egy szerencsétlen nap délutánján
Igaz, hogy még csak két napja jöttem vissza, de azt hiszem még elég sokáig fura érzésem lesz, mintha valami új lenne, holott évekig itt éltem. Nem is tudom azt mondani, hogy valami más lenne a faluban, szimplán csak az más, hogy itt vagyok, az egész költözés. Jó, igazából csak helyváltoztatás, mert minden itt várt a lakásban, amit anyámtől kaptam, érintetlenül - pont, ahogy hagytam.
Valójában azért maradt minden úgy, mert én elterveztem, hogy rendszeres visszajáró leszek, aztán mindig jött valami munka, ami miatt az irodát sem volt időm elhagyni, nem még Svédországot. Most pedig éppen egy munka miatt vagyok itt megint, és nem is bánom. Nem tudom meddig maradok, de tudtam, hogy ezzel fog járni, ha több felelősséget kapok, na meg ha sikereket akarok elérni.
Nem is vesztegetem az időmet, az első megbeszélést meg is ejtjük az új kollégával. Apám meggyőződése, hogy nagyon jól ki fogunk jönni, ami tényleg nem ártana a sikeres együttműködéshez, viszont én egyelőre csak szakmai szempontból tudok nyilatkozni. Megvan az összhang, gyorsan haladunk, még egy hatalmas papírköteget is kapok tőle mindenféle kimutatásokról, szóval ezután ahelyett, hogy bármilyen erőfeszítést tennék munkatársam megismerésére, a Pillangóba térek be, méghozzá egyedül.
Elképzelve már meg is van, ahogy találok magamnak egy csendes kis sarkot, ahol áttanulmányozhatom az egészet a kedvenc teám társaságában. Közben azonban túlságosan belemerülök a fejemben lejátszódó képsorokba, észre sem véve, hogy még mindig a bejárat közelében állok, és a betérők vagy távozni vágyók is próbálnak kikerülni. Van, aki kevesebb sikerrel manőverezik el mellettem, meglökve a kezem, ezzel pedig azt eredményezve, hogy körülbelül 200 oldalnyi papír hullik szét minden irányba a földön. Mivel ezzel már biztos, hogy legalább a közelben ülők figyelmét maradéktalanul magamra vontam, inkább gyorsan neki is állok szedegetni össze a jegyzeteket, közben önkéntelenül is kinevetve magamat, amivel szerintem a helyzeten és a megítélésemen sem segítek, de már mindegy. Legalább jól szórakozok magamon.