Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Ma apás nap van, ami azt jelenti, hogy Alexáért apa megy a játszótérre. Ami azt jelenti, hogy ott apa ezt elfelejti, és rendszerint ott hagyja, vagy épp én megyek érte - és most tervezek érte menni, tekintve, hogy milyen idő van épp. A múltheti kánikulához képest hirtelen és váratlanul esett le a hőmérséklet, aminek köszönhetően az emberek hidegebbnek érzik a valónál - ahogy a drága húgom is. És bármennyire is tudom szidni a kis Répácskát, attól még a húgom, és a szívemre venném, ha megfázna, vagy elkapna valami komolyabb betegséget.
A mai nap lényegében annyival telt, hogy vagy a bátyám agyát húztam, vagy begubóztam az ágyba egy csésze teával és melegedtem. Aztán úgy döntöttem, ideje elindulni is, tekintve, hogy meg akarom lepni Vörikét egy epres minyonnal, mert az a kedvence. Milyen gondoskodó nővér vagyok, ki gondolta volna. Eléggé tanácstalan voltam azt illetőleg, hogy mit vegyek fel, mert kinézve melegnek tűnt, viszont az ablakon kidugva a kezem határozottan hideg volt, szóval végül felvettem egy szürke, bő, puha meleg pulcsit meg egy világoskék, szinte már fehér farmert. És egy magassarkú bakancsot természetesen, törpeségem enyhítésének. Bizony, nehéz az élet, ha az ember olyan alacsony, mint én, de elméletileg a nagyanyám is ilyen volt.  
A pulóver ujját csuklómra húzva lépek ki a hűvös utcára, majd indulok el a cukrászda felé, jóval hamarabb a kelleténél. Ki tudja mik történhetnek még, az oda vezető úton - szinte semmi -, de azért jobb időben elindulni. Max majd ülök a padon, és nézem, ahogy Alexa csúszdázik meg hintázik a barátnőivel. Life goals.
Belépve az ajtón jólesően sóhajtok fel, a benti meleg úgy csap meg, mint valami angyal szárnya, vagy nem is tudom. A pulthoz sétálva mosolyogva köszönök a bent lévőhöz, iskolatársam, látásból ismerem, viszont a nevét most hirtelen nem tudnám megmondani. Ahogy leadom a rendelést, elvigyorodva kérdez rá, hogy a húgomnak lesz-e, mire visszavigyorogva helyeselek. Elképesztő, hogy azt a töpszlit mindenki ismeri. Magamnak is kérek valamit, elvégre időm az van, s amíg türelmesen várakozom a pultnál, körbekémlelek. Nem akarok pofátlan lenni, ha esetleg valakit ismerek, mindenképp köszönök neki.
Megkapom a csomagot is, a tányért is, fizetek, elindulok az idegen felé.
- Heló drágám - lehuppanok a mellette levő székre, szándékosan angolul szólalok meg. Nem tűnik magyarnak, mondjuk nem tudom, honnan lehet ezt észrevenni, de nem tűnik annak. Erre a megnyilvánulásra az egyik lány felhorkan, mire szétterül az arcomon egy mosoly. Nem igazán zavartatom magam, én amúgy is egy eléggé random ember vagyok, hirtelen ötletekkel, meg szeretek segíteni másokon, meg stuff.
- Köszi, hogy megvártál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Egy picit megnyugszom mikor veszi a lapot és belemegy, eléggé fail lett volna, ha nem ezt teszi és hagyja, hogy leégjek.
- Jaj, nagyon édes vagy - az arcomra varázsolok valami nagyon szerelmes mosolyt, ahogy elkezdem enni a magam csokis sütijét, és hirtelen így nem is tudom, mit kéne még mondjak. Nem vagyok otthon ezekben a fake párkapcsolatokban, érthető okokból. Mikor megszólal az anyanyelvemen elmosolyodom, e tetszik, szeretem mikor az emberek beszélnek magyarul. Főleg, amikor feltételezhetőek más nemzetiségűek.
- Lola, ide járok - bemutatkozom, meg azt is elmondom, hogy sulis vagyok, aztán némi gondolkodás után felé nyújtom jobbom. Még mindig nem vagyok ezzel teljesen kibékülve, elvégre ez eredetileg pasis szokás, de ha nem teszem, akkor meg más teszi, és akkor meg pofátlanság, ha nem fogom vissza, meg ilyenek. Borzalmas. A nőknek miért nincsenek ilyen elfogadott köszöntési szokásaik, hm?
- Amúgy valami fesztiválon ismerkedhettünk meg, valami jó helyen, tudod, ahogy a szép párok szokták - megvonogatom vállaim, most ilyen vicceskedő hangulatomban vagyok, és meg is engedem ezt magamnak. Elvégre ha az előbb ilyen simán belement, akkor ezt is minden bizonnyal venni fogja, bár ki tudja. Annyi fura, kezelőst igényelő ember van már itt - komolyan, néha úgy érzem magam mintha a pszichiátrián lennék -, nem lepődnék meg, ha vele is lenne valami baj. Viszont nem vagyok pszichológus, és az ítélkezés sem az én dolgom, szóval ejtsük is ezt a dolgot.
- Szomorú, hogy nem emlékszel rá - rosszallóan megcsóválom fejem, mintha tényleg komolyan gondolnám. Levágok egy szeletet a sütiből, rá pillantok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Elegem van már ebből az egészből. A szüleim személyes drámájából, anyám hülyeségéből, apám munkamániájából, mindenből. Legszívesebben kimennék egy hatalmas hegyre, és csak sikítanék, amíg kiadok magamból mindent, ameddig csak van levegő a tüdőmben, és erő az izmaimban. És Alexa a legrosszabb. Ahogy magára veszi, mintha az ő hibája lenne, pedig nem az övé. Mindannyiunké. Viszont ezt nincs, hogy elmagyaráznod egy olyan gyereknek, mint ő.
Felsóhajtok, teljesen elveszettnek érzem magam ezen a helyen. Ebben a helyzetben. Engem nem arra teremtettek, hogy ilyeneket éljek át, könyörgöm, a legnagyobb drámám az volt, mikor a bátyám eltörte a kedvenc bögrém és fiatalabb voltam, mint most a húgom. A számat harapdálva hajtom le fejem, és hagyom, hogy leülepedjen közénk a csend. Mert fogalmam sincs, mit csináljak, vagy mit mondjak, ami jó, és amivel el is érek valamit. A kérdésére felpillantok, veszek egy újabb mély levegőt. Hogy eljön-e? Nem hiszem. Vagy elfelejti, vagy inkább marad tovább dolgozni, mert úgy könnyebb.
- Nem tudom - meg kell köszörülnöm a torkom, hogy érthető legyen a válaszom, elhúzva szám kerülöm a tekintetét, mintha legalábbis tettem volna valami rosszat, és szégyellnem kéne magam miatta.
- Mit kérsz? - sóhaj, menü kinyitása, olvasás.
Egyik sem ragad meg a fejemben, vagy ötször újraolvasok egy sort.
Egyre rosszabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Tulajdonképpen szeretek itt dolgozni. Mármint, az estéket eltekintve egészen nyugis, kiviszem amit rendelnek, beszedem a pénzt, és ilyenek. Viszont most nem nappal van, és nem nyugis. Alig láthatóan körbepislogok, valami segítség-féléért nyüszögve. Megmosom a kezem, beletörlöm a kötényembe, elvégre ezért van, majd lecsapolom a már sokadik sört ugyan annak a vendégnek, aki láthatóan már nem szomjas. És még arra sem képes, hogy érte jöjjön. Már nem mintha célba érne, de legalább az első pár lépés után eldőlne, és meg lennék tőle szabadulva, de nem, ő ott ül, és még a vak is észrevenné, hogy nagyon elégedett magával. Sóhajtok egy aprót, erőt veszek magamon, és ismét megindulok az ominózus asztal felé. Leteszem a korsóját, elveszem a pénzt, és felőlem be is fejeztem, de úgy tűnik, ő nem így gondolja. Megfogja a csuklóm, és ugyan nem erősen, de húzni kezdi maga felé, amit én meg nem akarok, de hát őt meg az nem érdekli, hogy én mit akarok. Bár próbálom visszahúzni a kacsóm magamhoz, csak azt érem el, hogy erősebben kezd rángatni, mire megtántorodom, de hála istennek nem esek bele az ölébe. Röhögni kezd, én meg elfintorodom, már csak a belőle áradó alkoholszagtól is, arról pedig ne is beszéljük, hogy hogyan néz ki az a pár szál foga, amit valószínűleg a lottón nyert. Ha nem lenne olyan piszkosul szabad a másik keze, akkor valószínűleg lekevernék neki egy pofont, vagy minimum felborítanám a lábammal, de a szomorú igazság az, hogy szabad a másik keze, és nincs szükségem még egy lefogott végtagra. Sok szerencsét Lola, mentsd meg magad, ahogy tudod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Szinte érzem, hogy nekem most végem, mert bárhogy is nézzük, ha erőre megy a dolog, negyvenkilenc kerek kilóval ugyancsak semmit nem érek el. Itt a vég. Aztán jön még egy kéz, ami most nem engem fog meg, hanem a másikat, mire csak pislogok. Nem, nem merek felnézni, tekintve, hogy ki tudja mi vár rám odafent? Semmi jó, ha a megérzésemre hallgatok. Aztán a hangra már csak kilesek, és amint szabaddá válok, hátrálok is két lépést. Megdörzsölöm a megszorított csuklóm, felpillantva eresztek meg egy zavart mosolyt a megmentőmnek. Ja, érted, még én szégyellem magam, amiért ilyen részeg disznók nem bírnak magukkal.
- Köszönöm - az orrom alatt motyogom el a hősnek, aztán, hozzám képest hosszú léptekkel iszkolok vissza a pulthoz, hogy ismét lemoshassam a kezem. Rajtam csak ne hagyja a nyomát semmiféle mocskos állat. Fúj. Elkészítem a vajsörét, és ismét megtörölve kacsóim teszem fel neki a pultra.
- A ház ajándéka - megrázom fejem, még mielőtt itt elkezdene kutakodni a pénzéért. Ennyi még belefér, és amúgy is, kis túlzással az életem mentette meg, szóval bőven belefér.
- Lola vagyok - tulajdonképp sehol nem tiltja, hogy ismerkedjünk a vendégekkel, és amúgy is, csak tudja már, hogy kit szabadított itt fel. Reflexből a balom indítom el felé, majd gyorsan korrigálom magam, tekintve, hogy a legtöbb ember jobbkezes, ezért alap, hogy a jobbjukkal fognak kezet. Nekik.
- És még egyszer köszönöm - egy újabb, kisebb mosoly kíséretében fejezem ki a hálám, ismét. - Nem értem, hogy ha ennyire kiütik magukat, miért nem mennek egyszerűen haza? - összeszorítva ajkaim nézek el a szóban forgó úriember irányába, majd lemondóan megcsóválom fejem. Soha nem fogom én ezt megérteni, soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Ugyan, ez a minimum - elmosolyodva rázom meg fejem. Ennyi még tökéletesen belefér, sem Niko, sem pedig én nem fogunk beleroppanni egyetlen egy vajsörbe. A kézcsókra meglepetten emelem meg szemöldököm, egy kicsi, zavart mosoly jelenik meg arcomon. Nem, hogy őszinte legyek, nem szoktam hozzá az ilyesfajta bánásmódhoz, de nem mondom, hogy ellenemre lenne. Alexander. Ha jobban belegondolok, eddig nem ismertem valami sok Alexandert, pedig nem egy olyan ritka név.
- Talán ha ismerné a határait, lenne hova hazamennie - egy egészen aprót vonok vállaimon. Nem mintha elítélném az ide járókat, egyszerűen csak nem szeretem, mikor az ember nem ismeri a saját határait. Ha érzed, hogy nem bírsz el több alkoholt, akkor egyszerűen csak nem veszel több sört, és ennyi. Megmarad a jókedved, a pénzed, de még a büszkeséged is. Mert már nem azért, de egy szédelgő, magáról alig tudó tagnak ugyancsak kevés büszkesége lehet. - De nem az én dolgom - nos, a szóban forgó férfi sem családtagom, sem hozzátartozóm, de még csak azt sem mondhatom el róla, hogy ismerem. Lehet, hogy többször jár ide, sőt. valószínűleg, viszont nem vagyok köteles minden vendég arcát megjegyezni, és nem is hiszem, hogy képes lennék rá.
- Fiatal is vagyok - nagykorú vagyok ugyan, de ettől függetlenül igen, még fiatal. - Eddig még nem volt problémám velük - ismét megrázom fejem, mintegy megerősítéseként az elhangzottaknak. Valóban, a nagy átlag moderálni szokta magát, és nem is szoktam maradni késői műszakban. Diákmunkás vagyok, ez pedig azzal jár, hogy délutántól kora estig kell itt lennem, és nem is minden nap. Valamikor tanulnom is kell, nem?
- És te? Hol bujkáltál eddig? - mint mondtam, nem jegyzem meg az itt megforduló arcokat. Még az iskolában is vannak számomra teljesen ismeretlenek, akikkel összefutok a folyosón, vagy éppen a járőrözéseim közepette. Szóval lehet, hogy ide járt, vagy itt lakott, csak nem találkoztunk, vagy nem tett bennem olyan benyomást, hogy megjegyezzem. Ugyanakkor az is valószínű, hogy most van itt először, most költözött ide, vagy éppen csak átutazóban tekinti meg a falut. Bármi lehetséges.