Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Gyönyörű, tücsökciripelős az este. Mivel tegnap átugrottam Németországba egy hangversenyre, úgy döntök, ma a házam közelében maradok. Eleinte olyannyira így teszek, hogy miután ittam, köntösben lófrálok egyik szobából a másikba, mígnem egy halom térképpel vetem le magam a közlekedőfolyosóm padlójának kellős közepére és elböngészgetem őket pár órán át.
Mikor teljesen besötétedik, és már beterítik az eget a csillagok, magamra kapok pár ruhát, és lesétálok az erdei ösvényen át a faluba. A múltkor már látogatást tettem a pubban, ez alkalommal úgy döntök, a csárdát veszem célba. Eddig mindig csak elhaladtam előtte, meg oda küldtem Kírát vacsorát venni magának, azonban én magam még nem tértem be ezidáig. De hát mindennek eljön az ideje.
A szokásos kedélyes társalgás, mulatozás, evés-ivás hangjai szűrődnek ki odabentről. Belépek az ajtón, és körbenézek a rosszarcú népségen. Igen, ez a legjobb jelző rájuk. Nem mintha én annyira megnyerő lennék a fekete, félig arcomba lógó hajammal, a sötét ruháimmal, sápadt bőrömmel és nyurga alakommal. Viszont azt meg kell hagyni, hogy sokkal jobb vágású vagyok az átlag jelenlévőnél. Ragadozó lépteimmel könnyeden haladok beljebb, egyszerű árnyként közlekedve. Ahogy elérek a pultig, helyet foglalok az egyik széken. A csapos már éppen kérdezné tőlem, mivel szolgálhat, de ahogy rápillantok különös fényű, kék szemeimmel, csak bólint és odébb áll. Szerintem pontosan tudja, mi vagyok. Ostobaság volna hát vajsörrel kínálnia. Kinézem a helyből, hogy megfordulnak itt olykor fajtámbeliek. Biztosan volt már dolga velük, és ők nyilván nem olyan udvariasan utasították vissza a rendelés lehetőségét, mint én tettem volna.
Üldögélek tehát a bárszéken, egészen a pult szélénél, a helyiség tere felé fordulva. Egyik, bakancsszerű cipőmet lazán ülésem legalsó keresztfáján nyugtatom, a másikat pedig simán a földön tartom, bőven leér odáig. Fekete farmerom vékony lábamra feszül, igazítok egy szórakozottat szürke pólómon, sötét kabátom alatt, félig tincseim mögül pásztázva a jelenlévőket eleven, régi fényű szemeimmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egy amolyan macsó tag lép be a csárdába. Ránézésre amerikainak mondanám. Érdekesnek és különlegesnek találom, milyen sokféle ember fordul meg ebben az apró varázslófaluban. Persze, a mágustelepüléseken általában hasonlóan változatos a népségek kínálata. Nagyon kedvemre való. Ahogy telnek a napok, egyre inkább úgy érzem, valóban eltöltök itt is majd néhány évtizedet. Akadtak vidékek, ahol csak pár évet, vagy -legrosszabb esetben- pár hónapot töltöttem el, de most valóban úgy gondolom, Bogolyfalva nem ezek közé a helyek közé fog tartozni.
A mobiltelefonját nyomkodó fószer közben ledobja magát mellém, és egy ékes körmondattal rendeli meg a pálinkáját, amit hamarosan megkap maga elé a pultra. Összevonom a szemöldökömet, és érdeklődőn pillantok rá egy kicsit. Lehet, hogy nem beszél magyarul. Pár hosszú pillanatig nézem Őt tincseim mögül, szolidan méregetve, aztán tekintek róla tovább. Érzékelem azonban, hogy most meg Ő az, aki mustrál engem. Valószínűsítem, hogy gondolkozik rólam egy keveset, ahogy az én előbb őróla, de végül semmire nem sok mindenre jut velem kapcsolatban.
Ahogy elrakja a készülékét, ismét ránézek, újfent finoman fürkészve csupán. Elég elvadult alaknak tűnik. Elvadultnak és nem túl műveltnek. Erőszakos foglalkozása lehet. A vonásai, habitusa erről árulkodik nekem. Mindenképpen olyan munkát űzhet, ami fizikai igénybevételt követel, hiszen ilyen adottságokban bővelkedik, észbeliekben már kevésbé. Aztán lehet, tévedek, de ezekre a következtetésekre jutok Vele kapcsolatban, amíg pár pillanatig rajta tartom ismét kék szemeimet. Utána viszont hamar elnézek róla, mielőtt még a méricskélésem tolakodó lenne. Már évszázadokkal ezelőtt megtanultam, mennyi idő az, amíg a tekintetedet rajta tarthatod valakin egy ilyen ivóban anélkül, hogy azt a másik rossz néven vehetné. Persze, akad néha olyan, akinek lejjebb van az ingerküszöbe.
A pultos odalép hozzám és csöndesen megkérdezi, hogy kérek-e esetleg valamit. Gondolom, a fajtársaim nem szoktak ennyi időt csöndes ücsörgéssel, szemlélődéssel tölteni, így azt gondolhatja, ha már én így teszek, lehet, alibiből fogyasztanék valamit. A feltételezése jogos, részemről azonban nem élek ilyen álcákkal.
- Köszönöm. - rázom meg a fejem az érdeklődéséért hálás, rekedtes hangú, magyar válaszom közben, amelyből azonban nem derül ki angolságom. Nem igazán feltűnő az akcentusom. Legfeljebb az sz betűm különös kissé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A mellettem ülő ipse egy kis rákészülés után magába dönti a röviditalt, és kiélvezi annak erejét. Perifériámban látom, hogy még a szemét is lehunyja hozzá, nem aprózza el a kis szertartást. Aztán észlelem, ahogyan a belső késztetése az érdeklődésre cselekvésbe hajlik, és hamarosan felém fordítja arcát, nekem szegezve egy felettébb tapintatos kérdést bődületesen egyszerű amerikai akcentussal.
- Nem. Sem így nem vagyok leprás, sem máshogy. - válaszolok neki, felé fordítva  üdén szétálló hajamtól keretezett, fehér ábrázatomat, kék tekintetemet a férfi szemeibe merítve, miközben számat elhagyják az övéhez képest sznobnak, fölényeskedőnek tetsző, angolságomat fémjelző szavaim. Igaz, a leprához hasonlóan kemény kór támadott már meg a pestis formájában még halandó életemben, ezt azonban nem igazán tartom ildomosnak közölni.
- És Te? Texasi? - kérdezek vissza nyugodt hangon úgy, mintha hasonlóan az esetleges betegségéről érdeklődnék, holott különben a beszéde alapján jóval keletebbre tenném azt a déli tájszólást. De már csak ezért is mást mondok. Jellemző az emberekre, hogy nagyon felkapják a vizet, ha valaki rosszul ítéli meg, honnan valóak, főleg, ha egy adott ország, egyesülés államát, régióját téveszted el. Az néha még érzékenyebb pontot talál, mintha teljesen más nemzetiségűnek tippelnéd.
Hogy fel akarom-e idegesíteni a tagot? Nem. Nem vagyok az a kocsmai kerekedést kezdeményező, kötekedő típus. Pusztán érdekel, hogyan reagál. Igen, igazából főleg ez vezérel. A kísérletezés, a megfigyelés. Mint mindig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Elsimult, elégedett vonásokkal hallgatom a fazon válaszát, amely igazából sokkal inkább felháborodás, semmint egy olyan felelet, ami igazán tájékoztató jellegű lenne. Annyi derül ki belőle, hogy igazam volt, ami a gondolataimat illeti. Ez pedig végül is elég, nem igaz?
Rendel még egy pálinkát a maga sajátos módján. Eközben részemről ismét körbetekintek a helyen, oldalvást ülve a bárszéken, felsőtestemmel a férfi felé fordulva. Vagyis igazából nem direkte felé, hanem az ivó tarka népe felé, dehát Ő mellettem ül, így ez a helyzet elkerülhetetlen. Lazán könyökölök a pulton egyik karommal, fehér kezem lelógatva róla, a másikat combomon pihentetem.
- Pár hete költöztem a környékre. - felelek az érdeklődésére, sápadt ábrázatomat újfent felé fordítva, és ahogyan felteszi ezt a kérdést, felmerül bennem, hogy esetleg valami helyi rendfenntartó lehet. Talán önjelölt, nem hivatásos. Bár ahhoz meg túl sokat látottnak hat. Az egész megjelenése, praktikus öltözete, hanyagnak tetsző külseje, macsós kiállása, a tetoválások, a durva viselkedés inkább háborúviseltségre enged következtetnem.
- Miért érdekel, mi járatban vagyok? - kérdezek rá egyszerűen, fejemet oldalra biccentve kissé, így jobbról belógó, sötét hajam végre kevésbé fedi különös fényű szememet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nagyon megnéz magának a fazon. Egyértelműen számba veszi a lehetőségeket a személyemet illetően, de úgy fest, elveti a helyes ötleteit. Gyakran csinálják velem ezt az emberek, hiszen nem túlzottan illek bele a képbe, amit a vámpírokról kialakítottak. Ettől még nem tartom magam egyedinek, különlegesnek vagy felsőbb rendűnek, egyszerűen vagyok, amilyen vagyok. Bár a fajtársaim ezt egészen másként gondolják. Úgy hiszik, nagyra vagyok magammal, és hogy megvetem Őket. Pedig szó sincsen egyikről sem.
- Á, értem. - bólintok a nem túl meggyőző feleletére, amit egyébként nem is szánt meggyőzőnek. Nagyon barátságos, igen, akár egy kínpad. Mondjuk nem mintha én annyira nyájas vagy szívélyes volnék, érdekes mód mások mégis kellemes társaságnak találnak. Viszont kétlem, hogy a mellettem ülő alakkal hasonlóan lennének. Nekem mondjuk nincsen Vele gondom. Egyelőre.
- Az erdőbe. - felelem röviden. Nem túl sok ház van ott, és az én viktoriánus otthonom egyébként a falusiak körében biztosan jól ismert. Pontosan akkor sem jelölöm meg a helyet. Nem mintha tartanék a betolakodóktól. Ha illetéktelenül, vagy egyenesen rossz szándékkal érkezne hozzám akárki, hamar megbánná. Mégsem tartom ildomosnak lépten-nyomon felfedni, hol élek. Szeretem a békességet, a magányt, a viszonylagos elszigeteltséget. Szerencsére nem is háborgatnak túl sokan. Hülyék lennének. Jó, az elmúlt időszak bajba jutott lánykáinak kisegítése az más dolog.
- Szintén a környékről? - mérem végig Őt, visszakérdezve egyet nyugodt hangon, ha már egyszer ilyen ál-ismerkedőset játszunk, habár olybá tűnik, hogy mind a ketten sokkal inkább felmérni akarjuk a másikat, semmint barátkozni Vele. Egyre erősebb a gyanúm, hogy ez a fószer valamiféle katona, őr, vagy -ha már mágus, akkor- auror lehet, szóval az Ő oka az érdeklődésre egyfajta ellenőrző területmegjelölés, míg az enyém ugyebár a tanulmányozás. Szép páros vagyunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Figyelem, ahogy a tag megkaparintja a sósmogyorós tálat, és majszolgatni kezd. Ahogy felteszi költői kérdését, amely egyszerű, hangos gondolkodásnak hat, magam is csak körbenézek a díszes társaságon, mintha a mellettem ülő meg sem szólalt volna. Holott remek válaszaim vannak a felvetésre. Például olyasvalaki költözik az erdőbe, aki magányra vágyik, vagy ennyire szereti a természetet, esetleg szimplán csend és nyugalom párti. Részemről egy kissé mindegyik vagyok, valamint egy olyan lény, akinek a fajára egy mágusfaluban hamar rájönnének a közeli szomszédok, hogyha volnának olyanok. Ha pedig rájönnek, hiába az egyed szelíd mivolta, tartanának tőle. Tartanának tőlem. És vagy elköltöznének mellőlem, vagy felszólítanának az elköltözésre, talán még hadjáratot is indítanának ellenem. Kinek kell ez? Tökéletes nekem az erdőbeli viktoriánus ház. Hiába tudvalevő lassan, hogy ott élek, az itteni lakosokban egyfajta hamis biztonságérzetet ad az a pár kilométer távolság. Jól van ez így.
Mogyoróevő társaságom szívverésének üteme éppen hogy, de felgyorsul, miközben megáll a rágcsálással, és gyanakodva rám mereszti szemeit. Úgy tűnik, összeállt a kép. Talán már hallott róla, hogy egy vámpír költözött a környékre, vagy talán csak most nyert értelmet a fejében a velem kapcsolatban tapasztaltak, rólam megtudottak összessége.
- Az én fajtámnak? - vonom össze magamnak kikérő hangú kérdésem közben szemöldökömet, sápadt, fekete haj keretezte arcomat egészen lassan fordítva a férfi felé, ahogy továbbra is hanyagul könyökölök egyik karommal a pulton. Csak nézem a mellettem ülőt fakón eleven fényű, kék szemeimmel, amint újabb adag rágcsát töm magába. Már csak egy ilyen ősbunkó igazságharcos hiányzott. Akinek persze a saját igaza az egyetlen, mégha az nevezetesen baromi téves is. Mindig akad egy ilyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Csak rábólint a visszakérdezésemre, nem határozza meg, mire is gondol az én fajtám alatt. De azt hiszem, mindketten pontosan tudjuk, mire gondol. Csak kíváncsi voltam, kimondja-e. Figyelem, ahogy elszöszöl a mogyoróról ujjaira tapadt sóval, és ahogy magába dönt még egy pálinkát. Nem zavartatom magam, nyugodtan szemlélem rezdüléseit, egyre inkább meggyőződve róla, hogy egy őrrel lehet dolgom. Gondolataim végleg beigazolódnak kérdése és fenyegetése nyomán, amit egy lusta pislogással nyugtázok.
- A napokban látogatást teszek a könyvtárban valamelyik este, az igazgató engedélyével. - közlöm Vele egyszerűen, tájékoztatóan, ha már egyszer állítólag az Ő körzete az iskola.
- Mit értesz megkörnyékezés alatt? - vonom össze sötét szemöldökömet érdeklődve, és teljesen a pult felé fordulok, hogy kényelmesen lekönyökölhessek rá, oldalra fordítva sápadt arcomat, így már végképp behulló hajam mögül nézve le a férfira.
- Szóval... auror vagy és a tanoda biztonságáért felelsz? - kérdezek rá most már egy az egyben kikörvonalazódott gondolatomra, olyan higgadtsággal, mintha nem fenyegetett volna meg az imént azzal, hogy megöl. Túl sokszor történik meg velem ez ahhoz, hogy nagyon felizgassam magam rajta. Nem mondom, hogy jól esik, de az évszázadok alatt egyre és egyre csökkent az érzékenységem. Mert egyébként a hiedelmekkel ellentétben van lelkem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Az lenne a legjobb, ha simán tovább állnék. Hát persze. Másból sem áll az életem, minthogy tovább állok. Természetesen, már ezzel sincsen nagy problémám. Hozzászoktam ehhez az életmódhoz. Az örök tovább álláshoz, a vándorláshoz. Mindig akkor lépek le, amikor már a levegőben tapintható a feszültség a személyem miatt. Nem, nem is a személyem miatt, hanem a fajtám miatt. Amikor már általános az emberek veszélyérzete, amikor már nem győznek kerülni, vagy ha mugli település környékén lakok, akkor olyankor, amikor gyanakodni kezdenek rám. Egy szó, mint száz: jól esik bár a költözködés, az új vidékek, mégsem rajongok érte, hogy ezt javarészt kényszerből teszem. Amikor pedig ilyen nyilvánvalóan kifejezik nekem, hogy el kéne takarodjak, akkor bizony pár évtizedenként egy-egy ilyen esetnél rendesen felba... felidegesítem magam. Márpedig ez a jelen helyzet az említett jeles alkalmak egyike.
- Megnyugodhatsz, nem köpök a levesedbe. Nem ölök meg senkit, aki nem szolgál rá, és nem állok neki a kölyköket sem kóstolgatni. - felelem szilárd, kissé éles hangon, kezdve elveszíteni áldott nyugalmamat.
- Leszállhatsz rólam... - morgom magam elé a pultra, megfeszülő vonásokkal. Le kell higgadnom. Ehhez veszek egy mély, masszív levegőt. Nem mintha a tüdőmnek szüksége volna rá, placebónak viszont tökéletes.
Mágus-terrorelhárítás. Baromi jó. Mondanom sem kell, odáig vagyok érte, hogy egyszerűen a fajom miatt egyből bűnözőnek könyvelnek el. Igaz, öltem már embert, dehát elvileg ez a természetem. A tápláléklánc legmagasabb fokán állok, még az is helyénvaló lenne, ha az étkezéseim alkalmával tényleg levadásznám az áldozataimat, és akár még az életüket is venném. Ez a világ, a természet rendje. Hogy jön ahhoz ez a bunkó amerikai, hogy belém kössön? Pont abba, aki ösztöneinek és vágyainak gátat szabva az élet fontosságát és értékét vallja. Na jó, ettől nem fogok lenyugodni. El kéne húznom innen, vagy egyszerűen kiürítenem a fejem, valami teljesen másra gondolni. Orromon át szívom be újabb mély, feszült levegőmet, és fújom ki bőszen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Érzem, mennyire elégedett magával a fószer, hogy felhúzott. Vagyis igazából azzal, hogy úgy látja, elért nálam valamit. Hogy úgy hiszi, jól a helyemre tett és megszabta a határokat. Na ezt nagyon rosszul hiszi. Soha, semmit sem azért cselekedtem, mert a törvény betűje úgy diktálta, vagy mert egy közeg rendre utasított. Nem. Az elveim azok, amik gátolnak abban, hogy helytelenül, ártalmasan viselkedjek. Nem egy ilyen harcokban megfásult, szakadt amerikai nyökögése. Hallom, amit a lányáról dumál, de csak nézek magam elé a pultra. Szegény kölyök. Nem lehet egyszerű egy ilyen apával. Nem kell aggódnia a férfinak, sem a gyereke méretű, sem más emberpalántákból nem szokásom csemegézni.
Azt hiszem, ezer szerencséje a tagnak, hogy a távozás mezejére lép. Lehet, hogy sikerült volna lehiggadnom, visszanyerve alapvető, békés állapotomat, de ha még pár ilyet szólt volna arról, hogy el kéne kotródnom, vagy hogy van egy karója a számomra, nos... lehet, hogy nem álltam volna jót magamért. Nagy kárt nem tettem volna benne, de akkor sem lett volna jó itt a csárda közepén elkapnom. Nem akarok alapot adni a rossz szóbeszédeknek. Szárnyra kelnek azok a semmiből is, szükségtelen tetézni.
Csak fújok egyet a búcsúzására, aztán ahogy elsétál, oldalra fordítom a fejemet, nem nézve felé, pusztán így mozdulva utána kissé, hallgatva távolodó lépteit, keze suhintását az intés közben és a bagója felsercenését, miközben a szál vége pirosan felizzik. Így maradok még néhány percig, lustán pislogva a ipse megüresedett székére, majd biccentek a csaposnak, és úgyszintén távozom. Nyurga, árnyékszerű alakom végighalad az asztalok között, mígnem eltűnik a hűs éjszakában.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Meglehet, a nívósnak koránt sem mondható máguscsárda szokásos népe eleve nem éppen bizalomgerjesztő, azonban a most betoppanó páros végképp okot ad arra, hogy még ha el is tekint bárki feléjük... vagyis felénk, gyorsan más nézelődni valót keressen magának. Egy auror és egy vámpír. Kell ennél több ahhoz, hogy az ember behúzza fülét-farkát és -ha már itt tartunk- a nyakát is?
Dwayne és én laza jelentőséggel érkezünk meg a helyre, egyenesen az egyik félreesőbb asztal felé véve az irányt, valahová hátra. Nem szeretek bent lenni a sűrűjében és hiába éles érzékeim, jól esik belátnom a teret. Szerintem ezzel társaságom sincsen másképp. Társaságom, aki néhány perce felbukkant a házamnál, hogy elhívjon beülni valahová. Felkaptam a dzsekimet és már indulhattunk is. Átsétáltunk a karácsonyi vásáron idefelé jövet. Noha a mi botlunk is kitelepült egy bódéba, csak futólag szemléltem meg eddig a kínálatot és a látnivalókat. Megeshet, hosszabban tiszteletemet teszem majd valamikor.
Elég az hozzá, miután megérkezünk, a férfi szerez magának italt. Részemről ezt némán várom ki, aztán ledobjuk magunkat a helyünkre, egymással szemben. Kényelmesen hátradőlök, lábaim szétvetem az asztal alatt, kezeimet combjaimra dobom. Körbenézek a csárda terében, aztán tekintetemet Dwaynere engedem. Derűsnek tűnik. Legalább kettőnk közül valaki az. Persze, rajtam nem látni, hogy rossz passzban vagyok. A vonásaim ugyanolyan simák, mint mindig. Talán csak szemeim rezignált fénye árulkodik kissé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A kétes alakok főleg az auror miatt hagyják el lapos kúszásban a területet, azon kevesek pedig, akiknek esetleg nincs vaj a fülük mögött... nos Ők nagy részt miattam. Hiába tudja már minden teremtett lélek a faluban, hogy nem igazán kell tőlem jobban tartani, mint akárki mástól, azért az ártatlan lelkek nem szívesen tartózkodnak a közelemben. Kellemetlen érzéseik támadnak tőle. Amit különben teljesen megértek.
Figyelem a sörtől fintorgó Dwaynet, aztán hallgatom kedélyes szavait. Nem úgy tűnik, mint aki teljesen beszámítható lenne. Na nem ettől az egy kortytól. Már a házamnál is láttam rajta, hogy kissé be van bódulva. Amolyan kellemesen. De nem emiatt jókedvű, hanem mindazoktól, amiket felsorol. Lesütöm a szemem egy pillanatra, aztán ismét ránézek.
- Szóval kibékültetek. - vonom le zseniális következtetésemet egy finom bólintással. Valahogy sejtettem, hogy ez lesz. Hát legyen. Ugyan soha nem értettem az ilyesmit. Mármint arra gondolok, hogy két ember szakít, aztán megint összejön és a legtöbbek hajlamosak ezt újra és újra megismételni. Valahogy az az érzésem, ezzel a párocskával sem lesz másként. Ellesznek ezzel. Dehát Ők tudják. Vagyis... nem, dehogy tudják. Mégis mikor tudták a halandók, hogy mi kell nekik?
- Vele töltöd az ünnepet? - kapcsolom össze a két témát, ha már szóba hozta a karácsonyt. Fürkészem még Őt egy darabig, majd egyik kezem az asztallapra csúsztatom, csak úgy, aztán körbetekintek a csárdában, ott tartva figyelmemet egy kártyázgató társaságon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Valahogy az az érzésem, ez a bizonyos újra egymásra találás nem úgy zajlott, hogy szépen leültek és átbeszélték a dolgaikat, hanem egész egyszerűen csak egymás karjaiba borultak és szépen a szőnyeg alá söpörtek mindent. Ez is egy megoldás. Néha jobb, mint az előbbi. Meglátjuk, náluk hogyan válik be.
Érdekes egy ünnepségnek hangzik ez a warreni karácsonyi banzáj. Mondjuk nem is tudom, mire számítottam. Azt hiszem, pontosan valami ilyesmire. Egyetértek Vele abban, hogy ez a nőjének talán sok lenne, főleg, hogy csak most békültek. Véleményemet mindössze úgy adom tudtára, hogy megemelem szemöldököm, lesütöm tekintetem az asztallapra és bólogatok párat.
- Gondolom, ha besötétedett, kerítek valahonnan egy fát, amit feldíszíthetünk Kírával. Este ajándékozunk, talán zenét hallgatunk, nézünk filmet, vagy játszunk valamit. Ilyesmi. Utána meg ágyba bújunk. - vázolom fel a terveimet karácsony estére, amelyek ellen szerintem az én kis beszerzőmnek sem lesz a világon semmi kifogása. Az ünnepi vacsoráról direkt nem teszek említést, hiszen az nekem egyértelműen a lány lesz. Hogy mikor költöm el, az majd még kiderül. Mondjuk ágyba bújás előtt. Vagy inkább közben.
- Vannak évek, amikor kihagyom a komolyabb karácsonyozást. - vonok vállat.
- Gyakran egyáltalán nem állítok fát sem. Azt inkább olyankor szoktam, ha van velem valaki. - fedem fel szokásaimat, az asztalon lévő, ízléstelen díszt piszkálgatva hosszú ujjaimmal. Ha egy magam vagyok szenteste, akkor általában csak meggyújtok egy gyertyát, olvasgatok, zenélek. Majd' hétszáz karácsony után nem feltétlen ragaszkodsz a hagyományokhoz minden alkalommal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Felhagyok az asztaldísz babrálásával és a velem szemben ülőre pillantok ismét. Hümmögök egyet a szavai nyomán, és végigtekintek rajta. Az öngyilkosságos részre nem nagyon reagálok. Egy részről ez kissé túl közeli téma nekem, nehezen maradnék elfogulatlan, más részről viszont nagyon lenézőnek hatna, amit mégis mondani akarnék. Már nem a férfira nézve, hanem úgy egyáltalán az emberiségre. Nem tudom ugyanis megérteni, miért hagyják, hogy így rájuk telepedjen egy-egy esemény lelkületének a terhe. Megzakkanni karácsonykor, mert egyedül vagy? Gyűlölni a Valentin napot, amiért Neked nincsen párod? Mintha ezeket az ünnepeket a legtöbben valamiféle parancsként értelmeznék, amelyet, ha nem bírnak teljesíteni, inkább azt választják, hogy kiszállnak ebből az egészből. Fura.
- Talán gyerekként karácsonyoztam utoljára gyerekekkel. - közlöm réveteg hangon, ahogy próbálok visszaemlékezni, volt-e példa erre máskor. Azonban nem jut eszembe egy se. Pedig mintha lett volna ilyen. Megesett már, hogy nagyobb társaságban töltöttem a szentestét, valamilyen bálokon. Ott nyilván voltak kölykök is. Igen, kellett lenniük. Dereng valami. Na mindegy.
- Mina az édesanyjával lesz? - kérdezek rá, ahogyan ez felvillan bennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Sejtem, hogy egy kocsmázás alkalmával nem éppen én vagyok a legüdítőbb társaság, dehát ez van. Viszont legalább olyan gondok sincsenek velem, hogy mással fizettessem ki a piámat, vagy hülyeségeket beszéljek, esetleg részegen vállalhatatlanná legyek. Bár talán ez utóbbiakra igénye lehet a férfinak, már csak a megszokás miatt is. Mindegy, nyilvánvalóan nem fogok valami nevetséges szerepet magamra erőltetni, csak hogy szórakoztató legyek. Nem is hiszem, hogy Dwayne ilyesmit várna tőlem. Tisztában van vele, milyen vagyok és sejthette, hogy ez nem éppen egy ház oldalát kirúgó este lesz.
- Esetleg átnézhetsz hozzájuk pár órára. - javaslom köztes megoldásnak a karácsony esti bonyodalmakkal kapcsolatban, majd lesütöm a szemem az asztallapra és elgondolkozom kicsit ezeken az Ő családi ügyleteiken. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy bánom, amiért én ezekből kimaradok. Valahogy nincsenek nekem arányban az előnyök és a hátrányok. Elég nekem néha egy-egy ember társasága.
- Még nem mesélted: hogyan dumáltad ki magad az ispotályban? - kérdezem meg Tőle csöndesen, ahogy ez eszembe jut. Mindig elfelejtettem megtudakolni, pedig érdekel, hogyan alakultak a dolgok a felépülése után.
- Beavattál valakit? - szólok még halkabban, a férfit figyelve. Nem suttogok, csak visszafojtottan beszélek. Hiszen ez nem olyan téma, ami bárki másra tartozna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egyáltalán nem lételemem az auror családi életének kellemetlenségeiről beszélni, szóval ejtem a témát, amikor látom rajta, ezt nem firtatná tovább. Nyugodt érdeklődőn hallgatom aztán, amit felel nekem a kórházi eseményekkel kapcsolatban. Jól gondolja, nem várok semmiféle hálát. Soha nem vártam. Teljesen megfelel nekem, ha egyáltalán nem emlegetjük többé, amit tettem. Legalábbis olyan szinten semmiképp nem kell, hogy bárki a nagy hőstettemen lovagoljon. Megmentettem, igen. Megtörtént, mert így akartam, mert így kellett lennie. Ennyi.
Elüldögélünk még egy jó ideig a csárdában. Dwayne kellemesen eliszogat és komótosan beszélgetünk, lazulunk. Nem nagy dolog. Semmi izgalom, semmi érdekfeszítő. Mégis jó és mégis szükséges. Szeretem az olyanok társaságát, akik nem szabnak ki rám kötelezettségeket, legyen akár szó témák feldobásáról, vagy arról, hogy bármiképpen különlegessé tegyem az együtt töltött időt. Aki ilyennel jön, azt vagy rövid úton faképnél hagyom, vagy nem keresem ismét a társaságát. A férfi viszont nem ilyen. Vele egyszerű az élet. Persze, vannak bonyolult ügyei, de Ő maga nem bonyolult egyáltalán, és ez nagyon jól esik nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

A hóesésben barangolok a faluban, mondhatni céltalanul. Elsétálok a karácsonyi vásár és a korcsolyapálya felé, majd mellékutcákba térek. Ráérősen haladok, sötét hajamban egyre több hópehely pihen. Élvezem ezt a melankolikus lődörgést. Számomra ez a csöndes szabadság hozza meg igazán az ünnep hangulatát. Igen, még ennyi év után is képes vagyok átadni magam neki.
Elérek abba az utcába, amelyen a vendéglátó egységek sorakoznak. Magamba szívom a kiáramló illatokat, származzanak azok ételektől, italoktól, bútoroktól, dísznövényektől, füstölőktől vagy éppen emberektől. Az utóbbiak közül az egyik arra késztet, hogy lassítsak bakancsos lépteimen a teaház előtt. Sokak illatát felismertem, persze. Azonban erről a személyről eszembe jut valami. Valami, ami miatt váltanék Vele pár szót. Meg különben is régen találkoztunk...
Besétálok a helyre, és miután megszabadultam bőrdzsekimtől, hamarosan már kísérnek is a teaház függönyös terébe. Körbetekintek, és hamar megpillantom azt, aki miatt betértem ide. Lazán odasétálok hozzá és megállok fölötte.
- Szabad? - kérdezem rekedtes baritonomon, lepillantva a csinos szőkére, akiből még a stégen kaptam kóstolót hónapokkal ezelőtt. Láthatóan nagy kedvét leli a kezeiben tartott bögre forró italban. Nos igen. Kellemetlen lehet a halandó lét, mikor kint mínuszok röpködnek. Elég az hozzá, eltekintek még a többi jelenlévő felé, majd ismét a párnán üldögélő lányra nézek előttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Finomat biccentek, ahogy enged csatlakoznom. A mozdulattól néhány hópihe most lehullott volna hosszú hajamról az asztalra meg talán a lányra, azonban már elolvadtak és beszívódtak tincseimbe, melyek azonban egyáltalán nem lettek ettől csapzottak. Ugyanolyan üdén állnak szét, mint mindig.
Odahúzódom a kis asztal másik oldalára, és helyet foglalok a párnán. Magam is törökülésbe helyezkedem, hosszú lábaim persze még így is túllógnak mindenen. Kezeimet ölembe ejtem, valahová ágyékom elé. Egyenes tartással üldögélek, és végigpillantok a kérdező lányon.
- Csak sétálgattam a faluban és... észrevettem, hogy idebent vagy. - árulom el szokásosan nyugodt, egyenletes hangomon, hogy bizony a lány miatt tettem tiszteletemet most ezen a helyen. Miatta jöttem be. Az észrevettem persze igazából megéreztem, azonban az olyan bizarrul hangzik. Úgyhogy most inkább ezt a kifejezést választottam.
- Tudod... - sütöm le a szemem, elmerengve.
- Néhány hete valami furcsát láttam. - emelem rá ismét régi tekintetemet.
- Téged. Az utcán táncoltál. Közben cigiztél. De... igazából nem Te voltál az. - rázom meg kicsit a fejem, és egy belógó tincsem mögül, félrebiccentett fejjel fürkészem a szőkeség vonásait. Egyelőre nem mondok többet. Kíváncsi vagyok, mit szól mindehhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Hagyom a velem szemben üldögélőnek, hogy némileg feldolgozza a hallottakat. Legalább hogy értelmezni tudja. Addig körbepillantok kicsit a teaházban, és tekintetemmel követem az egyik pillangót, amelyik egy távolabbi falról most átszáll valahová a szőkeség mögé. Elég idilli egy környezet ez itt. Csak hát nem igazán az én világom. Mondjuk ezt valószínűleg nem is hitte senki. Ennek ellenére persze koránt sem derogál betennem a lábam ide. Meglehetősen unalmas lenne mindig olyan helyeken tartózkodnom csak, amelyek maradéktalanul megfelelnek a stílusomnak vagy ízlésvilágomnak.
A lepkéről visszaemelem különös fényű, kék tekintetemet a lányra és csak lustán pislogva hallgatom összefoglalóját, hogy aztán egy lágyat, mégis határozottat bólintsak. Igen, Őt láttam. Vagyis hát a hasonmását.
- Nem hasonlított, hanem ugyanolyan volt, mint Te. - tisztázom a dolgot.
- Külsőre teljesen megegyezett Veled. Egy pillanatra majdnem elhittem, hogy Téged látlak, csakhogy az illat nem volt elég ismerős. - fedem fel előtte, honnan jöttem rá, hogy mégsem Ő az, akit dúdolgatva, bagózva, táncolva látok az esti utcán.
- A Te illatod felismerem. - szögezem le szelíd, de mély hangon, jelentékenyen pillantva végig szemrevaló társaságomon. Nem, ez sem flört. Csak közlés, meg persze utalás a stégen történtekre. Bár egy ilyen vonzó teremtménnyel nehéz nem flörtölni. Csak hát részemről alapvetően nem vagyok egy ilyen típus. Kifejezem a vonzalmam, csak nem nyomulok vele előre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Ha Benji lett volna az elkövető, arról csípőből képes volnék tájékoztatni a lányt, hiszen a srác illatát is megismerem az árnyas sétányon való találkozás nyomán, amikor is bizonyos körülmények okán megpróbált az ujja köré csavarni engem. Ez persze egy másik történet. A lényeg, hogy nem a fiú volt a káprázat. Ám ahogy a szőkeséget figyelem, erős tippje van, ki lehetett az illető.
- Október végén valamikor. - vonom össze sötét szemöldökömet, ahogy visszaemlékszem. Dwayne akkortájt volt kórházban, Mina pedig éppen a szülinapját ünnepelte. Vagyis ünnepelte volna, ha az apja nem egy ispotályban haldoklik. Egy padon találtam rá a játszótéren, ahol nem tettem egyebet, mint magamhoz öleltem kicsit. Ezek után indultam tovább gondolataimba merülve a faluban, ahol megláttam ezt a bizonyos ál-szőkeséget.
- Valaki felvette az alakodat? - kérdezek csak ennyit, csöndesen. Nem faggatom, ki az illető. Nem az én dolgom. Ha akarja, elmondja. Az viszont érdekel, mi az, amit láttam. Varázslat? Illúzió? Egy bájital hatása? Ez utóbbit gyanítom leginkább. Feltételezésem szerint egy főzet segítségével adta ki magát valaki Michellenek. Valaki olyan, akit ismer és akit talán szeret is. Mi másért látnék ilyen jellegzetes, csalódott dühöt a szemében?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Hagyom asztaltársaságomnak, hogy átgondolja, megeméssze a hallottakat. Nem faggatom a részletekről és a kérdésemre való válaszadással sem sürgetem. Kissé félrebiccentett fejjel nézem, ahogy feszülten kortyol, majd hallgatom nem különb feleletét. Szóval ráadásul olyasvalaki öltötte magára a külsejét a tudtán kívül, aki közel áll hozzá. Akit -ne adj Isten- szeret. Ez szép. Nem csodálom, hogy szétveti a düh. Azonban láthatóan úgy dönt, nem hergeli magát most ezzel tovább. Részemről benne vagyok. Csak úgy gondoltam, erről joga van tudni.
- Békések az ünnepek. - közlöm Vele az első dolgot, ami eszembe jut arról, mi van velem mostanság. Ez egy fontos momentum, hiszen szeretem a nyugalmat. Jól esik, hogy nem igazán zavar be semmi ebbe a karácsonyi idillbe.
- Soha nem jártam még itt. - állapítom meg és nézek aztán körbe a pillangós térben, amelyben meglehetősen furán festhetek sötét alakommal a párnán üldögélve. Mondjuk a szőkeségnek sem éppen ez a közege, úgy hiszem. Ám Ő azért talán mégsem rí ki annyira, mint én.
- Mondjuk minek jártam volna? - emelem meg fekete szemöldökömet, költői kérdésem közben, ahogy visszatekintek a csinos lányra velem szemben.
- És? Veled? - kérdezek vissza, ami egyébként egyáltalán nem mindennapi dolog nálam, hiszen bár felettébb udvarias vámpír vagyok, az ilyen sablonos társalgási elemeket már régen levetkőztem. Olyannyira, hogy érdeklődni úgy en bloc hihetetlen kevésszer szoktam. Általában csak válaszolok és válaszolok egy beszélgetés során, vagy véleményt cserélek a partnerrel. De hogy én kérdezzek? Főleg azt, hogy valakivel mi a helyzet éppen? Nos, ez tényleg igen ritka, akármilyen egyszerűen hagytam most kiperegni a számon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Sakáltanya. Összevonom kissé a szemöldökömet és megpróbálom bejárni az Elmepalotámat -ilyen kinsi kifejezésekkel és módszerekkel élve-, hogy ráleljek benne a tudásanyagomra az említett hellyel kapcsolatban. Hallottam már róla. De ez se nem bolt, se nem étterem és semmi hasonló. Felmerül bennem, hogy nem a környéken van, végül azonban rálelek az egyik termemben ismereteimre: a Sakáltanya egy lakóház. A Saint-Venantok otthonát hívják így. Tudom is, melyik épület az. Egyszer már összekapcsoltam ezt, most pedig végleg hagytam egybeforrni magamban.
Megilletődik az érdeklődésemtől, aztán leküzdi enyhe zavarát és felel nekem. Hm. Mihael. Ahogy ezt mondja, ugyanazt a feszültséget és haragot érzem rajta, mint az előbb. Úgyhogy a kép lassacskán összeáll. Különösen, hogy azon a bizonyos estén, mikor a káprázat feltűnt, bár az illata nem a lányé volt, ám tudtam, a vérük egy. Mindenképp rokonnak gondoltam az illetőt, dehát a rokonok nem feltétlen vannak jóban, még csak ismerniük sem kell egymást. Ahogy viszont a szőkeséget elnézem, Ők tényleg közel álltak vagy állnak. Mind azzal, aki felvette az alakját, mind pedig azzal, aki most itt hagyta rá a házat. Kezdem biztosra venni, hogy a kettő ugyanaz a személy. Olyannyira, hogy elkönyvelem ezt magamban. Nem mintha bármit kezdeni akarnék a kapott információval. Faggatni meg így már végképp nincs okom ezekről a kényes kérdésekről. Noha különben sem tenném.
- A rád szakadt egyeduralmat a magány nyugalmának szenteled, vagy másokat is részesítesz az így kapott lehetőségekben? - kérdezek rá ilyen választékosan, ízesen, angol akcentusomtól átitatott szavakkal, hogy élvezi-e a nagy egyedüllétet, vagy inkább meg-meghív magához másokat a legváltozatosabb programokra. Régi fényű tekintetem lágy érdeklődéssel csillog, ahogy válaszát várom.
- Azt hiszem. - vonom össze szemöldökömet, mikor a féltestvérét említi.
- Mármint szerintem találkoztam már Vele. - pontosítok bólogatva. Szavaim könnyedségéből kitűnik, nem arra a fajta bemutatkozós, szóváltós összefutásra célzok, hanem egyszerűen arra, hogy elsétálhattunk már egymás mellett az utcán. Talán még az arcára is emlékszem. Egyre gyakrabban akadok össze olyanokkal, akikhez addig még nem volt szerencsém, ám a vérük illata arról árulkodik számomra, hogy valamely családtagjukhoz, rokonukhoz igen.
Nagyon kellemes most itt. Örülök, hogy becsalt hozzá a késztetést, hogy tájékoztassam a külsejének elbitorlásáról. Igaza van, a kissé habos, pillangós díszítést és környezetet leszámítva egy teaház meglehetősen nekem való hely. Elmennék ide antik bútordarabnak, ahogy lazán üldögélek a párnán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Teljesen megértem a lány álláspontját, ami az otthonát illeti. Noha az én házam átjáróház -már amennyire egy vámpír háza az lehet- és ez engem cseppet sem zavar, az viszont tény, hogy én sem hívni szoktam magamhoz az embereket, hanem Ők tévednek oda maguktól. Én meg nem hajtom el őket, sőt, kifejezetten kedves vendéglátó vagyok. Ám ahogy belegondolok, az valóban igaz, hogy invitálni nem igazán szokásom senkit. Ha jönnek, jönnek. Ha nem, nem.
Egy mély bólintással köszönöm meg, amikor felveti, hogy egyszer elmehetek hozzá, ha gondolom. Elég könnyedén dobja be, és nincs is miért nagy ügyet csinálni belőle, számomra viszont ez nyilvánvalóan nem teljesen hétköznapi. Ha rólam van szó, a halandók szeretik kihasználni, hogy nem tehetem be a lábamat hozzájuk, ha nem hívnak be. Ezt mondjuk sokan nem tudják, csak akkor jönnek rá, mikor megtorpanok a küszöbükön. Azonban mikor ráeszmélnek, tudják, ezt érdemes kiaknázni, hiszen más különben kevés módja van annak, hogy velem szemben védekezzenek, ha meg akarnám kóstolni őket. Azonban egy részről a szőkeséggel már túl vagyunk ezen, más részről pedig azért akiknek az ajtajáig jutok, általában tisztában vannak vele, hogy udvarias szörnyeteg vagyok. Mindig engedélyt kérek. Ettől még persze sokan ajtón kívül hagynak a biztonság kedvéért. Nem tudom őket elítélni ezért.
Nekem is elég kellemes társaság a Saint-Venant lány. Szóval ez kölcsönös. Éppen ezért elbeszélgetünk még egy ideig, amíg elkortyolja a teáját, majd együtt hagyjuk el a teaházat, és ha már az imént az egyeduralma alá került otthonáról beszéltünk, elkísérem odáig egy komótos séta keretében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Reméltem, hogy elfogadja a meghívásomat. Nem omlottam volna össze, ha nemet mond, hiszen az is érthető lett volna. Ő egy fiatal, visszahúzódó lányka, én meg egy különös, sötét, még a kinézetemnél is sokkal-sokkal idősebb idősebb férfi. Nem nehezteltem volna, ha udvariasan visszautasít, ám örülök, hogy nem tette. Egyáltalán nem gyakori, hogy én bárkit elhívnék valahova. Inkább csak beengedem magamhoz az embereket, vagy csatlakozok hozzájuk, vagy elfogadom az invitálásukat. Kezdeményezni kevéssé szoktam. Rám talál mindenki magától. Vagy rátalálunk egymásra. Ez a lánnyal is megtörtént, viszont úgy sejtettem, ő nem dobna be olyasmit, hogy menjünk el valahova. Megtettem hát én.
A Labirintus című film legendás sorai után szabadon: oly' sok körmölés és levélváltás után eljutottam ide a teaházig, túl Máguscsárdán, hogy találkozzam a másik füzet birtokosával. Hét előtt néhány perccel érkezem meg a hely közelébe és látom, ahogy a navinés besétál. Várok pár pillanatot, és követem őt pontban egészkor. Nincs már az előtérben, az a csinos boszorkány nyilván bevezette a teaházba. Felakasztom itt a bőrkabátom és szokásos, sötét inges, fekete nadrágos, bakancsos összeállításomban sétálok beljebb. Rögtön észreveszem Annát, és odalépdelek hozzá.
- Szia... - köszönök rá mély, szelíd hangomon, és leereszkedem a kis asztal másik oldalára vele szemben, laza törökülésben helyezkedve el a párnán. Fehér kezeimet ölembe lógatom. Érkezik közben a pincérnő a diák teájával, és már éppen fordulna hozzám, hogy én mit kérek, mikor meglátja, kivel van dolga. Némán, érdeklődőn elmosolyodik hát csak, megvárva azért, szeretnék-e valamit. Felnézek rá és csak biccentek egy jelentékenyet, így jelezvén, hogy megvagyok. Ért a néma szóból, és tovább sétál. Ismét a társaságomra tekintek.
- Earl grey. - állapítom meg, az elé rakott tálca felé pillantva, amelyen ott a tea és minden más, ami az ízesítéshez kell. Attól még, mert én már rég nem veszek magamhoz ilyesmit, az illatáról természetesen felismerem. Az ízéről is felismerném. Csak számomra nincs élvezeti értéke.
Elmerengve figyelem Annát. Úgy hiszem, nem rendelkezik túl sok gyakorlattal az ilyen találkozók terén. Nem szokás rendelni, míg a másik meg nem érkezik, főleg, ha ennyire időben jön. Igazából még annál is udvariasabb, ha odakint vagy az előtérben várunk rá, bár igaz, ez már a lovagiasság kategóriája, amit sokkal inkább a férfi gyakorolhat, vagy az, aki ilyen jellem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Nem zavar sem a tegezés, sem a sziázás. Mint azt már többször megállapítottam, rám nehezen vonatkozna bármilyen szabály. Nem vagyok fiatal, azonban öregnek tekinthető sem. A korom már nem az a mérték, amit kategorizálni lehetne, így nem is kell. Szóval bármilyen forma megállja a helyét. Megszoktam, hogy van, aki csípőből közvetlen stílust üt meg, míg egyesek magáznak, vagy éppen bácsiznak. Kinek mi tetszik. Kivéve persze, ha belém kötnek. Olyankor mások a szabályok, bár tény, olyankor a fontos is más.
A lányt mintha meglepné, hogy itt vagyok. Vagy talán nem is az, hogy meglepi, csak mintha megkönnyebbülne attól, hogy megjelentem, ahogyan azt megbeszéltük. Biztos nem mindig így esik vele. Furcsák az emberek. Mi okuk így átverni valakit, főleg, ha az történetesen egy olyan helyes kis boszorkány, mint a velem szemben ülő? Jó, nyilván mások másként látják. Sajnos. De én nem ők vagyok.
- Ez csak természetes. - bólintok mélyet, végig a szemébe nézve régi tekintetemmel, arra felelvén így, hogy örül annak, hogy eljöttem. Hiszen én hívtam meg. Szóval inkább én mondhatnám ezt. De most már nem mondom, mert így már túlzónak hatna, amolyan egymás körbenyalogatásának, hiába igaz. Az ilyen megnyilvánulásoktól pedig ódzkodom. Úgy hiszem, a navinés nem is várja el. Érti ő abból, amit mondtam és ahogyan nézem őt.
- Voltál már itt ezelőtt? - érdeklődöm meg tőle, körbetekintve kicsit a jellegzetes, párnás, kis asztalos, teaházi belső téren, amelyben pillangók röppennek ide-oda. Visszanézek Annára aztán, várva válaszát, és figyelve, ahogy elvan az ízesítőkkel, kellékekkel, viszont felhasználni nem használja őket. Ahogy békésen üldögélek vele szemben, végtagjaim persze túllógnak a berendezéseken. Főleg a térdeim állnak nagyon ki, ahogy törökülésben tartom magam, lazán egyenes háttal, hol a combjaimra, hol közéjük ejtett kezekkel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Örülök, hogy ahogy egyre több időt töltök itt, egyre kevesebb magyarázatra szorul a személyem. A tanoda nagy része az Edictum miatt ismer, a falusiak meg a Kins&Kens révén és amiatt, mert köztük járok, és nem titkolom, mi vagyok. Éppen ezért a nagy részük már tudja, hogyan álljon hozzám és minek tulajdonítsa az olyan kirívó jegyeimet, mint a kisugárzásom, a bőröm sápadtsága, vagy éppen a szemeim különleges, megmagyarázhatatlan fénye. Azt gondolom, a velem szemben ülő lányka szintén tisztában van azzal, hogy vámpír vagyok. Az első találkozásunknál még talán nem volt, azóta viszont valamilyen módon világossá lett számára. Kérdezgetni azonban nem kérdezget és kétségeket sem látok a szemében. Ez jól van így, persze az ellenkezője sem zavarna.
Bólogatok csak feleletére, ismét körbepillantva közben. Tény és való, elvileg nem igazán passzolok ebbe a környezetbe, gyakorlatilag viszont nincs hely, ahova ne illenék. Pontosan azért, mert alkalmazkodom. Elfogadom a körülményeket és létezem bennük. Ettől pedig egészen olyan hatást keltek, mintha odavaló lennék.
- Végre felhasználhattam őket. - bólogatok, ahogy szóba hozza a naplót.
- Pár évtizede szereztem be a füzeteket, mert érdekesnek találtam ezt a megoldást. Feleslegesen viszont nem akartam írni beléjük. - tárom elé, nyugodtan ecsetelve szép magyarsággal, csak egészen enyhe angol akcentussal levelezőalkalmatosságaink történetét. Megtehettem volna, hogy tesztelem a tárgyakat, hiszen a mindenem a kísérletezés, de gyakran megesik, hogy valamit félreteszek és kipróbálom, mikor eljön az ideje. Nem vagyok egy türelmetlen alkat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

A léptékek. Mindig visszaköszön, mennyire különböznek az embereknél és nálam. Nem szoktam hangsúlyozni és tapintatosan kezelem, hiszen tudom, milyen felfoghatatlan a számukra. Viszont nyilván nem fogok mellébeszélni sem a tényeket tekintve. Ha kérdeznek, válaszolok. Ha felvetnek egy témát, reagálok. Ilyenkor pedig megesik, hogy felfedek valami számukra elképesztőt, amit bár eddig is nyilván sejtettek, mégis más hallani tőlem. Mint most az évtizedek kérdése. Hagyom leülepedni a lányban, amennyire lehet.
Egyáltalán nem gondolok arra, mi lesz a jövőben. Tudom, ők teszik. Asztaltársaságom főleg. Sok emberhez hasonlóan kész tervei vannak, amiknek mint tudjuk a sorsa leginkább csak kudarc és csúf csőd, de tanulság. Ha halandó volnék sem terveznék. Ugyanígy csak tenném, amit jónak látok és kihoznám mindenből a kellemes maximumot. Ők azonban ábrándokat, elképzeléseket kergetnek, aztán amint elérték, gyakran fásultak lesznek, mert rájönnek, talán nem is erre kellett volna törekedjenek. Persze, van, akinek bejön. Talán a navinésnek is be fog. Nem venném rossz néven, ha a levelezésünk végével visszaadná nekem a füzetet, hiszen jól ismerem már a halandók aggodalmaskodásait és feszengéseit. Mondhatnám rájuk nagyképűen, hogy hülyeségek, mert igazából azok is, de... nekik mások a vélt vagy valós értékeik.
- Inkább a hely választ engem. - felelem nyugodt baritonomon.
- Már pár nap után világossá válik számomra, megtűrnek-e ott. - mesélem mindezt olyan rezzenéstelenül, mintha azt válaszoltam volna, éghajlat, zajszint vagy épp földrajzi fekvés alapján döntök. Ez a luxus azonban soha nem adatott meg nekem. Noha nincsenek is nagyon ilyen szempontjaim. Nyilván a sarkvidékekre vagy az Egyenlítőhöz sem érdemes költöznöm, hisz az előbbieken néha le se megy a nap, a másikon meg rengeteg ideig van fenn. Ezen kívül viszont nincs sok megkötésem. Éltem én már mindenütt. Hol több, hol kevesebb ideig. Hiszen megtehetem. Nem marasztal sehol semmi és senki. Egy idő után kihalnak mellőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Finoman megrázom a fejem, így jelezve, hogy ugyan, semmi gond. Nagyon értékelem, ha valaki tapintatos, engem viszont már annyi minden ért, hogy nehezen érint bármi érzékenyen. Mindenről megvan a véleményem és akadnak érzéseim, ám ez utóbbiak egy nagyon alapvető szinten mozognak csupán. Amolyan fásult kábán keringenek bennem, langyosan. Már mindenhez hozzá vagyok szokva és igazán semmin nem izgatom magam. Akadnak kitöréseim egy-egy helyzetben, de azok sem olyan jelentősek, mint amilyennek látszanak. Csak néha jól esik úgy tennem, mintha engem is mélyen tudna érinteni valami. Aztán lehet, inkább csak másokat nyugtatok ezekkel a megnyilvánulásokkal, hogy mégse csak az jusson eszükre rólam a vámpírságom mellett, hogy pszichopata vagyok. Hiszen természetesen az vagyok, csak éppen ez koránt sem kell olyan rémes legyen, mint amit a szó hallatán az emberek ehhez társítanak. Igaz, azt nem mondhatom, hogy nem vagyok elvetemült vagy sorozatgyilkos, azonban tény és való, hogy szelíd szörnyeteg vagyok.
Csöndesen pillantok körbe a teaház barátságos terében, majd a velem szemben ülőn állapodik meg tekintetem, és őt figyelem némán. Nem szólok most egy darabig. Hagyom, hogy szokja a jelenlétem meg a velem kapcsolatos gondolatokat. Ráadásul különben is már így is rekordot döntöttünk a váltott szavak mennyiségében ezen az estén. Úgyhogy csak ücsörgök a párnán, és fejemet kissé oldalra biccentve nézegetem Annát. Nem tolakodón, sem tanulmányozón, hanem csak úgy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Gyakran látom az embereken a megrökönyödést amiatt, hogy nem kérdezgetem őket az adataikról, dehát azoknál körülbelül mindent fontosabbnak tartok, ráadásul ezeknek a bizonyos adatoknak a jó részét simán leszűröm abból, amit látok, hogy aztán ezekkel mit se foglalkozzak. Hiszen nem érdekes. Sokkal érdekesebb, ki mit szeret, hogyan mosolyodik el, milyen szavakat használ, mitől csillan fel a szeme, igazgatja-e a ruháját, mitől jön zavarba, mik az elvei, hogyan látja a világot. Ezekről pedig néha sokkal többet megtudni akár szótlanul, ha pedig mégis megkezdődik egy beszélgetés, részemről szeretek inkább az ilyen momentumokra szorítkozni. Együtt gondolkodni, elemezni, filozofálni. Minden másra ott a bólintás meg a fejrázás, amitől a legtöbben idegbajt kapnak, hiszen miért nem szólalok már meg végre? Hallgatok itt sokat tudóan, biztos lenézem őket. Pedig nem feltétlenül.
- Mit szólnál egy asszociációs játékhoz? - vetem fel aztán békés hangomon, hosszú percek teaházi hangulattól zsibongó csöndje után. Szeretek játszani, bármennyire nem néznék ki belőlem a legtöbben. Mindegy, hogy sakk, kártya, társas vagy ilyen szóbeli. Ellazít, kikapcsol, közben pedig ezerszer többet megtudsz a másikról, mintha elkérnéd az anyakönyvi kivonatát, az igazolványait és minden orvosi aktáját.
- Mondok szavakat és te mindig rávágod, ami először az eszedbe jut róluk. Aztán cserélünk. - magyarázom el az egészen egyszerű szabályt, bár nem hiszem, hogy ne volna tisztában vele, vagy ne sejtette volna. Azonban így a tiszta sor. Régi fényű szemeimmel barátságosan kémlelem őt, várva, benne van-e.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Benne van a játékban. Pompás. Látom az izgatott csillogást a szemében. Kíváncsi az elkövetkezendőkre. Akárcsak én. Bólintok hát neki, lesütöm pár pillanatra a szemem, helyezkedve törökülésemben, mígnem kicsit előre dőlök, lekönyökölve magam elé a teázó asztalra, összekulcsolt kezeimet rásimítva. Ezzel némileg közelebb hajolok társaságomhoz. Aprót köszörülök torkomon -nem mintha szükségem lenne rá- és a szemébe nézek, néhány arcomba lógó tincs mögül.
- Cukor. - adom meg az első szót könnyedén.
- Bogolyfalva. - folytatom. Minden bemondás között megvárom, míg felel rá. Míg közli azt a szót, amely eszébe jut az általam megadottról. Meg persze tartok mindig egy kis hatásszünetet, hagyva lógni a levegőben közlését és pár pillanatot arra, hogy egy biccentéssel, pislogással lereagáljam, figyelve helyes vonásait velem szemben. Így, hogy könyökölök, egy magasságban vagyunk.
- Szövetséges... Kanóc... Amszterdam... Szomjúság... Ügyetlen... - érkeznek egymás után a legkülönfélébb kifejezések nyugodt baritonomon.
- Mozart... Nyugat... Király... Felelősség... Búvóhely. - zárom egyelőre a sort. Körülöttünk eközben a többi asztalnál a vendégek iszogatnak, csevegnek, nevetgélnek, azonban nem igazán figyelek rájuk. Háttérzaj mindössze. Most csak mi vagyunk ketten meg a játékunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

A válaszok egyike sem túl meglepő, noha nem is vártam ilyet. Mindet teljesen rendjén valónak találom, bár mit ne találnék rendben? Ha kézenfekvő, amit mond, akkor azért; ha meg valami egészen bizarr vagy különc képzettársítás, akkor meg azért. Mindennek van értelme és létjogosultsága, a levont következtetés a lényeg. Ezekből az asszociációkból pedig azt a következtetést vonom le, hogy Anna elméje földhöz ragadtan, teljesen praktikusan működik és jól csatol. Az iméntiekből legalábbis ez derül ki. Lássuk, velem mi a helyzet.
~ Fény. - Világosság. - ezen nincs mit sokat magyarázni, bár kitelhetett volna tőlem valami fájdalmas reakció, ez tény. De akárhogy a sötétség gyermeke vagyok, nem ez jut róla eszembe. Ahhoz túl szabadon gondolkodó bestia vagyok.
~ Rét. - Kerülgetés. - igen, a találkozásunk. Tekintetem elmosolyodik.
~ Falu. - Emberek. - mint személyek és mint faj.
~ Füst. - Pápa. - az egyházfő megválasztásának jelzése a fehér füsttel.
~ Felhő. - Takar. - elfedi a napot vagy épp a csillagokat.
~ Vihar. - Szép új világ. - idézem Shakespeare említett művéből a híres kifejezést.
~ Eső. - London. - mindkettőt szeretem, és egyik nincs a másik nélkül.
~ Falevél. - Ér. - amik végigfutnak rajta, akár az emberek bőre alatt, kínálgatva magukat nekem. De próbálok nem elkalandozni, figyelek a továbbiakra.
~ Ősz. - Nyugalom - talán a kedvenc évszakom. Az illatok, a színek, az elmúlás.
~ Hideg. - Kéz. - természetesen az én kezemre gondolok. Ha a sápadtságom, szemem fénye, érdekes kisugárzásom, vagy más jellegzetességem ne volna elég árulkodó, amint hozzáérek valakihez, minimum gyanakodni kezd.  
~ Bor. - Krisztus vére. - élek ismét egy vallásos kifejezéssel. Egy fajtámbelitől ezek elég bizarrul hathatnak. Főleg, hogy ahogy kiejtem őket, nem lobbanok egyből lángra. Dehát ez csak tévhit. Ettől függetlenül persze vámpírtársaim általában tényleg távol tartják magukat Isten szolgáitól, otthonától, ereklyéitől. Nem fér össze velük.
Ahogy megvagyok a lánytól kapott szavakkal, ismét Ő következik. Felemelem karjaimat az asztalról, újra kiegyenesedve ültömben. Kezeimet hosszú combjaimra teszem. Megnedvesítem ajkaimat és lustát pislogok
- Forr... Hús... Barátság... Occam borotvája... Méreg... Javít... Ünnep... Harry Potter... Csapágy... Halhatatlan. - tárom elé csöndesen, ráérősen az újabb kínálatot, hallgatva őszinte megnyilvánulásait velük kapcsolatban.