Kara úrfi
Késő délután volt már, - lánykánk eme napi órái már mind lezajlottak. Ilyenkor egy "normális" diák általában valami olyannal köti le a felszabadult idejét, aminek abszolút semmi köze a tanuláshoz. Emily azonban a társadalom nem ezen rétegét erősítette most sem.
A jegyzeteit, és néhány könyvét felnyalábolva indult útnak. Leszegett fejjel, gyors lépésekben rohanta körbe a kastélyt vagy háromszor, mire megakadt egy érdekesnek ígérkező ajtónál.
Gondolt egyet, majd kinyitotta. Sötét volt a mögötte leledző helyiségben. Kíváncsian beljebb lépett, majd az ajtó becsapódott mögötte. Ettől szerencsére nem rémült meg, - megfordult, majd a szabad kezével, azzal, amellyel az előbb kinyitotta, megkísérelte újra kiszabadítani magát. A sötétben tapogatózott egy kicsit, mire visszatalált a fa útakadályhoz, - amely nem nyílt ki többszöri próbálkozásra sem. Leányzónk hiába próbálkozott, nem sikerült kijutnia a picurka szobából.
Emily eme hiábavaló próbálkozás hatására elejtette a könyveit, és az ajtót ütögetve kiabálni kezdett.
- Valaki! Bent ragadtam! Szabadítsanak ki! Kéreeem!
Eme hangos szavaira még percek lefolyása után sem érkezett válasz, ezért leányzónk hátat fordított az ajtónak, majd annak nekitámasztva magát, szépen leereszkedett a földre, ahol kényelmesen leült.
- Akkor várunk... Előbb, vagy utóbb biztos erre fog jönni valaki. Nincs okom pánikra.
Ezt követve elcsendesedett. Kezével leengedte a lófarokba kötött haját, majd a fekete hajgumijával kezdett el játszadozni. Az ujjai köré csavargatta, majd a kezére pakolta, később levette onnan. Ha már úgyis bentragadt, legalább ne unatkozzon annyira.
Újabb percek teltek el így, majd egy kissé esetlen mozdulat következtében leejtette a játékszerét. Kezével reflexből utánanyúlt, majd amint az találkozott a padlóval, felrántotta. Por, sok-sok por volt a talapzaton.
Emily hirtelen felállt, majd lehajolt, hogy leporolhassa magát, de eme mozdulata is érdekes véget ért. Megérzett a haján valami furcsát. Emiatt pillanatokra lefagyott, majd amint összeszedte magát, odanyúlt, hogy kitapogassa, hogy mi is az pontosan. Pókháló volt. Emi amint rájött erre sikított egyet, majd villámgyors mozdulatokkal igyekezett lesöpörni a hálót a színes tincseiről. Amint ezzel végzett, remegni kezdett, mert ahol pókháló van, ott pók is. Ő pedig fél ezektől a bizonyos nyolclábúktól, - helyesebben mondva retteg tőlük.
Mindezek után gondolt egyet, majd a fejére tette a kezeit, és gyors lépésekkel beviharzott a szoba belseje felé. Valami kemény tárgyban megbotlott ezt követve, de szerencsére nem esett el. Emily ezek következtével újra leült a koszos padlóra, majd megölelte a térdeit, és összegubózódott. Nem szereti a rendetlenséget, és a koszt, főleg nem a sötét, dohos, ablaktalan helyeket, meg a bezártságot sem. De ezeken még túl tudta volna tenni magát... Viszont a pókok... Azok a bestiák igazi terrorrá tették számára a szertárban töltött időt.
A jegyzeteit, és néhány könyvét felnyalábolva indult útnak. Leszegett fejjel, gyors lépésekben rohanta körbe a kastélyt vagy háromszor, mire megakadt egy érdekesnek ígérkező ajtónál.
Gondolt egyet, majd kinyitotta. Sötét volt a mögötte leledző helyiségben. Kíváncsian beljebb lépett, majd az ajtó becsapódott mögötte. Ettől szerencsére nem rémült meg, - megfordult, majd a szabad kezével, azzal, amellyel az előbb kinyitotta, megkísérelte újra kiszabadítani magát. A sötétben tapogatózott egy kicsit, mire visszatalált a fa útakadályhoz, - amely nem nyílt ki többszöri próbálkozásra sem. Leányzónk hiába próbálkozott, nem sikerült kijutnia a picurka szobából.
Emily eme hiábavaló próbálkozás hatására elejtette a könyveit, és az ajtót ütögetve kiabálni kezdett.
- Valaki! Bent ragadtam! Szabadítsanak ki! Kéreeem!
Eme hangos szavaira még percek lefolyása után sem érkezett válasz, ezért leányzónk hátat fordított az ajtónak, majd annak nekitámasztva magát, szépen leereszkedett a földre, ahol kényelmesen leült.
- Akkor várunk... Előbb, vagy utóbb biztos erre fog jönni valaki. Nincs okom pánikra.
Ezt követve elcsendesedett. Kezével leengedte a lófarokba kötött haját, majd a fekete hajgumijával kezdett el játszadozni. Az ujjai köré csavargatta, majd a kezére pakolta, később levette onnan. Ha már úgyis bentragadt, legalább ne unatkozzon annyira.
Újabb percek teltek el így, majd egy kissé esetlen mozdulat következtében leejtette a játékszerét. Kezével reflexből utánanyúlt, majd amint az találkozott a padlóval, felrántotta. Por, sok-sok por volt a talapzaton.
Emily hirtelen felállt, majd lehajolt, hogy leporolhassa magát, de eme mozdulata is érdekes véget ért. Megérzett a haján valami furcsát. Emiatt pillanatokra lefagyott, majd amint összeszedte magát, odanyúlt, hogy kitapogassa, hogy mi is az pontosan. Pókháló volt. Emi amint rájött erre sikított egyet, majd villámgyors mozdulatokkal igyekezett lesöpörni a hálót a színes tincseiről. Amint ezzel végzett, remegni kezdett, mert ahol pókháló van, ott pók is. Ő pedig fél ezektől a bizonyos nyolclábúktól, - helyesebben mondva retteg tőlük.
Mindezek után gondolt egyet, majd a fejére tette a kezeit, és gyors lépésekkel beviharzott a szoba belseje felé. Valami kemény tárgyban megbotlott ezt követve, de szerencsére nem esett el. Emily ezek következtével újra leült a koszos padlóra, majd megölelte a térdeit, és összegubózódott. Nem szereti a rendetlenséget, és a koszt, főleg nem a sötét, dohos, ablaktalan helyeket, meg a bezártságot sem. De ezeken még túl tudta volna tenni magát... Viszont a pókok... Azok a bestiák igazi terrorrá tették számára a szertárban töltött időt.