Alíz
Már be is esteledett. Ha a folyosókon nem világítanak a fáklyák, Marci az orra tetejét se látná. Lassú léptekkel közelít az Északi Torony irányába. Nemrég tért vissza a kastélyba, egyébiránt. Az igazgató úr értesítette szüleit a kis suhanc viselkedéséről, így hát gondviselői azonnal küldtek a gyermeküknek egy levelet, hogy szedje a sátorfáját, és uzsgyi haza. Nos, ez volt cirka 3 hónapja. Bizony ám. A vizsgaidőszak közepén neki haza kellett mennie legnagyobb bánatára. Bár most, hogy visszatért, kicsit bánja, hogy nem tette le a vizsgákat, mert nyilvánvalóan évet kell ismételnie, hát ehhez a legkevésbé sem fűlik a foga.
Ó, apropó. Hogy miért is bandukol az északi szárnyban? Tudniillik ott van a Bagolyház, Benőke lakhelye. Szülei megígértették vele, hogy mostantól kezdve hetente ír nekik egy átkozott levelet. Édesanyja azt mondta, hogy az is elég, ha csak annyit firkant a papírra: minden király, csupán adjon életjelet. Marcinak nem áll szándékában kihúzni a gyufát, különben is az elmúlt hónapokban valóban alaposan átgondolta a dolgokat, és arra jutott, hogy itt az ideje a változásnak. Nincs szüksége több büntetőmunkára, idióta csínyek végrehajtására. Inkább nekilát a tanulásnak, és utána meg majd lesz belőle valami.
Lassacskán megérkezik az említett helyszínre. Mint mindig, most is legelőször az az undorító bűz csapja meg. Megrázza a fejét, majd beljebb merészkedik, ügyelve, hogy ne lépjen semmi ürülékre.
- Benőke, merre vagy? - keresi kedvencét nyájas hangon. Ahogy szemeivel az állat után kutat, realizálja, hogy nem egyedül van itt.
- Óh, öhm. Hali! - köszön a szöszinek. Nem akar bunker lenni, így illik. S miután az üdvözlés megtörtént, továbbra is Benőkét keresi szemeivel.