Zoéka;;

Hatalmas dologra szánta el magát a mi kis Lucánk. Megkereste Zoét, nem is akárhogyan, de kezdjük a legeslegelején! A legutóbbi találkozásuk Ashleyvel rengeteg szöget ütött a fejecskéjébe. A nagyokról, a ruhákról, a fiúkról… szóval mindenről. Rájött, hogy bár okos lány, mindig mondják is mennyire, vannak dolgok, amiket nem talált meg a könyvekben, meg olyan, amit még sosem látott, nem, hogy könyvben, de még az életben sem. Olyan(ok) tanácsára szorul, aki(k) járatos(ak) ezekben a témákban, mert ő már igencsak tanácstalan kezd lenni ideje korán. Egyébként bátor, meg nem is szégyenlős bármiről kérdezni, szóval azzal nincs gond, de rosszat se akar kérdezni, szóval azzal annál inkább, mire is szabad rákérdeznie.
Úgy dönt, hogy elmennek a cukrászdába és egy süti mellett, vagy kettő, majd jól elbeszélgetnek.
Reménykedni szabad, szóval még reggel átrohant hozzá, hogy megkérdezze ráér-e délután, majd megbeszélték az itteni találkozót, nem együtt jöttek le, de Luca ezt nem bánta. Csepergő esőben érkezik meg le a faluba, szerencsére nála van a szivárványos esernyője, így ettől nem kell tartania, a felöltözést is igyekezett alaposan elvégezni, bár sálat nem húzott, de ez még belefér. Mikor belépett a Cukrászdába teljesen elámult a sok édesség láttán. Azt se tudta honnan kezdjen körülnézni, ha már előbb érkezett ide. Először a fagyis pultot tekintette át, ahol tudatosult benne, hogy imádott ízei fellelhetőek, de ilyenkor már nem szabad fagyizni, na mindegy. A következő állomása a süteményes, ami már sokkal vonzóbb számára, de valahogy nem érzi úgy, hogy a pocija táplálékbefogadás képes lenne, picit fura érzése van, nem nagyon tudja hová tenni, nem szokott ilyet érezni, de mástól már hallotta, olyankor, mikor izgultak. De vajon Lucusnál ez mitől jött elő?
Még picit aggodalmaskodik és magában felsorakoztatja a kérdéseit keres egy kétszemélyes asztalt valahol a sarokban, az ablaknál, hogy lássa, ha megérkezik a nővére. Ahogy csücsül a széken, lóbálja picit a lábait, elég virgonc, bár immár betöltötte a 15. életévét, valahogy a gyermeki szokásai nem látszanak alább hagyni. Ő szeret is ilyen lenni, most is, mint mindig mosolyog, még a hatalmas barna szemei is, jó érzéssel tölti el őt az emberek látványa is, talán elmondható róla, hogy a családból az egyik legaktívabb az ismeretlenek megfigyelésében, mert valahogy őt ez leköti, nincs benne akkora antiszociális hajlam, mint másban, de belőle is elő-elő tör néha.

Zoéka;;

Sokat törte már a buksiját az utóbb időben, de most is forognak a kerekek odabent. Még egyedül üldögél, eljut oda, hogy egy sütivel könnyebb lenne, kikér az egyik leányzótól, akit már az iskolában látott, egy szelet epertortát, majd türelmesen várakozik tovább, bár az izgalom kezd a tetőfokára hágni benne. Vicces mennyire beleéli magát dolgokba sokszor. Hamariban már csak arra pillant fel, hogy Zoé int neki, ő mosolyogva integet vissza, majd várja, hogy rendelés után odaérkezzen hozzá. Még kipillant az ablakon, ahol a csepergő eső egyelőre még úgy gondolja, hogy nincs itt az ideje a szárazságnak.
Nem tartott attól, hogy egy kis késésnél többről lenne szó, mert igent mondott neki a nővére, és neki sosem hazudnak, meg ha megígérnek valamit, azt be is tartják. Szeret velük lenni, mindig jól érzi olyankor magát, ezt nem cserélné semmire, hiába van sok barátja, a testvéreit azért egy hangyányit talán, vagy sok hangyányit, inkább egy hangyabolynyit, jobban szereti.
Közben az asztalhoz érkezik Zoé is, mosolyogva tekint rá, de picit elszontyolodik a kérdésen, nem, most még csak bajban sincs, jó kislány mióta itt van, és nem is akar nagy galibákat okozni, csak jól érezni magát, de ma nem ezért van itt, sokkal inkább okosodni, vagy tanulni, vagy olyasmi. Nem sokáig halogatja, hogy válaszoljon erre, inkább azon van közben, hogy kérdéseit összeszedje.
- Nem, nem csináltam semmi rosszat. – ..még. Fejezné be, de inkább úgy mondja, hogy picit nyugtatólag hasson, majd testvérére néz, aki arcára látja, hogy kiült az érdeklődés, nyel egy nagyot, aztán köntörfalazás nélkül próbál rátérni. Arcocskája komolyra vált és az asztalra könyökölve, picit lehajtott buksival kezd bele.
- Mesélsz nekem a nagyokról, Zoé? – Kezdi, de picit ködös lehet még a kérdés, ezért hirtelen kiegészítéseket, pluszkérdéseket, pontosításokat, meg úgy sok gondolatot kezd el rázúdítani.
- Mármint a nagyfiúkról, főleg, de a lányokról is. Meg szerinted nem kellenének másfajta ruhák? – Magára néz, picit kinyújtja a felsőjét maga előtt, mikor jobban megnézi. Szöget ütött pár dolog a fejében, amiket Ash-től hallott. Nem igazán tudott mindent hová tenni, de majd talán idővel.
– Zoé, mit szokta játszani a nagyok? Mért nem játsszák azt a kisebbekkel is?

Zoéka;;

Érzékeli nővérén, még képesség nélkül, hogy örömmel veszi, hogy semmi olyanról nincs szó, amivel nagyobb gond lehetne. Igyekszik Luca nem feltűnően rosszalkodni, ha arra vetemedne, de nagy galibát sem akar okozni, szóval ezeknek még a gondolatáról is letér, hogy a tényleges dolgokra térhessen rá. Nem akar nagy feneket keríteni a kérdéseknek, de hátulról, vagy jobbról, esetleg balról kerülgetni sem. Csak elmosolyodik Luca azon, amit Zoé mond neki, majd magában fellégezve tér rá a kérdésekre. A visszakérdésnél picit lefagy, de testvére elé tárja azt, amire kíváncsi. Érzi rajta, hogy nem nagyon örvend, vagy a kérdéseknek, vagy annak, hogy tőle kérdezi, vagy valami ilyesmi, ettől picit elszontyolodik, de azért örül, hogy próbálkozik neki válaszolni.
- Nekem tetszik is, igazad van. Szépek, csak furcsa, hogy más meg nem így látja… - A második mondatot kicsit halkan nyögdécselte ki, nem akar semmi kulisszatitkot elárulni, aminek nem itt a helye. Megerősítésképpen bólint is, mikor igazat ad testvérének, majd nem is igazán tudja miért, de azért érdekli, Zoé mit mondd neki a többiről.  
- Hát, igen, itt sok van, mármint az iskolában. – Mondja picit megrántva a vállát. – Értem, hát, pedig azt tudom, hogy az érzésekkel játszani nagyon nem szabad, a szerelem meg érzés, nem? Nem értem, akkor őket… -Teszi hozzá, közben a sütemény is elé került, csak eddig a beszélgetés foglalta le. Örömmel veti bele magát az epres csodába, közben fel-fel emeli pillantását testvérére.
– Tudod, anyuval is beszélgettünk még otthon, de nem akartam levélbe kérdezgetni most. Biztos aggódna, mi lehet, ezért gondoltam egyből rád.
Közben már eszegeti a finomságot, de még előtte még úgy érezte, ezt hozzá kell tennie. Nem akar a terhére lenni, ezt érzékelni lehet belőle, de ki másban bízhatna, aki ilyenben segítheti, még Zora van, de őt éppen nem érte utol, bár vele is nagyon szeret beszélgetni.  
- Te voltál már olyan nagyon szerelmes? – Bukik ki belőle a kérdés, de nem akart rosszat, lehet, ha picit előbb gondolkodik, fel sem teszi, de kíváncsi. Az, hogy tudott róla, hogy volt már barátja nővérének, még nem jelenti, hogy őt bárki, bármibe beavatta. Idővel nyilván rátértek volna talán, de az alkalmat teremteni kell, abban meg mostanában jeleskedik Luca bőven. Ashleyvel is egyre érdekesebb találkozóik vannak, nem panaszkodhat. Meg ott vannak az új barátai is, Rufus meg Ágoston, szereti a háztársait, mert mindenki aranyos, de mókázni is lehet velük.

Zoéka;;

Végig nagyon figyel a nővérére, a beszéd alatt egy pillanatra lehajtja a fejét, majd újra ránéz. Tudja, hogy igaza van, illetve hisz benne. Mert miért ne lenne igaza? Ő a nagyobb, meg az, aki már tudja a dolgokat, ezért őt kereste meg. Mégis valahogy iránymutatást, vagy olyasmit keresett a mondatok mögött, de már kezdi úgy érezni, hogy nem a felvetése, inkább csak a gondolkozása nem volt helyénvaló. Jól megjegyzi, amiket mond neki és még bólint is, mikor Zoé befejezi.
- Ezt tudom, nincs több ugyan olyan. Én csak csinos akarok lenni…
Teszi még hozzá, egyelőre komoly pofival, de kezdi felfogni mit is ért pontosan Zoé az alatt, hogy akinek nem jó, azzal foglalkoznia sem kéne. Mondjuk eddig volt, hogy piszkálták, biztos mindenkit már életében, de szerencsére nem szokta annyira magára venni, hogy abból baj legyen. Meg azért annyira nem elvetemült, biztos nem venne fal valami ronda hupilila felsőt, nincs az az ember, aki arra rávenné. Egyszerűen csak kíváncsi, hogy ez másoknak mért jelent annyit. Ash se értette teljesen, de segít neki, mert szereti és a barátja és azt akarja, hogy jókedve legyen.
-  Áhá, hát igen, azt szeretek.
Jegyzi meg már széles mosollyal az arcán a sütije felett. Igazából, ha a nagyok is csak így mókáznak, akkor nincs is ebben akkora izgalom, bár biztos azért nevezik ennyire külön, mert lehet ők sokkal nagyobb csínyeket követnek el. Luca annyira azért nem akar rossz lenni, ezek az apróságok pont eléggé kimerítik mostanában a személyiségének igényét.
- Köszönöm és örülök neki.
Mondja, majd egy nagyobb falat süteménybe kezd bele, ahogy rákérdezett nővérénél a nagy szerelem dologra. Nem akart vele rosszat, elsőre a pillanatnyi csendtől megijed, már készülne visszakozni, de a mosolygós arc, amivel válaszol neki, megnyugtatja.
- De ha szomorú volt, akkor mitől jó mégis? Még barátok vagytok? Mármint… - Egy kis szünetet tart, mert bár próbálta összerakni, amit kérdezni akar, nem hangzott túl kedélyesen.
– Ne haragudj, nem akarok túl kíváncsi lenni ám.
Mondja kicsit megszeppenten, a villájával picit piszkálgatva az eperdarabot a tányér szélén. Nem gondolt még bele abba eddig, hogy titkaik lennének egymás között, nem félt tőle, hogy bármit megosszon a testvéreivel, még Benivel sem, pedig ő fiú! Úgy gondolta részükről is így van, de azért nem akarja feszegetni a témát nagyon, próbál mosolygósan tekinteni rá, amiben benne van az előbbi elnézéskérés is.
- Képzeld, valamelyik nap találkoztam egy eridonos lánnyal, ő is most kezdi a második évfolyamot, nagyon aranyos volt, megengedte, hogy lerajzoljam a kutyusát meg játsszak vele. Meséltem neki Belláról is.
Dob fel egy kicsit másabb témát ha bármit reagált Zoé. Régen mesélt már neki a barátairól úgy is.

Zoéka;;

Valamiért totálisan rossz érzése van az első kérdés feltételétől, nem érzi, hogy rosszat tett volna, csak valahogy ott motoszkál benne, hogy lehet nem a jó időben tette fel. Mindenesetre most a fő, hogy igyekszik minden szóra, mondatra és tanácsra odafigyelni. Ad a testvérei véleményére, Zoé a legnagyobb, az övére még inkább, bár az egész kérdezz-felelek alatt olyan, mintha elbeszélnének egymás mellett, vagy minimum a gondolataik nem egészen ugyan oda irányulnának. Luca mindent megjegyez, még bólintással is helyesel, próbálkozni fog jó kislány lenni, nem akar szégyent hozni senkire, magra is szeretne majd büszke lenni, de ez nem köthető most közvetlenül a tárgyhoz, ellenben az, hogy barátok lehetnek-e a szerelmesek igen, de erre rá sem kérdez újra, hiszen nővére esete előre választ szolgáltat erre. Azt azért nem tudja megállni, hogy véleményezze a dolgot, de hamar lezárja ezzel.
- Sajnálom, nem tudja mit vesztett veled!
Tapasztalat? Sokszor hallotta már, de a szövegkörnyezet mindig más, Révay bácsi óráján, hogy akkor sikerül a legjobban egy bűbáj elvégzése, ha van tapasztalatunk. De anyukájától is hallotta már, hogy akkor igazán finom az ebéd, ha minden tapasztalatunkat hozzáadjuk, régen akár még fűszernek is hitte volna, de már felfogta a szó jelentését, most csak épp ehhez a témához nem sikerült még. Lehet még tapasztalatlan hozzá… ironikus. Mindenesetre a cseppet sem burkolt kíváncsiságát nem szokta rejtegetni, mert őszinte lány, ezt Zoé is tudja, nem kereste volna meg olyan dologgal, mai nem érdekli ténylegesen, vagy olyannal, ami nem ér meg egy beszélgetést, titkokat meg nem őrizget előtte.
- Van valami baj? Nincs jó kedved, sőt…
Kezd bele lebiggyesztett szájjal, érdekli az, hogy van, de biztos oka is van, hogy annyira nem mondta eddig, mindegy, ő megkérdezte, de ha nem is válaszol, azt is meg fogja érteni. Közben belevág valami katyvaszba, aminek se eleje, se vége, de hirtelen a rendezés már nem ötlött fel benne.
- Szeretek itt lenni, sok a kedves ember, meg barátaim is vannak, szóval nagy baj nem történhet.
Mondja mosolyogva, miközben befejezte a süteményét, megtörölte a száját meg a kezét majd Zoéra mosolygott. Felállt a helyéről, odament megölelte.
- Köszönöm.
Ebben benne volt minden, a beszélgetés, az ideje, hogy itt van, ha kell… Egy könnyed, megkönnyebbült sóhaj elhagyja a száját, amennyiben látja, hogy nem volt terhére, elengedi, majd széles mosollyal már a délutánját tervezi, még Ashleyvel is beszélnie kell, hogy találkozzanak, van miről beszélgetniük, ami Ash-t is érdekelni fogja.

April;;

Ma is jól felöltöztem!
Fürge róka lábak, surranó kis árnyak, hipp-hopp, jön Vuk! Miért szereti Lucus annyira? Mert az a kis róka bátor volt, és kicsi mégis ügyes és talpraesett! Erőt merít ebből, úgy látja, van még mit megtanulnia magáról. Picit dolgozik benne a kisebbségi komplexus abban a tekintetben, hogy bár próbálkozik, még nem érzi úgy, hogy sikerült volna a tesókig felkapaszkodnia. Pedig a cél ez, szeretné őket beérni, mert nagyra becsüli őket. Az egyéb kötelezettségeiben is vannak olyan emberek, akiket maga elé rak mintának, na, nem egy példaképnek, olyat ő nem tart, csak kijelöli velük, vagy rajtuk keresztül az utat, amit majd be szeretne járni.  
Hűvös ősz van már, lassan átcsap télbe az időjárás, egyre jobban kipirul az arcocskája egy-egy séta után. Összehúzza kabátját, és örömmel szeli át a szokásos útvonalat a falu és a kastély között, de most nem a cukorkabolt a cél. Egyrészt, van nála, másrészt meg, most egy jó meleg italra lenne szüksége, talán egy finom teára. Lehetne mondjuk egy bögre citromos, vagy nem is, barackos, mondjuk a zöldteát se vetné meg. Nehéz kérdés ez. Mikor leél, és benyit a belül kellemesen meleg Teaházba, nagy mosollyal az arcocskáján kezd kibontakozni a kabát szorításából. Még nem pillantott elsőre körbe csak a pincérlány mosolygott rá kedvesen, akitől végül egy finom különlegességet rendelt, és mondta, hogy majd az asztalkához kéri, ahová leül.    
Ekkor pásztázta át a helyet először, majd egy lányra tévedt a tekintete, nem véletlenül. Mindenki nézett rá, ez nem tűnt valami kedves gesztusnak, nem bírja a bámészkodókat. Arról nem beszélve, hogy úgy tűnt jókedvet kell csempészni a napjába, hát mire másra lenne jó Lucica, ha nem erre? Bátor léptekkel csökkentette a távolságot maguk között, odaérve pedig elég lelkesen kezdett bele.  
- Szia, leülhetek ide? Luca vagyok egyébként. Téged nem zavar ez a sok ember?
Néz körbe rosszallóan, egy-egy ember el is veszi onnan pillanatokon belül a tekintetét. De mit lehessen tenni, Lucus őszinte, ez kikívánkozott belőle.

Arvid;;

Kényelmesen, mint mindig, de jöhetne már a tavasz...
 Megint péntek van, de jó! Foroghatnának a gondolatok Lucus fejében, de kivételesen a nyugodt, balhémentes estére szavaz, legalábbis a maga részéről. Ettől függetlenül járőrözésre készül, aminek valószínűleg páran nem fognak örülni, de üsse kavics, egyszer neki is be kell keményítenie. Olyan nyolc óra fele felforgatta a navine konyháját, de se manót, se ehető kaját nem talált, amit szomorúan tudatosított magában. Valami főzelék volt ebédre, amitől nem lett tele a pocija, a vacsora meg egyenesen káosz volt számára, mivel mire leért a tanulás után, már szinte minden elfogyott. Szóval csak úgy kopogtak a szemei, sőt, egyenesen becsengettek a kastély fő konyhájába, ahol szintén kihaltság és üresség volt, ő meg egyedül maximum magára gyújtani lenne képes a konyhát. Szeretne nagyon megtanulni dolgokat, de ha nincs, aki tanítsa, elég nehéz. Pedig nem szereti a kis házi apróságokat kihasználni ilyen téren, de néha kénytelen. Mondjuk ha Zsombival van, nincs gond, ő legalább pizzát tud csinálni, az meg finom, és sok, és annyira jó vele sütni! Mikor először mutatta, rengeteg bénázás volt Lucus részéről, ő akkor is imádta a dolgot. Tiszta liszt lett minden, a szósz is ott nyugodott a ruháján, mert a kötény minek, igaz? A hajából még másnap is tésztát szedett ki, szóval elég bizarr dolog lenne egyedül őt beengedni oda, hogy ételkészítés címen ne adj isten, felégesse a kastélyszárnyat. Azt vélhetően már Gyuri bácsi se tolerálná. Ha már tolerálás, Véda néni a konyhás akciót szerencsére nem tudta meg, időben rend lett téve, de ha még ez is Lucica számlájára íródott volna, lehet nem csak a pozíciókból repült volna, de egyenesen a házból is, a rellonig meg sem állva körülbelül. Legutóbbi csevegésük alkalmával ejtette el azokat a szavakat a házvezető nénije, miszerint túlteng benne a zöld hormon. Valószínűleg addig jár jól, amíg erről nem tud többet.
De most nem ez a lényeg! Visszakanyarodva keresgéléssel vagy egy órája elment, így kilenc körül úgy döntött, mivel tudta, hogy a Falatozó nyitva van takarodóig, lemegy a faluba, visszafelé pedig majd akár azt is ellenőrizheti, ki császkál még kint, mikor nem kellene. Kellemest a hasznossal alapon indult tehát sálat és kabátot magához véve a hálókörletéből. Kinézett egy ablakon, szerencsére ma az eső, és a nyirkos idő elkerülte eddig a vidéket, nagyon remélte, hogy ezután is így lesz. Egész gyorsan megtette az utat, és már az utca végéből érezte a finom, sülthusis illatokat. Amik hatalmas mosolyt költöztettek a pofijára. Megszaporázta lépteit, majd odaérve belépett a meleg, ételillattal telített helyre. Eddig egyszer nézett csak be, akkor is csak bekísért valakit, aztán ment is, szóval az újdonság varázsa csapja arcon.
- Most egy egész rinocéroszt is meg tudnék akár enni!
Ez úgy kicsúszott a száján, vendéget nem igen, pincért/kiszolgálót még kevésbé látott a helyszínen, ami meg is lepte. Csak remélni tudta, miközben megszabadult a sáltól és a kabáttól, hogy még nem szeretnék pont a szeme láttára bezárni mára a helyet, mert akkor kénytelen lesz valakit megkeresni a kastélyban, hogy segítsen neki vagy kerítsen manót. Vagy még rosszabb, ő bizony éhen pusztul. Mikor az üvegekhez ér, illedelmesen próbál benézni mögé, hátha meglát valakit, miközben beköszön.
- Szép estét!

Arvid;;

Meglepődnének az emberek, ha tudnák, hogy egy éppen hogy csak 16 éves lányka mennyit képes és akar enni! Elég vicces dolog, de a sportolásnak hála megteheti, ami miatt imád is enni. Az más kérdés mennyire furán néznek rá sokszor idegenek, hogy azt a hatalmas szendvicset, amit éppen elkészített magának, mert arra még ő is képes, pillanatok alatt képes elpusztítani, egymaga. Nem szereti a bámészkodókat, de jót tud rajtuk mosolyogni. Most a hatványozottan éhes Lucára igaz az is, hogy figyelmetlenné vált egy kicsit, bár nem olyan mértékben, ami elítélendő lenne, mondjuk. A lényeg, hogy belépéskor tényleg egy árva lelket se vett észre, de a kutya nyöszörgésre már felfigyelt és csak ekkor vette észre. Alap természetében van, meg abban, hogy ő is egy cukiságnak a gazdája, hogy méretüktől függetlenül nem fél a kutyusoktól, sőt, ha nem lenne annyira éhes, már rég a babusgatásával törődne, így csak leguggol egy pillanatra, hogy jobban lássa őt. Nagyon szép kutyus, biztos a tulajdonosé lehet, azaz meri feltételezni. Közben lassan válasz érkezik a köszönésre, amire felmagasodik, és kicsit belepirulva veszi tudomásul, hogy hangosra sikerült az éhségének kifejezése.
- Lehet meg is lepődtem volna, ha elém kerül.
Nevet fel, miközben tekintetével már az ételeket fürkészi. Mexikói. Nagyon jól hangzik, mondjuk, de egyet sem ismer olyan nagyon. – Igazááából, mindegyik annyira jól néz ki. A jelszó a sok legyen és fűszeres. Melyik a legeslegfinomabb ezek közül? Abból szeretnék!
Megvárja, még kiderül melyik, aztán már szinte farkas éhesen várja a melegítési fázist. Még türelmesen forog körbe, hogy jó alaposan megnézze a helyet, kérdéseket is záporoztat, ez szokása. Bár kontrollálja ezt is azért, meg nem szeret tolakodó lenni, de valahogy egy navinéshez képest sokkal szociálisabb beállítottságú, bár érzelmileg meg visszahúzódó, fene se érti ezeket a dolgokat.
- Hogy-hogy mexikói? Ez a napi specialitás?
Érdeklődik kíváncsiskodva, mert odáig nem terjedtek ki szakértő szemei, már ha az lenne, inkább az evéshez van érzéke, mint az olvasáshoz, hogy feltérképezze, ha ki is van írva erre a válasz valahol. Olyan ember ő, aki ha egyszer valahonnan boldogan, teli pocival távozik, biztos beleszeret a helybe, így van valahogy a nővére és Emma cukorkaboltjával, de a teaházzal is.
- Hogy hívják a kutyust? Nagyon aranyos házőrző.
Az előzőek után totál nem vág témába a kérdés, de egy kutyusmániással van dolgunk Lucica személyében. Vár egy kicsit a válaszra, miközben a bundást kémleli, félszemmel pedig az ételt. Eszébe jutott az is, hogy mikor egyszer itt járt, susmorogták, hogy a tulajdonos, aki úgy gondolja vele szemben áll, az iskolába járt, hezitált, hogy is kérdezzen rá, de végül másfelé vitte egyelőre a témát. Közben megkapja a már meleg ételt és elindul, hogy letegye azt egy asztalhoz.
- Nagyon barátságos ez az étterem, mióta van meg?

Arvid;;

- Jajj, te… szóval maga a szakács is itt? De irigylem! Szeretnék megtanulni majd én is, ilyen finom dolgokat csinálni, de valahogy nem vagyok benne nagy bajnok…
Mondja egy sóhaj keretein belül, mert tisztában van a korlátaival, azzal, hogy ez is azon hatalmas kupacot erősíti, amiben nem jó, szemben a csekély kis halommal, amibe azt sorolja, amit valamennyire tud. De nem is mereng sokat, olyan jó kedve lett itt hirtelen, ami az étel mellett a hely hangulatából is ered, hogy nincs kedve szomorúnak lenni! Nagyon rendesnek látja a férfitől, hogy ennyire segítőkész, barátságos, meg úgy amúgy. Vannak, akik még ilyen feladatkörben sem azok a beszédes fajták.
- Az tökéletes lesz, köszönöm. A rinocéroszért egyszer még visszajövök, de addig lehet, végigeszem majd a kínálatot, persze nem egyszerre.
Illedelmes leányzóként köszöni meg előre, miközben a kutyust figyeli meg jobban, a hely mellett, miközben beszél. Fel is nevet a saját magyarázkodásán, valószínűleg már az első nap menüjétől kipukkadna, mint egy lufi. Közben a már megmutatott étlapot böngészi át, de csak pár pillanatig időzik rajta. Mire visszafordul, már a megmelegített étel is ott van. Mintha csak otthon volna, olyan könnyedséggel nyúl az evőeszköz után, igazából csak már kinézte és megy neki érzékből az előszedése onnan. Meg a tálca és a szalvéta is.
- Karácsonyi ajándék volt? De kedves gesztus! Imádom az állatokat, nekem is van egy kutyusom. - Újságolja büszkén, hogy igen ám, ő is nagy állatbarát, és szereti őket. Ahogy pedig a szőke a pult mögül folytatja, egyre szélesebben mosolyodik el. Közben a lábához érkező Cherryhez hajol le, hogy megvakargathassa a füle mögött. Nagyon játékos kutyusnak tűnik, szívesen játszana vele, de ugyebár ez most nem az a hely, nem is illene idebent. Azért az illemről is van tudomása, még akkor is, ha néha nem úgy tűnik.
- Más vigyázza? Van más állat is? Milyenek? Ez itt van a faluban?
Kíváncsiskodik, a már teljesen rá valló módon, bár ez az új ismerősöknek mindig furcsa, próbálja magában csillapítani a lelkesedését, miközben az egyik asztalhoz lepakolja a tálcát, rajta mindennel, ami kellhet. Ilyenkor, mikor felmerülnek az állatok, meg az, hogy másnak is van, hiányzik neki Bella, egyre jobban érzi, hogy a következő évet már itt tölti vele a kis fehér szőrös kutyuska. Már készül a szünetre, de előbb jó lenne túl lenni a vizsgákon, ehh. Igen, ez egy pillanatra lelohasztaná a mosolyát, de az ételre kacsintgató szemei, és a csillogásuk az étel miatt felülkerekednek ezen.
- Ajándéküdítő? Hogy a viharba ne! – Csillantak fel a szemei, kicsit el is nevette magát. Aztán a felajánláshoz választási lehetőség is társul, aminek nagyon örült, magában lemeccsezve végül döntött is. Közben pedig majdnem a homlokára is csapott, bár nem lényeges momentum, de a neve elmaradt eddig.
- Almalét szeretnék, az finom, egyébként Czettner Rea Luca vagyok.
Közben már le is ült, abban a pillanatban érezte is, ahogy ismét korog a gyomra, de az első falat után, már mindjárt rendbe hozta a dolgokat. Különleges volt az íz a szájában, még nem evett ehhez foghatót, de nagyon ízlett neki, aminek a falat lenyelését követően hümmögve adott hangot. A második, vagy harmadik falat után, mikor lenyelte, tekintetével körbenézett, majd mikor kiszúrta a szőkét, beszélni kezdett.
- Ez isteni finom! Azt hiszem megvan az új kedvencem, pedig azt gondoltam, a húsos spagettit semmi nem körözi le!

Arviiiiiid;;

- Ez de menő! Mármint eleve az, hogy van egy saját étterme valakinek, mindig az ételek között lehet. Biztos azok is, akik itt dolgoznak, élvezik ezt. – Egy kis szünetet tart, míg összerakja, hogy is akarja folytatni, aztán belevág. – Igen, ott lakom, ha találkoztam volna eggyel ma, lehet, nem keveredem ide, mintha a föld nyelte volna el őket. De lehet csak én voltam türelmetlen. Viszont nem bánom a lefelé utat így már…
Kezd bele nagy hévvel ismét, de a vizsgák hallatán picit elhúzza a száját azért, ej, azok a fránya feladatok. Érzi, hogy nem egy Kiválót kiválóra halmozó tanulónak született, de lehet, ha kicsit jobban figyelne, jobb eredményei is lennének. De ez nem a most zenéje. Bár már a Mugliismeret vizsga megvolt, és arra egy nagyon szép és nagy K betűt kapott, András bácsi még meg is dicsérte érte, hogy szépen dolgozott, tollal. Legendás Lények gondozásából meg a novellán, - hát igen, ő sosem volt otthon az irodalomban, meg történetírásban, mindegy is, - vesztett pontokat. Ezért a Várakozáson felül került rá a végén. Szánja is, bánja is, de ez a helyzet.
- Egy fehér maltipoom van, nem is olyan kicsi, de nem is olyan nagy, én nagyon szeretem őt.
A nagy mesélésben természetesen érdeklődésre nincs hiány Luca részéről, de nagy örömére a tulajdonos se rúgná ki páros lábbal. Egyszer, még a mugli iskolában előfordult vele, hogy az iskola melletti kisboltban kedvesen társalogni próbált, tényleg nem tett semmit, és az idős bácsi lepcsesnek nevezte, aztán kitette a boltból. Azóta is trauma neki az az eset, nem érezte jól magát, nagyon nem.
- Pók? Kígyó? Egyszer voltam terráriumban és megsimogattam, én azt hittem ilyen csúnya nyálkás, meg ragacsos lesz, de nem is olyan! Thesztrált még sosem láttam élőben, de már olvastam róla. Ő ilyen, őőő, jaj, hogy is hívják, olyasmi, mint a tudós, ó már… Kutató! Igaz? - Mire sikerült eszébe juttatnia és kinyögnie eltelt pár perc, de közben a beígért alma lé is megérkezett, amit illedelmesen meg is köszön, mielőtt nekilát az ételnek.
- Köszönöm szépen az innivalót! Ismered a testvéreimet?
Kérdezett vissza, a hirtelenségtől észre sem véve, hogy letegezte. A nevet hallva elgondolkodik, hol olvasta már, mert nagyon-nagyon ismerős neki, de nem, mint valaki neve, inkább talán Asztrológia órán, Holden bácsinál, talán. Idén ott olvasott sokat, de nem biztos benne.
- De szép nevek, meg olyan egyediek is. Szerintem senkiről nem hallottam még, akinek Geminián lenne.
Dicséri meg, a hangjában némi csodálattal, ilyen apróságokban szeret elveszni, rajz közben is ilyenekre koncentrál, de már beszélgetés közben is egyre többször veszi ezt észre magán.
- Utoljára szülinapomkor ettem, anyu akkor, már ha otthon vagyok, mindig palacsintát süt és húsos spagettit is csinál nekem.
Meséli, miközben lenyeli a finom falatokat, amiből már alig van vissza. Közben a holnapi invitáláson elmosolyodik. Nem jut eszébe a szó, amit erre Emmától hallott, de tudja, hogy ez olyan csábítás. Mikor a cukorkaboltban lebzsel, hallotta már, hogy néha elejtik a vevőnek, hogy fél áron lesz ekkor és ekkor cukorka, mindig visszajönnek, bár megjegyzem, minden szombaton így van zárás előtt, csak erre még ők nem jöttek rá. Rafináltak ezek az eladók.
- Ez olyan marketingfogás lenne? - Kérdez vissza vidáman, picit belenevetve. – De ha tényleg így van, és csak fele ennyire finom legalább, mint ez a mai, ki nem hagynám.

Helena - szüneti hétvégézés

Megvannak a maga előnyei annak, ha az ember rászokott, hogy ritkán utazik haza. Főleg akkor, ha a szülei minden hazautazásnál halál fehéren merednek rá, vajon most mit jelent be? Lett prefektus, volt prefektus, kviddicses karrier, eljegyzés... Inkább bele se gondolnak hova fajul huszonéves lányuk élete. Pedig Luca igazán ártatlan és nemes lelkű a maga nemében. Mindenkit tisztelni és szeretni tud, kivéve ha felmérgesedik, de olyankor ki ne dühöngene? Másfelől igazán segítőkész és imád tenni-venni. Ezért is örült meg, mikor Zoé megkérte, hogy nézzen rá kicsit a gólyákra, mert csak úgy lézengenek. Így szúrta ki a barna hajú lánykát, akinek a karjába kapaszkodva vonult le a faluba, egészen a cukrászdáig. Ú, alig várta már, hogy betörjenek az édességbirodalomba. A második kedvenc helye ez a cukorkabolt után. Ez a két Mennyország közvetlen közelben! Ebben biztos.
- Melyik a kedvenc sütid? Vagy kipróbálós vagy te is? Új íz, bármi jöhet? Ugye nem vagy allergiás? Az tök rossz.
Hadarja el gyorsan, közbe rájött, hogy azon túl, hogy beszélgettek már a Navinében kicsit, a bemutatkozáson szépen átlépett. Nemcsak ő nem tudja, hogy hívja új barátnőjét, de valószínűleg ez fordítva is így van. Gyorsan nagyot sóhajt és megrázza a fejét. Ahogy már belépve a helyre keresnek egy asztalt szólal csak fel újra.
- Egyébként Luca a nevem. Csak mindig úgy sietek, elfelejtem tudatni. Csóókolom! Egy csokis meglepit szeretnék. Te mit kérsz?
A kiszolgáló felé intézi szavait, majd visszapillant a sárga háztársára, hogy vajon neki mi áll szándékában. A rendeléséből is biztos sok dolog ki fog derülni, aztán ha leültek pláne. Indulhat egy csajos móka. Mindig jó új emberekkel barátkozni.

Helena - szüneti hétvégézés

- Szép neved van. Szereted is? Nekem kettő is van,mondjuk mindkettőt szeretem, de sokan az egy szem nevüket se. Nem értem, pedig biztos szeretetből adták nekik a szüleik. Miért ne abból tették volna, nem?
Fecserészik, miközben már a kínálaton jártak szemei és az agya is. Persze ettől az érzékei már jóval előrébb jártak, így a rendelését is hamar leadta. Nem is gondolkodott sokat a dolgon, amit kívánt, arra hasalt rá érdeklődésben is mindig. Most sincs ez másként. A mellette igyekvő lányra pillant, hallgatja a kicsit eltévelyedett hangját, végül  pislogva rá, amit már ismer  a kínálatból sorolja neki.
- Van ilyen epres tortaszeletük, azt már kóstoltam, finom. Vagy epresben is van ilyen meglepi, mint amit én kértem csokisban, az is egy álom, meg gondolom biztos van még egy-két dolguk. Megkérdezzük részletesebben, ha gondolod.
Ajánlja fel, miközben egy asztalt is kinézett, ahol van külön menülap is. Arra mutat, hogy ha döntött, vagy sem, üljenek le, ott kényelmesebb lesz a folytatás. Ő már el is indul, és egy laza mozdulattal beesik a belső székre, komolyan, pont így tervezte ám, az, hogy a cipőfűzője rásegített, csak plusz fűszer. Vigyorogva mutogatja, hogy jól van, aztán még várja Helenácskát, beköti a kósza fűzőjét.

Helena - szüneti hétvégézés

- Ez egy nagyon jó döntés!
Mondja vigyorogva a választásra. Igazság szerint ha nem lenne ebben a pillanatban annyira oda a csokiért, tán még ő is olyat rendelne. Most azonban marad az első megérzésnél. Ez a kviddicsben is be szokott jönni, bár azt mondják neki általában, ez inkább tapasztalat. Ő a spirituálisabb tartalmat tartja szem előtt. Bár ezzel olykor egyedül marad, de ettől Luca Luca. Meg attól, hogy szerencsétlen és töri-zúzza magát, vagy esik-kel. Erre most is tökéletes bizonyítékokat ad, hiszen majdnem egy istenes terülést mutat be leülés gyanánt. Nem baj, elfér.
- Köszi, igen, persze, pont így akartam ám! Veled még nem fordult elő? Vannak azok a Bog-manók, akik óvatlan pillanatainkban fogják a fűzőinket, és jól kikötik, meg vicces módon variálják. Na, mi meg ettől jól bumm. Esünk, botlunk, zuhanunk... kinek mi.
Meséli akkora beleéléssel, mintha minimum tudományos disszertáció szólna erről, nem beszélve arról a tényről, hogy ő hisz is ebben. Mint a tündérek gyereknevetésre való születésében, vagy abban, hogy sose halnak meg! Meg mondjuk azt is elhiszi, hogy Vince Jedi lovag, Ő maga pedig egy királylány..vagy minimum valami meseszereplő, ha nem is egy speciális hercilány. Kicsit több rajta a seb és kevesebb a pompa, de megesik, nem?
- Mesélj valamit, mi újság? Hogy telt a szüneted? Vizsgák? Várod a következő évet?

szeptember 26. kedd
kinézetes

Még mindig nehezen hiszi el, hogy vége az idénynek az iskolában és nem vezet több mérkőzést. Valahol egy kicsit biztosan hiányozni fog neki, ellenben meg is könnyebbült. Valahogy ez a se nem szurkoló, se nem játékos szerepkör, olyan mereven és stabilan nem székelt meg a szívében, hogy sírjon utána. A csapata eléggé örült, hogy visszakapják őt, a felszabadult szabadideje meg úgy nézett ki nem sokáig maradhat ebben a mederben. Gyakorlatilag a játékvezetői felmondásával egy időben beszélt az iskola vezetésével róla, hogy idén a volt háza vezetés nélkül maradna, ő pedig ugyan húzta a száját, de valami módon megnyerte ezt magának. Ne is firtassuk a részleteket. Valószínűleg nem volt kellően tiszta pillanatában.
A kényelmesnek legkevésbé sem kinéző hatalmas sarkakon kopogott végig az utcán a menhelytől, miközben a telefonját nyomkodta, amin itt sajnos a lefedettség hiú ábránd. Pár korábbi üzenetet próbált átbogarászni az elintézendőiről, meg ébresztőket beállítgatni a fontos dolgokhoz. Majdnem elütött egy fél fejjel magasabb kisdiákot, aki csak lesett rá, mire ő a nagy szemeit düllesztve várt, hogy akkor most szeretne valamit, vagy sem. Végül utóbbi mellett döntött, mivel az időt nézve rájött, hogy késni fog a Zelei lánykás találkozóról. Az egyik első dolgai között volt átgondolni, hogy a francba is vezessen házat. Kénytelen-kelletlen olyan vérvonalba kellett nyúljon, ami már biztos lábakon állt ebben. A sajátját mellőzni akarta Lewy kivételével, akinek már egy sms formájában, inkább kijelentés, mint kérésként megírta, hogy vár rá valami új.
- Hellóbelló - integetve köszönt, ahogy belépve meglátott egy pár napja aláírást kért fiút, majd kiszúrta Ririt is, akit szintén viszonylag lekesen köszöntött. - Ne haragudj, elakadtam. Mi a helyzet?
Próbálta a kishölgy anyját figyelmen kívül hagyni, de nem egyszerű, ha az emberben akkora tüskék vannak, amekkorák. Közben felmutatta a mutatóujját, hogy pillanat, aztán egy kisebb dobozt húzott elő és a lány elé tolta.
- Ezt Maja küldi, és nem, nem vagyok postás, visszafelé nem viszek semmit - emelte fel a kacsóit, persze őt is érdekelte volna, mit is bizniszel a két navinés, ellenben nem ezért jött ma ide. Egy tanévet jártak együtt a navinébe, de ez most egészen más lesz. - Biztos hallottad, hogy a következő évtől megint fogunk találkozni...
Meg vélhetően elég sok dolgot hallott Lucáról, de egyelőre igyekezett kikerülni még mindig mindenkivel minden pletyka alapú kikérdezést, aztán ki tudja meddig megy. Ő is kíváncsi, másokat sem szokott gátolni a való megtudásában. Ah, gyakorlatilag csak próbál merev lenni, de nem szeret, és Ririkét sem utálja, még egy mosolyt is megereszt az egész végére.

szeptember 26. kedd
kinézetes

Be kell vallania, hogy ő sem nagyon nézett fel, mikor beleütközött a másikba, de ettől még nem mentség a másiktól sem a hasonló. Szerencsére hamar elintézték, így mehetett is Luca a dolgocskájára, ami van neki már bőven. Kicsit idegesítette, hogy hiába van telefonja, innen és a kastélyból nulla dolgot tud intézni, mintha csak lenne egy unaloműző játéka, ami emlékezteti erre-arra. Kellemetlen, de legalább ennyiben hasznos tud maradni a számára. A nagy zsörtölődés helyett azonban egy ismerős hangra lesz figyelmes, majd érezve a gondot felvonja a szemöldökét, bár ki nem javította egyelőre a kis szőkét.
- Nem, még csak mobiljelet sem, itt nem is lesz. De gyalog olyan 20 perc séta a szomszéd falu és a kisközértje, ott hálózat már van, ha van mobilneted, akkor boldogság és kiskutyák minden - közölte egész kedvesen elmosolyodva, majd pillogott maga elé, hogy gyakorlatilag akkora sarkakon jött most is, amivel Maxi vállát majdnem eléri, de még így sem nőtt túl Ririn. Nagyon kellemetlen érzés.
- Neki köszönd meg, az ő ajándéka. Üzeni, hogy előszülinapra vagy micsoda. Gondolom most lesz, vagy hasonló - túrt zavartan a lógó tincseibe, aztán a válla felett hátra söpörte őket, ahogy már inkább a cukrászda illataira koncentrált. Azért még a kis Szendrei hangváltozásán elkuncogott egy kört. Ki ő, hogy elítélje? Vele is megesett ez már. Túl sokszor is.
- Miért ne maradhatnál? - vonta fel a szemöldökét érdeklődve. Pár nagyobb pislogás után folytatta csak végül, ahogy egy étlapot tolt a szöszke elé. - Nézzünk valami sütit inkább, ne kérdezz butaságot. Nem túl jóban váltam el az anyukádtól, ettől még nem foglak megenni. Van itt süti is.
Nehezére esett, hogy ne nevesse el magát, nagyon komolyan mondta, nem szokott gonoszkodni, most sem akart, de Ririke kétségbeesett pofija mindent megért, végül azért mosolyogva figyelte már őt nagyot sóhajtva.
- Nézd, nem azért hívtalak ide, mert bajban vagy, esetleg gond lenne. Kérni szeretnék valamit. Bár nem jöttünk ki Védával, tagadhatatlan, hogy a vérében volt a navine irányítása, gondolom némi ebből benned is megvan, hiszen te is unikornis vagy és rendes, aranyos lányka, ahogy Maja mesélt dolgokat, amiket nem tudtam.
Nem egyszerű Lucának általában a féltestvéréről mesélni, most mégis minden neheztelés nélkül mondta ki még az ő nevét is. Egy ideje nem tehernek vagy valami rossznak érzik egymást a másikkal, talán már a barátok vagyunk dolgon is átléptek, egészen érzik, hogy talán számíthatnának egymásra, mint család, de egyikük se mondja ki. Riri viszont egy erős kapocs lesz, ha Luca kiböki mit is szeretne. Éppen ezért a zsebébe is csúsztatja a kezét, ahol a jelvény van, de még nem veszi elő.
- De előbb rendeljünk sütit. Én egy kókuszkockát kérnék szépen - szól a pincérlánykához, majd várja a szöszikét, hogy ő is megtegye.