Várkonyi professzor és a többiek
A nyár pompásan telt, a Tekergőkkel leveleztünk jó sokat.
Megkaptam a levelet, amiben bejelentették, hogy az elsőévben én kaptam az év pontszerzője díjat vagyis inkább címet. Örültem neki, de nem annyira.
Az iskola után már egy kicsit vágytam, főleg a többiekkel való találkozás miatt. Az időpont közeledtével azonban elkapott a vágy, hogy elolvassam az összes tankönyvet, ezért nem volt igazán sok kedvem semmit sem csinálni a szünet hátralévő idejében, csak olvasni. Még volt idő természetesen, és abban a pár hétben el is megyünk Moongasékkal egy kis üdülésre, de aztán...
Jó levitás lévén felvettem az összes tantárgyat, utána pedig gyorsan leadtam a felét. Ez utóbbi nem is annyira levitás, mint inkább, teszem azt navinés. Lényeg a lényeg, az asztrológiát meghagytam, és most a terem felé sietek egy köteg pergamennel a kezemben, amit nem volt időm a táskámba tenni. Írtam néhány jegyzetet az alapokról, de azt fent hagytam.
Megérkezek az ajtóhoz, és remélve, hogy nem késtem el, benyitok. Odabent csak a professzor urat látom, senki mást. A terem felett ott csillog az égbolt millió és egy csillaga, és halvány fényük megvilágít sok fotelt. Miután kicsodálkoztam magam, rájöttem, hogy szükséges lenne köszönni.
- Szép jó napot tanár úr! - Mondtam, és lassan elindultam egy kiszemelt ülőhely felé. Mivel nem szólt rám senki, ezért elhelyezkedtem, elővettem a könyvemet, és figyelmesen hallgattam.
Közben még bejöttek néhányan, és köszönés után ők is leültek. Vajon milyen lesz az első óra? A könyvet kivételesen nem olvastam el, a véletlenre bíztam, hogy mit veszünk ma. Azért amiket tudtam, átismételtem magamban. Mikor végzek, azon gondolkozok, hogy Zippmancs vajon felvette-e a tantárgyat. Valahogy nem volt idő megkérdezni tőle. Persze az is lehet, hogy csak egyszerűen nem jutott eszembe. Most viszont már mindegy, majd csak kiderül.