Wessinger Lilla

Már napok óta a csárdában tengeti napjait, amikor épp nincs a lányával. Gondolatait, ha nem Keiko akkor az iskola köti le, Bagolykő. Lassan születik döntés, felveszik-e tanárnak, avagy sem, pedig már többször beszélt az igazgatóval, néhányszor körbejárta a kastélyt is, vigyázva, nehogy összefusson Keikoval. A lány kiakadt volna, ha meglátja, hogy szaglászik utána még itt is, még ilyenkor is, pedig most ártatlan. Fő a feje, nem csak ezért, másért is, ha nem volt elég gondja, akkor itt van tessék, nesze neked gyereknevelés, ráadásul lány, már nem is gyerek és nem jönnek ki sehogy sem egymással. Mindketten mást akarnak, így soha nem jutnak egyezségre, ha egyikük nem enged, de nem Zoltán lesz az, aki megteszi. Néhány átveszekedett óra után, fáradtan tér meg a csárdába, hogy lepihenjen egy kicsit. A fenébe inkább ment volna szenet lapátolni, mint tizenéves csitrikkel vitázni. Úgy érezte, semmire nincs energiája, elaludni sem tud, kell egy kis lazító oldószer. Nincs függősége alkohol szinten, nem is hiányolja, ha nincs, de néha tagadhatatlanul jólesik felhajtani egy-két kupicával és most pont néha van. Ingét lezser, zöld pulóverre cseréli, ami kiemeli barna lélektükreit. Fekete farmert húz az öltöny nadrág helyett, és lebotorkál szobájából a kiszolgáló helyiségbe. Bár kimerült, de a világon semmi nem látszik rajta, ruganyos léptekkel a pulthoz megy, ismerősként, biccentéssel üdvözli a pultnál állót és elhelyezkedik az egyik széken. Nem ismer senkit az említetten kívül, így másnak nem köszön, sőt figyelemre sem méltat, bár nagyon is jól tudja, itt nem mindennapi emberek tivornyáznak, vagyis vigyázni kell. Állandó készenlétben állva ott belül, szemmel tart azért minden kis változást, feltűnik neki minden furcsaság. Az a hölgy is nem sokkal mellette. Sem ruhája, sem kinézete, sem nőiessége nem illik a képbe. Int a csaposnak, közben szeme sarkából figyeli a hölgyeményt. ~ Vajon honnan szalajtották? ~ A csaposnak pedig odaböki:
- Egy konyakot kérek, mindjárt duplát, meg egy erős feketét. - Meg kell hagyni, nem egy szószátyár típus, az alkohol hátha megoldja a nyelvét. Megérkezik a kért ital, azon nyomban fel is hajtja a duplát, ám az alján marad egy kicsi, azt a kávéjába löttyinti. Jólesően lehunyja szemeit és már érzi is, ahogy kisimulnak az idegei. Féloldalra fordul a széken, és a következő szavakkal hívja fel magára a hölgyemény figyelmét:
- Kegyed nem illik ebbe az idillinek cseppet sem nevezhető közegbe. Bocsásson meg, Várkonyi Zoltán vagyok. -

Wessinger Lilla

Félhomály, diszkrét fények, halk duruzsolás, megfelelő helyszín a lazuláshoz, a szobája meg, inkább cellához hasonlít most, nem bírt megmaradni benne, úgy érezte megfullad a bezártságtól, azért is döntött az ivászat mellett. El szándékozta felejteni az összes napi nyűgét, minden felesleges dolgot, amivel napközben tele a feje. Jól bírja ugyan a nyomást, teljesíti is a feladatait, de mindig nem lehet toppon lenni. A konyak, amit az imént tolt elé a pultos, égeti a torkát, aztán a nyelőcsövét, később már az egész testét. Hamar a fejébe és a lábába száll az ital, hiába nem szokta meg. Pajkosan villámló szemek ritkák nála, mint a Haley üstökös, de most pont átvonulási időszak van. Jól megnézi a hölgyeményt, akihez az imént nem túl kedvesen odafordult, pillantása leszalad a harisnyás lábakig, a körömcipőig, észre sem veszi, ahogy diszkréten elmosolyodik. Bemutatkozását a nő nem viszonozza, így a kézfogás is elmarad. Nem zavarja különösebben, inkább a jelenség bársonyos hangjában oldódik, mint ahogyan a kávéjában a cukor. Eggyel issza, jó keserűn, úgy az igazi. Miután feloldódott a cukor is...figyeli a lány doboló ujjait a poháron, majd kedvesen reagál a felvetésére.
- Ó, ez érdekes. Az őrültsége miben szokott megmutatkozni, ha megkérdezhetem? Elárulja nekem a csillagjegyét? - Zoltánnak mindig többet mond el az illető horoszkópja, mint bármennyi beszélgetés vagy egy név, foglalkozás, mi egyéb, hiszen asztrológus volt. Úgy olvasott a csillagokban, mint más a kottában. Neki az asztrológiai képlet, partitúra volt az illető lelkéhez. Bármi is lesz, követi a nő tekintetét, le nem venné róla a szemét, de mosolya már elhalványult. Sokkal inkább más tükröződik rajta, ami lehet az ital hatása.
- Most, hogy mondja, én is ritkán fordulok ki önmagamból - jegyzi meg, közben barnáit folyamatosan legelteti a nőn. Egy pillanatra felidézi, mikor is volt az utolsó alkalom, hogy... ~ á, de hagyjuk is, régen ~ hessegeti el a gondolatot a dupla konyak. Hozzáfog a kávéhoz, talán érzi, hogy hosszú éjszakája lesz, de mindenképpen szórakoztató. Az élet meglepte egy ajándékkal, amit gyermeki örömmel fog majd bontogatni, ő már eldöntötte, legalábbis fejben. A hölgy átható tekintetétől kísérve, újabb rendelés érkezik, ezúttal még erősebb a dupla konyaknál és Zoltánnak már az is sok volt, de még maradt benne annyi tartás, hogy illedelmesen koccint a barnával.
- Egészségére höl...szólíthatom Észtveszejtőnek? Igyunk a következő körre! - javasolja némi hátsó szándékkal és pajzános csillogással a szemeiben.

Szórakozottan kevergeti a kávéjában haldokló, egy szerencsétlen kockacukrot, gondolatai viszont egészen máshol járnak már. A nő bájos kacérsága elvarázsolja, és még a maradék tiszta tudatával szögezi le magában a tényeket, hogy az estéje jobban nem is alakulhatott volna. Ahogy partnere kuncog a hozzá intézett kérdésén, öntudatlanul is megmozdul valami a belsejében. A szívét most kihagyja a játékból, csak az érzékek vezetik, éljen a testiség, legalábbis most még ezt gondolja, aztán ki tudja mi lesz belőle. A ma esti horoszkópját még nem nézegette, mindenesetre érdekes lesz- fordul meg, több minden más között ez is a fejében. A nő jelzései egyértelműek, Zoltán is igyekszik beleadni, amit ilyenkor kell, nem vallhat szégyent. Egy pillanatra még Keiko is megfordul a fejében, aztán delete, már csak a mellette ülő szépség létezik számára. Beütött az agykrach.
- Akkor mi rokonlelkek vagyunk, szintúgy vagyok én is. Én is jó fiú vagyok - kacsint is hozzá egy rendeset, nehogy a lány ne értse, közben buzgón bólogat. Mi mindent szabadít fel benne az alkohol...maga sem ismerne magára. Közelebb húzza a székét a barnához, mintha csak ott jobbak lennének a fényviszonyok vagy a csillag fényszögkapcsolatok ott váltanának oppozícióból konjunkcióba, szóval csak természetesen, majd érdeklődve figyeli tovább a tüneményt, lassan homályosuló tekintettel, mint a rajzfilmekben, mikor dollárjelek ugrálnak a szereplők szeme helyén, csak nála nem a pénz dominál...mondhatjuk, hogy jojózik a szeme? Ááá, ne legyünk ennyire póriasak, csak diszkréten, elvégre Zoltán úriember.
- Figyelemre méltó, jegyzi meg ködösülő elmével, mivel a skorpió jegy vonásai közül, csak a szexualitás maradt már meg, de ennyi bőven elég volt neki, hogy tüzesebb tekintettel viszonozza a lány szende pillantásait.
Nem gondolkozom, nem is tudok, ennyi itallal a fejemben, na meg, ha így néz rám egy csinos hölgy. Ne haragudjon a szemtelenségemért - mondja némi észt pumpálva az alkohol helyére, ami rövid időre sikerül csak, végleg elengedi magát és hozzáteszi
- Az ön őrültsége ragályos, rám is átragadt - szól vigyorogva, remélve a bombaság veszi az adást.
- Igyunk, de ez a kör az enyém! - utasítja a csapost, majd újra a hölgyhöz fordul, koccintanak.
- Olyan nagy a hangzavar - hajol közelebb a nőhöz - akar velem konjugálni? Táncolhatnánk, majd dúdolok a fülébe. Mit szól hozzá? -

Lilla

Régen történt már ilyen Zoltánnal, de független, azt tehet, amit akar és végül is ez az, ami őt életben tartja, a szabadsága. Fiatalabb korában Keikot tehernek és kötöttségnek érezte, de mára elfogadta a megváltoztathatatlant, ráadásul az ő hibája volt, elszállt az agya, vagyis hát lejjebb költözött két-három emelettel, ahogy most is. Józan gondolkodása összecsomagolt, intett egy pá-t és kezeit tehetetlenül széttárva, fejcsóválva távozott. Ő már itt tehetetlen, sugárzott arcáról a csalódottság. Zoltán ezt meglehetős megnyugvással vette tudomásul, sőt, ahogy az alkohol szintje nőtt, úgy örült neki egyre jobban. A nő kacér kihívása felborzolta érzékeit és egyre inkább belelovalta magát a kalandba.
- Az, hogy jó fiú vagyok, egy axióma, amit nem kell bizonyítani, de megtehetem, ha nagyon ragaszkodik hozzá - somolyog rejtélyesen, amitől a nőnek valószínűleg a hátán is felállhat a szőr a gyönyörűségtől. Van a férfiban valami sajátos, amit ha kiereszt, mint olvadt méz, vonzza a méhecskéket. Úgy hat feromonja a gyengébbik nemre, hogy egy erős igen lesz belőle. Zoltán már biztos benne, hogy az igen ezúttal sem marad el. Biztosak lehetünk azonban abban, hogy reggel, ha kijózanodik, iszonyú zavarban lesz, és szégyenében el is bujdosik talán egy barlangba, ahol sérült önérzetét gyógyítgathatja. Pláne, hogy megtudja, a nő skorpió, erősen megmozdít ölénél valamit. Bizsergést érez egész testében és szinte már el is képzeli a dolog lefolyását.
- Hmmm - mormog elégedetten. - Tüzes, szenvedélyes, érzéki, pont olyan, ami egy férfit lázba hoz, egyszóval összeillünk - búgja a nő fülébe, bár nagy a zaj, azért nem akkora, hogy normális távolságból lehetetlenné tegye a társalgást. A közelséget kihasználva beleszippant a hölgy parfümjébe, ami még jobban bevadítja. Felhajtja a maradék, kihűlt kávéját, aztán az italért nyúl, de a nőét veszi el, és abba iszik bele, közben mélyen a szemébe nézve, igéző pillantásokkal főzi tovább. A sajátját a barnaság elé tolja, kedves nógatással, hogy ő is kövesse a példáját!
- Magácska jó asztrológus növendék lenne. Volna kedve különórákra nálam? - teszi fel a kétértelmű kérdést. - Semmi kötelezettség, csak látom, hogy tehetséges, vétek lenne hagyni nem pamlagon heverni. - Ezt már a táncparketten állónak mondja, mert Lilla trillázva perdül középre és őt hívja.
- Röpülök, remek támogató hírében állok. Nem hiszi? Maga kis hitetlenke. Mindent bizonyítanom kell? - Odaugrik mellé, derékon ragadja, úgy tesz, mintha zuhanás közben kapná el, ezáltal lehetősége nyílik, hogy átkarolja.
- Vigyázzon, még belém esik! - vigyorodik el saját hülye viccén, és szorosan karolva továbbra is, táncba viszi a nőt, közben kezeinek csak a jó ízlés szab határt.

Dasha Freshmoon

Zoltán a cukrászda felé veszi az irányt, ez az utolsó reménysége, hogy megtalálja Keikot, ugyanis ez is kedvenc helye. Már a fél falut bejárta, de még mindig semmi eredmény, amit roppantul sajnál, hiszen fontos beszélnivalójuk lenne. Persze a szokásos veszekedés most is ott lebegett a levegőben, pláne, hogy a férfiban is gyűlik a feszültség, hogy a lábát tövig járja érte, és nem találja eddig sehol. Azt is el tudja képzelni a lányról, hogy előle bujkál valami szuper titkos helyen. Belép az üzletbe, feje felett megszólal az utálatos csengettyű. Utálja, ha nem tud valahová feltűnés nélkül bemenni, legszívesebben elnémítaná egy átokkal a kis aranyost. Ifjú korában egyszer meg is tette, de már nem gyerek, így csak magában bosszankodik egy sort. Körbenéz a hangulatos félhomályban, egyenként az összes asztalt végig mustrája, de a lánya itt sincs. Fáradtan fúj egyet, ám, ha már itt van, egy erős feketét megenged magának. Beáll a sorba, valami kis csitri áll előtte, kicsit lehet fiatalabb, mint Keiko. Nincs oda a kis kényes-hisztis lányocskáktól, a tanítványait jókorán leszoktatja erről.  Az előtte lévő egy szelet csoki tortát kér, aztán leül az egyetlen üres asztalhoz, míg Zoltán megkapja a kávéját. Valami őt is odavonzza, nem tudná megmondani, hogy mi, de már ott áll a fekete lány asztalánál.
- Elnézést, szabad ez a hely? Nem pofátlankodnék ide, de csak itt van üres szék. -
Ha engedélyt kap, leül, kiteríti az útközben szerzett újságot, és felhúzott szemöldökkel elmerül a hírekben, közben kavargatja a sötét lét. Ahogy szemei a sorról-sorra vándorolnak, egyszer csak megakadnak egy felettébb érdekesnek ígérkező valamin. Megköszörüli a torkát és zavartan megszólítja ismét a lányt.
Esetleg, ismered Keikot? - mutat ujjával a karkötőre. - Az édesapja vagyok. Nem láttad valamerre? -

Dasha Fresmoon
mi a gond azzal?

Nem szereti a férfi, mikor lánya az idejét feleslegesen rabolja, mert elméjében általában legalább 5-6-féle elintézendő dolog jelentkezik sürgetően. Mind egyformán fontos, ezért nem is tud különbséget tenni közöttük. Most is lényeges, hogy megtalálja a lányt, de előtérbe furakodott egy új feladat Dasha képében.
- Nem tudtam, hogy van barátnője, soha nem beszélt még rólad - mondja csodálkozva. Mintha lenne bármi csodálni való azon, hogy tulajdonképpen, sírnivalóan nem ismeri a lányát és az sem őt, de ez jelen esetben a férfi hibája. Összehajtogatja a lepedőnyi újságot, a zsebébe süllyeszti és érdeklődő pillantását a lányra szegezi. Most, hogy a véletlen az útjába sodorta a törékeny teremtést, nem engedi el egykönnyen, sőt már egy haditerv is megfogalmazódott benne, amit persze nem ő fog megharcolni, hanem az előtte ülő, de ezt csak óvatosan, egy későbbi időpontban fogja előadni. Nem is bánja már annyira, hogy nem találta meg Keikot, de ezt a rajta esett sérelmet nem fogja majd szó nélkül hagyni, ha egyszer összefutnak. Az ő méltóságát ne sértse meg senki, még a saját lánya sem, sőt ő aztán a legkevésbé. Ismét született egy indok, amin össze lehet majd veszni, hiába nincs a férfi szándékában iyesmi, a lánya annyira makacs, hogy nem hagy ki egyetlen alkalmat sem, hogy bosszantsa. Ma is, megbeszélték, hogy 10-kor találkoznak a Fő utza elején, erre fél 11-kor még nem volt sehol.
- Mikor láttad őt a Klubhelyiségetekben? Amúgy pedig megtennéd, hogy bemutatkozol nekem, mivel így diktálná az illem! - El is fintorítja a száját, magában pedig bosszankodik a mai ifjúság szörnyű modorán. Ha a lány megteszi, amit kér, kezet nyújt.
- Várkonyi Zoltán vagyok, mint mondtam az előbb, Keiko apja. Nem tudod mi baja lehet mostanában, mintha kerülne?

Dasha Fresmoon
izmos vasgyúró?

Szokatlan Zoltántól még az is, hogy beül egy ilyen helyre, az ő erős kritikai vénájával, amit sokszor ki is nyilatkoztat, na meg az emberkerülésével, de most Keikoról van szó és akkor a férfi felelősségteljes énje elnyomja a morcos, befelé fordulót és mint látjuk, még beszélgetni is hajlandó. A lányról azonban ennek ellenkezője jön le, de a férfit, szokás szerint hidegen hagyja, hogy partnere legszívesebben a háta közepére kívánja, amit meg akar tudni, azt meg is fogja tudni és kész.
- Hhhmmm...reggel hét óta, már túl lehet árkon-bokron. Bosszantó - összegzi a hallottakat, majd rákérdez az edzés mibenlétére.
- Ááá, és milyen edzésre jársz? - Igazából annyira sem érdekli a válasz egyelőre, mint a másikat a válaszadás, de nem akar rögtön a mély vízbe ugrani, még visszautasítanák a kérését, az viszont Zoltánnál egyszerűen nem opció. Fejében már körvonalazódik az ördögi terv, persze csak azért tesz mindent, hogy Keikonak jó legyen, na meg leginkább a lelkiismeretének, egy azonban biztos, Dashát akarja felhasználni, kizárólag csak egy nemes cél érdekében. Hogy hogyan fogja beadagolni a kis koreainak, már azt is kifundálta, de még vár a megfelelő pillanatra.
- Semmi olyasmi nem történt kettőnk között, ami megmagyarázná a viselkedését, különben is, bármit gondol, én vagyok az apja. - Az én szót hangsúlyosan megnyomja, kétséget sem hagyva ezen tény felől. Volt idő, hogy ennek nem örült annyira, de ma már elfogadta feladatként.
- Nem akarom sajnáltatni magam, Dasha, de nekem sem könnyű vele és össze kell csiszolódnunk, de nehéz lesz, ha ő ebben nem partner. Gondolom, te nem bujdosol az édesapád elől - néz végig a lányon, nem mintha nem tételezné fel róla is. Ezek a tini lányok annyira egyformák. Odáig azonban nem fog elmerészkedni, hogy nevelési tanácsokat kérjen bárkitől. Az is a kisujjában van a férfinek, mint még sok minden más is.

Dasha Fresmoon
lopós vagyok, de tetszett

Kicsit csalódott a férfi, de arcizma sem rezdül. Azt gondolta, hogy a legjobb barátnő többet tud Keikoról, vagy cak mélyen hallgat a titkokról. A tini lányok mindig szoktak lelkizni. Összejönnek ketten-hárman és be nem áll a szájuk, sustorognak, meg vihorásznak idétlenül, amit Várkonyi sohasem tudott megérteni, mi célt szolgál, abban azonban biztos volt, hogy Dasha többet tud, mint amennyit elárult. Megfordult a fejében, hogy némi igazság szérum talán segíteni a bajon, de aztán elhessegette a gondolatát is régi mardekáros múltja megkopott maradványait. Csak megcsóválja a fejét és hallgat, figyeli a szemben ülő válaszát, bölcsen bólogatva közben, majd epésen megjegyzi.
- Óóóó, az elején lehetsz még, nem baj, majd látszani fog az alkatodon, ne aggódj, pár hónap múlva. - Azt már csak gondolatban fűzi hozzá, hogy a varázslósakk edzései is érdekesek lehetnek, meg hogy hasznos az elme pallérozása, a többit nem is részletezném. Ahogy kérdése után végignéz a lányon, feltűnik még annak az érzelmi analfabétának is, hogy érzékeny területre trappolt, jó lenne valami biztatót mondani, de persze ilyenkor abszolút lefagy. Érzelmi dolgokban nem áll túl fényesen, de édesanyja halála, az az érzés, amit ott a temetőben elragadta, újra előkerül, hiába ásta olyan jó mélyre. Elszorítja torkát a régi bánat, de van már annyi önkontrollja, hogy ebből kívül nem látszik semmi. Rendeznie sem kell a vonásait, csak a hangja halkul el, mikor kimondja végül, ami ebben a vészhelyzetben eszébe ötlik:
- Sajnálom....nem tudtam. Meghívhatlak egy italra esetleg - hebegi az oda nem illő kérdést. Látja, hogy a lány már megette a sütije egy részét, s mint mentő ötlet és vezeklés pattan ki agyából ez a zseniális ötlet. Közben a lány tovább fűzi a szavakat, Zoltánnak talán túl mélyen is kitárulkozik, mint az várná s így arra a megállapításra jut, hogy itt az idő cselekednie. Ha beszélgetőtársa kér valamit, azért elmegy a pultig, kihozza és lerakja elé, aztán mélyet sóhajtva fog bele.
- Tudod kötelességem lenne figyelni rá jobban, igen jobban, mint ahogyan ő szeretné, de én tudom, milyen veszélyek leselkedhetnek rá. Eddig nem törődtem vele túl sokat, ennek is megvolt az oka, de most itt vagyok és az apja vagyok....Nem tudom, az iskolában mikor mi történik vele, ő meg nem mesél nekem. Megtennéd, hogy...hogy is mondjam...ha valami gyanúsat látsz, szólsz nekem? - A hajába túr, és elnéz az ablak irányába, mert megvan az esélye, hogy nem kap olyan választ, amilyet szeretne, és akkor meg fog nyílni talpa alatt a föld. Persze azt sem veszi észre senki, de régen volt ilyen kellemetlen szituációban, még a verejték is gyöngyözni kezd a homlokán. Azért a hajtúrás, hogy feltűnés nélkül letörölje azt.

Dasha Fresmoon
egy közös edzés majd...esetleg...?

Várkonyi, bár igyekszik udvarias lenni, azért nem tudja meghazudtolni alap jellemét, a Mardekár vérvonal itt-ott kilóg, csiszolt stílusa mögül, ráadásul az érzéketlensége miatt bunkónak is tűnhet, de el kell fogadnunk, hogy amit és ahogyan mond, azt nem bántásnak szánja, ő csak egyszerűen ilyen, hogy megmondja, amit gondol, nem számítva a másik érzékenységére. Így nem veszi a lapot, mikor Dasha pillantásával kést döf a mellkasába, hiszen a férfi megjegyzése nem kicsit volt sértő. Azért ebben az egyben volt egy kis célzatosság, mert Zoltán nagyon odafigyel a testére, rendszeresen karban tartja az izmait, büszke az erőnlétére és arról is meg van győződve, hogy nála senki nem lehet edzettebb, mert róla mintázták a kocka hasat. Azonban, mikor a lány apjára terelődik a szó, az már Zoltánt is megérinti, épp csak annyira, hogy elnézést kérjen, ezzel háromra gyarapítva az ilyen események számát az életében. Most egy jó időre letudta eme gyengeséget, az elkövetkező tíz évben, nem fog hasonló előfordulni vele. Dasha elégedett lehet önmagával, hogy épp neki sikerült ezt kihoznia ebből a kemény emberből. A felajánlott italt visszautasítja a lány, amit Várkonyi magában elismerően jutalmaz, nem szeret pénzt pazarolni egy kis enyhe megingás miatt. Tetszik  neki beszélgetőtársa karakánsága, kicsit mintha fiatal önmagát látná, persze, ha a nemek különbözőségétől eltekint. Szigorúan magában el is mosolyodik, de kívülről nem látszik ismét semmi. Az a bizonyos kényes kérdés is kicsúszik a száján, amit kizárólag a lánya miatt muszáj feltennie. Megkönnyebbül a pozitív válaszon, aztán rögtön közli is az elvárásait.
- Természetesen azt szeretném, hogy Keiko is tudjon róla. Nem tenne jót, az amúgy is ingatag kapcsolatunknak, ha titkolóznék előtte. - Ezt a gerincességet! Már-már szobrot is állíthatnánk neki, ám a háttérben az is motoszkál benne, hogy a tudat, miszerint Keiko állandóan figyelő szemeket, füleket tudhat a hátában, méghozzá a barátnője személyében, vissza fogja tartani attól, hogy butaságokat kövessen el. Várkonyi a legnagyobb butaság kategóriát a fiúzásra sütötte rá. Túl korainak tartja, és valószínűleg, ez nem fog változni, legyen bár Keiko akár hány éves. A pasizás nem kívánatos dolog, elveszi az időt a tanulástól és egyéb fontosabb dolgoktól, ráadásul ez az a terület, amibe a lánya biztosan nem avatja majd bele, így szüksége van Dashára, hogy híreket kapjon.
- Ha fiú bukkanna fel a láthatáron, kérlek azonnal szólj nekem! És most mondd meg nekem, mit kívánsz ezért cserébe? - A férfi elvei szerint senki nem tesz neki szívességet a két szép szeméért, hiszen ő sem tenné, na meg az sem elhanyagolandó szempont, hogy ha üzleti szintre helyezik a projektet, lesz alapja számon kérni a munkát is Dashán.

Dasha Fresmoon
/nincs mentségem/

Elgondolkodtató Dasha érvelése, ezért el is gondolkodik rajta egy pillanatig. Valószínűleg tényleg az történne, hogy Keiko bizalma megdőlne, ami a barátnőjét illeti, és ezzel talán több rosszat csinálnak, mint amennyi jó származna belőle. Ki kell találnia valamit Zoltánnak ahhoz, hogy lánya barátsága is megmaradjon, de az információ se vesszen el. Várkonyi egyre biztosabb benne, hogy Keiko fiú ügyeit nem fogja mástól, csak Dashától megtudni, és ez olyan fontos infó, amiről nem mondhat le, hiszen az egész életét tönkre teheti egyetlen rossz döntés. Ő már csak tudja...
- Igazad van - mondja végül, hosszas agyalás után. - De azt ugye megérted, hogy nem hagyhatom, hogy ellenőrzésem nélkül történjenek a dolgok. Azt kérem, mindaddig ne beszélj vele erről, amíg én fel nem készítem és el nem mondom neki, mi a helyzet. Majd úgy alakítom a dolgokat, hogy ne legyen neked kellemetlen, mert akkor nem érek célt. - Nem is Dasha miatt aggódik, egyedül csakis amiatt, hogy csődöt mond a nevelési elmélete, nem válik soha gyakorlattá, és beigazolódik Keiko anyjának jövendölése, miszerint ő nem alkalmas apának. Ezt nem bírná elviselni, nem történhet meg, de ha mégis valami úton-módon így lenne, érezze, mondhassa, hogy ő mindent megtett. Néhányan elmennek a boltból, Dasha is befejezi a sütizést, Zoltánnak is ideje mennie. Lehet, hogy gyermeke már várja a megbeszélt helyen és most azért fog elmenni, mert ő nem lesz ott. Csak sóhajt egyet, mikor beszélgető társa kijelenti, hogy nem kér fizetséget, de aztán végülis napirendre tér felette, legalább nem kerül pénzébe az információ.
- Legyen, ahogy gondolod, de számítok rád, a segítségedre, és csak Keiko miatt is, remélem, hogy bízhatom benned. - Még meghallgatja az esetleges választ, aztán összehajtogatja az újságját, elköszön és kilép a cukrászda ajtaján.

/Köszönöm a játékot/

A Gyűlés

A régi idők emléke kísérti, kikapcsolódásra is szüksége van néha az ember fiának, különben meg neki nem tilthatja meg senki, hogy elhajoljon este, mint most is. Nem teszi ezt túl gyakran, nem is kedvence az alkohol, viszont jól bírja a nedűt, becsiccsantve nem látta még senki. Mikor pár órával ezelőtt, megérkezett a csárdába, ahol eltöltött néhány érdekes és kevésbé érdekes éjszakát, körülnézett, miféle figurák tolonganak éppen itt, ebben a füstös, vajsör szagú, áporodott levegőjű helyiségben. Őt ugyan nem zavarja sem a társaság, sem a szag, sem semmi, mégis szeret eltűnni kicsit a kíváncsi szemek elől. Könnyű neki, a mágiája ebben is segíti. Már elég régen jelen van ahhoz, hogy mindent lásson, de őt ne vegye észre senki, még az a szépen gyülekező társaság sem, akik a tanársegédje köré kezdenek csoportosulni. Látta bejönni a lányt, de akkor még nem tulajdonított jelentőséget neki, elvégre nincsenek az iskolában, de azért  a kialakuló kis csoport már erősen ingerli. ~ Hogy a fenébe, sehol nem lehet az ember magában. ~ Emelkedő alkohol szintje nem teszi empatikusabbá, inkább még jobban elrejtőzne, ám a figyelme mindinkább a "kisrakás" felé terelődik. ~ Mi folyik itt? Mindenki itt randizik ma? Vagy kihelyezett iskolai gyűlést tartanak? ~ Csalódottan emeli szájához a kiürülő poharat. Menne is a pulthoz egy újabbért, de nem volt hangulata átverekedni magát a tömegen, inkább szórakozottan forgatja a feles poharat, hol annak mintáját figyeli, hol a sok ismerős arcot. El is menne már innen, de ugyan az a helyzet, áttolakodni a tömegen, ahhoz nem fűlik a foga. Ezért aztán csak ül tovább a helyén, viszonylag tiszta fejjel, és csak figyel, mi fog történni amott.

Zoltán eddig sem minősítette a napjait, ezután sem veszi szokásba az ilyesfajta gyengeséget, hangulatának mércéje leginkább látogatásainak számán mérhető le, már ami a csárdát illeti. Már odáig fajultak a dolgok, hogy mióta Keiko lelépett, egyre több estéjét, sőt mi több, szabadidejét tölti el e neves intézmény komor falai között. Elüldögél egy sarokban, csendesen, egyetlen pohár ital mellett, olykor megelégszik a vajsörrel is, és elmélkedik a világ változékonyságán. Teszi ezt attól függetlenül, hogy az eseményeket régóta sejtette, hiszen a csillagok jelezték, mégis reménykedett abban, hogy meg tudja változtatni a sorsát, de megint nem sikerült, mint eddig még soha. Nagy lelkierő kell ahhoz, hogy az ember képes előre látni a jövőjére vonatkozó történéseket, aztán zokszó nélkül meg is éli azokat, érzelmek nélkül. Ha lelke mélyén dúlnak is a háborúk, ebből a felszínen nem látszódhat semmi. Még gyengének bélyegeznék, és ezt nem engedheti meg magának. Mint a jó ló, viszik lábai a megszokott irányba, ahol csak akkor ocsúdik gondolataiból, amikor a csárda küszöbén áll. Nem tűnődik sokat azon, hogy került ide a szobájából, úgy hogy közben észre sem vette, mikor vette fel a kabátját. Magára néz, és konstatálja, hogy rendesen felöltözött, ettől kissé lenyugszik és határozottabban lép be a kocsma ajtaján. Nem kell csodálkozni azon, hogy a mindig céltudatos férfi, most kifordult önmagából, de ennek nem lánya az oka, hanem egy órája kapott bagoly, egy levéllel, egy régi, messzi ismerőstől...már azt sem tudja honnan is a nexus, de a legkisebb gondja ez. A pulthoz andalog, és a csaposhoz hajolva közli rekedten.
- A szokásosat! - Aztán szemeit húzogatva megáll, szemben a teremmel, hogy kiválassza a megfelelő helyet, ahol nem háborgatja senki. Ám ekkor kikerekednek a szemei, sokat látott lélektükrei egy pontra merednek, agyát pedig megint arra kényszeríti a sors, hogy elcsodálkozzon, miképpen szövi a szálakat, legalábbis az övét biztosan. Meg is indul a lába a leányzó asztala felé, odaérve ismét szóra nyitja ajkait.
- Szabad? - Lehetetlen kitalálni, minek köszönhető ez a nagy szószátyárság. Még csak két perce van a helyiségben és már két szó el is hagyta a száját. Az is elgondolkodtató, hogy miért keresi a lány társaságát, ami a másiknak is nagy kérdés lehet. Zoltán felveszi a legrémisztőbb nézését, úgy szövi tovább a szavakat.
- Mit keresel te itt? -

Mi mást is reagálhatott volna a lányka? Nem is azért kérdezte a tanerő, mintha felmerült volna elméjében a visszautasítás lehetőségének gondolata, így talán még a választ meg sem várva, ül le az asztalhoz és vizslató szemeit mélyen a szemben ülő barnáiba fúrja. Miért megint a kihívás? Erre keresi a választ magában, miközben tudja jól, hogy nem vette sikeresen a vizsgát, de kapott egy újabb lehetőséget. Nem mondhatnánk, hogy repes az örömtől, de kardjába sem fog dőlni miatta, csak jobban átgondolja a tennivalóit. A sorsa újra ugyanabba a helyzetbe kényszeríti, immár sokadszorra, és az okával is tisztában van. Mikor megkapja az italát a pincértől, kér valami szigorúan alkoholmenteset még pluszban, és figyelmét újra a lányra irányítja. A vak is láthatja, hogy igen csak zavarba hozta, a szinte már rászáradt arckifejezése, ezért megpróbálja redőit, kevéssé frászt hozóra mérsékelni. Lehajtott fejjel hallgatja a magyarázatot, nem fűz hozzá semmit...még.
- Értem - mondja szürke, sok mindent sejtető hangon. - Ebben hasonlítunk, én is ezért járok ide, ám nem egy lánynak való hely és kissé túl sokat látlak itt ahhoz, hogy a véletlen számlájára írjam. Remélem értve vagyok? - Felvonja szemöldökeit, reflex szerűen. Nem akarja még jobban berezeltetni a rellonost, pont most, amikor...na, jó, ezt majd később hozza csak szóba. Ám a rossz, vagy ki tudja rossz-e beidegződéseknek nehéz parancsolni. Ellágyítja a kissé megkeményedett arcélét. Tanulnia kell a leckéből, amit Keiko által a sorstól kapott. Nem hibázhat ekkorát többet.
- Az ember mindig tesz valami rosszat, akkor is, ha azt gondolja ártatlan - közli filozofikusan és a közben kiérkező újabb italt a lány felé tolja.
- Nem akartam rád hozni a frászt, elnézést! Már megszokásommá vált. - Sajnálkozó mosoly terül szét az ajkán, vagyis messziről úgy hat.
- Egészségedre! - Sután nyújtja koccintásra a poharát, szokatlan egy helyzet, és nem is tudja, hogy hozza szóba azt a dolgot, amiért ide kellett jönnie.

Szereti ez az önelégült majom, ha igazat adnak neki, és meg is jegyzi, valamint a szép emlékek között őrizgeti, és kiváltságokat élvez az, aki erre önszántából hajlandó. Kedveli is a rellonost ezért...is, meg azért is még inkább, mert érdeklődő és segítőkész, bár mostanában kicsit talán elhanyagolja a tanársegédi teendőit, legalábbis Zoltánnak ez a benyomása. Annak viszont örül, hogy nem egy olyan koloncot kap megint a nyakába, akivel csak a veszekedést lehet gyakorolni, de azért meg kell hagyni, nem vesztette el a józanságát így sem soha és erre mi más lenne, ha nem büszke. De, aki így a kedvében igyekszik járni, az remélhet némi kiváltságokat, ezért is nézte el a múltkori kilengését itt a csárdában, sőt, meg is védte volna, ha arra kerül a sor. Most viszont egészen más a gyerek fekvése, és másképp kell hozzáállnia, amit még a lány nem is sejt, ha jól értelmezte az anyja szavait. Minden esetre elgondolkodtató, hogy találtak rá? Ennyire nyilvánvaló, hogy itt tanít? Ennyire követi mindenki a tetteit, hogy ...vagy nyomoztatnak utána? Mielőtt még kialakulna benne a paranoia és mehetne pszichológushoz, ami tiszta égés lenne számára, száműzi a sötét gondolatokat agyából.
- Hagyjuk ezt, nem véletlenül vagy a tanársegédem és remélem ez tudod, hogy mit jelent? - Nem mondja ki, hogy kedveli, mi lenne jobb bizonyíték erre, mint hogy megbízik benne és megengedi, hogy segítsen neki, mert nála ezt is ki kell érdemelni. Tulajdonképpen, hálát ad a sorsnak, hogy őt kapta feladatul, s ha így ebbe belegondol, más tapasztalatot szűr le tüstént. Világosság gyúl az agyában, lehet nem is ő hibázott, hanem a kánya, mert a sors csak akkor ad könnyítést, ha valamit jól oldott meg a tanuló. Fellélegzik erre az önigazoló gondolatra, majd visszatér a vizsgálódáshoz. Még mindig csak kerülgeti a forró kását, nem tudja, mit reagálna Cat, ha közölné vele a tényt.
- Biztosan hallottad, hogy Keiko elment az iskolából és szeretném remélni, hogy ez nem az én hibám, de túlélem, viszont sokkal jobban érdekel, hogy veled mi van? Kevesebbszer látlak, az arcod pedig nem tükrözi a benned dúló harmóniát. És mielőtt felvetődne benned, hogy ehhez nekem semmi közöm, ki kell, hogy ábrándítsalak, igenis van. -  

Elgondolkodva forgatja poharát, a még éppen csak megkóstolt itallal, de a kétértelmű szóra, felszöknek a szemöldökei. Természetellenes, halk kuncogás tör fel a torkából, ezzel együtt szája is szóra nyílik.
- Kétértelmű?  -  Még folytatná azzal, hogy a barna helyében megválogatná a szavait, meg hogy nem annyira stabil ám a helyzete, mint tanársegéd, és tekintve, hogy nem nyúzza halálra sok munkával, bár megtehetné, nagyon jó kis poszt ez, de persze lehet rajta változtatni. A munka mennyiségén is és még személycsere is felmerülhet, ha így folytatja, csak tessék. Most azonban, ki tudja, miért, beéri azzal az egyetlen szóval, de azért a hangnem felér egy ledorongolással, attól függetlenül, hogy kuncog közben. Igazság szerint mulattatja a helyzet, bár az ő szemszögéből nézve inkább tragikomikus. Aztán Keikora terelődik a szó, majd Cat lelkivilágára, de úgy látszik az ugyanolyan tabu, mint a lánynak az övé. Jól ellesznek így ezek ketten, nem számíthatunk öklömnyi könnyekre, egymásra borulásra és egyéb hasonló nyalánkságokra, a csaposnak sem kell előkeresni a felmosót, hogy a bő érzelem nyilvánítás tócsáit eltüntesse. Zoltán csak bámul továbbra is a poharába, amit néha tör meg az, hogy a szemben ülőre emeli pilláit. Tudja, hogy nem fog semmit kihúzni a lányból, nem is csodálkozik rajta, de most megint nem tudja, mit tegyen, mit mondjon.
Idő?  Neki nem kell idő, letudta már a csalódást, ha így jobb a lányának, nem tehet neki szemrehányást, magának meg megteszi nagyon sokáig, de ez nem befolyásolja azt, ami történt, ezt jól tudja.
- Merlin mentsen meg tőle, hogy ilyet tegyek, ha ekkora ellenállást vált ki belőled, de különben sem gondoltam ilyesmire. – Ezt már majdnem jókedvűen mondja, majd körbetekint a helyiségben.
- Ez a hely amúgy sem alkalmas a kiborulásra, beismerem, egyébként azt is méltányolom, hogy együtt érzel velem. – Felnevet a saját gondolatmenetére, ám még mindig nem tudni, hogy mire gondol. Erre már innia kell, meg is ingatja néhányszor a fejét, majd int a csaposnak, hogy egy második kört rendeljen kettejüknek. Egyúttal bűnbánóan néz a lányra, nem mintha annak bármi joga lenne elítélnie őt egy pohár ital miatt, de változik a világ.
- Nos, örömmel hallom, hogy rendben vagy, akkor talán megbízhatlak néhány feladattal is. Ha már erre terelted a témát. El leszek pár napig foglalva, valakinek órát kéne tartania, meg persze a vele járó papírmunkák, fegyelmezés, házi feladatok ellenőrzése, beleértve a felsőbb osztályokat is. – Kérdőn veti szempárját a barnára, közben belül a kitörni készülő tűzhányó, mely pillanatokon belül kacagásban robban ki, ha sejtései nem csalnak túlzottan. Maradjon köztünk, de a tanítást csak akkor adná át bárki másnak, ha a halál jönne el érte, az is a katedrán találná, de még akkor is befejezné az utolsó mondatot, vagy mondata végére írásban odabiggyesztené a pontot, mielőtt végleg eltávozna az élők sorából. Erről azonban Cat semmit sem tudhat. Miközben hallgatja a tanársegédje válaszát, az egyik levegővételi szünetben, benyögi:
- Anyád baglyot küldött, pár órával ezelőtt. -