Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Az egyik koszos sarokban ültem már több, mint két órája és egymás után rendeltem a whiskey-kólát. Bár inkább volt whiskey, némi kólával, de így volt jó. Elég erős volt és már sikerült elég rendesen be is csípnem tőle, így pedig nem is fájt annyira a tény, hogy megint vége van. Újra és újra megszívtam. És most megint. Az érzést pedig nehezen viseltem el, de így a részegség határán kezdtem magam jobban érezni. Tudom, egy nőnek sosem szabadna ilyen állapotba sodornia magát, de most valahogy nem tudott érdekelni ez az egész, csak ki akartam törölni mindent. Egy részem, ami képes volt még tisztán gondolkodni, tudta, hogy úgysem lesz sokkal jobb, csak egy fejfájós, másnapos reggel, de ez nem volt számomra lényeges. Könnyebb volt inni, mint szembenézni a valósággal és a családommal, akiknek még mindig nem mondtam el, hogy az eljegyzésem könnyen jött és könnyen el is ment. Talán túl korai volt, vagy csak túlságosan reménykedtem benne. De mindegy is, most a whiskey tömény íze minden felé emelkedett, eltemette egy időre a fájdalmat és ameddig fizettem a pincérnek, nem volt probléma egyetlen ital sem, nem szóltak meg, hogy most már sok lesz. Ezért is nem mentem a pubba, hanem ide. A csárdát amúgy is jó párszor meglátogattam már életemben, legalábbis, mióta lejártam a faluba az iskolából, ismertek is ezért, és most ez pluszban jó volt. Csak ültem és bámultam magam elé és ittam. Nem sírtam, nem agyaltam a történteken, magamba zuhantam és hagytam alkoholba fulladni magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nem is tudom, mikor ittam ennyit utoljára bánatomban, de most ez kifejezetten jól esik. Már nem érzek semmit, csak kellemes mámort, és áldom az eszemet, amiért ide nem tűsarkúban jöttem. Azt hiszem, komoly gondjaim lennének most azzal. De így egy újabb probléma kilőve. És ami azt illeti, úgy érzem semmi sem lehet probléma. Még az sem, hogy az előbb láttam belépni a csárdába. Józanul azt hiszem, most összeszorulna a szívem, s a sírás kerülgetne, de így minden rendben van. Vagy legalábbis ilyen érzés. Megiszom a poharamban maradt kólás whiskeyt, majd felálltam és a pulthoz sétáltam, némiképpen ingadozó léptekkel.
- Egy üveg whiskeyt kérek - azzal letettem a tartozás és az üveg árát a pultra, majd meg is kaptam cserébe a rendelésemet. Aztán kissé bizonytalanul, de elértem addig az asztalig, ahol Richard ült. Kibontottam az üveget, és újratöltöttem a poharát.
- Szép estét neked is! - köszöntem, majd leültem vele szemben. Az arcomra kiült a tipikus, alkoholgőzös, bárgyú vigyor, miközben próbáltam egy tincset kisöpörni az arcomból, sikertelenül. Hülye voltam, kifelé kellett volna vennem az irányt, és menekülni saját magam elől, de a whiskey miatt minden rendben volt és semmi sem fájhatott. Nagyjából öt nap telhetett el, hogy kisétáltam Richard ajtaján, és most itt ültem vele egy asztalnál, teljesen szétcsúszva. S mindez mit sem számított.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Teljesen kész voltam, nem voltam magamnál, valószínűleg nem is fogok rá emlékezni, de nem is ez volt fontos. Sokkal inkább lényeges volt az, hogy a harmadik számú ex-vőlegényem itt ült velem szemben, és én újabb adag whiskeyt eresztettem le a torkomon, nem törődve az előttem lévő pohárral, csak úgy, az üvegből.
- Mondhatnám, hogy miattad, de tuuuuulajdonképpen, nem - válaszoltam a kérdésre, félredöntöttem a fejemet, s hagytam, hogy eltűrje a tincset, amire én képtelen voltam. - Az igazság az, hogy magam miatt... iszom - elnevettem magam, majd újra meghúztam az üveget, miután megint töltöttem egy pohárral Richardnak. Kissé akadozva, elnyújtva beszéltem, mindez mégis normálisnak tűnt. Jól éreztem magamat, nem fájt semmi sem, és ettől minden megoldódott. Aztán láttam, hogy Ifens felállt és felém lépett. Hazavinni?
- Nem - jelentettem ki meglehetősen tisztán. - Nem megyek sehová - tiltakoztam ismét, miközben a fejemet ráztam. Szóba sem jöhetett arról, hogy én bárhová is elmegyek innét, míg az üveg ki nem ürül. Két lehetősége van, vagy segít, vagy nem. Abban az esetben, ha nem, akkor még rosszul is leszek, nem csak holnap reggel, hanem ma éjjel is, de ez van. Belefér. A másnaposság majd eltereli a figyelmemet a problémákról.
- Nem kell rám vigyáznod, már nagylány vagyok - ráztam meg ismét a fejemet, és a tincs, ami ellen küzdöttem, újra előkerült, de már nem is érdekelt az sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Édesre vágyom.
Egy ideje már előjött ez a kívánosságom, ami feltételezem a terhességemmel függött össze és ezért nem is nagyon zavartattam magamat miatta. Ami azt illeti még nagyon az elején voltam ahhoz, hogy bajom lehessen vele. Még mindig nehezen fogtam fel, hogy babám lesz, hogy anya leszek, és bár próbáltam barátkozni a gondolattal, nem igazán sikerült. Arról nem is beszélve mennyire hiányzott, hogy a gyermekem apja nincs vele, és mennyire fájt, hogy egy másik nővel van. Próbáltam erre az elkeserítő tényre nem is gondolni, de elég nehezemre esett, tudva, hogy tőle estem teherbe. És még a család sem tudja. Valószínű boldogok lesznek, hogy húsz évesen nagyszülőket csináltam belőlük... Gyűlöltem ezt az egészet.
A cukrászda felé menet reflexből nyúltam a zsebembe a cigarettámért, de nem találtam ott. Kidobtam. Ebben igaza volt Richardnak, nem dohányozhattam többet. Ami azt illeti, ez elég nagy érvágás volt, mert a feszültségemet eddig nagyon jól elnyomta. Most viszont... Sóhajtottam egyet és végigsétáltam az utcán, majd a cukrászda előtt megálltam.
Édesre vágyom.
Beléptem és körbepillantottam. Üres asztalt kerestem, de végül megláttam egy ismerős arcot. Egy fiatal fiút, aki egyedül ücsörgött, várva, hogy kiszolgálják. Janey fogadott fia volt, akivel Richard is sokat foglalkozott. Jó párszor volt nála, ilyen-olyan okból. Olyankor sosem zavartam, inkább elvonultam tanulni, hagytam a két fiút. Talán most is hagynom kellene Gergőt, mégis felé indultam el.
- Szia, zavarok? - kérdeztem egy mosoly kíséretében, várva a válaszát, hogy leülhetek vagy sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Meg kell jegyeznem, nem különösebben ismertem a srácot, akivel most szembekerültem, de volt már alkalmam beszélni vele. Nem Richard házában, hanem anno az erdőben. Még nem is járt a suliba, amikor belekeveredett a sűrűbe, ami nem egy kisfiúnak való hely, akármennyire oroszlán lelkű az ember. Persze ez rám nem vonatkozik, mert a rellonosok általánosságban mások voltak. Akaratlanul is az jut eszembe, hogy milyen jó lenne megint hisztis kis csitriként idekerülni. Annyival egyszerűbb volt akkor az élet. Most meg... most meg gyereket várok egy olyan férfitól, aki nem hogy nem a férjem, még csak nem is szeret. Legalábbis komolyabb módon egyáltalán nem. Elkeserítő ez a helyzet és őszintén tartok attól, hogy a baba fogja megsínyleni mindezt.
Egy mosoly kíséretében ültem le Gergővel szemben, a táskámat magam mellé dobtam, és éppen kérdezni akartam volna, de megérkezett a várva várt pincér, aki felvette a rendelésünket.
- Egy nagy halom fagyit - mondtam, miközben eszembe jutottak a régi szép idők. Amikor még jó kislány voltam, és amikor még nem volt keserű a szívem. Ahogy a pincér elment Gergő meg is szólalt. Gyorsabb volt, mint én, viszont azon meglepődtem, hogy nem tudott a helyzetről Richarddal. Mármint nem sok köze van hozzá, de tudtommal nagyon is jóban vannak.
- Hát... ezek szerint még nem tudsz a mostani felállásról. Richarddal szétmentünk - mondtam csendesen, lesütve a szememet. Nehéz volt kimondani mindenhogy, mindenkinek. - De lesz egy gyerekünk - tettem hozzá kicsit boldogabban. A babának örültem, tiszta szívből, amellett, hogy féltem is tőle. Végül egy halvány mosolyt villantottam fel, nem nagyon akartam, hogy faggasson Gergő, de ha fog, akkor válaszolni is fogok. Mert ennyit mindenki megérdemelt.
- Te hogy vagy? Meg Janey-ék? Rég láttam őt is - kérdeztem végül elterelve a témát magamról, és inkább a srác életével akartam foglalkozni jelen pillanatban. Talán meg kéne látogatnom a kedves anyukát, lenne miről beszélgetnem vele, végül is van egy történetük nekik is Richarddal. Azt sem értettem soha, de nem is kérdezgettem. Talán, mert nem is rám tartozik, vagy mert lefoglalt a boldogság egy rövid időre.