-december 19.-
Hát hát hát, 5 nap múlva karácsony, a levelet meg már jó 2 hete kaptam meg. Levertségemen leginkább a csoki segített, aztán még több csoki meg cukorka de a világért se tudták megcsinálni eredeti ízűre a Zuccotto süteményt. Pedig drágáim próbálkoztak, nagyon is, vagy háromszor nekiálltak .. azonban valahogy mégsem hatott olyan istenien az íze. Valahogy próbálom áttranszferálni a dühöm, a keserűségem és a bánatom abba, hogy egy árva süteményt sem képesek elkészíteni nekem - pedig aztán tényleg szívüket-lelküket kitették nekem. Na, de aznap este lezsíroztam Lénárd drágával, hogy másnap - azaz ma - eljön velem süteményt falni a cukrászdába.
6 óra körül találkoztunk a puffoknál Lénikével, de töredelmesen be kell vallanom még valamit. Mivel Mersén kívül nem szokásom más fiúkkal csatangolni (holott tudjuk, hogy Lénárddal jó a kapcsolatom) eléggé izgultam, de tényleg nem tudom, mitől. Végig az keringett a lelki szemeim előtt, hogy Merse egyszercsak betoppan és kérdőre von mindkettőnket én pedig ott menten fogok szívrohamot kapni és lefordulni a székről. Aztán akkor meg majd magyarázkodhatok.. Na szóval mindezek elkerülése végett a szobatársaim rövid tanácskozás után úgy döntöttek, hogy belém diktálnak 2 kis pohárka pálinkát. Jesszus, mondanom sem kell, hogy az első után úgy néztem ki, mint valami sárkány. Ugráltam össze-vissza, mint valami eszelős, kaparta a torkomat, égetett és szívem szerint tüzet okádtam volna - borzalmas íze volt. Ez után még egy másikat is meg kellett innom, mert különben nem adták oda a pálcámat. Erre már csak vonásaim torzultak el, kiöltöttem a nyelvemet és ismét megráztam a fejemet. Szinte biztosra vettem, hogy farkas lényem sincs annyira oda ezért az alkoholos cuccért. Hamar kipirultam és pirospozsgássá vált a pofim, majd még egy fésülést megejtve vállamra kanyarítottam a baglyos táskámat, melyet ezernyi banda logója díszít és uzsgyi neki, megindultam a talákozóponthoz. Lehet, hogy nem ez lett volna a megfelelő alkalom a barackos pálinka kipróbálásához..? Nem kéne esetleg visszafordulnom és sírni még egy picurkát? Áh, mi a fenének?!
- Uuuff. - köszöntem rá a fiúra, majd hozzám teljesen szokatlan módon adtam az arcára egy puszit. De mégis minek?? Áh, tudja a franc. Na induljunk meg. Nem mertem belekarolni háztársamba, holott lehet nem ártott volna.
Lebaktatva a cukrászdáig egyre jobban éreztem, hogy mindjárt megsülök itt a tél közepe felé haladva a kabátomban és a kötött, piros körsálamban, de mindegy is. Milyen szépek a kopasz fák, én ezt eddig miért nem vettem észre? Jééé, nem is fekete a bokacsizmám, hanem sötétkék.. ez mióta ilyen színű?
Biztos viccesen nézhettem ki, ahogy elámuldozok az utca legalapvetőbb és legnormálisabb dolgain, néha megbotlok a lábamban, mosolygok mint a vadalma, szőke hajam mellé pedig szinte lángol az arcomon a bőr, olyan vörös. Hát ez.. pazar.
- Naa, mit fogunk enni? - fordultam oda végül komolyságot erőltetve magamra Lénárd pajtimhoz, miután bementünk a cukrászdába és kezdtem mélységesen elszégyellni magam a viselkedésemért. Kabátomat lehámoztam magamról a sállal együtt, majd kezdtem átkozni az összes szobatársamat (mind a kettőt) amiért rám erőltették azt a pálinkát. Rettenetes íze volt. Jaah, mellesleg Lénárd már bizonyára teljesen elmebetegnek titulált. Fura, hogy még mindig itt van mellettem. Nagyon fura..