38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Vendéglátó negyed - Michelle Angelique Saint-Venant összes RPG hozzászólása (10 darab)

Oldalak: [1] Le
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2168
Írta: 2014. augusztus 9. 21:26 Ugrás a poszthoz

Noel
Néha jövök, néha látok, néha vesztek.
De sohasem feledlek.

A nagyterem óta nagyjából tiszta. Rendben, el kell ismernie, hogy azután egyszer feljött hozzá Benji és… Na szóval ő Benji, úgyhogy beengedte, nem rúgta ki. De lelkére legyen írva, nem történt semmi. A tény, hogy a nemcsere során Misivel volt dolga Benjinek, egyszerűen felemésztette őt, így elmaradt minden egyéb aznap este. Találkoztak azóta, de olyan hú de nagy dolog nem történt, nem voltak együtt, vagy hasonlók. Szóval ahhoz képest, hogy milyen ő, betartotta a szavát, hiszen egy-két ölelés, vagy csók egyáltalán nem jelentette a világ végét. Főleg úgy, hogy azt hallotta, Noelt javítóba akarják küldeni, ha megint elszúr valamit. A találka időpontját leegyeztették, de a lány félt, hogy még mielőtt mindent megbeszélhetnének nyugodtan, Ombozit elcipelik és így marad minden. A Krise fiú vágy és menekülés volt, de tartotta magát és az idő nagy részében Noelre gondolt csak. Tőle most több nem telt, de ez is soknak számított, főleg ha eddigi viharos kapcsolatukat nézzük. Azt is hallotta, hogy prefektustársa szobájába tévedt egyik éjjel a sárkányfiú, de mégsem állt bosszút, főleg olyanért, ami nem volt biztos. Csak lenyelte a békát és vállat rántott, mondván, majd megbeszélik a cukrászdában.
Végül persze eljött ez a nap is. Michelle elgondolkodott, hogy úrihölgynek adja-e ki magát, vagy viselkedjen úgy, ahogy szokott. Nem kérdés, hogy az utóbbit választotta, főleg azért, mert neki a normális túl átlagos volt, ráadásul Noel pont azt szerette benne, hogy olyan, amilyen. Már amennyiben ezt szeretni lehet. Így hát Michelle kinyalta magát, mint Sz*ros Pista Jézus neve napján, és elindult a lakásuktól. Sokat gondolkodott azon, hogy milyen lesz ez a randevú – amit még leírni is durva az ő esetükben -, de mindig arra jutott, hogy a sors majd eldönti. Ők már megtettek mindent annak érdekében, hogy ellentéteik és érzéseik harmóniába kerüljenek, ha pedig ez ezúttal sem sikerül, akkor búcsút kell mondaniuk. A teljes lemondás érzése kerülgette néha a szőkeséget, arra gondolt, hogy túl sokáig húzták, Noel nem vár tovább, végzett vele, talán azzal kéne kezdenie, hogy véget vet a kapcsolatuknak. Aztán a következő percben eszébe jutnak a csókok a nagyteremben, hogy a fiú még mindig szenvedélyesen szereti, ez pedig minden kétségét eloszlatja.
Meg is érkezik, még csak nem is késik semennyit, ami tőle rekord és a fiút megpillantva elmosolyodik. A melegre való tekintettel Michelle nem öltözött túl, leginkább annyira vette komolyan ezt, mint anno a vidámparkot. Ugyanúgy megvillan hasa, ugyanúgy lazán dobja csípőjét jobbra-balra, ugyanolyan ragyogóan görbül szája, mint akkor. Még mindig van egy kívánsága, amit talán a fiú elfelejtett, de ő nem. Ha szükséges, most fel is fogja használni, de az még a jövő zenéje.
- Szia! – szinte pontosan Noel előtt parkol le, majd felpillant rá kékjeivel, miután levette napszemüvegét. – Remélem nem késtem. Bemegyünk?
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2168
A randevú
Írta: 2014. augusztus 9. 23:05
Ugrás a poszthoz

Noel
Mondanom sem kell, hogy a lány érkezésével pontosan azt a reakciót váltja ki, amit szeretett volna. Ahogy Noel végignéz rajta, szinte futkosni kezd a hideg a hátán. Azért ilyet ritkán tapasztal, hogy valakinek a szeme ennyire beszédes legyen, ráadásul vele kapcsolatban. Utoljára Székesfehérváron látta ezt a tekintetet, ahogy az felmérte minden porcikáját, hogy aztán földöntúli élményekben részesítse. Igen, ennyit is a múltról, ugyanis épp a jelenben vagyunk és Noel kifejezetten rekedtes hangon szólal meg. Michelle jól ismeri ezt, de elfojtja előtörni készülő elégedett mosolyát.
- Fiatal még az idő. Meglátjuk, mi lesz este – huncut görbe kúszik fel a szőkeség arcára, majd belép a cukrászdába. Ha pimaszság kell, abból leányzónknak igen sok jutott, pedig sorban sem kellett állnia érte. Ösztönösen volt ilyen vadmacska, aki néha cicaként tudott bújni, máskor viszont vadállatként támadni. Kiszámíthatatlansága rejtette veszélyességét és csábító erejét egyaránt, ezzel pedig gyakorta vissza is élt. Most nem ez volt a helyzet, csak úgy gondolta, hogy ebben a melegben nem öltözik bundába és nem veszi még rá a budiajtót is, inkább könnyeden libben be a találkahelyre. Azért az túlzás, hogy nem volt némi hátsó szándéka mindezzel, de a mérvadó nem ez volt és ez a lényeg. Ahogy Noel kezét megérzi bőrén, mintha villámcsapás érte volna, végigrohan a testén egy elektromos hullám és meg sem áll a lábujjáig. Hihetetlen, hogy ennyi idő után is megvan még köztük a szikra, az a plusz valami, ami izgalmassá teszi az együtt töltött perceket. Kifogyhatatlan forrásként funkcionált az egész.
Ahogy leülnek egymással szemben, Noel rögtön meg is teszi első megjegyzését, amire Mich már nem tud máshogy reagálni, egyszerűen lehajtja fejét és kuncogni kezd. Kész, eddig tartott a komolysága, főleg azért, mert legszívesebben ettől a kevés ruhadarabtól is megszabadulna az Ombozi fiú kedvéért. Ez kissé merész húzás lenne a cukrászda kellős közepén, de ahogy ismerjük a lányt, tőle még ez is kitelik. Végül abbahagyja és kékjeit ráemeli Noelre. Azt mondják, hogy a kék szemek képtelenek barátságosak lenni, csakis jeges fuvallatot küldhetnek a partner felé, de most mégis, mintha vágy csillant volna Michelle szemében és gyengédség. A következő kérdés zökkenti ki csak gondolataiból, amik nem mellesleg végtelenül piszkosak.
- Hosszan. Sokáig vártunk ezzel a találkozóval, azt hittem már sosem ejtjük meg – hangja egészen komolyan cseng, végül pedig a süteményekre terelődik figyelme. Amíg be nem burkol egy hatalmas adag eperkrémes sütit, egészen biztosan nem fog tudni koncentrálni. Elhízás? Kit éééérdekel?! Itt most süteményekről van szó, Rubint Réka rágja a rohadt répáját, őt eperkrémes csodaország várja. Köhint egyet és int a pincérnek, hogy hozzon már olyan kis darab mennyországot.
- Te kérsz valamit? – ha Noel választ és el is árulja, akkor Michelle gyorsan azt is megrendeli, hogy figyelme visszaterelődhessen a fiúra. – Nézd. Azt szeretném, hogy elmondd az igazat. Tényleg javítóba kell menned? Nem azért kérdezem, hogy rövid úton megszabaduljak tőled, mert ha te is úgy akarod, várok rád. De tudnom kell – íriszei komolyan csillognak, kétségek közt tengődik. Igen, képes volna várni, még akkor is, ha minden bizonytalan. Megvárná, de ha egyszer csak eltűnne Noel, azt sosem bocsátaná meg és valószínűleg minden akkor érne véget. Ha nyílt lapokkal játszanak, hát tegyék úgy.
- Az ígéretemet megtartottam. Nem történt semmi Benji és köztem, ha erre voltál kíváncsi korábban – közben megérkezik a rendelés, így a szőkeség rögtön hozzá is lát az eperkrémes fantasztikumnak, miközben fürkészően figyeli a másik rellonos minden mozdulatát.
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2168
A randevú
Írta: 2014. augusztus 27. 20:30
Ugrás a poszthoz

Noel
Csak finoman elmosolyodik az úriemberes dolgon. Igen, Noel tényleg az, de azért lássuk be, estek ők már elég csúnyán egymásnak, volt már nyoma Noelen a dolognak. Bár azért a Nagyterem se volt semmi, így nehezen tudja elképzelni, hogy, ha esetleg megérkeznek hozzájuk és beinvitálja a fiút, az nem fog menni és nem lesz több is egy búcsúcsóknál. Persze ő nem fog semmit sem erőltetni, ha még nincs itt az ideje, akkor nincs, ennyi.
- Legyen úgy – dől hátra és int a pincérnek, hogy rendelnének. Felhúzott szemöldökkel hallgatja, hogy mit kér Noel, majd biccent, ezzel jelezve, hogy mindent lediktáltak. Figyelmét csakis az Ombozinak szenteli, kíváncsian várja a feleletet a kérdésére. Őszintén szólva, emiatt sem szakított még Benjaminnal. Nem alapozhat arra, hogy Noel elmegy és talán vissza sem jön. Addig az ő élete majd csak úgy elillan, miközben a másik talál egy szebbet és jobbat, ő pedig majd csak vár. A semmire. Nem, ezt Noel sosem tenné meg vele, de mégis tart ettől az eshetőségtől. Neki biztosíték kell, hogy ha csak annyira is, hogy örök búcsút vegyenek, de találkoznak még és elköszönnek. Aztán ahogy elkezd dőlni a szó társából, úgy hervad le a mosoly szőkeségünk arcáról. Érti, persze, hogyne, de… Mármint, Mihael kést vágott a volt sulijukban egy diáktársuk kezébe, Michelle késekkel rohangál és tulajdonképpen egy közveszélyes, még nem dühöngő, de őrült. Ez így oké, na de javító? Ha Noel ezt szeretné, a lány semmiképp sem állhatna az útjába, de azt képtelen megígérni, hogy ehhez tapsikolni is fog.
- Azt ne várd, hogy örüljek annak, hogy elcipelnek holmi dilettánsok közé, akik tényleg azért kerültek oda, mert rászorulnak. Neked nincs szükséged dühkezelésre, pszichológiai tortúrákra, meg kikúrálásra, te egészséges vagy. Oda nem azok mennek, akik olyanok, mint te – csóválja a fejét, de nem hagyja szóhoz jutni a sárkány fiút, folytatja is. – Megértem, hogy többet szeretnél, viszont a módszerrel nem vagyok kibékülve, de te tudod – az asztal szélét kezdi birizgálni és kapargatni, nem bír a fiúra nézni. Egyszerűen túl zaklatott most ahhoz. Végre rendeződnének a dolgaik Noellel, de náluk semmi sem mehet simán és zökkenőmentesen, nyilván itt az ideje, hogy beüssön a krach és megszívják.
Szinte tapsolni támad kedve, mikor meghallja, hogy nem hívták még be, de helyette csak cicceg egyet. Nem akar többet nyilatkozni erről a témáról, felesleges, Noel hajthatatlan. A hiábavaló dolgokat meg minek erőltetni, ha egyszer tudjuk, hogy a befektetett energia nem térül meg? Nem könyöröghet, hogy adja fel az egész életét azért, hogy maradjon.
- Miért ne tennéd? – kissé kétkedő fejet vág, még a vállát is megrántja, miközben értetlenül csóválja meg fejét. Hiszen igazat mond! Oké, megölelte, talán volt csók is, de az SEMMI. Ha tudná Noel, hogy eddig mit műveltek, valószínűleg teljesen meg lenne elégedve ezzel a teljesítménnyel. De nem tudja. A következő mondatra megmerevedik. De hiszen őszinte! Na jó, így jobban meggondolva, nem említette a csókot. – Oké, akkor mondom másképp. Semmi érdemleges nem történt. Igen, megöleltem, talán kapott csókot is, de én nem gondolnám, hogy ez főbenjáró bűn lett volna. Megígértem, hogy nem lesz semmi olyan. A szájra puszi szerintem nem tűrhetetlen… - valljuk be, a helyzet abszolút menthetetlen. Michelle kezeibe temeti arcát és egyszerűen nem bírja ezt a hihetetlen feszültséget tovább. Elpattan egy húr a következő kijelentésre. Már nem érdekli, hogy nyilvános helyen vannak, csak ki akarja adni a kiadandókat.
- Komolyan arra kérsz, hogy az elkövetkezendő nem is tudom, milyen hosszú időben ne érintkezzek senkivel? Te majd egyik napról a másikra eltűnsz és, ha sose jössz vissza? Én itt fogok állni és várni rád? Ezt nem gondolhatod komolyan. Akármennyire is van most ez így, ezt nem tudom neked megígérni – fújtat egyet, de pár másodperc csend után folytatja is, amit elkezdett. – Rendben, játsszunk nyitott kártyákkal. Szeretlek. Igen, a rohadt életbe is, szeretlek. Ennyi biztosítékot tudok adni. Nem fogok férjhez menni addig, míg távol vagy, nem lesznek gyerekeim, nem lesz komoly kapcsolatom sem, mert te kellesz, de nem fogadok örök mentességet, mert arra képtelen vagyok. Te szeretnél önmegvalósításba fogni, én viszont szeretném a játékaimat játszani, míg te elhagysz engem. Ennyi szabadságot kérek. Ha visszajössz, amit nagyon remélek, a tiéd leszek. Mindenestől. Ezt tudom ígérni – széttárja karját, majd hátradől és kifújja a levegőt. Sosem volt szószátyár, de ezt muszáj volt kiengednie.
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2168
Írta: 2014. december 27. 20:45 Ugrás a poszthoz

Adam

Tél. Hideg. Fagy. Hogy mennyire nem szereti! Ráadásul minden tiszta hó. Mi a jó a hóban? Egyszerűen érthetetlen. Az amúgy sem pillangókergetős Michelle ilyenkor fokozottan passzív-agresszív üzemmódba vált, így tiltakozva az időjárás ellen, jelzem abszolút sikertelenül. Szép is lenne, ha az ő kedvéért kisütne a nap... Bár nem is rossz ötlet. Kedvére való lenne az égitest efféle megnyilvánulása, mi tagadás, de nem várhatja el mindenkitől, hogy úgy tegyen, ahogy neki tetszik. Ahogy egyre idősebb lesz, úgy látja be ezeket a dolgokat és meglepő módon egyre kevésbé zavarja.
Ma mégis úgy dönt, forduljon fel a hó - megnézzük, én mondom, megnézzük -, ő akkor is elmegy sétálni. Az ötlet maga tökéletes volt. Meleg csizma, meleg pulcsi, meleg kabát, sál-sapka-kesztyű trió, csakhogy fél óra után akár kirakhatták volna a térre tavaszig, mint újonnan faragott jégszobor. Semmi sem segít már, teljesen szétfagyva kezd menekülni valamerre arrébb. Az első és egyben legszimpatikusabb helynek a teaház bizonyul, ahová olyan lendülettel ront be, hogy kis híján az ajtót is magával viszi. Nem is csoda, lévén bent kellemes meleg fogadja, ráadásul teát lehet inni. Mi a tea legfontosabb ismertetője? FORRÓ. Már amennyiben nem jeges. Mintha neki teremtették volna ezt a helyet.
Illedelmesen lepakolja a külső réteget, amit magára szerelt még otthon a hideg ellen, majd a teaházba kísérik, ahogy azt ő korábban kérte. A helyiségbe lépve nagyon kellemes hangulat fogadja. Ha ideges lenne, ami most nem helytálló, biztos akkor is lenyugodna. Odasétál a pulthoz és keresgélésbe kezd, hogy mit igyon. Lehetne jázminos tea is, vagy sima. De igazából egyiket se kívánja. Végül zöld teát kér, két cukorral, mézzel és citrommal. Egy távolabbi sarkot választ magának, ahová leülhet, hiába vannak kevesen. Talán három asztalnál teázhatnak még, de nem számolja meg. Lecsüccsen a finom zöld teája mellé és kezei közé veszi bögréjét, hogy felmelegedhessen. Csodás.
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2168
Írta: 2014. december 27. 21:20 Ugrás a poszthoz

Adam

Szőkeségünk fagyott végtagjai lassan olvadnak ki, ujjait ismét kezdi érezni, de még nem az igazi. Jobb is, hogy hamar kéri a teáját, mert különben félő, hogy sosem lenne képes a tapintásra ismét. Elhelyezkedve a kényelmes párnán szorongatja a bögréjét és beszívja a zöld tea illatát. Mennyei. Óvatosan kortyol egyet, az ízek pedig végképp letaglózzák. Egyszerűen zseniális ötlet volt idejönni, ez most már hivatalos. Teste lassan eléri a normál hőfokot, mikor árnyék vetül rá.
Felpillant és kissé hunyorogva azonosítja be a vámpírt, akivel még valamikor összefutott a stégen. Magában azért leszögezi, hogy most nincs etető funkcióban, így ha lehet hanyagolná az étkeztetést, de egy mukkot sem szól. Úgy dönt, miért is ne? Elkélhet egy társaság, amúgy is régen beszéltek.
- Persze - lábait törökülésbe húzza és ismét kortyol egyet teájából. Kíváncsi, miért jött a férfi - egy teaházba? biztos elképzelhetetlen, de talán megeshet, hogy teázni... -, meg hát annyi hely van itt, nem lenne muszáj szóba állnia Michelle-el. Talán konkrét mondandója is lesz hozzá. Persze ez meglepő lenne, hiszen az utóbbi időben olyan kevés dolgot csinált az ex-prefekta, hogy arról szót ejteni is időpocsékolás.
- Mi újság?
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2168
Írta: 2014. december 27. 21:51 Ugrás a poszthoz

Adam

Nyugodtan figyeli, ahogy Adam elhelyezkedik vele szemben. Igazából, így ülve is lehet látni, hogy magas termetű és hosszú lábai vannak a vámpírnak, de ezek csak megfigyelt dolgok. Már korábban is feltűnt neki. Általában nem kedveli a nagyon magas embereket, de csak a magassága miatt utálni valakit... Butaság. Kérdésére várja a választ, még mindig kezei között szorongatva a bögréjét.
- Óóó, hát akkor örülök, hogy bejöttél - mosolyodik el óvatosan. Nem is tudja, mit mondjon. Mármint, azzal tisztában van, hogy nem flört az egész, de akkor is. Olyan jó érzés, ha mondjuk csak azért mennek valahová, mert az ember ott van. Ezek ilyen lányos dolgok és Michelle bármennyire is küzd ez ellen, benne is van egy ilyen rész. Csak mélyen. Nagyon mélyen. Elnyomva.
Mikor Adam lesüti a szemét szőkeségünk rögtön felvonja fél szemöldökét az elhangzó információra pedig egyenesen mindkettő a magasba szalad. Pislogás nélkül mered Adamre, nem nagyon tudja értelmezni a dolgot. Nem mondhatnánk, hogy a rellonos gyengeelméjű, de ez még neki is valahol sántít. Nem dohányzik. Néha szív csak el egy szálat, de végképp nem táncol. Pláne nem az utca közepén. És mi az, hogy Őt látta, de nem Őt? Akkor most valaki hasonlított rá? Vagy valaki felvette az ő alakját? Hajjaj.
- Na várjunk csak. Tehát azt mondod, hogy én táncoltam az utca kellős közepén, füstölgő fejjel. Én. De mégse én. Biztosan engem láttál, nem valakit, aki hasonlít rám? - összeszűkülnek szemei, mert valahol érzi a választ a dologra. Valahol mélyen bizony tudja, hogy mindössze két ember van, aki ezzel visszaélhetett és, amennyiben akart, vissza is élt. Bármelyik is legyen, hamarosan megoldódnak a családalapítási problémái, erről majd Michelle gondoskodik.
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2168
Írta: 2014. december 27. 22:29 Ugrás a poszthoz

Adam

A tények egyre világosabbak, a kijelentés, miszerint Őt látta Adam pedig értelmet ad mindennek. Benji sok mindent megenged magának, de ezt nem. Az egyetlen másik ember, aki igazán jól ismeri, ráadásul szokása hülyébbnél is hülyébb dolgokat csinálni, a bagózás szenvedélyéről nem is beszélve, az... Az az ikertestvére.
- Hát én megölöm... - leteszi a bögrét az asztalra és arcát tenyerébe temeti. Miért? Te jó ég, mibe keverte bele Mihael? Milyen üzletet intézett Michelle képében, amiről szőkeségünknek még csak fogalma sincs? Nemcsak hogy tisztességtelen, de rohadt veszélyes játék is egyben, mert a rellonos adott esetben csak annyit fog tudni, hogy péppé verik, vagy megtámadják a semmiért. Az indulatok magasra kúsznak benne, de igyekszik elnyomni őket. Az illatára tett megjegyzés, vagy inkább bók ennek köszönhetően el is suhan a füle mellett. Az amúgy nagyon élesen kihegyezett füle mellett.
- Meg tudod pontosan mondani, hogy mikor láttál nem engem? - ez csak abból a szempontból fontos, hogy Mihael lelépése előtt, vagy után volt. Ha után, akkor duplán ideges, mert gyáva módon csak az ikertestvére képében merészkedett vissza. Viszont, ha előbb... Akkor csak szimplán halál fia.
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2168
Írta: 2014. december 28. 21:20 Ugrás a poszthoz

Adam

A dátum fontos. De ezek szerint Misi még javában itt volt, mikor megkockáztatta ezt a rendkívül remek ötletet. Ha nincs Adam, Michelle talán sosem jön rá minderre, ami kissé elszomorító. Hová lett a bizalom, a testvéri szeretet? Félreértés ne essék, szőkeségünknek van humorérzéke, több is a kelleténél, de ami sok, az sok.
- Értem - morogja maga elé, majd tüntetőleg kezébe veszi a bögréjét és belekortyol ismét. Nem fér be a haja alá, hogy ezt most így miért kellett. Megkérdezni már nem tudja, így csak találgathat, de inkább nem akar. Csak rosszul esik neki. Ha Misi szól neki, még az is simán belefér, hogy Mich röhögve rábólint. De így bizarr. Ikertestvérség ide vagy oda.
- Fel hát. Valószínűleg főzettel. Olyan valaki, aki túl jól ismer és, aki azt hiszi, álmomban sem gondolnám, hogy ő volt - erőltetetten felnevet és a bögréje kissé nagyobb lendülettel landol az asztalon, mint tervezte. De aztán hirtelen az egész jelentéktelen lesz. Kit érdekel? Ha eddig nem lett baja, ezután sem lesz. Mihael lelépett, az egész történelem.
- Mindegy. Inkább mesélj, mi újság feléd? - hangja visszavált normálisra, mintha az előbb nem egy felettébb kínos dologról beszéltek volna. Mert miért is kínos? Igazából hízelgő. Valaki csak Mich alakjában tud érvényesülni? Ám legyen. Sok sikert hozzá.
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2168
Írta: 2015. január 3. 19:49 Ugrás a poszthoz

Adam

A békés ünnepekre igenlően bólint. Valóban. Se Mihael nincs itt, de még Julis sem rontja nála a levegőt. Békés, nyugodt és valahol mélyen felsejlik a magányos szó is. Sosem volt társaságkedvelő ember, de megszokta, hogy legalább az ünnepeket a családjával, vagy ikrével tölti. Most ez a terv ugrott és mivel a büszkesége úgysem engedte volna neki, hogy valakit áthívjon, így maradt az egyedül töltött ünnep. Végtére is, nem zavarja. Szüksége van végre egy kis gondolkodási időre.
- Én sem voltam még itt, de kellemes hely - laza szálon fűzi tovább Adam gondolatát, mintegy közbeszúrt megjegyzés, úgy lebeg köztük Michelle megjegyzése. Ha a pillangóktól eltekintenek, a vámpír igenis jó helyen van itt. Tény és való, hogy ebben a formában talán nem feltétlenül képbe illő, de némi változtatás itt-ott és rögtön úgy tűnne, mintha az isten is ide teremtette volna a férfit. Gondolatmenete megakad ennél a pontnál, mikor Adam visszakérdez. Hát, ööö, izé. Tudomása szerint a másik nem igen érdeklődő típus, úgyhogy mindent összevetve talán meg is illetődik és azt sem tudja, mit mondjon. Panaszkodni nem akar, jó hírei meg őszintén szólva nincsenek. Teljes patt helyzet.
- Enyém lett a Sakáltanya, legalábbis egyelőre. Mihael elutazott... - bár arcára gondolkodás ül ki, ujjai kissé elfehérednek a bögrén. Elutazott. Így is lehet mondani. Mielőtt még végleg beleragadna ebbe a fájdalmas emlékképbe, folytatja. - És képzeld, van egy féltestvérem. Nem tudom, ismered-e - szőkeségünk arcára mosoly ül. Az első találkozás, mikor egy káromkodó krokodillal kapta el Julient, az... Na az valami volt. Élete találkozása sok szempontból. Felpillant a teájából és egyenesen Adamre néz. Nem vár különösebb választ, mert ezekre a dolgokra nem lehet mit mondani. Hirtelen megnyugvás, hogy valaki nem vár el tőle semmit. Csak ülnek és beszélnek, az sem baj, ha nincsenek se kérdések, se válaszok. Nincs magyarázkodás. Végre.
Michelle Angelique Saint-Venant
Auror, Bogolyfalvi lakos


III. Az Uralkodónő
RPG hsz: 309
Összes hsz: 2168
Írta: 2015. január 12. 21:08 Ugrás a poszthoz

Adam

Fájó pont neki Mihael, bár mivel már beszéltek a távozása óta, kicsit nyugodtabb Michelle. Megérti a miérteket, elfogadja, de nem tapsikol hozzá. Talán ezért is nem beszél erről senkinek, vagy legfeljebb említés szintjén. Az Adam által felvetett problémakör elég érzékenyen érinti még így is, de igyekszik magába fojtani az elkeseredettséget és dühöt. Szereti az ikrét, az életét adná érte, ha tehetné, de ezzel élni kéne, nem visszaélni. Az egész összkép így már nem olyan szép és fényes, csak fájdalommal és bizalmatlansággal teli. Mikor itt volt sem volt őszinte és mikor elment is csak magára hagyta. Ha a szőke érzékeny típus lenne, biztosan könnyekkel küszködne, de így csak nyel egy nagyot és érdemben nem foglalkozik többet a témával. Végtére is, nem fáraszthatja Adamet a nem létező lelki világával. Erős csaj ő, nincs szüksége segítségre, sem szánalomra, sajnálatra annál is kevésbé. Inkább igyekszik az élet derűsebb oldalát nézni – csak a vámpírra való tekintettel nem a naposat…
- Nem kifejezetten. Inkább egyedül vagyok otthon, de vannak látogatóim. Jobb szeretek máshova menni, a ház nem átjáró, hogy mindenki jöhessen-mehessen – ez nagyjából így is van. ióta Misi elment, csak Iza és Jeremy látogatták meg, az egyik azért, hogy megvigasztalja az összetört rellonost, a másik azért, hogy kulturálódjon. Azért a Star Wars alapmű, muszáj ismerni. Immáron a Claythorn srác is műveltnek mondható e téren, hála a mi nagylelkű Venant lányunknak, aki készségesen rááldozta erre egy egész éjszakáját. – Egyébként, ha gondolod, majd te is meglátogathatsz – egy vállvonással dobja be az ötletet. Nem muszájból. Adamen múlik, hogy szeretne-e időt tölteni Michelle-el, egyáltalán volna-e értelme ennek, a lehetőség nyitva áll. Végtére is, a szőke egészen megkedvelte a férfit, szűkszavú és kellemes társaság. Ez egy csomó plusz pont.
- Nem mondhatnám, hogy hasonlít ránk… Mármint Misire és rám. De aranyos kölyök, azt hiszem, megkedveltem – fura ezt így kimondania. Amikor megtudta, hogy az apjuk kikacsintott és ráadásul az eredmény 170 centis magasságban pislog rá, na az kemény volt. Utálta a gondolatot, az egészet, legszívesebben felgyújtotta volna Julient a káromkodó krokodillal és az apjával együtt. De be kellett látnia, hogy erről nem a fiú tehet. Végül lett egy testvérük és ugyanúgy vigyáz rá is, mint Misire. Vagy a nővéreire. A vér kötelez.
Vendéglátó negyed - Michelle Angelique Saint-Venant összes RPG hozzászólása (10 darab)

Oldalak: [1] Fel