Vizsga

Nem örült neki, hogy a férfi elérte, hogy vethessen egy pillantást Ricsire. Nagyon erős legilimentor lehetett, ha erre képes volt Jared védelme mellett, ami pedig nem sok jót jelentett a vizsga többi részére nézve.
Mikor hívták, akkor közelebb lépett, aztán végigpillantott a borítékokon, végül bólintott egyet.
- Értem, és köszönöm - felelte szűkszavúan de tiszteletteljesen.
Ez után kibontotta a borítékokat és megnézte a szavakat, amelyek bennük voltak elrejtve, majd mindegyiket kirakta maga elé egy sorba. Egy pillantást még vetett a férfire, de mikor a fejébe próbált hatolni, akkor már nem nézett rá. Újabban már zavarta ilyenkor a szemkontaktus, sokkal hatékonyabb tudott lenni, ha nem figyelte közben a másik ember arcát igazán.
Természetesen, ahogy számított is rá, rögtön ellenállásba ütközött, azonban nem siette el. Szépen, lassan haladt, fokról-fokra, lépésről-lépésre, mert kár lett volna kifárasztania magát már most, ráadásul nem tudhatta, hogy azt is figyelik-e, mennyire tud észrevétlen legilimizálni másokat. A vizsgabiztos, mint a terület szakértője mindenképp érezte, ezt tudta, de azért még nem kellett ajtóstul rontani a házba.
Találomra kiválasztott egy szót és azt kezdte keresni a falak között átsurranva. Először az SVK-nak ment neki, amit viszonylag hamar meg is talált. Túl hamar. Kicsit gyanakodva nézett fel a férfire, de nem szakította meg a kapcsolatot, csupán leírta az emléket a megfelelő szó alá. Minden év végén kiválóra vizsgázott belőle.
A következő szó a Kviddics volt. Nem sorban haladt, direkt nem, mert jobb volt, amíg nem fedez fel semmilyen törvényszerűséget a listában, ami esetleg tőrbe csalhatná a végére. Ez már nem volt annyira egyszerű menet, mint az előző, sőt, mondhatni kifejezetten nehéz volt. A fiú neki-neki feszült egy faldarabnak, miután rájött, hogy ott bizony rejtegetnek valamit, de nem volt elég, hogy óvatosan bontogassa. Végül még jobban erőltette, de még mindig nem teljes erejével, aztán egyszer csak rés támadt a pajzson, ő pedig megtalálta a választ. Kicsit meglepődött rajta, de azért leírta. A sport, amiben mindig alul maradt.
A harmadik emlékbe véletlen botlott bele és nem a szót kereste. Észrevette kutakodás közben, hogy egy ponton elrejtettek előle valamit, és oda visszatérve meglepődve tapasztalta, hogy megtalálta a zöld boríték megfejtését. Oxford - ahol Harry Davis született.
Két boríték maradt, ő pedig egy darabig tallózott, hogy melyiknek álljon neki előbb, de valamiért cselt érzett a Jared szó mögött. Logikusan nézve nem jelent jót, ha lehet, hogy a saját nevét látja a papíron, úgyhogy előbb azt próbálta kideríteni, ki az a Mike.
Ez sem volt túl könnyű menet. A fal erős volt az emlék körül, ő pedig próbált rést találni rajta, de nem is volt olyan egyszerű. Közben folyamatosan érezte, hogy próbálja őt a férfi kilökni az elméjéből, de ő megkapaszkodott, nem eresztette el a kapcsolatot és újra nekiment a védelmének. Ki az a Mike? Ki lehet? Végül már féligazságok szivárogtak hozzá. Azt már tudta, hogy a családtagja, aztán már azt is, hogy a fia, de a teljes emlék csak ez után került felszínre. Mike a második fia.
Már megvolt négy emlék. Egyetlen egy választotta el attól, hogy bejegyezzék, de szinte biztos volt benne, hogy nem lesz ennyire egyszerű dolga. Mielőtt nekifogott volna, érzékelte a férfi hangjából, hogy legszívesebben talán már akkor bukásra ítélné, és a jelleméről nem sokat tudott meg legilimencia használat közben. Lehet, hogy meg fog tenni mindent azért, hogy ne legyen sikeres a vizsgája. Ezért hát eszébe sem jutott elbízni magát, hanem ha lehet, talán még óvatosabban közelített az utolsó emlékhez.
Talán ez volt a legerősebb az összes védelem közül, amit eddig a férfi elméjében látott, úgyhogy nem számított rosszul. Először óvatosan felmérte, hogy mivel van dolga, habár Harry nem igazán engedte nyugton nézelődni, mert folyamatosan ellenszegült a varázslatának. Egyelőre azonban Jared még tartotta magát, még nem kellett görcsösen kapaszkodnia, elég volt a koncentráció és a türelem. Egy ponton azonban a másik erősen ellenállt, mikor már bontogatni kezdte a falait, és egy pillanatra megingott a fiú varázslata. Kis híján sikerült kidobnia őt a férfinek a fejéből, vagy ami még rosszabb, akár elkezdhetett volna visszafelé is áramolni a kapcson át az információ, de szerencséje volt, mert az utolsó pillanatban még meg tudta állítani a folyamatot. Vett egy mély levegőt, újra nekifutott, most már teljes erejével feszülve a tiltakozó elmének, aztán egyszer csak sikerült áttörnie a falat és végignézhette, ahogy az ő vizsgaértékelő lapja fölött gondolkodik a férfi. Már alá volt írva, csak annyi hiányzott, hogy átment vagy pedig megbukott. Azok után mindenesetre, hogy megvolt az öt emlék, Jared szinte biztos volt abban, hogy sikerült a vizsga, úgyhogy elengedte végül a varázslatot és utolsó lépésben teljesítette a vizsgafeladat végső lépését is. A Jared szó alá odakörmölte, hogy én magam és a vizsgalapom aláírva, ami felett vacillál, hogy átengedjen-e.
Nem tudta, hogy mennyi idő telt el a vizsgával, de ez után felnézett a férfire, és várta, hogy most mi lesz. Elfáradt, tény, ami tény, de igyekezett nem mutatni.

Vizsga/Professzor úr

Nem volt könnyű dolga, de amint végzett és elengedte a kapcsolatot, végre úgy érezte, hogy szusszanhat egy kicsit. Nem volt benne biztos, hogy átment-e, de ezen a ponton már mindegy volt, ő megtette a magáét és ha minden igaz, akkor nem is lesz több feladat.
Igen, a vizsgabiztos már be is húzta a megfelelő helyre az ikszet, ami azt jelzi majd, hogy megfelelt-e a vizsgán, aztán a férfi beszélni kezdett. Jared kicsit tartózkodóan, de tisztelettudóan hallgatta végig, nem szólva közbe, csak a végén felelt neki, miközben viszonozta a kézfogást.
- Én köszönöm a lehetőséget, uram. Viszontlátásra - köszönt el. Tudta, hogy nem lett volna köteles egyáltalán vizsgára engedni őt, így az, hogy megpróbálhatta, már mindenképp olyasmi volt, amiért illik hálásnak lenni.
Aztán ott maradt kettesben papírral, amin lefelé volt fordítva az írás. Közben a professzor is bejött a terembe, Jared pedig fáradtan rámosolygott.
- Nem volt vészes, igazán - felelte. Őszintén szólva rosszabbra számított, mikor először említették neki, hogy milyen jellem a vizsgáztatója. - Megnézem én - mondta aztán és már nyúlt is a papírért, amin, hála az emléknek, könnyen megtalálta azt a helyet, ahová érdemes volt fókuszálnia. - Átmentem - mosolyodott el most már úgy igazából is, majd megkönnyebbülten sóhajtott egy nagyot és átadta a tanárának a papírt, hagy nézze meg ő is.
El se hitte hirtelenjében, hogy túl van rajta. Ezek után, ha minden papírmunkának is vége lesz, akkor teljes értékű legilimentornak vallhatja magát, így, tizenhat évesen. Nem volt egy kérkedő típus hála az égnek, de azért azzal tisztában volt ő is, hogy ez nem kis teljesítmény.
- Köszönöm a felkészítést. Meg mindent - fordult aztán a professzor felé kicsi félszegen. Nem volt benne biztos, hogyan is illik ilyenkor viselkedni, mikor éppen kiderült, hogy befejeződött a közös munkájuk időszaka. - Azt mondták, hogy menjek át a papírral a folyosó végén lévő terembe, úgyhogy... - indult el aztán, gesztusokkal invitálva magával a tanárát is, ha esetleg magától nem ment volna vele. Szívesen vette volna, ha a férfi jelen van, mikor bejegyzik őt.

Greg
Anglia - Selwyn birtok

A birtok határán varázslat akadályozta meg, hogy bárki is hoppanálással közelítse meg a régi Selwyn házat, és ez alól Sebastian sem volt kivétel, mióta - lassan már egy évtizeddel ezelőtt - varázslat befolyása alatt olyan dolgokat vitt itt végbe, amelyek az egész családján nyomot hagytak. Nem sok esély volt rá, hogy ismét ilyesmi történjen, de jobb az óvatosság, így most rá is gyaloglás várt.
Nemrég még fel sem merült volna benne a gondolat, hogy Greggel az oldalán fog ellátogatni a Fordwitch-i otthonukba, de miután Seth-tel eldöntötték, hogy célt akarnak találni a helynek, szükségszerű volt a ház állapotának felmérése csakúgy, mint a környéké.
Nem vált el élesen a telek határa az erdőtől, de mugli szemek elől elrejtették az út további részét - ők egy szakadékot láttak maguk elől, és maximum csak akkor lett volna hatalmas meglepődés, ha valaki a mugliriasztó bűbájok ellenére is épp itt próbálja meg a mélybe vetni magát, de erre Selwyn-emlékezet óta nem volt példa. Az út maga a varázslatokon átlépve lényegesen rosszabb állapotban volt, mint a nyilvános oldalon, és bár valaha elég széles volt ahhoz, hogy akár egy hintó is végighajtson rajta, most mindenütt átvették a növények a terepet és inkább csak a fák növéséből lehetett tudni, hogy hol érdemes haladni.
Sebastian nem igazán törődött vele, hogy a koradélutáni esőtől még nedves levelek a nadrágja szárát simogatják, sötét foltokat hagyva mindenhol, hiszen fogalma sem volt róla, hogy esetleg a háznál milyen állapotok várják.
- Lehet, hogy seprűt kellett volna hozni… - mormogta, de természetesen nem takarítani akart, csupán gyorsabban haladni, de ezen a ponton már nem sokat tehetett az ügy érdekében. - Szerintem először nézzük meg a házat, utána elég lesz átverekednünk magunkat a növényzeten - nézett útitársára kérdőn, hogy egyetért-e a tervvel.

Greg

Nem számított rá, hogy a másik felelni fog a félhangos megjegyzésére, de ettől függetlenül is pirosabbá vált egy kicsit a füle hegye, mert elszégyellte magát, hogy ennyire figyelmetlen volt.
- Igaz. Sajnálom - mondta hát, bár nem úgy tűnt, hogy Greg különösebben magára vette volna, hogy elsiklott a problémája felett.
Greg eszmefuttatásában jócskán volt igazság, de Sebastian nem csak a varázslatokat akarta felmérni a területen.
- Elsőként megnézném, hogy van-e egyáltalán olyan állapotban a ház, hogy érdemes legyen tovább dolgoznunk - magyarázta, hogy miért vette az útját az ódon épület irányába. Mivel nem járt itt azóta, hogy az aurorok rájuk robbantották az egyik falat, fogalma sem volt róla, hogy esetleg mostanra nem omlott-e össze az egész ház a kár nyomán. Márpedig, ha épület nincs, akkor kicsit azért más a leosztás.
Azonban ahogy haladtak már átviláglott a lombokon a tető halvány körvonala, Sebastian mellkasában pedig egy pillanatra összeszorult valami. Nyelnie kellett egy nagyot, de fogalma sem volt, hogy ez a furcsa, szomorúsággal vegyes izgalom mit is akar jelenteni. Némi fáziskéséssel fogta csak fel azt is, hogy Greg tovább beszélt hozzá.
- Mi..? - kérdezte elsőre, de egy-két másodperc után feldolgozta az agya, amit a másiktól hallott, és elvigyorodott. - Persze, mert a legjobb megoldás a lesből gyilkolásra, ha megmondod az áldozatnak… - felelte a második kérdésre, és csak utána ugrott vissza az elsőre. - Egyébként meg logikusnak tűnt téged hívni, kellően sok közös bizniszünk volt már ahhoz, hogy ismerjem a hozzáértésedet - vont vállat. Nem szokott felesleges dicséreteket osztogatni, de ezt komolyan gondolta. Persze Seth is el tudta volna végezni a munkát, és mivel egy alkalom aligha lesz elegendő, így később rá is szükség lesz, de ha őszinte akart lenni, akkor Sebastian nem igazán állt még készen arra, hogy a testvérével kettesben térjen vissza ide. Úgy érezte, hogy előbb el kell magában rendeznie, hogy mit is gondol a helyről, hogyan reagál rá, ha látja, és ehhez kellett, hogy teljesen a saját érzéseire tudjon figyelni. Ezt persze nem mondta volna el Gregnek, mert nem volt különösebben lelkizős természetű a viszonyuk, talán a másik körbe is röhögte volna, de Sebby ettől még a brit auror munkájában teljesen megbízott.
Abban mondjuk kevésbé, hogy esetleg nem próbál meg elcsenni ezt-azt, de ezzel kapcsolatban úgyis csak visszaindulás előtt lesz dolga.
- Szükséged van valamilyen extra infóra a munkához a helyről, vagy elég, amit már tudsz? - kérdezte aztán.

Greg

- Nem szükséges mindig mindenkinek mindent tudnia - vont ismét vállat kicsit felhúzva az orrát a szinte már kritikának is beillő megjegyzésre és méregetésre. Seth egyébként sem valószínű, hogy ne tudná kitalálni, hogy ki jött Sebby-vel, ha nagyon akarná.
Ahogy tovább haladtak némán nézett fel újra a tetőre, elmerengve azon, hogy vajon mimindent szívhatott magába ez a ház? Nem tudott rá gonoszként gondolni, pedig lett volna realitása, hiszen komisz dolgok alakították az évszázadok során. Igazából most először merült fel benne a kérdés, hogy vajon az apjuk mit élt át itt gyerekként, és annak vajon lehetett köze ahhoz, hogy olyan ember lett, amilyen? És az előtte itt élő Selwynek? Nem tudott velük különösebben empatizálni mindeddig, de most megütötte a régi idők szele. Vajon mások is szenvedtek itt és szabadulni akartak? A ház mit akarna mindezt látva? A lázadozók hatása volt erősebb vagy a gonoszság? Sebby tudta, hogy neki nagy szerencséje van, hogy az aranyvérű beltenyészet “csupán” zárkózottá tette és visszavágta az empátiáját, de a családjától nem állt messze az őrület. Ez mit okozhatott?
- Ha beérünk készítek neked egy sematikus rajzot - bólintott aztán, kiszakadva gondolatai közül, ismét Gregre pillanatva, ami egy pillanat alatt ki is rántotta őt melankólikus hangulatából és hangosan felröhögött. - Rád fog férni némi leporolás - jegyezte meg, ugyanis a másik mellkasa és nadrágjának eleje csupa-csupa zöld volt az anyagba ragadt apró fűmagvaktól. Nem volt kétsége afelől, hogy ő maga is Shrek-szerű színeket kezdett ölteni, de ez semmit sem vett el a hirtelen támadt jókedvéből.
Mire elértek a növényzet széléig és kibukkantak a ház közvetlen közelében húzódó rétre, ami valaha konyhakertként is funkcionált, újra rendezte sorait, és elgondolkodott, hogy mivel segíthetne még Gregnek.
- Igazából csak feltételezés, de majdnem biztos vagyok benne, hogy lesznek a birtokon jelöletlen sírok - jutott aztán eszébe egy régi megérzése. Szolgálók, útban lévő családtagok vagy épp vetélytársak véletlen eltűnése nem volt szokatlan a családi krónikákban, és elég logikusnak tűnt, hogy Selwyn-ék egyszerűen eltették láb alól a problémás embereket. - Nem vagyok benne biztos, hogy az aurorok találtak-e ilyesmit, mikor szétnéztek a terepen. Tényleg, sikerült belenézned az akkori feljegyzésekbe? - kérdezte Greget, akinek korábban javasolta, hogy ha van rá módja, akkor keresse ki a tíz évvel ezelőtti kutatási anyagot a minisztériumban.

Greg

Az inges megjegyzésre csak a szemét forgatta, mert tudta, hogy sokan szívesen élcelődnek a ruhatárán, de már messze nem hordott annyira csiricsáré dolgokat, mint tinédzserként, vagy legalábbis ő így gondolta.
- Nem vagyok róla meggyőződve, hogy minden felmenőmnek lett volna ennyi esze. Belterjesség - jegyezte meg elhúzva a száját, de szerencsére csak a távoli múltból tudott volna felhozni konkrét példát. Már ha nem számítjuk az apja elmebetegségét
- Hát… - gondolkodott el aztán Greg kérdésén. - Valójában szerintem alaposan átejtette a minisztériumot. Úgy tudom, hogy a sérülését, ami miatt úgy vélték, hogy képtelen precizitást igénylő varázslatokra, ő maga okozta, hogy hihető legyen az utolsó pillanatos átállása a háború idején, viszont azt már nem verte nagydobra, hogy egyébként kétkezes pálcahasználó volt. Kevés olyan dolog lehetett, amiben ténylegesen akadályozta őt a keze. Azt viszont már alaposabban megkérdőjelezném, hogy mikor is és mennyire ment teljesen vakvágányra az elméje. Mióta az eszemet tudom erőszakos és uralkodó természetű volt - foglalta végül össze.
Az apján kívül nem igazán volt még ember, akinek igazán rosszat akart volna, de azt már nagyon várta, hogy mikor fog az öreg búcsút venni az élet siralomvölgyétől. Valahogy nem tudott eltávolodni attól a gondolattól, hogy amíg él, veszélyt jelent - hiába volt ebben a pillanatban is az Azkaban vendége.
- Hmhm - nyugtázta a másik válaszát, mindenféle további kommentár nélkül, mert hamar leesett neki a mögöttes értelem.
Mikor fellépett a tornácra, nagyot nyikordult a deszka, majd a második lépésnél a legnagyobb meglepetésére az egyik lába bokáig eltűnt a lecek között.
- Az istenit! - szisszent fel, mielőtt mérgesen kihúzta volna a lábfejét a lyukból, és kiszedett egy szilánkot a nadrágjából. Szerencsére a bőrét épp csak megkarcolták a deszkák, ellenben a kis közjáték épp elég volt ahhoz, hogy Sebastian sündisznóként töffögjön a kört.
Útját nem az ajtóhoz vette, mivel nem akart zárnyitó varázst sem használni, hanem végigment a ház elejénél és oldalra befordulva megkereste az aurorok által ütött lyukat. A fal hevenyészett módon le volt ugyan zárva, szorgos kezek vékony deszkákat erősítettek a sérülésre, de az egész tákolmány kellően szellős volt ahhoz, hogy némi nekifeszüléssel könnyedén embernyi lyukat hozzanak létre.
- Ez a rész nagyon rossz állapotban van - állapította meg a nyilvánvalót Sebby, miközben félredobott egy korhadt fadarabot. - Csoda, hogy nem dőlt le itt semmi. - Azonban miután bemásztak újra Gregre pillantott. - Látsz bármi érdemlegeset? - kérdezte, elsősorban arra utalva, hogy haladhatnak-e tovább, vagy a ház belseje máris látható veszélyeket rejt.

Greg

- Melyik? - kérdezte, mert azért egy pár brit aurort már volt szerencséje megismerni, és igen kíváncsi lett volna, hogy ki volt az a heves vérmérsékletű idegen, aki kissé túllőtt a célon. Igaz, az illetőnek igen impresszív a mágiája, talán érthető is, hogy már-már dicsekszik vele.
Hunyorogva próbálta mindeközben kivenni a benti szoba körvonalait, de a távolabbi sarkak sötétségéhez még nem szokott hozzá a szeme. Nehéz emlékek rohanták meg, ahogy az ismerős bútorok lassan formát öltöttek, és mély sóhajjal lépett át a törmelékeken, hogy bentebb is megszemlélje a helyszínt. Szerencsére nem szakadt be újabb deszka alatta, de vészesen nyikorogtak minden óvatos lépésnél.
- Nem hiszem, hogy bárki feltételezte, hogy ekkora lyuk után egyben marad a ház - jegyezte meg Sebastian.
Mondjuk az aurorok fejében akár még az is megfordulhatott, hogy a Selwyn kúriáért nem nagy kár, nem kell különösebben védelmezni a falakat, vagy simán csak nem akaródzott nekik a minimálisan szükségesnél több időt itt vesztegetniük.
- Azért hoztalak magammal, hogy az ilyeneket kiderítsd, nem? - replikázott aztán incselkedve Sebby a másik kérdésére. - De egyébként volt itt minden… a végén kis híján kinyírtam az öreget, akár ezt is érzékelheted - jegyezte meg semleges hangnemben, pedig messze nem tudott az egész helyzet iránt ennyire semleges lenni.
Az, ami akkor történt, ahogy az apjuk elbánt velük és az az iszonyatos harag, ami Sebastianban lobbant fel, azóta is hagyott neki gondolkodnivalót. Sebby nem volt vérszomjas alak, igazából nem szeretett bántani másokat, de ha akkor Magnus nem hárítja az átkát, most valószínűleg az Azkabanban ül, de az apjuk legalábbis biztosan nem jutott volna el a tárgyalásáig.
- Nos, mesélj, tünde szemed mit lát? - pillantott Gregre, idézve az egyik nemrég olvasott mugli könyvből.

Greg

- Hmm... van is egy sejtésem, hogy ki lehet - felelte Sebby némi töprengéssel a hangjában, de közben elég világosan felsejlett előtte Nathaniel... valami alakja. Sajnos a vezetéknevére nem emlékezett.
A ház állapota nyilván hagyott kívánni valót maga után, de egyelőre úgy tűnt, hogy kiállta az idő és Nathaniel próbáját. Persze ki tudja, hogy a fentebbi emeleteken mit találnak.
- Meg ha az ő örökségük és nem másé - jegyezte meg a szőke kelletlen hangnemben. Mert akárhogy is nézzük, ez a ház az örökségük volt, és még ha volt is idő, amikor ő maga is örült volna, ha leomlik az egész és elfelejtheti azt is, hogy valaha létezett, ezen már túl volt, és furcsa ragaszkodás alakult ki benne. Végül is, most épp ez volt az oka annak, hogy itt voltak.
Greg szavai viszont ismét mosolyt csaltak az arcára, bár nehéz lett volna leolvasni, hogy pontosan mit gondol a felszín alatt.
- Nos, a bérezésed nyilván a teljesítményedtől függ majd, de biztos lehetsz benne, hogy nem fogom jutalom nélkül hagyni a segítségedet - felelte, látványosan nem nézve Gregre, semlegesen, de szándékosan olyan szavakat választva, amiket akár félre is lehet érteni, ha valaki nagyon szeretné.
Persze ettől függetlenül is tervezte, hogy ténylegesen kifizeti a másik fáradalmait és a házra fordított idejét, hiszen ez igazán nem jelentett gondot, de előre nem egyeztek meg semmiben.
Mikor azonban a másik elemezni kezdte a szobát és a helyben történt varázslatok nyomait, a szőke érdeklődve kezdte figyelni a tevékenységét, várva a választ. Úgy tűnt, hogy Greg élvezi a munkát és a kihívást, Sebby pedig biztos volt benne, hogy hasonlóból még akadni fog néhány.
- Talált, süllyedt - bólintott rá aztán az elemzésre. A valaha hirtelen felindulásból elkövetett átok csak azért nem talált célba, mert az érkező auror megvédte a védelemre cseppet sem érdemes apjukat, de utólag nézve talán jobb is, hogy így alakult.
Greg szavait bólintással nyugtázta, aztán követte őt az egyik sarokban álló asztalhoz, majd a pálcája segítségével térképet rajzolt a házhoz az asztallapra.
A Selwyn-ház elég nagy volt, három emelet, sőt, négy, ha a pincét is beleszámítjuk. Az alsó szinten volt a konyha, a gyakorlószoba és a hall, ahol a vendégeket fogadták valaha, egyel fentebb a nappali, a dolgozószoba és a könyvtárszoba, valamint a szüleik hálója, odafent pedig az övék és két másik vendégszoba. A berendezés tipikus aranyvérű ízlésről tanúskodott, bár apjuk, miután elítélték, minden bizonnyal leredukálta a tárgyak számát, hiszen nem lett volna tanácsos továbbra is fekete mágiára utaló díszeket hagyni kint.
- Ha tippelnem kellene, akkor a hallban és a mi szobánkban leginkább kémvarázslatok fordulhatnak elő, sőt, akár még a szülői hálóban is elképzelhetőnek tartom. Ahol állunk az a gyakorlószoba, de mint említetted, az itteni nyomokat kellően legyalulták az aurorok ahhoz, hogy biztonságos legyen, szóval ez pipa. A többi részen úgy vélem, hogy akármi is előfordulhat. A pincébe pedig annak idején én sem nagyon járhattam le, így annak a térképét nem tudom most megrajzolni - magyarázott, miközben a rajzon kezével mutatta is azt a területet, amiről beszélt. - Mivel szeretnéd folytatni?

Greg

Greg felháborodott válaszát hallva előbb csak felhúzta a szemöldökét, majd finoman kinyújtózott elméjével a másik felé, mert gyanús volt neki ez a kijelentés. A gondolatmenet második felét még épp elcsípte, így hát nem kellett hozzá sok, hogy kitörjön belőle a röhögés.
- Pfff... látom elköteleződtél a fizetség természete mellett - vigyorgott a másikra vidáman. - De nem bánom, ha tényleg gyors és alapos munkát végzel, akkor egyezkedhetünk- tette hozzá, mielőtt némi fejcsóválással kísérve visszatért az eredeti elfoglaltságukhoz.
Az auror egész pofás kis 3D-s modellt készített a házról Sebby vonalai nyomán, így hamarosan már mindketten a legideálisabb útvonalakat keresték.
- A konyhához tartozik egy kamra is, azt kihagytam - állapította meg Sebby a vonalakat figyelve, majd gyorsan kijavította a rajzán a hiányzó részt. - Így már jobb.
Igyekezett végiggondolni, hogy hol lehet még bármiféle csapda a házban, de a nyilvánvalókon kívül csak egy hely jutott eszébe.
- Apám dolgozószobája is problémás lehet, bár azt valószínűleg az aurorok is alaposan átnézték - tette hozzá. A kút neki egyébként nem is jutott az eszébe, pedig logikus rejtekhely lenne, de hát pont ezért hozott magával egy profit. Ezt a megnevezést pedig most tényleg nem rajta idézőjelbe.
A gyakorlót elhagyva elindultak a hall felé. Kissé szokatlan volt ez a sorrend, de ha már a ház oldalán léptek be és véletlenül sem egy ajtón, akkor talán érthető. A szobából kilépve jobbra volt a tényleges bejárat, balra pedig az emeletre vezető lépcső. Egyenesen előre haladva pedig a konyhát érhették el, aminek az ajtaja a lépcső takarásában volt az irányukból nézve.
- Itt kétlem, hogy különösebben veszélyes varázslatok lennének, elvégre fenn kellett tartani a látszatot a látogatók elől - elemzett Sebby, de a végső szót ez esetben mindenképp Greg tisztje volt kimondani.

Greg

Ahogy őt magát, úgy Greget sem túl sűrűn lehetett vigyorgáson kapni, de néha a legképtelenebb helyzet szüli a legvidámabb pillanatokat. Figyelmük viszont hamar átterelődött a munkára, és módszeresen álltak neki a ház felmérésének.
- Alig jártam ott, a berendezését sem tudnám felidézni - jegyezte meg Sebby, mikor a dolgozóra terelődött a szó. - De valószínűleg igazad van, ott tényleg minden mást megtalálhattak már az aurorok, ha volt is valami.
Vicces módon egyébként Sebastian még olyasmit is el tudott volna képzelni, hogy a lépcsőkorlátba rejtettek halálfaló varázspálcákat, vagy Merlin tudja milyen furcsaságokat, de talán ilyesmire mégsem kellett számítania a minisztérium beható tanulmányozása után. Vagy mégis..?
Mikor Greg szólt neki a diktálás kapcsán, gyorsan észbe kapott és elővette a zsebéből a noteszét és a ceruzáját, amit épp hasonló céllal hozott most magával. Ahogy előre haladtak érdeklődve figyelte a férfi mozdulatait, mert egészen lenyűgöző volt a látvány, ahogy céltudatosan mérte fel a terepet.
- Angolok vagyunk, természetesen teával - nézett kicsit értetlenül Gregre Sebastian, Aztán gondolkodott egy kicsit, kutakodva az emlékeiben, és egy kicsit kiegészítette a válaszát. - Illetve még whisky-vel. Miért kérdezed? - ráncolta a homlokát, megoldás után kutatva fejben. Szerencsére csak a sajátjában. - Gondolod, hogy valamiféle különbséget tett köztük..? - dobott fel egy ötletet, ami logikusnak tűnt, de nem gondolta tovább, inkább hagyta a másiknak, hogy elmesélje a saját meglátásait.

Greg

A becsüs említésére Sebby csak a szemét forgatta, mert nagyon is jól el tudta képzelni, hogy Greg mégis milyen becsüsöket ismer. Persze semmi jóra és legálisra nem számított, hiába volt auror a mellette álló - eddigi ismeretségük minden napja arról árulkodott, hogy a másik ott talál kibúvót a törvények alól, ahol csak lehet.
Az italokkal kapcsolatos magyarázat viszont annál jobban érdekelte.
- Ismerem a szokást, de nem gondoltam, hogy apám alkalmazta volna - szaladt ráncokba a szemöldöke. - Bár valójában nagyon is rávall.
Ezután kezdett csak el foglalkozni a jelenben nagyon is égető kérdéssé vált problémával, nevezetesen, vajon mi lesz, ha nem kap Greg egyik feltételezett italból sem. Az első röpke gondolata az volt, hogy bizonyára van még a házban whisky és némi molyos tea is, hát kever valamit a másiknak belőlük, de aztán eszébe jutott, hogy alkoholt nem ihat a másik. Persze az alkohol a kisebb probléma, attól meg lehet szabadulni.
- Mindegy, hogy milyen italt kapsz, vagy egy bizonyos típusnak kell lennie? Ha igen, akkor szerinted lehet még belőle a házban..? - Majdnem megkérdezte, hogy merre kéne keresnie, de eléggé furán jött volna ki a saját birtokán. - Vagy hogyan lehet kikapcsolni ezt a védelmet? - kérdezte még, egy következő gondolatra ugorva. Végül is ő is Selwyn, lehet, hogy meg tudja szüntetni a varázslatot. Most azért nagyon bánta, hogy nem igazán szentelt figyelmet a múltban a hasonló típusú mágiának. Seth sokkal jobb volt a védelmi varázslatokban, viszont ha tudott volna erről, akkor azért valószínűleg figyelmezteti. Vagy nem... hiszen nem szólt Gregről.
Mennyire is lenne kínos most felhívni telefonon a bátyját..?

Greg

- Ha "bitang nehéz" lesz megszabadulni tőle, akkor azért az is kérdéses, hogy használható-e a ház egyáltalán bármilyen célra - szaladt ráncba Sebastian szemöldöke. Nem számolt efféle nehézséggel, mikor új értelmet akartak adni a ház létezésének. A magyarázat közben egyébként is egyre azt mérlegelte fejben, hogy vajon mikor érik meg rá az idő, hogy valóban felhívja a bátyját némi telefonos segítségért. Végül mikor a másik a medimágia tudása után érdeklődött, akkor adta fel teljesen.
- Semennyire - felelte, miközben már a zsebében kereste a nem annyira kedvelt kis szerkezetet, majd feloldotta és kikereste a testvérét a nevek közül.
A beszélgetés viszonylag gyorsan lezajlott, Sebby meg is tudta, amit szeretett volna, viszont ez nem akadályozta meg, hogy Seth utolsó odaszúrása hallatán ne váltson enyhén vörös árnyalatúba a feje. Na nem a harag, inkább a túlságosan is ismerős "én vagyok a kistesó" érzés kerítette hatalmába, mint régen, mikor a nálánál idősebb testvére evidenciákat magyarázott neki, vagy zavarba ejtő témákról kérdezett. Mély lélegzetvételekkel nyugtatta hát meg gyorsan kissé csapzott idegeit, és visszafordult Greghez.
- Mennyit hallottál? - kérdezte, mert szerette volna tudni, hogy milyen mélységekben kell elmesélnie a beszélgetés tartalmát. Azonban mivel a telefonja meglehetősen hangosra volt állítva, Greg valószínűleg gond nélkül hallotta a javát, különösebb fülelés nélkül is. Mindenesetre, ha szükséges volt, akkor gyorsan vázolta a részleteket, majd a következő napirendi pontra ugrott.
- Szerinted ha megtaláljuk az italt és kiforralom belőle az alkoholt, akkor meg tudod inni? - érdeklődte a másiktól, mert feleslegesen nem akart dolgozni, sem az időt húzni. - Erősen kétlem, hogy a hatásán változtatna, hacsak nem ment már eleve tönkre - tette hozzá. Volt benne némi rizikó, hogy ezer éves (na jó, inkább tíz) italt akar itatni a másikkal, de talán még mindig jobb verzió volt, mint megvárni, hogy reptében távozzon az ajtón át, vagy kiderüljön, hogy nem is zavarja annyira a házat a jelenléte és tényleg az elveszett unokatestvére.

Greg

Először egy mély sóhaj a válasz, mert hát igen, a bátyja valóban "elbűvölő", viszont Sebby magában azért is hálát adott, hogy Greg volt annyira taktikus, hogy ne akarja az iménti beszélgetést mélységében elemezni. A kérdését is úgy dönt, hogy inkább komolyan veszi, semmit elkezdjen rajta morcogni, mert még nem volt ideje az előbbi kínos telefonhíváson sem túltenni magát.
- Szuper - könnyebbül meg aztán, mikor a másik beleegyezik, hogy inkább alkoholt keressenek, semmint hogy át kelljen vele lebbennie a küszöbön, arájaként tartva a karjaiban. - Jó terv, menjünk - bólint, mikor a másik felajánlja a hátvédséget. Talán tényleg ez a legjobb megoldás arra, hogy ne ingereljék a házat feleslegesen.
Hamarosan aztán az apja dolgozószobájába érnek. Sebby nem sokszor járt ebben a helyiségben, úgy meg gyakorlatilag abszolút soha, hogy lett volna lehetősége a holmikban turkálni. Láthatóan amúgy is megtette azt helyette más, mert a fiókok tartalmának a java az íróasztalon feküdt kusza kupacokban, a könyves szekrények üvegajtaja is javarészt tárva-nyitva. Az aurorok alapos munkát végeztek.
- Na nézzük... - guggolt le az íróasztal mögött, remélve, hogy az alsóbb szekrényekben rátalál arra, amit keres, de csak pókhálót markolt. Miután felkelt tűnődött egy kicsit körbenézve a szobában, míg végül megakadt a tekintete egy méretes földgömbön.
- Nem ilyenekben szokták az italokat tartani..? - mondta ki hangosan a kérdést, de inkább csak költői szándékkal, semmint választ várva. Hamar oda is lépett a lakkozott gömb mellé és felnyitotta.
Láthatóan itt is keresgéltek, a poharakból némelyik megrepedt vagy kicsorbult, mert nem a megfelelő helyre került vissza, de több üveg alkohol is volt a szekrényben. Sebastian egyesével kézbe vette őket, és némi helyett csinálva az asztalon kipakolta őket különszortírozva. Két bor azonnal kiesett a pixisből, mert ezeket nem szokás kinyitva tárolni, de minden alkalommal elfogyasztani egy-egy üveggel, mikor kedves vendég érkezik, kicsit overkill lenne. A másik oldalra egy szinte teljesen üres pálinkás üveg került, amit minden bizonnyal azokra az alkalmakra tartogattak, mikor az édesanyja családjához tartozó érdekeltségi kört kellett valamivel megkínálni. Ezen felül maradt egy fél üveg gin és egy harmadáig telt whiskey.
- Talán ezeknek lehet a legjobb esélyük. Mit gondolsz? - fordult Greg felé a kezében a két palackkal.

Greg

Fel sem veszi a másik beszólását, most fontosabb dolgokkal van elfoglalva, na meg egyébként sem szokatlan, hogy odamondogatnak a másiknak, ha alkalom adódik rá. Miután Sebastian rálelt két ígéretes üvegre, visszafordult a másikhoz, aki a mágiaügyi minisztérium alkalmazottjához méltó módon természetesen tartott magánál az egyik legjobb, mérgeket kimutató bájitalból. Vagy inkább csak Greg legendás balszerencséje lehet az oka az óvatosságnak..?
- Úgy tűnik nincs gond vele - állapította meg Sebby, miután az egyik italból töltött egy kevésbé poros pohárba. Mikor az italt a másik felé mutatta, hogy Greg is megbizonyosodhasson problémamentes mivoltjáról, akkor viszont a másik kissé félreértette a gesztust és elvette a poharat, amivel egy pillanatra úgy kizökkentette a szőkét, hogy oda is adta. A következő pillanatban már a saját csuklóján érezte a férfi karkötőjét, majd legnagyobb döbbenetére Greg beleivott az alkoholba.
- Még ki akartam forralni... az alkoholt...... - A végét már némi késéssel tette hozzá a mondat végéhez, mert közben a másik már a kezébe nyomta az üres poharat. Pár pillanat telt csak el csendben, miközben a szőke felocsúdva döbbenetéből azt figyelte, hogy mi fog történni ideiglenes útitársával, majd mikor már-már azt lehetett sejteni, hogy minden rendben van, akkor Greg egyszerűen összecsuklott.
Sebastiannak mindössze annyi ideje volt, hogy megakadályozza, hogy a férfi feje a padlón koppanjon, de a térdét jó alaposan beverhette.
- Hát te teljesen hülye vagy - közölte egyszerre mérgesen és némileg ijedten az eszméletlen másik féllel, miközben próbálta az oldalára fordítani, mert egy lenyelt nyelvvel nem igazán akart most megbirkózni. - Teljesen és kolosszálisan idióta - szidta Greget teljes stresszben, miközben a következő gondolta már ott járt, hogy próbálta felidézni, hogy mégis milyen varázslattal lehet valakit magához téríteni, majd miután az ég világon semmi hasznos nem jutott eszébe, jobb híján a pálcáját kvázi slagként használva lelocsolta a másikat, remélve, hogy ez felkelti.
Egyébként, miért nem tanítják, hogy mit kell csinálni valakivel, akinél beüt az epilepszia...?

Greg

Rémülete lassanként váltott át bosszankodásba majd dühbe, amikor látta, hogy a másiknak nem esett valószínűleg semmilyen maradandó baja. Először éberen figyelte az éledezést, persze rögtön abbahagyva a locsolást, miután Greg a pálca hegyét felé billentve az ő térdét is összevizezte, de ahogy egyértelművé vált, hogy csak idő kérdése, hogy ismét felbootoljon az auror elméje, az arcára is kiült, hogy legszívesebben agyoncsapná.
- Te teljesen meg vagy hibbanva! - jelentette ki, miközben felpattant a másik mellől, ahol eddig guggolt. - Ezt mégis hogy a fenében képzelted? Mintha nem közöltem volna előre, hogy ki akarom forralni az alkoholt az italokból, mielőtt megiszod!
Persze lett volna némi létjogosultsága a gondolatnak, hogy vajon a forralás okoz-e bármit a feltételezett varázslatokon, de Sebastian minden varázstani és bájitalfőző ismerete arra engedett következtetni, hogy nem kellett volna problémát okoznia a hőnek. Nem úgy, mintha egy epilepsziás alkoholt iszik.
Sebby vasvilla tekintettel nézett a másikra egy töredék pillanatig, mielőtt új levegővétellel folytatta.
- Arról már nem is beszélve, hogy szóltam, hogy nem vagyok otthon a medimágiában. Erre elkezdesz nekem itt kísérletezgeti?! És ha nem vagyok elég gyors és szétvered a fejed, akkor mit gondolsz, mit csináltam volna veled?? Ha már feltétlenül hazárdírozni akarsz, akkor legalább valami puha mellett tedd, te idióta, van itt elég kanapé!
A szőkének egészen kipirult az arca, mire mindezt a másik fejéhez vágta. Hirtelen nem volt több mondanivalója és nagyrészt kiadta a mérgét, úgyhogy jóval normálisabb hangnemben, de kicsit sem kedvesebben kérdezte:
- Megmaradsz?

Greg

- Pfff! - hallatja nemtetszését, mikor a másik egy tízpontos logikai bukfenccel eljutott addig a gondolatig, hogy tulajdonképpen elég furcsa lenne itt egy auror hullája Sebastian társaságában, és bizonyos kérdéseket vetne fel, mert a szőke kobakban ez csak másodlagos gondolat volt. Egyébként sem szeretné, ha valaki a szeme láttára purcanna meg, főleg nem úgy, hogy ő az egyetlen elérhető "orvosi" segítség közel s távol az angliai erdő közepén. Innen még hoppanálni is csak azután lehetne, hogy végigcipeli a nálánál nagyobb másikat a birtok határáig, úgyhogy nem, egyáltalán nem volt jó ötlet Gregtől az előző mutatvány.
A Stimulás megjegyzésre csak a fejében villant fel egy kis villanykörte, avagy "ja, tényleg, EZ az a varázslat...", de azon kívül, hogy még sötétebben nézett a másikra, és az arckifejezése tisztán elárulta, hogy vagy befogja most már, vagy mégis csak holttesté fog avanzsálni, nem kommentálta a hallottakat. Hát na, ő azokról az órákról hiányzott, ha jól rémlik neki épp az apját próbálta eltenni láb alól, ugye ez meg éppen a Stimula ellentéte. Senki sem lehet tökéletes.
- Mi? - zökkent viszont ki egy kicsit a puffogásból, mikor a Selwyn vérre terelődött a szó. - Még mindig nem vagy magadnál, vagy zagyváló átkot kaptál az italtól? - kérdezte, hangjában még mindig némi éllel, mert azért ennyire gyorsan nem tudta megbocsátani a másik felelőtlenségét. Nyilván mivel kellően zaklatott volt épp csak az imént, ráadásul mindeddig italokhoz és a házhoz köthető varázslatokról beszéltek, eszébe sem jutott, hogy esetleg vérmágia is lehet a dologban.

Greg

Nem felelt a kijavításra, egyáltalán nem érdekelte épp a jó modor, úgyhogy egyszerűen elengedte a füle mellett Greg kötözködését. Ellenben mivel a másik egyértelműen kezdett helyrejönni, ha már volt kapacitása nem is egyszer szólni be kábé két perc alatt, abból sem csinált nagy ügyet, hogy az auror még mindig a földön üldögélt, és nem is tűnt úgy, hogy különösebben készen lenne a mozgásra. Előbb utóbb valószínűleg helyrejön, Sebby empátiája pedig valahol a "jól áll a vörös"-nél szabadságra ment.
A magyarázat viszont egy kicsit meglepte, mert bár simán benne volt a pakliban efféle tiltott mágia használata is a családi kúriában, azért az italként való használat kicsit több volt, mint amit Sebby elképzelt.
- Hát fúj - jegyezte meg. Nem egy olyan szokás és varázslat létezett, amit kicsit józanabbul belegondolva egészen undorítónak ítélt az ember, de valahogy az a tény, hogy lehet, hogy Greg épp az apja véréből ivott, egészen fölkavarta a gyomrát.
Az auror első megállapításai hallatán automatikusan szétnézett, de nem igazán találta azokat a furcsaságokat, amiket a másik észrevett. Mondjuk logikus, hogy ha valamit valaki egész életében lát, azt nem szúrja ki könnyedén. Már feltételezve, hogy máshol is vannak ilyen dolgok a házban, mert az apjuk dolgozójába Sebby sem nagyon járt be.
- Na gyere - nyújtotta aztán a kezét a másik felé, mikor segítséget kért, aztán erősen tartotta a karjánál fogva, amíg közelebb mentek az egyik szabad falfelülethez.
Közelről nézve, amikor a másik rámutatott, Sebbynek is feltűnt valamilyen fémes, arany színű csillogás, ami mintha nem tartozott volna az eredeti mintához. Félredöntötte a fejét, hogy más szögben lássa a tapétát, és pár pillanat után összeállt a szeme előtt a kép.
- Oh, valóban - nyugtázta, majd azzal a tudással felvértezve, hogy már megvolt, hogy mit kell keresnie, újra szétnézett a szobában, és több helyen is hasonló villanásokat vett észre a falon.
A kérdést követően röviden mérlegelte, hogy mi legyen velük.
- Megtartani nem hiszem, hogy meg kellene, de rettentően érdekel, hogy mire valók - felelte. - Szuper lenne, ha ki tudnál róluk deríteni valamit, de Seth-et is meg fogom kérdezni. Szerinted eltávolítható úgy a tapéta, hogy még vizsgálható maradjon a minta?

Greg

- Ew... - közölte Sebby, mikor belegondolt az opciókba. Hát igen, valóban a vér még a leginkább elfogadható lehetőség, ha már valamivel muszáj biztosítani a varázslat sikerességét.
Nem sokkal később már a fal mellett álltak, a szőke pedig igyekezett valamilyen szándékosságot vagy ritmikusságot felfedezni a frissen fellelt mintákban.
- Nem arra gondoltam, hogy most azonnal tépjük le a falról - forgatta aztán a szemeit, mikor Greg egészen hajmeresztő lehetőséget vázolt. - Viszont érdemes lenne később meghagyni tanulmányozásra, ha már tudjuk, hogy mivel állunk szemben. Ha a falon nem is hagynám, azért elpusztítani sem feltétlenül akarom - fejtette ki korábbi kérdése elsikkadt lényegét.
- Addig is... - kezdte volna, de közben észrevette, hogy a másik merrefelé néz, majd a halk komment is eljutott hozzá. - Yeah, I know - szusszant, a valójában nem is annyira szükséges kiegészítésre, mert Selwynség ide vagy oda, nem használná ki a másik kiszolgáltatott(abb) helyzetét, helyette inkább magához Invitozta Greg pálcáját. - Tessék. - Adta a kezébe az eszközt. - Szóval, azt akartam mondani, hogy addig is lerajzolhatnám, ami jobban látszik, a konyhában fogadok, hogy van zsírpapír is, amin még ha véletlenül nem is látszik át, de elég nagy a feladathoz - vetette fel. - Illetve még egy ötletem támadt... Támaszkodj csak meg a szekrénynél kicsit - irányította át Greg súlyát valamilyen szolid tárgy felé a szobában, míg ő maga lecsattogott a lépcsőn, majd nemsokára a telefonjával tért vissza, amit korábban a földszinten hagyott.
- Fogadni mernék, hogy ezek a varázslatok nem úgy készültek, hogy bármilyen szinten figyelembe vegyék a mélyen lenézett mugli technológiát - közölte, miközben feloldotta a telefont és bekapcsolta a kamerát. - Jah. Ez a cérnaszerű cucc legalábbis látszik a képen, nézd... - mutatta meg Gregnek a fotót.

Greg

Szerencse a szerencsétlenségben, hogy legalább a felmenői annyira önteltek voltak, hogy eszükbe sem jutott, hogy valamelyik drágalátos aranyvérű csemetéjük majd mugli technológiát hoz a házba, sőt, valószínűleg egyáltalán tudomást sem vettek ilyesmi létezéséről, így most Sebby sokkal könnyebben meg tudta örökíteni a rajzokat, semmint bárki várta volna. Egyébként ő sem kívánta nagy dobra verni a felfedezésüket, viszont az első dolga lesz, ha hazaér, hogy megkeresi Seth-et és megmutatja neki, hogy mit találtak. Volt egy olyan érzése, hogy ez a bátyjának sem tűnt fel, különben valószínűleg már vizsgálva lett volna a varázslat, vagy legalább figyelmeztette volna őt rá, hogy a falakat is nézzék meg.
Miután Greg az áldását adta a műveletre gyorsan nekilátott lefotózni a kérdéses felületeket, lehetőleg úgy, hogy egymás mellé pakolhatóak legyenek a képek és egyben lehessen látni az egész motívumot - legalábbis, ami látszott belőle manaszemüveg nélkül. Közben az auror is munkához látott és miután a dolgozóban végeztek a többi helyiség felé vették az útjukat.
- Gyakorlatilag mindenhol... - szusszant fel Sebby, mert úgy érezte, hogy sokkal nagyobb fába vágta a fejszéjét, mint akarta. Furcsa lenne azt mondani, hogy a fene se gondolta, hogy az aurorok gondos vizsgálata után még mindig találnak kellemetlen titkokat a házban, de valójában valamennyire tényleg abban reménykedett, hogy ez nem lesz más, mint egy rutinellenőrzés. Ehhez képest a telefonja csekélyke memóriáját már jól leterhelte a 400 macskafotó mellett a falról lőtt képekkel.

- Mára nekem elég volt, köszönöm - válaszolt elcsigázottan, miután végigértek a szobákon. Bőven sok volt neki a keringésből és a meglepetésekből is. - Ha esetleg még rá tudlak venni, hogy visszajöjjünk, akkor a kút lesz még hátra - tette hozzá, majd hamarosan elindultak a birtok határa felé, hogy amint lehet, hazahoppanáljanak.

Greg

Mikor először felmerült a kérdés Sebasatianban, hogy hogyan lehet az, hogy ő még sosem járt Gregnél, a férfi viszont már-már rendszeres vendég volt nála, akkor igen hamar rá is kérdezett - attól tekintsünk el, hogy az, hogy ez feltűnjön az ifjabbik Selwynnek, évekbe telt. Legnagyobb meglepetésére bár valóban azt a választ kapta, hogy biztonsági megfontolásból, a mögöttes ok mégsem az volt, amire az ember először gondolna. Greg ugyanis láthatóan nem attól tartott, hogy mi lesz, ha egy potenciálisan kétes alaknak megmutatja a lakását, hanem állította, hogy bármikor visz fel vendéget, akkor valami mindig balul üt ki. Nos, ez a férfi szerencséjét ismerve nagyon is valid indoknak tűnt Sebby számára.
Ennek ellenére, mikor Greg felajánlotta, hogy ha így is van hozzá kedve, akkor szívesen látja, Sebastian gyorsan igent mondott a lehetőségre. Mégis csak így fair, ha már ő is beengedte az életterébe a másikat, még ha ennek pusztán annyi volt az oka, hogy ha egy varázstággyal molyoltak, akkor a szükséges eszközök zöme Sebbynél volt kéznél.
Most tehát épp ezért álltak London közepén, egy resti előtt, arra várva, hogy sorra kerüljenek az elviteles standnál, mert ha már így alakult, akkor nem szeretnének a főzéssel megkockáztatni Gregnél egy gázrobbanást.
Sebastian tűnődve nézett körbe, nagyon ismerősnek tűnt neki a környék, aztán csakhamar rájött, hogy miért.
- Rendelj nekem akármit, szerintem tudod, hogy mit eszek meg. Mindjárt jövök - hívta fel magára a figyelmet könyökével megbökve Greg karját, majd gyors léptekkel elindult az egyik mellékutca irányába. Kicsit több, mint tíz perc kellett csak, mire visszaért, két papírpohárral a kezében, majd rávigyorgott Gregre.
- Hoztam neked kávét. Ismerek itt egy teázót, nagyon finom italokat készítenek - magyarázta meg hirtelen eltűnése okát. Avery most nem tartózkodott a boltjában, ami talán nem is baj, mert akkor Sebby sem járta volna meg az utat tíz perc alatt, de ettől függetlenül is szíves örömest hagyta a pénzét ismerőse kasszájában.

Greg

- Úgy is jó, ha még fut - kiáltott vissza egy vigyorral, míg néhány lépést hátrálva tett meg, hogy Greg is láthassa az arckifejezését. Nem volt olyan rég egyébként az a sztori a szerencsétlen sorsú csirkével, szóval bár Sebby nem kapott rá dédanyáink fortélyára a frissen vágott szárnyassal, de nem is volt akkora lódítás a válasza, mint amilyennek London közepén egy láthatóan felsőosztálybeli férfitól tűnhetett.
Visszatérve aztán a másik kezébe nyomta a kávét, és bár eredetileg csak kedveskedni akart a másiknak egy finom itallal, a mondat végén megnyomott szót hallva kihívó mosolyt villantott, miközben bizalmasan közel hajolt a másikhoz. Nem volt köztük nagy magasságkülönbség, csak épp annyi, hogy kissé lábujjhegyre kelljen állnia, hogy egyenesen nézhessen a másik szemébe.
- Ejnye, ne feledd, most én vagyok a testet öltött balszerencséd, mi van, ha véletlenül komolyan veszem, édes? -  Eredetileg nem volt szándékában húzni a másik agyát, de ennél jobb alkalma nem lesz egyhamar arra, hogy könnyedén és hatásosan vágjon vissza a másik verbális karatemozdulatira. Csak egy pillanat volt az egész, és már távolabb is húzódott, de közben kivette a vacsorájukat tartalmazó szatyrot Greg kezéből.
- Ezt szerintem jobb, ha én hozom - tette hozzá. Mivel Greg balsejtelmeivel ellentétben nagyon is elképzelhetőnek tartotta, hogy a másik valóban sorozatos balszerencse áldozata szokott lenni vendégek körébe, így jobbnak látta nem kockáztatni a vacsora épségét. Ettől függetlenül remekül szórakozott volna a másik paranoiáján, ha véletlenül elkapja a csillogószemű kíváncsisággal kapcsolatos gondolatát. Ennyire azért nem volt komolytalan.
Nem sokkal később, miután a másik beengedte a társasházba, majd felgyalogoltak a lépcsőn, kissé kifulladva dőlt neki a korlátnak.
- Esetleg megmutathatnád a vészkijáratot is vagy a menekülési útvonalat..? - vetette fel félkomolyan. - Még mázli, hogy amúgy sem szeretem a lifteket, de amúgy átgondoltad te ezt az ötödiken lakást..? - nézett vissza maga mögé a megtett lépcsőfokokra.

Greg

- Well... nem én vagyok az, akit balszerencse sújt, szóval jogos a hoppanálás - vonta meg Sebby a vállát, mert "varázsló vagy Harry", annyira mugli mód közlekedtek épp, hogy elfeledkezett erről az opcióról. - Bár téged nem feltétlenül mernélek magammal vinni, szóval remélem gyorsan futsz - villantott rá egy mosolyt. Amúgy nem hagyná ott, ha kigyulladna az épület, de erről a másiknak nem muszáj tudnia.
Hamarosan viszont már zörgött a zár és nyílt az ajtó, Sebbynek pedig becsületére legyen mondva, nem próbálta meg kilesni a másik védelmi vonalait, bár oka sem volt rá. A lakást viszont annál inkább megbámulta, mert ettől azért némileg nagyobb térre számított.
- Ennyire nem szoktál itt lenni, vagy ilyen keveset fizet a minisztérium? - kérdezte, mindenféle bántó él nélkül, miközben levette a cipőjét. - Mármint... szépen berendezted, de nem gondoltam, hogy ennyire kicsi lesz - vonta össze a szemöldökét egy pillanatra. Igaz, ha benne van a pakliban, hogy a balszerencse minden tönkretesz, akkor talán ildomosabb kevesebb teret adni neki erre. - Ez a kanapé nagyon jól néz ki - jegyezte meg még aztán, miközben ujjait végigfuttatta a karfán.
Aztán Greg a csapot kezdte próbálgatni, aminek az eredménye leginkább is figyelemre méltó volt. Már ha szereti valaki a Niagarát a nappalijában nézegetni.
- Wow - jegyezte meg mindössze Sebby a jelenetet látva, majd ő maga végtelen óvatossággal nyitotta meg a csapot, hogy kövesse a másik példáját a kézmosás terén. A nyomás most is jóval nagyobb volt, mint amire várt, de moderált mennyiségű vízcseppel a ruháján átvészelte a próbálkozást. - Talán jobb lesz, ha te leülsz és én tálalok... - jegyezte meg kissé bizonytalanul, mert egyre erősebben kezdett hinni abban, hogy a másik nem csak a bolondját járatta vele, és tényleg várható valamilyen elemi csapás a jelenléte miatt. - Mit merre találok? - kérdezte még, a tányérokra, evőeszközökre célozva.

Greg

Sebby nem sértésnek szánta a lakás méretére tett megjegyzését, csupán az őszinte döbbenet szólt belőle, mert bár az ő könyvesbolt feletti zuga sem hatalmas, de legalább kétszer ekkora volt, és akkor a galériáról még nem is beszéltünk. Ráadásul annak idején az eridonos szobájuk is több helyiségből állt. Nem gondolta, hogy kényelmesen lehet élni annál is kisebb térben és nem is igazán járt még picike lakásokban, de alaposabban szétnézve elképzelhetőnek találta, hogy Greg még megcáfolja ezt a nézetét, mert a lakótér praktikusan de stílusosan volt berendezve. Nem úgy tűnt, mintha bármi nagyon hiányozna.
- Azért megpróbálnám - kötötte az ebet a karóhoz, mert akárhogy is nézte, a logika azt diktálta, hogy ha Greget sújtja balsors, akkor neki tökéletesen kellene funkcionálnia, hiába tartózkodik a lakásban. Sajnos azonban nem úgy tűnt, hogy igaza lenne.
- Fuck... - szaladt ki a száján, mikor a polc egyik igen alapvető eleme elindult magának egy új életcélt találni. Már kapott volna utána, hogy megtartja, mikor észlelte a varázst, így inkább gyorsan kiszedte a két tányért, amire eredetileg ácsingózott, amíg Greg felszedte a földről a renegát darabkát.
- Tuti, hogy meg vagy átkozva, ez nem normális - közölte a nyilvánvalót Sebby. - Kérek - szúrta aztán közbe a szalvétás kérdésre is a válaszát. - Lehet, hogy azért nem tudod detektálni, mert nem látod saját magadon a manaszálakat? - vetette fel aztán, miközben rendkívül óvatosan ketté osztotta a sültkrumplit. - Más is próbálta már kideríteni, hogy mi ez, vagy egyedül álltál neki? - kérdezte végül. Őszintén megfordult a fejében, hogy érdemes lenne Seth elé állítani kicsit az aurort, hogy megnézze magának, hátha észrevesz valamit, ami Gregnek nem tűnt fel, mert egyszerűen... túl közel áll a képhez.
- Ugh... fuh... Ez direkt volt, vagy szintén balszerencse? - kérdezte aztán vörösödő fejjel, mikor kipróbálta az egyik mártogatóst, és szavai mellé kérlelhetetlenül Greg szájába nyomott egy darab sültkrumplit, amire előtte némi kóstoló került a szószból, ami leginkább a pokol tüzére emlékeztetett. Csak hogy a másik se maradjon ki a jóból.

Greg

Az auror szemforgatást kapott a válasza után, mert Sebby ugyan nem képzelte, hogy ezek csak neki juthattak eszébe, de tudta, hogy egy más nézőpont bármikor löketet adhat egy új ideának, ráadásul az ötletelést sem tiltja a törvény. Na de hát ha a másik nem kér belőle, akkor az az ő baja.
- Fura egy neve van - szaladt aztán össze a szemöldöke a Hannibál szó hallatán. - Vajon miért neveznek el egy szószt egy sorozatgyilkosról..? - töprengett, inkább csak költői kérdésként vetve fel, lévén fogalma sem volt róla, hogy a mugli történelemben szerepelt egy roppant erős Hannibál hadvezér. Mindenesetre a maga részéről a másik szósz után nyúlt, ami már sokkal elviselhetőbbnek bizonyult csípősség terén.
- Hm, ez jó - nyugtázta, miközben sanda gyanúval figyelte, ahogy a másik igyekszik kibontani az üdítőjét. Nem volt benne biztos, hogy a szénsavas volt a legjobb választás ebben az esetben, de végül megúszták, hogy Greg mindent beterítsen a ragacsos itókával.
- Legalább adott neked életcélt - felelte aztán, mikor a másik ismét beszélni kezdett. Ez egy olyan dolog, ami sokaknak nincs, de neki viszont felejthetetlen marad, amíg valamitől el nem múlik a balszerencse sorozat. Felmerült benne a gondolat, hogy lehet, hogy mint a mesékben, Gregnek is volt egy gonosz tündér keresztanyja, és valami olyasmire kárhoztatta, amire senki sem gondolna. Például, hogy addig nem törik meg az átok, míg le nem smárolja a japán császárt, vagy Merlin tudja. Mindenesetre ezt inkább megtartotta magának, csak csendben somolygott az orra alatt.
Ellenben akkor már kitört belőle a röhögés, mikor a másik eltűnt az asztal alatt, majd maga után vitte inkább a tányért is.
- Kész piknik. Remélem a padló elbírja a súlyunkat. Nem lenne jobb földszinten laknod? Pince nélkül - vetette fel csak félig tréfálva, miközben maga is letelepedett a másik mellé. Nem túl fun a beszélgetés és a vacsora, ha nem is látja a másikat.

Greg

Elgondolkodott Greg érvein az emeleti lakás kapcsán, és hümmögött párat, mert egyet is értett meg nem is, de ez igazán nem az ő döntése volt. Ha már emelet, akkor a maga részéről leginkább legfelülre költözött volna, hogy vész esetén is könnyen el tudja hagyni az épületet, mert volt egy olyan érzése, hogy épp ekkor nem működne a hoppanálás sem. Viszont a többi észrevétel elég valid volt.
- Naja, én sem hiszem, hogy fizettem volna valaha a fűtésért, amíg Pesten laktam - bólogatott. Hogy, hogy nem, de kártevőkhöz hála Merlinnek nem volt szerencséje, noha ez akár annak is betudható, hogy Sherlock mindent levadászott, mielőtt Sebby egyáltalán megláthatta volna.
- Hazudni? Neked? Soha! - vigyorgott a másikra az ironikus hanglejtés mellé, és szerencsére nem kezdett el peregni a plafonról a vakolat, de majdnem a szájára csapott, mikor rájött, hogy pont ezt nem kellett volna. Még jó, hogy megúszták.
Hiába hitte el már az elejétől, amit az auror mondott, furcsa volt beismerni, hogy tényleg legendás a balszerencséje, ha felvisz valakit magához.
- Egyébként ezek a dolgok az irodádban is megtörténnek, vagy csak a lakásod szeretne eltenni téged idő előtt láb alól? - kérdezte két falat között kíváncsian. Azért jócskán mókás lenne, ha Greg irodájába betérve hirtelen mondjuk a főnökével is hasonlók történnének és senki sem tudná, hogy miért.
Mikor aztán végzett a vacsorával, feltápászkodott, hogy óvatosan, de kissé körbeszimatoljon.
- Megnézem akkor a galériát - jelentette, majd minden lépcsőfokot először kipróbálva a lábával lassan felmászott, majd leült, kíváncsian nézve szét. - Innen igazából elég tágasnak tűnik - állapította meg. - Gondolom nem merted tértágítóval kezelni..? - vetette fel, de úgy érezte, hogy tudja a kérdésre a választ.

Greg

- Nem is értem, hogy nem lehet élvezni a minisztériumi munkát - forgatta meg Sebby a szemeit, tőle szokatlan szarkazmussal. - Pedig az ostoba kollégák és a hallgatózó fikuszok rengeteg szórakozási lehetőség jelentenek - tette még hozzá. Hiába, ami tizenpárévesen álommelónak tűnt, az elég gyorsan dög unalomba csapott át, mikor talált jobb elfoglaltságot.
Röviddel ezután Greg persze újra beszólt neki és az ifjabb Selwynnek még arra sem volt ideje, hogy megpróbáljon úgy csinálni, mint aki felháborodott, mielőtt az auror fuldoklani kezdett a vacsorájában.
- Remélem tudod, hogy ezt maximálisan megérdemelted - közölte vele nevetős hangon, nem igazán foglalkozva azzal, hogy a másik hogyan éli túl az étkezést, mert egy egészen kicsit azért mégis csak megsértődhetett volna, ha akar. Azt azért fél füllel figyelte, hogy Greg legalább ténylegesen ne patkoljon el, mert egyrészt kár lett volna érte, másrészt nagyon nehéz lett volna kimagyarázni, hogy ez miért az ő jelenlétében történt, de ennyivel meg is elégedett egyelőre.
Arra nem számított, hogy tartogat még valami full extrásat a lakás az eddig bemutatott bérgyilkos képességein kívül, de mikor valamivel később már a galériáról nézelődött, Greg igenis képes volt meglepni valami újdonsággal. Kíváncsian figyelte a lassan kibontakozó varázslatot, ami egészen különleges hangulatúvá varázsolta a szobát, és jó ideig csendben maradt, ámulva a látványon. Ezt nem annyira várta volna a másiktól, és tudva, hogy nem hoz fel ide senkit, még azt sem foghatta rá, hogy a csajokat (vagy pasikat) akarja így megfűzni és ágyba vinni.
- Wow - összegezte végül a véleményét, mert nem igazán tudta, hogy mit mondhatna. Ehhez valahogy nem illett a szájkarate, hát inkább letelepedett a galérián és hagyott magának egy kis időt, hogy kiélvezze a változásokat. - Hát ez jobb, mint a vérmágia - ütötte le végül a dolgot.

Ricsi

Meglepő csend volt a folyosón, ahol egy kényelmetlen, fémből készült padon ült, szerencsére nem túl régen - csak a rendelőkből hallatszott ki néhol halk, érthetetlen duruzsolás, ahogy az orvosok a betegekkel foglalkoztak a rendelőintézetben, de Sebastian nem ezekre figyelt, hanem befelé, az ajtó mögé, ahová talán csak egy perce hívták be a párját, hogy az immunológus szakember megvizsgálhassa. Minden gondolatát Ruru töltötte ki, na meg az enyhe szorongás, amit minél jobban igyekezett elnyomni, mert elvileg támogatásnak, kísérőként volt itt, nem pedig azért, hogy megnehezítse a másik dolgát. Szerencsére nem volt szó komoly problémáról, csak mostanában mintha kicsit fáradékonyabb lett volna Ru a kelleténél, amit akár egy módosításra szoruló bájital adagolás is okozhatott, de ettől még az aggodalom kellemetlen feszítéssel növekedett Sebby lelkében. Most először vált kézzelfogható valóssággá számára a tény, hogy egyre több ilyen látogatás vár rájuk a jövőben, egészen addig, amíg... ezt pedig egyáltalán nem volt könnyű kezelnie. A legtöbb, amit tehetett, az volt, hogy az itt és mostra koncentrált, képességeihez mérten, és Ruru elméjét figyelve igyekezett követni, hogy mi történik odabent.

Ricsi

Meglepően lassan haladtak odabent a dolgok és egyelőre Sebby sem tudott meg semmi hasznosat, mert még csak ott tartott az orvos, hogy kikérdezte Rurut arról, hogy miket tapasztalt a legutóbbi találkozásuk óta. Az mondjuk mindenképp a javára írható a szakembernek, hogy láthatóan alapos, bár ez a várakoztatás nem segített abban, hogy Sebby képes legyen türelmesebben kezelni a helyzetet.
Némi késéssel fogta csak fel, hogy szóltak hozzá, és egy pillanatra a tekintete a másikra villant, épp csak annyira, hogy felismerje Ricsit az érkezőben. Akaratlanul rezzent az arca miközben visszafordult az ajtó felé, és bár nem fintorgott, nem valószínű, hogy el tudta rejteni, hogy épp mennyire nem örül annak, hogy összefutott egy ismerőssel.
- Cssst... figyelek - közölte végül válasz helyett foghegyről, és tényleg átfókuszált, szokásával ellentétben most nem annyira párhuzamosan figyelve a kint és bentet, hanem inkább tényleg csak Ruru elméjére koncentrálva.
Sajnos azonban úgy tűnt, hogy nincs szerencséje, mert vérvizsgálatot és egyéb teszteket rendelt el a doktor, amihez Rurut, látássérült lévén, a nővér volt hivatott elkísérni. Mikor kiléptek az ajtón, akkor Sebby Ricsire ügyet sem vetve pattant volna, hogy velük tartson, de a testes nőszemély egész egyértelműen közölte vele, hogy maradjon a fenekén, vissza fognak jönni a rendelőhöz, úgyhogy Sebby kénytelen-kelletlen visszahuppant és csendbe burkolózva nézte végig, ahogy a páros eltűnik a folyosó végén. Valahol itt engedte el a legilimenciáját is, mert a hatótáv esetében messze nem volt olyan nagy, mint amit Ruru tudott produkálni a melodimágiával.

Ricsi

Folyamatosan ingadozott aközött, hogy örül neki, hogy az orvos alapos, és hogy nem tetszik neki, hogy nem tudja lekövetni, hogy mi fog történni, amíg Ruru távol van a tesztek miatt. A szorongását még így is igyekezett visszafogni, mert attól, hogy ő nem hallotta a kedvesét, a másik még könnyedén ráhangolhatott, ha épp unta magát, és Sebby határozottan nem akarta eljátszani az esélyét, hogy vele tarthasson az ilyen látogatások alkalmával. Márpedig ehhez, úgy hitte, az is kellett, hogy ne okozzon extra gondot a másiknak.
Mindeközben hallotta ugyan, hogy Ricsi mondott valamit, de egyáltalán nem fogta fel, nem figyelt rá, és jó pár másodperc eltelt, mire a gyógyítóra emelte a tekintetét, meglehetősen értetlenül bámulva rá. Az még megvolt neki, hogy megjelent a semmiből, de hogy miért állt meg mellette, vagy mit szeretne a továbbiakban a köszönésen túl, az már nem volt világos.
- Mit mondtál..? - kérdezte, és bár meglehetős elég kellemetlen lehetett a tudat Ricsinek, hogy Sebastian a figyelme töredékét sem fordította felé az előbb, legalább lehetőséget adott arra, hogy a másik esetleg átgondolja a mondanivalóját, lévén a szőke aligha értékelte volna egy ilyen helyzetben a számára teljesen feleslegesnek tűnő bocsánatkérést. Ezúttal, ha Ricsi újra megszólalt, legalább már Sebby is odafigyelt, még ha a tekintete folyton vissza-visszakalandozott is a folyosó végéhez, hiába volt teljesen tisztában vele, hogy nem két perc lesz, amíg a tesztek véget érnek.