Nagy unalmamban, lesétáltam meglátogatni a macskabaglyom. Örömömre hűvös szellő kísérte utam. Amikor beléptem a Bagolyházba, nem láttam a helyén a kis mákvirágot, hanem inkább az ablakban pihengetett. Valami nem volt rendben vele, olyan hangokat adott ki mintha a vesztén lett volna. Persze én nagyon megrémültem, és gondolokoztam hogy mi lehet a baja. Amikor még jobban, még keservesebben csipogott, eszembe jutott hogy mielőtt beléptem láttam egy létrát a ház falának támasztva. Kiszaladtam, és nagy nehezen bevittem, majd szétnyitottam és erősen kapaszkodva elkezdtem mászni. Tériszonyomra való tekinttel, félig csukott szemmel másztam, hogy megnézzem hogy szeretett kedvencemet mi lelte. Felértem, és meg is láttam hogy miért csipogott oly kétségbeesetten. Egy egér csontváz beleragadt a csőrébe! Gyorsan belenyúltam hát, majd pár másodperc múlva sikerült kiszabadítanom a csontdarabot. Ervis nagy hálásan huhogott, és visszaszált a helyére. Rám pedig várt egy igazán szuper dolog: Lemászni a létrán..

A rét után a bagolyház következett. Fürgén lépdeltem, a fűben, és egész gyorsan odaértem. Már nagyon régen voltam az én kis macskabaglyomnál. Nem tudom hiányoztam-e neki, haragszik hogy megfeledkeztem róla? Bizonyára nem, az én kedves madárkám nem haragtartó. Beléptem a házba, és észrevettem a drágámat.
- Szervusz mákvirág! - mondtam neki mosolyogva, és felemelte kis fejét.
Én mondom, ilyen örömteli fogadtatásra, nem vártam. Azonnal felreppent, és vidáman huhogva  körberepült a házban, és minden bagoly rémülten kezdett el süvíteni.
- Halkabban te, ide csődíted a kastélyt! - kiáltottam nevetve.
Leszállt, egy hozzám közel levő, rozoga kis székre, én pedig simogatni kezdtem. Tudtam, hogy az én kis mákvirágom, nem fog haragudni, és megfogadtam mostantól gyakrabban fogom őt látogatni. Megetettem őt, a kedvenc csemegéjével majd elbúcsúztam és ő felszállt a helyére. Én megindultam az ajtó felé, de visszafordultam és integettem neki, mit ő hálás huhogással nyugtázott.

Nem tudom az okát, de mostanában elhanyagolom magamat. Talán itt van a depis időszakom? Nálam az általában olyan, hogy semmihez sincs kedvem. Egy csodálatos, szombati napon úgy döntöttem, ideje szabadságra küldeni a borús felhőcskét. Szinte vonszoltam magam, a szobáig és mikor beléptem, mintha oldódott volna a rosszkedv. A szoba színe, a hangulata és a bútorok erőt sugároztak belém. Feleszméltem, minek állok még az ajtóban? Beléptem, és becsuktam az ajtót, gondolatban a rosszat is kizártam. Leültem a kényelmes fotelre, és néhány percig lazítottam. Meditációs gyakorlatot is végeztem, azután pedig nagy kő esett le a szívemről. A szoba valamelyest viszadta az erőmet, és a következő pillanatban már régi Edictum lapokat olvasgattam. Csodálkoztam is, hogy újra van kedvem olvasni. Tudni kell azt, hogy imádom az olvasni valót, de ezen időszak alatt még ezt a jó szokásom is elhanyagoltam. Miután "kivégeztem" a lapokat, tanakodni kezdtem. Miért köszöntött rám ez a korszak? Talán a suli, vagy valami más? Szerelmi ügy?
- Ugyan már, öreglány! - suttogtam, majd meglepetésemre felnevettem.
Ezután, még inkább áramlott belém a pozitív energia, egyre jobban. Végül kb. SpongyaBob szintjén lehettem, mielőtt fütyürészve elhagytam a szobát. A depisséget, később a hormonoknak tudtam be.