megmentési kényszere van és mert a szemében valószínűleg ő, Jared, éppen csak tévútra tért egy kicsit. Holott éppen hogy most találta meg az igazit.
A varázslatok minden bizonnyal megbénították a fiút, de azért Jared pálcával a kezében lépett ki az ajtón, biztos, ami biztos. Odakint szinte rögtön a testvérébe botlott.
- Örömmel látom, hogy életben maradtál, már kezdtem aggódni! - köszöntötte szinte vidáman. Tényleg megfordult a fejében, hogy véletlenül megölhette, azért nem jön. Kár lett volna érte mindenesetre, ő az egyetlen vérrokona, nem áll szándékában kárt tenni benne, ha nem muszáj, bár szeretetet azt éppenséggel nem érzett senki irányába. Valószínűleg azt is kitépte belőle a varázslat.
Egy darabig gondolkodott, hogy hogyan tovább. Ha most feloldja rajta az átkot, akkor megtámadhatja és mivel illúziómágus, nem is lenne nehéz dolga. Viszont ha nem oldja fel, akkor megint nem tud vele beszélni, aminek semmi értelme. Ha elveszi a pálcáját, akkor meg evidensen nem fogja tudni megtenni, amit kíván tőle.
Végül köztes megoldás mellett döntött. Először is varázslat segítségével bevitték Seth-et, majd le lett ültetve az apjukkal szemben oda, ahonnan eddig Jared figyelte a műsort.
- Nézd csak, micsoda előkelő vendégünk van! - biccentett az apjuk felé a fejével, míg rezzenéstelen arccal figyelte Seth-et. - Le fogom rólad venni a dermesztőátkot, de egy rossz mozdulat vagy meggondolatlan varázslat, és nagyon megbánod - közölte vele, mielőtt felemelte volna a pálcáját. - Egyetlen dolgot akarok tőled, aztán mehetsz Isten hírével - folytatta, mielőtt kimondta volna a varázst. - Öld meg.
Pontosan tudta, hogy ha a testvére megteszi, akkor képtelen lesz visszatérni az új életébe, és mellette kell maradnia. Akkor azzá válna, amivé nevelték. Viszont azt is tudta, hogy ez valószínűleg nem lesz ennyire egyszerű, hiszen miért tenné meg? Eddig is volt rá lehetősége, nem igaz? De talán most még elég eleven az emlék, amit Jared is megszorongatott. Talán elég. De ha nem, akkor van ott még, ahonnan ez jött.
- Finite incantatem! - lendült a pálca, majd a következő pillanatban már a testvére agyát fürkészte, erősen megkapaszkodva, hogy ne lökhessék ki, de egyelőre nem nyúlva semmifájdalmashoz. Viszont így talán kiküszöbölhető az, hogy illúziókat használjon.

Seth és Mesélő
Kaland

"Is it dark already
How light is a light
Do you laugh while screaming
Is it cold outside?"

Nem érte teljesen felkészületlenül, hogy a bátyja valamivel próbálkozik, hiszen Seth-nek még ha nem is tetszett a dolog, de pont úgy ott élt benne is a cselszövő, a taktikus mágus, mint benne magában. Sajnos azonban a bátyja ezzel együtt gyakorlottabbnak is bizonyult, mint ő maga, és túl hirtelen volt a hang, a füst, minden. A legilimencia iránya pár másodpercre megfordult, mert megzavarták a koncentrációt, Jared elméjéből pedig a közelmúlt emlékképei záporoztak Seth-re, könyvesboltostul, Angusostul, míg nem a fiú képes volt megszakítani a kapcsolatot. Ez volt az a pillanat is, amikor végül kirepült a kezéből a pálca.
Töredék másodpercre torpant csak meg, mert nem volt hirtelen ötlete a következő lépésre, de egy helyben nem maradhatott. Köhögve, fuldokolva vetette be magát az egyik komód mögé, ahol aztán volt pár másodperce arra, hogy elemezze a helyzetet. Angus láthatóan harcképes maradt és az apját használja barikádnak. Ha nem lett volna éppen eléggé szorult helyzetben, akkor Jared minden bizonnyal adózott volna egy elismerő mosollyal ennek a ténynek, mert ez valóban szép húzás volt. Így viszont kénytelen volt rádörrenni a férfire.
- A pálcámat! - adta ki a rövid utasítást, ami arra vonatkozott, hogy lesz szíves odaröptetni hozzá, vagy ha Seth időközben megszerezte, akkor elvenni tőle. - És támadj már, te szerencsétlen! - tette hozzá, mert a férfi csak lapult mint csótány a gazban.
Közben ő maga is újra támadásba lendült, mert hiába szabadították meg a pálcájától, nem ez volt az összes fegyvere és a rejtekhelye adott neki némi biztonságot a koncentrációhoz. Újra berontott Seth fejébe, igyekezve olyan fejfájást okozni neki, hogy még egy hét múlva is emlegesse, miközben ez úttal direkt igyekezett felé közvetíteni érzéseket. Haragot, mert megtámadta, csalódottságot, mert nem képes megérteni, hogy mindez az ő érdekében történik, és undort, mert Seth elárulta a saját vérét. Azzal a leplezetlen szándékkal tette mindezt, hogy érzelmi kínzással törje meg, vagy legalább zavarja a figyelmét.

Seth és Mesélő
Kaland

"There's no peace
Only war
Victory decides who's wrong or right
It will not cease
Only grow
You better be prepared to fight!"

Minden érzésre, amit közvetített a másik felé, ott volt a válasz is, Jared pedig élvezett minden egyes kínlódó rezdülést. Hogy tudott ennyire könnyen átcsapni a testvéri kötelék egy ennyire torz, furcsa valamibe, amiben ő kínoz és gyötör, és még jól is esik neki? Hogy lehet, hogy annak a lelkét marja, aki mindig védte, aki mellette volt, amikor szörnyűségeket éltek meg?
A gond ott volt, hogy ő ebbe valójában nem gondolt bele. Nem is tudott volna, mert az átok úgy csavarta ki minden egyes felmerülő gondolatát, hogy képtelen volt racionálisan nézni az emberekre. Seth most egy élő eszközzé avanzsált, valamivé, amit be kellene törni, hogy aztán a segítségére legyen. Ehhez pedig nem kellett gyengédség és belátás, szép szavak, csak az elme béklyói, amiket Jared egyre szorosabbra vont. Aztán a másik újra felépítette a falait, ő pedig elengedte egy időre, mert felesleges erőfeszítés lett volna tovább zavarni, főleg úgy, hogy a koncentrációját alacsonyan repülő székek zavarják meg.
Közben ráadásul Angus is megérkezett mellé. Jared lapulás közben észrevette a csótányt, aminél minden bizonnyal ott volt a pálcája is, máskülönben nem sok értelme lett volna idejönnie, úgyhogy suttogva szólt hozzá.
- Változz vissza és kérem a pálcát! - mondta, aztán amennyiben megtörtént, újra a tenyerébe vette a sima fát. Egy pillanatra megállt, próbálta kitalálni, hogy mi legyen a következő lépés. Ő maga nem akart egyelőre harctérre lépni, de úgyis jobb ötlete támadt.
- Próbálj mögé kerülni, vagy legalábbis lefoglalni egy kicsit - címezte ismét Angusnak. - Nekem kell még egy kis idő.
De nem lendült rögtön mozgásba, megvárta, hogy Angusnak sikerül-e valamit kezdenie Seth-tel, mivel ő most szeretett volna az apjukhoz kerülni közelebb, de az túl nyílt terep. Arra gondolt, hogy ha eléri, hogy az öreg emlékezzen, akkor ő majd úgyis addig generálja a feszültséget Seth-nél, hogy az neki ront végre.

Seth és Mesélő
Kaland

"I'm dirt, I'm ice
Is that wrong?"

Amikor a komód mozgásba lendül, akkor Jared is kénytelen ezt tenni, amennyiben nem szeretné, hogy a bútordarab a falhoz préselje. A következő rejtekhelye egy asztal lesz, ami sajnos nem olyan jó, mint a másik volt, de legalább közel van - és közelebb van Sacherevellhez is.
Mivel közben megkapta a pálcáját, így a továbbiakban nem volt kérdés, hogy támadjon vagy sem. Talán nem a világ legjobb ötlete, de Angusra bízta azt, hogy kezdjen valamit a bátyjával. A csótánynak elmondta azt, hogy a testvére illúziómágus, így hát nem érheti meglepetésként, hogyha valami furcsa történik, ráadásul ennek tudatában harcolni is könnyebb lesz ellene. Volt egy olyan érzése ugyanis, hogy erre, ami most zajlik, sor fog kerülni, még ha remélte is, hogy megússzák a harcot, és szép nyugalomban mellé áll Seth.
Angus pedig tette is a dolgát. A másik fiút igyekezett sarokba szorítani, viszont valami furcsa volt - Seth nem adna ennyire egyszerűen támadási felületet saját magán. Jared a legilimencia segítségével igyekezett hát rájönni, hogy hol a hiba, aztán mikor nyilvánvalóvá vált számára, hogy mi történik, akkor Angus felé kiáltott.
- Az nem az igazi!
Majd a továbbiakat ráhagyva újra az apjuk felé fordult. Nem volt sok ideje gondolkodni, hogy mit tegyen vele, úgyhogy az egyik leghatásosabb kínzó átkot vette elő a fegyvertárából. Egyszerűen kellett, hogy Sacherevell tudja, hogy ki ő, és azt is, hogy meg fog halni!
- Inguis laceratio! - hangzott hát a varázs, aztán Jared igyekezett felmérni, hogy a másik kettő éppen mit is csinál.

Seth és Mesélő
Kaland

"And the scars that mark my body, they're silver and gold
My blood is a flood of rubies, precious stones
It keeps my veins hot, the fires find a home in me
I move through town, I'm quiet like a fire."

Az apja felordított, Jared hátán pedig újra végigszaladt az az elégedett kis borzongás. Eredetileg nem akarta vele bepiszkolni a kezét, ezért küldte rá Angust, de most volt szerencséje megtapasztalni, hogy sokkal érdekesebb, ha ő maga varázsol.
Igaz, majdnem bajba került miatta, mert Seth ezt a pillanatot használta ki arra, hogy rátámadjon. Annyira jól sikerült neki, hogy Jared csak úgy tudott kitérni, ha ténylegen is odébb mozdul a helyéről, arra már nem volt lehetősége, hogy varázslattal válaszoljon. Kezdett eldurvulni a helyzet, ami pedig nagyon nem volt ínyére, ezért úgy döntött, hogy ideje véget vetni annak, hogy Seth önállóan tud mozogni.
- Everte Static! - ejtette hát ki a varázslatot abban a pillanatban, mikor a másik azzal volt elfoglalva, hogy Angusra borítsa a komódot. Igen, küldhetett volna rá sóbálványátkot, vagy bármi mást, de ezek után, ahogy a bátyja viselkedett vele, ahogy harcolt ellene, egyszerűen csak meg akarta alázni. Reménykedett benne, hogy hason fog csúszni előtte a varázslat hatására. Ne képzelje azt a másik, hogy valaha is ő lehet kettejük közül a főnök, itt most Jared parancsol.

Seth és Mesélő
Kaland

"Someday miraculous spread will forgive
every cowardly thing that you’ve done"

valóban nem számított arra, hogy testvére fizikai támadást intéz ellene - ráadásul túlságosan is lefoglalta, hogy azt figyelje, amint földet ér. Ajkairól akkor hervadt le a mosoly, amikor a lábát rúgás érte és elvesztette az egyensúlyát. Hirtelenjében még egy hályogátokkal próbálkozott, de nem talált, úgyhogy megpróbálta magát olyan gyorsan összeszedni, ahogy csak bírta. Sajnos nem volt szerencséje, Seth egyértelműen erősebb volt nála, úgyhogy nem volt kérdéses, hogy ki győz, ha egyszer lecsap rá. Ha volt rá ideje, akkor gyorsan felült, ennyire telt, de nem többre.
Éppen ezért lőtt ki egy újabb átkot.
- Lentis nebula! - Ha sikerült, akkor Seth ez után semmit sem látott szinte, csak a könnyei folytak a szeméből. Jared megpróbált menekülni, hátha így a másik nem találja el, hogy merre kellene utána vetnie magát, de nagyon úgy tűnt, hogy egyre kevesebb esélye van arra, hogy megszökjön előle. Azt már tudta, hogy Angusra sem számíthat most, de képtelen volt feladni, ha a másik tényleg elérte, akkor megpróbált pusztakézzel harcolni ellene. Ennyire könnyen egyszerűen nem győzheti le!

Seth és Mesélő
Kaland

"There's a room where the light won't find you
Holding hands while the walls come tumbling down"

Az agyába mintha villám hasított volna, úgy szaladt végig idegein a fájdalom. Felordított, próbálta szemei elé kapni a kezét, hogy legalább a fény ne bántsa, de azt sem tudta hova nyúl - pálcája kiesett a kezéből, amint a húr elpattant, aztán hirtelen semmi sem maradt, csak nyakán a szorítás és az ütések fájó sajgása. Nehezen kapott levegőt, de arra sem tudta rávenni magát, hogy megpróbáljon tenni ellene, csak hagyta, hogy a bátyja szinte fojtsa. Abban sem volt biztos, hogy mennyire szándékos, hiszen az érzéketlen keze volt a nyakán, de bőven kiérdemelte volna azt is, hogy direkt szorítsák így.
Maga mellé ejtette a kezeit és csak feküdt egy darabig, mint valami rongybaba, akár ütötték közben tovább, akár nem. Hirtelen minden helyre zökkent, de mégsem volt rendben semmi. Amiket elkövetett, azok szörnyű dolgok voltak, iszonyatosak és alig bírta visszafogni a rátörő hányingert, megszólalni sem mert, csak a levegőt kapdosta, míg szeme valahova oldalra meredt.
Ezt nem tudta ennyire egyszerűen feldolgozni. A feje olyan volt, mint amiben ezernyi darázs zümmög, és újra meg újra visszatértek azoknak a gondolatoknak az emlékei, amiket nem olyan rég még igaznak érzett. Csupa rettenet, és ő volt az, aki teljes természetességgel bántotta a testvérét. Hiszen megmérgezte! És... De nem akart végigmenni rajta gondolatban, talán most nem is bírt volna.
Elég sok idő eltelt, mire képes volt némileg elcsitítani az odabent zengő zűrzavart, akkor viszont a bátyjára nézett. Könnyezett, láthatóan fájt a szeme, és ezt az ő átka okozta.
- Finite Incantatem! - mondta halkan, de jó darabig nem szólalt meg újra.
Vívódott. Szóljon, hogy most már önmaga, vagy inkább hagyja, hogy Seth megbosszulja rajta ezt az egészet? Egy pár pillanatig erősen hajlott erre, de aztán rájött, hogy nem teheti meg a másikkal, hogy még ezzel is, még így is bántsa, úgyhogy végül erőnek erejével kipréselt magából pár szót.
- Már elengedhetsz. - Nem volt benne biztos, hogy meg is fog történni, de úgy őszintén, nem is érdekelte, mert ebben a pillanatban sokkal inkább lefoglalta az, hogy mit művelt a testvérével.
Viszont ha elengedték, akkor lassan felült és összehúzta magát. Bocsánatot kellene kérnie, de hogyan tegye? Erre nincsen elég jó szó. Ez az egész, ami történt, túl sok volt.
Nagyot nyelt. Még mindig érezte torkán a másik fiú markolásának nyomát, de ez a tény teljesen eltörpült a lelkiismeret furdalása mellett.
- Nagyon sajnálom... - suttogta szinte alig hallhatóan végül, mert egyszerűen képtelen volt többet mondani.

Mindenki
Kaland

"Take me down to the river bend
Take me down to the fighting end
Wash the poison from off my skin
Show me how to be whole again."

Valahol a tudata mélyén, melyet újra elnyomott valami, ez úttal folyamatosan ott kaparászott az, hogy ő ezt nem akarja. Furcsa volt a létezés is, de mégis emlékezett minden percre, minden átkozott, sötét pillanatra, ami alatt újra az apjukkal voltak. Megint vele... Félelmetes volt ez az egész, iszonytató és hátborzongató, ahogy a keze magától mozdult, ahogy Seth fejét a vízbe nyomta, ahogy takarított és térdelt, ahogy mindeközben legbelül üvöltött, de semmit sem segített, mert az átok nem hagyta felszínre törni ezt az egészet. Az ő akarata nem volt elég erős ehhez.
De a harag így is egyre inkább eluralkodott rajta. Pattanásig feszültek a rákényszerített nyugalom alatt valahol a mélyben az idegei, már nem sok kellett hozzá, hogy megkínzott lénye összeroppanjon egy ponton, mert ki tudja azt ép ésszel elviselni, hogy elveszik tőle előbb önmagát, aztán egyszerre tódul vissza minden, majd megint kényszerítik? Ő pedig mindeközben rettenetes dolgokat tett.
Aztán hirtelen valami történt. Zaj volt és por, villanó fények, végül pedig, mintha csak fullasztó ködből tudta volna végre felemelni a fejét, kitisztult minden.
És ott állt Ő.
A gyűlölt, ezerszer halálba kívánt... Aki miatt bántotta a saját testvérét. Aki miatt a mellette lévő szenvedett, aki az egész életét elragadta tőle, mert annak, ahogy felnőttek, örökre nyoma marad. Nem magát sajnálta, Seth miatt gerjedt éktelen haragra, és most, egy rövid pillanatra, valami tényleg megpattant a fejében.
Gondolkodás nélkül irányította pálcáját az apjára, aki mozdulatlanná merevedve nem is lehetett volna ennél jobb célpont, és azzal a határozott szándékkal rontott rá, hogy ő most megöli.
- SANGUEN FONTANUS! - kiáltotta, és noha pontosan tisztában volt azzal, hogy aurorok állnak körülötte, egy cseppet sem érdekelte.
Meg akarta bosszulni, véget akart vetni annak az embernek, aki elvette mindenük, aki tönkretette őket és az életük.
Seth ebben a pillanatban kapta el a kezét és rántotta a föld felé. Az átok a padlóba csapódott, Sebastian pedig nem akart viaskodni így is elkínzott testvérével, úgyhogy nem rántotta el a karját. A vörös köd oszlani kezdett.
Aztán Seth összeesett, és akkor már egyáltalán nem érdekelte a fiatalabbik fiút, hogy mi történik Sacherevellel. Bármi is következett ezután, nem volt hajlandó elmozdulni testvére mellől.

Professzor úr

Nem lehetett volna azt mondani, hogy különösebben izgul. Ennek nem az volt az oka, hogy elbízta volna magát, hanem az, hogy tisztában volt azzal, hogy felkészült, amennyire tőle telt, innentől fogva pedig már csak a szerencse kérdése az, hogy át fog-e tudni menni a vizsgán. Az, hogy újra meg újra megigazította a nyakkendőjét, inkább annak volt köszönhető, hogy miután tönkretette a régit még a karácsonyi bálon, ez az ünneplő öltözék nem volt valami kényelmes. Akárhogy is nézzük, nem Seth ruháját kellett volna lenyúlnia, sehogy sem illett rá.
A terep nem volt teljesen ismeretlen számára, járt már a minisztériumban annak idején még Kolossal. Először ismerős folyosókon haladtak, csak később kanyarodtak olyan irányba, amerre még ő sem járt. Csöndesen lépdelt hát a tanár mellett, míg az beszélni nem kezdett. Akkor ránézett és figyelmesen hallgatta.
- Értem - felelte, mikor a férfi felvázolta neki, hogy nagyjából mire számíthat. - Nem lesz gond - tette még hozzá. Nem mert volna rá mérget venni, hogy tényleg meg tudja oldani majd a feladatot, de abban biztos volt, hogy több, mint elégséges gyakorlat volt számára az, ami Angliában történt. Mindemellett azért nagyon jólesett neki a professzor támogatása.
- Mennyi feladat lesz? - kérdezte aztán. Odafigyelt, hogy rendesen kipihenje magát, mielőtt eljött vizsgázni, de azért még így sem volt mindegy, hogy néhány percig vagy órákig fogják gyötörni. Logikusan nézve úgy gondolta, hogy félóránál nem nagyon tarthat tovább, hiszen általában még ennél is rövidebbek a vizsgák, de ki tudja?
Közben azért figyelt, hogy ha hívják, akkor rögtön be tudjon menni a terembe, lehetőleg úgy, hogy addigra már fel van építve a védelme. Na igen, tulajdonképpen nem is engedhette volna meg magának, hogy idegeskedjen.

Vizsga

- Igen, mindenképp - bólintott a tanár javaslatára. Akárhogy is nézzük, végképp nem lenne jó, hogyha olyan titkokba botlana a vizsgabiztos, amik ugyan már bajt nem igazán hozhatnak rá, de elég kellemetlenséget okozhatnak. Az angliai események ebbe a kategóriába voltak sorolhatók, a Ricsivel kapcsolatos emlékei pedig még a tetejébe rengeteg személyes apróságot tartalmaztak, amihez senkinek nem volt köze. Na meg emellett még egy rakás dologhoz, például, hogy még mindig szeret a bátyjával aludni, hogy csoda, hogy még nincs édességmérgezése, vagy hogy kapcsolatban áll egy próbaidős bűnözővel.
Le is hunyta hát a szemét egy rövid pillanatra, csak megszokásból, majd elkezdte felépíteni a falakat az elméjében. Úgy alkotta meg a védelmét, ahogy Seth fejében látta, először egy belső, nagyon erős fal védelmébe véve azokat az emlékeket, amiket mindenképpen meg akart védeni, majd az egész elméjét levédve egy külső körrel, amit ugyan szintén teljesen a felügyelete alatt tartott, de nem ez tette ki az védelme nagyobbik részét.
Nem sokkal később behívták a terembe. Még egy köszönöm-félét biccentett a tanára felé, aztán belépett és annak rendje és módja szerint bemutatkozott.
- Üdvözlöm, uram. A nevem Sebastian Jared Selwyn - állt meg, további utasításokra várva, de közben már érzékelte a támadást, ami felé irányult, és ellenállva a másik akaratnak, megpróbálta azokon a pontokon még erősebbé tenni a védelmét, ahol a másik megpróbált átsiklani a falai között.
Sokat segített neki, hogy nem volt ideges és nem próbálta görcsösen védeni magát, mert az összezavarhatta és kapkodásra késztethette volna, így viszont higgadtan és meglehetős bizalmatlansággal nézett a vizsgabiztos kicsit sem szimpatikus arcába.
Számított rá, hogy nem lesz könnyű dolga. Már eleve csak az a tény, hogy még mindig nem kezdhette volna el a tanulást, hiszen csak harmadikos volt, elég lehetett volna ahhoz, hogy belekössenek, de mindemellett még egy olyan családból is származott, amelynek tagjai mesterei voltak a legilimenciának. Százszor átrágta már ezt, tudta, hogy a kora miatt először valószínűleg alulbecsülik majd, de ha megmutatja, hogy ennek ellenére hol tart, akkor viszont jön a következő kérdés: Hogy lehetséges ez? Ő persze tudta, hogy szorgos gyakorlás eredménye, de valójában bárkinek a helyében megkérdőjelezte volna a saját megbízhatóságát is, ha nincs tisztában a részletekkel. Ez így azért elég kemény dió lesz.