Kulináris felfedezőút
~...Ha nem találok egy éttermet itt fagyok éhen az biztos...~
Nagyon szeretek enni. Kijelentem mert tény. Sok öröm van az életben, és a legnagyobbat néha egy tál ételben lelem. Szóval most is korgó gyomorral, didergő tagokkal baktatok az utcákat róva. Egy helyet keresek, hogy egy jó levest ehessek. Hosszú volt a napom, sok érdeklődő nézett be hozzám, ez nem meglepő, hiszen közeledik a karácsony. Úgyhogy később ennél csak többen lesznek, legalábbis remélem. Egy szó mint száz kiválóan helytálltam ma, szóval saját magammal közös megegyezésben eldöntöttem, hogy megérdemlek egy finom vacsorát.
~...Végre, egek...Köszönöm!...~
Nézek fel hálát rebegve egy hangzatos cégérre "Falatozó Gyorsétterem" és óvatos mozdulatokkal benyitok, a kezem ugyanis törékennyé fagyott még a kszetyű ellenére is amit viselek. A bentről kitörő hőség arculcsap, meg is hőkölök belé, de nem riaszt el, sőt. Hamar besietek és körbepillantok. Kiválasztok egy kis sarkot elég közel a kályhához, de tisztes távolságban a zsibongó vendégseregtől. Szinte teljes a teltház, szerencsém van mondhatom, hogy találtam üres asztalt.
Egy kupica jóféle itallal -melynek alkohol foka 30-fölött van- kezdem az étkezést. Húslevest eszem eperlevél tésztával. Melegen, illatozón kapom meg egy jókora szép porcelán mélytányérban. Mellé külön a főtthúst és tormát is elfogyaszthatom, ha akarom, vagy akár a levesbe is belerakhatom. Külön szeretem, ezért a végére hagyom. Belekanalazok az ételbe és nyelvemen lágyan terül szét az íze. Kellemes, ahogy maga a hely is, ahol immár legyőzve az éhség szörnyét könnyebben és tüzetesebben nézek szét.
~...Ízlésesen használják a fát, mint dekor elemet és mint bútorzatot. A kályha barátságos és családias hangulatot kelt. Ropogó tűz sülő húsok mennyei illata...Mhmmm...~