Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Első kérdése az volt, hogy mi történt velem; hajamban motoszkáló kezem a tarkómra csúszott zavarom jeléül. Aztán mikor rájöttem, hogy túl fáradt vagyok ahhoz, hogy zavarban legyek a bénaságom miatt, nemes egyszerűséggel kijelentettem:
- Hipogriffsz*rba estem. - Bár nem szokásom káromkodni, ez így kimondva mégis olyan vicces volt, hogy (talán a fáradtság miatt, vagy azért, mert mégis lehet némi humorérzékem) kiröhögtem magamat, s abban a kivételes lelkiállapotban voltam, amikor egyáltalán nem sértődtem meg, ha Sebby is kinevette szerencsétlenségem.
Mikor abbahagytam a nevetést (ez igen hamar következett be), végigmértem Sebbyt, pontosabban csak az arcát; szemei alatt akkora karikák húzódtak, hogy hirtelen megijedtem, hogy esetleg megverték.
- Veled mi történt? - kérdeztem feszülten, bár legszívesebben egyből azt érdeklődtem volna meg, hogy bántotta-e valaki; azonban ennyire én sem lehetek aggodalmaskodó. Aztán eleresztett egy félmondatot, amire összevontam a szemöldököm. - Bájital?
Az a tény már meg sem lepett, hogy bájitalokról beszélt (azt hiszem, a Bordeaux kétszeri felajánlása Garethtől megmagyaráz mindent), ezzel a kérdéssel csupán a lötty fajtáját akartam megtudni. Amint ez megtörtént, bólintottam egyet, tudomásul véve a problémát.
A "meghívlak" szó elhangzásakor igencsak kellemetlenül feszült meg az amúgy is kicsire zsugorodott gyomrom, bár elsőre nem nagyon értettem, miért. A jegyzeteket ekkor besüllyesztettem a táskámba, ezzel is időt nyervén, majd mikor felnéztem, kezeim valahogy automatikusan a hátam mögé kerültek, s jobb kezem a bal alkaromba kapaszkodott. Zavart kéztartás. Miért használok én ilyet?
- Öhm, nem vagyok éhes... - közöltem végül, aztán rájöttem, hogy ez milyen hülyén hangzott. - ...de lehet, hogy egy teát megiszok.
Nem tudom, hogy Sebby következő mondata miatt miért ugrott össze ismét a gyomrom, mindenesetre egy visszafogott mosoly kíséretében bólintottam egyet, kezem pedig feljebb kúszott a könyökhajlatomig. Nem tetszik ez nekem, egyáltalán nem tetszik.
Amennyiben Sebby elindult, mindenképpen felvettem vele a tempót - miközben beléptünk az épületbe, a másik a megfázásomról érdeklődött, ami nagyon furcsa érzést keltett bennem, mintha már ismerném ezt a szituációt - olvastam volna róla, vagy valami ilyesmi.
- Hát, már nem olyan vészes. - közöltem végül, s ezt megtoldottam egy szipogással.
A recepciónál az étterem felé irányítottak minket, s amikor beléptünk, egyszerre úgy éreztem, mintha valami lidérces álomba csöppentem volna. Odabent rengeteg pár ült a gyertyával díszített asztaloknál, lágy zene szólt, sokan nevettek - nekem meg lassan leesett, hogy miért okozott bennem valamicske zavart a meghívás felajánlása, a kikapcsolódás emlegetése, meg az udvarias érdeklődés a náthámról.
Zavartan köszörültem meg a torkom, s Sebbyre pillantottam, arra várván, hogy csináljon valamit, mármint válasszon asztalt, vagy ilyenek. Öööh... nem mintha... azt hinném hogy ez bármiféle... izé lenne. Beülök a mostohatesómmal vacsorázni. Ez koránt sem... olyan izé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Sebby velem nevetett a nyomoromon, ami egy színfolt volt depresszív fáradtságom közepette; afféle feloldozás volt ez a rossz kedv alól, még ha csak időlegesen is.
- Már nem ártana. - közöltem, mikor abbahagytuk a nevetést, utalván ezzel arra, hogy mostanában elkerül a szerencse, feltéve, hogy egyáltalán létezik - ugyanis az utóbbi időben e fogalom létezését is kérdőre vontam.
Az aktatologatás sem éppen a legkellemesebb munka, engem legalábbis megölne az unalom, ha csak rendszereznem kéne a papírokat - bár nem tudtam pontosan, mit is dolgozik Sebby, mégis megértettem fáradtsága okát, ami tőlem hatalmas szó volt, főleg ilyen fáradtan.
- Mindjárt szünet. Csak pár vizsga és kész. - motyogtam afféle biztatásképp. Ez tartotta bennem is a lelket nagyjából, hogy mindjárt eltakarodhatunk innen, bár ez kevés vigasz volt a griffpotyadékos eset után.
Megjegyzésére igencsak feszült lettem, s lesütöttem a tekintetem, hogy a rajtam lógó inget kezdjem fixírozni. Amikor a Bagolykőre jöttem, ez az ing még abszolút jó volt rám, most viszont lóg rajtam. Zavartan igazítottam meg a gallérját, majd húztam le az alsó szegélyénél fogva, hogy egy kicsit jobban rám lapuljon.
- Szoktam enni... - ...csak nem túl gyakran. Mostanában se időm, se kedvem nincs ehhez; azt hiszem, mindannyian ismerjük az érzést, mikor éhesek vagyunk, de nincs kedvünk táplálékot lapátolni magunkba. Nos, engem mostanában mindig ez az érzés kapott el a nagytermi étkezések alkalmával. Főleg a Rellon asztalánál.
Végül beléptünk az épületbe, ő ment elöl, én pedig követtem őt. A gyertyafényes teremben igencsak kellemetlenül kezdtem érezni magam. Sebby habozás nélkül elindult az egyik asztal felé, de nem tudtam eldönteni, hogy felfogta-e egyáltalán a körülményeket, vagy olyan fáradt, hogy mindezek kívül esnek a feldolgozási küszöbön. Egy halk sóhaj kíséretében követtem az általa választott asztalhoz, majd mikor leültünk, nagyvonalúan megjegyezte, hogy azt választok, amit szeretnék. Aha, persze. Nyilvánvalóan valami drága dolgot választok, főleg, ha meghív. A szomorú az a dologban, hogy én még nem kaptam fizetést, ergo alig volt pénzem, így hát még visszautasítani sem tudtam volna a meghívást - kivéve, ha nem rendelek semmit. Valahogy ez az előzékenység olyan kellemetlenül érintett, hogy fel is néztem Sebbyre, s már nyitottam a számat, hogy megmondjam; nem kérek semmit... ő viszont elmélyülten nézegette az étlapot, úgyhogy inkább zavartan lehajtottam a fejem, és én is a betűket kezdtem fixírozni.
Végül megmaradtam a fekete teánál, kissé döcögősen leadva a rendelést. Nem kéne rosszul éreznem magam, ezt sejtettem, de mégis, olyan zavart voltam...
- Én is csak egyszer-egyszer, Márkékkal. - feszengtem. Gyakorlatilag egy kezemen meg tudom számolni, hányszor mentünk étterembe; akkor is csak valami családi hülyeség ürügyén, mondjuk amikor a nagynéném összeházasodott egy pasival, vagy amikor az egyik mit tudom én milyen rokonom megkapta a szakképesítését, vagy ilyesmik.
Feszülten vártam az étel és a tea kiérkezését; mindezt az asztalon összekulcsolódó kezeim fejezték ki, majd később a pulzusom ütemére doboló mutatóujjam. Feszültség. Meg kéne szólaljak? Öööh...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Elég kínos volt így ez az egész. Ahogy ott ültem, és figyeltem az asztalunkon lévő mécses lobogó lángját, próbáltam úrrá lenni a nyomoromon, de nem igazán ment. Doboltam egy kicsit, aztán megint beletúrtam a hajamba.
E tevékenységemet megzavarta a pincér jötte, úgyhogy leadtuk a rendelést; amint a nő arrébb ment, kezem ismét a fehér terítőn landolt (talán egy kicsit erősebben, mint ami várható volt), s ismét elkezdtem a lassú dobolást egyik ujjammal az asztalon. Ahm... holnap vizsga... És... le is kéne fürdenem. Kerestem magamban az indokokat, hogy lelépjek, pont, mint ahogy Sebby múltkor a munkahelyemen.
Kérdésére felemeltem a fejemet, mert annak örültem, hogy megtörte a feszült csendet, azonban az, amit mondott, igencsak megijesztett. Mit tud? Mit lát rajtam? Mit hihet, miért vagyok zavarban? Vajon felfogta, hogyha ezt az egészet felvennék pár mugli kamerával, egy hülye tinifilm is lehetne? Mármint ezek a párocskák, a zene, a gyertyák, ez mind olyan... olyan izé. Vajon tudja, hogy emiatt vagyok ennyire zavarban? Lehet, hogy igen, csak nem érti, hogy ez miért zavar engem? Az durva lenne. Az is lehet, hogy csak a jéghegy csúcsát látja, mondjuk azt, hogy zavar a meghívás, vagy hogy zavar, hogy nincs meg a komfortérzetem a hipogriffvégtermékes eset miatt. Melyik lehet? Az is előfordulhat, hogy van több opció is, hogy teljesen másra gondol. Sőt, mi van, ha nincs is ötlete, hogy miért lehetek zavarban? Azt akarom mondani, amire gondol, ha esetleg gondol is valamire, kivéve, ha a gyertyák jutottak eszébe neki is.
- Mmmmh... - nyekeregtem - Öhm... lehet, hogy most kimegyek a mosdóba. - közöltem végül teljes tudatában annak, hogy ez egyáltalán nem válasz semmire, de hátha még valami jó is kisül ebből.
Amint Sebby "kiengedett" a mosdóba, úgy lőttem ki az ajtó felé, mintha az életem múlna rajta. Amint beléptem a helységbe (hátizsákommal együtt egyébként), belenéztem a tükörbe, és a "mi az isten történik" fejemmel találtam szembe magam.
Ahelyett, hogy hatvannégy teóriát felállítottam volna, majd ezt harminckettőre csökkentettem volna, hogy tizenhatra szűrjem és végül maradjon nyolc lehetséges, amiből négy az esélyes, kettő a legvalószínűbb, és egy a valóság, inkább turkálni kezdtem a táskámban valamiféle megoldást keresve (fogalmam sincs, mit kerestem egyébként). A kezeim közé került a hajkefém, a dezodorom (amit ha már itt jártam, használtam is, mert gusztustalan volt a közérzetem), a gyógyszereim... és az üzenőnotesz. Gareth!

Van arra esély, hogy az öcséd randizni hívott, vagy túlgondoltam? - firkantottam le villámtempóban. Aztán csak vártam. Vártam. Néztem az üres papírt, és reménykedtem, hogy Gareth keze ügyébe kerül a notesz. Eltelt egy perc. Még egy.

Kizárt. Ha ilyen történt, videofelvételt akarok. - jelentek meg Gareth szavai a papíron.

Egy gyertyafényes étteremben ülünk. Ugye ez nem számít randinak? - körmöltem a választ; sietségemben ráborítottam a fél tintámat a könyv lapjaira, de akkor ez sem tudott érdekelni.

Egy rózsákkal teli gondolán is ülhetnétek jelenleg, az se esne le neki. - jött a válasz.

Egy "Oké, köszi" kíséretében csuktam be a kis noteszt. Megint túlgondoltam. Ennek fényében már kizárhatok pár opciót. Lélegeztem még párat, és szurkoltam, hogy az orrom vére a helyén maradjon; amikor pár percig nem történt semmi, nagyjából megnyugodtam, s összeraktam a cuccaim, amiket idegbeteg módjára szétdobáltam a mosdóban. Amikor kinyitottam az ajtót, immár sokkal kevésbé néztem ki úgy, mintha egy kínzókamrában lennék; táskámat sem túl feltűnően raktam le a szék lábához. Sebbynek addigra már kihozták a vacsoráját, nekem pedig a teámat.
- Jó étvágyat! - közöltem nemes egyszerűséggel, mikor leültem elé, s belekortyoltam az igencsak forró teámba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Amikor visszamentem, arcom sokkal simább volt, mint eddig; kilépve a mosdóból még meghallottam az odakint eleredő eső hangját (ez problémás lehet később, de erre akkor még nem gondoltam), illetve hallottam a villany kattanását.
Mihelyst leültem a székbe, egy gondolat hasított bele az agyamba; az üzenőfüzetből három van. Sebby látni fogja, amit írtam. Ismét feszengeni kezdtem, bár nem olyan látványosan, mint az előbb - erre van megoldás, ebben biztos voltam, de egyelőre nem jöttem rá, mi lehet az. Van időm kitalálni, amíg fel nem ér a szobájába.
- Hogy kimászok az ablakon? Nem. - néztem rá mosolyogva. Egészen felszabadultam így, hogy rájöttem, ez nem olyan izé. - Az elég sablonos lenne.
Bár tény, hogy ha kiderült volna, hogy esetleg Sebby olyan izéként gondol erre, akkor lehet, hogy ez is megfordult volna a fejemben, hiszen eléggé megijedtem volna. Ezt a gondolatot félretettem, s vártam, hogy felemlegesse, hogy nem válaszoltam arra, miért voltam ennyire zavarban. Engem lepett meg a legjobban, mikor egy igencsak hibás következtetéssel oldotta meg helyettem is a problémát.
- Akkor jó. - mondtam végül, kifejezvén "örömömet", hogy nem érződik az ürülékszag. Biztosan megérezte a dezodorom illatát.
Ahogy a húsról beszélt, és hogy milyen jó, lassan lelohadt ez a felszabadultságom, és enyhe hányinger vette át a helyét. Egyrészt az étel illatától lehetett, másrészt viszont attól, hogy Sebby meg fogja látni a füzetben ezt a pársoros levelezésemet Garethtel; eszembe jutott, mit gondolhat mostohabátyám most rólam, s emiatt is elég nyugtalan lettem.
- Nekem? Hmm. - pár pillanatig hezitáltam. - Egyelőre nem nagyon, csak az, hogy melyik könyveket akarom elolvasni. Egy könyvtárnyit összeírtam. - mondtam végül, s ekkor rájöttem, hogy mennyire siralmas a szociális életem, illetve hogy engem ez a legkevésbé sem zavar. - Hát neked?
Újabbat kortyoltam az előttem lévő gőzölgő folyadékból; megnyugtató volt egy kicsit, amellett, hogy a benne lévő koffein hatására kissé éberebb lettem. Ma még azért át kell pillantanom az önismeretet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

A fáradtság rám telepedett, hiszen előző este nem sokat aludtam, tekintve, hogy olyan hajnali fél három környékén kerülhettem ágyba. És mégis, ezen a hétfői napon dolgoznom kellett - azt hiszem, mondanom sem kell, hogy egy pillanatig sem tudtam összpontosítani a mai napon, sem a tanulásra, sem a ketrecpucolásra a Bestiáriumban.
Hogy miért nem mentem fel rögtön a kastélyba, és miért nem dőltem be az ágyba? Mikor kiléptem a munkahelyem ajtaján, zuhogó esővel találtam szembe magam. Lehunyt szemmel sóhajtottam egyet; ekkor rögtön beugrottak a tegnap történtek, aminek hatására akaratlanul is elmosolyodtam. Sebby... Khm. Koncentráljunk.
Végül elindultam, úti célomul pedig a Csárdát választottam; gondoltam, megiszok egy vajsört, hátha addigra elmúlik a zuhé, és megúszom egy kiadós tüdőgyulladás nélkül. Esernyőmet lerázva léptem be az ajtón (kissé vizesen), s szembesülnöm kellett az embertömeggel, ami fogadott odabent. Egy türelmetlen sóhaj kíséretében kértem ki az italom, s amint a kezemben tartottam a poharat, felmértem az ülőhelyeket, illetve azoknak hiányát.
Egy lányon akadt meg a szemem, akit látásból talán már ismertem is, tudtam, hogy eridonos; egyedül ült egy asztalnál. Fájdalmasan vettem tudomásul, hogy nincs más választásom, muszáj leülnöm egy ember mellé, hiszen üres asztal lényegében nincs - az eridonos volt az egyetlen, aki egyedül ült, mindenhol máshol nagy társaságok foglaltak helyet, úgyhogy egyértelműnek tűnt, hogy hozzá kell csapódnom.
Pár lépéssel ott termettem az asztalnál, és nem túl nagy lelkesedéssel kérdeztem meg;
- Szia. Bocs, leülhetek? Minden asztal tele van. - motyogtam bele az alapzajba; még az is lehet, hogy a lány nem értette, amit mondtam, annyira nem artikuláltam. Kissé el voltam gondolkodva, mondhatjuk így. - Szépvölgyi Richárd. - kezet nyújtottam. - Azt hiszem, már találkozhattunk a kastélyban.
Amint engedélyt kaptam rá, hogy leüljek, helyet is foglaltam, s leraktam az italomat az asztalra. Nem kell aggódnia, nem sokáig leszek itt, csak addig, amíg eláll az eső, már ha eláll.
Poharamat felemeltem az asztaltól, s kortyoltam a vajsörömből; ekkor azonban olyan dolog történt, amit még sosem tapasztaltam; az eddigi kellemes melegségérzet eltűnt, helyette a zajok kissé dobozossá váltak, az emberek körülöttünk nagyon távolinak tűntek, sőt, mintha be is lassult volna az idő. Hirtelen mozdulattal raktam le az italt, aminek egyáltalán nem volt más íze, mint szokott lenni. Mi a fene? Összevont szemöldökkel néztem körül; az emberek még mindig nevettek, de számomra minden megváltozott, minden hidegebb lett, minden távoli volt...
Nadinera néztem, s amennyiben ő is összezavarodott emiatt a furcsa jelenség miatt, s ez látszott is az arcán, rezignáltan sóhajtottam.
- Te is érzed? - kérdeztem fojtott hangon, ahogy körülnéztem. Valami drogot csempésztek volna az italunkba? Vagy jönnek a dementorok? Mi a fene van?
Egy furcsa sugallat miatt néztem hátra Nadine mögé; egy folyosót láttam, az ajtó résnyire nyitva volt, s szokatlan hangok szűrődtek ki onnan. Mi a franc? Összevont szemöldökkel próbáltam ültő helyemből belesni az ajtón, de nem láttam semmit. Nem hagyott nyugodni ez a furcsaság - egyáltalán nem olyan volt ez a furcsa közérzet, mintha mindjárt elájulnék a szívritmuszavaromtól, ilyet még sosem éreztem. Vészharangom azonban egyből bekapcsolt, s agyam kutatta a választ a "mi történik?" kérdésre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Furcsa volt ez az egész, tudni akartam az okát, és hogy mégis hogy lehetne megszüntetni ezt az egészet. Nadine helyeselt, neki is feltűnt a furcsaság, de az emberek körülöttünk tovább nevettek, mit sem törődve a furcsa zajokkal, a kihűlt csárdával.
Ahogy néztem az ajtót, Nadine is megfordult, s felállt. Nem szabadna oda bemennünk. Hogy megnézzük-e, ezt kérdezte Nadine, de mielőtt válaszolhattam volna, belesett az ajtón. Felpattantam a helyemről, s pálcát rántottam, úgy próbáltam visszatartani az eridonost.
- Rossz előérzetem van. - közöltem végül, bár igazság szerint csak egyáltalán nem volt logikus számomra, hogy furcsa hangokat hallató folyosókra járkáljunk be, de igen, ilyen az, amikor az ember találkozik egy szangvinikus, kíváncsi jellemmel.
Azonban ahogy Nadine kissé kinyitotta az ajtót, egy folyosó tárult elénk, rengeteg ajtóval. Magasabb voltam a lánynál gyakorlatilag tíz centivel, úgyhogy a feje fölött néztem be a kísérteties helyre.
- Nem tetszik ez nekem. - motyogtam halkan, majd amint abbahagytam a beszédet, meghallottuk az emberi kiáltást. Eddig összehúzott szemöldököm és zavart arckifejezésem egyszeriben kisimult, s csak bámultam befelé a hívogató ajtóra, ahonnan hallottuk a szörnyű, segélykérő hangot.
Hátrapillantottam, gondoltam, talán még pár ember idejön, ha meghallja ezt a kétségbeesett üvöltést, de senkinek még csak fel se tűnt, sőt, mintha direkt nem akartak volna tudomást venni róla. Az emberek testtartása nem igazán változott, csak pár ember mutatott zavart gesztusokat, de lehetséges volt, hogy csak a beszélgetőpartnerük miatt tettek így.
Furcsa volt számomra, hogy egy fia pillantást sem kaptunk, még egy futó tekintet sem vetült ránk, pedig ott álldogáltunk egy folyosó előtt, amiből emberi üvöltés hangzott fel. Nem gondoltam volna, hogy az a fajta lett volna, mintha valaki rosszul lenne... Aztán egyszer csak elvágták az egészet, a harmadik ajtó elnémult.
- Szóljunk valakinek. - dobtam fel az ötletet, és ismét hátrapillantottam a távolinak tűnő embertömegre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Neki sem tetszik valami, ejjha, újdonság! Micsoda meglepetés. Feszélyezetten néztem befelé, próbáltam kitalálni valami ésszerű megoldást. Nadine ellépett az ajtó elől, nem is néztem hátra, hogy mit csinál, csak bámultam befelé, és hallgattam az üvöltést. Gyanús. Valami... van.
Mikor beállt a csönd, s Nadine kifejtette aggodalmát, enyhén felvontam a szemöldököm, de még mindig gondterhelten néztem a lányra.
- Ha már meghalt, tök mindegy. - mondtam gyorsan. - Nem tudhatjuk, mi van bent. Veszélyes lehet.
Mert igen, engem a varázsvilágban már abszolút semmi sem lep meg. Dementor? Halálfalók egy random sarokból? Tudom, aktuálisan nem épp nagyon aktív a fekete mágia, de bármi előfordulhat. Ki tudja. Jobb mindenre felkészülni. Különben is, abszolút nem az én dolgom az, hogy valaki odabent ordít. Ezekbe jobb nem beleavatkozni, jobb távol maradni az ilyenektől. Amennyiben nem vagyok személyesen érintett, tehát nem én üvöltök, nem miattam üvöltenek, és nem egy hozzátartozóm az, nem vagyok köteles odamenni. Miért is lennék?
Nadine átgondolatlanul nyitotta ki az ajtót, s egy kérdés kíséretében lépett be a folyosóra. Hát ez a lány tiszta életképtelen, ez volt az első gondolatom. Egyedül, segítségkérés nélkül bemegy egy ijesztő folyosóra, ahol emberek üvöltenek? Nincs tisztábban azzal, hogy ez esetleg veszélyes is lehet?
- Ha baj van, üvölts. - közöltem végül. - Én hívok valakit.
Amúgy sem lett volna épp a leglogikusabb lépés az elsős kis bűbájaimmal bemenni egy ilyen veszélyesnek tűnő helyre; ötletem sem volt, hogy Nadine hányadikos, de ha ekkora önbizalommal sétál be, lehet, hogy már végzős, esetleg mestertanonc. Mindenesetre ő belépett, én pedig villám gyorsan a pultoshoz siettem.
- Valaki üvöltözik odabent a folyosón. - közöltem. - Segítséget kér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Közöltem volna. Nyitottam volna a szám, de nem voltam képes megszólalni; csak hatalmas szemekkel néztem a pultosra, s olyan voltam, mint egy átlagos diák, aki épp kivárja a sorát. Mi ez? Nem tudok megszólalni... Próbáltam mozdulni, de kínosan fájdalmas volt, ahogy felemeltem a kezem.
Megfordultam, amíg még tudtam, és elindultam az ajtó felé, hatalmas léptekkel próbáltam átszelni a helyiséget. Csak Nadine érezte ugyanazt, amit én, és ha most én rosszul vagyok, ő meg ott van annál az ajtónál, bajban van... Szédülni kezdtem. El fogok ájulni... ha nem teszek valamit, el fogok ájulni.
Választás elé kerültem; ott volt a táskám a székre akasztva, amiben rengeteg gyógyszer volt a szívritmuszavarom és az egyéb betegségeim miatt. Beveszek valamit, és reménykedem, hogy hat, vagy megnézem Nadinet?... Másodperceim voltak csupán arra, hogy egy köztes megoldást válasszak, hiszen agyam tompult, szédülni kezdtem - táskámat nehézkes mozdulattal markoltam fel, ahogy elindultam a folyosó felé. Ha most ugyanaz történik vele is...
Kezeim a kilincsre nyomódtak, s éreztem, ahogy elhagyja az erő a testem minden egyes szegletét szép lassan; kiszáll a kezeimből (bénán csimpaszkodnak a nyíló ajtó kilincsén), a lábaimból (a földre esek), s hogy egyre jobban szédülni kezdek... fél szemmel felpillantottam, és megláttam magam mellett az eridonost. A táskám... hol a táskám...
Mivel rengetegszer voltam már rosszul rövidke életem során, elég jól tűröm az ilyesmit, mégis; karjaimat gyakorlatilag nem éreztem, pedig periférikus látómezőm észlelte, ahogy csapkodom velük. Hol a táskám?
Szédültem, alig láttam valamit, kis hangyák fedték el szépen lassan a látómezőmet. A táskám a fejem alatt van. Ráestem a táskámra. A francba... meg kell próbálnom valahogy... kinyitni...
Gondolataim lassan jöttek, s bár fel akartam emelni a fejemet, hogy valahogy (akár orral) kitúrjak egy gyógyszert, de nem ment; a hangyák elborították a látásom. Szemeim lecsukódtak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Felpattantak a szemeim, s fejemet ijedten kaptam fel; szédültem, fájt a szemem, de ösztöneim azonnal bekapcsoltak, hogy baj van. Pár pillanat múltán sikerült is felfognom, hol vagyok épp; a helyemen ülök. Odakintről még mindig beszűrődött az eső zaja, velem szemben Nadine ült. Italom előttem volt, pont, mint eddig, s ahogy rögvest hátrapillantottam, táskám érintetlenül lógott a székemen.
Tekintetem rögtön Nadine mögé kúszott, ahol egy ajtót sem láttam; szívem eszméletlen tempóban dobogott, ahogy még mindig igencsak feszülten és ijedten néztem körbe.
- Mi a franc...? - motyogtam ingerülten, ahogy felmértem a körülöttünk lévő embereket.
Micsoda? Teljesen össze voltam zavarodva, ahogy tekintetemet újra és újra körülhordoztam a helységen. Hogy... hogy kerültem ide vissza? Ájultan rogytam a padlóra, nem? Azonnal megnéztem az időt a karórámon, de nem telt el túl sok idő ahhoz viszonyítva, amikor legutóbb rápillantottam.
- Mi történt?! - kérdeztem feszülten pillantva Nadinera. Pár pillanat alatt rengeteg ötlet tódult az agyamba; kezeimmel megdörzsöltem kótyagos fejem. - Elaludtam?... Vagy...?
Rossz álom lett volna? Igen, egy ideje gyakori, hogy rosszat álmodok, bár azóta, hogy Jared... szóval, azóta nem fordult elő a dolog, de mégis. Lehetséges volna? Annyira valóságosnak tűnt, egy álmom sem szokott ilyen lenni.
Igen, valószínűleg elbóbiskoltam. Nem aludtam túl sokat tegnap este, ezért lehetett. Csak ez történhetett, hiszen nincs semmiféle ajtó Nadine mögött. De mikor aludtam el? Egy pillanatra sem emlékszem, amikor laposakat pislogtam, csak az összefüggő eseménysor van meg. Nyilván a lányt sem álmodtam, hiszen itt ült előttem. Hacsak nem egy álom ez az egész, persze; azonban ha rájövök, hogy ez egy álom, tudom irányítani. Itt azonban hiába gondoltam arra, hogy az asztal felemelkedjen, nem történt semmi, úgyhogy most ébren vagyok...