Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Hogy más férfinak mit jelent az eljegyzés, arról fogalma sincs, de hogy számára addig soha nem tapasztalt biztonságot és egy ideje már vágyott oltalmat nyújt, azt a lánykérést követő összes pillanatban érezte, és érzi most is, ahogy lepillant a szemeit lesütő nőre. Ujjaival a keskeny áll alá nyúl, és egy gyengéd mozdulattal felemeli, hogy ha a barna loknis is úgy szeretné, belenézhessen tekintetébe. Amíg viszont szemeik össze nem találkoznak, nem szólal meg, csupán somolyogva fürkészi a bájos, fiatal arcot.
- Megmondtam a bálon, hogy engem nem tart itt semmi - halkan, de annál határozottabban feleli a reménykedő szempárba, majd már az étteremből kifelé, a vékony ujjakkal egybefonódva folytatja. - Eljöttem Londonból, és láss csodát, rögtön az első munkanapomon megjelentél. Ha ez nem isteni jel, akkor semmi sem az. Addig maradunk Bogolyfalván, míg szeretnél, és ha úgy adódik, hogy mennünk kell, hát helló világ...  
A nőébe kulcsolódó keze előre-hátra ring az esti séta közben. A mellettük fodrozódó víz hangján kívül csak az övékét hallani, a part azon szakasza egyébként teljesen üres. Sem szerelmes párokat, sem arra futókat nem látni. A késői idő még kellemesen, andalgósan meleg.
- Hűha! - sóhajt fel, és kiszélesedő vigyorral fordul Katherine felé, hogy következő kérdését már nehezen elfojtott nevetéssel tegye fel. - És volt nagy hiszti?
Elképzelése sincs arról, valójában milyen is lehet egy menyasszonyi ruhapróba, de a gondolat, hogy a mellette sétáló nő belebújt néhány - bizonyára - gyönyörű és ízléses darabba, hangulatát máris oldottabbá, az estét pedig sokkal intimebbé teszi. Még szívverése is felgyorsul, és a vacsorameghívás valódi célja is újra felrémlik előtte. Percnyi elmélkedését a kedves borús kérdése szakítja félbe.
- Nem téged utál, hanem azt, ami vagy - válaszolja őszintén, a rámeredő komoly tekintetbe pillantva. - Fél tőled. Ugyanígy reagált akkor is, mikor megjelent a varázserőm. Pszichológushoz járatott, holott kutyabajom sem volt. Majd megszokja, ne is törődj vele, hiszen anyám imád.
Biztató, boldog mosolyt küld Katherine felé, és közelebb húzva őt magához szabadon engedi kezét, s karját lazán átveti vállain. Léptei alig észrevehetően lassulnak, míg végül megáll, és tétován szembefordul az éjlénnyel. Széles vigyora finom mosollyá szelídül, légzése azonban túlságosan is gyorsan élénkül. Lefelé, a nő ruhájára pislog, majd mint aki meggondolta magát megköszörüli torkát, és idétlen nevetésbe kezd. Ha-ha. Ha-ha-ha. Ha-ha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nevetése közben szemei környékén elmélyülnek az apró, vékony vonalú ráncok, melyek már húszasévei derekán bőrébe égtek, s melyeknek egyetlen céljuk, hogy a testének napról napra való, emberi mértékkel is gyorsnak számító öregedését ekképp is érzékeltessék - meghazudtolhatatlan tükörképével, kollégákkal, fel- és lemenőkkel, és ha kell, az egész világgal is. Konstantin íves fogai előbukkannak hosszúra nyújtott mosolya alatt, majd mielőtt megszólalna, színpadiasan megköszörüli torkát, és arcának tettetett komolyságot kölcsönöz.
- Mindenképpen igyekezni fogok még időben, lehetőleg halálom előtt rád szólni, hogy eszedbe ne jusson a következőnek menyasszonyi ruhába bújni... - szája sarkában ugyan ott üldögél egy halvány, réveteg mosoly, ő maga mégis elkomorodik. A gondolat, hogy Katherine életében ő mindössze egyetlen fejezet lehet, vasmarokkal mar bele a szívébe. Ajkait egy alig hallható sóhaj hagyja el, majd lemosolyog a barna fürtökkel keretezett gyönyörű arcra; a fekete pillák alatt szendergő szemekbe, a hívogató, vastag ajkakra. Mosolyog, mert egy percre sem szeretné elrontani az estét. Az éjlény vállain pihenő keze annak puha arcát érinti, ujjaival játékosan végigsimít orrán, majd elfordul tőle, és az előttük végeláthatatlanul folytatódó macskakövekre pillant.
- Tisztában vagyok azzal mi vagy - jelenti ki, az éjszaka csendjét megtörő hangjából csak éppen kihallani az élt. Hogy is ne tudná? Minden szabad percét megoldáskereséssel tölti, a lehetőségeket veszi sorba, de akármelyik úton is induljon el, a gondolatok mindig egyfelé vezetnek: változás. Fleur pirospozsgás, ránevető arca és Célestine ösztönös, anyai kifakadása jelenik meg ilyenkor előtte, és pontosan tudja: hiábavaló minden próbálkozása. - Minden épeszű ember félne tőled - folytatja, beszéd közben a nő felé, oldalra pillant. - Semmiféle elvárást nem fektethetsz apám elé, mert csalódni fogsz. Hidd el, már nem egyszer tapasztaltam.
A hivatalnok már réges-régen feladta a próbálkozást, hogy megfeleljen édesapjának, akinek mondhatott és akiért tehetett bármit, neki mindig az a fránya, eltolt gyerek maradt, aki képes volt örökölni az őrült anyós furcsaságait.
- Hé, én így nevetek! - mordul fel aztán, de arcán pimaszság árnya suhan át. Ha-ha. Ha-ha-ha. - Ha nem tetszik, még most szólj...
Továbbra is nevetve beszél, azonban a következő pillanatok az összes kikívánkozni vágyó hangot torkára fojtják. Katherine érintése nyomán bőre égni kezd. Mosolya helyét tétovaság veszi át, vonásaiba sutaság költözik. Szapora szívdobogással figyeli a ruháitól megváló nőt, s távolodását csillogó szempárral követi. Tarkóját idegesen vakarja meg, aztán zavart vigyorral nyúl öve után.
- Danielle... - anyaszült meztelenül, minden porcikájában dideregve sétál be a hideg vízbe, és úszik a nő felé. Szája elszíneződik, teste libabőrözik. - ...ha most megfázok, egy hétig ágyba hordhatod a teát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Minisztérium, bíróságról szövögetett vágyálmok, a tűz körül ülő, kezüket dörzsölgető fontos, tehetős emberek. Napjai összefoglaláshoz elegendő egy mondat.
Egész életében körülvette a munka, pirkadattól alkonyatig dolgozott, mellette tanult, fejlesztette magát, és az előtte már százak által kitaposott úton járva egyetlen célként lebegett lelki szemei előtt a kép: egy napon bíró lesz, ő lesz a hatalom egyik csúcsa, az ítélőszék feje. A parancsteljesítő tisztből, és a papírhalmok tetején görnyedő emberből lesz valaki, akinek a nevét aranytáblára gravírozzák, és a kalickába zárt bűnösök azt, az ő nevét olvassák majd utoljára, mielőtt haláluk kegyes napjáig  - döntése szerint - börtönbe nem vetik őket. De hol a járatlan út? Nem a hivatalban, és nem a bírói székben. Az itt van, ezen a helyen, ebben a pillanatban.
A Balaton hideg vize minden léptével jobban lepi el libabőröző testét. Ahogy az őt váró, csillogó szemű éjlény felé sétál, ujjai a vízfelszínt szántják, tekintete egy pillanatra sem engedi szabadon Katherine hívogató fényeit. Bár még beszél, hozzászól, nevén nevezi a nőt, de szíve már amiatt üt félre, amit hetek óta mondani készül neki. Ez sokkal nehezebb, mint amire számított, és talán mert soha, senkit nem akart ennyire közel tudni magához, rettenetesen fél. Nem a választól, és az esetleges elutasítástól tart, hiszen egy igent már kapott. Olyasmitől fél, amit még magának sem mer beismerni. Kimondani meg végképp nem. Hiába megtermett, sokat látott férfi és próbálkozó apa, a lánykérés - és az azzal együtt járó fogadalom, változás, örökre szóló összetartozás megrémíti. Fél, hogy a rámosolygó nő még túl fiatal, túl bolond, és ha újra igent mond is, hamar meggondolja magát. Ujjai között a gyűrűvel úszik a nő után. Ereiben már csak az elkövetezők felrémlő gondolatára is megiramodik a vér, s azzal együtt légzése is szaporábbá válik.
- Lassíts - kéri halkan a huncutul hátráló, játszani akaró vámpírt. - Gyere közelebb.
Hangja az izgalom hatására akár még komornak is hallható. Arca gondterhelt, száját többször beharapja. Baljával Katherine után nyúl, és ha elkapja a kezét, egy könnyed mozdulattal közelebb húzza magához. Felsóhajt, félrepillant, aztán zavartan nevetve néz vissza a lányra. Ez élete legnehezebb perce, az első eset, amikor nincsenek szavak arra, amit mondani készül.
- Te vagy életem szerelme - kezdi, hangja reszket, Katherine-hez érő keze forrón remeg. - Minden, ami vagyok, és minden, amim van, a tiéd. Ha egy emberöltőn át, akkor addig, ha tovább, hát tovább. Szeretlek az első pillanattól - nagyot nyel, s elhallgatva, rezzenő ajkakkal pillant le a fodrozódó vízfelszínre. - Szeretném, ha feleségül jönnél hozzám, és bár nem így terveztem ezt az estét, és most sem ereszkedtem térdre, nem tudok tovább várni. Leszel egy halandó férfi felesége?
Utolsó szavait már egészen közel, sajátjait a nő tekintetébe fúrva ejti ki. A jobbjában tartott gyűrűt beszéd közben a víz fölé emeli, és a Holdfényben meg-megcsillanó ezüstékszert végig meztelen testük között tartja. Ha a nő újra igent felel, gyűrűs ujjára egy lassú, ügyes mozdulattal felhúzza eljegyzésük jelképét, és felszabadult vőlegényként csókolja meg.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Jobbjában narancssárga kosár lóg, míg baljával újra és újra végigsimítja állát, észrevétlen játszva sercegő borostájával. Elmélázva nézegeti az előtte tornyosuló megannyi csempét, járólapot és követ. Feje lassan mozdul, fáradt szemei egyik mintáról ugranak a másikra. Bár határozott elképzeléssel érkezett, most, hogy a kézzelfogható választék előtt áll, egészen elveszettnek érzi magát.
Drágábbat vagy olcsóbbat válasszon? Matt legyen, hideg hatású vagy fényes? Egyáltalán, mi különbség van a krapp és alizarin között?
Hümmögve lép egyet jobbra, tekintete ráesik egy egyszerű, fényes fekete burkolólapra, ami az oxid nevet kapta. Nagy levegőt vesz, majd lassan, fejcsóválva fújja ki. Fogalma sincs mit akar.
Magával hozhatta volna Jaredet, és talán még a Neviczky lány is elkísérte volna a gyors előremenetel érdekében, de hiába is lennének itt, a fiú éppen azzal a faarccal bámulná a színkavalkádot, mint ő teszi, a lány meg sértetten tenné-venné magát mellette, amire nincs szüksége. Váradi a családjával van, Katherine otthon, ő meg hunyorogva sétál a burkolólapok melletti betonplaccon fel és alá, hátha kiszúrja a megfelelőt.
Aztán megáll, sóhajtva körbenéz, de senki sincs ott, aki megtudná mondani, melyik lenne ideális még fel sem épült helyiségeibe. Megvakarja arcát, majd fekete tincsei között végigszántva elindul a fa járólapok felé.
Agglegénylakása kezdi kinőni magát, és bár sohasem gondolta, hogy egyszer bővítésbe kell fognia, otthona lassan átjáróházzá alakul, amit így, ebben a formában nem szívesen viselne el huzamosabb ideig. Nem mellesleg pedig szeretne egy kis szobát is, ahol kislánya lehet, mikor hétvégente nála van.
Hm, milyen nagy is már a kis boszorkány! Őt kellett volna magával hoznia, gond nélkül megmondta volna neki miből milyen színűt vegyenek. Elmosolyodva nyújtja ki karját, tenyerét egy szép, cseresznyefa anyagon húzza végig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A faanyagú burkolólapok nézegetése közben csapja meg fülét az oly ismerős hang, amit hosszú évek múlva is azonnal hozzápárosítana az Almásy lány arcához. Kérdő tekintettel fordul a kocsiját toló nő után, és kezét elválasztva a puha érintésű cseresznyefától, fejét kissé megbillentve gondolkodik el hozzáintézett szavain.
- Miért, milyen színű a szemem? - kérdezi egyszerre Lénától és saját magától is. Nem szokott reggelente a tükör előtt éppen szemszínével törődni, noha nagyjából betudja lőni a kék és szürke közé, a nők valószínűleg több árnyalatot ismernek, mint ő. Arról nem is beszélve, hogy létezik vásárló, aki az alapján választ csempét, hogy az megy-e a bőre, haja vagy szeme színéhez?
Tényleg nem egyedül kellett volna idejönnie, és úgy tűnik, Jared sem felelt volna meg a célnak. A Neviczky lány, az kellett volna ide!
Homlokráncolva követi a nő pillantását, és a lila csempét elnézve, megbiccentett feje tovább dől. A látványtól és ténytől, hogy az erdőlakó szerint az a csempe passzolna a szeméhez, azonnal elszörnyed. Fintorogva néz vissza a nőre. - Tudom, hogy utálsz, de azért mégis... pont lila?!
A mutatott csempéhez sétál, ujjbegyével megérinti, majd megrázza a fejét. Ez még viccnek is rossz.
- Felújítasz? - dörmögve kérdezi aztán, lassan haladva el Léna mellett, egyenesen a földszínű járólapokat célozva meg. Azt sem tudja mivel kezdje, hogy fürdőszobába illő darabokat vagy folyosóra illőket nézzen? Azt sem tudja, hány helyiséggel fog terebélyesedni a háza. Egy, kettő..., három? Hasát vakargatva néz vissza a nőre, mire megvillanó fogakkal vigyorodik el. Pont lila?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hangulattal együtt változó szemszín. Ha volna más sürgető dolga, ezen most egy percig sem gondolkodna el, de mivel teljes tehetetlenségében áll százféle - és fajta burkolólap között, hagyja magát eltűnődni a nő szavain. Mindig másmilyen. Nem, dehogy másmilyen. Hogy lenne már mindig másmilyen? Az lehetetlen. Egyszerűen kék vagy szürke. Egyik vagy másik. Ellenkezve rázza meg a fejét, és egy utolsó pillantást szentelve a lila mintacsempének, tovább sétál.
- Az a fekete tényleg jó - mondja megadón, és visszalépve hozzá, ő is végighúzza ujjbegyét annak karcos anyagán. - A lakberendezőm meg soha az életben nem leszel, Hello Kitty és Én kicsi pónim? Nem, ennyire nem utálhatsz.
Vigyorra húzódó ajkakkal beszél, de egyszer sem néz Lénára. Jobbnak és furcsamód természetesebbnek érzi kerülni a pillantását és a kellemetlen témákat. Ugyan már nem érzi kínosnak a vele való találkozást, közelgő esküvőjét még véletlenül sem említi meg, nehogy végül savanyú szájízzel kelljen elköszönniük. Bár már valóban pontot tett közös múltjuk végére, a nő váratlanul felcsendülő hangjára tenyerei önkéntelenül is zsibbadni kezdtek.
- De Fleur imádná - felnevetve egészíti ki gondolatát, aztán kosarát lengetve elindul a kocsiját toló nő után. A meglepő hírre aztán újfent megáll, értetlen tekintetét rávezeti a barna arcára. Ha az nem néz vissza rá, kíváncsi szemeit akkor is rajta tartja. - Elmész?
Nem kérdez rá miértekre, mert anélkül is sejti a választ, ha pedig vélt sejtelmeiről beszélnének, véletlen találkozásuk bizonyosan veszekedésbe torkollana.
- Én... mi... Katherine meg én..., hát a bál után hozzám költözött, és Fleur is sűrűn jár, a nevelt lányom is betéved néhanapján... kezdünk szűkösen lenni. Építkezünk.
Az utolsó szót már alig érteni, ugyanis a helyet egyszeriben betölti a rádióban üvöltő zene. Konstantin a tarkóját vakargatva fordul meg tengelye körül, majd nevetősen, felvont szemöldökkel pillant vissza az aurorra.
- Nagy sláger lehet, idejövet a buszon is ez szólt - mondja még, mintegy utolsó esélyeként. Hátha kikerülik a kényes témát. Hátha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A gondolatok százszámra kavarognak fejében, ahogy a vendégház mellett álló régi, faragott padon ül, s kezében egy üveg jó, erdélyi sörrel a híres Gyilkos tó szokatlanul nyugodt víztükrét figyeli.
Most szélcsend van.
A pad támlája élesen roppan meg, mikor hátradől. Az üveget szájához emeli, a keserű sör gyorsan csúszik le torkán. Hát megnősült.
- Katherine - szól hátra, nem túl hangos hangját a túlpart felé sodorja a víz. - Ide tudnál jönni?
Szabad ujjai a nyakát fojtogató elegáns kendőt lazítják, az esküvőn viselt öltönyzakója még mindig rajta van.
A víztükör megmozdul, ugráló halak hangjait erősítik fel a körülöttük meghúzódó hegyek.
Soha nem gondolt bele, milyen lesz majd a nászútja, hiszen azt sem hitte, hogy egyáltalán megadatik neki. Körbenézvén viszont, kezében egy hűvös itallal, oldalán a nővel, aki addig szunnyadó érzéseit felébresztette, őt pedig olyan - másnak talán magától értetődő - lépésekre ösztönözte, melyekről mindig csak hallott, tökéletesnek érzi.
Az üveget a pad sérült karfájára állítja, majd feláll és közelebb lép a tóhoz. Szürke tekintete a sötétségbe réved, kiszűrhetetlen gondolatai között néhány fontos, a jövőt mindenestül megváltoztató foszlány tűnik ki. Most, hogy Katherine a nevét viseli, több kérdés merül fel köztük, mint valaha. Hogy bár a törvény és néhány aláírt, s az állam nevében lepecsételt papír eggyé tette, a vér még nem köti össze őket.
Karjait mellkasa előtt fűzi össze, száját beharapja. Lelki szemei előtt felrémlik lánya képe, meg Célestine aggodalmaskodó szempárja is. A vére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Katherine lépteinek finom hangjára egy törékeny pillanatig még az ütő is megáll benne; szíve kihagy egy dobbanást, majd felfokozva, sebesen kezdi verni mellét. Belepislog a tóra telepedő sötétségbe, s lélegzetvisszafojtva várja közeledő kedvesét. A bent tartott levegőt csak akkor engedi ki, mikor a vékony, hófehér karok átfogják derekát, és az úgy vágyott hang megszólítja. Felsóhajt. Ujjai ráfonódnak a még mindig menyasszonynak tűnő éjlény csuklóira, feje lebillen, s tekintete az újasszony ujjait figyeli.
A kérdésre elmosolyodik, ajkai mögül előbukkannak túlságosan is emberi szemfogai. Fejét csendesen megingatja, majd óvatos mozdulatokkal, egészen lassan megfordul, hogy végre őket fürkésző tekintetek nélkül nézhessen szembe feleségével. Tekintete belefúródik az őt néző kék szempárba, jobbja Katherine arcához emelkedik. Kissé megdöntött fejjel simít végig a hűvös arcon, hüvelykujjával érintve a vastag ajkak szélét.
A nyugalom, amit a hegyek és a közeli tó áraszt magából, már nagyon hiányzott a férfinak. Noha még soha nem járt Erdélyben, mellkasát átjárja az otthon kellemes, anyai érzete.
Fejét lehajtva a hófehér, gyönyörű ruhát nézi, s egy lágy, már-már félő mozdulattal hozzá is ér az anyaghoz. Úgy áll a nő előtt, akár egy kezdő fiatalember, vagy mint egy kisfiú, aki bár mindennél jobban vágyik a kezében tartott játékra, nem tudja mit tegyen vele. Ujjai fel-le szánkáznak a ruhán, míg végül, nagy sokára meg nem állapodnak deréktájékon. Aztán a megfontoltságát egyre inkább elveszítő tekintet visszatalál az óceánszínekhez, és úgy tűnik, lassan az oly régóta kikívánkozó gondolatok is feltörnek a férfi torkán.
- Azon gondolkodtam, hogy... - lepillant a menyasszonyi ruha mellrészére, láthatóan keresi a megfelelő szavakat. - ...itt vagyunk a semmi közepén. Senkit nem tudnék bántani. Ha... egyek lennénk.
Nem jellemző rá, hogy ne találja meg rögvest azokat a kifejezéseket, melyekre az adott pillanatban szüksége van. Mindig tudja mit mondjon, tudja, hogy kivel hogyan kell beszélnie, ha célt akar érni. Most viszont a vágyak keverednek a józan ésszel, a szíve a fejével tipródik.
- Befejezhetnénk, amit elkezdtünk - mondja tekintetét visszavezetve Katherine szemeihez. Számára nem is kérdés, hogy a lánykérés, az esküvő csak az élet kezdete volt. Számára egyértelmű, hogy ez befejezésért kiált. Jobbja a kedves keze után nyúl, először finoman ér hozzá, később erősebben szorítja meg. Szürke fényeiben biztosság, érzelmeiben örök érvényű bizonyosság ül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Olybá tűnik, hogy fésületlen szavai megrémítik az előtte az élet legtisztább színében, makulátlan fehérben álló nőt. Pedig komolyan beszél. Fejét oldalra dönti, keze a hátráló nő után nyúl. Még mindig fogja ujjait, nem engedi, hogy bizonyos távolságon kívül kerüljön. Miért is engedné? Már hozzá tartozik, nem mehet el.
- Miért, a te fejedben még soha nem fordult meg a gondolat? - kérdezi halkan, hangja mégis sokkal erélyesebben szól, mint eddig. Nem vádló, de ha felesége nemleges választ ad, minden bizonnyal összeszorul majd szíve. Neki ugyanis egy ideje csak ezen jár az agya, kattog, lehetőségeket vesz sorra, kiutat keres saját édes kis, virágkoszorúkkal kirakott poklukból. Pillantása talán fenyegető, mozdulatai határozottabbak. Követi a nőt, utána lép, és vállánál fogja meg, hogy eszébe se jusson tovább távolodni.
Most, mint férj, mint férfi újra érezteti a feleségével, a nővel szembeni fölényességét, és egy pillanatra még magának sem engedi meg, hogy beférkőzhessen elméjébe a tudat: Katherine mérhetetlenül erősebb nála, és ez csak egyetlen esetben változhat.
Szüksége van arra, hogy ha csak néhány percig, vagy egy-egy órán át, de érezze, hogy döntésének súlya, annak ereje van, hogy a szeretett nő felett áll, hogy lehet önző, lehet erőszakos, akaratos, döntésképes. Éreznie kell, hogy Katherine számára ő jelenti a férfit, és mint férj, valóban ereje van. Ha megvédeni nem is tudja, valamicske még neki is jutott.
- Csak beszélgetni szeretnék - feleli némi angol akcentussal, ami esetében csak a legritkább esetben bújik elő. Tagadhatatlanul ideges, feszült, szíve hevesebben ver, mint első együttlétük során. - Ne mondd, hogy így akartad. Hogy ezzel, így legyen vége.
Korántsem a kapcsolatuk befejezéséről beszél, sokkal inkább a kezdetről, ami náluk furcsa ellentétekbe bocsátkozik. Egy szabad élet vége, egy kötöttségektől hangos kezdete, benne ez mégis fordítva él; neki most kezdődik a szabadság, és az eddigi volt mindennél kötöttebb. Házasságuk célt adott, valamit, ami egy más, új és igen, ismeretlen élet kapuit nyithatja meg. Szavait elkövetkezendő halálára érti, hogy míg felesége üde marad és mindig gyönyörű, ő szépen lassan elrothad mellette. Belesüllyed az öregségbe, és ezzel, így lesz vége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Még érte sem. Önmaga visszafogására, fújtatva pislog néhányat, tekintetét nyomban elválasztja felesége vágyébresztő szempárjától. Feszültsége egyre nagyobb testet ölt, az már nemcsak mellkasát nyomja, de torkába is beköltözött; hatalmas, maró gombócként csitítja el őt, hogy ha akarna, se tudjon megszólalni. Mert semmi értelme, tudja jól.
Alig egy napja még szerelméről vallott a rokonok, közeli barátok és a fogadott anyakönyvvezető előtt, szavakba öntötte a lehetetlent, és miután Katherine, ő is igennel felelt. A jóra, a rosszra, az egészségre, a betegségre, a békére, a harcokra, boldogságra és szomorúságra. Ígéretet tett hűségről, kitartásról, elfogadásról. Megértésről.
Elfordított arcán a vonások haragban tobzódnak, bordái alatt fékezhetetlen indulatot érez, holott pontosan tudja, hogy ennek a hétnek nem erről kellene szólnia. Nem ronthatja ezt el, főleg nem a rajta elhatalmasodó önzőséggel. Hiába lebeg előtte saját vagy egy szem gyermeke élete, úgy tűnik, ezekben a pillanatokban könnyedén eldobná mindkettőt. Többé nem fontos munka, sem a minisztérium, mert míg nekik él, a drága percek telnek, és még azelőtt elfogynak, hogy elég időt tölthetett volna nejével. Hogyan is választhatna a normális és a vágyott élet között?
- Azt kéred tőlem, hogy ennyivel, ilyen egyszerűen fogadjam el esendőségemet?! - kiabál, érdes-mély hangja betölti az éjszakát. Nem néz Katherine-re, talán nem is bírná elviselni menyasszonyi ruhába bújt, kontyos kedvesének törékeny látványát. Ennek nem így kellett volna történnie. Szeretkezniük kellene, nem vitatkozni. Sajnos még maga előtt sem tagadhatja le, hogy az ő hibája. Ő kezdte, és egyelőre nem is akarja abbahagyni. Változni akar, változást, lehetőséget, szerelmet, örökkévalóságot. Katherine-t akarja, és ezért még nászútjuk első hűvös éjszakáját is képes feláldozni. Elengedi a nő vállait, arrébb, a ház irányába lép, és néhány pillanatnyi csend után félig-meddig visszafordul. - Tíz év. Tizenöt. Negyvenöt éves leszek. Akkor már késő lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Csak azt teszi. Minduntalan ingázik a realitás talaja és saját, elérhetetlennek tűnő magaslatokban figyelő vágyai között. Pillantását feleségére emeli, akinek dühéről egyedül jéghideggé hűlő hangja árulkodik. Fleur említésére összerándul a gyomra, a kérdésekre nemcsak, hogy nem tud, nem is akar válaszolni.
- Valaha te is ugyanolyan ember voltál, mint én - szűri a fogai között, remélve, hogy Katherine megérti a szavak mögött rejtőző érzéseket. Hogy észreveszi a férfi emberi mivoltjából eredendő esendőségét, erős érzelmi kötelékeit és azt az ostobaságot, amivel múltját egy tollvonással végezné ki. Tekintetét az őket ölelő sötétségbe vezeti, és a ház irányába sétál. Mozdulatai tétovák, minden rezdülésében benne van a vágy, hogy visszaforduljon és elfelejtve ezt a néhány percet, onnan folytassák az éjszakát, ahol abbahagyták: az Igen után.
- Keressek mást? - felvont szemöldökei alatt vonásai is megkeményednek, arcán értetlen, gunyoros grimasz jelenik meg. - Ha nem téged szeretnélek, soha még csak meg sem fordult volna a fejemben ez a marhaság.
Rohadt jó. Elneveti magát, de hangjából hiányzik az őszinte öröm, az a boldogság, amivel máskor nevetni szokott, ha Katherine közelében van. Gyorsan szedi a levegőt, igyekszik elengedni a testében áramló feszültséget. Bántja, hogy úgy látszik, csak őt foglalkoztatja ilyen mélységekben a kettejük közt tátongó szakadék. Tesz még néhány lépést a tölgyfa bejárat felé, gondolataiban tisztán hallja, újra meg újra visszaismétli felesége szavait, cinikus nevetését.
- Senki nem gondol áldozatnak. Bőven kinőttünk már a kamaszkorból - mondja még, háttal a tóparton álló nőnek. - A lányom is felfog nőni, és ha pár év múlva úgy dönt, hogy legyek bármilyen, ő akkor is látni akar, hidd el, végső esetben megoldja úgy, hogy az anyja ne tudjon róla. De erről szó sincs. Igazad van.
Célestine-t akkor sem hagyhatná ki döntéséből, ha akarná, de sokkal jobban tiszteli őt annál, mintsem kész tényekkel állítson elé. Felelősséggel tartozik irántuk, mint ahogy munkája és a körülötte élők iránt is. Száját összeszorítja a felismerés, hogy feleségének igaza van. Bár a hely alkalmas, az idő nem.
- Sajnálom, hogy elrontottam az első estét - nyakkendőjével babrálva fordul vissza, dühös tekintete úgy változik egyre bűnbánóbbá, ahogy végigvezeti azt a hófehér ruhán. - Majd helyrehozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kezében egy vaskos, rendes A/4-es papírforma borítékkal lép be az enyhén füstködös, azzal együtt is ízlésesen berendezett szórakozóhelyre. Noha ráférne az ilyesfajta kikapcsolódás, mégsem a drága italok vagy a csábító, könnyen kapható nők lehetősége hozta ide ma este. Lepillant a jobbjában tartott koperta cikornyás címzésére, mire eszébe jut a péntek délelőtt portán fecsegő kollégák visszafojtott beszélgetése, amiből csak egy-egy szót értett ki: régi ügyfél, előző századbéli nagyasszony, alig tudni róla valamit.
És bár a személyes postaszolgálathoz semmi köze, és az adományozás még csak nem is hatásköre, az akkor még a portás asztalán fekvő tömböt neki kellett megkapnia. Elizabet ügyével együtt tehát vállalta még kismillió másik levél címzetthez való eljuttatását is, de mint tudjuk, mindennek ára van. Neki pedig mindig jól jön néhány plusz munkaóra.
- Pardon – köszörüli meg a torkát, amint válla egy másik férfiéval ütközik. Nincs rossz kedvében, de viseltes arcáról nem ez olvasható le első pillanatban. A szemét és száját övező barázdák mélyebbek, mint azt kora megkövetelné tőle, tekintete sötét, kiveszett belőle a régen rá oly jellemző, pimasz fény.
Lassú, magabiztos járással közeledik a pulthoz, ahol az egyik fiatal kiszolgálólánytól skót whiskyt rendel magának.
- Ismeri Báthory kisasszonyt? – kérdezi tőle, mikor borravalóval együtt kifizeti italát. A fruska mosolyogva bólint és a pulton áthajolván az egyik félreeső box felé mutat. A férfi követi a mutatóujj útját és megpillantva a hirtelenszőke, elegáns nőt, szemöldökei árnyalatnyit megemelkednek. Nem pontosan ilyen megjelenésű hölgyre számított. A pultoshoz vissza sem fordulva, kisvártatva szólal meg újra. – Nagyszerű, sokat segített.
A hivatalnok két ujja közé veszi a széles szájú, vastag üvegaljú poharat, és kerülőutak nélkül, végig Elizabetet mustrálva sétál oda hozzá. Vonásai mogorvák, de ő maga még véletlenül sem goromba.
- Kisasszony – biccent neki, pohara vele szemben koppan a faasztalon. Ő maga még néhány pillanatig állva marad, míg megenged magának egy pillantást, amit Elizabet mélyen kivágott ruhájának szentel. Szürke szemei aztán a szipkára kúsznak át, s végül megállapodnak a nő tekintetén. Szabad kezével gyorsan kibújtatja zakója gombját, majd köhintve helyet foglal, és maga elé teszi a súlyos borítékot. – Osztrovszky Konstantin vagyok, és a bogolyfalvi hivatalból jöttem kegyedhez. Zavarok netán?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elizabet hangja igazán kellemes, amolyan múlt századi, valóban nagyvilági asszonyhoz illő. Olyan nő hangján szólal meg, aki nemcsak szavajárásával, de hanghordozásával is magával ragadja az embert. A hivatalnok bal tenyere a súlyos borítékon pihen, jobbja az üvegpoháron, amit lekerekített szájára tapasztott ujjaival könnyedén forgat az asztal lapján. Mikor előzőleg még csak messziről látta a füstös bár hátsórészében ülő dívát, addig eszébe sem jutott, most viszont, hallván azt a selymes, feketeözvegyként csalogató, finom hangját, megfordul a fejében, hogy illett volna kézen csókolnia a minden bizonnyal hosszú, zavaros korokat megélt nőt. Felpillant rá, és míg beszél, le sem veszi róla szürkés tekintetét. A pletykák, az a néhány elejtett, fojtott szó, amit péntek délelőtt a portán hallott, beváltják a férfi hozzájuk fűzött reményeit. Elizabet érdekes nő, ez már most nyilvánvaló.
- Nos, személyes okaim is vannak – feleli szárazon, torkát újra megköszörülve. Nem kenyere a hazugság, sem a hosszas, értelmetlen kertelés, de még azelőtt, hogy rátérnének arra, ami igazán érdekli, és amiért ezzel a címzettel mindenképpen ő akart találkozni, a keze alatt ott fekszik egy fontos boríték. Mielőtt megszólalna, még lepillant pohárral játszó kezére, az ujján feszülő gyűrűre, majd egy levegővételnek álcázott apró sóhajjal a nőhöz fordul, s amint az visszanéz rá, folytatja. – Elsősorban azonban természetesen a hivatalban zajló ügye miatt vagyok itt.
A papírtömeget egy mozdulattal tolja át az asztal másik felére, és kissé előrehajolva, lentebbről néz fel Báthory kisasszonyra.
- A Minisztérium a kérelmét pozitívan bírálta el, a patronáltja igazán hálás lehet Önnek – mondja, majd lecsúsztatja kezét az ezennel kézbesített borítékról, és visszahúzódva, a box támlájának dőlve emeli meg poharát. Azt egy pillanat erejéig a nő felé dönti, mintha csak az egészségére inna, végül szájához emeli, és két kisebbet kortyol belőle. Míg ízlelgeti a scotchot, tekintete a nő körvonalait vizslatja, hol az arcát, hol szipkát tartó kezét figyeli, de leginkább, s legerősebben arcvonásait fürkészi. Az ösztönös, ám nem túl helyénvaló kíváncsiság adrenalin formájában dolgozik testében, és bár tudja, hogy a szemben ülő hölgy minden szívdobbanását hallja, úgy tesz, mint akinek erről nincs tudomása. Sajátos csendjével leplezi gyorsuló szívverését, komor vonásaival duzzadó ereit. Lassan pislog, nem szól semmit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Morózus csendjéből követi a szemben ülő nő mozdulatait, figyeli szóra nyíló vörös ajkait, a hivatalos levél sorain sebesen végigszaladó szemeit. Fürkészi a sminkkel elfedett arcbőrt, a túlontúl szőke fürtöket, amik más nőn bizonyosan műhatást keltenének, de Elizabetnek sem a kozmetikum, sem a ruha, sem ez a hajszín nem áll rosszul, sőt. Lehet, hogy más, lehet, hogy az emberhez csak testében hasonlatos, veszélyes lény, Konstantin szemében mégis igazi nő, aki nemcsak felvenni, hordani, de viselni is tudja a külcsínt.
- Az – feleli, s pillantását elválasztja a kézműves munkát sejtető szipkáról, hogy tekintetük újból találkozhasson. Báthory kisasszony megtévesztő; a hivatalnok hol törékenynek látja, hol uralkodónak, erősnek, aki bár elbűvölően beszél, korántsem biztos, hogy a gálánsnak hangzó szavak mögött megbúvó szándék is ugyanolyan bájos. Talán csak egy elragadó, éhes szörnyeteg.
- Szerencsés volnék? – halk nevetéssel kérdez vissza, szája csak éppen, hogy mozdul, vonásai azonban továbbra is ugyanolyan rezzenéstelenül ülnek arcán, mint előtte. Nem, ő nem a szerencse fia. De ez így rendben is van, már megbékélt vele, hónapokkal ezelőtt kezet fogott sorsával. Soha nem hitt Istenben, felsőbb hatalomban, útmutatásban, sorsban. Ha viszont a lánya egyszer megkérdezi tőle, higgyen-e valamiben, azt fogja felelni, higgyen mindenben, olyan erősen, amilyen erősen csak tud. - Szerencse nem létezik. Akarat és kitartás már annál inkább.
Magabiztosan beszél, de csak futólag néz Elizabetre. Helyette a lassú mozdulatokkal forgatott poharat figyeli és a benne hullámzó italt. Majd, mikor elhallgat, szájához emeli azt, és kortyol néhányat. A keserű ital összerántja torkát, végigmarja nyelőcsövét, és máris érezhető melegséggel tölti el ereit. Arcizmai egy halvány pillanatra megfeszülnek, de köhintése hamar feloldja őket.
- De a sikeres eljárásnak örülök - lélegzetvételnyi idő múlva tér vissza a tárgyra, némán követelve ki a szemkontaktust. Csak akkor folytatja, ha Elizabet ránéz és a tekintete nem kalandozik el másfelé. - Szeretném, ha hozzám fordulna, mikor hivatalos ügye akad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Budapest, bár - folytatás

Elizabetnek elég csak megszólalnia ahhoz, hogy a szemben ülő férfi azonnal, önkéntelenül is ráemelje szürke tekintetét. Nem kell, hogy érdekeset vagy olyasmit mondjon, ami meglepné őt, szavainak még csak figyelemfelhívónak sem kell lenniük, Konstantin akkor is ránéz, mert rá kell néznie. Figyeli a vörös rúzs alatt formálódó ajkakat, azt a hideg, metsző kék tekintetet, amitől megborzong, s karjain, a zakó és ing rejtekében megemelkednek a sötét szőrszálak. Figyeli, mert az a búgó, kellemes női hang úgy hat rá, mint más emberre a vélavér. Felpillant, odanéz és figyeli a nőt, mert hangja, akár az áldozatát hálóba csalogató pók, odavonzza. Megreszkető gyomorral hallgatja, de hiába a hosszasan fejtegetett gondolatmenet, a hivatalnokot nem győzi meg. Számára ezek csupán véletlenek, nincs jó vagy rossz szerencse, ami rátapad az emberre és utánakígyózik, mint ahogy azt az asztalra könyöklő nő mondja. Régebben a véletlenben sem hitt; akkoriban úgy vélte, minden, ami történik, azért van, hogy tanuljunk belőle. De ha így van, akkor a szerencse is létező, valami olyan, ami így vagy úgy, de kiegészíti a véletleneket.
Annak ellenére, hogy követi Báthory kisasszony eszmefuttatását, mi több, vele együtt gondolkodik, nem szólal meg. A szavába egyébként sem vágna bele, ahhoz túlságosan is udvarias, illemtudó jellem – főleg, hogy ez az első találkozójuk, és ha később megmutatná más arcát is a nőnek, ezen az estén legjobb énjének tiszta leple alól egyetlen pillanatra sem akar kilógni. De pillanatok múlva, azután sem mond semmit, hogy Elizabet elhallgat, és csak beszéd nélkül, csendben fürkészi őt. Nem szívesen keveredne vitába vele, legyen szó egy ennyire balga, kicsinyes dologról is, mint a szerencse és véletlenek kérdése. Még nem tudja, mire számíthat, hogy a szemben ülő éjlény mennyire veszélyes. Feltehetőleg roppant mód, olyannyira, amit elképzelni sem tud, amit elhinni sem akar. Felajánlása éppen ezért meglepő – bizonyára pont olyannyira a nőnek is, mint saját magának. Komoly tekintettel mered rá, de poharára fonódó ujjai megreszketnek, ahogy válaszol.
- Mint mondtam, volna valamiféle hátsószándékom – mozdulnak meg végül az ő ajkai is. Mélyhangú kijelentése közben szívverése felgyorsul, hormonjai fokozódnak, érzi, hogy vértől zsongó erei felett bal keze zsibbadásnak indul. Elnyíló, valamit még mondani akaró szájjal pillant le rá, majd ökölbe szorított kezét az asztal alá, lábára engedi. – Szeretek adni is, ha már kérnem kell.
Még nem tudja, pontosan miben is tudna neki segíteni az elementáris erővel bíró szőke, hiszen várhatóan nem fognak éjszakákat ágyban tölteni és arról diskurálni, hogy házassága egy hozzá hasonló lénnyel – az alapvető tényeken túl - miért ment tönkre máris, és arról, hogy ez milyen mérhetetlenül megviseli őt. Hogy szüksége van valakire, valamire, aki segít neki, akivel választ kereshet a benne zakatoló miértekre, arra a sok kérdésre, amire Katherine már nem felelhet. Erről azonban nem beszélgethet akárkivel.
Ujjai ismét megremegnek, ahogy a rászegeződő tekintet mellé egy jól irányzott kérdést is kap. Hogy tart-e? Maga sem tudja, mit érez, hiszen az izgalom miatt az orra hegyéig sem lát el. Elvakítja a remény, és az a valami, amit képtelen nevén nevezni.
- Dehogynem – feleli, bár tudja, hogy a bordái alatt ritmustalanul dobogó szíve elárulja. – Csak az ostobák és tudatlanok nem tartanának Öntől. De... – elhallgat egy pillanatra, asztal alatt elrejtett kezével megvakarja orra hegyét. – De nem félek. Nekem nincs veszítenivalóm.
Dehogy nincs. Ott van egyetlen gyermeke, a kis Fleur, akit jobban szeret bárkinél a világon, de róla már csak a saját biztonsága érdekében sem beszél. Noha, nem teljesen bizalmatlan Elizabettel szemben, az óvatosságról most nem feledkezhet meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Budapest, bár - folytatás

Nincs?
A kérdésre megborzong, a nő felélénkülő hangjára minden porcikáját, egész testét belepi a libabőr. Elég ez az egyetlenegy szó, hogy társaságában mostantól ne azt a dúskeblű, kívánatos nőt lássa, akit a világon bárki szívesen meghívna néhány italra, hogy aztán megtisztelje őt egy együttöltött éjszakával. Ebben az egyetlen – egyszerre nyers és bársonyos - szóban benne van az életre kelt, mély álmából ébredt vadállatiság, olyasfajta belső ösztön, ami a halandókból csak nagyon ritkán, talán csak a halál torkában tűnik ki.
A férfi csak nagyon lassan emeli tekintetét Elizabetre, mintha attól tartana, hogy ha most rápillant, már nem az a szempár néz vissza rá, ami percekkel ezelőtt még olyan erős, megingathatatlan nyugalmat árasztott magából, hogy ő megbizonyosodás nélkül elhitte neki; csak egy sokat megélt nő, akivel rossz dolgok történtek, és ezt az utat kellett választania. Ostobaság volt hinni a látszatnak. Noha az éjlény pont úgy mosolyog, mint másodpercekkel ezelőtt tette, valami mégis érezhetően megváltozott körülöttük. Hogy ezt csak ők ketten érzik-e, vagy rajtuk kívül mindenki más is, talány, de a hivatalnok szíve lüktető, kiszáradt torkába szökik. Tökéletesen érez mindent; Báthory kisasszony aurája, mágiája, éhsége körüllengi asztalukat, tekintetével már-már felfalja a whiskyjébe kapaszkodó férfit. Konstantin még soha nem érzett ilyet. Nem találkozott még ehhez fogható, testét és elméjét is megbabonázó erővel.
Szürke fényeit elszakítja a szemben ülő nő ragadozó tekintetétől, futólag az asztalra pillant, s mikor éppen szóra nyitja ajkait, a vámpír akkor csap le újra. Konstantin ráncolt homloka alól néz fel ismét, de csalódnia kell: az imént hiába hallotta maga mellől Elizabet hangját, ő még mindig az asztal túloldalán, mozdulatlanul ül, arcán mélyen barázdált mosollyal. Pedig esküdni merne rá, hogy félreérthetetlen kérdését közvetlen közelről hallotta. Ez lehetetlen.
Felgyorsuló lélegzetének hangja csak most jut el hallójárataiba, csak most hallja meg, hogy milyen hangosan is szedi a levegőt. Olybá tűnhet, hogy fél, hiszen mindez számára annak ellenére is ismeretlen maradt, hogy maga is egy tűhegyes fogú nővel kelt egybe. Katherine mégsem, egyetlen ízében sem hasonlatos Báthory kisasszonnyal.
A hivatalnok rendezi vonásait, homlokán elhalványulnak az utóbbi év során egyre csak mélyülő ráncok, kiszáradt szemeiből néhány pislogás kiűzi az égető fájdalmat és a köhintés, ami utolsó, mély sóhaját követi, jelzi társaságának, hogy ismét kész megszólalni.
- Ma éjszaka? - nem hadar, lassan, ízesen kérdez. Arcára visszatér az életteli, egészséges bőrszín, és még egy korty alkohol is belefér, mielőtt folytatja. - Semmiképp sem.
Bár hízelgő a kiéhezett nő meghívása, nem bízik benne, amihez bőven hozzájárult az előbb megtapasztalt ereje is. Abba pedig még bele sem gondolt, hogy amit látott és érzett, az nem minden, sőt mi több, talán csak egy aprócska, szemfényvesztő darabka volt, a felszín egy szeglete, és az azt körülölelő sötétségben még sok meglepetés várhat rá. Ahhoz, hogy önként felajánlja vérét, az kell, hogy kialakuljon közöttük valami - vagy magánéletileg, vagy hivatalosan, szerződéses formában. Lennie kell valaminek, ami azt sugallja a férfinak, hogy nem fog csalódni. Tudnia kell, hogy megkapja, amit akar, és kapcsolatuk avagy üzletük - ahogy Elizabetnek jobban tetszik -, kölcsönös lesz.
- Szívesen odaadom Önnek, amit tőlem megkíván - szólal meg újra, szavait megrágja, ízlelgeti, hanghordozásában és testtartásában is a másik fél odaadó tisztelete uralkodik. - De szeretném tudni, hogy nem marad adósom. Ha kapok, adok. Ha adok, kapnom is kell.
Jobbja pohara mellett pihen, a gyűrű megcsillan gyűrűsujján, de beszéd közben nem törődik vele. Elizabet tekintetét keresi, s ha megtalálja, tartja vele a szemkontaktust.
- A kérésem csupán annyi volna, hogy egyszer-egyszer kísérjen el étterembe, töltsön velem néhány órát, jöjjön el hozzám, vagy hívjon el magához - adja elő saját feltételeit, amit csak azután egészít ki, hogy a nő teljes figyelmét elnyeri. - Félreértés ne essék, nem testiségre vágyom, hanem szellemi együttlétre. Beszélgetni szeretnék Önnel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Budapest, bár - zárás

A varázs egyszerre megtörik. Az asztaluk körül fojtogató füstként imbolygó láthatatlan köd egy pillanat alatt szertefoszlik, Konstantin feje azonnal kitisztul. Poharát balra-jobbra döntögetve figyeli a szemben ülő dívát, fürkészi az arcát, kislányként lebiggyesztett ajkait és az előző percben még oly hívogató, erős tekintetét, melyben immáron leplezetlen csalódottság ül. A szürke pillantás az előreeső vállakra vándorol, és ha már ott jár, a mélyen dekoltált ruha szegélyén is végighalad. Lassan, kiélvezve a látvány minden pillanatát. Elizabet viselkedése, majd érzéseit felszínre hozó, kimondott szavai simogatják csonka férfiöntudatát, a gondolat, hogy efféle csalódást okozott a nagyságos asszonynak, imponál neki és erősebbé teszi; az elmúlt majdnem egy évben darabjaira hulló hivatalnok most először érzi úgy, hogy az életnek ezzel még koránt sincs vége.
- Ezt örömmel hallom - oldalra billentett fejjel, a szemkontaktust mindvégig tartva, tisztelettudóan bólint egy mélyet, mikor a hölgy nemhogy nem utasítja el azonnal az újabb találkozók lehetőségét, de azoknak előre örvendve, még szívélyesen bele is egyezik. A férfi halvány mosollyal fűzi tovább szavait. – Lesz lehetősége csevegni, efelől biztosíthatom.
Amint elcsendesednek, asztaluknál teret nyer a duruzsoló, sokakat táncba csábító zene. Konstantin ugyan már saját gondolataiba merülve, de még sokáig nézi Elizabetet, mielőtt aztán végleg elszakítaná tőle kutakodó tekintetét, és poharához fordulva kihörpintené belőle itala utolsó megmaradt cseppjeit is. Nézi, mert a lénye úgy vonzza magához, mintha csak mágnes volna, úgy, mint ahogy a felesége is vonzotta első pillanattól kezdve. Érdekes, eddig még egyszer sem gondolt arra, hogy valami különös oknál fogva talán erősebb vonzalmat érez a vámpírok iránt, mint az emberek nagy része általában szokott. De maga előtt nem titkolhatja – és minden bizonnyal Báthory kisasszony is tisztában van vele -, hogy tetszik neki. Hogy az erőteljes vonzalom hátterében inkább a nő vagy inkább a lény ereje áll, azt még nem tudja, de idővel arra is fény derülhet. Talán ez is egyfajta érzékenység, mint a sorozatban vélanőkbe szerető férfiak esetében. Ki tudja.
Üvegpohara vastag alja élesen koppan az asztalon.
- Nos, akkor én nem is zavarom tovább – berekedt hangon, torkát megköszörülve szakítja meg a rájuk telepedő, könnyed csendet. Feláll, zakója gombját egyetlen gyors mozdulattal visszabújtatja a helyére, és a nőhöz lépve kezéért nyúl, hogy kissé meghajolva, száját éppen csak, hogy bőréhez érintve, megcsókolja hófehér, hűvös kézfejét. – Ön nagyszerű társaság, Elizabet. Legyen szép éjszakája, viszontlátásra.
A szemét, pont, ahogyan illik, a kézcsók közben, de még utolsó szavai alatt sem választja el a kéken ragyogó szempártól. Végül kiegyenesedik, a nő finoman tartott kezét elengedi, és egy újabb alig látható mosollyal hátat fordít neki, hogy a bárból úgy léphessen ki a friss levegőre, hogy egyszer sem nézett vissza.