Csinoska

Nemrég vagyok túl a kutyás eseten, az Eridonban még a délelőtt folyamán. Nagy örömömre sikerült a kis találkozás után szereznem fájdalomcsillapítót, ami olyan jót tett a fejemmel, hogy elvetettem azt az ötletet, miszerint egész nap nem csinálok semmit, csak ülök a szobámban és nézek ki a fejemből.
Eszembe jutott, hogy Ádi dolgozik ma, hát gondoltam benézek hozzá a cukiba és pukkadásig tömöm magam csokitortával, epres-joghurtossal, dobossal, meg rendetlenkedek egy kicsit, hogy legyen mit takarítania.
Csinos ruhába bújtam, mert miért ne, anyám mindig szereti, ha adok magamra, ezért telepakolt olyan dolgokkal, amik hasonlóak ehhez a fekete ruhához... Néztem magam a tükörben, enyhén kifestettem magam, és indulás Ádihoz. A kis táskámban volt a maradék pénzem és a mini verses könyvem, amit akkor akkor olvasok ha egyedül maradok, vagy kínosan érzem magam egyedül.
Az út csúszott, majdnem a popsimon szánkáztam végig Bogolyfalváig. Ó Merlin, mekkora égés lett volna... Ám szerencsére épségben, sértetlenül, bár lassan leértem a cukrászdához, ahol fülig érő mosollyal köszöntem be főként Ádinak.
- Szép napot! - kabátomat le is tettem az egyik szabad szék támlájára és lehuppantam rá, lábaimat keresztbe rakva, hátamat kihúzva, kezeimet az ölembe rakva utánoztam a nagy dámákat, persze poénból.
- Az egészet kérem - mutattam a kirakodott süteményekre.

Csinoska

A cukrászda csendes volt, nem is vártam nagyobb tömeget. Könnyű volt az asztalválasztás, elég sok szabad hely volt, és én az első választottam amihez odaértem. Hamar megjött imádott pincérkém is hozzám, amíg őt figyeltem, végig vigyorogtam, és "pózoltam". Semmi különös, csak egy kis szórakozás.
- Hm, ki az új haverod? - feltűnően odasandítottam az új fiúra, őt még nem láttam itt. Vagy elkerültük egymást, vagy tényleg nemrég érkezett. Ádi a sütis kijelentésemre finoman hasba bökött, mire akarva akaratlanul megrándultam, és a kezére csaptam.
- Pontosan oda, ahol taperolsz - nevettem fel mit sem törődve azzal, hogy mindennek fül és szemtanúi a rajtam kívül sütizni vágyó vendégek és a főnök is.
Sütiből bármennyi jöhet, el is képzeltem egyből, hogy fogok elterülni a széken miután kipakoltattam az összes szeletet.
- És ha nem, akkor panaszt tehetek? - szemöldököm felszaladt egy kissé, persze csak hülyéskedtem vele és közben mosolyogtam. A választ meg sem várva elővettem a táskámból a kis könyvemet, de mielőtt fellapoztam volna, Ádira néztem.
- Pattanjon uram, és hozzon ide nekem egy szelet csokitortát. Ha a főnököt nem zavarja, te is csatlakozz - oldalra döntöttem a fejem amolyan "vagy jössz, vagy én megyek utánad" nézéssel.

Csinoska

Nevetnem kellett azokon az ázott kiskutya szemeken amiket meresztett rám. Megingattam a fejem, ami nem volt pontos válasz arra, melyik típusú srácok jönnek be. Inkább a barna, de a szőkék is, nem a hajszínüket nézem.
- Mibe fogadunk? - nevetgéltem a fogadás felvetődésén. Nem is lenne rossz megtudni, melyikünknek sikerülne megnyerni az evőversenyt. Mondjuk rossz belegondolni, hogy a sok édesség után hogy fogunk felkorcsolyázni a kastélyba azon a jeges úton...hajjaj.
- Naaa, jól tudod, hogy úgy nem lehetek a randipartnered, hogy a híd alatt laksz...és ne hívj így, ez sértő - most én is felhúztam az orrom, igaz csak pár másodpercig, hogy észrevegye. Szerencse, hogy nagyon jó kedvemben talált, különben nem váltottam volna ilyen gyorsan vissza.
- Igazán köszönöm - vigyorogtam rá, aztán engedtem a hátam egyenességéből, és a könyvem fölé hajolva olvastam amíg vártam a sütire.
Nem kicsit lepődtem meg, mikor Ádi másodmagával jött vissza hozzám, a tálca, ami a szőke kezében volt, az pedig tele volt sütivel. Ezzel mondjuk nem volt sok időm törődni, pincérkém máris elkezdte a bemutatást.
- Örvendek - kuncogtam miközben a fiúra néztem. Elég vicces helyzet volt ez. - Majd baglyozz - suttogtam el neki ezt a két szót, persze úgy, hogy Ádi is hallja.
Hümmögtem, nézegettem, aztán a fejemet csóváltam.
- Nem kérek semmit, köszönöm.
Vártam egy picit, hogy mindenki eltűnjön a közelből, aztán mélyen beszívtam a levegőt.
- Én jövök? Figyelj. Ez egy rövidke - a kezdésre engedélyt kérve néztem fel rá, majd elmosolyodtam, és olvasásba kezdtem.
- Dacos leány!
Hagyd megcsókolni magad,
Hagyd átölelnem derekad.
Nap megy nap után,
S ha napjaid elhaladnak,
Maradsz magadnak.
Száraz derekad
Majd senki meg nem öleli,
Csak a koporsónak deszkája,
S halvány ajakad
Más nem csókolja, csak a sír férgei...
Gondolj reája.
Mit érzesz,
Nem rendül meg szived?
Nem érezed,
Hogy ez hideg csók, hideg ölelés lesz!

Csinoska

Felnevettem az ötletre. Mégis kinek lenne önszántából kedve állandóan olyan ruhában mászkálni, amin egy másik ember képe vagy neve díszeleg? De Asztrid vagyok, és szeretem a kihívásokat, pláne ha evésről van szó. Jöjjön az a süti.
- Áll az alku, győzzön a jobbik - kezemet nyújtottam felé, hogy ezzel pecsételjük meg fogadásunkat, és már tényleg csak azon volt a hangsúly, hogy melyikünk lesz képes elviselni a csokimérgezést.
- Valentin nap, ehh...giccs - őszinte fintorral gondoltam a közeledő ünnepre. Semmi kedvem azon a napon felkelni, hogy aztán azt nézzem, kik hogyan nyalják falják egymást a folyosó kellős közepén. Nekem még nem volt komolyabb barátom, így soha nem éltem még át a szerelmesek ünnepének érzését. És nem is szeretném. - Ne mondd, hogy te szereted...
Nehéz elképzelnem Ádiról, hogy romantikus lovagként hatalmas rózsacsokorral áll valaki ajtaja előtt azt várva, hogy kedvese mikor készül el az esti magamutogatásra. Az évek alatt még nem láttam semmi ilyet tőle.
Mielőtt a zabálást elkezdtük volna, a vers következett. Találomra választottam, de nem azt a reakciót kaptam, amit kellett volna. Komolyan mondod? Nem értesz a költészethez...
- Majd - ezzel összecsaptam a könyvet, és odébb toltam. A villámat a számba rakva húztam magam elé a sütis tányért, és nagyjából két falattal ki is végeztem az első szeletet. Kíváncsian néztem a pincérfiúra, hogy ő mekkorára tudja nyitni a száját.
- Na mi lesz, én tömjem beléd? - vigyorogtam piszkálódva.

Csinoska

Ne bízd el magad. Nem vagyok én abban annyira biztos, hogy Ádi pocijába több fér, mint az enyémbe. Majd most meglátjuk, ki fogja a másik pofiját büszkén magán viselni.
- Megengedem, hogy megajándékozz - vigyorogtam rá. Talán velem van baj, de nem vágytam soha arra a folyékony cukormázra ami ebben az időszakban körbevesz mindent és mindenkit. Főleg Kiliánt látva szállnak el az ilyen gondolataim, ha netán mégiscsak eszembe jutna. Biztos vagyok benne, hogy nem hagyná annyiban a boldogságomat.
- Én nem, de Petőfi Sándor biztosan - vontam meg a vállam és a sütikhez fordultam. Nekem bármilyen vers jöhet, úgy látszik ezzel nincs mindenki így. Kíváncsi vagyok, a következővel ráhibázok-e majd Ádi ízlésvilágára, vagy újra és újra mást fog kérni.
- Meghitt hely, Ádi, te beteg vagy? - már majdnem átnyúltam az asztal fölött elképedt arccal, hogy a homlokára tegyem a kezem, de ő megelőzött. Felhúztam az orrom a megpiszkálásra, majd  fejemet csóválva szemeztem egyet a sütikkel. A második finomságának már hangot adtam, hümmögéssel körítve nyaltam le az ujjamról a habot. Hogy került egyáltalán rá?
Pár másodpercig néztem a szemben ülőt, muszáj volt mosolyognom azon ahogy tömte magába a sütit. Jó lenne tudni, mi vezérelt arra, hogy bemásszak az aurájába, de megtörtént.
- Várj - mielőtt reagálhatott volna, áthajoltam az asztal felett, és szája szélén maradt habot én magam tüntettem el egy csókkal. - Ez plusz egynek számít.

Csinoska

- Drágám? Hmm... - úgy csináltam, mint aki nagyon elgondolkozik ezen a megszólításon, pedig nem, igazából tetszett. Tetszik minden, ahogy becéznek, de inkább azoktól, akik érdekelnek valamennyire. Ádi pedig ebbe a kategóriába tartozik.
Szegény Petőfi. Na erre inkább nem mondtam semmit, valahogy nem a sajnálkozást éreztem a hangjában. Néha képes vagyok rá, és elkezdtem védeni a kedvenc szerzőimet, de erről próbálok leszokni, mert ne jó dolog Petőfi miatt kitépni valakinek a haját és monoklit csinálni a szeme alá. Már pedig erős öklöm van.
- Szeretlek simogatni - válaszoltam egyszerűen, de annál kihívóbban. Ebből a sütizésből eléggé érdekes témáink születnek, ahogy az evészetből is.
Minden félelem nélkül hajoltam oda hozzá és csókoltam le a habot a szájáról, amit ő aztán vissza is adott. Itt nekem már vigyorognom kellett, csendben ültem vissza a helyemre, és amíg a számba tömtem három falatot egyszerre, ujjam hegyével összekentem az orrát tejszínhabbal.
- Tudod még, hol tartunk? Csókban, vagy sütiben mérjük tovább? - Ádi tekintetét állva nyaltam le az ujjaimról a süti maradékát, szusszanásképp pedig egy kicsit hátradőltem a széken. Első csókunkhoz képest eléggé jó volt, és még az alapja is egy igazi ok volt. Hm.
- Esetleg válassz egy verset - fejemmel az asztal szélén pihenő könyvem felé böktem.

Csinoska

- Mi? Miért? Nem is csinálunk semmit - vigyorogtam rá, a szemem felcsillant. Pontosan tudtam, hogyan húzzam nála a határokat elválasztó cérnát, de ő is fordítva. Korábban is szórakozgattunk már Ádival így, de ami utána jött, na az még nem következett be.
- Óóó dehogynem. Már meg is vertelek. Kiválaszthatom, melyik képemet viseld egy hónapon keresztül? - nyelvet is öltöttem a viccelődéshez. Arra se haragudnék meg, ha nem tartaná be a vesztesnek járó ítéletet, azért nem veszem véresen komolyan az ilyen játékokat.
- Passz - vontam meg a vállam őszinte semmilyen kifejezéssel az arcomon. - Mit szeretnél, azt mondjam, hogy ilyet többet soha nem akarok csinálni veled, vagy az ellenkezője? - fel is vontam a szemöldökömet. Kérdésre kérdéssel válaszolni tudom, hogy nem jó dolog, de hát mit lehet tenni. Így jött ki a lépés.
Míg ő a könyvet lapozta, az én tekintetem elkalandozott. Láttam, hogy vannak egészen jónak tűnő dobozos üdítők szívószállal, és nekem kellett egy olyan.
- Mindjárt jövök - szóltam a sütipartneremnek, és már fel is álltam az asztaltól, hogy a szőke pincérsráchoz lépkedjek. Kértem egy barackosat, de mielőtt visszamentem volna az asztalunkhoz, váltottam pár szót vele.
- Találtál valamit? - a szívószálat kicsomagoltam, a papírját pedig letettem az asztalra, direkt úgy, hogy finoman érintsem Ádám kezét az enyémmel.

Csinoska

Bólogattam végig a montázsos ötletre, milyen jó lesz nekem, hogy még a képemmel is összefutnak majd sokan. A mondat végén felvontam mindkét szemöldökömet és pislogtam pár nagyobbat. Nem is igaz, hogy drága vagyok, legalábbis a szó szoros értelmében biztosan nem. Erre aztán nem vagyok, meg egyébként se szoktam randizni járni sűrűn, hogy megtapasztalják, mennyit kell rám költeni.
- Ugye tudod, Ádi, hogy hozzád jöttem, nem veled? Szóval én fizetek - teljesen természetes dolognak tartom, hogy saját zsebből fizetem amit én fogyasztottam, de ha jól viselkedik, még az övét is. A szüleim minden hónapban jó sok pénzt adnak, hogy ne érezzem magam egyedül és mindent megkaphassak... Gondolom ehhez nem kell zseninek lenni és kilogikázni, hogy nem éppen erre vágytam kislánykoromtól. Ádi amúgy is dolgozik a pénzért, amit én nagyon becsülök benne. Ritka az, akinek nem úgy dobják a zsebébe a galleonokat.
A történetünk olyan fordulatot vett, amire nem számított szerintem egyikünk sem. A csók csak játék volt, de ki tudja, mi lesz még belőle. Válaszul csak elmosolyodtam és megráztam a fejem, hogy ezzel a helyzettel jelenleg nem tudok és nem is akarok semmit kezdeni. Jó nekünk az, ha eltudunk szórakozni szerelmi szál nélkül is.
Míg én az üdítővel variáltam, sikerült verset találnia. Jobbra számítottam, de nem baj. Rezzenéstelen arccal hallgattam végig, visszacsüccsentem a helyemre és majdhogynem képen köptem baracklével amikor bejelentette, mire jelentkezett.
- Én is - egy kicsit köhögnöm kellett, mély levegővétellel dőltem hátra. - Nem félsz tőle?

Közeleg a vizsgaidőszak, de nekem még mindig nem ez köti le a figyelmemet. A jegyeim jók, annyit biztos elő tudok kotorni magamból, ami ahhoz kell, hogy átcsússzak negyedikbe. Addig pedig...élvezem az életet, játszok a tűzzel, persze csak finoman és okosan. Ebben a tanévben még csak kétszer kapott el prefektus, ami azért elég jó arány. Már személyesen ismerjük egymást szerintem az összessel.
Ez az este az előzővel kapcsolatos volt. Tegnap azt ünnepeltem a csárdában, hogy csütörtök van, ma meg...hogy péntek. Oké, oké, tudom mit gondoltok. Nem vagyok asztalon táncoló csibe, csak szeretem elfelejteni kis időre a napi gondokat.
A csárda ma nagyon kihalt volt, nem igazán értettem, miért. Mindig tele szokott lenni. Mondjuk ez a tény nem akadályozott meg abban, hogy a pultnál leüljek és a jól ismert csapos fiúkával flörtöljek az ingyen italért.
Jó pár pohár után néztem rá az órára, vele együtt pedig az ajtóra, amin három, már kissé jó kedélyű úriember esett be. Az egyikük jó kiállású, magas szőke volt, egyből kiszúrtuk egymást. A fejemben már kavarogtak a gondolatok az italtól, ő pedig hozzám indult egyenesen - dülöngélve -. Mosolygás is volt ott, meg hátsimítás, aztán meghívott a nagy társasághoz. A másik két srácon kívül ott voltak azok, akik már akkor hangosan vigadtak, mikor én megérkeztem. Semmi rosszra nem számítottam, a fiúba karolva botladoztam el az asztalukhoz. Csak ott pillantottam meg a közelben Kiliánt. Szemem összeszűkült, de el is kaptam róla a pillantásom amint tekintetünk összeért.
Jobban érdekelt ez a csapat, mint Ő. A szőke közel ültetett magához, rendeltek. Jó kedvűen nevettem velük a poénjaikon, bár a felét sem értettem annak az alvilági baromságnak, amit dumáltak. Nem is érdekelt.
Hangosak voltunk, az idő telt, Mr. Szőke nyomult mint az állat, én meg magamat meghazudtolva táncra perdültem vele, persze miután a csárda is kezdett megtelni. Takarodó ideje már bőven lejárt, de diákok nem igazán jöttek, csak Kiliánt láttam állandóan. Csak azért is alapon hagytam a srácnak, hogy tánc közben ölelgessen, a kedvenc dalomat pedig már hangosan énekelve folytattuk.

A hangulatunk belengte az egész csárdát, az érkezők között is voltak már páran, akik vigyorogtak rajtunk, és beszálltak a beszélgetésbe. Én is jól éreztem magam, teljesen el is felejtettem, hogy Kilián ott tartózkodik a hátam mögött pár méterrel.
Igazából semmi köze nincs hozzá, hogy mit csinálok és mit nem, ha az nem arról szól, hogy hogyan teszek keresztbe neki. Valamiért szeretek vele veszekedni, akár a folyosó közepén is, meg jól leátkozni mikor nem figyel. Gyerekes, mi? Az.
A szőke hercegem szintén öntötte magába az italokat, közben az én kezemben is cserélődtek az üvegek. Aztán minden olyan gyorsan történt, egyik pillanatról a másikra kezdett zavarni a közelsége, de még mielőtt elhúzódtam volna, valami másfajta szorítást éreztem meg a karomon.
- Mi van?! - szemöldököm a magasba szaladt, kékjeim a homály mögül döbbenten méricskélték Őt. Ott állt mellettünk, a szőkémet meg hát elég hamar lekoptatta. Még csak hozzá sem kellett szólnia... - Te eszelős vagy, hagyj engem békén! - kezemet kirántottam az övéből. Szemeim összeszűkültek, így néztem rá egészen addig, míg magamban elértem a tízes számig. Számolj el magadban tízig mielőtt orrba vágnád.
- Jól szórakoztam vele! Nincs beleszólásod abba, mit csinálok! - hangom az alkohol hatására meg-meg bicsaklott, mivelhogy igyekeztem elég hangosan a tudtára adni az információt. Már szinte mindenki minket bámult, vagyis inkább engem.
A pulthoz léptem, és kértem magamnak még egy italt. Nagyon reméltem, hogy ebbe már nem fog belekötni, hiszen én csak ünneplek...

Szemforgatva hallgattam, igazándiból a mondandójának a felét sem fogtam fel. Az alkohol elvonja a figyelmem az ilyenekről, tipikusan az egyik fülemen be, a másikon ki eset volt ez.
Csak beszélt és beszélt, én meg mérgelődtem. Komolyan nem értem, miért csinálja ezt. Minden alkalommal amikor találkozunk, valamibe beleszól, vagy beleköt, most is biztos csak azért nem hagyta, hogy táncoljunk, hogy legyen oka belém kötni. Persze Kilián, én ne érezzem jól magam soha azért, mert te ekkora magadba forduló dög vagy, mi?
- Hát ne tedd - morogtam a karjaimat összekulcsolva, az italomat várva. Szemem sarkából láttam, hogy a csapat közeledik, vigyorogva figyeltem azt a jóképű herceget, akivel az imént még össze voltam gabalyodva. Rám is kacsintott, de ahogy észrevettem, nem én voltam a fő cél...
- Vele fogok kimenni maximum - mutattam a srácra, szemöldökömet felhúzva grimaszoltam Kiliánnak. Szerintem tudta jól, milyen szándékaim voltak az estén a jóképűvel.
Nem gondoltam komolyan, hogy ezek kimennek és elintézik egymást, de megindultak. Egy pillanatig csak néztem utánuk, a számat is eltátottam, aztán a poharamért nyúlva utánuk lépkedtem, kissé imbolyogva.
Mintha egy rossz rémálomba csöppentem volna. Oké, hogy ez a majom képes megvédeni magát, na de nem egy csapat ellenséges részeggel szemben, tök egyedül. Próbáltam szólni a srácoknak, hogy hagyják békén, de senki nem hallgatott rám.
- Tudjátok mit, üssétek egymást - a végén vállat vontam, magam elé tartottam a kezeimet, és nagyot kortyoltam az italomba.

Szeretném én azt tudni, hogy miért is akart megvédeni attól, hogy jó estém legyen. Nem vagyok kislány, legálisan ihatok és kavarhatok a fiúkkal, ha azt akarok. Na nem mintha durvább terveim lettek volna a szőkével, de Kilián agyát jó húzni. Ki tudja, meg is történhetett volna...HA nem rontja ott a levegőt Ő is.
Sose szerettem a verekedést, józanul biztos nem. Így meg...fontosabb az épségem, mint a tömegverekedés megakadályozása. Amúgy is megérdemelne egy jó verést amiért mindenbe beleköt amit csinálok.
Eleinte nyugtattam magam, egészen addig amíg nekem be nem szóltak. A poharamat a földhöz vágtam, dühösen fogtam a kezembe a pálcám. Rájuk emeltem, de addig nem csináltam semmit míg Kilián is a támadók kezében volt.
Nem emlékszem a pontos eseményekre, sem arra, hogy milyen átkot küldtem a szőke felé, csak arra, hogy ő abban a pillanatban ahogy a srácra emelte a kezét, összeesett a földön. Miattam.
Nagyjából két másodpercig farkasszemet néztem az ellenséggel, aztán futni kezdtem, vele nem is törődve. Szédültem, a fejem hasogatott, nem is a kastély irányába tartottam. A játszótérre tartó út sötét volt, cseppet sem hívogató, de nem érdekelt. A fagyott talajon térdre rogytam, arcom a tenyerembe temetve nyöszörögni kezdtem. Nem esett bajom, de azt hiszem az alkohol nem passzol az átokszórással.

Estélyi

Hosszabb baglyozás alatt már nagyjából megismerkedtem ezzel az angol fiúval, aki most találkozóra invitált. Persze beleegyeztem, mert éppen nem volt más programom és mert nagyon kíváncsi voltam már rá, ki az, akihez a baglyok szívesen járnak.
Időben elkezdtem a készülődés, kimondottan jó kedvemben voltam. Még némán énekeltem is a tükör előtt miközben a hajamat hullámosítottam és festettem a pofim szépre.
Nem vittem túlzásba az öltözködést, nem is izgultam, csak a kíváncsiság rágta a fülem már napok óta. Vártam, hogy az órára pillantva magamhoz vehessem a táskámat és lemenjek a faluba. Mikor ez a pillanat végre eljött, hatalmasat vigyorogtam, felvettem a kabátom és a sálam, aztán normál tempóban elindultam a Pillangóba. Nem ez a kedvenc helyem, na de most teljesen megfelelt.
Az utolsó tőle kapott leveleket vettem elő a zsebemből amikor már a közelben bóklásztam. Fel kellett idéznem, kit keressek.
Kívülről benéztem a kis étterembe, ott kiszúrtam valakit, aki eléggé esélyesnek tűnt. Vidáman nyitottam be és köszöntem félhangosan. Az irányt egyből felé vettem, eléggé stimmelt a leírás és a ruházat is.
- Heló! Te vagy Rey? - az asztala mellett álltam csak meg és kíváncsian, mosolyogva pillantottam rá. - Szira vagyok, vagy Asztrid, ahogy jól esik - azt igazából elfelejtettem, hogy magyarul nem sokat beszél, de azért csak megértette a mondandómat. - Régóta vársz már?

Estélyi

Kíváncsiságom még inkább fokozódott amikor beléptem az étterembe és megtaláltam levelezőtársamat az egyik asztalnál. Kisebb csalódottsággal hatott rám, hogy Rey első körben nem azonosított be, de mindez elszállt az első percben, amikor tisztáztuk a kilétünket. Az ölelés nagyon tetszett, szeretem amikor valaki ilyen közvetlen. Viszont az aggódása...hát aranyos volt, egy "rossz gondolat volt" arckifejezéssel illettem. Még szép, hogy elmegyek egy ilyen találkozóra.
- A tea jobban hangzik - a választásom egyértelműen erre esett. A hidegebb napokon szeretek meginni egy-egy csésze finom teát, mondjuk inkább édesen.
Az, hogy közvetlen volt, az első jó pont, a második már az volt, hogy kihúzta nekem a széket miután levettem a kabátom és a támlájára akasztottam. Aranyosan mosolyogtam rá, igazán jól indult az egész.
- Óóhh...hát milyennek képzelted? - nagyon érdekelt, hogy milyenek képzelt el. Ő az én gondolataimban mindig máshogy szerepelt, de igazán pozitívat csalódtam. Helyes is, meg még kedves is, kinek ne tetszene?
Mosolyogva ültem ott vele szemben, minden figyelmem rá irányult azt leszámítva amikor jött a pincér. Nem rajongok azért, hogy még öt perce sincs az ember bent, máris a nyakára másznak, de éppen kapóra jött, már vártam a teát.
- Egy áfonyás-vaníliás gyümölcsteát kérnék - mondtam a srácnak, akivel párszor már összefutottam. Érdeklődve néztem a randipartneremre, hogy ő mire vágyik és miután elment a harmadik fél, elvigyorodtam Reyen.
- Nagyon örülök, hogy végre élőben is találkoztunk - őszinte lelkesedéssel mondtam ki ami a fejemben járt. - Nem csalódtam.

Csinoska

Megállapítására elmosolyodtam és a fejemet ráztam. Nem, tényleg nem. Illetve de, még kislány koromban szerettem hercegnőnek képzelni magam, de az akkor volt. Azóta már eltelt vagy tíz év és ez eltűnt. A fodros ruhák, a kiszolgálás...nem hiányzik. Szeretek nem-hercegnő lenni.
- Számomra? - felvontam kissé a szemöldököm, el kellett gondolkodnom egy kicsit a válaszon. Mivel nem gyakran járok randizni, nincs álomképem arról, hogy mit, hogyan és mikor. - Nekem ez tökéletes. Nem is értem miért nincs barátnőd komolyan - szememből az őszinteség sütött. Teljes természetességgel beszéltünk erről még a korábbi csókunk ellenére is. Nehezen tudnám megmondani, mi nekem Ádi. Egy bátyszerűség, vagy egy álompasi? Ki tudja. Talán ő a leendő férjem. Sosem tudtam ilyenekre jó választ adni hát ez most sem volt másképp. Csak tapasztalat alapján tudok beszélni.
Ahogy elkezdtünk erről a meglepetésrandiról beszélni, muszáj volt nevetnem rajta. Eléggé úgy tűnt, hogy egy kicsit túlreagálja a dolgokat és ezt nem is hagyhattam szó nélkül.
- Most is azzal vagy. Mármint...azt hiszem nem ugyanolyanunk van - még mindig vigyorogtam. - Figyelj, hogyha nem jön össze a randipartnereddel, vagy nekem az enyémmel, akkor vasárnaptól járunk - na persze ezt nem kellett száz százalékig komolyan vennie. Jobban szeretem a szabadságot annál, hogy kézen fogva, turbékolva mászkáljak valakivel akivel amúgy barátként is teljesen jól megvagyunk.
- Ha én leszek, megkapod - bólintottam beleegyezve.

Szerkó
[zárt]
hetekkel ezelőtt

Másra sem vágytam, csak a gondolataim elterelésére. Bubival rengeteget szórakoztunk a Valentin napon történt dolog után, de egy szót sem szóltam neki Kiliánról. Senki nem tudott egy szót se rólunk, maximum a szobatársaim ha meglátták, hogy együtt alszunk. A két csók, meg az igazság felfedése olyan mélyen érintett, hogy igyekeztem olyan dolgokat csinálni, amikhez nem kell sokat gondolkodni.
Dorian már régóta jó haver volt, amikor egyik órán összefutottunk, megbeszéltük, hogy lemegyünk egy szabad este a faluba, csak ketten. Szerettem volna elkerülni a másik Álmosvölgyit, szóval már pár nappal korábban elkértem a vip részt nekünk szombat estére.
Lazán, de azért csinosan öltöztem fel, a sminkkészletemet bedobtam a táskámba. Maszatka szerencsére Reynél volt, mert hétvégente ő a felelős a kiskutyáért. Nehéz lett volna úgy elmenni, hogy két hatalmas szemecske néz rám könyörögve.
Szóval teljesen időben érkeztem a bejárati csarnokba, ahol bevártuk egymást a sráccal és innen már beszélgetve mentünk le a csárdába.
A kulcsot elkértem és bár nem ismertem még a lenti részt, bátran mentem előre az alagsorba. Először a hálószobát néztem meg, de az nem érdekelt különösebben. Sokkal inkább a hangulatos italozó, meg játékszoba.
- Ez igen - néztem körbe, forogtam és Dorianre vigyorogtam.

Szerkó
[zárt]
hetekkel ezelőtt

- Lefoglaltam - vontam meg a vállam, hiszen ez nem nagy kunszt, meg amúgy is elég sűrűn járok a csárdába ahhoz, hogy jóban legyek az emberekkel. Néha elég egy mosoly, meg egy dekoltázs és máris ingyen iszok. Pasik.
Ledobtam a táskámat és a kabátomat az egyik székre, de nem álltam meg ott. Felfedezőútra indultam a helyiségben, utam a pulthoz vezetett. Megannyi üveg várt ott minket, el is vigyorodtam miközben két poharat tettem le magam elé.
- De és ketten vagyunk, nincs más aki belekötne a dolgainkba - nem gondoltam, hogy Dorian tudja, mire gondolok itt pontosan és ez addig jó, míg nem tud semmit. Néztem őt egy pár másodpercig, majd az asztalokat figyeltem meg.
- Tudsz dartsozni? - kérdeztem felvont szemöldökkel. Nekem nincs nagy ügyességem a célba találáshoz, de játszani szeretek, mert közben jókat nevetek a saját bénaságomon.
A két pohárba töltöttem egy szimpatikus sötét színű italból néhány kocka jéggel, a egyikbe bele is kortyoltam, a másikat pedig odavittem a srácnak.
- A pincérnő meghozta az italát - vigyorodtam el. Semmi kedvem nem volt leülni, én inkább sétálgattam az asztalok között, mindent megnézve, hogy információt gyűjtsek, mennyi lehetőségünk lesz az éjszaka. Elég jó kis játékokba ütköztem, szóval az unalom valószínűleg nem fog beütni.

Szerkó
[zárt]
hetekkel ezelőtt

Bólintottam párat, gondolataim elkalandoztak kissé. Mindig érdekelt, milyen lehet egy sráccal verekedni és bár megesett már, hogy megütöttem fiút, fordítva még nem történt meg. Inkább lányokkal...őket sokkal jobb érzés megütni is, meg megtépni.
- Szerencse, hogy nincs - vontam meg a vállam mosolyogva. Jó volt egy kicsit távol lenni a nyüzsgéstől és mégis társaságban lenni. A haveri esték jól szoktak sikerülni, még akkor is ha nincs terv. Márpedig ebben az esetben volt, legalábbis részemről. Szándékomban állt egészen reggelig kártyázni meg tüskékkel dobálózni, csak hogy ne az életemre figyeljek, ami a csárdán kívül van.
Simán kinéztem belőle, hogy le fog alázni dartsban, de igazából nem az számított, hogy melyikünk győz. Sőt! Utána majd jól elverem kártyában, abban nincs nálam jobb.
- Nem - adtam a választ nevetve, őszintén. - Csak dobálok - újra megvontam a vállam és kitöltöttem az italokat, melyből az egyiket átadtam neki. Valószínűleg nem fogom egész este a pincérnőt játszani, de kezdésnek miért ne?
Fejemet csóválva mentem utána a tábláig, ahol én tovább ittam az italt, ő pedig máris dobott egy tökéleteset. Felhorkantottam, a poharam a mellettem levő asztalon landolt üresen. Szomjas voltam...
- Figyeld a mestert - nagyképű, viccelődő vigyorral fogtam egy nyilat, vagy fél percig néztem és méricskéltem a táblát, még a nyelvemet is kidugtam a nagy koncentrálásban, aztán dobtam. - Ez az! Látod? Ezt csináld utánam - vigyorogva néztem rá, mintha tökéleteset dobtam volna, pedig nem, igazság szerint a nyíl a falban landolt, körülbelül fél méterrel a tábla alatt. Jól tudtam, hogy nem így kell és ez rossz dobás volt, de viccelődős hangulatban voltam.

Szerkó
[zárt]
hetekkel ezelőtt

Nem foglalkoztam a megjegyzésével, nagyon téved ha azt gondolja, mindenkinek megy a darts. Ha arról van szó, hogy közelre kell célozni, mondjuk egy csaj orrát kell betörni, az nagyon is jól megy, na de...hogy lehet valakinek olyan jó a szeme, vagy ügyessége, hogy pont középre...? Menj a francba.
A bénaságom ellenére nagyon jót nevettem magamon. Nem égett miatta a képem, egyszerű haveri társaságban szerintem semmi nem gáz. Amúgy se szégyellem a dolgaimat, szóval a megjegyzésén is csak vigyorogtam.
Talán elvetem a kedvét tőle, hogy tovább játsszunk, mert a pulthoz ment az üvegért. Persze, végül is piálni jöttünk, nem játszani... A francokat. Én játszani és iszogatni, ünnepelni, hogy ismét egy nap van. Milyen is? Már fogalmam nincs.
- Mi? - pillantottam fel rá a poharamból, amit újratöltött amíg én felültem az asztalra. Az arcomhoz szorítottam azt, kellemes hűvös volt, jól esett. Alagsor ellenére elég rendesen befűtöttek itt lent, ami mondjuk nem baj, inkább legyen melegem, mintsem fázzak. - Miért, baj? - felvontam a szemöldököm felé nézve. - Gondoltam régen lógtunk együtt, Bubival minden nap együtt vagyok, hát miért ne ihatnék épp veled? - tényleg nem értettem a kérdést. Általában nem céllal találkozok az emberekkel. - Nehogy azt hidd, hogy ördögi terveim vannak veled, mert nincsenek - feltartottam mindkét kezemet és a gondolatra is nagyokat pislogtam. Nagyot kortyoltam az italomból és a lábam járni kezdett a zene ütemére, amit eddig észre se vettem, ogy egyáltalán van.

Estélyi

Hosszú hümmögés és gyors listaolvasás után tudtam csak választ adni a srácnak. Nem mondanám, hogy gyakran, de be szoktam térni a Pillangóba amikor úgy adódik.
- Minden finom, aminek nem gyanús a neve. Például a karamellizált békanyál...brr - a hideg is kirázott mikor belegondoltam, milyen íze volt annak a teának. Hagyján, hogy a teának olyan íze volt, de esküdni mernék rá, hogy az ténylegesen békanyál tartalmú ital.
Félmosollyal, picit kuncogva vettem tudomásul, hogy nem rossz értelemben okozott neki meglepetést a hangom. Általában nem érdekel mit gondolnak rólam mások, vele viszont ez kivételes alkalom volt. Zavarba azért nem jöttem, de jó, hogy jöttek felvenni a rendelést. Alig vártam, hogy átmelegítsen a gyümölcsös ital.
Feszengés nélkül tudtam közölni vele a gondolataimat, ahogy az sokakkal nem ment volna. Nem minden emberre tudok úgy ráhangolódni, ahogy rá. Meg hát nem minden ember olyan vidám és kedvelhető, mint Ray.
- Mernél mást mondani - viccelődtem vele kicsit. Nos persze ha leakart volna lépni, akkor sem csinálok jelenetet, de biztos, hogy megsértődtem volna. Szerencse, hogy a kedvessége mellett még udvarias is.
A pincérnek biccentett amikor lerakta elé a teát. Kiskanállal kóstolt bele először, aztán tett bele egy kockacukrot. Míg a kiskanállal kevergette a csésze tartalmát, az asztal fölött a szemben ülőt nézte, mosolygott rá.
- Semmi említésre méltó - vontam meg a vállamat egyszerűen. - Képzeld, a bestiaboltban vannak kiskutyák, oda járok már napok óta játszani velük. Szereted a kutyákat, igaz? - reméltem, hogy az emlékezetem nem csal és nem a cicákat sorolja első helyre. Nem mintha azzal gond lenne...
A teám tökéletesre sikerült, az első korty után közelebb toltam a fiúhoz, hogy ha seretné, kóstolja meg nyugodtan.