Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Sára éppen a cukrászdából jött, evett egy sütit, mert úgy érezte, hogy neki szüksége van egy kis édességre és némi boldogsághormonra. Meg egy kicsit egyedül is szeretett volna lenni, elrángathatott volna valakit magával, de nem volt kedve. Néha ő is szeretett kicsit elmélyedni a gondolataiban.
Hazafelé a Fő utczán sétált, nagyon jól esett neki a kis sütizés, az idő is igazán jó volt. A kinti levegő, a madarak, minden feltöltötte őt. Elvigyorodott, széttárta karjait és a macskaköves, nem túl népes utcán szépen, ritmusosan lépkedett. Egyre gyorsabban, közben a fülében ütemet hallott, talán a szívdobogása volt az. Vagy mégsem? Sokkal zeneibb volt, legalábbis neki annak tűnt. A nagy lépések lassan sasszékká, majd pördülésekké váltak. Halkan, magában nevetgélve táncolt a macskaköveken, óvatosan rakta le lábfejeit, nehogy hasra essen. Mégis energikusan haladt, nagyon jól érezte magát. Nem érdekelte, mit gondolnak róla, ő felszabadult volt és tele sütivel.
Lassan azonban úgy gondolta, ideje lenne megállni. Egy lábon pördült egyet, majd lerakta a másikat megállította a mozdulatát. Abbahagyta a nevetést. A mozdulattal a pillangóvarázs előtt állt meg. Ott állt a kirakat előtt és az üvegen keresztül pont belátott a teázóba. Pontosan azon az asztalon akadt meg a tekintete, ahol Médea és Noel ült. Egy pillanatra megfagyott, csak a szíve dobogását hallotta.
Mégis mit csinálnak ezek itt? Emellett rengeteg kérdés megfogalmazódott benne. Persze eleinte paranoid összeesküvés-elméleteket is gyártott magában, de gyorsan elvetette őket. Igyekezett a realitások talaján maradni. Most mégis, túlzás nélkül állíthatta, hogy élete két, jelenleg legfontosabb személye ült odabent. Egymással szemben, teák előtt. Egyikük sem szólt neki, biztos nem rá tartozik, mit beszélnek, mit csinálnak. Mégis, ha megtehetné, most odamenne. Égeti a vágy, hogy odamenjen. Az indulatait, amik hirtelen lángra kapnak benne, egyszerűen lenyeli. Lassan leereszti a kezeit, kicsit közelebb lép.
Amikor tekintete hirtelen találkozik Noeléval, egy kicsit elakad a lélegzete, talán pár ütemet ki is hagy a szíve. Az a zöld szempár, az a jellegzetes most őt nézi. Rengeteg érzés fut át rajta, szinte érzi a hátán, libabőrös lesz. Vesz egy mély levegőt, lassan kifújja, nem látszik rajta semmi, ártatlan tekintettel bámul egy végtelennek tűnő pillanatig az asztalnál ücsörgőkre. Komolyan nem tudja, mit gondoljon, de nem mehet oda, nem zavarhatja őket. Noelnek sem kellett volna meglátnia.
Azzal a mozdulattal elfordítja a fejét és elindul tovább. Egyenesen, határozottan a kastély felé. Az biztos, hogy helyre kell még raknia magában ezeket a dolgokat. Meg persze meg kell majd őket kérdezni a dologról, hogy ne csak a spekulációira számíthasson.
Noel... és Médea.
Nem tudja, ennek örül-e.
Talán nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Amikor megkapta a levelet Médeától, nem tudta, mire gondoljon. Jó, nem tud bejönni a Rellonba, hogy megkeresse őt, valószínűleg ez a leglogikusabb módja, hogy megkeresse, tény, elismerve. Mégis, kicsit kényelmetlenül érezte magát, főleg a gondolatai miatt. Kicsit bujkált benne valami rossz előérzet, úgy gondolta, valami rossz dolog miatt kell találkozniuk. Kicsit paranoiás volt, ezt észre is vette magán és gyorsan le is állította magát, mielőtt még durvább összeesküvés-elméleteket gyártott volna magában. Hiszen tudta a megoldást a problémára, el kell menni és megkérdezni Médeát magát, mit is szeretne. Ehhez pedig nem kell más, mint szépen felöltözni, kicsit sminkelni, szép kontyot csinálni és már mehet is.
Szerette a falut, elég sok időt töltött itt. Inspiráló volt, különös, erőteljes erővel rendelkezett és ő érezte ezt. Segített neki abban, hogy feltöltse magát és túllendüljön a néhai, ajtón kopogtató alkotói válságon. Jól esett neki sétálni egyet, most viszont nem csak sétálni jött. Ő már egyből látta Médeát a kirakatban, amikor elsétált a cukrászda mellett, amit szeretett, mert nagyon finom sütiket evett itt legutóbb is. Vigyorogva nézte a lányt, de olybá tűnt, a levitás nem veszi észre a szőke fejét. Inkább belépett és odament az asztalhoz. Még mindig el volt merülve a könyvében, még a címét is meg tudta lesni, mielőtt még odanyúlt volna és a lány orra előtt egy hirtelen mozdulattal össze nem csukta volna a kötetet.
- Búúú! Megjöttem. - Vigyorgott a lányra és innentől kezdve egyértelművé tette, hogy ha már idehívta, ideje lesz vele foglalkozni és nem holmi könyvekkel. Sára mellett amúgy sem lehet mással foglalkozni hosszas ideig, ahhoz túlságosan... jelenség. Kivéve persze amikor alkot, mert akkor ő sem figyel másra, csak az alkotására. De jelenleg nagyon nem művész-módban volt, nagyon is élő volt és figyelt a környezetére. Letette magát a lánnyal szemben, intett az egyik pincér srácnak, mert már tűkön ült. Rendelt a kedvenccé vált sütiből, amit legutóbb is evett, megvárta, amíg Médea is elcsipogja, mit szeretne. Ez után pedig közelebb hajolt, keresztbe tette lábait. Könyökeit az asztalra támasztotta, állát pedig a kenyerei végére, úgy nézett a lányra. Lassan, szélesen elvigyorodott.
- Szóval, mit szeretnél, drága, miért hívtál ide? - Kérdezte sugárzó mosollyal, majd amikor megkapta a sütijét, mosolyogva köszönte meg. Egy kicsit várt, figyelt a lányra, majd felvette a kis villát és máris evett egy két falatot. Egy pillanatra lehunyta a szemét, sóhajtott.
- Húúú... ez nagyon finom. Bocsi, figyelek, figyelek. - Biztosította közben a lányt, kinyitva szemeit és rá pillogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Kicsit meglepte Médea indokolatlanul túlcsorduló lelkesedése, de persze egyáltalán nem bánta, hogy nagy ölelést kap. Sőt, ellenkezőleg, mosolyogva simogatta meg a lányka hátát. Majd amikor elengedte, leült vele szembe. Túlestek a szokásos rendelős mókán és a formaságokon, hiszen azzal kezdődik minden cukrászdalátogatás.
- Kérésed parancs, drágám. Elég, ha rám gondolsz és máris megjelenek! De vigyázz, a síron túl is kísérteni foglak.
A végére már nem elégedett meg a vigyorral, elnevette magát, hiába, ha elemében volt mindig engedte, hogy a legnagyobb hülyeség kifolyjon a száján, ami csak eszébe jut. Most éppen ez jött össze, az agyacskája adta ki, még csak meg sem kellett erőltetnie magát.
De aztán az agyacskájának Médeára kellett koncentrálnia, bár nem volt egyszerű helyzetben, nagyon nem. Hiszen a sütire is szívesen figyelt volna, olyan finom volt. Az érző neuronok csak úgy ugrándoztak örömükben, amint Sára a finomság közelébe került. Viszont a nőt nem arra találták ki, hogy egyszerre csak egy dologra tudjon figyelni. Szóval egyszerre koncentrált Médeára és a sütire is, miközben azt eszegette, zöld tekintetét a lányon tartotta, néha bólogatott.
- Persze, hogy elmegyek veled, nagyon szívesen meglátogatom. - Bólogatott most hevesebben, addig abba is hagyta az evést és amikor megbizonyosodott róla, hogy semmi sütimaradék nincs a fogain, vigyort villantott a lányra. Nagyon örült az ötletnek, de egy dolog már régóta piszkálta a csőrét és ez a sóhaj sem tetszett neki. Komolyabb pillantást vetett a barátnőjére. - Nem zavar, hogy minden fontosabb számára, mint te? Ha az én apukám ilyet csinálna, biztos hihetetlenül hisztiznék.
Elmosolyodott a gondolatra. Még ha Farkas nem is volt teljes mértékben mintaapuka, a lányait mindig szerette. Sárának egyszerű volt úgy csinálni a dolgait, hogy a férfi szeresse őt, ő is viszont szerette. Ezért volt elképzelhetetlen számára, hogy a saját lányát ennyire elhanyagolja. Nem is értette Médea apukáját amúgy sem. Miért küldte a lányát egy magyar iskolába? Miért nem költöztette őt magával, hogy vele lehessen és törődhessen vele? Azt még meg se merte kérdezni - pedig ez nagy szó Sáránál! -, hogy a kék lány édesanyjával mi lett. Amikor pedig a gyakori látogatásról mesélt, helyeslően bólogatott ismét. Bár igazából a kérdésre nem figyelt, egy picit tényleg elkalandozott a lány családja körül. A szájába vette a szívószálat, a vizéből ivott kicsit. Legközelebb akkor ébredt fel, amikor az egész poharat kiitta és már csak szürcsölt. Meglepetésében helyből félrenyelt, heveny köhögőrohamot kapott, kicsit megütögette mellkasát és krákogott. Amint a rossz útra tért víz eltávozott tüdejéből, összeszedte a hangját, hogy végre megszólalhasson. Pedig nem szokott sokat csendben elmélkedni, nem az ő stílusa volt. Általában gyorsan vágott az agya, nem kellett morfondírozással töltenie az időt. Médea viszont különleges labirintus volt és néha eltévedt benne. Végül átható tekintetét ráemelte.
- Mondd csak... miért esett így szét a családod?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- De ugye érted mire akarok kilyukadni? Ő egyáltalán nem olyan típus, aki kapcsolatra teremtetett, és az a baj, hogy én sem vagyok az - egy könnyed sóhajjal nyugtázza mondanivalóját. Beszéd közben erősen és roppant indokolatlanul gesztikulál, ezzel magyarázva Zsigmondnak a dolgokat. Nem véletlen pörög így a nyelve és használ ilyen csodás kifejezéseket, nem most kezdett a problémája taglalásába, volt az már vagy két órája. Amikor is lejött a csárdába, könnyed szórakozást keresve. Nos, ez egészen egyedi formája a könnyed szórakozásnak, de ilyesmin Sáránál mostanában nagyon nem kell meglepődni. A pulton forgatja üvegpoharát, a maradék gin tonicjával benne, amiről már ő maga sem tudja hányadik is pontosan.
- Annyira nem akarok ezen szenvedni. Mikor szenvedtem én ilyesmitől? Soha. Az a Sára akarok lenni, aki csak csettint, - ezt egy kissé koordinálatlan mozdulattal meg is mutatja, a művelet közben majdnem leverve italát - és aztán már tovább is lép. Csak úgy otthagy mindent. Nem fáj, nem kattog, csak előre néz és meg se kottyan neki az élet. Hol van ez a Sára? Ez a Sára akarok lenni.
A magyarázás nagy lelkesedésében pedig lehajtja inkább a maradék italt, mielőtt még kárba veszne. Ahogy a poharat forgatja kezei között, nem figyel magára és akaratlanul is lebiggyeszti ajkait. Bár még ebben az állapotban is a tőle megszokottan tökéletes a megjelenése. Makulátlan manikűr, szép gyűrűk, egy csinos nyaklánc, hibátlan, visszafogott smink. Szokás szerint egy hajszál sem áll el, mintha csak engedelmeskednének Sára akaratának és rendezetten, csinos hullámokban omlanak vállára - ezúttal leengedve. Az egyetlen ami jelzi, hogy már eléggé illuminált állapotban van, az a pír az arcán, kissé koordinálatlan mozgása, de főleg az, hogy tulajdonképpen nem is érdekli, Zsigmond odafigyel-e arra, amit mond, vagy válaszol-e bármit. Tulajdonképpen nem is beszél, annak ellenére, hogy csillogó zöld tekintetét gyakran rajta legelteti.
Egy ilyen alkalommal meg is látja, hogy Zsigmond ingének egyik gombja kicsit meglazult. Különös késztetést érez, hogy megnézze közelebbről, így a pultba kapaszkodik, felemelkedik a székről, hogy közelebb hajoljon és egyik ujjával finom, körkörös mozdulatokkal szórakozik a gombbal. Tekintete elkalandozó, és látszik, hogy pár pillanatig messze jár és roppant részeg.
- Zsiga-biga, gyere ki... - szinte nem is tudja, mit beszél, de a mondóka csak úgy a nyelvére jön. Aztán visszaül, leesik neki, hogy tulajdonképpen milyen hülye poént nyomott és igazán őszinte, csilingelő nevetéssel honorálja azt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Igen, tudom, és ez épp eléggé példázza elkeseredettségem és összeszorult szívem végső kétségbeesését! - igen, pontosan úgy beszél, mintha egy tizenkilencedik századi drámából lépett volna ki. Meglepően ügyesen forog a nyelve, ő ilyen érdekes részeg, stílust vált. Sőt, szinte színpadon érzi magát, és ahogy nem érzi Zsiga megjegyzésének aprócska élét, úgy a sajátját sem tudja éppen megfelelően mérlegelni. Mert éppen annyira el van foglalva mással - saját magával és a lelki világával -, és ezzel a tarthatatlan állapottal.
- De Zsiga bácsi, én úgy szeretném, ha benőne a fejem lágya és végre normálisan viselkednék - nyöszörgi végül elkeseredetten. Amúgy meggyőzni szinte lehetetlen jelen állapotában, persze, azért figyel Zsigára és arra, amit mond, csak olyan mélyen nem tudja megérinteni. Az alkoholfüggöny, ami megszűri számára a valóságot, igen kevés tényleges információt enged át.
Megunta már a poharával szórakozást, szóval koncentrációját vesztve inkább Zsiga bácsi borostáját figyeli elmélyülten. Nem tudja mit talál benne olyan érdekesnek, de még a pultra is támaszkodik, megtámasztja a fejét, ábrándos, értetlenül csillogó zöld tekintetét a másikon legelteti. Elgondolkozik közben, de olyan, mintha figyelne a nagy hegyibeszédre. Nem akar ő hálátlannak tűnni, az utolsó pár mondatot mégis elkapja figyelmével. Lehet, hogy ez elemi reflex, még alkohol hatása alatt is működik, hiszen ha a dicséretéről van szó, arra mindenképp oda kell figyelni.
- Tudja mit, uram? Abszolút egyet kell értenem nézőpontjával - fogalmaz ismét hülyén, de legalább a lelkesedése, amivel mondja, tükrözi az eredeti hangulatát. Felhörpinti a maradék italt és aztán, valami furcsa állapotba költözik ismét. A gomb ragadja meg a figyelmét, a laza, gonosz kis gombocska, aki elcsámborgott és máris nőiesen mászik át félig a pulton, hogy hozzáérjen és még énekel is hozzá. Meg persze jól nevet a saját hülyeségén, amikor leesik neki, tulajdonképpen mi történik. Zsiga pedig végre lélekben is megérkezett a helyzethez, megfogja Sára csuklóját, akinek ez szinte fel sem tűnik. Nem akar minden áron tovább mászni, inkább sóhajt és visszacsüccsen a székére. Azonban kissé túl nagy lendülettel teszi ezt, a pultba kapaszkodva kell megkapaszkodnia, hogy véletlen se boruljon hátra. Szép. Kilátások.
- Mi? Ez szemen szedett hazugság, misztifikáció - szinte még kicsit sértődött is. Még hogy ő részeg? Soha nem is volt. Egy hölgy sosem részeg. Nincs neki semmi baja, csak kicsit húz a feje, meg amúgy is, biztos fáradt, azért koncentrál ilyen nehezen. Ennek ellenére az alkohol igenis dolgozik benne, oldja gátlásait és hihetetlen jó ötleteket szül fejecskéjében. A vérében keringő alkohol azt mondja neki, hogy ez lesz a tökéletes beszédtéma, szóval gond nélkül veti fel a következőket.
- Na és, kérlek mesélj nekem kicsit, még sosem volt alkalmunk egy igazán mély beszélgetést megejteni, de most itt a tökéletes alkalom. Mesélsz nekem Rebekáról és az anyjáról? - tökéletes kérdését pedig mindenféle szégyenérzet vagy finomkodás nélkül teszi fel, érdeklődőn pillog a másik felé. Zsigmond még nem tudja Sára áldásos vagy éppen bosszantó tulajdonságát: holnap valószínűleg vajmi kevésre fog emlékezni ebből az egész beszélgetésből. A legjobb beszélgetőpartner ilyenkor, kedvesen meghallgat, aztán elfelejti az egészet, ezáltal pedig hallgat, mint a sír.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Miii? Noelnek? Noel nem megverné. Noel roston sültet csinálna belőle. Igyekszem eltitkolni előtte, amikor veszekszünk, tudod milyen, mind tudjuk milyen - sóhajt egyet, de nem fáradtat, inkább olyan ábrándosat. Ebben az állapotban annyira imponáló, hogy van egy ilyen imádott öcsikéje. Aki nem feltétlen érti meg, nem igazán ért egyet sem a döntéseivel, a kedvességet pedig nem éppen várja már el tőle. Kinőtt a cuki kisfiú- és tinédzserkorából. De mindezek ellenére Sára abba a hitbe ringatja magát, hogy a rellonos képes lenne egy falut porig égetni, ha az a falu lenne Sára legnagyobb szívfájdalma. Ez az egyedi, morbid törődés pedig most megmelengeti belülről, bárgyú mosollyal bambul el és nézi Zsiga bácsi borostáját, amire olyan könnyű koncentrálni, hogy az hihetetlen.
 - Milyet? Én csak azon gondolkozom, hogy úgy megsimizném a borostád. Még egy picit szúrós lehet, de valahol már pihepuha biztosan - ismét sóhaj, vigyor párosul hozzá, és egy kinyújtott, követelőzően lengedező kéz. Miért baj az, ha szeretné megsimogatni a borostáját? Amúgy, amit főleg akar most tőle, az némi együttérzés. Ha pedig az nincs, akkor egy újabb pohár ital is megteszi. Szóval már nyújtja is inkább felé üres poharát, kérlelő tekintettel. És ha valaki azt gondolná, ez már nem kéne neki, megnyugtatok mindenkit: az előző három se kellett már.
De Rebeka és a története helyből sokkal jobb téma, talán eltereli a figyelmét, szóval lelkesen terel, Zsiga bácsin azonban nem látja a megkönnyebbülést. De legalább úgy hallgatja a mesét nagybácsija életéről és az almaformájú mellekről, mint a nyolcéves kisgyerek a sárkányokról és a hercegnőkről. Még zöld szemei is csillognak és nem tudja abbahagyni az ábrándos sóhajtozást - őszintén szólva nem is nagyon akarja.
- És aztán...? - kérdezi irreális lelkesedéssel és érdeklődéssel. - Szóval miért... miért nem vetted el, meg ilyesmi? Vagy miért nem maradtál vele? - próbálkozik kiszedni még infókat Zsiga bácsiból. Legalább annyira lelkes a dolog iránt, mint egy igazi, elvetemült Trónok Harca fangörl az új évad előtt. Valószínűleg az alkoholnak köszönhető, ki is pirultak orcái, kicsit melege van és talán még álmos is. Lazán támasztja a fejét, elég egy mozdulat, hogy kicsússzon a keze és megfejelje a pultot.
- Igen, jól megvan - mosolyogva bólogat, ez a reflex még ilyenkor is működik nála. Egyértelmű, hogy akkor is pontosan ezt reagálná, pont ilyen hihetően, ha nem lenne semmi sem rendben. A tökéletesség-mániája a családja szintjén is erősen mutatkozik. Azt akarja, hogy mindenki azt higgye róluk, hogy ők a legtökéletesebbek a világon. Még akkor is, ha pontosan tudja, hogy nem így van, ő igyekszik fenntartani a látszatot, testvéreivel ellentétben. Ezt még az alkohol sem tudja kimosni az agyából. Meginog kicsit ültében.
- Talán meg kéne látogatnod, szerintem örülne neki.